Nemzeti Sport, 1942. november (34. évfolyam, 213-233. szám)
1942-11-02 / 213. szám
HBtIS, 1942 november 1. AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB SZAKÜ LETE hangszergyár Rákószint 60 Kérjen árjegyzéket Tásztázásokkal. Figyeld meg jobban, hogy Kolláth mennyiszer áll szabadon és add hozzá a labdát. Sárvári a balcsuklóját erősen fájlalja. Mondják neki, hogy hamar ,,egyenlítette" a dancsot. Kivonulás előtt Vághy közli, hogy a második félidőben ugyanaz a csapat kezd, mint amelyik az elsőben játszott, de szükség esetén éspedig sérülés esetén kerül sor a tartalékokra, akik közül kettőt egészen a mérkőzés végéig be lehet állítani. Helyet cserélnek a svájci csatárok A svájci védelem tagjai csapzottan, átizzadt ingben vonulnak be öltözőjükbe. A csatárok inge annál szárazabb! Pontosan jelzi, hogy mennyivel melegebb helyzete volt ebben a félidőben a svájci védelemnek. Roppannak mindenkihez van egy megnyugtató szava. Sumond gyúró veszi kezelésbe a játékosok izmait, aki nem fekszik a gyúrópadon, az langyos teát szürcsölget, amit Sechehaye osztogat ki a fiuknak. Rappan kihirdeti, hogy a csatársorban változás lesz. András kimegy jobb szélre, Bickel fesz a jobbösszekötő ás Amadé áll a középcsatár helyére. Hogy mit vár Dappan ettől a változtatástól, azt nem volt hajlandó elárulni. Különben is igen szűkszavú a svájciak bécsi edzője. A második félidő A magyar csapat kezdi a második félidőt. Támadása alig jut át a félpályán, viszont a svájciak próbálkozása m elakad Szalay és Polgár együttműködésén. Az újabb magyar támadás végén Sárosii III kap labdát Springertől, 30 méterről bombáz a kapura, ele túl mangosra céloz. Kolláth és Németh támad sokat ígérően, Németh azonban nagyon bátortalan, elkésik a beadással Sárosi III a svájci kapu elé íveli a labdát, de Sárvári magasra emelte a lábát és veszélyes játék címén szabadrúgás van ellenünk. Percnyinek van közönségsikere, pompásak a belépései. Saron III jól zavarja meg Walaceket, aztán a most jobb összekötőt játszó Bickel a bahtes ö ssékölő helyén vezet veszélyes támadást a 3. percben. Bickecl magas ívben küld előre a kapu elé, ott Polgár tétovázik és Amado majdnem gólt rúg. Szerencsénk, hogy a labda helyett a levegőt találja a 6-oson, úgy, hogy Tóth György közbe tud lépni. Perényi remekül dobja előre Sárvárit az 5. percben. Ez ügyesen csinál magának helyet testtel és a közönség nem érti, de mi sem, hogy a játékvezető miért ítél ellenünk szabadrúgást. Bodola lő magasan a kapu fölé, aztán Perényit lökik, Szalay szabadrúgása száll Kolláth fejére, onnan azonban rossz helyre tovább. Szűcs jól szereli a kitörni készülő Robit, aztán Németh kap jó labdát, de kapásból egészen rossz helyre adja Teljesen fejét vesztve játszik a, újonc jobbszélső. Veszélyes svájci adogatás lesen akad el. Kolláth kezez, mert rosszul számította ki a fölötte átugró labda pályáját. Sárosi ITT előre vágott labdájára Sárvári próbál kiszökni, de Minelli hazafejel előle. Perényi mindenütt ott van, Sárosi ITT annál kevésbé. Sárosi Béla szabadrúgása a Ifi-os barkára száll. Németh lök a közelharcban, szabadrúgás. Most nincs iram, a magyar csapat már nem is játszik jól. A svájciak szabálytalanságot vélnek a magyar 16-oson, Tóth György rúgja előre a labdát Bodola szépen fejel, de rossz helyre. Nincs játék egyik oldalon nem. Bodola végre remekül ad lyukra a 9. percben, Tóth Matyi azonban elalszik és későn indul a remek labdára. A svájciak előretörését Szárosi Béla menti fejjel. Aztán Kolláth ad keresztlabdát, de ez Springeré. Jól adogattak most a váradiak, de nem tudják helyzetbe hozni sem egymást, sem a többieket. Németh szereli Walaceket a magyar térfélben de szabálytalanul, úgy, hogy szabadrúgást ítél a játékvezető ellenünk. Szűcs tisztáz. Perényi pompásan hozza fel a magyar csapatot, Kolláth remekül ugrik el Vernaytól, de a játévezető megint elfelejti az előnyszabályt alkalmazni. Németh vegye középre ad egy labdát, Tóth Matyi jól ugrik ki vele, de egy kiesé hosszúra szökteti önmagát. Bodola lő egyet, de nagyon magasra ugrik a labda és nem tudja eléggé leszorítani. Sárvári minden átvételénél visszafelé pattan a labda és ez sokat elvesz a magyar támadások lendületéből. Polgárt alaposan fellöki Reki, de szabályosan és a játékvezető nem is torolja meg a dolgot. A magyar kaput a szorongatástól Szalay és Bodola szabadítja fel. Kolláth fut, de rosszul passzol. Rohamoznak a magyar belsők, a játékvezető érthetetlenül fütyül, úgy látszik, valami szabálytalanságot látott, mert a könyökét mutogatja. A 17. percben végre Tóth Matyi támad kitűnően. A svájciak csak szögletre tudják hárítani a támadását, a szögletrúgását azonban kifejelik. Kolláthnak van jó helyzete, de érthetetlenül egész rossz labdát ad Némethnek, ahelyett, hogy akár lőne, akár befelé játszana. Nem jó a magyar csapat összjátéka. Fölényünk most szembeszökő, de Sárvári is 30 méteres lövéssel próbálkozik. Németh a 19. percben szánja el magát az első egyéni támadásra, a lendülete azonban nem elegendő a gyors svájciakkal szemben. Amellett még fel is lökik. Némethnek sehogysem megy a játék. A svájciak támadnak, próbálkoznak, de Szalay hazaadással tisztáz. A 21. percben Petényi remekül indítja útnak a magyar balszárnyat, de a svájci védelem ment. A labda azonban csak a félpályára előrehúzódott Szűcsig jut el, az lövésszerűen adja előre a 11.es tájára. Sárvári és Bodola nem bír belenyúlni, viszont Tóth Il előtt a nap legnagyobb helyzete nyílik, az ő bombája azonban túlmagas. Ha alacsonyabb, védhetetlen gól lehetett volna. A svájciak próbálkozásait rendre hazaadásokkal teszi ártalmatlanná a magyar védelem. Jó Sárvári—Tóth Matyi támadást Minelli gánccsal akaszt. Ajtószabadrúgásból nem lesz semmi. ^^■pm megy jól a játék senkinek nem a magyar csapatban, kivéve Perényit, akinek minden szerelése tökéletes és minden labdájának szeme van. Kolláth végre elmegy egy ellenfél mellett és lövést ereszt meg, igaz, hogy a kapu mellé, de ezt az egyéni vállalkozó kedvet és a lövéseket vártuk tőle eddig, sajnos, hiába. Bodola a jobbösszekötőben indít támadást. Most Németh is elszánja magát egy kis rohamra, a beadása is jól száll a kapu ?-és ott Springer gyertyát fejel. Kecsegtető helyzet, de egyik magyar csatár sincs résen és: Huber bele tud avatkozni a játékba. A 27 percben a magyar csapat szögletet szerez, amit véd ugyan a svájci védelem, de most, úgy látszik, a magyar jobbszárny is kezd magára találni, mert a második magyar gól a magyar jobbszárny előkészítéséből indul ki, sőt a befejező is jobboldali csatár érdeme. Németh hirtelen ad előre a jobbszélen egészen előrehúzódott Kolláthnak, az szorongatott helyzetből is szépen ad be, bár labdája egy kicsit hátra kerül, Bodola hátrafutva eléri, visszagurítja a jobbösszekötő helyén kapuratörő Némethnek, aki most végre az igazi Némethnek mutatkozik, 14 méterről, kapásból, laposan lő a balsarokra és Huber lilába vetődik, csak az oldalhálóba tudja segíteni a váratlan és erős labdát. 2:0! 28. perc: A közönségnek most jön meg a hangja és bár van egy veszélyes svájci támadás, amely végigfut az egész svájci csatársoron és a sántikáló Andres nagy helyzetből lő mellé, most már a magyar csapat teljes erkölcsi és játékbeli fölényben van. Szögletet kell hárítania a svájci védelemnek, majd a 33. percben az eddig legszebb magyar támadás fut Bodola hosszú labdáját Tóth Matyi Sárvárinak adja, visszakapja, szélsebesen húz le, ,,forintos labdát’ ‘ tálal a kapu elé, a többiek közül csak Németh tud szélsőtársával lépést tartani, de még neki is csuka ugrással kell vetődnie a beadás után. Egy arasszal fölé ment a bombaszerű fejes, pedig ha bemegy, Németh lett volna a „császár". Ez, ami késik, nem múlik. Egy svájci roham végén Walaceknek jó helyzete van, de erőtlen lövése könnyű munka Tóth György számára. A 34. percben jön a harmadik magyar gól. Bodola olyan labdát gurít ki a svájci védők között a balszélre, hogy Tóth Matyi teljes lendülettel futhat rá és mire a védelem eszmél, már benn van a 6-os sarka közelében, már lő és a bomba majd elviszi Huber fejét. Közte és a kapufa között menthetetlenül vágódik a hálóba. Remek gól! 3:0-ra vezet a magyar csapat. Most ostromol a magyar csapat. A svájci csatársor próbálkozásai most már issa /isi 2 avrote cV a. CcUttfceCiel kcégére kámy • ' CV TUNGSRAM s Bemutatja: AARTJITZ VIII., József körút 37—39 Szolnok: Kossuth-tér 1. Szeged: Széchenyi-tér 2. Gyöngyös: Kossuth-u. 3. Mohács: Szt. István u. 49. MOGYORÓSSY jsgjggg MUMUSTÓL S: egészen erőtlenek. Szögletet rúg Németh. Aztán ugyanő jó helyzetből lövésszerűen s a túlsó kapufa mellé küldi a labdát. A 38. percben majdnem potyagólt kapunk. Andres erőtlen, ártatlan labdát ível a kapura. Tóth Györgyöt senki sem zavarja, mégis elhal a közönség, megdermedve kell látnia, hogy az ártatlan labda Tóth kezéből ívelten mögéje csúszik, az üres kapura és ha Szűcs az utolsó pillanatban a kapuvonal előtt el nem csípi a labdát, elkerülhetetlen lett volna a potyagól. — Tóth György igazolta a kapitány kételyeit! — jegyzik meg a nézőtéren. Tóth Matyi rohan remek lendülettel, elhúz Springer mellett, de az csúnyán elgáncsolja. A játékvezető nem is fütyül és Bódulától Sárvári kapja. Ő azonban rosszul szökteti Némethet. A 43. percben Bodola tör kapura, nem támadják, 18 méterről félerős, lapos lövést ereszt meg a bal sarokra, Huber bátortalanul vetődik és kezéről a kapufára, onnan pedig a hálóba pattan a pergő labda. A közönség azonban hiába örül, mert a játékvezető lest fütyült azért, mert Kolláth közben a svájci hátvédek mögé futott. Teljesen hibás ítélet, mert Kolláth helyzete* legfeljebb tétlen les lehetett, de Zürich A játékvezető szabadrúgást ítél a magyar csapat javára a svájci kpu közelében. Egy néző felsóhít: — Ugye mégiscsak rossz volt a válogatás! Hiányzik a csapatból Olajkár IIi szerintünk Kolláth a lövés pillanatábann nem is volt a hátvédek mögött. A magyar csapat támad végig. Az utolsó pillanatban Sárvári kap labdát győztes és legyőzött a legnagyobb egyetértésben vonul a pálya közepére, hoffy búcsút vegyen a különségtül. Tapsok között, vonulnak le a csapatok. Kolláth lesállása miatt adta meg Fink negyedik magyar gólt A mérkőzés után nyomban felkerestük Fink játékvezetőt és első kérdésünk természetesen az volt, hogy miért nem adta meg Bodola szerintünk szabályos szép gólját az utolsó percekben. — Kolláth leváltása miatt voltam kénytelen a gólt érvényteleníteni. Már a második gól előtt felszólalt nálam Minelli les miatt, akkor azonban annyira világosan a Vasárnapi töprengés — Kolláthlan lehetőségek lennének ebben a csatársorban ! jobbszélső támadásából esett a gól, hogy a másik oldalon — a támadástól teljesen távol — esetleg befutó csatár jelenléte nem zavarhatta a kapust. Most azonban a góllövő jóval a 16-oson kívülről lőtte meg a labdát és így a kapus közelében lesenálló magyar csatár, már a puszta jelenlétével is befolyást gyakorolt a játékra, mert zavarta a kapust. Amikor megkérdeztük a játékvezetőt, hogy mi a véleménye a látottakról, a következőket mondta: — Nem volt könnyű mérkőzés a játékvezető szempontjából. Nagyon erős volt a küzdelem, inkább harc volt, mint játék. Ilyenkor a játékvezetőnek nincs ideje figyelni arra, hogy a játék szép-e, jó-e. Fővárosi Operettszínház délelőtt fél 11-kor MARNITZ TWSMHaMIÍHMTIHÉ 200 szereplő! Jegyek Marnitarail, Vili., József körút 37. Telefon: 104—028 és 154—079.