Népsport, 1949. augusztus (5. évfolyam, 148-173. szám)

1949-08-01 / 148. szám

(IZSiSz Jmmmmmnmmmam É&T BM Előfizetés egy hóra 14 forint fllfu­l I­V. évfolyam, 148. szám. Km Külföldre------------25 forint JH I­II IKii FŐISKOLAI VILÁGBAJNOKSÁG A BÉKÉÉRT Irta: TARDOS ANDRÁS, a MEFESz főtitkára Mi teszi a két hét múlva m­egkez­­d­ődő X. Főiskolai Világbajnokságot az eddigiek között a legjelentősebbé. Talán a kettős jubileum? Hogy ne­gyedszázaddal ezelőtt indult meg a világ sportoló diákságának ez a nagyszabású seregszemléje s hogy sorrendben ez a tizedik? Vagy talán az, hogy ez az FVB öleli fel a leg­több sportágat s hogy új, eddig részt nem vett országok kapcsolódnak be a versenyekbe? Kétségtelenül ezek is jelentős okok, de­­ nemcsak ezekről van szó. A legfontosabb jellegzetessége ennek a versenynek az, hogy az emberiség bé­kéjének szolgálatában áll, éppen úgy, mint annyi más jelentős m­egnyilvá­nulás, a békekonferenciák s az embe­rek millióinak hatalmasabbnál­ hatam­­­asabb megmozdulásai a béke érde­kében. A háborús u­szítóknak egyre keservesebben kell tapasztalniok, hogy a harc ellenük nemcsak diplo­máciai eszközökkel folyik, hanem az egyre öntudatosabb tömegeknek az élet­ minden területén való harcos béke megmozdulásával. Ha lehet a békéért dolgozni, termelni, feltalálni, írni, költeni, énekelni, akkor lehet — és kell — sportolni is! A sport fontos kulturális megnyilvánulása elsősorban az ifjúságnak, tehát ezt a hatalmas erőt is a béke szolgálóiába kell állítani. Ez a szellem hatja át a főiskolai Világbajnokságot és ez a szellem árad ki belőle a külföldiek felé. A békének ez a roppant erejű aka­rása a sportpályákon különösen fel­fokozódik azzal, hogy a X. FVB n részt vesznek a Szovjetunió főiskolás versenyzői is. A béke leghatalmasabb pillére a Szovjetunió, a béketábor vezetője, a legerősebb bástya a béke frontján. Az ő Versenyzőinek megje­lenése, először egy ilyen nagy világ­versenyen, rendkívüli nyomatokkal hangsúlyozza az FVB békemozgalmi jelentőségét. A szovjet sportolók résztvétele értékbeli növekedést je­lent, nemcsak az eddigi Főiskolai Vi­lágbajnokságokkal szemben, hanem az olimpiai játékokkal szemben is. Londonban nem voltak ott a Szovjet­unió­ férfi és női sportolói, akiknek nagyszerű és egyre nagyszerűbb eredményeit mind nagyobb bámulat­tal kíséri a világ. Helytelen lenne azonban azt hinni, hogy a Szovjet­unió versenyzőinek résztv­étele csak azért jelentős, mert jól tudnak futni, úszni, dobni, ugrani, vagy játszani Ez csak egy része a képnek. Többet hoznak ők magukkal, mint jobb tech­nikát, nagyobb gyorsaságot, vagy ruganyosságot. Magukkal hozzák azt a magasabbrendű szocialista sport­­kultúrát, amely éppen olyan kemény fegyver a békéért folytatott harcban, mint a szocialista társadalom minden más kulturális megnyilvánulása. Erre a nagy sporttalálkozóra nem­csak a sportolók gyűlnek össze a vi­lág minden tájáról, hanem a nézők is. Soha még Főiskolai Világbajnok­ságnak ilyen nagyszerű, ilyen válo­gatott közönsége nem vol­t! A Világ­­ifjúsági Találkozó — amelynek kere­tében az FVB sorra kerü­l — több, mint tízezer fiatalt hoz fővárosunkba szerte az egész világról. Ekkora nem­zetközi közönsége nem volt még sportversenynek! A VIT hatalmas hangja — a béke hangja­ lesz! A béke hangjáé a párizsi, a prágai, a milá­nói kongresszusok után. És a sporto­lókban is tudatossá kell válnia a gondolatnak, hogy ez a béke az, amelyben az emberiség előrehalad s amelyben a­ sport is tovább fejlődik. A béke világbajnoksága lesz ez az IFVB , s közönsége , „ a béke közön­sége.” a világ­­ifjúságának harci kö­zössége a béke megvédésében. Akara­tot,­ erőt, harcos derütálást, szabad Vidámságot egyaránt kisugároz majd a világ ifjúságának ez a nagyszerű összetalálkozása. Mert a tízezernyi külföldi ifjú elsősorban nem mennyi­séget, hanem minőséget képvisel. Akik küldöttként eljöhetnek Buda­pestre, azok a haladó ifjúság legjobb­jainak bizonyultak, éppen úgy, mint a sportolók, akik a sportban elért eredményeikkel vívták ki maguknak a válogatottságot. A VIT-re érkező fiatalok — köztük 500 szovjet ifjú — harcban, munkában, tanulásban, sportban a legjobban megállták a helyüket s valóban méltók arra, hogy a szabadságért, a békéért küzdő vi­­lágifjúság képviselői legyenek. A Világifjúsági Találkozót a Demo­kratikus Ifjúsági Világszövetség és a Nemzetközi Diákszövetség együtte­sen rendezi. A Főiskolai Világbaj­nokság pedig immár másodízben a Nemzetközi Diákszövetség rendezésé­ben kerül lebonyolításra. A DIVSz a világ ifjúságának haladó szellem­ű, harcos szervezete, az NDSz pedig mint ennek a szervezetnek tagja a világ diákságának harcát szervezi a tartós békéért. A VIT és az FVB a vilá­g ifjúságának egységét bizo­nyítja, aunkásif­jak, parasztif­jak és diákok egységét a közös célért, a tár­sadalmi haladásért, a szociális igaz­ságért. Az FVB-n résztvevő diák­sportolók a Nemzetközi Diákszövet­séget tekintik szervezetüknek s lel­kesen követik e szövetség jelszavát: „Egységben a tartós békéért, a nem­zeti függetlenségért és az oktatás demokrat­izál­ásáért!“ Végezetül ne felejtsük el, hogy az idei FVB a magyar ifjúságra, a ma­gyar sportra is nagy feladatot ró. Az előkészületek nagy méretei arra val­lanak, hogy az FVB nagy fontossága nem h­omályosult el. A Magyar Dol­gozók Pártja ezúttal is megad min­den támogatást, a nagy verseny részt­vevőinek és szervezőinek egyaránt. A lillafüredi és rózsadombi edzőtábor olimpiai méretű lehe­tősége nyújt versenyzőinknek. Joggal elvárható tehát, hogy versenyzőink még na­gyobb gonddal, még nagyobb fel­elős­­égérzettel készüljenek fel, mint az olimpia előtt. Meg kell mutatniuk az olimpia óta eltelt esztendő alatti fej­lődésüket, öntudatuk erősödését, ma­gatartásuk szilárdságát. Be kell bi­zonyítani­uk, hogy a magyar sport hatalmas erőt tud felajánlani a béke védelmében. Meg kell mutatniok a sport területén is azt a szüntelen előrehaladást, amely a magyar tár­­saió álmát jellemzi. Mél­óknak ke­l lennünk arra a bizalomra, amelynek köszönhető, hogy mi rendezhetjük meg ezt az FVB-t s éppen a mi ver­senyünk az, amelyen a Szovjetunió sportolói egy sereg sportágban részt­vesznek.. Erről a nagy felelősségről nem szabad megfeledkezni sem Lilla­füreden, sem a Rózsadombon, ahol az FVB-re készülnek, sem azokban az irodahelyiségekben, ahol FVB-t előkészítik. A világ sportoló fiatalságának ez a ha­tályos béke találkozója újabb figyelmeztetés az imperialisták felé. Ez a nagy világverseny is megmu­tatja azt a a nagy erőt, amellyel meg­­véd­jük, mert meg tudjuk védeni a békét!­s is ,ez­ ad a budapesti Főiskolai V­i­l­áá­g­ba­rt­o­ks­ág­nak ol­yan r­en­d­k­í­v­ü­l­i jelentőséget, amely túlszárnyalja az olimpiai játékokat is. Amerre a váltó haladt, lelkesen, kegyelettel áldozott város, község, falu népe Petőfi emlékének Vasárnap délelőtt már háromnegyed öt-kor együtt voltak azok a fiatalok, akiket az a kitüntetés ért, hogy a MJ­NSz váltóval futhattak Kiskőrösre. A Múzeum-kertet,­­szépen feldíszítették ebből az alkalomból. „Petőfi szellemében a VIT sikeréért** hirdette az egyik felirat. A Petőfi-Em­léktáblánál Várnai Ferenc, a MM­S 7 nagy budapesti ti­tkárhelyettese beszélt: — Petőfi a szabadságért és a függet­lenségért küzdött és ezért adta életét Petőfi eszméi végre megvalósulhattak: a magyar nép szabad hazában a maga uráiként élhet. A­ VIT-re most azok is eljönnek, akik most a szabadságukért küzdenek és velünk együtt emlékeznek Petőfire, a szabadság nagy költőjére — mondotta többek között beszédében­ Vár­nai Ferenc Ezután ifjúmunkások és diákok helyez­ték el koszorúikat és virágcsokraikat azon a helyen, ahol 1848-ban Petőfi el­szavalta a Talpra magyart! Néhány pil­lanatnyi meghatott csend majd elindul a váltó Kiskörös felé. Az első futó kezében a zászló: „A néppel tűzön-vízen áll — hirdeti a zászló felírása. Fut a váltó Budapest, utcáim. A rendőr­ségi grépkocsi szirénázva csi­nál utat. A zászlót vivő futónak A futókat sokan kisérik feldíszített­­ kerékpárokon. Soro­ksá­ron a SzIT-esie­k várják a rál­tót és &gy ..Tanulni, alkotni akarunk** feliratú zás® lót adnak át a­­ futónak. Ettől kezdve mindkét kezükben zászlóval futnék a váltó tagja Petőfi szülőhelye Kiskőrös felé. A váltóban lányok is futnak, hiszen ők is példaképüknek tekintik a szabadság költőjét, Petőfit. Amerre elhalad a váltó, a városok, köz­ségek és falvak népe az utcákra tódul és lelkesen, kegyelettel adózik Petőfi emlé­kén­ek Kiskun­lacházá­n és K­u­nsz­én­tm­i­k­­­óson pár percre megéli a váltó. Rövid ünnep, még van itt a műsoron. Természetesen Kiskőrösön a legnagyobb érdeklődés a váltó. .iránt. A környékbeli közönség tódul Petőfi szülőházához. Néhá­n­y percny­i­ vára kív­á­s -111 a a felső víz a váltót kísérő, és uta­t csináltó rendőr­autó szirénája és röviddel utána befut egy munkás, egy paraszt és egy diák­futó. A munkásfiatal kezében zászlóval, a parasz­ti f­iú kezében koszorúval, a diák­fiatal pedig fáklyával érkezik Petőfi szülőházához. Fodor György dr. üdvözli a váltó tag­jait és Kiskőrös közönségét: — Kívánom a váltó tagjainak és a magyar ifjú ágnak, hogy a világ felsza­badításáért és a bekért, folytatott har­cukban vezérlőcsillaguk legyen az ezen házban született és a szabadságért hősi halált halt Petőfi Sándor forradalmi szelleme — mondta többek között beszé­dében. Lövegjártó Ernő, a csepeli VM ifjú­m­­un­kája válaszolt­. — A magyar ifjúság tanult Petőfitől, harcol a szabadságért és a békéért. Jól tudja az ifjúság, hogy a VIT a világbéké­ért folytatott harc egyik fontos állo­mása. Meghatott csendben helyezik el a ház falán, a zászlót és a koszorút. A leg­edzettebb sportolók szemében is könnyek csillognak. Petőfire gondolnak, aki éle­tét azért is feláldozta, hogy szabad ha­zában szabadon élhessünk, szabadon sportolhassunk. Nyári Kupa Gázgyár—Vasas II. 4­0 (1:0) Hévizi­ út, 400 néző. V: Ludivig. Gáz­gyár: Kun — Fekete, Virág — Wild, Sulits, Füzi — Zentai, Mohácsi, Száva, Rigó, Bodzsár. Vasas II: Terebesi — Ré­­pási, Leveleki — Szentm­ihályi, Skalitzer, Kertész — Pap, Horváth, Méh­esi, Dobó, Borsodi. A tapasztaltabb­ Gázgyár csak az utolsó negyedórában kerekedett felül. G: Száva (2), Mohácsi és Zek­tai. Jó: Su­bits, Füzi, Száva és Bodzsár, ill. Téré­be®­­, Leveleki, Skalitzer és Horváth. Diósgyőri Vasas—M. Textil 4:1 (2:0) Diósgyőr,­ 3500 néző. V: Csaba dr. DVTK: Tóti —­ Jenei, Tófalvi , Pri­­belszki, Kósa, Krucsai — Gombos, Pesti, Hadari, Bocsai, Demény. MTSE: Petz — Kun, Csapó — Rózsahegyi, Budai, Zalai — Révész, Varga, Ágies, Hohl, Sátori A hazai csapat nagy fölényben játszzott, kis szerencsével nagyobb arányban is győzhetett volna. G: Pocsai t­i­ és Gom­bos, ill. Hohl. Zalait a játékvezető a szünet után durvaságért kiállította. Jó: Jenei, Pri­belszki, Pesti és Pockai, ill- Kun, T­udai , és Zalai­. Postás—Ózd 5:0 (4:0) Hévizzi­ út, 20 nxi néző. V: Wéber. Postás: Krasznai — Solymosi, Simon — Tóth,­­Tihanyi,-- Gombai — Virág, Tőrön, Sár- Vári,I­l­or­íicz, Kacsai. DVTK: Sere® — Kottán­tál: Kálnai III — Ujpál, Szilágyi, Kálnai II — Rózsavölgyi, Horváth, Hamkó, Tábori,­Kálnai IV. A nagy­szerű Postás-csatároknak az ózdi védelem nem birt ellen tál­su­l.­­ G : Sárvári (2, egyet 11-esből).­ Lőrinc-.z1, 1 Tőrös, Kassai. A II. félidő 88., percében Serest a játékvezető kiállította, mert a fekvő csatárba bele­rúgott. Fotó: Solymosi­, Simon, Gombai, Lőrincz é® Kassai, illetve Ujpár, Szilágyi és Horváth. Férfi és női kézilabda válogatott csapatunk két-két győzelmet aratott Csehszlovákiában Válent 200 méteres hátúszásban országos csúcseredményt ért el Magyarország 1949. évi atlétikai bajnokságainak második napján: Klics 48.72, Gyarmati 12­3 és 559, Csányi nyerte a 200-at, Kovács 188-cal a magasugrást Nincs bajnok 800 méterem Bakos és Edőcs között újrafutást rendeltek el, Garay eredményét megsemmisítették A döntést a Vasas megóvta Vasárnap kora délután, tűző napsütés­ben kezdődtek meg a csepeli stadionban az atlétikai bajnokságok második napjá­nak selejtezői. A selejtezők különösebb meglepetést nem hoztak,­ a következők kerültek a döntőkbe: Magasugrás (­14 induló, értékszint 171.): Szabó, Kertész F., Horváth S. (Műegye­tem­i MEFESz), Tordai, Kovács, Kolozs­vári, Pesthy , Groller, Földessy O., Le­h­­olaky. — Hármasugrás (12 induló, ér­tékszint 13 méter):­­Simonyi, Horváth S., Gyimesi, Jankovics, Mátrai, Bolyki, Tompas, Puskás. — Súlylökés (13 induló, értékszint 13 méter): Porcsalmi, Kobold K., Lévai, Söjtör, Horváth V., Kiss J. Bakos, Német­vári. A védő Tóth nem in­dult.­­ Diszkoszvetés (12 induló érték­­szint 40 méter): Kelemen, Lévai, Józsa dr., Kolmid A, Horváth V., Kalitzy, Re­menz, Kises. A HUGO méteres gyaloglók már kissé borús, kellemes, enyhe időben, majdnem teljes szélcsendben róják a köröket.. . Körülbelül 4000 néző van a nézőtéren. Eredmények: 10.600 méteres gyaloglás CI( induló). Bajnok: László Sándor (Postás) 43:04.2, 2. Geri (Tud.) 43:45.6, 3. Somogyi ESC 50:12.6, 4. Kapusi (Vasas) 52:14.2, 5. Sel­­meczi (Vasas) 52:42.8, 6. Róka (Tud.) 52:43. 7. Csabai (Salgótarjáni Vasas) 53:28.2, északi kerületi csúcs, 8. Kincses (Szegedi Lak.) 55:13.4. A védő Kun nem indult.­­ László azonnal élre áll, ko­moly iramot megy, 50, 80, majd 100 mé­ter lesz az előnye. 5000 m-e 23,58, utána azonban fokozatosan érik az irama, végü­lis 150 méterrel, közepes idővel győz. Geri végig második, ő is simán, szépen gyalogolt. 80 méteres gát női (7 induló): I. elő­futam: 1. V. Gyarmati 12.5, 2. Kosztelnik 13.4, 3. Duláns­zky (Pécsi MEFESz) 15.3, II. előfutam: 1. Kovács­ Buna 13, 2. Lőrinczi A. 13.2, 3. Kincsesság 13.11, 4. Fehér UTE 14.7. 380 méter (17 induló): I. előfutam: 1. Jazebáni 22.6, 2. Karadi 23, 3. Lőcsei MTK *23.3, 4. Ajkai (Vasas) 23.4, 5. Kovács FTC 23.6. II. előfutam: 1. Csányi 23, 2. Dörnyei 23.5, 3. Dobó (Tud.) 23.8, 4. Tullner (V­ ETO) 24.1, 5. Tribold MTK 24.2. III. előfutam: 1. Bánhalmi 22.8, 2. Solymosi 23, 3. Rad­nóti (TF MEFESz) 25.4, 4. Lengyel MTK 23.4, 5. Beck BVSE 33.8. 800 méter (23 induló): T. előfutama 1-Garay 1:59.2, 2. Bérczi 1:59.3, 3. Botos 1:59.4, 4. Garamvölgyi-Béres (TF MEFESz) 1:59.6, 5. Tornai (Szegedi Lók.) *2:01.2, 6. Balogh CsMTK 2:01.4, 7. Tullner M. (V­ ETO) 2:04.6. II. előf­utam: 1. Bakos 1:59.6, 2. Baranyai 1:59.8, 3. Marti 2:00.2, 4. Stel­czer CsMTK 2:00.6, 5. Kovács NyVSE 2:01.6, 6. Szalay BVSE 2:02.8, 7.­ Séd! (Vasas) 2:05.6. III. előfutam: 1. Edőcs 2:02.5, 2. Marosi 2:02,7,­ 3. Seregi 2:02.8, 4. Eöldessy Z. MTK 2:02.9, 5. Lombos H. (Vasas) 2:02.9, 11. Schneider K. MPSC­­ 2:03.8, 1. Csépány J. (Miskolci Lók.) 2:04.6. 5 méteres gát női­ bajnok: V. Gyar­mati Olga (Vasas) 12.3, 2. Kovács-Buna CsMTK 13, 3. Lőrinczi A. (Postás) 13.2* L Ki­ovsessy (Vasas) 13.3, 5. Kosztelnik MA­­RT 13.4. Gyarmati a második gáttól kezdve elhúz és fölényesen nyer. Kovács­ Brna a hetedik gáton biztosította a második helyét. Távolugrás női (10 induló): bajnok: 1. Gyarmati Olga (Vasas) 559, 2. Rohonczi CsMTK 533, 3. Fogri (Postás) 524, 4. Lőrin­­czi A. (Postás) 507, 5. Rák­hely­né (Postás) 508, 6. Kosztelnik MAORT 494. Gyarmati a gátdöntő miatt két ugrását kihagyja. Másodikra 559-et, hatodikra 553-a­t ugrik. Rohonczi , minden ugrása 5 méteren felül van, elsőre ugorja leg­­nagyobbját. Egri pedig az ötödikre. 3080 m­ akadály (k­i induló): bajnok: Híres László UTE 9:33, 2. Csépány P. (Miskolci Lökd 9:37, 3. Szilvágyi (Vasas) 9:48.2, 4. Gyergyói (Postás) 9:54.4, 5. Laettkó CsMTK 9:58.2, 6. Bejó (Di Vasas) 10:02, 7. Bácsfalvi (V­ ETO) 10:05.4, 8. Vámospércsi (Vasas) 10:09-4. Szilágyi nem­­indul el, viszont néhány beugró akad Csé­pány vezért jó iramban Bácsfalvi előtt,­­majd 800 méter után Hí­res jön fel a második helyre. 1500 mé­ternél kb. 25 méter Csépány előnye. Hí­res tartja az iramot, Szilvágyi messze harmadik. Az utolsó két körben már lát­szik Csépányo­n­ a fáradtság, Hires vi­szont frissen mozog. Csengetéskor még 10 méter, a miskolci futó előnye, ezt Hí­res behozza és az utolsó 200 méteren könnyen nyer. 2­0) méter: bajnok:.Csányi György UTE 22.2, 2. Szebeni MTK 22.3, 3. Bánhalmi MPSC 22.4, 4. Dörnyei CsMTK 22.7, 5. Solymosi (Pécsi Lokál 22.7. 6. Karádi KAOE 22.9. Csányi a belső pályán reme­kül fut a kanyarban, a célegyenes be­járatáig behozza a pályaelőnyöket és 150 méternél 2 méterrel vez­et a négyes pályán futó Szebeni előtt. Szebeni ismét jól nyomul fel a végén, de Csányi háromnegyed méterre­ biztosan győz Bánhalmi i­s versenyben volt. Súlylökés: Bajnok: Németvári Ernő (Előre) 14.17, 2. Söjtör (Pécsi MEFESz) 13.62, 3. Horváth V. (DiVasas) 13.48 4. Lévai (Vasas). 13.17. 5. Bakos (V. ETOI 13.14, 5. Porcsalmi (Szolnoki Lók.) M.97. Rendezői hiba történt: az első három do­bást könnyebb súlygolyóval dobták. A feltűnően jó eredményeket­­• Németvári, Horváth, Kiss és Söjtör is 14 méteren felül dobott — a versenybíróság termé­szetesen megsemmisítette. (A súlygolyó ne­m szövetségé, hanem az egyik egye­sületé volt.) A megismételt versenyben — szabályos golyóval — német­vári be­bizonyította­ javuló formáját, kétezer do­bott 14 méteren felül. 200 méter 1164 (9 indulós: I. előfutam: 1. Egri 27.6, 2. Bleha 27.8, 3. Dobó 27.9, 4. Fü­zess (Tud.) 2811, 5. Patonai (V­ ETO) 28.2. II. előfutam: 1. Balázs 27.7, 2. Lő­­rinczi A. 28.1, 3. Bogdán 28.5, 4. Fülösi (Pécsi MEFESz) 29,4. 400 méteres gát (9 induló): I. előfutam: 1. Bérdi 59.­­2. Kiss E. 59.7, 3. Agócs 59.7, 4. Gaál (Debreceni Lók.) 64.7. II. elő­futam: 1. Balázs 58.7, 2. Lippay 60.3, 3. Lombos D. 60.4, 4. Szántó (Debreceni Lók.) 66. 5. Bíró ESC CS.3 Magasugrás: Bajnok: Kovács József (V* ETO) 188, északnyugati ker. csúcs, 2 Föl­­dessy O. UTE 185. 3. Tordai (Vasas) 180. 4. Horváth S. (Műegyetemi MEFESz) 1­80, 5. Pesthy CsMTK 175. 6. Lehóczky CsMTK 170 . A győri Kovács elsőre ugorja a 186-ot, harmadszorra a 188 at. A 191 már nem sikerül. Fölessy másodikra ugorja a 185.öt . 188-on csak egy kitűnő kisért lett a vaáa. Diszk­oszvetés: Bajnok: Klics Ferenc (Vasas) 48.72, 2. Kulitzy (Vasas) 44.75, 3. Horváth V. (DiVasas) 44.43, 4. Kobold A. (DiVasas) 44.65, 5. Józsa dr RVSE 42.76, 6. Remecz CsMTK 41.07. — Klics kitűnő formában van. Dobásai:. 45.15, 47.69, 48.72, vs. 46.11, 46.37. Az­­öregeknek* ezúttal nem ment. 290 méter női. Bajnok: Egri Lenke (Pos­tás 26.6, 2. Bogdán MAORT 27.1, 3 Bleha (Előre) 27.3 4. Bal­ás (Tud.) 27 5. 5. Dobó CsMTK 27.7.­­ Lőrin­czi (Postás) 27.8. Egri a célegyenesig behozza a pálya-­ előnyöket és fölényes győzelmet arat. Bogdán igen jól tartotta magát. 800 méter: 1. Bakos (Vasas) 1:56.5, 2. Edőcs (V­ ETO) 1:56.6, 3. Marti MTK 1:58, 4. Bérczi (Pécsi MEFESz) 1:58.9, 5. Seregi (Postás) 1:59, 6. Baranyai (Pécsi Lak.) és Botos (Postás) 1:59.4. Marosi az előfutamban megsérült, öt döntőben nem­ indult. Rajt után nagy a tülekedés, majd gyenge iramban Ba­kos vezeti 57-re a 400 métert. 550 méter­nél már Garay­ vezet,, Bakos szorosan a nyomában. 600 méternél Garay megkezdi a hajrát, 50­0 méternél a cél eiétt azonban t­ár látszik, hogy fáradt, hátranézeget. Bakos hatalmas lendülettel jön, szabályo­­san kívülről előzni akar. Garay a két* tea pályára húzódik, könyököl, Bakos* turk így kijebb kell i­ródni­a, vissza* löki Garayt és közben önkéntelenül aka­dályozza a fel­nyomuló Edőcsöt is. Utolsó tz6 méteren Bakos biztosítja a győzelmet. Garay 1:56.8-cal harmadik, eredményét azonban Máj­zik dr. ver­­­enybiró megsemmisíti s miután döntése szerint Edőcs hátrányt szenvedett, Ba­­kos és Edőcs között későbbi időpontban újrafutást rendel el az első helyért. A döntést a Vasas megóvja és így végle­­gesen majd a szövetség intézőbizottsága dönt az ügy­ben. 409 méter gát: Bajnok: Lombos Dezsői MTK 55.4, 2. Bérdi UTE 56.5, 3. Lippay (Pécsi Lak.) 57.4, 4. Kiss E. (Debreceni MEFESz) 57.8, 5. Balázs (Ózdi Vasas) 59. 6. Agócs MTK 61.5. Lippay erőben kezd. 350 méternél még vezet, a nyolcadik gátban azonban botlik. Lombos már rajta van és a 9. gát után elfut tőle. A teljesen visszaeső Lippay­ Bérdi is megveri a® utolsó 100 méteren. Hármasugrás: Bajnok: Puskás Antal (Vasas) 14.36, 2. Bolyki (Salgótarjáni Va­sas) 14.24, 3. Tompas (Vasas) 13.51, 4­ .Tan­­kovics CsMTK 13.27, 5. Mátrai MTK 13.20, 6. Simonyi MÁVAG 13.13. Váratlanul komoly verseny, kitűnő eredményekkel. A fiatal Boly­ki mindjárt tk-24-gyel kezd, de Puskás azonnal túl­­ugorja, utána már egyik sem tud javí­tani. Puskásnak van még egy 14.08-as­ ugrása. Gerely­hajítás női (12 induló): Bajnoki Rohonczi Mária CsMTK 39.4­3, 2. Umbrai MTK 35.52, 3. Vitesics (Postás) 33.68, 4. Guzli (TF MEFESz) 32.68, 5. Joós (Tud.) 29.97, 6. Kincsessy (Vasas) 217.51. Biztos győzelem. Nyári Kupa Polgári Sör-Nyíregyházi SzDSE 5:0­2:01 Maglódi-út, 500 néző. Vezette: Zsolt. Polgári, Végner — Csengődi, Tóth — Leipnich, Gondos I, Sipőcz — Kalapács, Szabó, Kapta, Bojtár, Sütő. Nyíregyháza: Gerda .G.úy: Albert,Bodnár, — Pokrovecz­ky, Havacs, Fü­­le 11 — (Varai, Asztalos, Par­­ragh, Lakatos II, Mester. A helyzeteit­ jobban kihasználó hazai csapat,­­mégérd­en mellen győzött. G: Ka­lapács (2), Bojtár (2) és Kapta. Jó: Gondos I és Sipőcz, illetve Fille II és Parragh. Szolnoki MTE-Orosházi MTK 4:3 (4:2) Orosháza, 1000 néző. V: Herr. Szol­nok: Kis — Dobos, Kolesánszki —­ Gy. Kis, Vörös, Nagy — Szatmári, Baricza, Szegedi, Bíró, Kis II. Oros­háza: Veres — Glózik, Csonka Preznicki, Szendi, Gulyás — Krosta, Timik, Madarász, Szabó, Bozó. Oros­háza mindkét félidőben rengeteg helyzetet hagy ki, kapusa sokat hi­bázott. G: Barieza 42), Gy. Kis és Kis II, ill. Timák, Madarász és­­Szabó. Jó: a szolnoki védelem és Baricza, ill. Glózik, Csonka, Szendi és Timák.

Next