Nemzeti Sport, 1939. július (31. évfolyam, 129-150. szám)
1939-07-13 / 137. szám
Csütörtök, 1939 július 13. Liszkay fellebbezését is elutasította az MKSz tanácsai — Saját tudósítónktól. — Hatalmas port vert fel az MKSz közgyűlésének döntése, melynek értelmében Győrffy Imrét versenyzési jogaiba nem helyezte vissza. Alig csitultak el azonban e szigorú ítélet hullámai, máris újabb fegyelmi határozatot hirdetett a tanács. Ezúttal Liszkay fellebbezéséről döntöttek. Liszkayt — mint megírtuk — az MKSz fegyelmi bizottsága ez év végéig eltiltotta a versenyzéstől. A Törekvés SE ezt a határozatot megfellebbezte s így került az ügy az országos tanács elé. A tanács hosszas vita, után szavazásra bocsátotta a kérdést és elutasította a Törekvés kérését. Liszkay, sint értesülünk, ebbe az ítéletbe sem nyugszik bele s igazát kiharcolandó, rendkívüli közgyűlés elé terjeszti majd sérelmeit. Alkalmunk volt az ítélet meghozatala után a szövetség egyik Kerékpárok, alkatrészek óriási választékban flIAIBAI szaküzletben IfflSSHJSflL VII., Thököly út 26 Kedvező fizetési feltételek. — Ezerképes árjegyzék ingyen elnökségi tagjával beszélni s az illető a következőket mondta: — Minden vonatkozásban szakítani akarunk a múlttal. A régi gerinctelen és puha álhumanitás, a kegyelemnek derűre-borura való gyakorlása megbontotta a versenyzők között a fegyelmet. Nem féltek az ítélettől, mert tudták, hogy a fenyítést a kegyelem követi és így szörnyen meglazult a fegyelem. Az MKSz elnöki tanácsa az idény elején elhatározta, hogy a jövőben a legnagyobb szigorral fog eljárni minden rakoncátlan versenyzővel szemben, aki sportszerűtlen viselkedésével rossz példát mutat a fiatal nemzedéknek. Ezt a célkitűzést valósítjuk most meg. — Egyénileg nagyon sajnálom Győrffyt, mert tehetsége, kitűnő tapasztalata és lelkesedése hasznára lehetett volna sportunknak, — fejezte be nyilatkozatát informátorunk, — de a kivételezés rossz hatást keltene és ezért a megkegyelmezés gyakorlását el kellett ejtenünk. Troitzsch ma délután 2 órakor érkezik Budapestre — Saját tudósítónktól ■— Troitzsch, a kitűnő lipcsei bukósisakos, aki részt vesz a péntek esti nemzetközi motorvezetéses versenyen, táviratilag közölte Damcrowval, a Budapesten tartózkodó hanoveri bukósisakossal, hogy ma, csütörtökön délután 2 órakor érkezik. Azt is közölte, hogy a délután folyamán erőnléti edzést tart a Millenárison. A TÖREKVÉS TÖBB MINT 200 PONTOS MEGUGRÁSSAL VEZET A PÁLYA. BAJNOKSÁGBAN I. osztály I. Törekvés 74 p, 2. WMTK 504 p, 3. BESIKIIT 247 p, 4. FTC 199 p, 5. DVSC 135 p. II. osztály 1. PSE 339 p, 2. MPSE M p, 3. Typográfia 35 p, 4. Vil. KK 15 p, 5. Sólyom KE 14 p. --------------♦---------- Parisból jelentik. Kedden kezdődött a Franciaország körüli kerékpárverseny, amelynek 18 szakaszán, az összesen 4221 km-es távon 89 versenyző vette fel a küzdelmet. A 4 francia csapaton kívül 2 belga együttes, azonkívül németalföldi, luxemburgi és svájci csapatok is indultak. A német együttes az idén nem VOSZ s£eo a küzdelemben. Éles-Nótás-Nagy- Boday összeállításban ül nyeregbe pénteken a magyar repülő válogatott a bécsiek ellen — Saját tudósítónktól — Az MKB válogató bizottsága tegnap, szerdán este 8 órakor a keret edzése után összeállította a pénteken döntésre kerülő Budapest—Bécs válogatott repülő viszszavágó mérkőzésen résztvevő magyar együttest. Ez a négyesfogat azonos azzal a csapattal, amelyik a bolgárok ellen döntő fölényű győzelmet aratott: Éles, Boday, Nőtás, Nagy. A válogatás után beszéltünk a szövetségi kapitányal. Elmondta, hogy a csapaton azért nem eszközölt változtatást, mert ez a legénység a nemzetközi csaták tüzében pompásan összeszokott, ami főképpen a csapatversenyben jelent nagy előnyt. — Lehet — mondotta Neumann —, hogy Ladányi, mint repülő gyorsabb Bodaynál, de ez a péntek esti összecsapás nem a repülő tornán múlik. A versenyintézőbizottság úgy határozott, hogy a jövőben a pályaversenyek során a Millenáris belterületére csak hivatalos rendezők és a sajtó kiküldött munkatársai léphetnek. A Magyar Kerékpáros Szövetség rendezésében július 23-án döntésre kerülő kismotoros csillagtúm nevezési zárlatát a nagy érdeklődésre való tekintettel július 14-ig bezárólag meghosszabbította a szövetség. A nevezési űrlapok az egész ország területén a szakkereskedőknél kaphatók. KOSÁRLABDA :7 km Nincs még bajnok a kosárlabdában BSzKRT-BBTE 41:29 (23:7) — Saját tudósítónktól — Szerdán délután játszotta a BEAC-pályán a kosárlabdabajnokság döntő mérkőzését a BSzKRT és a BBTE csapata. Mint előrelátható volt, a villamosiak győzelmével végződött a döntő küzdelem. A BSzKRT minden egyes játékosa remekelt. Szamosi és Kardos tudása legjavát adta. Gyorsaságban, labdakezelésben és technikában is messze felülmúlták ellenfelüket. Győzelmük ilyen arányban is megérdemelt. A BSzKRT ezzel a győzelmével a táblázaton pontarányban utolérte a BBTE-t és ezért a mérkőzést a szabályok szerint újra meg kell ismételni. Körmendy és Dobozi játékvezetők sípjelére így állt fel a két csapat: BSzKRT: Kardos, Solymosi — Szamosi — Mátyásy, Velkey. Csere: Dévényi, Horch, Papp I., Papp II. BBTE: Kovács, Stolpa — Gyimesi — Tichy, Noni. Csere: Károlyi, Gáthy, Perlaky, Badacsonyi. Az első félidőben már megindult a BSzKRT-henger. A 8. percben Szamosi és Velkey kosaraival 10:2-re áll a mérkőzés. A BSzKRT gyors és veszélyes. A kosarak egyre hullanak a BBTE hálójába. A 15. percben már 18:5-re vezet a BSzKRT. A Szamosi, Mátyásy, Velkey hármas ontja a kosarakat. A BBTE védelme sehol. A bedobóik is igen gyenge napot fogtak ki. Fordulás után a budaiak szebbnél-szebb támadásokat vezetnek a BSzKRT kosarára, de dobásaikat nem kíséri szerencse. Ezzel szemben Szamosinak minden dobása a hálóba talál. A félidő 10. percében 32:17 a villamosiak javára. A BSzKRT nem erőlködik, szépen, pontosan játszik. A BBTE-ben a fejetlenség lesz úrrá. Kosárdobó: Szamosi (25), Velkey (8), Mátyási (7), Kardos, illetve Gyimesi (11), Stolpa (9), Tichy (5), Gáthy (2), Károlyi (2). asztalt!l tenisz Jászberény asztaliteniszbaringatágát Járomi István nyerte 14. győzelemmel, 2. Varga Pál 11 gy., 3. Sárközi 11 gy., 4. Papp J. 11 SX. á, Simon le, fi Jankovits 8 gy, . ... i. ■ iái. ^ATLÉTIKA Kreek 16.28 — Saját tudósítónktól. — Tallin, július 12. Kreek vasárnap Tapán versenyzett és ott új észt súlylökő csúccsal győzött. Nagyszerű formáját bizonyítja, hogy négy dobása volt 16 méteren felül, a legnagyobb 16.28. Dobásai: 16.00, 16.20, 16.05, 15.95, 15.70, 16.28. A régi észt csúcsot 16.16-tal tartotta Kreek, Bánsághy. magyar világcsúcs Stockholmban — Saját tudósítónktól. — Iglói tegnap reggel már elrepült Stockholmba, Szabó csak ma reggel megy utána. (Azért mennek külön, mert a csütörtöki repülőn már csak egy személy részére volt hely.) A két versenyző jelenlegi megbeszélése szerint Iglói indul 3000-en, Szabó pedig 1500-on. Szabó ezenkívül szeretne elmenni hétfőn Gavlebe és ott 3000-et futna. Arról még nincs hír, hogy Csaplárt meghívták-e a svédek. Ha igen, a három MAC távfutó Stockholmban találkozik. Ebben az esetben felvetik a svédek előtt az ötletet: rendezzenek szerdán egy 4x1500-as világcsúcskísérletet Stockholmban. A három futóhoz csak a jó formában levő Rátonyit kellene kivitetni. A svédeknek is van most két váltójuk, amely kedvező esetben a világcsúcs körül képes futni: az Örgryte és a Brandkaren csapata. A MAC azonban valószínűleg jobb mindegyiknél és mai formájában 15:52-re feltétlenül képes. (A világcsúcs 15:55.6, az angol válogatott tartja.) A judoszláv válogatott 4x100-as váltó is indul az UTE szombati versenyén Az UTE szombati atlétikai, versenye, az Újprest—Beogradski mérkőzés bevezetője érdekes szerepléssel bővül. Megírtuk, hogy az UTE felajánlotta, hogy hajlandó vendégül látni a Beogradski csapatával ideutazó jugoszláv atlétákat, ha azok elindulnak a versenyen. A megelőző levelezés és a kedd esti telefonbeszélgetés értelmében megtörtént a megállapodás:• Stefanovics, a legjobb jugoszláv vágtázó 100 méteren, Kiing 200 méteren, a Stefanovics, Jovanovics, Radovics, Kiing összeállítású váltó pedig 4x100 méteren indul. A jugoszláv válogatottnak számító vegyes csapat ellenfelei magyar klubcsapatok lesznek. Elsősorban a BBTE, UTE és MAC hivatott arra, hogy megvédje a magyar vágtázok becsületét. A BBTE Görkei, Ember, Polgár, Sir, a MAC Gyenes, Pusztay, Mingi, Nagy, az UTE Regös, Sándor, Baranyay, Solty összeállításban tud kiállni. Az egyéni számokban is össze kell szedniök magukat a magyar vágtázóknak, ha nem akarják a jugoszlávokat helyezéshez engedni. A KARMUNKA CSISZOLÁSA volt műsoron a fiatallcktlétatáborában a tegnapi napon. Simpeon mester különkilen figyette és javította az egyes atléták — bizony, többnyire rossz — karmunkáját. Érdekes, hogy ezt a részét a stílusnak az utóbbi időben nálunk meglehetősen elhanyagolták. Most majd az atlétatábor résztvevőin keresztül bizonyára széles körben terjed el a helyes karmunka. Tegnap Korompay húzódása miatt nem futott. Az első két napon a vidékiek közül Gábor, Korompay, Novák, Danó, Szabados, Marincsák, Farkas, Vigh, Obermayer, Balassa, Kovács, a budapestiek közül Gara, Berényi, Kutasi, Kétffy, Zoltay, Hutkay vett részt a közös edzésen. Az atléták a délelőtti délutáni munkával eléggé be vannak fogva, bár Simpson mester ügyel arra, hogy agyon ne dolgozzák magukat. Biztos már a finn-magyar Nemzetközi ügyeket tárgyalt a MASz tanácsa — Saját tudósítónktól — A MASz tegnapi taricsülésén jobbára nemzetközi ügyeket tárgyaltak. Tudomásul vették, hogy a magyar-olasz „visszavágó mérkőzést“ 1940 június 23—24-én rendezik Bidapesten. Akkor lesz a „Városok kongresszusa“ és a verseny megrendezése ilyenformán könnyebb. A számos egyéni meghívás bjjelentése után tudomásul vette a tanács, hogy a magyarnémet mérkőzésre csak 1941-ben kerül sor. Viszont véglegesen megállapodtunk a finnekkel, akik szeptember 23—24-én Budapesten mérkőznek. Szeptember 9—10-én Budapesten lesz a magyar-lengyel viadal, egy héttel előbb, szeptember 2—23-án pedig Belgrádba küldjük „B“-csapat címén a fiatal tehetségeket. Öreg atléta nem kerül ebbe a csapatba. Ugyanezen a napon Lembergben magyar-lengyel női mérkőzés lesz. Tudomásul vették még, hogy a marathóni bajnokságot október 1-én rendezik Kassán és hogy ugyanezen a napon Győrött atlétakongresszus lesz. Augusztus 27- re megkísérli a MASz az amerikai atléták egy csoportját Budapestre hozni. CSAPLÁR MEGHÍVÁSA megérkezett a MASz-hoz. Csaplár ezidő szerint már Stockholmban van és ott pénteken Iglóival együtt indul két mérföldön. "-9MI IKV-TI MOSZ TIZENEGY EZÜSTÉRMÉÉRT OLYÓ LABDARÚGÓ KÜZDELMEKET sombaton délután folytatják a BVSCályáján. Fél ötkor a BSzKRT a BTK- al mérkőzik, majd utána a Lapterjesz- 5l, a BVSC-vel mérik össze erejüket. Kezdeti sikeren felbuzdulva mind a négysapat erősíteni fog szombatra. Megertjüik még, hogy az FTC a győztes csap CCÉLLÖVÉSZ A Interni világbajnoksággal kapcsolatban lebonyolított szabadon választott 10 fegyveres számban az utólagos ellenőrzés következtében több lényeges változás történt. Csapatversenyben mindhárom testhelyzet eredményének összesítése alapján: 1. Észtország 5433 kör, 2. Finnország 5425, 3. Svájc 5415 kör, 4. Norvégia 5357, 5. Svédország 5313, 6. Németország 5207, 7. Dánia, 8. Franciaország, 9. Litvánia. Álló testhelyzetben: 1. Svájc1734 kör, 2. Finnország 1717, 3. Svédország 1079 kör. Térdelő helyzetben: 1. Észtország 1880 kör, világrekord 2. Finnország 1844, 3. Norvégia 1801 kör. Fekvő helyzetben: 1. Norvégia 1899 kör, 2. Észtország 1887, 3. Svájc 1881 kör Egyénileg, összetett versenyben: 1. Liivikoszt 1097 kör, 2. Maenttaeri finn 1094, 3. Jankenen finn 1093, álló helyzetben: 1. Zimmermann svájci ,353 kör, 2. Maenttaeri 350, 3. Grivnig svájci 350, térdelve: 1. Kuebai észt 379, 2. Kivioja észt 377, 3. Kivistík észt 377, fekve: 1. Konigsjordan norvég 385, 2. Liivik 384, 3. Christensen dán 384 kör. msmm VITORLÁZÓ CSILLAGVERSENY A MAC július 8-ának 9-én rendezte a Balatonon vitorlázó csillag versenyét, 21 hajó indult. A nagysikerű versenyben tíz ellenőrző állomásról szombaton este hat órakor indultak a hajók és a verseny feltétele értelmében a tetszés szerinti ellenőrző állomások érintésével másnap dégután 1 és 3 óráig a célba kellett érkezni Győrött az, aki a legtöbb kilométert tette meg. Az időjárás, illetőleg ,a szél nem kedvezett a versenyzőknek, mert madjnem az egész éjszaka folyamán teljes szélcsend volt a Balatonon, úgy, hogy a hajók vesztegelni voltak kénytelenek. A verseny győztese a Királyi Magyar Yachtsclub ,,Hungária“ hajója volt, amelyet Kleinrich Tibor többszörös magyar bajnok vezetett, 97 kilométert tett 19 óra és 55 p pera alatt. Második „Zsarnok“ MAC, vezette Heinrieh Béla 96 kilométer. Harmadik „Bohó** MAC, vezette Iszer István 96 kilométer. Osztályok szerint: 30-as cirkálóosztály 1. ,,Bohó“ 6, vezette Iszer István 96 kilométer; 22-es cirkáló osztály: 1 .,Zsarnok“, MAC, vezette Heinrich Béla 96 kilométer. Osztályonkívüli tőkesúlyos hajók: 1. Hungária KMAC, vezette Heinrich Tibor 91 kilométer. 35*08 turajollo osztály: 1. „Pinguin*1 MAC, vezette Kosztner Mátyás 91 kilométer, 2. „Mackó“ MYC, vezette Halász Ervin 80 kilométer, 3. „Katalunya“ BYC, vezette Emődy István 78 kilométer. 22-es jelle osztály: 1. „Szivárványt BSE, vezette Margó György 70 kilométer. Osztályonkívüli sellhhajók: 1. „Csaba*4 BSft, vezette Kiss György Béla 70 kilométer. MiUM-n 32 főnyi úszócrapat utazik pénteken délben Bécsbe A szerdai próbaversenyek után végleg kialakult a bécsi expedíció létszáma. Az úszókapitány tartalékként Angyal II.-t is magával viszi Bécsbe, a műugró bizottság javaslatára pedig Kovács megy műugrótartalékként a csapatai, így a végleges létszám a következő: 12 vízipólójátékos a két mérkőzésre, 16 úszó az országok közötti mérkőzésre, valamint a két utánpótlásváltóra, kívülük 3 kísérő és egy gyúró. A csapat pénteken délben indul Bécsbe. Ragnhild Hveger és a ISO iics hölgy világicsúcseredmény.lveger a legutóbb Ove-Jetemen és Van Veen társaságában indult 100 m-es úszóversenyen. Az eredmény ez volt: 3. Hveger 3:06.4, 2. Ove- Petersen 1:06.8, 3. Van Veen 1:07.2. Hveger rajtja rosszul sikerült, de különben nincs a legjobb formájában a sokszoros kis úszócsoda. A világcsúcseredmény különben 1:04.6 (Den Outien). Hoeger eddigi legjobb eredménye 1:05.1 Triesztben Lokar kisasszony 1:32.3 ra javította a 300 m-es gyorsúszás olasz csúcseredményét. (Régi csúcs: 1:13.7.) A német vízipólabajnokságot nagy meglepetésre a Duisburg 98 Cvsar Rita nyerte a Wasserfreunde Hannover ellen. A döntő eredménye 3:1 volt VILÁGCSÚCSOT JAVÍTOTT .Jopie Waalberg holland hölgyúszó a 200 yardos mellúszásban. Ideje 2:10 3. A régitszintén ő tartotta 2:41.4,1 el. . : Újabb magyar birkózógyőzelem — Távirati jelentésünk — Nápoly, július 12. A magyar válogatott birkózócsapat szombati győzelme után kedden Nápolyban mérkőzött. A magyar válogatottak, mint Budapest város birkózói Nápoly város csapatával mérték össze erejüket. A budapesti együttes 7:0 arányú fölényes győzelmet ért el a nápolyi csapat ellen. A magyar birkózócsapat csütörtökön éjjel10 órakor érkezik vissza Budapestre a Déli pályaudvaron. Tatabánya levente birkózóbajnokságának eredményei a következők: Légsúly: 1. Járóka MÁV Előre, 2. Lacsni T, 3. Balog (Cegléd). Pehely: 1. Horváth BVSC, 2. Molnár T., 3. Virág (Cegléd). Könnyű: 1. Csonka T., 2. Miklósi BVSC, 3. Pintér (Győr). Váltó: 1. Erdős (Cegléd), 2. Jakobi T., 3. Juhász (Kkunfélegyháza). Közép: 1. Kövér ARAK, 2. Szölgyéni T., 3. Dobó (Felsőgalla). Félnehéz: 1. Bek®. (Kkunfélegyháza), 2. Kövesi BVSC, 3. Varga (VII. ker. SE). Nehéz: 1. Oata (M Poszt), 2. Beck BVSC, 3. Solymosi (VII. ker.). Pontversenyben: 1. Tatabánya 11 pont, 2. Budapesti Vasutas SC 9, 3. Cegléd 5. A versenyben 14 egyesület vett részt. 27/^? [lap Megjelenik szerda és szombat kivételével minden nap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili, Röhck Szilárd utca 4. Telefon: 1-324-09 és 1-339-77. Levélcím: Budapest 72. Postafiók: 42. Távirati cím: Nemzetisport, Bpest. Postatakarékpénztári csekkszámla 53.366. Főszerkezsítő: IR. VADAS GYULA Felelős szerkesztő: HOPPÉ LÁSZLÓ Felelős kiadó: KULTSÁR ISTVÁN ELŐFIZETÉSI DÍJ: Beliöidre eg, hóra............... .. .. X.tt P Belföldre negyedéire ........................I.— P Észak-Amerikába .. .. „ .. I..— p Egyéb költőidre • • »• •» •• •• ••*“ P Flékadminisztráció Szlovákiában: Novinárstvo, St. Szobor, Bratislava* Schöndorfeká 53. Nyomatott a Stádium Rt. Lorforgógépen* Felelte: Győrfi Aladár Igazgató*