Nemzeti Sport, 1943. december (35. évfolyam, 234-254. szám)
1943-12-02 / 234. szám
Cetfirtök, 1843 december 2. Miért nem tudott vasárnapra virradóra aludni az edző? (És még két kit tanulságos eset) Az SIT szobájában népes gyülekezet van együtt. Éppen egyik nagynevű edzőnk meséli az alábbiakat: bár csapatom most vasárnap vidéken játszott. Nagyon fontos mérkőzést kellett vívnunk és a helyezés szempontjából elsőrendű érdekünk veti, hogy a két pontot megszerezzük. Szombaton este már a vidéki gyárosban voltunk. A vacsoránál észrevettem, hogy két játékosom nagyban sugdolódzik. Amikor rájuk néztem, azonnal elhallgattak. Szemmel tartottam őket. Vacsora után sétálni mentünk. Az előbb említett két fiú együtt volt a séta alatt is, hátasait, hogy valamiben törik a fejüket. Béta után visszamentünk a szállóiba és akkor úgy intézkedtem, hogy a két fiú közül az egyik velem, a másik pedig a gyúróval fog aludni. Azt hittem, hogy így minden rendben lesz. Éjfélig olvastam és a játékosom is ezt tette. Éjfélkor eloltottam a villanyt, jó álmokat kívántunk egymásnak és megpróbáltam elaludni. Rövid idő múlva arra ébredtem, hogy az ajtó előtt megreccsen a padló. Felgyújtottam a villanyt és láttam, hogy a játékosom ki akar menni a szobából, — Hová, hová? — szóltam rá. — Nem érzem jól magam mondta ijedten a fiú. — A folyosóra akarok kimenni egy kis levegőzésre, — Megvizsgáltam a fiút — folytatta az edző , de semmit bajt sem tudtam nála megállapítani. Elkezdtem a lelkére beszélni. Megmagyaráztam neki, hogy ideje már, hogy aludni próbáljon és komolyan készüljön a mérkőzésre. Nos, egészen reggelig ébren voltam, mert az éj folyamán még vagy kétszer próbált a játékos kiszökni a szobából. — A reggelinél aztán a gyúró is elmesélte, hogy hasonló körülmények között telt el az ő éjszakája is — fejezte be elbeszélését az edző. Az edzők közül néhányan kissé furcsán néztek a panaszkodó edzőre. Látszott, hogy egyik-másik szeretné neki a véleményét a szíve szerint megmondani, de aztán inkább egy másik csoporthoz ment és hallgatta, hogy ott mit beszélnek. * Itt is az egyikk nagynevű edzőnket fogják körül, akinek a csapata az NB I-ben szerepel s ugyancsak vidéken játszott vasárnap és vereséget is szenvedett. Amikor a vereség okáról kérdezik, keserűen panaszkodik. • A nagy sárban az ellenfél fiatal csikói nagy lelkesedéssel harcoltak. Az én csapatomban pedig a nagy nevek mire kihúzták a lábukat a sárból már régen elvitték előlük a labdát. Sok az öreg fiú a csapatban. Ezeknek már nem ízlik a harc, a verítékes küzdelem. Az egyik kortárs vitába száll a nagy edzővel. — Nem értem, miért panaszkodsz az öreg játékosaidra — mondta. — Ha nem vagy velük elégedett, miért nem teszed ki őket a Csapatból? Egész sereg tehetséges, fiatal játékosotok van a tartaléksorban és az amatőr csapatotokban. Miért nem nyúlsz már hozzájuk? Amikor a nagynevű edző azzal próbált védekezni, hogy a fiatalokkal nem mer próbálkozni, mert velük sincs reménye a jobb szereplésre, sokan nem értettek egyet vele. Mi sem! Abban igaza volt a nagy edzőnek, amikor azt hangoztatta, hogy az öregeknek rendesen már nem szük a harc, a küzdelem. Nem helyeseljük azonban, hogy nem mer a fiatalokhoz nyúlni. A sportban mindig a fiataloknak kell felváltaniuk a már sok dicsőséget aratott idősebbeket Kétségtelen, hogy a fiatalok a sok harcban megedződött idősebb játékosokat nem mindig tudják szerint jól helyettesíteni. A jövő azonban mégis a fiatalságé. A nagy edzőnek tudnia kell, hogy csak akkor fognak jobban szerepelni, ha a fiatalokhoz fog nyúlni. Minél előbb teszi ezt, annál előbb következik be a javulás. Az idei bajnokságban első talán már nem lehet a csapata így sem, de arra is kell gondolnia, hogy mi lesz a következő évben. • A JT szobája előtt is sokan állnak , a NAC—BSzHRT mérkőzés játékvezetőjéről beszélgetnek. Bírálják a működését Nem lehet jól vezetni márkázást úgy, hogy a játékvezető teljesen a partjelzőkre bízza magát — mondja valaki, aki kint volt a mérkőzésen— Kiss M. Ernő azonban ezt cselekisdAs. Sóim egyik infjteria safere, nem is igyekezett felülbírálni, hogy helyes volt-e az intés. Ha aztán a közönség elégedetlenkedett, akkor a játékvezető szinte rámutatott a partjelzőre, hogy nem ő, hanem g. partjelző volt az Oka az ítélkezésnek. —■ Pontosan, es volt a helyzet — vág közbe más valaki — Kiss M. Ernő nem bírálhatta felül a partjelzők integetését, mert nem követte a játékot, hanem egészen kis területen mozgott. Nem tudom, hogy mi volt ennek az oka, hiszen máskor mindig sokat szokott futni a játék alatt. Tény, hogy vasárnap az ítélkezéseivel mindkét csapatot egyformán sújtotta. (Véleményünk: Nemcsak a játékosnak, hanem a játékvezetőnek is lehet rossz napja. Lehet, hogy Kiss M. Ernő nem érezte jól magát vasárnap, tehet az is, hogy valami más baja volt. Tény azonban, hogy vasárnap nem követte annyira a játékot, mint máskor. Kiss M. Ernő azok közé a játékvezetők közé tartozik, akik tudják, hogy a játékvezetőnek is éppen úgy kell futnia, mint a játékosnak. Nem tudjuk, mi volt az oka, hogy most nem ezt tette. Ha viszont beteg volt, akkor nem lett volna szabad vállalnia a mérkőzés levezetését.) 2000 főnyi szurkoló előtt otthonában nem tudott győzni az állandó fölényben játszó jászárokszállási együttes A második levente labdarúgóbajnokság legújabb eredményei A második leventa labdarúgó-bajnokság őszi idénye legtöbb helyen már befejeződött. Komoly munka eredménye az őszi elsőség. Lassan téli álomba merül a hatalmas tömeget mozgató labdarúgóbajnokság A levente labdarúgók ne elégedjenek meg a pihenéssel, hanem a telet is használják ki. A legutóbbi forduló legújabb eredményei: I. kerület: Jászárokfiliállás: Jászjáróhalma—JLE 1:0 (1:0), V: Zakar. 2000 néző előtt megérdemelt győzelem. G: Gál. Szigetújfalu. SzLE—Szigetbocse 19:0 (8:0). V: Hriderszky. G: Kiozitiger (9), Sclierler (4), Schmudt (3), Göbb Feigl, Lengyel. Makid. Horthyliget_MLE 6:1 (4:0). V: Nagy. G: Szekeres (3), Szecsina (2), Sólyom, Bodl. 111. Diószegi. Cinkota: NoLE—Cinkota 4:1 (2:1). V: Berkecz. A megismételt mérkőzésen 500 főnyi szurkoló előtt biztosan győzött a jobb vállalati levente együttes. G: Grosz, Schlesinger, Jürsch, Hidas, Ül. Bárány. II. kerület: Eres, ELE—ARAK LE 3:1 (1:1). V: Némethy. Végig erőfutamú, változatos mérkőzés G: Bozsnyák, Wimmer, Verik, ill. Szikszai. Somorja: SLE—Nagypaka 4:0 (3:0), V: Vlaki, G: Kovács III. Kovács II. III. kerület: Nagycenki NLE—Sopron 6:8 (4:2), V: Stánitz. G: Sós (2), Szerckovits (2), Bús, Rózsás, ill. Giczi, Kufter. Vép: VSE—Vasszécsény 2:1 (2:0). V: Matics. G: Molnár, Táncsics, 111. Takács. Gyöngyösfalva: Kámon—GySE 2:1 (2:0). V: Heltai. G: Molnár, Kőhalmi, illetve Geröly. Kagyvnyom: Torony—Nagy n.gora 5:4 (4:1). V.: Havasi. 1000 néző előtt nagy harc! G: Horváth (2), Csaba (2), Nyári, ill. Szakály (2), Kardos (2). VI. kerület: Hajdusámszon: Hajdúböszörmény—HSE 2:0 (0:0). V: E'k'ly. G: Kéri, Sándor. VIII. kerület: A kassai kerületben a bajnoki küzdelmek már befejeződtek. Az egyes csoportok válogatottja játszottak barátságos mérkőzést. Sátoraljaújhely, IX. csoport,V. csoport 5:0 (2:0). V- Haideck Jr. G: Galffeczi, Nyirkos, Mtepál, Patai, Vad. Ser Kónya? Se* Szabó? — Ez sok lenne a Gammának Sea Károly, a Gamma edzője mondta tegnnap: — Kemény Tibor derékrándulása olyan súlyos, hogy vasárnap, sajnos, nem számíthatunk rá. Az már végleges, hogy a fiatal Komlótfi less* a balösszekötőnk. Remélem, Szabó játékjogát nem veszik el. Minthogy Kónya Kita játszhat, nem is tudom, hogyan állítanám össze nélkülük a csapatot. A görögbotűs csapat egyébként csütörtökön déluán ki eredeti tervtől eltérően tt sem a B. Magyarsággal, hanem a KVSC ellen játszik edzőmérkőzést a kabelgyári pályán háromnegyed kettőkor. Sződi és Mészáros is sérült a BSzKRT-ban A BSzKRT kedden délután erőnléti edzést tartott. Az edzésen megjelent Balogh és Szabó III, a két sérült is. De egyikük sem vetkőzött neki, mindketten csak „civilben" nézték társaik mozgását. Talin és Mátrain kívül most két újabb sérült is van: Sződi és Mészáros. Sződi arra a helyre kapott rúgást a NAC ellen, ahol oltóra, a lába, Mészáros nyakán és hátán pedig még mindig ott éktelenkedik Deményi talpának a nyoma. Torda József szakosztályvezető így beszélt a sérültekről: —■ Túli játékára ebben az idényben, sajnos, már nem számíthatunk. Most legújabban Mátrai dőlt ki a csatasorból. Szerencse, hogy Balogh sérülése nem olyan rosszindulatú, mint eleinte látszott. A Ferencváros ellen már játszik a kullancs. Szabó III-mal érdekes a helyzet. Térdében a porc behúzódott a szövetek közé és amíg újra nem lesz látható, addig nem lehet operálni, így lehet, hogy Szabó Géza is játszik vasárnap. A Szabadkai VAK heti edzéséről többért hiányoztak Pertiesnek a végi sérülése újult ki. Nagyforma megfázott, többen pedig felmentést kértek 52 edzés alól. A szabadkai vezetők szerint, ha a csapat tartani tudja jelenlegi formáját, akkor a Ganz TE ellenfeme lehet kétséges a győzelem. A SzVAK bertséibisn kü- Babest még az az újság, hogy 4. téli tárcy Alatt arSarton ak&mti. ( ssal Cseresere úr készél — Álmos? Előd? Ond? Kondi Tass? Huba. Töhötöm, ugyan melyik lehet. — Inkább köszönne illedelmesen, kedves Teresére úr, ha már belépett a sziferkesztőség ajtaján, ne pedig a történelmet magolja! Talán újból iskolába jár? — Dehogy járok, Szerkesztő úr! Csak hangosan gondolkodva találgatom, hogy a ..Hét vezér*’ közül melyik vezér fogja a jövőben az NB I-ben játszó vidéki bányászcsapat támadósorát erősíteni a jobbszélen . Nevet kérünk, Tere tere úr, mert máskülönben nem állunk szóba magával. — Sajnos, ma még neveket nem mondhatok, de ha az urak megígérik, hogy nem tőlem hallották, akkor annyit elárulok, hogy az egyik budai vállalati csapat jobbszélsőjéről van szó. — Ők a neveket is tódul akarjuk! Máskülönben megkérjük, hogy zajtalanul távozzon. — Máris távozom, fair e héten az ijedtségtől. Tasándy József, a Törekvés intézője újságolja: _ Vasárnap játszottuk le a Nősök—Nőtlenek mérkőzést, amelyet a „bilincsben lévők" 4:3 arányban nyertek meg. Jó kis meccs volt, a fiúk úgy játszottak, ahogy a bajnokin kellett volna .Játszannk Vasárnap Kassára utazunk a KVSC elleni Magyar Kupa mérkőzésre. Csapatot csak pénteken jelölünk ki. Técs csapatát a december 8 iki Szabadka—Pécs találkozóra Deák Ferenc kerületi kapitány a következő keretből állítja össze: Krausz, Krivitz, Bencze I. Tkncze II DVAC, Soós, Balassa, Müller Zömben, Lovrics, Szabó PVSK, Horváth III, Léipám II, Katica PETC, Pozsgás, Gajcsi ZsSE A Hatvani VSJ5 szeretné megismételni tavalyi jó szereplését a Magyar Kupában. Mivel az őszi idény részére már befejeződött, vasárnap második csapatával játszott edzőmérkőzést az a héten a szokott, edzetekkel készült Magyar Kupamérkőzésére A szurkolókvasárnapra győzelmet várnak. A SZRVAG vezetői szerint egészen könynyen született meg Tokodon a 3:1 es győzelem. ..Fájt látni — mondotta az egyik vezető —, hogy az egykor oly kitűnő tokodi labdarúgás mennyire visszahanyatlott. A közönség érdeklődése is egészen csekély." Egyébként örülnek annak, hogy" Hochsteint a középhátvéd helyén la egészen jól megállta a helyét. A VASAS fia, csötörtökön fél 3-kor Latorcautcában játszik edzőmérkőzést 4 BGSE csapatával VIDÉKI MŰSOR PÉCSI KERÜLET' osztály. Térdi PEAC-SzvMcsi TE Prágai tudósítónktól Prágában a Letnán most ünnepli 50 éves fennállását a Sparta. 1803 november 16.ikán alakult meg az4C Krdlovtké Vlnohrady. Egy évvel később az új egylet nevet változtatott, de a színe továbbra is bordóvörös maradt. Az új név ez lett: AC Sparta. És ma már a csehek a Sparta nélkül nem is tudják elképzelni a cseh sportot. * A spartanának néhány „nemzedéke" gyűlt egybe a nagy jubileumra, így Matacsek Károly ésJózsef, a két alapító (az utóbbi a nagynevű korongozó apja), azután Burávi Vlasta, a híres színész, Zudák, a gyáros. A két utóbbi válogatott játékos is volt annak idején s most mindkettőt megválasztották tiszteletbeli tagnak. Zaddk hatalmas bronzszobrot adományoztt az egyesületnek s ezt a szobrot az év legkiválóbb eredményét elérő Sparta-atléta megkapja egy évre És még sokan mások gyűltek egybe a nagy jubileumra* A Spartanak sok sikert hoztak a különböző szakosztályai. Eleinte az atléták hordták legmagasabban a zászlót, majd a labdarúgók tűntek fel s azután meg a korongosok lettek világhírűek * A labdarúgók vitték a legtovább. 1911—14 A Sparta csapatát ekkor hívják a vörös ördögöknek 1910—231 Ekkor ,,t'aspépenet‘‘ a csapat beceneve a közben állandóan veretlen* A Sparta sok-sok labdarúgója lett világhírű, így elsősorban Kada (ejtsd: iKagya), aki a középfedezet helyén aratta a babérokat, azután Hofer, Per. 50 éves a ner, Pildt, Janda, a félszemű, aztán Kalenatji, Mazai és így tovább. Sparta.diadalok színhelye volt még az LSA is, mert még ott is portyáztak. *■ A Sparta első sporttelepe a Karlini kerületben volt. Azután elhagyták a karlini „lőteret" és a bubencsi vasúti töltés mellett vert sátrat a bontakozó egyesület Átmentek a Vitáva folyó másik oldalára s azóta is ott tanyáznak, már tudniillik a másik oldalon. Azután a harmadik pálya a holecovici sörgyár mellett épült meg. Mikor aztán felépült a sikló, amely a Moldva lánchídjától a Letna fotelére szállítja a kirándulókat, akkor — az első világháború elején — a Sparta is felment a Letnára. Az első leátó a Letnán fából készült, de . Akkor még tribünnek hívták a a tribün fáját elvitte a lángnyelv, a tűz, a tribün szót meg a nép nyelve gyomlálta ki. Azóta sem nevezik tribünnek a lelátókat, lépcsős nézőtereket a csehek sem 1934 április 14. Ekkor volt a tűzvész, amely elpusztította a pályát Minden odaégett. A sok díszes pohár (a csehek így hívják a kupát), a rengeteg zászló, oklevél, veret, érem és a hatalmas szertár... Sok-sok drága kincs és kedves emlék lett a tűz martaléka De a Sparta újból kezdte s minden szebb lett, mint volt .A mai Sparta pálya a víztorony közelében díszült s óriási méretű, oszlopmentes vasgerendáé lelátója pazar látvány. Tavaly már sokan temetgették a Spártat, mert nagyon közel állt a kieséshez Az idén a jubileumra a Sparta összeszedte magát, remekül szerepel és Viszszakerül az első helyre! Vasárnap Lakihegyen játszik az országos levente bajnokcsapat, a Szombathelyi LE A Lakihegyi LE meghívta a Szombathelyi LE-t, az országos levente labdarúgó bajnokcsapatot barátságos mérkőzésre. A szombathelyiek a meghívást elfogadták éa vasárnap, december 5-én Lakihegyen játszanak az ottani csapattal. A lakihegyiek kitűnően szerepelnek a kerületi leventebajnokságban Jelenleg is az élcsoportban tanyáznak a ráckevei járásban. Legutóbb a járási bajnokot, a Szigetújfalusi SE-t győzték le 4:1 arányban. A játékosok lelkességére jellemző, hogy saját maguk adták össze a szombathelyi csapat költségeit fedező összeget. A mérkőzés iránt hatalmas az érdeklődés Képviselteti magát a mérkőzésen a Laki-osk le. A lakihegyi csapat a következő összeállításban veszi fel a küzdelmet a Szombathelyi SE ellen: Válkai — Polákevics I, Polákovics II — Lovasi, Tóth, Marosi*• Korsós, Sztandercsik, Antalítz, Lipovics, Erdős I. A mérkőzés vasárnap délután 1 órakor kezdődik. A lakihegyi pálya — közvetlenül a lakihegyi nagyadó mellett van. Megközelíthető Csapé írül a tököli autófutószaj s » Világsikerű svéd filmújdonság INGRID BERGMANN főszereplésévé! Kit esik kazutt Kaszinó *&r Vasárnap. $% Elektromos—Csepel mérkőzés után ,,siránkozó"! Csepeli szurkolók haladtak előttünk a villamosmegálló felé. Mi szorosan a nyomukba szegődtünk, hogy jobban halljuk beszélgetésüket. — Hát szabad előfordulna annak, hogy a bajnoki fordulón a legnagyobb vereséget a bajnokcsapat szenvedje el még hozzá egyik sereghajtó csapattól? — kezdte el a beszélgetést egyikük. — Be nem volt kapusunk! — védte meg csapatát a társaság másik tagja. — Az első félidőben nem kaptunk gólt. Akkor kellett volna a csatársorunknak abból a rengeteg gólhelyzetből bebiztosítania a győzelmünket. A mi csatársorunk már hetek óta elfelejtett futballozni! Hát szabad annak előfordulnia, hogy egy válogatott csatár, mint nálunk a Maros,vált, hetek óta ilyen kiábrándítóan játsszék?! Azt még megértem, hogy egy játékosnak egy,két, vasárnap nem megy, de sorozatosan ilyen elképesztően játszani!... _ vitte át a beszéd fonalát a harmadik. — És — halljuk tovább — a védelmet is úgy kifullasztja az, ha ilyen hihetetlen rossz csatársor játszik elöl Azért van az, hogy olyan sok gólt kapunk. A mi csatáraink irtóznak attól a gondolattól, hogy a labdát maguknál tartsák! — Én az összeállítások körül is nagy hibát látok. — kezdi el a negyedik — Szabadkainak például már régen nem volna helye az első csapatban Itt van például Keszthlyi. Hetek, sőt hónapok óta féltek betenni az „egybe” és kisült, hogy vasárnap ő volt a Legjobb csepeli Csatár! — Ebben igaza vant önnek — szól közbe az első —, igen sok esetben hibás a vezetőség is. Például elkövette azt a baklövést, hogy tartalékcaspatában az NB I-ben játszó egyesületek tartalékcsapatai ellen! — legjobb tartalékjait szerepeltette! Most itt van az Úspento mérkőzés a nyakunkban és nem tudunk erősíteni a jó formában lévő tartalékgárdánkból, mert az LSE ellen már játszottak! — Vasárnap beállították az FTC ellen többek között Hevesit is. Ha Szekeres nem gyógyul meg a Ferencváros mérkőzésig, akkor ott állunk hogy ismét mezőnyjátékost kell a kapuba állítanunk. Visszasírjuk Dósayt! Kár volt elengedni! Surányi sem játszhat a zöld-fehérek ellen! — Nem mondom , folytatta az előbb! —, a legnagyobb hiba a játékosokba!; van! Nem lelkesednek, nem törődnek azzal, hogy csapatuk még ma is a díszes „bajnoki jelzőt hordja Ez pedig bizonyos kötelezettséggel jár.. ■— Sen ki sem megyek vasárnap a mérkőzésre. — vág közbe egy ..új" tag. ■— Lássam, miként kapunk odahaza az Újpesttől egy ..ötöst"?! Én már éppen eleget bosszankodtam a fiúk játékán. (Biztosak vagyunk benne, hogy az első, aki megjelenik vasárnap a csepeli pályán, ez az úr lesz!) — Nézze uram, vasárnap megverjük az Újpestet — s szólt egy rendíthetetlen csepeli hívő — és akkor „minden meg lesz bocsátva"! — Ehhez azonban szív és lelkesetlen is kell a játékosok részéről, — feleli rá az előbbi szurkoló. A többiek helyeslőin mormognak. A szív hiányáról keseregnek a csepeli szurkolók A NAC már nemcsak a bajnokságban, hanem az edzéseken is sétál J í így virrad, rec. 1. A NAC csapata kedden délután az egyik közeli fürdőhelyre rándult ki. Itt fürdés, gyúrás és kiadós séta szerepelt a műsoron. Rónay edző a következőket mondta a „sétás" edzéséről: — Még egy edzésünk sem folyt le ilyen jó hangulatban, mint a mai. Ez a körülmény bennünket vezetőket örömmel tölt el. Jó jel ez, hogy a fárasztónak ígérkező őszi hajrá előtt ilyen jó hangulatban van a társaság. Szerdán délután erőnléti edzést tartunk és itt, főleg arra fogjuk vetni a súlyt, hogy játékosaink gyorsaságát növeljük. palackin élénk labdrúgóéset folyik. Legutóbb az egyik ezsgeálvitáeli vásalóaíj és a kalocsai gyalogzászlóalj játszott barátságos mérkőzést. A gyalogdíj 8:16:(ft arányban győzött, 2000 néző előtt, sárosnehéz pályán. A győztes csapat kapuját Bolományi, az Újvidék volt kitűnő kapusa védte. A gyaloguljban Latzkovits Béla alezredes sportszeretete révén igen fajon áll a lAMazúsiás..