Nemzeti Sport, 1939. november (31. évfolyam, 217-237. szám)
1939-11-26 / 234. szám
. Remek talajú játszótér, kényelmes autópark, négy bejáró és megerősített rendezői gárda várja a nézőket ma délben Kispesten Kispest teljes mértékben felkészült a vasárnapi nagy mérkőzésre. A kispestiek minden tekintetben meg akarják állni a helyüket és éppen ezért minden előkészületet megtettek, hogy a Kispest—Ferencváros mérkőzés kifogástalan keretek között kerüljön lebonyolításra. Görgényi Lajos főtitkárral beszéltünk szombaton délután. — Sikerrel akarjuk megállni a helyünket vasárnap nemcsak a pályán, hanem azon kívül is. A közönség kényelméről máris gondoskodtunk. Az üllői út és a nagykörút sarkáról a 43-as, a Szent Istvánkórháztól a 40-es villamosok sűrített járatokkal közelkednek 17 órától kezdve. Az autóval érkezőket kényelmes autópark várja. Az autósoknak egyébként a gróf Apponyi Albert utcára kell befordulniok az Üllői útról s a Hoffer Alfréd utcában állíthatják le kocsijukat. A közönség négy bejáraton át juthat be a pályára, belül megerősített rendezői gárda gondoskodik a szurkolók gyors elhelyezéséről. — Milyen a játéktér talaja? — Máris egészen jó, sőt, ha a mérkőzésig nem lesz eső, kifogástalan pálya fogadja majd a csapatokat. Csütörtök óta állandóan hengereltetjük s még a mérkőzés délelőttjén is hengerelni fogják. Ezzel sem lesz tehát semmi baj. Kitűnő előmérkőzés is lesz: a KAC fog játszani 17 órakor a Törekvés II-vel. Érdemes lesz megnézni ezt a meccset is! — A játékosok közül mi az újság? — Mindenki egészséges és kitűnő hangulatban várja a mérkőzést. 4 Vidéki bajnokságok állása ÉSZAKI ALSZÖVETSÉG Salgótarjáni csoport 1. Sal BTC III. 9 6 3 13: 5 15 2. Nagybátonyi DSE 9 6 12 11:12 13 3. Pálfalvi BCSE II. 9 5 1 3 25:16 111.Kisterenyei BSE 9 5 13 15:21 11 5. Losonci VSC 9 5 1 3 9:20 11 6. Mátranováki LK 9 4 2 3 22:15 16 7. Rózsaszentm. BSE 9 4 1 4 14:17 9 8. PITE visszalépett 9. LSE III. visszalépett. 10. HCSE visszalépett KÖZÉPMAGYAR ALSZÖVETSÉG I. osztály 1. Magyarság 11 9 1 1 48:10 19 2. V. Reménység 11 7 1 3 38:24 15 3. Sz MÁV II. 10 6 2 2 21:7 14 4. VSE 10 6 2 2 29:11 14 5. VSC 10 6 1 3 31:17 13 11. GSK 11 11 1 5 21:30 12 7. RTK 11 4 3 4 17:10 11 8. C. MOVE 11 4 2 5 33:21 10 9. DSC 10 1 1 5 15:56 9 10 TiSC II. 11 3 — 8 12:33 11 11. MSE 11 1 3 8 6:35 4 12. BKSC* 11 — 1 10 3:14 1 * Visszalépett. Hátralevő mérkőzések: VSE—VSC, Sz MÁV II.—DSC, I. B) osztály Rákosvidéki csoport: 1. PAC 9 7 1 1 35:8 15 3. CTK 10 7 1 2 36:12 15 3. RTE II. 10 7 — S 38:12 14 4. KTC 10 6 1 3 22:16 13 5. Cs. MOVE 10 5 2 3 42:10 12 6. GYSE 10 6 4 36:33 12 7. GIK II. 11 4 1 6 24:28 9 8. RTK II. 9 4 1 4 21:47 9 9. BVSE 11 2 2 7 25:38 6 10. KSC 11 3 — 8 18:29 6 11. R. MOVE 8 2 1 5 9:44 5 12. I. MOVE , 9 1 — 8 8:37 2 Váci csoport 1. ASC ................. 11 10 — 1 28:11 20 2. DAC II.............. 12 9 — 3 40:18 18 3. NISE ................. 12 7 1 5 22:17 14 4. FSE ................... 11 6 1 4 22:21 13 5. EPLE ................ 9 5 2 2 16:12 12 6. VSE II.............. 11 4 4 3 26:21 12 7. EESE ............. 10 5 2 3 17:16 12 8. FTE ................ 10 5 1 4 14:11 11 9. KSE ................ 10 4 1 5 20:21 9 10. V. Rom. II. .. 11 3 2 6 20:27 8 11. HTSE ................ 11 3 2 6 12:22 8 12. V. MOVE ...... 10 3 1 6 12:26 7 13. FTSE ................ 9 2 1 6 10:35 5 14. NAC .................... 13 1 12 2:3 1 GIDÓFALVY PÁL DR IS MEGJELENT AZ UTE ÉREMKIOSZTÓ VACSORÁJÁN Pénteken este a Tungsram-kultúrház nagytermében tartotta az UTE amatőr labdarúgószakosztálya ezévi éremkiosztó vacsoráját. A vacsorán megjelent Gidófalvy Pál dr, az MLSz miniszteri biztosa, Lengyel Károly BLASz főtitkár kíséretében. Az UTE részéről Neubrandt Mihály Szakosztályi helyettes elnök üdvözölte a megjelenteket, majd köszönetet mondott a csapatoknak a múltévi szép szereplésért. Az MLSz részéről Gidófalvy Pál úr válaszolt. — Örömmel jöttem kl közétek — mondotta a miniszteri biztos. — Működésem alatt meggyőződtem arról, hogy az UTE játékosai mindig olyan tisztességes, becsületes és egyenes sportemberek voltak, amilyenekre a magyar labdarúgásnak nagy szüksége van. Beszéd© további részében az ifjúság nevelésének fontosságáról szólt a miniszteri biztos. Az utolsó szavak elhangzása után percekig zúgott az elismerő taps.. A BLASz részéről Lengyel Károly mondott beszédet, míg az Újpest játékosainak nevében Vincze Jenő szólott az UTE kölyökjátékosaihoz. Jól sikerült tréfás műsorral ért véget az éremkiosztó vacsora. A SZEGED felhozta Budapestre Pólyák II-t is. Ha száraz lesz a pálya, akkor Pólyák II. helyet kap a csapatban, Beróti lesz a jobbfedezet, Gyarmati pedig kimarad a csapatból Ha sáros lesz a talaj, akkor Pólyák II. nem játszik. LOSONCON nagy az elkeseredés a miniszteri biztos által indított fegyelmi vizsgálat miatt. A losonciak bejelentették, hogy a fegyelmi tárgyalásra anyagiak hiányában nem tudnak Budapestre utazni, hanem a kihallgatásokat eszközöljék Losoncon. A mai mérkőzés megtartása bizonytalan. Losoncon ugyanis szombaton öt órától havazik és ha nem javul az idő, akkor nem lehet megtartani a mérkőzést. Ha lesz meccs, akkor így áll fel Losonc estprna: Eszter — Tolmácsi, Kostyál — Kadó, Csorna, Hegedűs III. — Sós, Kovács, Tóth, Motolár, Trenka. Bemutatták a labdavetet a Törekvés edzésén A Törekvés pénteki edzésén új „játékos" mutatkozott be. Az illető játékos igen pontos labdákat adott... Egy gépről van ugyanis szó, arról a labdavető gépről, amelyet Sáfrán Ferenc elnök tervezett és végre elkészült. A labdavetőnek rugós szerkezete van, amelyet egy fogantyúval lehet kihúzni s a labdát a tetszés szerinti magasságban és távolságra lehet kidobni. Különösen szöglet fejelésére mutatkozott nagyon hasznosnak és ötletes készülék. Hol Tasnády József, az intéző kezelte, hol pedig Szeder István, az edző, Szeder István az edzés végén sok „szögletet rugatott" a géppel. A Törekvésnek most egész sereg érdekes és korszerű felszerelési tárgya van, a rugószín, a különféle fejelőberendezések, a pontrugás gyakorlására alkalmas hálós és kerekes kapuk mellé most a labdavető is bevonult. Az angol labdarúgásra más is emlékeztetett ezen az edzésen: labdavezető váltót rendeztek a játékosok. Egy sereg karót kellett megkerülniük a váltó tagoknak s a verseny annyira tetszett a fiúknak, hogy az egyik viszavágómérkőzés a másikat követte. A végén Palatinus így fejtette ki véleményét a labdavezető-váltóról: — Az ember észre sem veszi, hogy sokkal többet dolgozik, mint mástor. íme, „Pala" is fölfedezte a játékszerű edzések nagy előnyét. A labdavezető-váltó alatt kiderült, hogy ki uralkodik a labda fölött, ki tudja jobbal, ballal, belsővel, külsővel vezetni. Szeder edző elhatározta, hogy további játékokat és versenyeket vezet be, legközelebb megrendezi a Törekvés partdobóházibajnokságát. Az MPSC ma a Testvériség elleni Hangadóra így áll fel: Zanotto — Egri, Miklósi — Baló, Stefkó, Döntök — Karaszek, Gotthenz, Varga, Vida IL, Tindly. Fábián József másodkapitány, a miniszteri biztos megbízásából ma Debrecenbe utazik, a Bocskai—Kassa mérkőzésre. A mérkőzés után Fábián értekezletet tart a debreceni egyesületek vezetőivel, a debreceni játékvezetőkkel és a játékosokkal. Az értekezleten Fábián József a taktika fontosságáról is beszél és ebben rámutat az angol rendszerű játék előnyeire. A miniszteri biztos fegyelmi eljárást indított Jávor, Péteri, Tölgyesi és Takács, a Kassai AC játékosai ellen. A játékosokat Némethy Imre, az ÉLASz ügyvezetője fogja kihallgatni. Némethy Imre ebben az ügyben hétfőn utazik Miskolcról Kassára. Mátrait szerződteti a WMFC. A gyári profik pontvesztesés nélkül zárták az őszi idényt, pihenőre tértek. Vezetőik a héten tárgyalásokat kezdtek Mátraival, a Cs. MOVE NBB-válogatott jobbszélsőjével. A tárgyalások tegnap Mátraival eredményre vezettek, csak még az egyesülettel való megegyezés van hátra. Valószínűleg pár napon belül ez is elintéződik. Riff Emil, a miskolci Attila volt játékosa, aki már évek óta külföldön működik, mint edző, jelenleg itthon tartózkodik. Két éven keresztül Belgiumban a Hegel Standardnak, Belgium egyik legnagyobb egyletének edzője volt. Az ősszel a Seram edzői tisztét vállalta el, de a bizonytalan idők hazahozták. Dicséret, dicsőség. A Bukarestben élő magyar szurkolóktól levél érkezett az MLSz részére. A levélben nagy elismeréssel írnak a magyar , válogatot csapat belgrádi sikeréről és nagy elragadtatással emlékeznek vissza a magyar csapat bukaresti vendégjátékára is. — A román fővárosban, — írják — még most is elismeréssel nyilatkoznak a magyar csapat sportszerű és úri viselkedéséről. És most ugyanilyen dicséretet olvashatunk a jugoszláv lapokban is. Az MVSZ-ben ter-rész-*tesen örömmel könyvelték el a bukaresti magyarok dicsérő sorait- ******** Takácsok tanácsai Pénteken délután úgy háromnegyed öt órakor a Szőnyi úti pályán már olyan sötét van, hogy a fehérre meszelt kapufákat sem lehet látni, mégis puffog a labda a pályán. A Taxisok tartanak erőnléti edzést. — Olyan csapattal szeretnénk végre már kiállani, — mondja a kis Takács, amelyik győzni is tud. Nagyon elkéne két pont nekünk. Sok azonban a sérültünk és a betegünk. Én is sérült vagyok, húzódásam van. De tetszik tudni mit jelent az, ha egy játékosnak edző a bátyja? Nekem is azt tanácsolta a „Mari néni": — Ilyen kis húzódást, amilyen a tied is, kár említeni. Majd kimegy a mosásban... Az edző Takács a csatársorra panaszkodik: — Ha a 16-osra érnek, megszűnik a tudományuk. Kassán is a fedezeteknek kellett kapura lönnök. Hiába adom nekik a tanácsaimat. A Szolnok elleni csapatunkban csak a középcsatár posztja vitás még. Ha Tóth játszhat, ő lesz a középcsatár, ha nem Serföző lesz az aranyító. — Miklósit még nem merem betenni, a pénteki erőnléti edzés után húzta a lábát, így inkább az Aradi, Wéber párt játszatom. Tóth Lajos igen nehéz beosztásban van, erre vezethető vissza az utóbbi időben mutatott gyenge játéka s ezért valószínűtlen, hogy játszhasson vasárnap. A Taxi-Szolnok mérkőzést egyébként a Hungária-ill. pályán játszák 2 órai kezdettel. --------------A Ferencvárost és Iványit meghívtákJugoszláviába Belgrád, nov .25. Jugoszláviában a szerb ligában 8 mérkőzésen szerzett 14 ponttal a BSK vezet. 2. Jugoszlávia 13 pont, 3. Slavia Szarajevó 10 pont. A horvát-szlovén ligában: 1. Gradjanski Zágráb 19 pont (10 mérkőzés), 2. SzASK 14 pont, 3. HASK 14 pont. December 3-án és 19-én érdekes mérkőzések lesznek. A BSK és Gradjanski találkozik egymással s megmérkőzik Cvetkovics Dragisa miniszterelnök értékes serlegéért. 3-án Zágrábban, 10-én Belgrádban játszanak egymással. A zágrábi mérkőzés vezetésére a bécsi Beranekot, a belgrádira a budapesti Iványit hívják meg. 3-án és 10-én a Jugoszlávia és a HASK is találkozni fog. Ezek fordítva játszanak: 3-án Belgrádban és 10-én Zágrábban. Valószínű, hogy erre a mérkőzésre is hívnak majd magyar játékvezetőt. Most már véglegesnek látszik a BSK téli, délamerikai portyája. A BSK játékosai a napokban nyilatkoztak az egyik napilapban s mindannyian azt mondják, hogy nem félnek a torpedótól, az aknáktól, szóval a tengeri úttól. * A zágrábi Gradjanski december 16-ra és 17-re meghívta a Ferencvárost. (A zöld-fehérek 17-én az Újpesttel játszanak s igy a két mérkőzést alkalmasint későbbre halasztják.— Szerk. B. BOFFI HAT GÓLT LŐTT AZ OLASZOK EDZÉSÉN A berlini német-olasz válogatott mérkőzésre készülődő olasz válogatott csapat csütörtökön Milánóban tartott edzőimérkőzést. A három félórás mérkőzésen a Milano ifjúsági csapata volt a válogatottak ellenfele. A válogatott csapat 11:0 arányban győzött. Különösen az új Piola-pótlék, a milánói Boffi tüntette ki magát: hat gólt lőtt. Négy gól szerzője Scarabello volt, egy pedig Colussi nevéhez fűződik. Sansone és Locatelli nem tudta kielégíteni a nézőket. Pozzo az edzésen ki is cserélte őket Demariával, illetve Perazzoloval. Ezeknek már jobban ment a játék. Ennek ellenére Pozzo meghagyta a csapatban Sansonet és Locatellit. Losonczi és Kővári nélkül áll fel ma a Cs. MOVE a REAC ellen.. Mindkét játékos sérült. Pintér erősíti ma a MMTK t az ETC ellen, mivel a profik már befejezték az idényt. Mágler, a III. ker. TVE kapusa a GSE III.-at választotta új egyesületül. A TTE-ben Ili újra a csapat rendelkezésére áll. Sárközi Ferenc, az SzFC játékosa hosszas betegeskedés után meghalt. Weiser I., a TSC fedezete a Gammába kérte átigazolását. A Tl.II.-ban Frenyák a balszélső. A 151. beér. TVE együttese ma az UR4K ellen: Bertholl — Fekete, Faludi — Straub, Sztrapek, Tóth — Andaházy, Günser II., törzsei II., Csóti, Faragó, Sipőcz, a kis Hungária fedezete beteg, ebben az évadban már nem szerepel. Átigazolás: Poupa, az M. Textilből az UFC-be kérte átigazolását. Záboszky, az NB 7 játékosa a MOVE I RAFC-ba lépett. Kispesten lakó tíz pályázó 50 tippet küldött be a Kispest— Ferencváros mérkőzésre s a tippek közül 25 a Ferencváros mellett szól Mi les® az eredmény a Kispest—Ferencváros mérkőzésen. Mondják meg a pályázók! Ezen a héten, a régi szokásunktól eltérően, nem vettünk ki válogatás nélkül ICO szelvényt, hanem csak Kispesten lakó pályázók szelvényeit vettük figyelembe- Kezünkbe vettük tehát a szelvények nagy csomagját, elindultunk felülről , kerestük a Kispesten lakó pályázók szelvényeit. Amikor tíz ilyen pályázót találtunk, megálltunk. íme az eredmény: Először ifj. Tihanyi Géza (Etele u. 7.) szelvényei akadtak kezünkbe. Figyelembe véve azt, hogy a pályaválasztó, Kispest áll elől, ezt tippeli: 2:0, 1:2, 2:1, 2:3, 2:2, 2:2. Ifjabb Tihanyi tehát óvatos ember 2—2 kispesti és ferencvárosi győzelemre számít , ugyanannyi döntetlenre. Ezután „Ve—Mo" (Üllői út 125.) szelvényei kerültek napvilágra. Jóslatok: 2:0, 2:4, 3:3 2:2, 1:2. Itt már a Ferencváros javára billen a mérleg nyelve. További tippek: Meneit Ferenc (Petőfi u. 201.) 1:2, 3:3. Karácsony—Domschitz (Corvin krt. 9): 4:3, 3:2, 3:2 — a Kispest javára. 1:3, 2:3, 1:3, 1:3 a Ferencvárosa javára és 2:2, 2:2. Itt is vezet egy fejhosszal a Fradi. Turci—Osváth Tibor (Kazinczy u. 14.): 2:3, 0:1, 2:2, 1:1 és 2:1. (Ejnye! Hát minden kispesti pályázd jobban bízik a Fradiban?....) Herczegh János (Vörösmarthy-u. 26.)1 1:2 2:4 3:3 3:2. Kiss Ede (Zoltán-n. 39.): 2:4, 1:3, 2:8, 2:2 3:2. Kiss József (Zoltán-n. 89.) 4:5, 2:4, 3:5, 2:2, 3:2. Pongrácz József (Petőfi-n. 74.): 2:3, 0:1, 1:2, 2:1. Kogutovitz Antal (Forcellángyár): 3:8, 1:2, 1:2, 1:1, 1:0.s íme 10 kispesti pályázó 50 tippét néztük át s a Kispest—Ferencváros mérkőzésre szóló tippjeit közül csak 12 szól a Kispest mellett. 13 döntetlen eredményt jele® és 25 „szavaz" a Ferencváros győzelmére. (A fenti tippekhez meg kell valamit jegyeznünk: a kispesti lakosok legnagyobb része bent Budapesten keresi a kenyerét s így a lakosok közül nagyon sokan pesti csapatoknak szurkolnak.) A Nemzeti rendkívüli közgyűlése Kimondották... Szomorú aktusra gyülekezett szombaton este a Nemzeti FC vezetősége és szurkológárdája. Az egyesület elnöksége rendkívüli közgyűlét hívott össze szombatra, hogy a közgyűlés elé terjessze a klub feloszlatásáról szóló javaslatát. Az okok ismeretesek. A Nemzeti sérelmesnek talált sok intézkedést, amely — véleményük szerint — érdemtelenül érte őket. A elkeseredéshez és elkedvetlenedéshez hozzájárult az is, hogy az új játékosok szerződtetése nagyban növelte az egyesület kiadásait — és nem volt meg a várt siker. Este 7 órára már mintegy nyolcvanan voltak jelen a közgyűlésen, közöttük vitéz De Sgardelli alezredes, díszelnök vezetésével az elnökség tagjai teljes számban. Az ülést Schmidt József elnök nyitotta meg és ismertette az elnökségnek a feloszlásra vonatkozó javaslatát. Molnár Ottó ismertette az elnökségi határozat rövid indokolását. Néhány rövid felszólalás után a közgyűlés egyhangúan kimondta, hogy a proficsapat megalakítása céljából 1936-ban létrejött egyesülés a Nemzeti Sportkedvelők Clubja feloszlik. Mi a bal Tatabányán? Tatabánya, ez a jobb sorsra hivatott dunántúli NBB-egylet csoportjának 12. helyén áll. Úgy éreztük, hogy joggal tesszük fel a kérdést Berkesy Elemérnek, a csapat edzőjének: — Mi a baj Tatabányán? —■ Sok baj van, öt szakosztály működik az egyletben, a tagok csodálatraméltó áldozatkészséggel támogatják a klubot. Csak az kellene, hogy a bányavállalat is alákaroljon az egyletnek. Nem is olyan szerénytelen ez a kívánság, hiszen a vállalatnak 9—10.000 alkalmazottja él Tatabányán. — És hogy gondolják a támogatást? —. Elsősorban erkölcsi támogatást kérünk. Mindenki, aki az egyleti életben él, tudja jól, hogy egy csapat jó szereplésében mennyire fontos tényező az, hogy a vállalati vezetők jóindulatát érezze a csapat. Mindjárt jobban megy minden, ha a jó játékosokat el tudjuk helyezni olyan beosztásban, hogy látogathassák az edzéseket és más kedvezményeket is kaphassanak. Sporttelepünk is alapos felújításra szorul. — Van komoly képesség a csapatban? — Ha a tavaszra megfelelő újjászervezést tudnánk a vállalat segítségével végrehajtani, akkor rövidesen komoly csapat lehetne a Tatabányából. A magyar sport érdekében reméljük, hogy ez be is fog következni. Rigler István, a Magyar Posztó jeles játékosa lett az egyesület intézője. Az MPSC-ben az első csapat eredményén felül főleg az ifjúsági csapat győzelmének örülnek. A nagy esélyes UTE-t győzték le és most pontveszteség nélkül állnak az első helyen. Rangadó lesz vasárnap az amatőr első osztály Északi-csoportjában. Az első helyezett Testvériség a harmadik helyezett MPSC-vel játszik. A győztes nagy lépést tesz a bajnokság felé. A Törekvés II. felcserélte pályaválasztó jogát a KAC-cal és így a vasárnapi mérkőzés Kispesten, a Kispest—Ferencváros találkozó előtt kerül sorra. Görög portya a láthatáron. A csepeli profilt, miután pontveszteség nélkül végezték az őszi idényt, a múlt vasárnaptól január 1-ig szabadságot kaptak. A vezetőség azonban váratlanul megszakította a szabadságot és keddre edzésre rendelte a játékosokat, mivel két háromhetes görög portyára van esélyük a csepelieknek. A vezetőség ezzel a szép ajándékkal akarja jutalmazni a játékosokat a sikeres őszi szereplésért. Javítani akar a Lampart. •— A múlt vasárnap igen nagy balszerencsével kaptunk ki a Pénzügytől, — mondják Pestszenterzsébeten. — Reméljük, hogy most odahaza kijavítjuk a múltheti kisiklást, annál is inkább, mert a Soproni FAC ellen megy nekünk a játék. Tavaly nálunk 10:0-ra. • Sopronban pedig 3:1-re győztük le őket. Jó lenne folytatni a sorozatot.... Vasárnap, 1939 november 26. Jávor és Jánosi is hiányozni 1 03 Kassa csapatából Kassán nagy meglepetéssel fogadták a hírt, hogy Jávor, Péteri, Takács és Tölgyesi ellen fegyelmi eljárás indult, Vitéznek pedig mindjárt a játékjogát is felfüggesztették. Általános vélemény szerint Tölgyesi neve csak véletlenül kerülhetett a névsorba, hiszen Tölgyesi semmi szabálytalanságot sem követett el a mérkőzésen. De nemcsak ennyi a baj. Jávor sem játszhat, mert sérülése nem jött rendbe, sőt Jánosinak is anynyira megdagadt a bokája, hogy nem utazhatott el Debrecenbe. Varga szakosztályvezető és P. Szabó edző vezetésével két autón ezek a játékosok indultak el: Földes, Tölgyesi, Takács, Pásztor, Nádas, Vadász, Kertész, Ádám, Foki, Bűnösök. Péterit Aknaszlatináról várják Debrecenbe. Csepregit táviratilag hazahívták a szülei. Remélik azért, hogy idejében megérkezik. ESZTERGOMBA vasárnap Holló Zoltán számvevőségi tanácsost küldte ki a miniszteri biztos az MLSz képviseletében, ő fogja átadni a Szent István-vándordíjat nyert Szent Benedek-rendi gimnázium labdarúgócsapatának az MLSz díját. SZTANCSIK ELLEN újabb fegyelmi eljárás indul, mert a játékos a legutóbbi fegyelmi tárgyaláson újabb sértő kijelentéseket tett Fehérvári játékvezetőre. LOVAG KISLOYBER VIKTORT bízta meg az MLSz miniszteri biztosa az országos háznagyi teendők ellátásával. Mátrai és Kővári nélkül áll fel a Cs. MOVE a KEAC elleni megismételt mérkőzésre. Mátrai játékjoga a mérkőzés eredeti napján fel volt függesztve, Kővári pedig sérült. Nélkülük a csapat a következő: Csák — Babai, Városi — Hernádi, Horváth I., Rákosi II. — Egressi, Gáti, Losoncai, Varga II., Kardos- Bentsülés Sarkadi Aladár, Türk Berta, Szűcs László, Boros Géza felléptével Bel- és külföldi artistaatrakciók. komédia: Előadások kezd de fél 9 évkor egik, szomb., Untán- és vasárnap fél órakorig- Rendkívül olcsó helyárak.