Nemzeti Sport, 1943. október (35. évfolyam, 192-212. szám)

1943-10-01 / 192. szám

UY£A pálya iw 'lewen-is* Október 3-án, vasárnap délután 4 órakor Újpest—Aranyváradi AC Nemzeti Bajnoki mérkőzés előtte 2 órakor Magyar Pamut—FSC NB II-mérkőzés előtte 12 órakor UTE—Komáromi FC NB Ill.mérkőzés •••»»■S' Péntek 1943 október­­ XXXV. évfolyam 192. szám­ára: 2® fillér Németországban 25 Pf« 01araonxigb«a « • • • • « • *•- Ww Svájcban m m 0 • • • • 26 c-Horvátorazágfmn •••••»» 5 sersna KEDVEZŐ FORDULAT A VIGALMIADÓ ÜGYÉBEN Az IHNTOV közbelépése a belügyminisztériumban A magyar sportot veszedelme­sen fenyegető vigalmiadó ügyé­ben kedvező­ fordult történt. Vi­téz Béldy Alajos altábornagy, az Ifjúság Honvédelmi Nevelésének és a Testnevelésnek Országos Ve­zetője Szabó József dr testneve­lési előadó kíséretében fölkereste Cserzy István dr belügyminiszteri osztálytanácsost, ak­i a belügy­minisztériumban a vigalmi adó ügyeinek az előadója. Bevonták a megbeszélésbe Páskándy János dr miniszteri tanácsost, a magyar sport régi barátját is. A megbeszélés kedvező ered­ménnyel járt és jelenleg már ki­dolgozás alatt áll az a rendelet, amely ki fogja elégíteni ebben a fontos ügyben a magyar sport­társadalomnak minden méltányos igényét. Őszinte örömmel számolunk be a magyar sport nyilvánossága előtt erről az örvendetes hírről, amely újabb bizonyítékot szol­gáltatott ahhoz a már közismert tényhez, hogy az IHNTOV nagy­ szeretettel viseli gondját a ma­gyar sportnak és annak minden ügy­ében gyorsan és kellő súllyal közbelép. Közel félévi szünet után ismét megnyílnak a termek, előkerülnek a poros vívózsákokból a kardok, tőrök és párbajtőrök s a legmagyarabb és legeredményesebb sportunkban, a ví­vósportban meg­kezdődik az élet. Az évadnyitás előtt keressük fel a vívósport jelen­legi ügyvezető el­nökét, Vincze And­rás ny. altábornagyot és hallgassuk meg az MVSz vezetőségének elkép­zeléseit, céljait és munkamenetét. A most meginduló vívóévadban — kezdi ismertetését az ügyvezető elnök — az MVSz a vívósport fejlesztésén és nép­szerűsítésén felül különösen az utánpót­lás és vívómesterkérdés rendezésével és a vidéki vívósport gondos megszervezé­sével kíván foglalkozni. — Mi az elgondolása a szövetségnek a vívósport két legégetőbb bajának or­voslására az utánpótlás és a vívóm­ester képzés terén — A magyar vívósport jövőjét az után­pótlás biztosítja. A múlt évben megtar­tott alsóbb osztályú versenyeken szerzett tapasztalatok alapján az a vélemény ala­kult ki, hogy az utánpótlás, egyes kivételek­től eltekintve, sajnos, gyenge és nem érte el a kívánt és remélt szín­vonalat. Ennek okát részben az elemi vívóoktatás hibájában, részben abban a körülményben kell keresni, hogy kezdő vívóinknak túl korán en­gedélyezik a versenyzést, noha köztudomású, hogy a vívósport ala­pos ismeretéhez hosszú, tervszerű előké­szület szükséges. A vívósport utánpótlá­sát majdnem kizárólag a középiskolákból nyeri. Itt­ kell tehát megadni azt az ala­pot, amelyre a továbbképzést fel kell építeni Ehhez pedig szükségünk lenne nemcsak a vívásban jártas, hanem a vívó­­oktatásban is képzett oktató­személyzetre. E téren azonban még mindig nagy hiá­nyosságok észlelhetők. Sok olyan közép­iskola van, ahol a vívás oktatására hi­vatottak nem rendelkeznek a szükséges képesítéssel. Bár az utolsó két esztendő­ben e tekintetben örvendetes javulás ta­pasztalható, mert a Testnevelési Főiskola kiváló igazgatója, Misángyi Ottó dr. mint kiváló sportember és sport szak­értő felismerte a fent említett hiányosságo­kat és elrendelte a TF-en a vívóórák szaporítását és egy vívókollégium elvég­zését is kötelezővé tette Ennek az üdvös intézkedésnek hatásait azonban csak évek múltán fogja a vívósport teljességében élvezni . Kezdő vívóink másik nagy hibája, miként már fentebb említettem, hogy túl korán kezdik a versenyzést. Ennek következménye azután olyan szokásoknak és hibáknak az elsajátítása, amelyektől ké­sőbb már megszabadulni nem tudnak. Figyeljük meg pl. fiatal tu­vunk lábmun­káját, alig találunk egy-egy vívót helyes lábmunkával, ez az idő előtti versenyzés káros következménye E téren is szük­séges lesz bizonyos szabályozó intézkedé­sek alkalmazására. Kezdő vívók a jövőben főkép­pen csak minősítési versenye­ken vehetnek részt. A középiskolai vívóoktatás és versenyek megtartásánk és mikéntjéről az MVSz érintkezésbe fog lépni a KISOK vezető­ségével és remélem, hogy a tárgyalások során meg fogjuk találni a módját an­nak, hogy az utánpótlás kérdését köz­­megelégedésre rendezzük. — Mi a helyzet a vívómesterképzés esetében? — A vívómesterkérdéssel is behatóan kívánunk foglalkozni. Ez annál könnyebb lesz, mert a vívómesterek szövetségével most már megvan a közvetlen kapcsola­tunk és így az MVSz-nek módjában áll, hogy a vívómesterek ügyeire megfelelő befolyást gyakoroljon — A vidéki vívósport megszer­vezése folyamatban van? — A vidéki vívósport megszervezésére az OSK a szövetségnek a legmesszebb­menő támogatást helyezte kilátásba. E téren elsősorban a visszacsatolt terüle­tek megszervezéséről és fellendítéséről van szó. Nagyon jól tudom, hogy ennek a kérdésnek a megoldása nehézségekbe ütközik, de mindent el akarunk követni, hogy a visszacsatolt területek na­gyobb városaiban a vívóspor­tot még ebben az évadban meg­indítsák. E cél eredményes megvalósítása csak, a honvédség bekapcsolódása révén érhető el Az MVSz ezért a honvédelmi minisz­ternek és honvéd vezérkarunk főnökének a beható támogatását fogja kérni A vívósport népszerűsítése érdekében a szö­vetség új elgondolásokkal foglalkozik, amelyeket a versenyek megkezdésével akar megvalósítani. — A versenyévadra milyen elképzelések vannak? — Az 1943~44-es versenynaptártervezet már elkészült. A versenyeket november köze­pén kezdjük és május közepe táján fogjuk befejezni. A bajnokságok sorát március 5-én a tőr­egyéni bajnoki verseny nyitja meg és utolsó bajnoki versenyünk május 7-én a női tőrcsapatbajnokság lesz November végén tartjuk meg a Mátyás-emlékver­senyt. Ennek az előkészületei most min­den tekintetben kiváló eredményeket fog­nak felmutatni és bízunk abban, hogy a sportszerető f­özönség nagyobb számban fogja felkeresni e szépségekben és küz­delemben gazdag magyar sportot. — Nemzetközi találkozókról le­­het-e szó a jövő évadban. — Erre egy egészen új hírrel válaszol­hatok. Nedeczky úr tanácstagunk, mint az MLSz külügyi titkára legutóbb Stockholmban járt. Svédországi tartóz­kodása alatt összejött a svéd vívószövet­­ség vezetőivel s ennek során Broms Uno, a svéd szövetség elnöke személyesen adta át a magyar szövetségnek szóló meg­tisztelő meghívást. Ezek szerint Magyarország válogatott A negyvenéves fennállását ünneplő svéd vívószövetség február havára meghívta a magyar válogatott párbajtőrcsapatot Budapest magyar-svéd-finn-svájci vívómérkőzés szín­helye lesz A MVSz ügyvezető elnöke beszél a magyar vívósport évad­­eleji terveiről és szándékairól A postások országos lövészversenyén a PSE hölgycsapata új orszá­gos csúccsal győzött A PSE védi a Kuzmich Gábor­­ván­dor díjat , Nagy Sándorné remek csúcsot lőtt az egységes kispuskában Alig fejezték be a TRT LE országos lövés­zvers­en­yét, máris nyomon követte a postások háromnapos országos viadala. Az igen tevékeny lövészegyesületeink őszi nagy versenyein feltűnő nagy szám­ban jelennek meg a versenyzők a lőállá­­sokban, s nem múlik el egy verseny sem, hogy egy-két orságos csúcsot meg ne javítanának kiváló lövészeink. A PSE viadalának eredményei közül elsősorban kell említenünk a postások hölgycsa­p­atának nagyszerű teljesítmé­nyét. A kitűnő formába­­ levő hölgyek 11 ponttal szárnyalták túl az egységes kis­puskában a női országos csúcsot. A Kuzmich Gábor dr postavezérigaz­­gató által felajánlott értékes vándordíjat, amelyet először írtak ki az idén, a pos­tások férficsapa­ta védi. Ezenfelül a PSE csapata lett a védője az Endrédy Antal- és a Csath-vándordíjnak is. Az egyéni teljesítmények soraiból ki­emelkedik Nagy Sándornénak az egysé­ges kispuskásban elért 575-ös új országos női csúcseredménye. Balogh Ambrusnak a céllövőpisztoly, Reiitler Józsefnek a katonai gyorslövésben, valamint ifj. Tóth Imrének a nemzetközi kispuskában elért eredménye. Részletek: Egységes kispuska: 1. Almási PSE 570, 2. A­der ETE 568 , 3. Fekete PSE 567.. Höl­gyek: 1. Nagy­né PSE 575, új országos női csúcs! 2. Deák PSE 553, 3. Morvárné BPLE 553 Katonai gyorslövés: 1. Remmer (Gáz­művek) 100. 2 Lukácsi PSE 99 3. Fe­kete PSE 99. Nemzetközi kispuska: 1. ifj. Tóth PSE 57­2, 2. Áder ETE 566, 3. Balogh MLE 551. Céllövőpisztoly: 1. Balogh MLE 546, 2. M­i­klód­i MLE 538, 3. Takács HTSE 536. Országos postásbajnokságban: 1. ifj. Tóth Imre 572, 2. Almási 551­3 Fe­kete 538 Csapatversenyben Kuzmich Gábor-ván­­dordíjért: 1. Postás SE 7157, 2. Fegyver­­gyár SE 6583, 3. BSzKRT 4870. Endrédy Antal-vándordí­jért: 1. Postás SE 2719, 2. ETE 2703. Csatth-vándordíjban: 1 Postás SE 5563, 2. Fegyvergyár SE 5533, 3 Gamma SE 5176. AAC-pálya ,Gent fZer.-a.Ja Október 3-án, vasárnap délután 4 órakor Nemzeti Bajnoki mérkőzés előtte 1 4 órakor KAC-BVSC ifjúsági bajnoki mérkőzés Kertészt (Diósgyőr) egy évre eltiltották Tomecskó 100, Berkessy 50 pengő pénzbüntetést kapott Konyor Lajos fegyelmi egyesbíró meghozta ítéleteit a vasárnap tör­tént kiállítások és a szegedi botrány bűnöseivel szemben. Fazekas Zoltánt DiMAVAG tisz­teletlen magaviseletért két hétre eltiltotta. Felföldi Sándort DI­MAVAG három hónapra tiltotta el súlyos sportszerűtlenség miatt, de az ítélet végrehajtását felfüggesz­tette. Felföldi tizenhat éve labda­rúgó és ez volt az első fegyelmi kihágása, ezt enyhítő körülménynek vették. Kertész Józsefet, a DI­MAVAG csatárát tettleges bántal­mazás miatt egy évre eltiltotta a já­téktól. Tomecskó Józsefet sportszerűt­lenségért és azért, mert arra buzdí­totta a játékosait, hogy sportszerűt­lenséget kövessenek el, 100 pengő büntetésre ítélte. Berkessy Elemért, az SzVSE edzőjét azért, mert az MLSz tilalma ellenére behatolt a játéktérre, mielőtt a játékvezető őt oda behívta volna, 50 pengő bünte­téssel sújtotta, de az ítélet végre­hajtását felfüggesztette, tekintettel az enyhítő körülményekre. Tóth 11 Gyulát, a Vasas csatárát sportszerűtlenségért két hétre, For­­gách Gyulát BSzKRT hasonlókép­pen két hétre ítélte kíméletlen já­tékért. A fenti ítéletekben érdekelt egye­sületeket 50 pengőig terjedő pénz­bírsággal sújtotta az egyesbíró a fokozott felelősség elve alapján. CSZAL A BEAC IS RÉSZT VEHET A VÍZI­LABDA OSZTÁLYOZÓ MÉRKŐZÉSEKEN A MUSz igazgatótanácsa szerdán este az OSK tanácstermében tartotta szep­temberi ülését. Felkay Ferenc dr társ­elnök megnyitója után Lengvári Ákos dr, az úszószövetség ügyvezetője ismer­tette az elnöki tanács zárt ülésének ha­tározatait, majd beszámolt a svéd-ma­gyar és a horvát-magyar úszómérkőzé­­sek elhalasztásának okairól. Csik Fe­renc dr a férfi­, Stiber Sarolta dr a hölgyúszók szerepléséről számolt be, Vértessy József vízilabdakapitány pedig bejelentette, hogy a válogatott keret a jövő hónapban megkezdi heti edzéseit. A tanács a MUE javára igazolta a MUE —TSC mérkőzést, amelyre a tatabányaiak nem álltak ki, de elutasította a MAFC- nak azt a javaslatát, hogy vonjanak le két büntetőpontot a TSC-től. Kimond­ták, hogy a fővárosi versenyzők október 1—8 között, a vidékiek otóber 1—20 kö­zött kérhetik átigazolásukat A vízilabdabizottság előadója közölte a tanáccsal, hogy a bizottság a hét vé­gén lebonyolítandó osztályozó mérkőzé­sekre negyedik résztvevőül meghívta a A vállalati Szabad Idő mozgalom a sport szolgálatában A gyáripari Szabad Idő mozga­lom vezetői október 1 és 3.-a között értekezletet tartanak Parádon s ezen az értekezleten kimagasló köz­életi személyiségek tartanak elő­adást a Szabad Idő mozgalmat ér­deklő kérdésekről. A műsoron elő­kelő helyet kapott a sport is. Ok­tóber elsején két előadás is foglal­kozik a sport kérdéseivel: Misángyi Ottó dr, az OSK vezetője „A test­edzés és a sport jelentősége a nem­zet életében“ címmel tart előadást, majd utána Arató Géza, az OSK h. vezetője tartja meg előadását „A munkástestedzés helye a magyar sportban“ címmel. • Minden magyar sportember őszinte örömmel látja, hogy a folyton iz­mosodó válalati sport mindig na­gyobb teret foglal el magának a Szabad Idő mozgalomban. párbajtőrcsapata február havában a svéd vívószövetség fennállásának 10 éves év­fordulóján Stockholmban fogt vendégsze­­repelni. Ez a meghívás a magyar szúró­­fegyverek megbecsülését jelenti és ör­vendetes, hogy az eddig csak kardvívá­sáról híres magyar vívókat, a párbajtőr­­vívásban elsők között álló északi nemzet a szúrófegyvernemben hívja meg nagy ünnepélyére. Ezenkívül egy másik érde­kes tervvel is foglalkozunk. A nálunk a múltban eléggé elhanyagolt párbajtő­rvívásban január havá­ban nagy nemzetközi „négy nemzet“ versenyt kívánunk létrehozni. Erre a versenyre előzetes megbeszélések során a testvér Finnország és két semle­ges, Svédország és Svájc helyezte kilá­tásba jövetelét. Ez természetesen csak terv, a megvalósulása mindenesetre kü­lönleges csemegét jelentene a magyar s­port­közönségnek. Sajnos, a múlt évben első alkalommal megrendezett „Három nemzet“ viadala Németország és Olasz­ország lemondása folytán előre nem lát­ható időpontig elhalasztódott. BEAC csapatát, amely a kiírás szerint kiesett az I. osztályból. A meghíváshoz a tanács hozzájárult. Megtörtént az osz­tályozó mérkőzések sorsolása is. Szom­baton a BEAC—Gamma és a MUE— BBTE mérkőzést játsszák le, vasárnap a BBTE a BEAC ellen, a MUE a Gamm­­ma ellen mérkőzik, szerdán, október 6-án pedig a BEAC—MUE és a Gamma —BBTE mérkőzés kerül lebonyolításra. A körmérkőzés első és második helye­zettje jogot nyer az I. osztály jövő évi bajnoki kü­zdel­meiben való részvételre. M­OVE-pálya Odjspna-Sin­­i Október 3-án, vasárnap délután 4 órakor Gamma—Szolnok Nemzeti Bajnoki mérkőzés előtte 143 órakor Gamma S­.SE—MAFC kölyökbajnoki mérkőzés előtte 1 órakor Gamma SzSE—Győri SI­kere SC NB II.mérkőzés

Next