Nemzeti Sport, 1943. november (35. évfolyam, 224-233. szám)

1943-11-18 / 224. szám

► 3 Milyen lesz a Szolnok új csatársora ? Erősít a FERENCVÁROS (a vezetőségben) Kohut Vili megvált a SzÁC-tól s egyéb szentlőrinci meglepetések . Toldi Géza a megváltozott Nemzeti Bajnokságról (két forduló közt a labdarúgó szövetségben) Fölfelé tartunk a szövetségi ház lépcső­házában. Toldi Géza, a Z. Da­­nuvia edzőj­e is az első emeletre igyekszik. Útközben ezt mondja a hódmezővásárhelyi mérkőzésükről: —A Z. Danu­­via aránylag nagy gól­­arányú győzelme nehéz és kemény küz­delmet takar. Hiába, tudomásul kell varatni és alkalmaaskod­ni kell ahhoz, hogy a Nemzeti Bajnokság II. osztályában inkább, mint az elsőben vidéken csak mindent, beleadó, aargy közdelem árán lehet győzni, fm­, aki végigültem a három "nagy" egye­sület aranykorát, én tudom­ csak igenén, mi a különöséé: a mostani és a régi baj­nokság­ k­üzdelmei között. Aadlott nagy csoda volt vidéken veszteni* most nagy csoda vidéken győzni. Mi vasárnap Hód­ra év­,Ó­vásárhelyen — szerencsénkre — olyan játékvezetőt kaptunk Énekes személyében, aki feladatit, magaslatán állott. Higyjók üteg a játékvezető­­urak, sokkal jobb ró­lak jót mondásul* mint mérgelődve rosszat, KLapáté? lesz a balszélső a Szolnok csatársorában, mármint a tervezett „új" csatársorban. Hogy ezt komolyan mondta-e Mészáros, a Szolnok Intézője, vagy csak tréfált, az majd elválik. Mészáros így be­szélt, miközben Barcsai ügyvezetőre várakozott: — Csodálkoznak, hogy a Szol­nok miért változtat, miért forgat azon a csapatán, amely öt­­éven keresztül változás nélkül játszott és úgy érte el a sikereit. A hely­zet az, hogy a Szolnoknak a csa­tárai öregedtek ki. Ezek helyére nincs megfelelő utánpótlásunk, de igénk vannak az utánpótlásunk­ban kiváló védőjátékosok. Az én csatársorom így festene: Kolláth, Nagy, Szűcs, Laborcz, Kispéter. Az volt a benyomásunk, hogy ta­lán már vasárnap az Újpest ,,meg­kóstolja" ezt az új szolnoki csatár­sort. Óvni készül „Valéra’, a Z Cartavia mindig ugrásra a...ó, népszerű futónője, Hamlakás ritkasoll­y­ai mond­otta: — Még n­éra .J­ártom a vég­ére, de valami igazolási „driblj” nyomát haj­­/ok­ér, nagy „vad” kerül terítékre Sh­iv IV­­­ csoport­j­á­ban. Jó vasárnapiak volt a játé­k­vezetőknek ezt állapították meg az NB I-érte­­kezleten. Eg­­etlen panasz sem me­rült fel a játékvezetők ellen, ami bizony nagy szó. Sőt! Dicséret ér­kezett mindenfelől! Lantos kolozs­vári játékvezetését dicsérték nagyon, de Palásti is tetszett még a vesztes félnek is. Egy illetékes szemtanú hangoztatta a következőket: — Ha Kolozsvárott nem Lantos vezette volna a mérkőzést, akkor az állandóan kiabáló, zajon­gó közön­ségtől megzavarodott más valaki könnyen „elvezethette volna“ a mér­­kőzést. Lantos azonban közismerten „érzéketlen“ a pályán minden zajjal szemben. Kolozsvár közönségéről viszont kevesebb jót hallottunk. Ko­lozsvár közönsége mostanában gyak­ran szerepel a félhivatalos és hiva­talos beszélgetésekben. A szövetség — állítólag — jelentést kért a Ko­lozsvári AC vezetőségétől, hogy mi is történt ott vasárnap. A szövetség kiküldött ellenőre is panaszkodott a közönség viselkedésére. A szövetség­ben készek arra is, hogy megismét­lik a tavaly kilátásba, helyezett szi­gorú rendszabályokat, ha Kolozsvá­rott nem áll be lényeges javulás. Egy fradista szomorúan jegyezte meg: — Nem lehetett volna ezt már a m­i mérkőzésünk előtt elkezdeni ? Győr dicsérete Ikerig z­ott Grálffy András ajkáról, aki vi- Wicki körúton járt Sem­tecsi Alajos főtit­kárral. A győri kerületbe­n a legnagyobb randót tapasztalták és elm­ondták­, hogy kü­lönösen elégedettek a győriek Horváti G .Pállal, a kerületi edzővel. Soaeretnák a k külföldről hazatért kitűnő edzőt véglege­sen,­rrde­g nyerni a kerület számára. A Losonci AFC érdekes óvása már vitákat is eredményezett, a szö­vetségben. A Losoncon lejátszott, Husi—LAFC mérkőzést 3:2-re el­vesztette a hazai csapat, de meg­óvta egy állítólagos játékvezetői műhiba miatt. Pusztai játékvezető —­ az óvás szerint — szigorított (közvetlen) szabadrúgást rugatott a Husj ellen Lénával belőtte a sza­b­ad­rúgást, de Pusztai nem adta meg a gólt, hanem újabb szabadrúgást rugatott a Rusj ellen, de ezúttal már egyszerű, hivatalosan „közve­tett" szabadrúgást. Pusztai szerint azért, mert a szigorított szabad­rúgást végző losonci játékost a rú­gás pillanatában az egyik ungvári játékos homokkal megdobta. A LAFC szerint ez játékvezetői mű­hiba és ezért óvnak és kérik a mér­kőzésnek 3:3 (!) arányban való igazolását, vagy annak újrajátszá­sát, de ebben az esetben az újraját­szás költségeit Pusztai játékvezető viselje. A LAFC érdekes javaslata fölött megindult a szakvita, de sok mo­solyt is fakasztott az a gondolat, hogy a játékvezetőre nézve az állí­tólagos hibáért pénzügyi következ­ményei is legyenek az esetnek. Ilyen még nem volt. Kohrat Vili a Szentlőrinci AC, azaz Deák csa­patának edzője a SzAC idény végi Minden szakmának megvannak a maga rejtett titkai, érdekességei. A kalapos bizonyosan egész sereg érde­kes dolgot tud mondtani a kal­ap­­készítés rejtelmeiről, a fazekas a fazékkészítés titkairól. Mi marad­junk a kaptafánál, azaz a labda­rúgásnál. Beszél­getnünk egy kapus­sal a kapuvédés rejtett mélységeiről Vegyük csak bonckés alá ezt a mes­terséget. Legelőször próbáljuk megtudni azt a nagy titkot, hogyan is lesz valaki­ből a kapus. Miért éppen kapus lett és miért nm csatár. Talán úgy születik a kapus, hogy már a bölcsőben azt kiabálja: „Émn pedig kapus leszek, ha addig éllek is" ? Itt van Tóth György, a válogatott kapusa. Kérdezzük meg, mi a véle­ménye erről a dologról. — Hogy hogyan lettem kapus? — kezdi önmagához intézett kérdéssel Tóth. — Hadd gondolkozzam egy kicsit! Valahogy mindig a kapuba vonzódtam. Már kisgyerek korom­ban sokat jártam ki a Bástya mér­kőzéseire és roppant tetszett nekem, amikor Benedát, Adit Jancsit meg Baumgartent védeni láttam. Ter­mészetesen először csak a kerítés repedésein keresztül láttam őket s csak jóval később kerültem a kerí­tésen belülre. Ekkor azonban már a kapu mögé álltam labdaszedő gyereknek. A legnagyobb boldog­ságom az volt, ha a mérkőzés előtt, a kapus legzöbb jött ki az öltözőből és én beáshattam a k­apuba és véd­hettem a lövéseket. — No és mindjárt a kapuban is kezdte ? — Bizony nem ott. A szegedi felsőtiszarparti telkeken bizony nem mindjárt engedtek be a kapuba, mert véletlenül a kapusoké volt a labda. A mezőnyben kellett ját­sza­nom. Amikor mint i­fista az SZTK-ba kerültem, ott is először fedezetet játszottam. Ha jól eml­ékszem, az SzVSE ifivel játszottunk egyszer és a kapusunk k­eze eltörött. Én ment­­tem be a kapuba. Akkor 2:1-re veze­tett az SzVSE, végeredményben azonban 1:2-re győztünk. Nem tud­tak nekem gólt lőni. Ekk­or ragad­­tam­ véglegesen a kapuban, tehát végeredményben mégis véletlenül lettem kapus, pedig éreztem magam­ban, hogy a kapuban van az igazi helyem. No de hamarosan bekerül­tem az SzTK jegybe,’1, majd Dél válogatottjába. Aztán Salgótarjánba vittek, onnan kerültem vissza a Szegedbe. Érdekes, hogy a Szeged­ben, egy darabig nem tudtam szóhoz jutni Pálinkás miatt. Volt úgy, hogy bajnoki mérkőzésen a mezőnyben játszottam. Az El­ektromos elleni egyik mérkőzésem például közép­­csatár voltam. Azt mondják, hogy mint fedezet kemény és jól fejelő voltam és hogy a mezőnyben is megálltam volna a helyemet, de én letörésének okait magyarázta, majd a következő érdekes bejelentést tette: — A magam részéről levontam az összes következményeket és lemond­tam az edzői tisztségről a tegnapi választmányi ülésen. Azoknak, akik azt kiáltották felém, hogy előbb kel­lett volna, csak azt üzenem, hogy a csapat sorozatos győzelmei után még egészen mást kiáltottak, felém örömükben. Annyira megbántottak, hogy lemondásomat nem is vagyok hajlandó visszavonni. Majd nézzék, mire jutnak, ha azok kerekednek fölül a vezetésben, akiknek a sport­­­múltja vajmi kevés ahhoz, hogy egy csapatot a bajnokságig vezessenek. Olyan mezőnyben, amilyen a SzAC-é! Sajnálom a játékosokat és Dannin­­ger elnököt, de nem tehettem, egye­i­ket, otthagyom őket.­­ Kohut Vilivel kapcsolatban hallot­tuk a szövetségben, hogy rövidesen sor kerülhet Deák távozására is a Szerstlőrincből. Ha a SzAC míg nem lesz érdekelve az elsőségért folyó biztos vagyok benne, hogy a mezőny­ben sohasem ütöttem volna meg az NB I színvonalát. Mindenkinek egy poszton jön ki igazán a tehetsége. Zsengellér például ,is balszélen kez­dett, de most már biztos, hogy az igazi helye valamelyik belső csatár­­poszton van. Vannak kapusok, akik néha mérkőzés közben szeretnék ott­hagyni a kapujuk­at és kimennének a mezőnybe gólt lőni. Nekem nincs ilyen érzésem akkor sem­ , ha történe­­te­ sok­ rosszul megy a csapatnak. Az edzéseken, amikor mindenki más helyen játszik, én legszívesebben a jobbszélen játszom, mert ott nem olyan nagy a verekedés. — Mi a legfőbb különbség ön sze­rint egy mezőnyjátékos és egy ka­pus között ? — kérdezzük Tóthtól. — Először az, hogy a mezőny­, játékos többet játszik a lábával, a kapus viszont a kezével. A másik különbség: a mezőnyjátékosnak in­kább szabad hibáznia. Ha a Scapus hibáz, az m­ár rendesen gólt jelent. Az én hátam mögött azonban már rendesen nincs, aki kijavítsa a hi­bámat. Ilyenkor bizony zörög a háló. Csöngettek... — Milyen érzés az, amikor a ka­pus gólban látja a labdát? — Nagyon rossz. Különösen ak­kor, ha az ember a hazai közönség előtt véd. Egy idegenben játszott mérkőzésen valamivel kevésbé rossz érzés. De a legrosszabb válogatott mérkőzésen gólt kapni. — Különösen hetet kapni... — Erről ne beszéljünk­­— vág közbe Tóth. — Ezt a hetet szeret­ném minél hamarabb elfelejteni. Node folytassuk: a legrosszabb az ember érzése akkor, amikor úgy érzi maga is, hogy ezt a labdát vé­denie kellett volna. Itt van például a Vasas elleni mérkőzésünk­ön ka­pott két gólom. Mindkettő védhető volt. Abban a pillanatban, amik­or beszedtem őket, az jutott eszembe­ ,Jép nesze neked Gyurka! Most az egész csapat munkája, kárba veszett, mert te egy pillanatra gyenge vol­tál. Mit kapsz te majd ezért! Hogy fognak szidni érte! A legjobb az volna, ha hétfőn nem is mennél be a hivatalodba. Képzeld el, ha nem is szólnak, milyen arcok­at fognak vágni a hivatalnoktársaid.“ Ennél a két gólnál — bevallom őszintén — azért éreztem magam hibásnak, mert ha egyszerűen védem őket, akk­or kivédtem volna, én azonban nagy védést akartam csinálni. Saj­nos, a legtöbb kapusban benne van az, hogy szépen akar védeni. — Ezt pózolásnak mondják... — Én nem annak mondanám. Az em­­er az edzéseken, amikor sokkal nehezebb labdákat­ véd gyors egy­másutánban, beidegez magának egy bizonyos testtartást, amelytől a küzdelemben — s bizony a jelek sze­rint ez hamarosan bekövetkezhet — érvénybe lép az egyik nagycsapatunk­nak tett szentlőrinci ígéret, azaz félig-meddig kötelez fittségi ére is. Eszerint Deákot ebben az esetben átadják annak a nagycsapatnak, amely a nyáron már olyan komoly ajánlatot tett és kérte a SzAC-tól Deák átadását. A Ferencváros erősítéséről hallottuk az alábbi kis esetet, ame­lyet minden rosszmájúság nélkül adunk tovább: Hónigberger, a zöld-fehérek hitele­zője nyitott be a szövetség pénztári szobájába, ahol bemutatta V­ézner Jánost. Gyarmathy Mihály , az MLSz főpénztárnoka örömmel üdvözölte Wéznert , aki vele együtt egyik ve­zetője volt annak idején a Déli Ajk szövetségnek, majd megkérdezte Wéznertől: —­ Mit csinálsz te a zöld-fehérek­nél ! Honigberger magyarázta meg: — Wézner urat bevonjuk a Fe­rencváros vezetésébe, erősítésnek. Erre megszólalt oldalról egy halk hang: — Nem kéne előbb talán a csapa­tot megerősítenetek ! * A szövetség e heti elnöki ülésére egyébként felhivatták a vidéki alel­­nököket is. Az ülésen — a jelek sze­rint — fontos kérdések kerülnek­­ szőnyegre. Állítólag a minap lemon-­ dott budapesti alelnök — akit a szö­vetség táján ,fekete gróf “­mik be­­i­déznek — valami nagy akcióba kez­­■ tett volt vezetőségi társai ellen.­ ­ Árpádfy Jenő­ mérkőzésen is nehéz eltérni és így sokszor a mérkőzés­­alatt a könnyűnek látszó labdákat is a beidegzett moz­dulattal védi, holott talán másképp, egész egyszerűm is lehetne. Node nem minden labda könnyű, amely kívülről annak látszik. A néző nem tudja elképzelni, hogy egy könnyű labdában mennyi pörgés van, vagy az utolsó pillanatban megugrik egy tols fűcsomón és egyszeriben a leg­nehezebben védhető labda lesz belőle és nem érti, hogyan nem lehetett ezt a labdát kivédeni. •­ No meg az embernek a magán­életben is vannak napjai, amikor akárhogy akar, nem megy neki, amikor az arany is sárrá válik a kezében, így van sokszor az ember a védéssel is. Egyszer az ember ki­csit könnyelmű és m­égis minden si­kerül, másszor az ember rettenesen akar és semmi sem sikerül neki. A legveszélyesebb előttem a könnyű labda. Az ember az edzéseken heten­­kint háromszor annyit gürcöl sok­szor a vég­kimerülésig, hogy a mér­kőzésen nagyon biztosnak érzi ma­gát. Ha jön a könnyű labda, azt mondja magában: „No, ez buta könnyű! Hogy is lehet ilyennel en­gem próbára tenni? Egyenesen megszégyenítő feltételezni rólam, hogy én ezt esetleg beengedem." Aztán az ember egy gondolatot ké­sik és­­ bemegy. — No és hogyan sikerülnek a nagy védések? Hogyan foghatók ki az olyan labdák, amelyekre azt szo­kás mondani, hogy védhetetlenek voltak ? —­ A nagy védésekben három■ do­log segíti az embert: 1. az ösztöne, 2. az akarása, 8. a szerencséje. A válogatott mérkőzés előtt az egyik edzés után például Kalmár Jenő 11-eseket rúgott nekem. Sokat ki­­védtem közülük. Miért? Mert elő­ször is f­igyeltem a testét és a test­eseiét, aztán figyeltem a lábmozdu­latát és a szemét és ebből a három­ból legtöbbször előre tudtam, hogy most hová fog rúgni. Én a 11-es­­védé­s előtt azt a pillanatot is fi­gyelni szoktam, hogy ki mozdul neki a rúgásnak, amikor a játékvezető sípolt és a 11-es pontra mutatott Minden játékos, csaknem kivétel nél­kül, egy rejtett pillantást vet arra a sarokra, ahová a 11-est akarja rúgni. Amikor ezt a titkos pillan­tást észrevettem, akkor nekem már hiába somfordál ide-oda, hiába cse­lezget, hogy megtévesszen. Végered­ményben mégis oda fogja rúgni, ahová, először elhatározta. Itt volt például a 4:4-as Haladás—Gamma mérkőzés. Ezen Gazdag előbb berú­gott nekem, egy 11-est, de úgy, hogy előbb nem is nézett a kapura. A má­sodik 11-est is Gazdag rúgta, de ekkor m­ár észrevettem, melyik sar­kot nézte ki magának. Ki is védtem.. Ki. Répa Pál karp. cím. (T. p. az. B—787) írja: „Kór­há­zcsapat—Ukrán kerületi bajnokcsapat 4:2 (3:0), így álltunk fel: Répa — Rákász, Takács — Szalontai, Hász, Záhorszki — S Ohm­ara, Fodor, Szekeres, Ruska, Petrovai. Szép játék. Góllövő: Ruska, Petrovai, Hász, Szekeres. Ekkor 4 :1-re vezetett a Haladás. Ha ez a 11-es bemegy, akkor már 5:1 lett volna. A 1:1-es kivédése aztán olyan önbizalmat adott a mieinknek, hogy a végén meg tud­tuk menteni az egyik pontot. — Milyen érzés az, amikor „bo­hócnak", meg „hangyásnak" becé­zik? — Semnyen. Egyszerűen egyiket sem veszem magamra. A bo­hóc el­nevezéssel csak a B-Közép illet talál, azért, mert nem­ voltam hajlandó beengedni néhány kedvencük lövé­seit. Én azonban azon az állásponton vagyok, hogy a közöségre nem­ neheztelek,­ ha kiabál. Elvégre sem otthon, sem a színházban nem lehet kiabálni, hát legalább a futballpályám lehessen. Tény, hogy a kapusokat so­kan ha­­ágyúsoknak tartják. Ez körülbelül onnan ered, hogy a kapus sok kellem­ellenséget szerez a közön­ségnek, ha bakot lő. A jó védést hamarabb elfelejtik, mint a rosszat. Az azonban nem áll, hogy a kapus azért hangyás, mert sokszor vetődik a földre és minden egyes vetődés kisebbfajta agyrázkódással­ jár. Ez nem olyan agyrázk­ódás, mint amikor I az ökölvívónak behúznak egy nagyért a fejére. Tessék elhinni, a kapusok I között is vannak rendes emberek, í .Ne vegyék dicsekvésnek, magam­at is kénytelen vagyok ezek közé szá­mítani. De Szabó Tónit is ide számí­­tani. Azért, mert Tóni néha fejjel védett, meg hogy szeretett játszani, mókázni olykor-olykor a labdával, m­ég nem tekinthető hangyásnak. A szépen védeni akarás is részben azzal magyarázható, hogy a kapus is játszani akar egy kicsit, ki akarja élni a játékosk­edvét. Hogy hogyan fogom■ meg a labdát, azt nem lehet előírni. Minden kapusnak megvan a maga stílusa, mint minden mezőny­­játékosnak. Az egyik egyszerűen dolgozik, a másik szép mozdulatok­kal. Miért csinál példá­ul Zsengellér annyi léploppot, holott az sokkal nehezebb, mint más egyszerűbb top­­polási mód. Azért, mert neki így élvezet toppolni. Én lelkiismeretes kapusnak tartom magam és akik ismernek, ugyanígy... vélekednek rólam. Néha azonban valami meg­szállja az embert, mint engem a Vasas-meccsen, vagy például az 5:3-as német-magyaron a I. német gólnál. Bizony máskép­p csináltam volna mindent, ha tudtam volna, hogy mi lesz a következménye. — Azt is mondják, hogy a kapu­sok szeretnek a közönségnek védeni­, — Engem ez a vád nem illethet Eddig tizenegyszer voltam válny­i- s­tótt. Ebből hétszer külföldön, négy­szer pedig itthon játszottam. Buda­pest­étt csak két vereséget szenvedett a magyar csapat, amiéor én védtem, a Scaput. Külföldön, ahol nem ismer­tek, mindig a leg­jobb bírálatot kap­tam. Sohasem gondolok a közönség­re védés közben. — Érzett-e már lelkiismeretfurda­lást, amikor egy-egy gólt l­ekapott? — Bizony éreztem. A Fradi elleni Szent István Kupa mérkőzés után is, de az 5:3-as német-magyar után is éreztem, hogy a vereségben­­én is benne voltam. Ez a két mérkőzés hosszú hetekre visszavetett a védés­ben. — Milyen érzés egy nagy lövést kivédeni ? — Nagyszerű érzés. Noha az em­ber tudja, hogy a szerencse és az ösztöne segítette, akkor is jó érzés. Node ha egy kapus nagyot véd, abban a képességen, a ruganyossá­gon kívül rendesen benne van az ösztön is. A kapuban sokszor nincs ideje az embernek a gondolkodásra s csupán az ösztönére van bízva. Aki könyvből tanulja a védést, abból so­hasem lesz nagy kapus. Ha egy sca­­pusnak nincs ösztöne és szerencséje, akkor jobb, ha idejében, elmegy a házmesternek. —— Nem bánta meg, hogy kapusnak ment ? — Noha sok keserűségben is volt részem, ttem bántam meg, mert tu­dom, hogy sok dicsőséget is szerez­tem védéseimmel a magyar labdarú­gásnak. De még többet szeretnék szerezni! Most például a látogatott edzéseken rájöttem, hogy én a klu­bomban tulajdonképpen nem edzem­ olyan szívesen és annyit, mint a vá­logatott edzéseken és ezzel kapcso­latban rájöttem arra is, hogy nekem sokkal többet kell edznem. Hála Istennek, még nem későn jöttem rá.. ALATT­A KAPUS Tóth G­y­ö­r­g­y Csütörtök, 1543 november 13.­­ssm

Next