Népsport, 1952. szeptember (8. évfolyam, 180-200. szám)

1952-09-02 / 180. szám

Megjegyzések a labdarúgó NB I legutóbbi fordulójáról (Folytatás az 1. oldalról.) Mindezek ellenére is más lehetett volna az eredmény, ha Nyitó nem rúgta volna sorfalba a négy szabad­­rúgást. A postások 7, 8, sőt 9 játékos­sal álltak sorfalat, így jónéhány szom­­b­ath­elyi játékos állandóan szabadon maradt. Nyirőnek teh­­át az­t kellett volna csinálnia, hogy nagy erővel nekifut a labdának, azután pedifl? — puhán oda gurította volna valamelyik, a sori­al két oldalán elhelyezkedő társa elé. Erre azonban Nyirő nem gondolt. D© társa­ sem, mert — nem helyezkedtek át­adásra. A forduló válogatottja Az őszi idény első fordulójának mér­kőzésein általában sok jó egyéni telje­­sítményt láttunk, bár egyes helyeken sokkal több volt a gyengébb teljesít­mény, mint a jó. Főleg balösszekötő és a balh­átvédek játszottak mélyen szokott formájaik alatt, de kevesen játszottak igazán jól a jobbhátvédek közül is. Kö­­zépcsatáraink viszont formajavulást árultak el. A kapusok közül I­ako, Kama­rás, Komáromi, a hátvédek közül Tata, Ló­ránt, Kiss J, Dalnoki, a fedezetek közül­ Szojka, Bozsik, Vékány, Bányai, Cserbszt, a csatárok közül Virág, Opora, Deák és Szolnok került még szóba a csapatok összeállításánál. A forduló válogatottja a következő: Oláh (Salgótarjáni Bányász) — Buzen­szky morog, Bányász), Kispéter (Bp. Kuismi), Tóth III (Bp. Honvéd) — Bim­i­­zsák (Bp. Vasas), Gyurik (Bp. Dózsa) — Magyar (Bp. P­ostás), Hidegkúti (Bp. Bástya), l'Hid­ás (Bp. Bástya), Hegedűs (Győri Vasas), Czibor (Csepeli Vasas) A tartalékcsapat: Palotai (Szegedi Honvéd) — Lőrinci (Bp. Vasas), Csárdát (Győri Vasa*), Dalnoki (Bp. Kinizsi) — Dobó (Diósgyőri Vasas), Kováts (Bp. Postás) — 1­app (Szombathelyi Jx­komo­­tiv), Szusza (Bp. Dózsa), Szabó Isi (Bp. Postás), Tóth 11 (Csepeli Vasas), Babar­­csay (Bp. Honvéd). Beszóló számok Jelentősen emelkedett a nézők száma az NB I-ben. Egy héttel ezelőtt esek *1.594 néző, most 73.999 néző jelent meg a mérkőzéseken. Kocsis előnye négy gólra csökkent a góllövőlistán, mert Palotás három gólt ért el a csepeliek ellen. 19 gólos: Ko­csis. jó: Palotás. 12: Hidegkuti. ll: Pus­kás. ív: Budai­­. 9: Szusza. S: Deák, Sándor. (Az első nyolc helyen csak olyan játékost találunk, aki a bajnokság­­ 3. helyén álló csútlásban játszik!)­­: Lo­vász, Molnár, Szilágyi J. ui, Czigány, Csáki, Egresi, Kántor, Kapitány, Ker­tesi. 5: Csuberda, Hegedűs (Ugor), Pá­lis, Sárosi. A Bp. Kinizsinek, a Diós­győri Vasútnak, a Bp. Postásnak és a Pécsi Lokomotívnak nincs olyan játé­kosa, aki itt gólt tudott volna rúgni. Az elmúlt héten 26 gól esett, most vi­szont csak 19. A múlt héten sokkal vál­tozatosabb körülmények között születtek a gólok, mint most. Akkor öt gólt fejes­­ből, kettő öngólból, egy-egy ■sögleinól, szabadrúgásból és 1I-esből esett, kettőt a lőoson kívülről rúgtak A többi 19-esen belül küldött luxusból esett. Most a változatosságot két fejesgól, egy öngól és egy 14 emből elért gól jelentette. Az elmúlt héten 72 szögretnül egyet értéke­­lhettek, most 67-ből egyet sem. A Sztálin Vasmű Építők előnye nyolc, a Vasas Iszóé négy pontra nőtt az NB 11-ben Keleti csoport Nyugati csoport 1. Sorter 21 is 1 1 51: 9 39 3.­tatabányai B. 31 13 5 3 53:iu 53 3. V­árpalota 31 11 4 2 31:21 20 4. Győri Lel­. 31 12 3 7 42:32 20 5. Pápai VL 21 11 3 7 49:29 35 0- Szombathelyi VXi 21 11 3 7 45:47 35 1. Komló ai ji 1 9 iiliaó 20 *• N-kanimi 8. 21 iv s 8 36:33 as V. Pécsújhegy 21 9 4 8 45:30 32 13. Kaposvár 21 9 0 9 33:40 21 11. Veszprém 21 8 4 9 31:31 20 1. Tatabányai Kp. 31 7 6 9 35:44 17 13. Pacsi VL 21 7 2 12 39:44 0­ 14. Zalaegerszeg 21 6 4 11 32:53 10 16. Székesfehérvár 21 6 3 12 34:40 15 1­6. lzposbányatelep 21 6 3 12 31:49 15 17. Sopron 21 2 5 11 24:47 9 18. N.­kanizsai Lók. 21 1 5 11 17:55 s Küldi Vasas 21 13 4 4 45:28 30 t­. Ify. Lokomotív ás 49 4 4 51:01 30 2. Sajószentpéter 21 10 4 4 37:31 30 4. Miskolci Ívok. 21 12 4 5 44:24 as 3. K­cbr. Honvéd 21 13 0 0 ásnál 28 4. ilisk. Hon­véd 21 16 7 4 50:32 27 1. Vasas BVK 21 7 9 5 29:24 23 8. Misk. Építők 21 6 10 5 24:22 22 9. Nyíregyháza 21 8 4 9 40:31 29 19. Eger 81 7 5 9 37:39 19 8. Pereces 21 8 3 10 03:38 19 12. Gyöngyös 21 7 4 10 30:39 18 13. Usbr. Upzsa 21 7 3 11 43:30 17 14. Zsulg. Vasas 21 5 7 9 30:37 17 1 5. debreceni Kok. 31 0 4 11 30:44 10 5. Hatvan 31 á 4 12 20:47 14 ?. Dunakeszi 21 5 3 14 icj:57 12 18. Baioraijaujhely 21 1 5 14 13:58 8 Péti csoport 1. Vasas Izzó 21 15 4 2 74:13 34 2. Szegedi felüti 21 12 0 3 43:15 30 3. Belvácpab* 21 10 8 3 42:22 28 4. Bp. Kidr. 21 12 2 7 42:30 35 9. Kőbányai Kok. 21 9 7 5 28:29 25 5.Gyulai Építők 21 10 4 7 30:29 24 1. Szolnoki Mok. 21 8 7 6 39:23 23 9. Ceglédi Kok. 21­­ 1 9 04:31 23 9. Orosháza 21 9 4 8 28:34 22 10. Ép. Szikra 21 8 1 9 24:45 20 11. Kecskemét 21 1 4 10 20:35 1s 12. Ép. Építők 31 5 7 9 37:35 17 13. Kelte* 21 0 3 10 35:31 17 14. Szegedi Lók. 21 3 5 10 19:33 17 15. Kistext 21 5 0 10 31:37 15 15. Kiskurnél egyi I. 21 0 2 13 30:37 14 17. Pénzügyőrük 21 4 4 13 20:40 12 15. Szolnoki Szikra 21 3 0 12 18:48 12 Közép-csoport 1. Sztálin Vasmű 20 19 1­0 75:17 39 2. Csillaghegy 21 14 3 4 45:22 31 3. Gázművek 21 13 5 3 47:29 31 4. Vurfi VL 21 10 6 5 42:30 25 5. Bp. Gyárépítők 21 11 1 9 07:38 23 5. Textilfestő 21 7­­ 6 43:34 22 7. Dohánygyár 20­­ 5 7 38 :16 21 8. Hungária 21 14­ 1 10 40:42 21 9. Duna-cipőgyár 21 16 8 7 35:25 20 10. Csepeli Szikra 31 5 8 7 24:25 20 11. JUVAG -1­9 19 8 10:131­ •*­ 12. Sörgyár 21 7 5 9 30:33 19 13. Gun­­vagon 21 6 6 9 31:35 18 14­ Autótaxi 21 5 7 9 *25:34 17 15. Elektromos 21 5 6 10 25:34 15 15. Egyebéné* 21 5 2 13 35:5, 11 17. Beloiannisz-gyár 21 8 4 14 28:63 10 18. Bp. Haladás 19 1 5 13 22:67 7 1952 szeptember 2. kedd Az edzőtábortól a győzelmi emelvényig Kalmár Jenő beszél labdarúgóink olimpiai előkészületeiről és diadalmas szerepléséről . Ti, akik ott kint voltatok Helsinki­­ben, el sem tudjátok képzelni, hogy ide­haza mi volt. Állandóan bújtuk az újsá­gokat, lestük a rádiót, izgatottan vár­tuk a híreket... Mit tudjátok ti azt... Barátom­­nak legyintett. Hiába bi­zonygattam, hogy hallottunk róla, mi volt idehaza. — Minden labdarúgó-mérkőzést végig­­izgultunk, nem egyszer kishitűek­­vol­tunk —­ folytatta a barátom. — De ami­kor a döntőn is túl voltunk, csaknem mindegyikünk ezt mondta: „Nem volt vitás, hogy megnyerjük az olimpiai baj­nokságot. Benne volt a mieinkben ez az olimpiai bajnokságUtána az ember mindig fölényes, biztos. „Nekem mondja, öregem, tudtam én ezt már akkor, ami­kor ..Hatalmas siker ez az olimpiai bajnokság, az biztos. És mondd, hogyan sikerüln Hogyan készültek rá a fiúk? Komolyan vették az előkészületeket, az edzéseket, a mérkőzésekért Megindulnak az előkészületek Persze, hogy komolyan vették, vála­szoltam, nagyon komolyan vették. Gon­dosan, lelkiismeretesen készültek hete­n­ és­ nőnapokon keresztül, sportszerűen éltek, hatalmas akarással harcoltak, minden tevékenységük céltudatos volt es csak ezt a célt szolgálta, ennek az ökrösét. Hogy hogyan készültek! ... Hm, ez igen tanulóústás lehet... Meg jobb lenne, ha Kalmár Jenő, a váloga­tott csapat edzője mondaná el. Ő irá­nyította az előkészületeket közvetlenül . . . ,,v°lt állandóan együtt a csapat­tal. Mondja el maga Kalmár Jenői hogyan is történt. Kalmár Jenő elmondta. — Abból indultunk ki, legjobbjaink labdakezelése kitűnő — kezdte —, takti­kailag is képzeltek, csak­ jól ti,szétrakott együttest kell alakítani belőlük és úgy kell vezetni az edzéseket, hogy meg­őrizzék a tavaszi idényre megszerzett formájukat, sül­yokolták az állóképessé­­gü­ket, gyorsaságukat, ügyességüket. Sokoldalú, érdekes, játékos, szórakoztató, de mégis többé-kevésbbé erőteljes fű­tésre volt szükség. A táborozás alatt a napi kétszeri edzéssel ezt sikerült elérnünk. Délelőtt erdei séta, játékok, tréfás váltóversenyek, gimnasztika, dél­után erőnléti edzés a pályán, labda­gyakorlatok, a korszerű összjáték gya­korlatai, kapuralövések szórakoztató gyakorlása szolgálta az elérendő célt. A korszerű összjáték és a közösségi szellem kialakítása Kalmár Jenő a továbbiakban arról beszélt, hogy több mérkőzésen — külö­nösen a­ svédek ellen­­— nagyszerűen ment támadóinknak a gyors helyváltoz­tatásokkal, helycserékkel folyó játék. Ennek a magyarázata az, hogy a moszkvai tapasztalatok nyomán az ed­zéseken igen sokat gyakorolták ezeket. Kenusa­k edzésgyakorlatokat, hanem igen sok edzésjátékot is végeztek az ál­landó gyors mozgással folyó összjáték elsajátítására. Játszották a „Cica** kü­­lönféle változatát, valamint a szovjet játékosok kedvelt „Négyszögben folyó játékát" egyaránt. Ezenkívül gyors moz­g­ásban, helyváltoztatásokkal, helycserék­es sok támadást is vezettek minden másnap az edzésben. A csapat­egység, a közösségi szellem kialakításáról a következőket mondta a válogatott csapat edzője: — Az edzéseken a csapatrészek ál­landóan együtt dolgoztak, ez hozzá­segítené a játékosokat ahhoz, hogy jól kiismerjék egymás játékmódját, szoká­sait. A kétkapus játékok, a moszkvai, varsói, helsinki és budapesti váloga­tott mérkőzések mind-mind alkalmasak voltan­ arra, hogy megfelelően alakít­sák a csapat egységét, közösségi szel­lemét. Az állandó együttlét, a meg­beszélések, beszélgetések, különféle ér­tékelések, a közös mozi- és színház­­látogatások mind segítették a helyes kö­zösségi szellem kialakítását. Ebben nagy segítséget nyújtott a fiúkkal sokat együtttévő Opala Zoltán, Mánál Gyula, Titkos Pál és Sasvári István is, így ala­kult ki egy olyan közösségi szellem, ami­lyen még nem volt válogatott labdarúgó­­csapni tutikban. Igazi baráti, bajtársi szellem uralkodott a fiúk között. Egyikük sem csinált hiúsági kérdést abból, hogy miért nem ő került be a csapatba, miért a másik. Tudták, hogy mindig a legjobb együttesnek kell ját­szania és hogy már szempont a csa­tat­­összeállításkor nem érvényesülhet, csak az, hogy minél jobban szerepeljünk az olimpián A svédek elleni nagy győzelem Elmondta Kalmár Jenő, hogy az első is az utolsó mérkőzés volt a leg­nettesebb az olimpiai tornán. Nem az ellenfelek, hanem­­ az idegesség miatt. Mindkét mérkőzésen a nagy tét miatt idegeskedtek válogatottjaink, mindket­tőn az első félidőben. A többi mér­kőzésen nyugodtan és­­ kitűnően ját­szot­tak. Különösen a svédek ellen. — Olyan játékot ritkán láthat az ember — emlékezett vissza olimpiai csa­patunk edzője —, amilyet a svédel­ el­len mutattak legjobbjaink. Mindegyikük­nek nagyszerűen ment a játék. Gyors támadások, váratlan, ötletes húzások, gyors és igen jó lövések — ezek jelle­mezték a játékot. A svédek kitűnő labdarúgók, de ezúttal tehetetlenek vol­tak. A többezer főnyi svéd szurkoló­tábor 0:3 után abbahagyta csapata Kin­­dl Irts­át és a mieink támadásait tap­solta ... A nemzetközi szakemberek ára­doztak a mérkőzés után: „Ilyet egy teljes mérkőzésen át még nem láttunk. Előfordult, hog­­y egyik-másik csapat perceién át, esetleg félórán keresztül ragyogott, de másfél órán át?!..." Ezen a mérkőzésen bebizonyosodott az is: ha válogatott csapatunk erőnléte jó, ha állja a legerősebb iramot is, ha az utolsó percekben is olyan friss min­den játékos, hogy maradéktalanul tudja nyújtani teljes tudását, ennek az ered­ménye az egész együttes ragyogó já­téka. Akkor délután aligha tudott volna sikeresen elsindulni együttesünknek a világ bármelyik országának váloga­tottja! •.. Nem bizakodtak a­ legjobbjaink Arra a kérdésünkre, hogy az olimpiai bajnokság megnyerése nem tette-e #l­ bizakodottá játékosainkat, Kalmár Jenő határozott nemmel válaszolt. Kifejtette: válogatottaink sokat beszélgettek az olimpiai szereplésről egymás között éz egyöntetű volt az a vélemény, hogy ezt az eredményt csak azért tudták elérni, mert minden lehetőséget megkaptak a zavartalan előkészületekre és mert le­vonták a moszkvai kettős mérkőzés tapasztalatait, változtattak játékukon. Többen is hangsúlyozták, hogy ilyen nagy eredményeket csek kemény, szor­galmas előkészülettel, harcos küzdőszel­lemmel, tökéletesen együ­ttműködő csa­pattal lehet elérni. Befejezésül azt hangoztatta Kalmár Jenő, hogy olimpiai labdarúgó-csapa­­tunk tagjai lelkiismeretes, szorgalmas előkészületeikért, harcos küzdőszel­lemükért, odaadó játékukért minden elismerést megérdemelnek. Hatalmas eredmény az, amit elértek. Ez az ered­mény arra kötelez, h­ogy a jövőben to­vábbi kemény munkával őrizzük meg, sőt fejlesszük válogatott csap­a­tunk ma­gas játékszíivonalit. P. J. Komoly versenyek — jó eredmények az atléták csepeli seregszemléjéről A Csepeli Vasas kétnapos országos versenyén élőedalbeli atlétáink — az olimpia óta először — csaknem tel­jes számban indultak. A verseny több kitűnő eredményt hozott, régen szk­­­íoi-szt már sunyol figyelemreméltó egyéni csúcs is, bár vasárnap a fülledt, pá­rás levegő nem használt az eredmé­nyeinek. Még jobbak lettek volna azonban az eredmények, h­a válogatott atlétáink egy része az olimpia után közvetlenül nem hanyagolta volna el nemcsak a versenyzést, de még a for­mát biztosító edzéseket is. Holott az idei alapos felkészüléssel megszerzett komoly formát éppen most lehet erős versenyeken kamatoztatni, mint ahogy azt a külföldi versenyzők is teszik. A csepeli versenynek három kiemel­kedő eseménye volt: a W­i, a jü­n és az ISW in. A csepeli 899-as verseny felülmúlta a júliusi tatait is — akkor hárman, most pedig négyen futottak 1:53 on belül! Tavaly meg sikertelenül ostromolták Sót ásniuk az 1:53-s csúcsot s az idén mér hárman — Bakos, Tanay, Vérkonyi - futottak ennél jobbat. Bakost még egyszer érni kényszerítettek idehaza ilyen küzdelemre, mint most és ha Har­kányi fil­m előtt nem engedi, hogy Bakos előzze őt, akkor talán meg­lepetés született volna. Még nagyobb lett volna a küzdelem, ha Tanayt né­­hán­y napos betegeskedés nem veti egy kissé vissza a formájában. Sárkányul kívül alaposan megjavította egyéni csú­csát (1:56.1) Iharos és Talabircsuk (1:59.3) s ismét lefaragott néhány tize­det legjobb eredményéből Edőcs és Hárshegyi is. Négyszázasaink az idényeleji, ugyan­csak csepeli verseny óta először futot­ták meg egyéni versenyben la körülbe­lül azt az időt, amire képesek. Végre bátran kezdtek­­ **.8 volt Karádi és Szentgáll 20* m-e­g a ez az eredmé­nyekben is mutatkozott, Szentgáll most már lassan a 8*3 m-re készül, de így is a legjobbnak bizonyult. Végig nagysze­rűen, lendületesen mozgott és *8.5-88 idejével nemcsak az idei legjobb ered­ményt érte el, hanem beállította a fel­szabadulás utáni legjobb eredményt is. Bánhalmi sokkal jobban futott a várt­nál, bár elaludt az első 103-on és Ka­rádi is elérte a kiváló sportolói szintet (*8­ 0). Nagyon helytelennek tartjuk, hogy Adnunk csak 199-en indult és távolmaradt ettől az összecsapástól. Így azután nem fogja tudni kibasz­nilni a jó formáját és elérni azokat az időket, amelyeket váltóban futott. Az 1399-asek összecsapásában ugyan­csak a harmadik helyért volt küzdelem, hiszen elől Béres és Apró Kük­in­ külön versenyt futott , de az átlagok kitű­nőek voltak. A júniusi bajnokság óta most fordult elő először, hogy egy versenyen heten futottak 4 percen belül. Először futott 1 percen belül Talabi­­csuk, megjavította egyéni esdeját Szálló, Meixner és Jeszenszky, így a* Idén már tizenöt 1500 ásunk ért el * percen belüli eredményt!* A közelgő nemzetközi viadalok előtt a legtöbb számban tisztázódtak az erő­viszonyok. Wesselovszky, a győriek volt labdarúgó-kapusa ezúttal nemcsak Sza­bót, hanem Hagyót is legyőzte a ma­gasugrásban. Alig van valami különb, sít két fiatal diszkoszvatynönk, Göm­­zsik és Serédi között,­­ felváltva győ­zik le egymást. Szép teljesítmény volt, a­hogy Csepelen mindketten megjavítot­ták az ifjúsági csúcsot, ilyen ritkán fordul dobószámokban elő. Tartja nagy formáját Németh is fe­hér Mária (eddigi második legjobb ered­ményét érte el). Bistató formát muta­tott Lippay (egyhónapos versenyszünet ellenérel, Jóssáné­­közeledik júliusi for­mája felé), Köbölkuti (két csaknem egy­forma 100 m-t futott), Somonnay srúd­­törése után még kétszer bátran neki­­ment a 413-nak), Földessy Ibissé el­siette az ugrásait), Soós (megszorítás nélkül hatodszor állította be ifjúsági csúcsát) és általában a hosszútávf­utó­­gárda, amelynek pedig különösen nem kedvezett a vasárnapi „nehéz" levegő. Az egyéni csúcsot elérők közül külön ki kell emelni Lombost és Talabircsukot (mindketten két-két távon javították meg legjobb eredményüket), továbbá fiatal gerely­ha­jító-reményiségü­nket. Kré­mert. Krémer eddigi legjobbja 31.K­ volt, kár, hogy rohama lendületét a kidobás­nál még nem tudja érvényesíteni Megfigyelhető volt, hogy gyorsfutóink általában mennyivel jobban mozogtak az előfutamokban vagy a váltókban (ahol különösen Bart­íné nyújtott egé­szen nagy teljesítményt), mint a dön­tőkben; h­ogy a rajtok jobban sikerül­tek, mint legutóbb; hogy k­idugróink, míg a legjobbak is, túl sokáig készü­lődnek egy egy ugrás előtt; hogy Hete­­zárnak feltétlenül javítania kell a rajt­ján, hogy legjobb gyaloglóink közül Kun, Somogyi és Ferenc­­ időnként nem gyalogolt tisztán. A minősítés szempontjából is jelentős a tihanyi autó és motorkerékpáros gyorsasági verseny A szeptember 7-én megrendezésre ke­rülő tihanyi autó- és motorkerékpáros gyorsasági verseny iránt országszerte nagy az érdeklődés. A július 27-i nem­zetközi sebességi verseny óta nem volt alkalmuk versenyzőinknek nagyobb sza­bású találkozó keretében összemérni ere­jüüket, s ez is fokozza a tihanyi ver­seny iránti érdeklődést. Nagy jelen­tősége van a versenynek a minősíté­s szempontjából is. A tihanyi 5000 méteres körpálya az ország legnehezebb versenypályái közé tartozik. Sok merész ívelésű forduló, emelkedő­­s lejtű teszi nehézzé az arány­lag keskeny pályát. * mindez nagy felkészültségek követel a versenyzőktől A tihanyi révtől Balatonfüred irányába futnak majd a gépek. Az üzemanyag szabadon választható Egységes üz­emanyagot a versenyzők a helyszínen is beszerezhetnek. A motor kerékpárok és autók versenyének távja a következő. Nők: 400 kem sorozat- és sportgépek: 15 kilométer, 125 kem soro­zat- és sportgépek: 15 km. Férfiak: 100 kem sorozat- és sportg­ésk: 20 km. 125 kem sorozat- és sportgépek: 30 km. 250 kcm­: 50 km, 350—500 kem soroza­tg­épek: 50 km, 230—300 kem sportgépek: 75 km Autók 1500 és 1300 kem-ig: 40 km, 1500 kem-en felül: 50 kmn. Az oldalkocsis motorkerékpárok távja 40 km. A gépek átvétele szombaton 18 és 13 óra között lesz. Ezután kerül sor a hivatalos edzésre, amelyen a verseny valamennyi indulójának részt kell venni. Edzés nélkül a versenyen nem lehet elindulni. Rendkívül nagy az érdeklődés a Debre­ceni Honvéd rendezésében sorra kerül e a autós és motorkerékpáros csillagtúrá­nak is- Ezen azok is elindulhatnak, akik nem tagjai valamely sportkörnek, de motorkerékpárral, illetve gépkocsival rendelkeznek. Közülük az lesz a győz­tes, aki a legrövidebb idő alatt a leg­több kilométert teszi meg. Minden út­vonalat csak egyszer érinthetnek a ver­senyzők, kivéve Budapestet, ahol két­szer is áthaladhatnak. Az Indulás és az egyes áthaladások időpontját, vala­mint az útvonalat menetlevéllel kell igazolni. A menetlevelet az egyes át­haladásoknál a p­osta, a rendőrség, vagy a vasút bélyegzőivel lehet igazolás cél­jából láttamoztatni. A csillagfáró rajtja szeptember 7-én 0 órakor von­­a­t­be­futás helye a tihanyi Biológiai Intézet­nél. A versenyre utazók­­részére az IBU8* kedvezményes jegyeket biztosít. Keddi és szerdai sportműsor KEDD VITORLÁZÁS, A Bp. Honvéd váltott­­hajós versenye, II. futamok, Balaton­­földvár, 9 és 44. SZERDA VITORLÁZÁS, a Bp. Honvéd váltott­­hajós versenye, I­II. és IV. futamok, Balatonföldvár, 9 és 14. A Csepeli Vasas igyekezett, hogy a verseny méltó legyen jelentőségéhez, szép tiszteletdíjakról is gondoskodott. A csepeliek csak ott követtek el hibát, hogy a műsort helytelenül állították össze. Különösen a vasárnapi verseny első fele volt vontatott, így a végén nagyon öeszétorlódtak az ügyességi szá­mok. A csepeli pályán egy délután rúdugrást, és két (női és férfi) távol­­ugrást zökkenő nélkül lebonyolítani nem lehet. Arról viszont már nem tehetnek a csepeliek, hogy néhány versenybíró nem áll feladata magaslatán. Útmutató a Totó 36. számú és a Góltotó 2. számú szelvényéhoz­ ­A párosítások után az egymás ellett elért eredmények olvashatók. Ahol az év­­szám után két eredmény található, ott az első az elöldló, a második a holtu­ldlló pályáján született. Az 1932. évi mérkőzé­seken a holtuldlló volt a pályaválasztó. A Góltotóban szereplő mérkőzéseknél az eddigi mérkőzések félidőbeli eredményeit is feltüntetjük.) B’B I 1. AB Ellői­ úton: Bp. Kinizsi—Bp. Honvéd, InterO. 0:0. 0:2 (0:1); 1050 fin.­.. 2:4 (4:2) Kispesten: 19.M: 4:2 (4:0), 2:8 (0:3), 4:7:2, 0:2 (0:0). Ez a Góltotó 2. mér­kőzése. A Góltotóban féndóeredménynek­ esetleg tippelhető a döntetlen is, a Bp. Honvéd formája azonban arra mutat, hogy mindkét félidőt a Bp. Honvéd nyeri. 2. Győrött, Gy. Vasas—Bp. Bástya, 1931: játék nélkül győz a Gy. Vasas, 2:3 (1:4), 1952: 3:4 (2:2). Ez a mérkőzés is szőrénél a Góltotóban. A Gy. Vasas pá­­lyaelőnyét és a legutóbbi eredményeket figy­embevéve, feltehetőleg nyílt küz­delmet hoz a találkozó. 3. Csepelen: Cs. Vasas—Bp. Dózsa. 1949/50: 2:2, 2:2, 1950 ősz: 4:1 (Újpesten); 1951: 1:1, 0:3, 1952 : 3:2. Nincs sok kü­lönbség a két csapat között, 4 Diósgyőrött: Dr. Vasas Bp. Vasas. 18.VC: 0:4) Újpesten): 4931: 2:1 (2:0), 1912 (0:2), 1858: 1:4 (0:4). Ez a mérkőzés is nyíltnak látszik. A Góltotó pótmérkőzése: S. Az Üllői­ úton: Bp. Postás—Pácai Lokomotív, 1953: 0:3. Csak a megszokott pálya miatt esélyesebb az Bp. Postás. NB II. Keleti csoport t. Debrecenben: D. Dózsa—.Miskolci Lokomotív, 1932. 1:3. A Debreceni Dó­zsa több meglepő vereséget szenvedett el otthon, augusztus 34-én a Gyöngyösi Építők is ponttal tért haza Debrecen­ből. A miskolciak idegenben is elég jól szerepelnek. NB II. Déli csoport T. Gyulán: Gy. Apilök—VBrö* Dobosi Kettes. 1850 ősz: 22 (Gyulán); 1951: 1:3, 2:2, 1352: 1:g A gyulaiak odahaza rit­kán vesztenek pontot. (. Szolnokon: 8*. Lokomotív--Békés­csabai Építők. 1948­.VI: 4:1, Isi, 1950 ősz: 9:­1 (Szolnokon); 1951: 0:0, 2:3, 1950: 1:1, A csabaiak jó formában vannak, eset­leg pontot szerezhetnek. NB II. Közép-csoport I. A Kőbányai úton: Vasas Ganzvagen -Előre Autótaxi, 1951: 2:2, 2:2, 1952: 2:2. Intője­, hogy állandóan döntetlenül játszanak egymással. NB II. Nyugat! csoport II. Veszprémben: V. Bástya-Győri Lokommotív, 1950: 1:2. Visszavágás vár­ható. 11. Sopronban: S. lokomotív—Pápa­ Vörös Lobogó. 1918/3P: 2:1, 3:1; 1950 ősz: 1:3 (Sopronban);. 19­51: 2:4, 0:3; 193/: 1:4. A pápaiak a jobbak, ponttal, vagy pontokkal térhetnek haza. 12. Székesfehérvárott: S*. Építők— Nagykanizsai Bányász, 1953: 1:3. A fe­­hérváriaknak nagyon sokat jelent a pályaelőny. A pótmérkőzések esélyesei: Vörös Lo­bogó Kortes, Kiskunfélegyházi Vasas, Szegedi Petőfi. Nyílónak látszik a illokoid­ Ép­ők-bajaiszentpéter­i Bányász mérkőzés. A Totó ?I. hetének hivatalos nyere­­ményjegyzéke. Beérkezett 137.170 drb. kéthasábos szelvénynek megfelelő fo­gedőlap. Kösze 3372 drb. kollektív szel­vény van, s ez 87.810 drb. kéthasábos szelvénynek felel meg. Felosztásra ke­rült 3®4.261 forint, az I. és II. csoport­ban egyenként 61.276 forint 56 fillér. A 111. csoportban 84.702 forint. 13 találla­­tos szelvény nem akadt. I. csoport: 14 drb. 11 találatot szelvény, nyeremény egyen­int 43,5 forint. A nyertes szelvá­nyok száma: 131.918, 198.714, 199.240, 159.127, 173.806, láb.::04, 189.718, 27­1.462, 289.781, 273.349, 700.481, 961.439, 970.592, VEI.tóté. II. csoport: 18 találattal 344 drb., nyeremény egyenkint 177 forint 58 fillér, III. csoport: 9 találattal 2818 drb., nyeremény egyenkint 20 forint 11 fillér. — A Góltotó 1. számú szelvényé­nek eredménye: 4 találattal 12 drb. szelvény, nyeremény egyenkint 100 fo­rint. A nyertesek: 507.042, Eisenberger László, Berettyóújfalu; M0.S9S, Toló. Iroda, Nyíregyháza; M3.840, Nana Imre, Makó; 52­5.727, Centrum Totózó, Bp. tő­.SW, Nagy Imre dr. Békés; bac.IUO, K­61 totó, Bp. 336.41­2, Szerencse 21. 982.133, Magyar Nemzet; üüO.iép, Balogh József, Bp. 540.421. Soltész László, Cegléd; 518.0®, Döbr­intei Imre, Koroncó: 549.531. Adós Attila, Győr.­­ A 84. héten 199 drb. 0 ta­lá­latos szelvény akadt, nyere­mény egyenkint 46 forint 75 fillér. A NÉPI DEMOKRÁCIÁK SPORTHÍREI Skobla 17.05 m-re javította a súlytökán Európa-csúcsát CSEHSZLOVÁKIA Gottwaldovban az ATK atlétái Zate­nek­kel az élén, a helybeli atlétákkal versenyeztek. Ennek során Skobla a súlytökánben 17.05 m-es eredménnyel nemcsak saját enchaelogák caúceeredmé­­nyét (lá**), hanem a szovjet Lipp ál­tal tartott 11.16 m-e* Európa-csúcsot la mcffj»T(t®tta. A versenyen még a kö­vetkező jobb eredmények voltak: 101 m­: Posplsil 1*.1. 40* m: Strzsbnek 49.1. 50# m­: Jungwirth 1:53.9. 5*0* m: Zilepek 14:17.8, 149 n- gát: Mrazek 15.1. A labdarúgó bajnokság 17. forduló­jának vasárnapi eredményei: VUkovIce —Bratislavai N­ 1-2, J’szent LeBdurafl vek—Let! Itt, Z*llina-Ka*sar Dinamo 3:1, Teplice—Deh­ava 0:1 (11. A bajnok­ság élére ismét a Spa­rta került. Dob­raal 46:11.8 mp ee idővel nyerte meg Prága „nagydíját"‘ 10.009 m-en gya­loglásban. A hagyományos rrdga­~Kar­ovy Varg— Prága közötti orsláguti kerékpáros vers -cnyit az idén Kési nyerte meg Vesely és Knessourek elött, .Kési a 292 kmrt távot S:0S:12 mp alatt tette meg LENGYELORSZÁG A lengyel­ labdarúgó-bajnokság vasár­­napi eredményei: I. csoport: Chorzówi Rudowiani— Krakói Ogniwo, 0:9, Varsói Kolejara—Chorzówi línia 5:9, Gdanski Rudowiani—Poznani S­olejarz Srt, II. cso­port: Krakói OWKS—Varsói CWKS 1:4, Bytorni Ogniwo—Krakói Gwardia 8:0 Ledal Wlakniarz—Radim­i Górnik 2:1. Az első csoportban a Krakói Ogniwo vezet 4 ponttal a Gdanski Budowlani előtt (4), a második csoportban pedig a Bytomi Ogniwo van az élen 4 ponttal a vadliai Górnik és a Krskói OWKS előtt (3). Vasárnap Varsóban volt a Lengyel­­oraság körüli IX. kerékpáros-verseny be­­futója. A táv tizenegy szakaszból állt és 1983 km hosszú tol. A versenyen 13 csa­pat és összesen 70 versenyző vett részt. Az egyéni összetett versenyt Walcik nyerte 54:55:0­5 Kupiak (CWKS I) előtt. A csapatversenyen a CWKS I végzett az e­lső helyen a Gwardla, a Wlakniarz és Inla előtt. Byilgoezczban tartották meg Lengyel­­ország 1932. évi evezős­bajnokságait. Férfi számok. Egyes: Koperka, kétpár­evezős: Wroclawi AZK—B­ydgoszczl Stíl, k ormányosnélküli kettős: Wroclawi AZS, ormányos kettő és Wroclawi AZ8, kor­mányosnéikülis négyes: Wroclawi AZS-­­Bydgoszczl Stáb kormányos négyes: To­mics Budowlani, nyolcas: Varsó Budraw­­lani. Női számok. Egyes: Jezerski, két­párevezős: Wroclawi AZR, kormányos, nélküli sset,ző*: Bydgr­ezezi Stal, korma­­nyosi ttegyeei Wroclawi AZS, nyáron*: Bydgoszczi Kolejarz. Sobala nyerte a Odanskban rendezett lengyel tornászbajnokságot 110.75 ponttal Gacz­ca Lesinski előtt. Joliiei ötödik lett. A Rzcz­ocz­ini atlétikai versenyen Potrze­­bowski 1900 m-en 2:27,2-vel új lengyel csúcsot futott és megdöntötte Kucharakt 1937-ben felállított 2:98.2 mp-es csacsát. 1. fepárta 17 10 5 I 3S:15 23 2. TepUoa 17 10 4 3 34:1# 24 3. Br*tw*v# JT 11 J 4 mii 24 4. Tr-nava J7 8 # 3 35:34 33 5. ATK 17 * T 4 *7 30 19

Next