Népsport, 1951. szeptember (7. évfolyam, 177-196. szám)
1951-09-03 / 177. szám
Ebben az évben 19.060 vegyipari és nyomdaipari dolgozót vonnak be az MHsz-ba Megválasztották a Szikra SE országos elnökségét Szombaton délután a Vegyipari szakszervezet székházában gyűlt össze a Szikra SE első elnökségválasztó közgyűlése. Mintegy 60 küldött előtt tartotta meg beszámolóját Zsebeházi Lajos, a szervező iroda vezetője. — 1949-ben a vegyipari dolgozók 2.500 jelentkezettje közül s66y-an tettek sikeres próbát az MHK-ban — mondotta az előadó. — Ez évben 8000 fő próbáztatását irányoztuk elő, s eddig 7200 már sikeresen teljesítette az MHK követelményeit, de az év végére 10.000 vegyipari és nyomdaipari dolgozót fogunk bekapcsolni az MHK-ba. Ezután a versenyben élenjáró sportkörökről emlékezett meg, majd a hiányosságokról beszélt. — A hiányosságok, amelyek sportköreinket jellemzik, elsősorban a mi hibánkból erednek — mondotta Zsebeházi, — de irányító szerveink is követtek el hibákat. A SZOT sportosztályától példál megkaptuk a feladatokat, de azok végrehajtását nem ellenőrizték. Sok esetben a kiírást határidő után kaptuk meg. Instruktorunk az utolsó, négy hónapban mindössze egy alkalommal látogatott meg bennünket a mi kérésünkbe. Befejezésül az új elnökség előtt álló feladatokat vázolta az előadó. A felszólalók beszámoltak sportköreik eredményeiről, és nehézségeikről. A debreceni Alöldi Nyomda sportköri elnöke bírálta a szervező irodát, s többek közt kifogásolta, hogy levelükre hat hét elteltével sem adtak választ. A győri Növényolaj - gyártó vállalat sportköri elnöke elmondotta, hogy az MHK előirányzatot (45 fő) túlteljesítették, mert már 60 dolgozó próbázott sikeresen. Terényi László a Nyomda- és Papíripari Szakszervezet főtitkárhelyettese a sportvezetők feladatairól beszélt, majd Czeczey György a SZOT Testnevelési és Sportosztályának vezetője szólalt fel. Czeczey György megköszönte a bírálatot, amely — mint mondotta — jogos volt. Ezután a magyar sportküldöttség szovjetunióbeli tanulmányútjáról beszélt. — Azoknak az üdvözletét hozom — mondotta —, akik messze vannak, de mégis nagyon közel állnak hozzánk. Szovjet barátaink üdvözletét tolmácsolom a magyar sportolóknak. Ezután ismertette szovjetunióbeli gazdag tapasztalatait. Végül sor került az elnökség megválasztására, amelynek tagja lett a sportolók közül többek között Jávor Károlyné asztaliteniszező és Mohácsi László labdarúgó. A választmányba bekerült Vida Tibor kerékpáros is. Zajki 716-ot ugrott távolba, a Bp. Vasas csúcsot javított női 4x100-on a Vörös Lobogó M. Pamut versenyén A Vörös Lobogó M. Pamut szombatondélután jól előkészített pályáján bonyolította le felnőtt I. o. versenyét. Az erős hátszél — különösen a verseny első felében — kedvezően befolyásolta a rövidtávfűtő eredményeket. Az eredmények közül Zajki távolugró eredménye és a Bp. Vasas női váltójának országos sport köri csúcsa emelkedett ki. Eredmények. Nők, 100 m: 1. Bartháné (Bp. Vasas) 12.4, 2. Egri (Bp. Vasas) 12.6, 3. Bende (Bp. Bástya) 13, 4. Turcsányi (M. Pamut) 13.1, 5. Halmi (M. Pamut) 13.1. Az erős hátszél kb. 2 tizedet javított a teljesítményeken, de Bartháné ettől függetlenül is kitűnően futott. Magas: 1. Pénzes (Bp. Bástya) 142, 2. Varga II. (M. Pamut) 134. 1500 m: 1. Köbölkúci (Bp. V. Meteor) 5:08.8, 2. Drobinoha (Bp. V. Meteor) 5:16, 3. Szabó O. (Bp. Dózsa) 5:16,6. Köbölkúti jó időt futott. Gerely 1. o.: 1. Varga I. (M. Pamut) 30.22, 2. Jausz (Bp. Haldás) 29.62. Gerely II. o.: 1. Serédi ,(M. Pamut) 29.62. 400 m: 1. Balás (Bp. Bástya) 60.4, 2. Bende (Bp. Bástya) 62.3, 3. Tótfalusiné (Cs. Vasas) 63. 4x100 m: 1. Bp. Vasas (Egri, Rákhelyné, Bartháné, Gyarmati) 49. orsz. sportköri csúcs, (régi 49.2 Vasas, 1950), 2. Vegyescsapat 52.9. A Bp. Vasas első váltása rosszul elkerült, enélkül még jobb lett volna a csúcs. Férfiak. 400 m: 1. Somogyi (Bp. Vasas) 52.2, 2. Lombos D. (Bp. Bástya) 52.3, 3. Keményfi (Cs. Vasas) 62.9. Gerely: 1. Guzsvári (M. Pamut) 59.40, 2. Mocsári (Bp. Dózsa) 50.04. 100 m (3 előfutam): 1. Bánhalmi (M. Pamut) 10.8, 2. Karádi (Bp. Bástya) 10.9, 3. Csenger (Bp. Bástya) 11.2, 4. Tima dr. (Bp. Vasas) 11.3, 5. Darvas (M. Pamut) 11.3. Az előfutamokban erős, a döntőben már gyengébb volt a hátszél. Bánhalmi nagyon jól rajtolt, végig vezetett. 800 m: 1. Alföldi (Bp. Dózsa) 2:05.5. Súly: 1. Sík (Bp. Dózsa) 13.10, 2. Kovács (Bp. Dózsa) 12.73,3. Sass (Bp. Dózsa) 12.24. Távol: 1. Zajki (Bp. Bástya) 716, 2. Puskás (Bp. Vasas) 675, 3. Mátrai (Bp. Bástya) 645 4. Kovács I. (TF Haladás) 643, 5. Péterfi (Bp. Dózsa) 632. Zajki csak hármat ugrott. Első ugrása nagyszerűen sikerült: hajszálpontos lécfogás, kitűnő emelkedés és befejezés. Második, hajszállal belépett ugrása 703 volt. Puskás csak kettőt ugrott. A távolugrópálya nekifutója kitűnő volt. 2000 m: 1. Csordás (Bp. Bástya) 5:39.4, 2. Szalai (Bp. Vasas) 5:40.8, 3. Dehény (Bp. Vasas) 5:43.2, 4. Gyergyói (Bp. Postás) 5:47.8, 5. Albert (Bp. Bástya) 5:48.6, 6. Pataki (Bp. Előre) 5:56.4. Csordás biztosan győzött. Az eredmények jók. 4x100 m: 1. Bp. Vasas I. (rima dr. Bartha, Polgár, Puskás) 44, 2. Bp. Bástya I 44.8, 3. Bp. Vasas II 45.4, 4. Bp. Bástya II 45.9. Szabó G. távolugrásban 676 cm-re javította az országos ifjúsági csúcsot, Kemela 181-et ugrott magasba a Bp. Dózsa versenyén Nagyszerű atlétaidőben rendezte meg Vasárnap délelőtt a Bp. Dózsa az újpesti Vízművek-pályán férfi serdülő és ifjúsági versenyét, örvendetes volt az ugrószámokban Hemela és Szabó G. figyelemreméltó eredménye. serdülők. 800 m: 1. Pécsi (Békéscsabai Gok.) 2:21.6. 80 m gát: 1. Vári (Bp. Dózsa) 12.8, 2. Surányi (Bp. Bástya) 13. Magas: 1. Gulyás (Bp. Bástya) 165, 2. Lidloff (M. Pamut) 160. 200 m: 1. Bende (Bp. Dózsa) 25.4, 2. Kiss Á. (Bp. Bástya), 25.5, 1500 m: 1. Deák (Bp. Postás) 4:34. 4x400 m: 1. Bp. Dózsa 4:35.5. Ifjúságiak. 200 m gát: 1. Ceglédi (Bp. Bástya) 30.4. 400 m: 1. Beke (Bp. Dózsa) 53, 2. Kiss T. (Bp. Vasas) 53.3, 3. Egerszegi (Bp. Dózsa) 53.9. Magas: 1. Hemela (360. sz. MTSK) 181. MTH-csúcs, 2. Tordai (Ózdi Vasas) 174. megyei csúcs, 3. Retezári (Bp. Dózsa) 170. Hemela 174-en javított, de a 178-at és a 181-et (érintéssel) elsőre ugrotta. A 184-en is volt egy kitűnő kísérlete, bár kissé messziről ugrott. Nyolc cm-rel javította meg az elmúlt vasárnap felállított egyéni csúcseredményét. Nagyon tehetséges és még nincs 17 éves! Hármas: 1. Kiss T. 11.77. 100 m: 1. Kovács I. (Bp. Bástya) 11.9, 2. Szabó G. (M. Pamut) 11.9. 1000 m: 1. Szendrődi (Vasas Telefongyár) 2: 41.6, 2. Sláger (Vasas MÁVAG) 2:45.9, 3. Bánfi (Bp. Bástya) 2:46.8, 4. Molnár (Bp. Dózsa) 2:47.9. A lassú kezdés miatt maradt el a jó idő. 200 m: 1. Darvas (M. Pamut) 23.5, 2. Retezár II (Bp. Dózsa) 23.6. Kalapács: 1. Fodor (Bp. Dózsa) 41.15, 2. Kapcsos (Vasas MÁVAG) 40.06, 3. Bayer (Békéscsabai Lók.) 36.80, 4. Kántor (Tapolcai Lók.) 35.40. Súly: 1. Kapcsos 10.55. Diszkosz: 1. Kapcsos 31.35. 4x400 m: 1. Bp. Bástya 3:44.8, 2. M. Pamut 3:46.2. MHK. Gránát: 1. Albrecht (Bp. Dózsa) 48.08. Távol: 1. Szabó G. (M. Pamut) 676, orsz. ifj csúcs! Szabó tehetséges, de még nagyon bizonytalan ugró. Harmadik ugrása kitűnően sikerült. 1000 m: 1. Takács (I. László g.) 2:50.2, 2. Kovács (Bp. Haladás) 2:50.8. Csermák 51.33-at dobott kalapáccsal a Vasas MÁVAG versenyén A Vasas MÁVAG vasárnap délelőtt (jó, gyors rendezésben sok indulóval) bonyolította le felnőtt versenyét a kőbányai úti pályáján. A legjobb eredményt Csermák és Bácskai érte el. Jobb eredmények: Nők: Súly III. 6: 1. Kiss B. (Bp. Építők)10.87, 2. Kelemen (Bp. Dózsa) 9.97. Kiss egyéni csúcsot dobott. Távol II. o: 1. Főzess (Bp. Dózsa) 46.8, 2. Turcsányi (M. Pamut) 440. Diszkosz II. o: 1. Csők-áros (Gyöngyösi Építők) 32.10, 2. Sebő bér Dózsa) 31.11. III. o: 1. Pálifi (Mi Pamut) 30.13, 2. Kelemen 20.05. 200 m II. o: 1. Halmi (M. Pamut) 28.3, 2. Turcsányi 28.5. 200 mn I. o: 1. Bácskai (Bp. Előre) 20.9. Férfiak. 100 mn II. o: 1. Péterfi (Bp. Bástya) 11.7. 118 m gát II. o: 1. Szálai (Győri Vasas) 19.1. Magas II. o: 1. Oszlámszky (Bp. Építők) 105, 2. Szabó (Cs. Vasas) 165. 400 mn II. o: 1. Várbíró (Bp. Bástya) 32.1, 2. Marti (M. Pamut) 33, 3. Adrigán (Bp. Bástya) 33.1. 1500 m II. o: 1. Szabó (Békéscsabai Lók.) 4*32.3, 2. Szörényi (Bp. Előre) 4:25. III. o: 1. Keddi (Bp. Honvéd) 4:21. Súly II. o: 1. Rétháti (Bp. Haladás) 10:43. 30110 m II. o: 1. Lovász (Vasas MÁVAG) 9:22, 2. Váczi (Kőbányai Lók.) 9:25.8, 3. Kiss J. (Bp. Dózsa) 9:20.8. III. o: 1. Klipka (Bp. Bástya) 9:31, 2. Zavarkó (Cs. Vasas) 9:34,2. Kalapács I. o: 1. Csermák (Tapolcai Lók.) 51.38, 2. Loch (MÁVAG) 47.98, 3. Porkoláb (MÁVAG) 43.28. Csermák tartja jó formaiját. III. o: 1. Balogh B. (M. Pamut) 44.08, 2. Mozsdlényi (Táp. Lóik.) 37.60. Balogh eredménye figyelemreméltó. Gerely I. 6: 1. Bende (Bp. Dózsa) 53.22, 2. Halassi (Bp. Kinizsi) 51.65. MHK. Gyorsított menet: 1. Koczok (V. Lobogó Keltex) 42.00. Gránát: 1. Csizmadia (Keltex) 611.35. Nyíregyháza nyerte a három város atlétikai viadalát A debreceni nagyerdei stadionban vasárnap délelőtt rendezték a Debrecen Nyíregyháza - Diósgyőr városok közötti atlétikai viadalt, amelyet nagy küzdelem után — meglepetésre — Nyíregyháza nyert meg. A nagy meleg károsan befolyásolta a teljesítményeket, amelyek közül az 1500 m és a női magasugrás eredményei emelkedtek ki. Férfiak. 100 m: Kovács (De) 10.6, Bodrogi (Di) Kl .7. 4HM) m: Bódis (Ny) 53, Török (Di) 58.4. 150 ft m: Kovács J. (Ny) 4:00.6, Dömötör (Ny) 4:04.8, Újvári (Di) 4:11.8, orsz, ifjúsági csúcsbeállítás! 3300 m: Aradi (De) 9:28.4, Heckert (Ny) 9:29. 110 m gát: Kiss E. (De) 16.5, Bócsy (Ny) A felemelt MHK-szintek || teljesítése dicsőség 17.3, Nádasdi (Di) 17.5. 4x406 na: Diósgyőr 3:37.4, Nyíregyháza 3:39, Debrecen 3:45.6. Rúd: Egresi (Di) 360. Távol: Szentgyörgyi (Di) 638, Juhász (Sde) 61.5. Diszkosz: Kobold A. (Di) 415.05, Horváth (Di) 42.67. Kalapács: Tóth Z. (De) 48.85, Köbeld A. (Di) 39 m. Nők. 1 m: Heiner (Di) 13.4. 800 m: Naményi (Ny) 2.38.4. 80 m gát: Soós (Ny) 13.7, Miklósi (N) 14.7. Magas: Szombati (Ny) 143, Soós (Ny) 1 43, Bodnárné (De) 144, Miskó (De) 140. Súly: Soós (Ny) 16.58, Halász (Ny) 10.44. A súlygolyó könnyebb vollt a szabályosnál. Gerely: Villás (De) 26.02. 4x100 m: Diósgyőr 56.6. Nyíregyháza 56.8. Pontversenyben: 1. Nyíregyháza 138, 2. Debrecen 128, 3. Diósgyőr 126 pont. AZ ÖTÉVES TERVKÖLCSÖN III. sorsolása a Zeneművészeti Főiskolán. Szeptember 6-án ünnepélyes megnyitó, szeptember 7-én, szabad belépés délután 3 órától, szeptember 8-án, szabad belépés délután 3 órától, szeptember 9-én, szabad belépés délelőtt 9 órától. Hajdú-Biharor megye vezet — Veszprém és Borsod-Abaúj-Zemplén előtt — a sportfejlesztési terv teljesítésében A sportfejlesztési terv első félévi teljesítéséről szóló június 30-i jelentés alapján elkészült a főváros és a megyék teljesítési sorrendje. A sorrend egyben megmutatja, hogy a Budapesti TSB által kezdeményezett és a megyei TSB-k által elfogadott versenyben, az első félév után mi az eredmény. Az első helyen Hajdú-Bihar megye áll 62,4 százalékos eredménnyel. Hajdú megyét a sportkörök megalakításában mutatkozó erősebb elmaradását kivéve az átlagon felüli eredmények jellemzik. Hajdú megye külön érdeme az is, hogy az MHK téren is elérte az 50 százalékát. Ugyanezzel már nem dicsekedhetnek a 7. helyig sorrendben utána következő megyék, amelyeknek átlagosan jó eredményeit a társadalmi munkával végzett pályaépítési munkájuk adja. Az élcsoportban lévők közül különösen Nógrád megye tevékenykedett az MHK terén igen gyengén. Bár öszszesítésben 41.8 százalékot ért el , ezzel a 7. helyre került. MHK-tervét mindössze 9.3 százalékra teljesítette. Pályaépítésben ugyan tervét túlteljesítve 103,9 százalékot ért el, de várjon mire használják a társadalmi munkával felépített pályákat, ha nincsenek MHK-próbázóik? Két megye jelentése számol be 50 százaléknál nagyobb, hat megye peddig 10 százaléknál is gyengébb MHK-eredményről s ezek között is leggyengébb Bács-Kiskun megye 3,1 százalékos eredménye. Mint a táblázat mutatja, több megyében még nem indultak meg a mi-,nősítési munkák, másutt pedig a társadalmi munkával épített pályákról nincs jelentés. Komárom megye teljes mértékben elmulasztotta a jelentés készítését. Az Országos Testnevelési és Sport* bizottság megdicsérte a terv teljesítésében élenjáró megyéket és fel*hívta őket a további jó munka elvégzésére. Ugyanakkor felhívta a le* maradt, vagy közepesen teljesítő megyéket, hogy vegyenek példát a legjobbak el, zárkózzanak fel hazájuk s teljesítsék a sportfejlesztési téri 1951. évi előirányzatot. Félévi munka értékelése alapján az OTSB a Hajdu-Bihar megyei TSB-nek ítélte oda a vándorzászlót. Sportkor Sportoló Minősített MHK Pályaépítés összesített sportoló társadalmi eredmények munkáiban alapján százalékokban 1 Hajrai-Bihar 25.4 65.9 86.4 50.1 84.6 62.4 2. Veszprém 33.8 70.6 44.3 49.6 110.8 60.6 3. Borsod-Abaúj-Zemplén 49.8 63.1 4.3 17.7 146.5 56.2 4. Fejér 47.9 71.9 1.8 22.7 131.6 55.1 5. Zala 35.8 36.7 36.4 37. 117.6 52.7 6. Baranya 36.3 44.8 33.8 30.8 66.4 42.4 7. Nógrádi 44.6 39.4 12.1 9.3 103.9 41.8 8. Heves 43.5 32.6 n 53.6 73.9 40.7 9. Pest 25.2 56.9 n 8.9 102— 38.6 10. Szabolcs-Szatmár 14.1 19.6 n 19.5 128.5 36.3 11. Budapest 47.9 49.4 n 7.5 58.5 32.6 12. Csongrád , 23.2 39.4 0.1 8.9 61.7 26.6 13. Győr-Sopron 40.9 48. 15.6 7.2 n 22.3 14. Szolnok 33.7 60.7 n 14.3 s 21.7 15. Tora 29.7 31.6 n 21.6 n 16.5 16. Vas 22.2 31.2 n 10.2 17.6 16.2 17. Békés 20.8 22.8 3— 32.2 n 15.7 18. Somogy 15.9 24.9 12— 11.9 n 12.9 19. Bács-Kiskun 31— n n 3.1 194.5 20. Komárommnnnn. Jegyzet: ha nincs jelentés. Öt vagon szén A Pilisi Bányász labdarúgói össze- 7 gyűltek az elmúlt héten Odri Lajos ♦ t edző vezetésével. A rövid megbeszéld- ♦ ♦ sen elhatározták, hogy a bányásznap ♦ t tiszteletére pénteken lemennek a bú- | | n.uába és ott egy teljes műszakot dől- ♦ ♦ póznak. Így is történt. Pénteken az * ♦ edző és 22 labdarúgó leszállt a bánya X X mélyébe ünnepi műszakra, a 12 ifjú- X sági játékos pedig ugyanakkor fel- I Z színi munkát végzett. A Pilisi fiú- ♦ Z nyász labdarúgói 5 vagon szenet tér- Z Z mentek ki. Marjai Sándor vájár, az I ♦ ificsapat jobbszélsője délután 2 óra- 17 kor végezte el a rendes műszakot, s ♦ ♦ utána társaival elkezdte a másodikat. £ | Ebben a műszakban Marjai közel 200 | 1 százalékos teljesítménnyel járult hozzá. μ X az öt vagon, szén kitermeléséhez. Odri Z Z edző kezdeményezésére a bányásznap 1 Z alkalmából megalakították az újonc 1 X csapatot is. A lelkes bányászcsapat a | Z pest megyei bajnokság Északi csoport- ♦ ♦ jóban jelenleg az első helyen áll és ♦ | az első helyen is akar maradni. A | Z csapat valamennyi tagja , már sikere- X - sen teljesítette az MHK valamennyi | ♦ követelményét — az úszás kivételéi X vel, aminek a teljesítésére Pilisvörös-. | % vár ott egyelőre nincs mód, de ennek + X a követelménynek is rövidesen eleget *s akarnak tenni. Vasárnap a bányász- 1 X napon új szakosztályt is avattak a ♦ ♦ pilisiek: a röplabdaszakosztályt. A | ♦ röplabdapályát a bányásznap tisztele- | ♦ jéré építették meg társadalmi munka- | | val. ♦ Szegeden már válogatóversenyt is rendeztek a szakszervezeti szpártákiádra Nagy lendülettel folynak Szegeden a szakszervezeti szpártákiád előkészítő munkálatai. A szegedi Ruházati Boltok dolgozói már válogató versenyt is rendeztek. Több mint 20 versenyző indult az atlétikai versenyen. A legjobb eredményt Tornai József érte el: 106-on 12 m,p-et futott, távolba 580-at ugrott. Általában a távoll ugrás ment a legjobban a felénk ezőknek. Csaknem mindenki elérte az 5 métert. A Vörös Metver s-spírtolói szeptemberbén rendezik meg területi versenyüket. A versenyen Szeged, Hódmezővásárhely, Makó és Szentes sportolói vesznek részt. Az országos vízilabdabajnokságért Bp. Vasas—Bp. Lokomotív 7:0 16:0 Sportuszoda, 1500 néző. V: Schlenker. Bp. Vasas: Jeney — Kiss, Szalay — Markovits -- Kotrás, Szívós, Somhegyi. Bp. Lokomotív: Kalpagos — Sátori, Bolváry — Tátos — Argényi, Gulyás, Csillag. A gólok sorrendje: Szívós 1:0, Somhegyi (3), 4:0, Markovits (3) 7:0. A Bp. Vasas idei legjobb játékát mutatta, különösen az első félidőben nyújtott ragyogó teljesítményt a piroskék csapat. Minden gól ötletes, gyors támadásokból született. A Bp. Lokomotív nem játszott rosszul, de lövései nem sikerültek. Hat esetben kapufát találtak el a vasutasok. Jeney kitűnően védett. A hátvédek megfeleltek. Markovits tartja nagyszerű formáját. Szívós igazi korszerű középcsatárjátékot nyújtott. Somhegyi ezúttal eredményes is volt. Kotrás jó labdákat adott társainak. Kalpagos a gólokért nem okolható. A védelem mindent megtett. Elől kissé puhák voltak a csatárok. Schlenker biztos kézzel, jól vezette a mérkőzést. Bp. Kinizsi—Bp. Elfire 7:1 (3:0) Sportuszoda, 1500 néző. V: Sas. Bp. Kinizsi: Hullmann — Grapkó, Fábián — Szittya — Kárpáti, Németh, Demjén. Bp. Előre: Mezei — Peterdi, Vértes — Hajdúk — Zahumenszky, Kánásy, Kocsis. A gólok sorrendje: Németh (3) 3:0, Kánásy (4 méteresből) 3:1, Nemeth (3) 6:1, Szittya 7:1. A Bp. Előre nyolc percen át kitűnően tartotta magát. A Bp. Kinizsi elsősorban Németh nagy gólerejének köszönheti hatgólos győzelmét, noha a játék alapján nem volt ennyi különbség a két csapat között. A győztes csapatból Németh játékát kell kiemelni. Kettőzései biztos gólt jelentettek. A hátsó csapatrészekből Fábián érdemel dicséretet. Mezei több nehéz lövést védett. Peterdi nem bírta tartani a Némethet. Elől csak Kánásy jelentett veszélyt a kapura. Sas játékvezetőnek több négyméterest kellett volna ítélnie. Vörös (Csepeli Vasas) nyerte a Balaton-átúszóbajnokságot , Patyi és Zsótér előtt a nők közül csak Molnár Magda úszta végig a távot Vasárnap reggelre kedvezőre fordult az első nap viharos időjárás. Sima volt, a Balaton vize, amikor a hajó a balatonfüredi rajthoz vitte a versenyzőket, 10 férfi és 2 nő vállalkozott a 18,5 km-es táv leúszására. A rendezőség megtette a szükséges óvóintézkedéseket: minden egyes versenyzőt külön motoros kísért, ezenkívül a rendőrség két motorosa is kísérte a mezőnyt. A rajt után Vörös, Zsótér, Patyi és Stetleon állt az élre, öt kilométer után Kapuvári, Popovics, Harangozó és Stefin ,Indít kiszállt a vízből. Hatalmas feladatot, jelentett a versenyzők számára a hosszú táv. Vörös, a többszörös Balaton a tű szobai, tok a táv második felében az élre tört, s fokozatosan növelte előnyét. Kilenc kilométernél kb. 500 méter volt Vörös előnye. Az első hely sorsa már eldőlt és csak a második helyért folyt nagy küzdelem Patyi és Zsótér között. Végül Vörös mintegy 800—850 méterrel nyert. Molnár Magdia tizediknek úszott be. Vörös ideje a legjobb, amit a Balaton átúszóbajnokságaik során eddig elértek. 1951. évi Balaton-átúszóbajnok Vörös Ferenc (Csepeli Vasas) 3 ó 26:26.8, 2. Patyi (Bp. Honvéd) 3 ó 49:42, 3. Zsótér (Bp. Dózsa) 3 ó 50:33, 4. Gedeon (Bp. Dózsa) 3 ó 51:111, 5. Káldi (Csepeli Vasas) 3 ó 57:05, 6. Korbai (Bp. Bástya) 4 ó 03:07, 7. Gáspár (Békéscsabai Építőik) 4 ó 08:35, 8. Fsortai (Csepeli Vasas) 4 ó 14:01, 9. Szemere (Bp. Építők) 4 ó 39:43. Női bajnok: Molnár Magda (Sport- és Játékbolt) 4 ó 53:55. Csikós (Bp. Dózsa) 39 km-es átlaggal győzött a Bp. Postás 120 km-es országúti versenyén Közel háromszáz, közöttük igen sok vidéki induló vett részt a Bp. Postás által vasárnap délelőtt a ^zexi országúton lebonyolított kilencosztály futamos országúti kerékpáros viadalon. A fő verseny vérbeli küzdősportot hozott. Eredmények: I. osztály (120 km): 1. Csikós (Bp . Duna) 3:64:40, átlag: 39.060 m, 2. Szabó (Bp. Dózsa), 3. Kucsera (Előre), 4. Kertész G. (Szabad Nép), 5. Varaedjaik (Bp. Honvéd) Szorosan felzárkózva: 6. Demján (Bp. Dózsa) 3:05:25, 7. Sípos (Bp. Dózsa), 8. Kozevik (Bp. Honvéd), 9. Irbázy (Bp. Dózsa), 10. Lovass (Bp. Dózsa), 14. Bantinerök (Bp. Honvéd), 12. Zóka (Csepeli Vasas), 18. Viszt (Bp. Dózsa), 14. Tihanyi (Csepeli Vasas), 15. Kipp (Szabad Nép), 16. Kánya (Bp. Honvéd), 1. Farkas (Bp. Honvéd), 18. Nyilassy (Bp. Dózsa), 19. Rusz (Miskolci Honvéd), 20. Vidra (Szabad Nép). A fordítóig kisebb-nagyobb hullámzástól eltekintve nem történik döntő cselekmény. 50 km: 1:16:50.Ezután Ripp, Kertész és Szabó rövidleflekzetű megugrása nyugtalanítja a bolyt. Vida Csikóssal kísérel megszökni, de eredménytelenül. Ekkor Ripp döntő rohamra szánja el magát. Kilő, előnyét fokozatosan másfél percre növeli. Tizennyolc kilométert hajt így elszigetelten, egészen a Dóra-hegy lábáig. Az időközben pergőtűzszerűen megismétlődő ellentámadások az üldöző mezőny hátrányát fokozatosan lemorzsolják, s Ripp is elkészül erejével. Négy km-rel a cél előtt Szabó, Domján, Kucsera, Kertész, Csikós és Varasdják eliramodik. Csikós okosan helyezkedve hosszú hajrát nyit és közel másfél gépi hosszeil biztosan győz. — 36 induló. II. osztály (100 km): 1. Kóváros (Bp. Kinizsi) 2:44:30, átlag: 36.500 m, 2 Huszarek (Bp. Honvéd) 2:47:20, 3. Zakar (Szegedi Lak.), 4. Kucsera (Szabad Nép), 5. Máté (Szabad Nép), 6. Wagner (Szegedi Honvéd), 7. Fleisichmann (Bp. Honvéd), 8. Frigó (Bp. Dózsa). Kovács hatalmas megugrással győz. Kitűnő átlag. III. oszt. (80 km): 1. Lőrincz (Bp. Honvéd) 2:08:35, átlag: :17.:50 m 2. Kovács (Bp. Honvéd), 3. Okulicsnyi (Bp. Postás), 4. Maáír (Vörös Meteor), 5. Gelencsér (H. Lók.), 6. Merényi (Bp. Honvéd), 7. Nagy (Bp. Honvéd), 8. Balázs (MÁVAG), 9 Dara (Bp. Postás), 41 kidnló. Nők (15 km): 1. Tóth E. (Szegedi Postás 26:20, átlag: 7 km., 2. Fülöp (Szegedi Postás), 3. Bánhegyi (Előre) 28:02, 4. Knével (Csepeli Vasas), 5. Gergely (Bp. Dózsa), 6. Fábián (Csepeli Vasas). Idősek (50 km): 1. Fehérvárd (Bp. Kindzsi) 1:216:10, átlag: 34.500 m, 2. Gömöri (Előre), 3. Sasé (Bp. Dózsa), 4. Kocsis (Szegedi Lak.), 5. Hajós (Sz. Postás), 21 indulów Ifjúságiak (50 km): 1. Trugli (Vörös Meteor) 1:28:20, átlag: 34.280 m, 2. Schillerwein (Bp. Honvéd), 3. Riegder (Bp. Kinizsi), 4. Jakab (Szabad Nép), 5. Láng (Vörös Meteor), 6. Boda (Bp. Dózsa), 42 induló. — Közhasználatú gépekkel. II. oszt. (40 km): 1. Hanzeid (Bp. Kini Zeei) 1:17:10, 33 km-es átlag, 2. László (Csepeli Vasas), 3. Balog (Miskolci Lok), 4. Lakai (Bp. Kinizei), 5. Nádori (Bp. Honvéd). 37 induló. — III. oszt. (20 km): 1. Koroknai (Standard) 35:20, átlag: 34.100 m, 2. Schuller (Csepeli Vadaci). 1umführer (Standard), 4. Puskás (Bp.. Zbizsa). 18 induló. — Ifjúságiak (30 km): 1. Sándor (Szabad Nép) 38:40, átlaga 33.200 m. 2. Bognár (Csepeli Vasas), 3. Mátrai (Csepeli Vasas), 4. Füzesi (MÁVAG), 5. Devecseri (CsepeliVasat*)*, 6. Mészár (Csepeli Vasas), 7. Kovalik (Bp. Kinizsi), 8. Molnár (Miskolci Honvéd), 9. Varsányi (Bp. Dózsa), 10. Csonkás (Bp. Kinizsi), 56 induló. Géphiba miatt Ötvös a harmadik, Sere és Kis-Dala a az ötödik körben feladta a küzdelmet a kerékpáros országúti világbajnokságon Szombaton 1 órakor rajtolt a Milánó közelében lévő varesei hurokpályán a 125 főt számláló amatőr országúti kerékpáros világbajnokság mezőnye. A 172 km-es távon a szerelő nélkül maradt magyarok a „cukorsüveg-hegyes" terepen állandó géphibákkal küzdve eredménytelenül végeztek, ötvös a harmadik, Sere és Kis-Dala az ötödik körcben vált ki a versenyből. Mindaddig, míg a mezőnyben küzdöttek az éllel együtt haladtak. A világbajnoki címet az olasz Gemini szerezte meg. A magyar válogatott előreláthatólag kedden indul vissza Budapestre. (MTI) 1951 SZEPTEMBER 3. HírTFC Varga nyerte a hosszútávú férfi egyes kajakbajnokságot A hosszútávú férjlítkbajnokság küzdelmei szombaton kezdődtek meg. A kora délutáni eredményeket vasárnapi számunkham már közöltük. További eredmények: Férfi ifjúsági indián kettes: bajnok Fredrich—Halmai (Cs. Vasas) 15:20, 2. Dömötör—Tihanyi (Bp. Petőfi) 15:30. Végig igen szoros verseny. Férfi ifjúsági indián egyes: bajnok Novak Gábor (Bp. Építők), 2. Weiss (Bp. Építők)17:55, 3. Szőke (Bp. Építők) 18:30. Novak biztosan, egyenletesen evezte végig a távot. Fölényesem, több minnt ki hajóhosszal győzött. Négyüléses férfi: bajnok Bp. Előre (Sznák, Lech, Seheuring, Dimya) 39:43, 2. Cs. Vasas 40:03, 3. Bp Tózsa. Az Előre nagy fölénnyel, mintegy 30 méterrel győzött. Kétüléses férfi: bajnokurányi—Kleibarr (Bp. Dózsa) 45:15, 2. Mohácsi—Boros (Bp. Honvéd) 46:27.6 , 3. Nagy—Kovács 46 A Dózsa-kétüros rajt után az élre vágott és előnyét állandóan növelve fölényesen győzött. Együléses férfi, bajnok Varga (Bp-Lózsa) 45:15, 2. Kuti (Cs. Vasas) 45:17* 3. Vagyóczki (Elzett) 45:56. Varga és Kati nagy küzdelmet vívott egymással Kurti állandóan fél hajóhosszal Varga mögött haladt. A hajráiban mindkét versenyző ragyogóan erősített. Vagyóczky végig harmadik volt. Férfi indián kettes, bajnok Novák I— Pimitér (Bp. Építők) 59:20, 2. Kecskés- Kemény (Bp. Honvéd—Ganzvagon) 60:25, 3. Söptei II-Söptei II (Bp. Petőfi) 60:50 Az Építők kettős nagy fölénnyel győzött. Férfi indián egyes, bajnok Bodor (Cs* Vasas) 63:30, 2. Vajda (Bp. Építők) 64:05, 3. Parti (Bp. Petőfi) 65:00. Bodor közel 10 m-es előnnyel ért célba- **