Nemzeti Sport, 1936. október (28. évfolyam, 192-213. szám)

1936-10-01 / 192. szám

o pára szúrja a labdát, a pergő labda Fekete lábán irányt változ­­tatt. Csikós kap utána, közte és a kapufa közt be­pattan a labda. 9:3. Már nem kezdenek újra, ez a harmad erősen csonka marad. Bemondás a tribünről: — Dietz nem akarta, hogy két­számjegyű vereséggel­ keljen útra a csapat Bukarest felé, Koz­oly nemzetközi meccseket a tehet­ségtől duzzadó B­ gárda részére! A játékosok megörülnek az idő­­előtti zárófüttynek és hamar az öltözőbe futnak. Langfelder karon­­fogja a szövetségi kapitányt és nagy magyarázkodás közben viszi a pályán az egyik kapu felé. Aztán ők is bevonulnak az öltözőbe. Ami­kor a szövetségi kapitányt meg­kérdezzük, hogy miért vetett vé­get idő előtt a harmadik harmad­nak, ez az indokolása: — Nem szeretem az esőt. A titokzatosságot kedvelő Lang­­feldert faggatják, hogy mit tár­gyalt a kapitánnyal. Az Újpest igazgató komoly arccal mondja: — A bukaresti ideákat magya­ráztam, hogy a kapitány el ne té­vedjen valahogy. Komoly következtetéseket ebből a játékból még kevésbé lehet le­vonni, mint általában az ilyen gyakorlódélutánok „könnyű moz­gásából”. Szembetűnően jól ját­­szott azonban a fehéringes B) csapat. A válogatott utánpótlás érdekében kívánatos volna, ha a szövetség komoly műsort dolgozna ki a B) csapat foglalkoztatására. Egészen bizonyos, hogy már első szereplései után nagy hírnévre tenne szert ez az együttes és szí­vesen látott vendég lenne sok európai városban. Jó lesse az ellátás?... A válogatottak uzsonnája nagy­szerű hangulatban folyt le. Főleg akkor lett emelkedett a hangulat, amikor Dietz dr. kiosztotta a győ­zelmes magyar-osztrák mérkőzés rápénzét, a fejenkénti 100, azaz egyszáz pengőket. — Bár ilyen könnyen keres­nénk meg Bukarestben is a rá­­pénzt — sóhajtott fel Seres, aki­nek a rossz nyelvek szerint már egész utcája van Újpesten, egye­lőre be nem épített telkekből. Hamarosan a nyakára léptek a fiúk az enni- és innivalóknak. Negyed 5 órakor Dietz kapitány csendet kért és kihirdette, hogy pénteken délután 2 órakor kiknek keell megjelenniük a Keletin. Rö­vid beszédét így fejezte be: — A kosztot illetően ne félje­tek. Jó ellátásban lesz részetek a vendéglátók részéről. Remélem, hogy mi is „jól ellátjuk" őket. A BSzKRT HÁZIBAJNOKSÁG keddi fordulójának eredményei: Zugló—Óbuda 2:2 (1:1). Nagy­szombat­in Vezette: Kallós. Remek küzdelem, igazságos ered­mény. Góllövő: Tánczos, Herbert, illetve Heskó (2). Kispest—BHÉV SzS(IH). Állami telep. Vezette: Szőke. Szünet után összeroppant a BHÉ­V. A gólokon Gergely (3), Be­­recz, Jeszenszky, illetve Pásztor (2) és Lovas osztozkodott. Városliget—Újpest 1:1 (0:0). Si­­mor­u. Vezette: Révész. (Félbesza­­kadt.) Izgalmas mérkőzés kiállításokkal tarkítva. Góllövő: Vallyon, illetve Kocsis (11-esből). Kelenföld—Feremváros 3:2 (1:0). Kelenföld. Vezette: Rostás. A tartalékos Kelenföld megérde­melten győz. A gólokat Megyesi, Danis, Vörös, illetve Weisz és Ko­­ronczay szerezte. Autóbusz­—Kőbánya 3:2 (1:0). Masd­ódi­ út. Vezette: Mandl B. Majdnem meglepetést okozott Kő­bánya. Az Autóbusz góljait Vedres (2) és Berger, míg Kőbányáét Stil­­ler és Mészáros lőtte. Szépilona—Hungária 7:0 (6:0). Paszréti­ út. Vezette: Fekete. Unalmas, csapkodó mérkőzés. Csak az első fél órában volt játék. Góllövők: Szerényi. (2), Baumann (2), Füzessy, Balázs és Kircz. SSSÜT Csütörtök, 1936 október 1. ) Fütyül a kapitány, mert nincs gondja Kolozsvárott pihennek a Hungária és az Újpest válogatottjai, s más aprósá­gok a rostáról, ahol nem igen volt — rosta —­ Saját tudósítónktól — A partvonalon áztunk a váloga­tottak edzőmérkőzésén... Úgy kezdődött, hogy a szövet­ségi kapitány nem mondta a piros ingeseknek, hogy játszanak köny­­nyen, de hát már ők olyan fiúk, hogy akkor is könnyedén játsza­nak az ilyen rostamérkőzéseken, ha nem is mondják nekik. Titkos például hamar észre­vette, hogy őt nem igen etetik lab­dákkal s úgy látszik erről az uzsonna jutott eszébe. Játék köz­ben kiszólt Dietz dr.-nak: — Kapitány úr! Mi lesz az uzsonna? A kapitány egyből válaszol: — Mi lenne? Kaja­­m Dietz dr. dicséri Sast. — Mennyi elán van ebben a fiúban. Azután megjegyzi: — Azt hiszem, vasárnap lesz a nehezebbik mérkőzés. * Cseh mindenáron be akarja vinni a kapuba a labdát. Persze elszedik tőle. Most az egyszer ki­jön a nyugalmából a kapitány: — Jaj? Hát miért nem lőtt, az .... neki.* Dietz dr. egyébként nagyon nyugodt. Ő is ázik, pedig van nála paraplé, de azt egyelőre nem nyit­ja ki, csak a háta mögött tartja. Nem lehet a kapitánynak gondja, mert vígan fütyürészgeti a nótá­ját játék közben. „Engemet a nők elhagynak..." Hát azért válogatni jobbam tud a kapitány, mint­­ fütyülni. ■'; v * Mayer Béla, a Kispest vezető­je a B) csapat harmadik gólja után megjegyzi: — Azért B) csapatok még vannak! Dietz dr. felfigyel és kontráz: — Egész nagyszerű B) csapa­tot lehetne kiállítani. — Igen! Az A) csapat játéko­saiból ...* Vincze ront, Mayer Béla meg­jegyzi :­­— Szabót hitették, mert rossz volt. Vincze miért maradt bent? * Tóthot buktatják a 16-oson be­lül, de Schaffer nem fütyürészget olyan vígan, mint Dietz dr. Nevet­ve szól ki: —* Nem akarok 11-est adni, v úgyis olyan nagyon vezetnek már ezek a csikók a válogatott ellen. • Mándi türelmetlen. Gólt akar látni a válogatottaktól, de so­­káig hiába vár, végül is oda szól Sasnak: — Rúgjatok legalább már egy­­ szögletet.* Seres hibát csinál, mire Dietz beszól: *—• Seres! Nem lehet ismét elkö­vetni azt a baklövést. Nem lehet a kapu, előtt befelé játszani. * Mándi, Pollatschek dr. , még néhányan egészen bent állnak a pályán, mire Dietz rájuk szól: — Tessék kimenni, mert meg­óvják a mérkőzést s újra ját­szatjuk! — Isten ments, — mondják azok s sürgősen kipucolnak. • Schaffer diktál a B­ csapatnak s a rájukparancsolt akcióból a Végén remek gól születik, 8:3. — Látjátok — mondja Schaffer — így kell játszani. — Helyezkedni kellett volna, a hátvédeknek — szól Mándi — akkor nem lett volna gól. — Ugyan — legyint Schaffer. — Lyuk mindig van. * Vége. A fehér-fekete, „oszt­rák” mezben játszott B­ csapatot mindenki dicséri, Dietz nevet s megjegyzi: — Mennyire feljavult vasár­­nap óta ez az osztrák csapat. Most visszaadták a vasárnapi ve­reséget. Lent az öltözőben azonban a kapitány már komolyan beszél: — Az egész csak könnyű edzés volt, sőt még annyi sem. Csak egy kis levegőzés. A B­ csapat játszott, a válogatottak levegőzteti. Ez volt a célom. Két válogatott mérkőzés között nem lehet erős edzést tar­tani. Lázár példáid az egész idő alatt nem csinált semmit. Senki sem ment csinbe. — Változás? — kérdjük. — Semmi — válaszol a kapi­tány. —­ Marad az eredeti össze­nilitás, természetesen Pálinkással. Bukarestbe három tartalékot vi­szek: Kocsist, Dudást és Csikóst. * Jön Langfelder. — Panaszom van — mondja Dietznek. — Balogot kirendelted s nem játszattad. Legalább az egyik harmadban játszhatott vol­na. — Igazad van — szól a kapi­tány ,■— de miért nem szóltatok? Egészen megfeledkeztem róla. * Kifelé megyünk. Megjegyezzük: — Azért van még a csapatban, olyan játékos, akinek fel kellene javulnia... — Igen — mondja a kapitány. — Vincze és Seres! Nekik Buka­restben sokkal jobban kell játsza­­niok. .­­, , — Kolozsvárott, kik fognak ját­szani? — Kolozsvárra Budapestről Uta­zik majd négy-öt játékos. A Bu­karestbe Utazók is mind ott lesz­nek Kolozsvárott, de a Hungária és Újpest játékosait nemigen fo­gom játszatni Kolozsvárott a keddi mérkőzésen, mert vasárnap­hoz egy hétre Hungária—Újpest bajnoki mérkőzés lesz s őket erre a rangadó mérkőzésre való tekin­tettel már pihentetni akarom. Mayer Béla utolér bennünket. ■— Mikor tudjuk meg, hogy ki megy Kolozsvárra? — kérdi a kapitánytól. — Nem tudom még. Talán ma este. Szabó II. és Nemes utazása 90 százalékig biztos. Szabó II.-ről változatlanul nagyszerű a vélemé­nyem. Búcsúzunk. A kapitány bemegy a vendéglőbe Titkoséknak meg­rendelni a­­ kaját. B. M. B. Menedzser- iskola vagy kis történet arról, hogyan ke­resnek a „Majsák és Baczakók" 1400-at — Saját tudósítónktól — A szövetség előszobájában & Haladás képviselőije úgy melléke­­sen, csak hogy valamit mondjon, megkérdi Komor Ödönt: — Nem jönnének le vasárnap Szombathelyre lejátszani a novem­ber 15-ére sorsolt bajnokit? Komor Ödön gondolkodási időt kér, öt percet. Ezalatt félrevonul Faragó Lajával. — Mennyit kérjek? — kérdi Komor. — Elég lesz 1600 pengő? — Kicsit sok — állapítja meg Faragó. — Elég HOO is. Komor elvonul a Haladás embe­rével, öt perc múlva dühösen tér vissza. — Hol van az a Lója? Ilyen ta­­nácsot ad! Megadták volna az 1600 pengőt is! (Komor dühösen hajszolja Fa­ragót, hogy megmondja neki.) — Szóval vasárnap Szombathe­lyen Haladás—­III. Kerület baj­noki lesz? — kérdik Komort. — Igen. Sajnos, keveset kér­tünk!, ■— válaszol Komor. Majd Őszi tippbajnokság 936 A Szelvény beküldendő: 1936 október 3-ra, délig! ! TJV VÁLOGATOTT HÉT • 8 1. Románia—Magyaromig, régsó eredmény | 1. Románia—Magyaromig, X. félidő eredménye ......... —­­ # B 3. Délmagyarország—Ksdletmagyarországi ..**».------1 «. Salgótarjáni BTC-Vae FC (profiliga).................. ——---------­|1 5. Kralt­—Budapest amatőr Tál. ............................................... ———---------­|| *. EMTK—FTC (Bp. amatőr I. oszt.) ........................ ----| 1. Testvériség—TJTE (Bp. amatőr I. o.) *--------­|| 8. Dorog—Dunakeszi Magyarság (Közép, I. oszt.) -- ----------| 9. ETO (Győr)—Szombathelyi SE (Nyugat, I. oszt.) ........ —-----­H 9. Soproni VSE—Soproni FAC (Nyugrat,I. oszt.) ............ —*------*---------|| Pót verseny: 9 (Ezek csak mérkőzés elmaradás, vagy holtverseny esetén kerülnek számításba. Holtverseny esetén sorrendben vesszük figyelembe őket, mindaddig, amíg a holtverseny el nem dől.) | 1 Előre (Székesfehérvár)—DAC-Győr (Ny-ngat. X. oszt.) .... -------*----------nj S­­. ZSE—Postás (Bp. amatőr X. oszt.) ...........—.......... —— I fi S. MESE (Eger)—Diósgyőri VTK (fiszak, X, oszt.) ............... —-------8...........|| H A pályázó neve:........................................................................................ jjl |f Címe: _____...................................................................------------------- Ne felejtsük el a bélyeget mellékelni. (Minden szelvényhez !* fillér.) A beküldő aláseti magát a pályázati feltételeknek. gúnyosan a menedzserek felé for­dul: — A „Majsák és Baczakók” többet megérdemelnek! A menedzserek irigykedve: — Hja, egy csapat keres csak az NB-ben. A Kerület. Bonyodalmak az ama­­tőrbajnokságban A polgármester döntött a BVSC­­ZSE, az MLSz elnöksége pedig a CsTK-Drasche meccs ügyében . Saját tudósítónktól — javában folynak már az ama­tőrbajnokság küzdelmei, de az el­múlt bajnoki idény két óvási ügye most felborulással fenyegeti az egész bajnoki beosztást. A közel egy év óta húzódó BVSC—ZSE-ügyben ugyanis most jött ki a polgármesteri rendelke­zés, amely helyt adott a BVSC pa­naszának és a pályán elért 2:1-es eredményt hagyta jóvá. Ez a dön­tés most azt jelenti, hogy a BLK helyett a BVSC jogosult játszani az amatőr I. osztály Bíró-csoport­­jában. Zsamnóczay János elnök erre vonatkozólag ezt mondotta: " Annyit kijelenthetek, hogy létszámemelésről szó sem lehet. (A BLASz elnökségének túl­nyomó része — mint értesülünk — a létszámemelés mellett van.) Ezzel szemben áll viszont az a tény, hogy a 111. osztályban idén a szabályos 1­ helyett két csoport­ban 16-ra emelték fel a létszámot. A harmadik csoportba viszont most nem akarják beosztani az NTC-t, annak ellenére, hogy egy másik csapat (P. Törekvés) már visszalépett.• A Drasche—CsTK meccs ügyé­ben az MLSz elnöksége hozott olyirányú döntést, amely szinte példa nélkül áll. Néhány héttel ez­előtt ugyanis az elnökség helyt adott­­a Drasche panaszának és új határozat hozatalára utasította a BLASz-t. Az alszövetség fellebb­­viteli bizottsága ismét­­ kitartott eredeti álláspontja mellett. Ilyen­kor az a szokás, hogy az MLSz el­nöksége a saját hatáskörében dönt. Az MLSz döntött is. Ez alka­lommal azonban megváltoztatva, első határozatát, most elutasította­ a Draschet­ panaszával. Ennek folytán a CsTK jogosult játszani a II. osztályban, a KTC pedig a III.-ben. Ehhez azonban még a CsTK—SzACI'igyben is a csepe­liekre nézve kedvező döntést kell hoznia pénteken a BLASz fellebb­­viteli bizottságának. Foltok a rostán Nem hiába neveznek bennünket bölcseink a maradandóság nemze­tének. Tele vagyunk örök és vál­­tozhatatlan dolgokkal. A váloga­tott mindig rosszul játszik a ros­tán. Cseh Mándi korában is át fogja lépni a kapu előtt a labdát. Toldi leszegett feje is örök és vál­tozhatatlan. Egyedül Dietz szeren­cséje felöl nem vagyunk még ilyen bizonyosak.• Cseh önzetlensége már amolyan hiperönzetlenség. Ritka erény ebben a csörtető, bajszos, áramvo­nalas világban. Ritka erény s mi mégis­­ lemondanánk róla. Hiába — már mi csak ilyen romlottak vagyunk...* Cseh megint undorral pöckölt be a kapu szájában egy dugót. Az ember eltűnődik, vájjon mit érez, hét a derék középcsatár, amikor egy ilyen potyagólt kénytelen be­rúgni. Bizonyára fáj neki, hogy egy társának nem engedheti át, de talán restelli is Toldit ilyen szol­gai munkával terhelni. Kellemet­len neki, hogy nincs ott a közelben egy labdaszedő gyerek, akinek át­engedhetné...• A rosta olyan, mint a szín­házi főpróba. Nem sikerül a rosta, sikerül a meccs — mondja a szállóige. Hát ez a rosta nem sike­rült. Most aztán igaz legyen a szállóige, mert különben... * Könnyű mozgás ide, könnyű mozgás oda, kicsit szánalmas látni, hogyan játszanak a csikók a na­gyokkal. Mint apa a fiával. Vérzik a szívünk, amikor látjuk, hogy az osztrák—magyar fölényes hősei hogyan vergődnek Sztancsikék ellenében. Hiába: az ember szenti, mentális egy kicsinyég. Fáj neki, hogy a csikók kilenc dugót vág­­nak be abba a hálóba, amelyet a Wundermannschaft késői utóda is csak három potyagóllal tudott megterhelni. El tudjuk képzelni, hogy hízhatott Szabó Tóni. Ő el­végre csak három dugót eresztett be.„• Az első csikógólnál a közönség ujjongva tapsolt a csikóknak. Így volt ez a másodiknál és a harma­diknál is. Aztán már nem tapsolt. A nyolcadik csikógólnál már a nagycsapatot biztatta. Hja! A fel­séges nép mindig a gyengébbnek szurkol..... . D. M. OK A villamoson mesélte valaki túl,­áradó boldogsággal: — 1:2-nél még azt mondtam, hogy Csák Ibolya miatt mentem ki.

Next