Nemzeti Sport, 1939. december (31. évfolyam, 238-257. szám)

1939-12-01 / 238. szám

Péntek, 1939 december 1. F Tarka rangadó oldala Egy fiatalember, aki az ,,adósságát"kívánja rendezni Beszélgetés Horváth II.-vel, az örök rangadó újoncával A Ferencváros a Hungária ellen szerepeltetni akarja Horváth II-t is. A fiatal játékos első alkalommal szerepel az „örök rangadó“-n. Ezért váltottunk vele néhány szót. Az utóbbi időkben elterjedt az a hír, hogy Horváth H. kissé elkedvetle­nedett, mert nemigen jutott szóhoz a Ferencváros csapatában. Ő azonban csodálkozik, amikor megkérdezzük, hogy mi igaz az el­­kedvetlenedésből. — Semmi okom sincs reá! «—■ fe­leli. — Hiszen minden reményem meglehet arra, hogy egyszer mégis csak állandó tagja leszek az első csapatnak. Mondanom sem kell hogy ezt nagyon szeretném. És igazán nem neheztelhetek Berényik­ azért, mert a vezetőség őt találta alkalmasabbnak a legutóbbi mérkő­zéseken a balösszekötő helyén. Ér­vényesüljön a jobb! Nagyon jó já­tékosnak tarto­ ki őt. Vasárnap vala­hogy nem találta föl magát. Külön­ben pedig a legjobb barátok va­gyunk. Ez tisztázzon minden félre­értést. . .— örömmel halljuk ezt. Most tehát egyetlen gondja a vasárnapi nagy mérkőzés, amely rangadószem­­szögből szinte tűzkeresztség az ön számára.) — Hát igen ... valóban olyan tűz­­keresztségféle. Dehát ez is, az is csak mérkőzés. Szeretnék minden­esetre megfelelni annak a bizalom­nak, amellyel kezdettől fogva visel­tetik irányomban a vezetőség. A tavalyi görög portya, melyre juta­lomképpen elvittek és több nehéz mérkőzés előtt a rám eső választás a tartozás érzését váltotta ki belő­lem. Jó lenne vasárnap az adós­ságaimat­ rendezni. (— Reméli, hogy sikerül?) — Természetesen. Szeretnék bent­maradni a csapatban. Hiszen a többi fiatalok, akikkel együtt kezd­tem rúgni a labdát és együtt sze­repeltem ifiválogatottakban a cse­hek és az osztrákok ellen: Boldizsár, Ónody, Gyetvai, Bíró II., már állan­dó tagjai egy-egy nagy csapatnak, sőt valamennyien oszlopos tagok! Ez engem is kötelez. ..— Szóval vasárnap tehát meg akarja mutatni ...­ — Meg bizony ... Nem fogok megijedni a saját árnyékomtól. Az ellenfél játékosaitól sem, bár nem ismerem őket túlságosan. (— Kitől tart mégis?) — Ha Müller játszana, tőle félte­ném a győzelmünket, ő az én ösz­­szekötő­ eszmény képem. Kifogásta­lan építő, nagy futballista! Rang­adó-mumus! ... Győznünk kell va­sárnap. Csak a csatársorunk tagjai értsék meg egymást, akkor nem lesz baj. (— Ki mellett szeret játszani összekötőt ?) ! — Minden olyan játékos mellett ,aki a Ferencváros stílusát játssza Szívvel, lendülettel, lapos labdákkal. Különösen akkor játszom szívesen, ha mellettem Gyetvai a balszélső. (— Beszéljen a saját összekötő­játékáról!) — Szeretem a keresztlabdákat, tisztában vagyok a korszerű össze­kötőjáték követelményeivel és nincs szívem kihagyni a lövőhelyzeteket. Itt szeretném megjegyezni, hogy amiket a közönség jó helyzetnek lát A Hungária törzsasztala mellett csütörtökön a lapunk legutóbbi szá­mában megjelent Szoyka-beszélge- tést nézegették a kék-fehér játéko­sok és szurkolók. ■— Nini! — jegyezte meg valaki. — Cseh Matyi lőtte a legtöbb gólt az utolsó tíz Ferencváros—Hungá­ria mérkőzésen! Cseh László is kezébe vette a cikket: — Hét gólt lőttem... De nehéz gólok voltak ezek! Nem akarok di­csekedni, de a Ferencváros védői rám vigyáztak mindig a legjobban a Hungária csatárai közül. Mond­hatnám „pikkelnek“ rám. Emlékez­tek még, milyen csatákat kellett vívnom Polgárral és Korányival ! Különösen Krónival... Dehát ez a Ferencváros—Hungária vetélkedés­ből folyik, mi is, ők is jobban össze­szedjük magunkat a­ Ferencváros­­mérkőzésre. Bevallom, nekem külö­nösen örömet okoz, ha valami szép húzásom sikerül. Hát még ha a Ferencváros—Hungária mérkőzésen van ez! • — Szavaiból azt olvassuk ki — szóltunk közbe — hogy csak szép emlékei vannak a Ferencváros— Hungária mérkőzésekről! — No, ez­ nincs egészen így. Két tizenegyest rontottam már el a Fe­rencváros ellen. Ezt az idegesség rovására írom. Más mérkőzésen még alig rontottam tizenegyest, de a Ferencváros-meccseken a nagy tét súlya nehezedett rám. A másik Hungária-csatár, akit emleget a törzsasztal, Müller Wudi, aki szinte a Ferencváros „mumusa" lett. — Hogyan vált „mumussá"! — kérdeztük Müllertől.­­— Higgye el, szerencséből. A Fe­rencvárost régen ismertem, már Bécsben. Meg azt is tudtuk, hogy a magyar labdarúgásban az elsőszámú rangadó mindig a Ferencváros— Hungária mérkőzés. Amikor kis bé­csi srác voltam, már akkor is figye­lemmel kísértem a magyar bajnoki eredményeket... Budapestre kerül­tem s egyszer megkapott engem is az a láz, amely a Hungária-játéko­­sokat és szurkolókat eltölti a Fe­rencvárossal szemben. Nem ment nekem jól a játék az első időben Budapesten. De aztán végre jó for­mába kerültem. Szerencsémre ak­­kor, 1936. év őszén éppen a Ferenc­várossal kerültünk össze. Jól ját­szottam és két gólt is lőttem. A szurkolók, akik előzőleg a kivégzé­semet követelték, a vállukon vittek ki. Attól kezdve valahogyan mindig ment nekem a játék a Ferencváros ellen. Akármilyen rossz formában ia voltam előzőleg. — Most nem játszhat. Mit jósol a­­ többieknek! — Ha a csatársorunk jól fog ját­szani, akkor egy góllal győzünk. Szerintem ugyanis a csatársorokon dől el a mérkőzés s ma a Hungária-onnan kívülről, az benn a pályán nem mindig az. Rossz szög, pattanó labdák, másirányú lendület és több esetleges kedvezőtlen körülmény ar­ra készteti az embert, hogy lövés helyett társának adja a labdát. (— A vasárnapi nagy mérkőzésre visszatérve, érzése szerint, mi lesz az eredmény?) — Mi mindannyian győzni aka­runk, de hiszen ez természetes. J Én is ferencvárosi győzelmet várok. Ha mégis kell valami eredményt mon­danom, akkor a Hungária győzel­mét tippelem ... Már csak azért is, mert csuda rosszul szoktam tippelni. A beszélgetés közben rajzoljuk őt. A Ferencváros játékosai körü­lötte állnak s figyelik a rajzot, va­lamint Horváth II. halk, szerény beszédét. Egyikük megjegyzi: — Azt hiszem, mindannyian örül­nénk annak, ha Bandi vasárnap „bejátszaná“ magát a csapatba ... (D. L.) nak ez a sora jobb. A harmadik sorra kerülő játékos Turay József. Ugyanúgy, mint Müller, a Ferenc­város—Hungária mérkőzéseken szok­ta elérni a legjobb formáját. — Mi ennek az oka­ .— Én a Ferencvárosból kerültem a Hungáriába. Ezt az ember nem tudja elfelejteni. Talán becsvágy ez, de elsősorban mindig a Ferenc­­város-mérkőzéseken játszottam úgy, hogy a végén majd összeestem a fáradtságtól. Mi, játékosok úgy érezzük, hogy szinte félévre való te­kintélyt szerezhet az ember a Fe­rencváros—Hungária rangadókon. Ez a mérkőzés az első perctől az utolsóig való küzdelemn és ennek a­ mérkőzésnek az eredményét sokáig nem felejtik el az emberek. A Hun­­gária — állítom a többi fiú nevében­­ is — igen nagy akarással fog ját­­­szani vasárnap. Beszéltünk egy Hungária-szurko­­­lóval is, aki az utolsó tíz mérkőzést látta. Vadnai Pál a neve. Jobbára, emlékszik a mérkő­zések részleteire, mint maguk a já­tékosok. — Melyik rangadóra, emlékszik vissza a legszívesebben? — Arra, amelyiket 1933-ban ját­szottunk, ősszel. A Hungária a ti­zenkettedik helyen volt és a Hun­­­gária-szurkolók csak este, besötéte­­dés után mertek az utcán mutat­kozni. A ferencvárosiak a mérkőzés előtt arról ábrándoztak, hogy vissza­adják a 11:2-t. Nos, Titkos góljá­val 1:0-ra győztünk... Ez is, meg a többi mérkőzés is mind azt mutatta, hogy a szurkolók szempontjából nincs reménytelen Ferencváros— Hungária mérkőzés. Ezen a játéko­sok az első perctől az utolsóig küz­denek. Most az 01101-0100 is mini­mális győzelmet várnak a Hungá­­ria-szurkolók. A NAGY TITOK Három játékos és egy szurkoló a Ferenc­­város-Hungária rangadókról . HE, JÉGHOKI- és SÍFELSZERELÉSEK CTDMN­K1 CDN­BT SZAKÜZLETÉBCN alKKIUH arllBtl »****"•«-« m mmr ■ (Bálviny-u. sarok) Tel.: 1­802-62. Sárosi dr. már meggyógyult csak a kapus-kérdés izgatja meg a zöld­­fehéreket Csütörtöki számunkban beszámol­tunk arról, hogy a Ferencváros Kiss, Sárosi dr. Horváth 11. belső hármast tervez , hogy kapusuk valószínűleg Ábrahám lesz. Az összeállítás tehát a következő lehet: Ábrahám — Szoyka dr„ Polgár — Hámo­ri, Sárosi III., Pósa — Bíró II., Kiss, Sá­ros­i dr„ Horváth II., Gyetvai. Csütörtök délután beszéltünk Tóth La­jos de. intézővel, aki ezt mondotta: — Kiszelyt, mi bevittük a sportszanató­­riumba s ott jeges borogatásokat kap a fejére. Sárosi dr. ma mér bejött a hivata­lába, ő meggyógyult s vasárnap a rendel­kezésünkre áll. Csak az nem dőlt még el, hogy Abrahám­ lesz-e a kapusunk. Lehet az is, hogy Pálinkás. A kapuskérdésről Zuimény Lajos edzővel is beszélgettünk s ő ezt mondotta: — Pálinkás borogatja a sérülését. Most az a kérdés, hogy érez-e még fájdalmakat- Pénteken döntünk majd arról, hogy ki le­gyen a kapusunk. Az én véleményem az, hogy Pálinkást a sérülése akadályozza a kirúgásokban s sérülését esetleg egy ve­tődéssel csak súlyosbíthatja. Sokkal he­lyesebb, ha teljesen épkézláb embert te­szünk a kapuba, tehát ezúttal ma inkább Ábrahamra szavazok. 3 Dani és a Hungária (meg néhány magyarázat) Bíró II. Mihállyal (a Dániel név csak a második keresztneve) ülünk az FTC vendéglőjében. Ezt mondjuk neki: — Dani, maga két évvel ezelőtt a Hungária ellen remekül játszott. Többízben átjátszotta névrokonát. Azóta azonban nemigen láttunk Biró II.-től jó játékot. Mi az oka ennek ! — Nagyon sok oka van ennek. Sérült is voltam, meg lelkileg is beteg voltam. Nagyon elment a ked­vem a labdarúgástól. ..— Jó, jó, de minden elkedvetlene­­désnek vége van egyszer ... — Szerkesztő úr! Ígérem is, hogy formába jövök! — Most hogyan állunk a formá­val! — Debrecenben éreztem, hogy elég jól megy a játék, a vezetők is dicsértek és utána való kedden BSzKRT-mérkőzésen kint Kelenföl­­dön megsérültem. Ezt a sérülést még mindig érzem egy kicsit, de egész héten összeszorítom a fogam és azt mondom, hogy nincs semmi bajom. Vasárnap azután a mérkőzés után mindig úgy esem az öltözőpadra... De most már kezd elmúlni.... — Maga egyszer azt mondta, hogy szeret a nagy ellenfelek ellen játszani... — Igen. Ez így is van. A Hun­gária elleni mérkőzésen mindig futhat a szélső, nem úgy, mint a kiscsapatok ellen, amelyeket be szoktunk szorítani. Én szeretek frni... — Igen, de néha még a vonalon is túlfut. Miért! — Ez, tessék elhinni, a nagy lel­kesedéstől van. A túlbuzgóságtól. Nem volna szabad ennyire lelkesed­nem. — Sok­szor meg a mezőnyben csi­nál hibákat. Elpattan a labda .. . — Ezt is tudom. Többször előfor­dul, hogy az első percekben véletle­nül elpattan tőlem a labda s ilyen­kor a közönség morogni kezd. Ez nagyon befolyásol engem. Ilyenkor már nem merem olyan bátran át­venni a labdát. — Ha beadásra kerül a sor, sze­ret felnézni, hogy hová adja a lab­dát, vagy csak úgy érzés szerint adja be? — Nem, mindig felnézek, mindig megnézem, hogy ki áll jó helyzet­ben. Legtöbbször a középcsatárnak, vagy a balösszekötőnek szoktam beadni­­a labdát. — Előfordul, hogy megijed, ha a hátvéd megtámadja ? — Nem. Népi vagyok ijedős, még válogatott hátvédektől sem ijedek meg. — És hogyan állunk a lövések­kel? — Megmondom őszintén: nem nagyon merek lőni, különösen nem akk­or, ha látom,­ hogy 2—5 csatártársam jó helyzet­ben van. Ez a bajom, tudom. De tessék elhinni, hogy a góllövésnél sokkal jobb érzés az, ha átmegyek az ellenfelemen s azután szépen be­gurítom a labdát s be­lü­t valaki be­rúgja. Nem merek sokat kockáz­tatni. Debrecenben is baj volt ez. Haboztam s a mérkőzés végén két nagy helyzetet is elrontottam. Ha „észnél vagyok­”, akkor mindkettő gól. Kedélyesen beszélgetünk, közben bee jönnek a zöld-fehérek többi játékosai a egyikük nevetve megjegyzi: — Mi az Dani? Már megint nyilatko­zol? Biró IX. így szól: — Először is nem nyilatkozom, másod­szor is a Szerkesztő úr kért fel egy kis beszélgetésre. Mi így szólunk Danihoz: — Nincs valami különleges mon­danivalója ? — De igen. Most már megváltoz­tam a magánéletben. Van egy nőü­gyön jó barátom, Vida László, a volt kerékpáros bajnok. Ő vigyáz most rám. Megvallom, hogy éjsza­káztam, mert túlságosan elkesered­tem. Saját kárán tanul az ember , én is rájöttem arra, hogy ez meny­nyit árt nekem. Most már vége en­nek. Csütörtöktől kezdve minden héten fél 10 előtt fekszem le s szom­baton is nagyon korán megyek moziba. A mostani nehéz szolgála­tom miatt nem is lehet ez, másként. Minden nap reggel fél négykor ke­lek, mert hajnalban kell szolgálat­ra mennem. A 15-ös, vagy az 5-ös villamoskocsin dolgozom s délután kettőre végzek. Az edzési napokon még arra sincs időm, hogy meg­ebédeljek. Mindig üres gyomorral jövök edzésre,­­ természetesen ez sem jó. Most azonban az elnök úr megígérte, hogy könnyebb beosz­tást kapok. Nem tetszett észrevenni, hogy a­mióta rendesen élek, meny­nyire fokozódott a gyorsaságom ! Ha jön a fedezet, akkor 15—20 mé­terre előre rúgom a labdát s utána úgy elmegyek mellette, ahogyan akarok. Dani egy kicsit gondolkodik, majd így szól: — A célom az, hogy hamarosan olyan formába kerüljek, hogy min­denki meg legyen velem elégedve. Vasárnap a Hungária ellen igyek­­­szem éppen úgy lekötni majd Biró I-et, ahogyan azt két éve tettem. Bíró II. — érzésünk szerint — őszintén beszélt s most már csak rajta áll, hogy beváltsa azt, amit ígér... Szabó Antal ezen a héten az edzésben „délelőttös" A rangadó előtt a Hungária egyik legérdekesebb alakja: Szabó Antal. Kapus, aki a rangadó előtti héten nem edzhet a csapatával. * Csütörtökön délelőtt kihalt még a hungária úti pálya. De egyszerre megjelenik a bejáratban Szabó Tóni, karját lóbálja és nagyon siet. Az öltözőben beszélgetünk vele. — Önállósította magát? Nem jár a Hungária edzésére ? — Sajnos, nincs időm. A múlt héten kaptam munkát a csepeli gyárban, akkor „délelőttös“ voltam. Ezen a héten azonban ,,délutános“ vagyok, nem edzhetek délután. ----Hogyan pótolja ezt? — Délelőttönkint vendégeskedem mindig más-más pályán. Hétfőn Csepelen edztem, kedden a Hungá­­ria­ úton, szerdán Soroksáron, ma megint itt, az MTK-pályán. Termé­szetesen hiányoznak nekem, a csatá­rok, akik öt labdával egyszerre ostromolják a kapust az edzéseken, de az „önálló edzéseken“ is jó mun­kát végzek. Torna­gyakorlatokat végzek, aztán mindig akad valaki, aki szívesen lő kapura. Soroksáron haza kellett szaladnom még egy labdáért. Megyünk kifelé a pályára. Szabó érdeklődik Rácz Gézától, az MTK- pálya egyik felügyelőjétől, hogy mi volt a szerdai edzésen. — Hogyan védett Andrási? Szabót v­eetélytársa, érdekli. Í­gy, látszik, a Hungária elérte a célját, van már valaki, aki sarkalja Sza­bót. Mondjuk is, hogy vasárnap az edzőmérkőzésen Szabó remekül vé­dett. Büszkén válaszol: — Már meg kellett mutatnom a­ gyerekeknek! — No és mi lesz a Ferencváros Hungária rangadón? — A csatársorunktól függ min­den, így együtt még soha sem volt a Hungária védelme. Minden kapusnak kívánom, hogy olyan jó hátvédek játszanak előtte, mint Kis és Biró. Sok függ attól, hogy a védőink betartsák az utasításokat és vigyázzanak arra, akire ráállítottuk őket. Hogy én kit ajánlok a fedeze­tek és a hátvédek figyelmébe ? Első­sorban Kiszelyt, mert neki rettene­tes bombái vannak. Aztán Sárosi dr-t, Jakabot (ha játszik), no meg Gyetvait. A Fradi ellen aztán még külön kell vigyáznom Sárosi III-ra, ő a fedezetsorból gyakran ereszt meg olyan bombát, hogy kapus le­gyen a talpán, aki kifogja. Szabó most abbahagyja a beszél­getést és megkezdi az edzést. A szokásos gimnasztikai gyakorlatokat végzi. Hallatlanul ruganyos ez a fiú. Rácz Géza rugdal kapura neki, aztán még három takarító is odaáll Szabó kapujához. Rúgják, dobják a labdát. Szabó nagyszerűen véd. Egy óra múlva siet öltözni. Megy Csejjeire, „délutánosnak".

Next