Nemzeti Sport, 1938. november (30. évfolyam, 213-233. szám)

1938-11-01 / 213. szám, Második kiadás

Kedd, 1936 november 1. A Ferencvárosi Taxisok mérkő­zés I. félidejében a következő eset történt: Váradi, a Taxisok jobb­­szélsője beleugrik a labdaszedő­gyerek gyomrába, mert az part­dobás előtt késlekedik neki adni a labdát. A közönség tüntet a szélső ellen, a játékvezető meg is inti. Takács B., a Taxisok edzője oda­szalad és rendre „inti” a szélsőt. Ezt viszont a nézők megtapsolják. Kérdés: helyesen járt-e el a já­tékvezető, amikor ilyen súlyos sportszerűtlenség esetében megelé­gedett a megintéssel? A játékszabályok 13. §-a, amely a játékvezető kötelességeit sorolja fel, többek közt a következőket mondja: „...Játékos sportszerűtlen visel­kedése esetén a szabálysértő felet a játékvezető köteles meginteni... Erőszakoskodó magatartás esetén előzetes figyelmeztetés nélkül is utasítsa ki a játékvezető a játék­térről a szabálysértő játékost.” . Nyilvánvaló, hogy Váradi csele­kedete már túlhaladta a „sport­szerűtlen viselkedés” határvonalát és határozottan „erőszakoskodó magatartásnak” tekintendő. Nem változtat a tényálláson az a körül­mény, hogy nem ellenfelével szem­ben követte el az erőszakoskodást Váradi, hanem a labdaszedőgyerek­­kel szemben. Ha a szabályok sze­rint a labdaszedő nem is tekint­hető funkcionáriusnak, mégis a pálya „élő felszereléséhez” tarto­zónak számít. De még ha a játék­tól egy fokkal távolabb álló egyént, pl. nézőt inzultál valamelyik játé­kos, akkor is alkalmazni kell vele szemben a szabályt. A helyes ítélkezés tehát Váradi kiállítása lett volna. Működik a „statárium66 a BLASz ban — Saját tudósítónktól — A BLASz fegyelmi bizottságai az utóbbi időben ítéleteiket a leg­szigorúbban állapítják meg. Ennek ellenére a BLASz újonnan működő fellebbviteli bizottsága sok ítéletet enyhének talált. Hétfőn este a fellebbviteli bizottság ülést tartott és egész csomó ítéletnél sokkal súlyosabb új ítéletet hozott. Lénárt Ed­ik főtitkár meg is jegyezte: - Nagyon helyes ez így. Legalább e­é­ny van arra, hogy hamarosan ,­o lesz a pályákon. Zuglóban a győzelem elle­nére sem elége­dettek a csatár­sorral — Saját tudósít­ónktól — Győzött vasárnap a Zugló, de az első NB-győzelem még élénkebben rávilágított a csapat hibáira. Igen rossz benyomást keltettek a folyt topos cserélgetések. Az egyik vezető így beszél a vasárnapi mérkőzésről: — Nagyon rosszul játszott, a csapat. A Kispest ellen mutatott játékkal gólokkal vertük volna a LSE-t. Kár, hogy Princz későn érkezett és így nem játszhatott. A legkellemetlenebb meglepetést Vajda játéka szolgáltatta. Az NB- ben már régebben is szerepelt szélső egészen kezdő módra futballozott. Ezzel a játékkal tényleg nincs helye a­ csapatban. Ma nem játszik a csapat bajnokit.­­(A Bocskai-mérkőzést november 13-ra halasztották.) Vasárnap a Hungária ellen akarja megmutatni a Zugló, hogy ott a helye az M1i­ben. A BLASz elnökség­ úgy határozott, hogy a Mindszentek ünnepe alkalmával szokásos koszorú-költséget az idén a ,,Magva- a magyarért" akció javára ajánlja fel. A BLASz a legutóbbi Horthy Miklós repülőalapra adományo­­zott 250 pengővel együtt szerény anyagi erejéhez képest valóban jó példát­ mutat ál­d 07, a tk ps­z­e­b 61. Az Anglia—Norvégia mérkőzésre 11 000 njorvég szurkoló kíséri el csapatát New­­castleba, .1, •**-»•» ffeons ...hogy is VOLT csak... és ...hogy is LESZ csak... — Saját tudósítónktól, — VOLT: Dani — az udvarias Feltámadt a Ferencváros támadó­sora. Vagyis: meg­szűnt az az állandó tologatás, amely állandóan éber készenlétben tartotta az ellen­fél védelmét, az ellenfél tömörülő védelmét s amelynek eredménye­képpen már állandósult a Ferenc­város csatársoráról ez a mondás: — Az ellenfél kapuját legjobban a ferencvárosi csatárok állják el. Most már voltak váratlan labdák, rajtaütések s helyenkint káprázato­san meglepő lövések. Például a Bíró Dani váratlan gólja. A szurkolók majd megették a fiatalokat s állandóan azon sóhaj­toztak, micsoda bombacsatársor lesz ez, ha Sárosi úr eléri legjobb formá­ját! Közben a fiataloknak tanácso­kat kiáltottak be s ami a legszebb, azok meg is fogadták a tanácsokat. Például Sárosi Béla a góljai előtt. A Könyves Kálmán­ körút felőli szögletzászlónál Bíró Dani éppen le­tette a labdát a szögletrúgáshoz, amikor egy szurkoló bekiáltott neki közelről: —­ Magasan íveld be a szögletet, Danikám. Dani megfordult és azonnal válaszolt: — Nem lehet, mert vizes, nehéz a labda. —­ Ki­­ső rüszttel rúgd — folytatta a szurkoló. Közben bent álltak a belsők s mindenki várta a szöglet­­rúgást, De Dani lelkiismeretesen nekiállt, hogy letárgyalja az ügyet. — Tetszik tudni, erről nem fut­hatok neki, mert itt sár van, emer­ről meg... Még ma is beszélgetnének, ha a szurkolót le nem hurrogják a barátai. Hát ilyenek a fiatalok. LESZ: Új vitamin A Ferencvárosban egyszeriben többszörösére nőtt a Szeged­­mérkőzés iránt való érdeklődés, hogy a Hungária pontot hagyott a Tisza partján. Egy szurkoló aggódva mondta: — Van elég C-vitamin a mi csapatunkban is? Leintették. — A fő az, hogy F-vitamin van. — Mi az, hogy „F”? — Fiatalok... VOLT. A kiesési helyosztón Az év utcai mérkőzés félidejében valaki megkérdezte az emtikáist a Mandik Bélától: — Mondja, Mandik úr... Maga milyen minőségben tartozik a­ SSE-hez? Mandik fölényesen válaszolt: — Én panaszkodom a­ játék, vezetőre... LESZ: Még egyszer Mandik Hétfőn délben járt fent a szövet­ségben Mandik Béla. Éppen az Új­pestet dicsérték a többiek. Mandik odafordult Langfelderhez: —­ Patyi bácsi, van kint számoló­gép, vagy vigyünk mi? VOLT: Kardos és a takarékosság Szegeden Kardos nem valami sok­szor lőtt kapura. Egy kék-fehér szurkoló be is kiáltott nézi a pályára: — Ne fukarkodj a lövésekkel, Pisti! Csak holnap lesz a takarékos­­sági nap! LESZ: Kék-fehér bánat A hungaristák persze nagyon sajnálják a Szegeden hagyott ér­tékes pontot. De úgy látszik, van valami, ami még jobban busítja őket. — Az még csak tetőzi a bajt — sóhajtotta a kaszinó egyik törzstagja —, hogy ezt a döntet­lent éppen a Ferencváros fogja megbosszulni a Szegeden... VOLT: Némi vigasz A budafoki szurkolókat alaposan lehűtötte az újpesti góleső. A derék budafokiak az utóbbi hetekben könnyen beleszoktak a „mumus­’ szerepbe s most az újpesti nyolc gól hatása alatt nem volt könnyű „visszazökkenni’. Ezzel magyaráz­ható, hogy egyikük még az Újpest­­meccs után is büszkén kiáltott fel: — De félhettek ezek tőlünk, hogy így belementek! LESZ: Budafoki orom Budafokon sokat beszélnek a sorra ker­ülő Kispest—Budafok-mérkőzés­­ről. Általában nagy örömmel fogad­ták, hogy a Kispest—Nemzeti talál­kozó­­ vasárnap elmaradt. Az is érde­kes, hogy miért. — A Nemzeti megverte volna a Kispestet — magyarázta Sós — s a Kispest ezzel megszűnt volna nagy­csapat lenni... Már­pedig a Buda­fok nagycsapat ellen sokkal jobban szokott játszani... VOLT: Hungaristák Újpesten A Hungária tábora — csapati Szegeden lévén — seregestől kereste fel az újpesti pályát. Szinte meg­érezték a kék-fehérek, hogy remek meccset fognak látni. Ott ült a tribün egyik páholyában Brüll Alfréd is, a kék-fehérek elnöke. Szünetben mindenki az Újpest 5:0-ás vezetésének hatása alatt állt. Az elnök egyik páholytársa meg­állapította : — És még hozzá a Budafok egészen jó! — Nekem mondja? — jegyezte meg keserű mosollyal az elnök, aki nem tudja egykönnyen elfelejteni a Budafoktól elszenvedett 3:0-ás vere­séget. LESZ: Az igazi szurkolás Arányi Árpád nem tudott örülni a nyolc gólnak. Folyton azt hajtogatta: — Szörnyű, szörnyű! El fog­nak bizakodni a fiúk... Félek az LSE elleni mérkőzéstől!... VOLT: A gyorsaságból is megárt a sok Szegeden nagyon bíztak a gyors­lábú csatárokban. A mérkőzésen azután beigazolódott, hogy a gyor­saság — még nem minden ... Mert bizony a szegedi csatárok gyakran elvesztették a labdát. Az egyik szegedi főszurkoló csaló­dottan meg is jegyezte: — Már látom, az a baj, hogy a csatáraink még a labdánál is gyor­sabbak ... LESZ: Összeállítás A vasárnapi mérkőzés után a Ferencváros öltözőjében kérdez­ték a vezetőket: — Milyen lesz az összeállítás kedden? — Változatlan. Pósa a sarokban felsóhajtott: — Reméljük, az eredmény is... VOLT: Kispesti bizakodás Kispesten tagadhtatlanul örömmel olvasták, hogy a Budafok már nem az a nagy mumus. Tartani azonban még most is tartanak tőle. Az egyik kispesti vezető meg­jegyezte : — Csak az vígasztal, hogy Szebe­­helyi befutott a legnagyobb hátvédek közé... Meglepődés és álmáskodás követte a vezető szavait. Ő azonban gyorsan megmagyarázta: — Az Újpest ellen hat perc alatt egy öngólt és egy tizenegyest vétett... Ezt még a legjobb Korányi sem tudta megcsinálni... LESZ: Figyelmeztetés Hétfőn délben mondta a Kispest egyik vezetője a szövetségben: — Hát még mindig veretlenek vagyunk! A budafoki Fiala megjegyezte: — Vigyázzanak! Budafokon renge­teg vizet tud elnyelni a pálya. Azt a meccset megtartjuk... VOLT: Nem túlzás... A Kispes­t vezetői szomorúan néz­ték, a Sárkány­ utcai pályát, amelyet az eső a felismerhetetlenségig eláz­tatott. A Nemzeti jelenlevő vezetői közül akadt, aki reménykedni mert, mondván: — Várjunk türelemmel... Jön a játékvezető és majd bejárja a pályát... Mayer Béla legyintett: — Kérem, ez a pálya még be­járásra is alkalmatlan... LESZ: Öröm A IX. kerületi elöljáróságon minden tisztviselő Ferencváros­­szurkoló volt azelőtt is, hát még most, hogy a kerületi elöljáró lett a Ferencváros ügyvezető elnöke. Hétfőn délben bent jártunk az elöljáróságon, ott hallottuk, amint egy tisztviselő boldogan mondta: — A Ferencvárosban többé nem állítunk ki gólszegénységi bizo­nyítványt. VOLT: Zsengellér edzése Az Újpest—Budafok mérkőzésen a legnagyobb érdeklődés Zsengellér já­tékát kísérte. A kitűnő középcsatár pompásan játszott a szürke ólomsze­rű csőben. A jó játékra és a londoni időre hangzott el az alábbi bemon­dás: — Könnyű Zsengellérnek, szerdán Londonban volt edzésen... LESZ: Dél Zsengellértől hétfőn azt kér­dezte valaki, hogy mit vár az Új­pest—LSE mérkőzéstől. Ábel rö­viden így felelt: — Remélem, hogy tovább bosz­­szantom Pozzot... VOLT: Új arc... Háda az első félidőben egy alka­lommal újra megborzongatta a ferencvárosi­ idegeket. Egészen a szögletzászlóig futott ki, hogy Bere­­czet leszerelje. — Miért futott ki odáig Háda?! — rémüldözött egy ferencvárosi. — Hagyja... — legyintett a szomszédja. — Csak megnézte, hogy ki az az új arc ott a balszélen. LESZ: Gyetvay kezdi... A Ferencvárosban újabban külön műsorszám a két pompás fiatal összekötő játéka. — Nagy játékos lesz ebből a Gyetvayból — mondogatják. — Csak még egy kicsit csiszolni kell... A szomszéd aggódva szólt közbe: — Remélem, hogy kedden Szoyka nem fogja megkezdeni a „csiszo­lást”... VOLT: Csak lassan Már a vége felé járt a Zugló— LSE mérkőzés, 1:1-re állt a két csapat. Az egyik tarjáni vezető megszólalt: — Egy pontot azért megérde­­meltünk! Ebben a pillanatban fejelte a kis Fek­ecs a győztes gólt. — Valamit elfelejtett még hozzá­tenni — fordultak az LSE-istához. — Azt, hogy: „volna....” (Tanulság: várjuk meg a végét.­ •LESZ: Az edző állapota javul Guttmann Béla, az Újpest edzője a múlt szerdán a bordáját törte, amikor az edzésen Kocsissal össze­ütközött. Az edző kemény legény, vasárnap már a partvonal mentén nézte végig csapatának mérkőzését. — Kedden már annyira jól érzi majd magát, hogy be is tud majd rohanni a­ pályára vitatkozni a játékvezetővel, hogy a LSE győztes gólja lesállásból eredt! VOLT: Villámigazolás Tóthtal elégedetlen volt a Phö­­bus-szurkolók nagy része. — Ezt a fiút sem villámigazo­lással szerezték meg — mondták. —­ Honnan gondolja? — Olyan lassú., LESZ: Rozsáli fogadalma Rozs­ál­it biztatják, hogy a Taxi­sok ellen adjon bele mindent. Ro­zsáli legyintve mondja:­­— Hiszen úgy igyekszem, hogy bekerüljek legalább a „Hét tizen­egyébe”, de Bíró Dani mindig „kitol” velem. Azért kedden mégiscsak én fogok vele kitolni. Két gólt lövök és akkor ott leszek a tizenegyben! VOLT: Balszerencse... Tompa, a Nemzeti tartalékhátvéd­je végre visszakerült a csapatba a beteg Tóth helyére. — Végre! — mondta vasárnap délelőtt. Tompa — de meglátjátok, amilyen szerencsém van, elmarad a mérkőzés. Hát nem elmaradt? LESZ: Válasz — Hogyan állnak fel a Hungá­ria ellen? — kérdezték Molnár Ottótól, a Nemzeti edzőjétől. Az edző így válaszolt: — A Hungária ellen sem játszik a vasárnap összeállított csapata . VOLT és állítólag LESZ is. Új b­iztatás A zöld-fehér szurkolókat elbű­völte Bíró Dani, Gyetvai, Sárosi m. és Pósa játéka. Nem akarták a fiatalokat külön-külön buzdí­tani s néhány percig töprengtek, hogy miként, biztathatnák őket úgy, hogy a biztatás mindannyiok­­nak szóljon. Hamar rájöttek: — Úgy kell őket biztatni, mint ahogyan biztattuk őket, amikor még az FTC-ben játszottak! Es már hangzott is: — Haj-rá Fra-di-ka! Haj-rá Fra-di-ka! Azután leszögezték: — Ezután mindig így bízta­tunk, ha ilyen jól játszanak a srácok! ( 3 Új felsőosztályú pályák. A szövete'­sk­ kiküldött 1)0 jelen­tette­, hogy a BSzKT.’T II. ciprusut­cai <*« az MTE hajdan tva pálcáját felül­vizsgálta és a pályákat elsőosztályú pályáknak minősítette. Visszalépés. A tv A OK bej­eln­tett­e, hogy az V. osztályú bajnokságtól visszalép. Törlés. Az OSOS-t törölök a celetező b­a­­ír­­ok­ság résztvevői sokából, iert többször ürt ki az ellenfél este... A RAFC-ot többszöri ki nem állás miatt az előikészítőbe a bajnokság részt­vevői ■ciából törölték.

Next