Népsport, 1947. december (3. évfolyam, 234-254. szám)
1947-12-04 / 236. szám
f# [947 december 4, csütörtök ‘ v v n. ÉVFOLYAM 236. SZÁM KB - , ■ * Távbeszélő jelentésünk Rómából: az olaszok magyar győzelmet várnak a magyar-olasz birkózóválogatott mérkőzésen Változás az olasz csapatban Róma, december 3. Háromnapos, fárasztó utazás után érkeztünk meg Rómába. Az állomáson Róma kormányzója, fogadta válogatott, birkózónkat. A római lapok öthasábos cikkekben foglalkoznak a mérkőzéssel. Óriási az érdeklődés. A magyar csapatban I Kovács karfájáéiról panaszkodik, I Benaté pedig furunkulussal bajlóz Idik, de azért minden valószínűség szerint vállalják a mérkőzést. Az olasz csapatban változás van. A légsúlyban Suppo, a nehézsúlyban Fanfoni képviseli az olasz színeket. Véglegesen megállaptottták a magyar birkózók olaszországi műsorát: december 4-én Rómában magyar— olasz, 6-án Nápolyban és 16-én Triesztben mérkőznek birkózóink. Solti Lajos Játékvezetői tanfolyamot rendez az angol szövetség Az angol labdarúgó szövetség érte feítette az MLSz-t, hogy 1948 március 25—31-ig terjedő időben játékvezetői tanfolyamot rendez. Erre minden országból 1 játékvezetőt meghívtak. Az MLSz a meghívást a JT-hez továbbította. Szegeden bíznak a Gyurik-ügy sikerében Nagy gondban van a Szeged. A Haladás elleni csapat összeállítása teljesen bizonytalan. Lehet, hogy egy újonnan igazolt játékos is szóhoz jut. Nagy izgalommal várják a szegediek a fellebbviteli bizottság péntek esti döntését. Pege János főtitkár azt monda: — Vissza kel kapnunk a zöld gyepen szerzett négy pontunkat. Mostanában úgyis rossz napok járnak reánk, mert a játékosok nem tudnak pontot szerezni. Az MKP sportprogramjával foglalkozott az MLSz elnöksége. A nagyszabású tervet kiadták a szabályalkotó btodtoságnak. Az uruguayi Penarol tavasszal Budapesten játszik! Pozsonyi tudósítónk érdekes hírei Ismét délelőtt játszik a Ferencváros Az örökrangadóra lázasan készült a zöld-fehér gárda. A Kispest elleni győzelem után hétfőn Feri-napot ünnepeltek. Kedden könnyebb edzés ss serepelt műsoron. Mindenki levit szolt, a kiállított Hernádi is. — Remélem, nem „meszelnek ”— mondta a fedezet. A Kispest elleni győzelemről már keveset beszélnek, most az örökrangadó a főtéma. — Nem vagyunk esélyesek — jelentette ki Molnár Béla szöv. képviselő. ■— Sokkal jobb, ha nem életbizakodottan állnak ki a fiúk amérkőzésre, így volt ez a Kispest ellen is. Az MTK nagy ellenfél, hiszen csupa képzelt, technikás játékos szerepel a kék-fehér csapatban A Ferencváros ismét délelőtt rendelőzi meg a mérkőzést. — Nagyon jól bevált a délelőtti megoldás — mondja Molnár Béla- HOGYAN ÁLL FEL A FERENCVÁROS—MTK VEGYES CSAPAT? Hétfőn, a Norrköping ellen a rangadó válogatottja áll ki. A csapatot csak vasárnap este, a mérkőzés után állítja össze Bukovi Márion, Mandik Béla és Urbancsik Gábor. A jelens égi helyzet alapján így tervezik a csapatot: Henni — Rudas, Bíró — Kovács I, Kispéter, Lakat — Sándor, Hidegkúti, Deák 1, Sárosi dr (Bodola), Hegedűs: CSAK FÉLÓRÁT JÁTSZOTT A FRADI A szerdai edzés a kispályán folyt le, miután a ..füves'1 talaj, meglehetősen rossz állapotban van és kímélni akarják A .kispesti'1 csapat játszott, azzal a külföbbséggel, hogy a első harmadban Illy, a másodikban pedig Csanfidy játszott jobbfedezetet. Végeredményben 6 11-re nyert a Ferencváros a Húsos ellen. Félóra után az első csapatbeliek levonultak, csak Hennivel tartott különedzést az edző Az edzés jól sikerült, Szabó tartja, jó formáját és Kocsis is ügyes dolgokat mutatott Az MTK ellen csak akkor várható változás a csapatban, ha Hóródit eltiltják. Ebben az esetben Csanády lesz a helyettese. ■ IVAOSz—Szakszervezeti Tanács labdarúgó mérkőzés lesz e hó 6-án, Mikulás napján délután fél 2 óraikor a népligetiDiákstadionban RÁKOSI KUPA KERÜLETKÖZI DÖNTŐ ErSo MaDISz—Wolfner 3:1 (0:0) Attila-u. V: Molnár István. ErSo: Derdo — Vigh, Szamosi — Pataki, Kantha, Solti — Pusztai, Pákozdi, Lugosi, Hontvári, Juhász. — Wolfner: Harsányi — Holecz, Ágoston — Kovács, Librov, Márkus — Vass, Molnár, Brenner, Nagy, B. Schramm. Az első félidőben egyenrangú ellenfelek Szünet után az ErSo csatársora magára talált és könnyen győzött. G: Hontvári (2) é® Lugosi, Hl. Nagy B. Jó: Szamosi, Kontha, Solti és Hontvári, ill. Librov és Nagy B. KORCSOLYA NEM JÖNNEK AZ OSZTRÁK MŰKORCSOLYÁZÓK A Magyar Olimpiai Bizottság még az elmúlt héten meghívta a legjobb osztrák műkorcsolyázókat többhetes magyarországi edzésre. Az osztrák OB most közölte, hogy sajnos jelenleg nem tudnak eleget tenni a MOB meghívásának. Propaganda sífelszerelés fit fin (Príma kilisléc, állítható pofavassal, rágós kötéssel, tompleti bottal) Frt ” “ Ostbye Splithein norvég ragasztott hiekory lécek a közeljövőben megérkeznek ! STSIitIS SPORT, 8x“JS: 16 Pozsony, december 3. Nagy érdeklődéssel várják Prágában Farkas Gizi szereplését a január 12-én rendezendő Prága.—Budapest versenyen, a városi dr. nyilatkozata a Pravdában. — Ha a Bratislava nem adja fe Kabalát, akkor ebben az ügyben nem szándékozunk további lépéseket tenni. ★ A karácsony két napján Budapesten rendezendő tenisz fedettpálya-versenyen Cerny, Drobny és Straubova felajátításban áll ki a csehszlovák csapat. Cerny már megérkezett Argentínából, Drobny érkezéseit december 10-e körül várják. ★ A csehszlovák labdarúgó szövetség az olaszok elleni válogatásnál a sérült Cespet nem vetíte figyelembe. * Tárgyalások folynak a magyar jégkorong-válogatott december 27i prágai szereplése ügyében. ★ Drobny, a csehszlovákok világhírű teniszezője elhatározta, hogy felhagy a jégkoronggal, kedvenc „mellékszakmájával1. * , Értesülésünk szerint Penarol, a sokszoros Uruguay bajnok tavaszszal Csehszlovákiában, Magyarországon és Ausztriában szerepel. A részletek megbeszélése még folyik. * A csehszlovák válogatottnak az Admira elleni december 7.i edzőmérkőzésén Subert szerepel a balösszekötő helyén. Kubalára ezen a mérkőzésen még nem számít a csehszlovák szövetség. ■# A csehszlovák, csapat az olaszok ellen valószínűleg ebben az összeállításban áll ki: Horak — Senoeky Vedral — Balázsi, Marko, Karél — Kokstejn, Riha, Krizák, Schubert (Kubala), Simanszky. rt. örökre eltiltotta a KLASz egyédbírája Baltái a Philips játékosát, mert megtuudta a Sasusván szétcsapat. Az év Högnelpryob haztári válaszatott mértköpéseire nagyszabásiú előkészületék folynak. A válogatott keret hétfőn gőzfürdőben volt, keddien az Előre csapatával játszott edzőmérkőzésit és azon nagyon jól mozogtak a játékosok. Különösen a Kardos, Novascovszky — Zsíros — Szabó, Nagy ,kötösfogat‘‘ működött’ kiválóan. — Gyimesi János kapitány csütörtökön ál. Több mint vígjáték - szatíra Pietz raait Mit A szezon nagy meglepetése Mától: SCflfi-CORVIN Htja össze a végleges Budapest csapatot Pécs válogatott keretét is ősszetlutották, amely így alakult: Cseh, Oppe dr. Rácz, Naumovits, Szalay (PEAC), Garami Goda, Lovrics II, Kapusi Szekeres, Sándor (FVSK) Kovács (PETC) A végi egéy csapatot itt is csütörtökön jelölik ki a pozsonyiak ellen. A városban egyébként már a jegyek kétharmad részét előtétésben szétkapkodták és minden bizonnyal szűknek fog bizonyulni a Vasutas Sport, csarnok A szlovákok a legerősebb csapatunkul jönnek Minden bizonnyal a következők alkotják majd az együttest: Hermán, Kopál — Czepela — Cserny, Jedlovszky, Kalina, Hoanik — Mihál — Staniel, Frühwald. Számlásba jöhet mér Masek A szövetség ezer darab egyforintos diákjegyet bocsátott a középiskolai és főiskolai diákság rendelkezésére. Ezek a jegyek elővételben és csak csoportosan kaphatók péntekig a kosárlabda szövetségben. IV., Báthory utca 5.1 .KOSÁRLABDA Csütörtökön állítják össze véglegesen Budapest és Pécs válogatottját a szlovákok ellen Hogyan áll fel a Ferencváros MTK vegyes a Norrköping ellen lett Gyulát kiadták a franciáknak Tóth Gyulát, a Vasas nemrég hazatéri játékosát az MLSZ kiadta a francia szövetségnek. Ugyancsak leadták Nemes Lászlót (MTK) az olasz szövetségnek, i Beszélgetés Éles István dr-ral az MKP sportprogramjáról Miklós Béla Pál Londonból tippel a Totó angol mérkőzéseire Végleges: A jövő idényben Budapestre jönnek az olaszok Zsengellér megsérült! __ Távbeszélő jelentésünk, — Róma, december 3. Az olassi labdarúgó szövetség véglegesen megálapította az olasz válogatott csapat 1948—49 évi műsorát. Elhallrozták, hogy feltétlenül eljönnek a budapesti visszavágóra A bécsi vereségen okulva, az a felfogás alakult ki a vezetőkben, hogy ezután igyekszenek minél többször külföldön szerepeltetni az olasz csapatot, hogy újra megszokják az idegen légkört. A csehszlovákok ellen a két-,ke®5 csapattól állnak ki tz olaszok: Sentimenti — Ballarin Magos* — Amadeo, Parola, Campatelli '— Menti II, Buja, Boniperti, Mareja, Carapetese. Magyar vonatkozású Újság, hogy Zsengevér a Vicenza elleni mérkőzésen megsérült, de vasárnap valószínűleg játszaani fog. Solti Lajos Nagy Gyulát kiadta az MLSz Nagy Gyulával, a Vasas volt csatárával beszélgettünk szerdán. " A magyar labdarúgó szövetség is kiadóét , valószínűleg csütörtökön már utazom is vissza Franciaországba. A Vasas klubházavató ünnepélyén Rica István dr. elnök és Klein Aladár alelnök képviseli az MX.Sz.t. ÚSZÁS A válogatott úszók legutóbbi edzésén kiválóan tehetséges gyerekre figyeltek fel a szakértők. Tízéves kislány az „úszónő”1, de már most csodálatos könnyedséggel siklik a vizen. Kiderült, hogy vérbeli „sportcsemete". Neve: Siflis Magda. A Fradi volt válogatott kapusának és Szász Magda többszörös mellúszóbajnoknőnek a lánya. Nagy jövőt jósolnak neki. Kém vitás,szeli!) mint más MAYER ZÁSZLÓ FESTÉS, TISZTÍTÁS » Főüzlet: VIH, József-körút 49 IV, Apponyi-tér 1 VI, Nagymező-utca 6 XI. Bartók Béla-atll Caepe: Szent Imre-tér gyár: VHI. Barose-utca 85 Telefon: 137—296.