Népsport, 1952. október (8. évfolyam, 201-222. szám)

1952-10-02 / 201. szám

Még mindig nem eléggé erélyesen­ jtít­ék­veze­tőink Az NB I-es labdarúgó-mérkőzések játékvezetőinek vasárnapi teljesítményei A labdarúgó NB I tizenhetedik for­dulójának mérkőzésein ismét nehéz fel­adat hárult az élvonalbeli játékveze­tőkre, s a feladat nehézsége alighanem állandósulni f­og a következő hetekre is. Ez érthető is, hiszen egyre közelebb kerülünk a bajnokság hajrájához, egyre hevesebb lesz a harc a kiesés elkerülé­séért, s a jobb helyezésért. A mérkőzésekre való megfelelő fel­készülés nemcsak a labdarúgók­nak, hanem a játék­vezetőknek is fokozottan kőt©r­esség­ük. Az őszi idény játékvezetői teljesítmé­nyei azt bizonyították, hogy élvonalbeli játékvezetőink nagyrésze jól készült fel a bajnoki idényre, s kielégítő formá­ban van. Ennek ellenére is akadtak hibák, s ezek nagyrésze a játékvezetők erélytelenségéből adódott. Ezen a téren egyelőre nem tapasztal­ható javulás. A tizenhetedik forduló mérkőzésein például Sams­fi, Pá­ldi, Vasa és Hajdú több súlyos sportszerűt­lenséget, durvaságot elnézett, vagy nem törölt meg kellően. Pé­csen Héd­er és Mike, az i­llői­ úton Dalnoki, Diósgyőrött Papp és Pesti, s Csepelen is jónéhány játékos ragadtatta magát nem egyezer szándékos durvaságra. A játékvezetők erélyes az­ gépe. hu orozott felléptére a soronkövetkező mérkőzéseken igen nagy szü­ks­g lesz és nem áll­h­a­tj­a meg a he­lyét az a játékvezető, aki megalkuvó és elnéző. Az előnyszabály alkalmazása már a legtöbb játékvezetőnk komoly erényei közé tartozik. Pécsett például a Dózsa egyik gólját egy olyan szabálytalanság előzte meg, amelyiknél Soós 11. igen helyesen al­kalmazta az előnyszabályt. Az első fél­idő 40. percében Z­iray magasloft át­adására egyszerre ugrott fel Deák és Hóder, a hátvéd azonban a labda meg­szerzésére való törekvés helyett ellökte­­ Deákot- A labda mégis a közepes­z tár elé perdült, Deák Tóth elé adta, s a szélső közelről gólt lőtt. A feltartásra vonatkozó szabály ér- Tényrejuttatásra a játékvezetőktől igen nagy figyelmet, körültekintést követel. A gyakorlat azt mutatja, hogy a já­tékvezetők csaknem minden eset­ben észreveszik azt a fejtartást, amely közvetlenül a labda közelé­ben játszódik le, a labdától távo­labb történt fejtartásokra azonban már kevésbbé terjed ki a figyel­mük. Az­ üillői évi két mérkőzésen megtorlat­­anu­l maradt például Szabó Ili és Om­bódi feltartása. Az éles, laposívű partdobást a já­tékvezetők most már nagyon helyesen megengedik, s már a közönség is meg­szokta­­a bedobásnak ezt a módját. Ha­tározó:­ javulás tapasztalható a játék­vezetőknek a partjelzőkkel való együtt­­m­űköd­é­se terén, úgy látszik, bevál­nak a hármas brigádok. Most vasár­nap elsősorban Harangozó és Dorogi bizonyult nagyszerű partjelzőnek. A tizenhetedik fordulóban a legjobb teljesítményt Gadi Jenőtől láttuk. Bírá­lataink az egyes játékvezetőkről: GÁCS JENŐ, a Győri Vasas—Szegedi Honvéd mérkő­zést vezette. Gács már huzamosabb ideje nem vezetett NB I-es mérkőzést, de ez a működésén egyáltalán nem látszott meg. Helyesen bírálta el a durvaságo­kat, fellépése erélyes és határozott volt. Megengedte a kemény játékot, s jól al­kalmazta az előnyszabályt. Csupán a le­sek elbírálásában tévedett három eset­ben SZIGETI GYÖRGY, a Bp. Honvéd—Dorogi Bányász találkozó játékvezetője csaknem kifogástalanul látta el a feladatát. Megfelelően követte a támadásokat, észrevette a szabályta­lanságokat, s keményen kézben tartotta a mérkőzést. A megítélt 1:1-es jogos volt. A Lesek m megítélésénél néhány al­kalommal tévedett. SAFIR SÁNDOR, különösebb hiba nélkül vezette a Bp. Bástya—13p. Postás összecsapást* Jó volt az együttműködése a partjelzőkkel, s ítéleteit gyorsan, határozottan hozta meg. Egyszeregyszer lemaradt a táma­dásokról, s ennek tudható be, hogy Szabó III fel­tartását, s ezen kívül is néhány apróbb szabálytalanságot nem­­ vett észre. Igaza volt Hidegkúti első gólja előtt, amikor a Postás-játékosok tiltakozása ellenére szöglet­rúgást ítélt. PÓSA JÁNOS, a Salgót­irjáni Bányász—Bp. Kinizsi ta­lálkozót általában jól vezette. Kielégí­tően követte a játékot, megfelelő az erőnléte. Hibája volt: egy-két téves les­­elbírálás, s Ombódi feltartásának figyel­men kívül hagyása. Dalnokit sorozatos durvaságai miatt ki kellett volna állí­tania. Az előnyszabályt, s a testtel való já­tékot ló fogy s­talan­ul bírálta felül, s észrevett néh­ány „rejtett 14 lökést is. SOÓS II JENŐ, a Bp. Dózsa—Pécsi Lokomotív játék­vezetője általában ha. ározotí® ágáról, s erélyességéről ismert játékvezető, ezek az erényei azonban ezúttal nem tün­döklőttek. A mérkőzve egyik­­időszaká­ban elnézte, a pécsi hátvédek sport­szerűtlenségeit, ingadozóit, erélytelenül vezette­­ a mérkőzést. Ez az időszak a II. félidő­­20. percétől kezdődött. Az előző időszakban általában érvényt tu­dott szerezni a szabályoknak. A leseket jól bírálta el, a Virágot is jogosan­­zárta ki a­ játékból. HAJDÚ JÁNOS, a Szombathelyi Lokomotív—Dr. Vasas mérkőzést vezette — nem kielégítően. Elkövette azt a súlyos hibát, hogy Beda szabálytalan ellökéséért nem adott 11-est, ezenkívül erélytelen is volt. PÁLDI EDE, a Bp. Vasas­­ Cs. Vasas találkozó játék­vezetője nagyfokú erélytelensége révén a hét leggyengébb játékvezetőjének bi­zonyult. Páldi helyesen állította ki Tóth Ki­t, aki meg­sértette az egyik part­jelzőt, de az ezután következő húsz percben több szándékos durvaságot el nézett mindkét részről, főleg a csepeliek részéről. Nem raj­a, hanem a játékosok jobb belátásán múlt, hogy később ezek a durvaságok megszűntek. A játéknak főleg az előbb említett időszakéban bi­zonytalanul, s nem egyszer fordítva ítélte meg a testtel való játékot. A le­sek megállapításában is többször téve­dett. Szünet után némileg feljavult, de ekkor már nem vétett komolyabb ki- t hát milyen tanulságokat hoztak az ö­kölvívó Balaton Kupa küzdelmei A SzOT által kiírt Balaton Kupa küz­­delmeit a Vasas SE, a Bányász­­SE, a Kinizsi SE és a Lokomotív SE ököl­vívóinak részvételével június 29-től szeptember 14-ig bonyolították le Bala­ton­fü­­re­de­n, Bal­aton­f­öld­váron, Siófokon és Balatonlellén. A verseny befejezésé­vel megállapíthatjuk, hogy a Balaton­­rupa kiírása jó gondolat volt. A ta­lálkozók nemcsak az ökölvívás népsze­rűsítését szolgálták, hanem a Balaton mellett üdülő dolgozóknak komoly szó­rakozást is nyújtottak. A négy csapat körmérkőzését több mint 30.010­-en néz­ték végig. A mérkőzések általában közepes szín­vonalú, de­­küzdelmes összecsapásokat hoztak, a versenyzők legtöbbje igen lel­kesen harcolt. A találkozók alkalmasak voltak arra, hogy­­a fiatal versenyzők megszokják a csapatbajnoki­ légkört és ilany tapasztalatra tegyenek szert. A küzdelmek a lehető legs­port­­szerűbb légkörben folytak le, s ez az öklözők fegyelmezett maga­tartásának köszönhető A rendezés munkájának oroszlánrészét Erős József gondnok vezetésével a Cse­peli Vasas hattagú brigádja vállalta ma­gára. A brigád minden találkozóra gép­kocsin szállította le a Cg. Vasas által kölcsönzöt­t szőritőt, mérleget és az ököl­vívó-mérkőzések megrendezéséhez szük­séges egyéb kelléket és a v­erseny szín­helyén a brigád tagjai állították fel a szőri­tőt. A mérkőzések megrendezése körül azért akadtak hibák is, amelyek egy részét a SzOT, más részét pedig a résztvevő egyesületek követték el. Nem volt he­ves például a verseny időpontja. A SzOT nem gondolt arra, hogy a ta­vaszi versenyévad befejeztével az ököl­vívóknak pihenőre lett volna szüksé­gük, s a hosszúra nyúlt verseny miatt erre nem volt idejük. Minden egye-­­ sület három mérkőzést vívott, s a ta- ■ lálkozókra igen nagy időközökben ker­­­rült sor. A küzdelmek közel három hó-­­ napon keresztül tartottak, ami azt je-­­ lentet­e, hogy a versenyzőket a verseny-­­ évad befejezése után is három hóna­­­­pon keresztül formában kellett tartani.­­ Később fiagyrészüknek már nem itt volt­­ lehetőségük tevékeny pihenőre, hiszen­­ október 4-én kezdődik az ifjúsá­­gi UsB­­ én folynak a Budapest-bajnokság küz­­e­delm­ei­­. A rossz idő­beosztás késztette , például a Lokomotív SE ve­zetőségét ; arra, hogy olyan pécsi öklözőket in­­­­díteson a küzdelmeken, akik a júniusi­­ versenyeken m­ár nem vettek részt, a­­ Balaton Kupa kiírásakor aktív pihenő-­­­jü­ket élvezték, a­ktf­v meglehetősen fel-­­­készület­lenül léptek a kötelek közé. ■ Az egyesületek azért hibáztathatók, s h­ogy olykor­ .lebecsülték a Balaton Kupa , j­ d­enTőengér-és csonka együttessel .vet­.dk.; fel a harcot, nem gondolkodtak mindig­­ megfelelő tartalékokról. Ez meedig az­­ egyes összecsapások színvonalának ro­­­­vására ment. Több versenyző lelkiismeretes, ko­moly felkészültségről, s igen jó for­máról tett bizonyságot. Ezek közé tartozik a kupagyőztes Va­­­­sas SE-ből Oláh (37 éve­s!), valamint : Kárpáti, és Boll­ók, a Bányász SE-ből ; Salamon, Kerényi és Pápai (mindháro­­­man minden mérkőzésüket megnyerték),­­ a Kinizsi SE-ből Harson­ya, M­ados­falvi ] és Hollós, a Lokomotív SE-ből pedig­­ Kapocsi, Tantos, Vajda és ősz. Az égé- i­szén fiatalok köz­ül a harmatsúlyú Hor­­­­váth (Bányász SE), a kis váltósúlyú Bíró­­ (Lokomotív SE) és Vörös (Kinizsi SE)­­ emelkedett, ki.­­ Ha jövőre a SzOT megfelelőbb idő-­­­pontban írja ki a kupát, a résztvevő­­ egyesületek p­edig nagyobb gonddal kép­­ fizítik fel versenyzőiket, akkor a Ba-­­­laton Kupa hamarosan a CsB-Vel egyen-­­­értékű versenysorozattá fejlődhet. Nézők és edzők a vonalon A röplabda Magyar Népköztársasági Kupa legutóbbi mérkőzései során is ta­pasztaltuk, hogy röplabdasportunk egy­r­e nagyobb népszerűségnek örvend. A Lia­­ro­s-utcai pályán, a Mező-utcában, a Tí­már-utcában, a­ népligeti pályán két nap alatt több mint 2000 nézője volt a mér­kőzéseknek, pedig még egy évvel ezelőtt is a hasonló mérkőzések túlnyomó része jóformán közönség nélkül került sorra. A meg­növekedett érdeklődés több olyan kérdést vetett fel, amelyekre egyelőre nem fordítanak elég gondot a sportkö­rök vezetői. Egyik hibás az, hogy a közönség valósággal ,,betódul“ a pá­lyára, s emiatt a játékvezetőknek gyak­ran meg kell szakítaniuk a játékot. A szabályok előírják, hogy a pálya kerü­letétől meghatározott távolságra csak az emel­vényen tartózkodó játék­vezető, il­letve a másik oldalon lévő másodbíró és a vonalbírók tartózkodhatnak. Volt példa arra is, hogy a nézők közelsége miatt egyes játékosok — hely hiányá­ban — nem tudták elvégezni a nyitást sem. Szólni kell az edzők mérkőzésül ak­i szerepéről is. A röplabda-edzők legtöbbje mérkőzés közben fel és alá sétál a vonal mellett s hangosan adja csapata, tagjai­nak az utasításokat. Többen kifogásol­ták ezt már — teljes joggal. Röplabdá­ban — csak úgy mint a kosárlabdában — arra való az időkérés, hogy ez alatt az edző megadja játékosainak a szüksé­ges utasításokat. Helyes lenne, ha a röplabdasportban is bevezetnék a „kis­­■padN rendszert, s az edző azon, és sem­miesetre sem a­ vonalak mellett „izgul­ná," végig a mérkőzést. A NÉPI DEMOKRÁCIÁK SPORTHÍREI NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁR­SASÁG. A labdarúgó-bajnokságért: Auo— Halle 0:0, Lipcsei Chem­se—Empor-Lauter 6:1, Dessau—Zwickau 11:1, Stendal—Drez­dai VB 1:0, Drezdai l­otation—Ober­­schiöneweide 0:1, Lipcsei Vorwhirts— Babe­sberg 4:1, Briecke-üs­t —Jena 2:1, Thale—Erfurt 8:1, BULGÁRIA. Vasárnap tartották a sportolók napját. A lapok ezzel kapcso­latban részletesen írnak arról, hogy a sport milyen sokat fejlődött az utolsó évekre 11. A bolgár sportolók 1952-ben 127 országos csúcseresm­ényt javítottak most. Ma 9050 sportkör több mint 8­ to­vuo spor­tolóval működik. Nagy a fejlődés a fal-­vakban is: 3800 falusi sportkörben 250.000 dolgozó sportol. A közeljövőben három új stadiont adnak át rendeltetésé­nek: Szófiában, Plevenben és Sztanke Dimitrov­óban. A sportolók napján Szófia, ban, a Néphadsereg-stadionban különböző versenyek voltak. Ezek után került sorra­­. Szófiai Dinamó—Szófiai Szpartak labdarúgó-mérkőzés, amely a Bolgár- Szovjet Társaság serlegének döntője volt. *A Dinamó 3:1 arányban nyert, s ezzel már másodízben védi a serleget. — A xaarathoni bajnokságon induló volt. 1. Andreev (Néphadsereg) 2:43:12.8, 2. Koev (Udarnik) 2:43,61. A labdarúgó­­bajnokságért: Szófiai Lokomotív—Plov­d­vi DNA 1:0, CDNA—Sztálini Szpárták 5:0, Pleven­i Szpárták-Plovdivi Lokomo­tív 1:1, 1. Pleveni Szpárták 24, 2. Szófiai Lokomotív 23, 3. CDNA 22 pont. ROMÁNIA. A labdarúgó-bajnokságért: B­uk­a­resti Dinamó—Sztálin­városi Dinamó 3:0, Plocu­ti i­lacara—Petrozs­ényi Fiaimra 4:2, Nagyváradi Haladóé—Kolozsvári Tu­domány 1:2, Temesvári Lokomotív—Maros­­vásárhel­yi Lokomotív 1: 1. Campulung Moldovenesci Hadsereg Háza—Bukares­ vi 11 ailftC­reg Ivözpo 111i Házar 1:3, Aranyos­gyéresi Metálul—Aradi Vörös Lobogó 3:1. 1. Bukaresti Hadsereg Központi Háza 2­. '. Bukaresti Dinamó 2*2, 3. Nagyváradi Haladás 13 pont. — Bukarestben nemzet­közi kerékpáros pálya- és országúti ver­senyt rendeznek, amelyen Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság, vala­mint a francia és olasz m­unk­áss­port­­szövetség csapata is részt vesz. A verseny négynapos lesz.­­ A bukaresti fedőit­­oszofiában a 100 méteres mellúszásban He­rz (Bukaresti Hadsereg Központi Háza) 1:19.5 mp-cel, a 400 méteres gyors­úszásban pedig Hősnőd­a­r (Bukaresti Hadsereg Központi Háza) 4:54.2 mp-cel új román csúcsot ért el. Kiemelkedő eredmény még Novak 59 6 mp-es 100 mé­teres gyorsúszó ideje. Novak a második román úszó, aki egy percen belül úszott. CSEHSZLOV­ÁKIA: Prágai ATK-S­zó­­fiai CDNA 51:49 (27:29). Férfi kosárlabda mérkőzé© t ! A labdarúgók megrakják a csillét ► Még a Salgótarjáni Bányász—Bp. ► Postás NB I-es mérkőzés előtti héten ► történt, hogy a bányászcsapat játéko­ : ► sut a közeli Salgó várához rúnául­ ! ► tűk ki. Velük fúr lőtt Sándor Pál, a­­­­ nógrádi szén tröszt vezérigazgatója, is. ■­­ Az ition sportról is, a termelésről is­­­­ beszélgettek a vidám kirándulók. A­­­­ vezérigazgató a játékosok kérdéseire : * válaszolva elmondotta, milyen okok : ► gátolhatják a termelés folytonosságét : ► és rámutatott a szállítás kérdéseinek I ► fontosságára. A labdarúgókban Sün-­­■ * dór Pál szavai nyomán nemes elhald- s ► rozús sitt­lelett meg: vállalták, hogy : l legközelebbi szabad vasárnapjukon az • [ egyik közeli hímyalelegen ök is igya-­­ köznek elősegíteni önkéntes munkájuk­ ; !­kai a szállítás gyorsítását. ► A felajánlás teljesítésére már a kö- ;­­ vetkező vasárnap sor kerülhetett, mert : » a Salgótarjáni Bányász a csonka fór- : \,dillában nem mé­rkőzött.. Nem akart : ; azonitán kib­arktT/fii a^'fifih'ircából a nin- : ; sodik csapat sem, ők megkérték va- ‘­­­sár­napi ellenfelüket, a Salgótarjáni­­ Építők csapatát, hogy hozzák előre ■ s szombatra bajnoki­­mérkőzésüket. Az I S. Építők természetesen készséggel­­ hozzájárult a kéréshez és így vasár­­­nap teljes számítón vonulhatott ki az , I S. Bányász labdarúgó-szakosztálya a , , Salgótarjántól mintegy 20 kilométerre ,­­ fekvő mizserfai bányatelepre.­­ A labdarúgók lelkesen, lankadat­ :­­ latiul dolgoztak. A lapátoló brigádok­­ Mangasz szakosztályi elnök, Pora és I­­ Bablena vezérletével három óra alatt '­­­­ián csille szenet raktak fel, a csit- * I lések Csuberda irányításával és Szemző­­ I edző szakszerű buktató-kezelésével 15 1­­ vagont töltöttek meg. A mizserfai bá-­­ nyászok örömmel látták kedvenc csa­­­­patuk jó munkáját és viszonzásul meg-­­ ígéri­éle, hogy a jövőben az eddigiek-­­­nél is nagyobb termelési eredmények-­­­kel igyekeznek győzelemre serkenteni a csapatukat.­­ Nagyaktíva értekezletet tartott a BTSB A BTSB hétfőn este a Fő­­városi Tanács székházának köz­gyűlési termében, mintegy 200 rész­vevővel nagyaktí­va-értekezletet tartott. Az értekezletet Sajgói Gyula, a BTSB el­nöke nyitotta meg, majd Szálai József elnökhelyettes tartotta meg beszámoló­ját. Szalai József beszélt többek közt a BTSB társadalmi szövetségeinek munká­járól, s megjelölte a soron lévő feladato­kat. Több társadalmi szövetség komoly bírálatban részesült. A beszámolót vita követte, amelynek során tizenheten szó­laltak fel. A felszólalásokra adott válasz után azoknak a társadalmi szövetségi be­osztottaknak, akik jól dolgoztak, könyv­jutalmakat osztottak ki. Mintegy 150-en részesü­­l­tek könyvjutalomban. Az értekezleten elhangzottak részletes ismertetésére még visszatérünk. Beszélő számok Az. KB I őszi mérkőzéseinek leg­nagyobb meglepetése a Salgótarjáni Bá­­nyász szereplése. A tarjániak tavasz­­szal 11 mérkőzésen 5 pon­­t szer­eztek, ősszel viszont 5 mérkőzésen már hetet. Ha csak az ősszel játszott mérkőzé­seket vesszük alapul, akkor az NB I állása a következő: 1. Bp. Honvéd 5 5------20: 1 l6 2. Bp. Bástya 5 4 1 — 17: 5 9 3. Bp. Vasas 6 3 2 1 15: 8 8 4. Bp. Dózsa 5 4 — 1 13: 7 8 3. Salgótarján 5 3 11 13: 3 7 3. Győr 6 2 2 2 12:13 6 7. Dorog H 2 1 3 6: 8 5 5. Bp. Postás 6 2 1 3 7:13 5 11. Szombathely 6­­1 2 3 6:9 4 10. Bp. Kinizsi 11 1 2 3 3:15 4 11. Csepel 5 113 7:11 3 12. Sz. Honvéd 5 113 5:11 3 13. Pécs 6 1­3 3 6:15 3 14. Diósgyőr 6 114 5:15 3 MEGJELENT ÚJ SPORTKÖNYVEK A Labdarúgás szabálykönyve A sakkozás szabálykönyve A VII. Magyar Sakkbajnokság Minősítő torna versenyek nők részére BESZEREZHETŐK AZ ORSZÁG összes könyvesboltjaiban 1952 október 2. csütörtök­ ö7 Hőbe Béla iparitanuló-ökölvívó 300 forintja Nagy Ferenc ökölvívóedző türelmetle­nül állt a Munkaerőtartadlékok 9. számú iskolájának kapujában. — Érthetetlen — mondta és gyakran pillantott az órájára. — Hatkor kezdőd­nék az edzésünk és még senki sincs itt. Más napokon ilyenkor már zajos szo­kott lenni a tornaterem és az udvar kézilabda kispályája. Az edző arra gon­dolt, hogy talán elvétette az edzésna­­pot. Lassan tétován elindult hazafelé. Alig tett azonban néhány lépést, ami­kor a sötétbe borult Erdélyi­ utcában az egyik távolabbi lámpa alatt mintegy 12 főnyi csoportot pillantott meg. — ők azok — ismerte fel ökölvívóit. A csoport szapora lépésekkel igyeke­zett az iskola felé. Amint közelebb ér­tek, az edző szemrehányóan fordult fe­léjük. — Mért késtetek? — kérdezte, s még mielőtt válasz érkezhetett volna, el­mondta véleményét a késésről. Nem be­szélt sokáig, de amikor befejezte, csak­nem mind a tizenkét fiú egyszerre szó­lalt meg. Edző elvtárs! Mi most jövünk az üzemből. A fiatalok szemében szokatlan fény csillogott. — A második műszakot is megvártuk, mert ma nálunk is bék­ekölcsönjegyzés volt!... Nem szerettünk volna szégyent vallani. Mind a tizenketten agitáltunk, az ipari tanulókkal beszélgettünk. Az edző kemény, csontos arcán meg­­lágyultak a vonások, s mint szerető apa szólt a fiúkhoz: — Aztán lelkiismeretes munkát végez­tetek? Az ifjú ökölvívók büszkén bólintot­tak: — Igen. Utána befutottak az öltözőbe, így kezdődött az erdélyi utcai 9. számú i­paritanuló - issk­ola ökölvívóinak edzése. Ezen a napon volt a kézilabdázók ed­zése is. Ők az udvaron gyülekeztek. Vagy tizen lehettek, amikor az ököl­vívók megérkeztek. Bemelegítő gyakor­latokat tartottak, futkároztak és kapura dobáltak. Akár csak az ökölvívó ifik, ők is szokatlanul vidámak voltak ezen a napon, vidámabbak, mint máskor. Vi­dám kiabálásuk betöltötte az egész ud­vart és behatolt a szobákba is. Hetényi István testnevelő tanár is lement az ed­zésre. Az ipari tanulók nagy örömmel vették tanáruk megjelenését. Hetényi beszélgetésbe kezdett a kézilabdásokkal. És egyszerre csak ott látta a kézilab­iá­­sok mögött az ökölvívókat is. Itt is, ott is megjelent egy valamivel tömpébb orr, egy foltos arc. Könnyű őket felis­merni . . . Hetényi a kölcsön jegyzés felől érdek­lődött. Az igen élénk, alig tizenhatéves Polgár Tibi mindjárt válaszolt. — Én egyik tanulótársammal beszél­gettem elsőnek. Tudja, tanár elvtárs, én árva vagyok. Az én apám, a hazám, az anyám, a tanulóotthonunk. Ezt elmond­tam tanulótársamnak. Aztán elmondtam azt is, hogy a mi iskolánk mi mindent kapott eddig már az államtól. Persze a tucat­nyi ökölvívókesityűt, meg a két csa­patra való labdarúgóf­elszerelést sem hagytam ki. — No és az eredmény . ..­­ És aztán háromszáz­­forintot jegyzett. Rendes gyerek. Hívtam is mindjárt, hogy jöjjön sportolni. Itt is van, ő az — mutatott a mellette pi­ruló gyerekre. — Hőbe Béla a neve. Böbe Béla hamarosan ott állt az edző előtt és a­z ökölvívó alapállást tanulta. Még soha nem volt ilyen boldog napja. Egy nappal előbb még eszében sem volt foglalkozni a sportolással, de amikor az üzemben elé­je álltak az ökölvívók, úgy érezte, hogy neki is közöttük van a helye. S ma már itt á­ll az előtt az edző előtt, aki még nem is olyan régen a magyar színeket képviselte, mint vá­logatott nehézsúlyú ökölvívó. A fiatal fiú lelkesen hallgatta az edző szavait, s nagy igyekezettel gyakorolta az egye­neseket. A 9. számú iparitanuló-iskola edző­termében ezen a napon nagyobb volt a lelkesedés, mint máskor. Az óra már kilenc felé tárt, de az edzésnek ne­hezen akart végeszakadni. Az edzéstől kissé fáradtan indultak hazafelé a spor­tolók. Polgár Tibor együtt ment le a lépcsőn Hőbe Bélával. Hőbe Bélának ismét eszébe jutott a kölcsönjegyzés. Már nem is tartotta olyan soknak a 100 forintot.. .. A saroknál elbúcsúztak. Hőbe lassan elindult a Köztársaság­ tér felé. Azon gondolkozott, hogy rá kellene még je­gyezni száz forintot. Sz. A. Lelkesen jegyeznek a Népstadion építői • Ötéves tervünk legnagyobb sportépítke­z­lésén, a népstadionon nagy lendülettel­­ végzik a munkát az építők. Szinte * hétről-hétre egyre jobban kibontakoznak * a magyar sportolók büszkeségének, a ha­­­­talmas stadion körvonalai. Két hét * múlva, október 11-ig például befejezik­­ a tizennyolc vasbetontartó láb falazd­á­séát. Ezzel párhuzamosan egymásután­­ emelik be az óriásdaruk a 20 tonnás , összekötő vasbeton-gerendákat. Ezzel a­­ munkával december 1-re elkészül a­­ zolddöltésre épült lelátó felüljárója. Ja­­­nuárban megkezdik a lelátó belső sze­­­relési munkáit. Befejezik a mázolási,­­ üvegezési és tereprendezési munka nagy­részét. Serényen folynak a 12 emeletes sport­szálló építésének a munkálatai is. Az alapozás befejezése után az alag­sort építik, amelyben az öltözők, a ka­zánház és a zuhanyozók kapnak he­lyet. A Képstadion építői nemcsak szorgos munkájukkal, hanem a békekölcsön jegyzésében való lelkes részvétellel is segítik ötéves tervünk legnagyobb sport­­alkotását. Kedden iSO:DOD forintra nőtt a stadion építők jegyzésének az összege. A Képstadion dolgozói eddigi jegy­­zésükkel 2000 vasbetriűi-üldelem árát ad­­ták kölcsön népünk államának. A kedvezőtlen időjárás ellenére is jól sikerült az atlétikai Béke Kupa-párosviadalok III. fordulója . A Uibbicon,a Bape szünet u­tán felújított ► a bet­ikai Béke Kupa-páros viadalok ál­► faluban érdekes versenyeket hoztak. ► Ezek a párosviadalaik jól megmutatják­­ a legerősebb fővárosi atlétikai sport­korok erényeit és hiányosságait. Kitű­­­nik a viadalok során, hogy általában­­ nem kiegyensúlyozottak meg a sport­­­­korok csapatai, sok olyan számuk v­an,­­ ahol nem rendelkeznek még közepes­­ tudású versenyzővel sem. A verseny­­£ sorozatban vezető Bp. Dózsának például , a rúdugrás okozza­­a legnagyobb gondot. ; * Bp. Vasasban hiányoznak a gátfutók, • a Bp. Bástyának nincsenek mag­asugrói ; e» — a. torolyhajítás kivételével — ; megfelelő dobolatlétái, „ így ‘tová­bb. ; Mindegyik sportkörben találhatók ; hiányoelágok. A versenysorozat tanul­­­­ságainak segítségével kell majd jövőre­­ a sportköröknek erősíteniök a szarkosz­­­­tályaikat és főleg az elmaradt számok­­ felé kell i­rányíta­niok a fiatalokat. * M­ég két forduló és több ér­d­­ek­es ta­lálkozó van hátra. A Bp. Dózsa végső győzelme ugyan már valószínű, a 2-3. helyért folyó­­küzdele­m a­z­onban még egyáltalában nem dőlt el. A sportkörök mindjobban rájönnek arra, hogy a si­keres szereplés sokban függ a csapat helyes össze á­yl­tás­ától. Különösen vo­natkozik ez a váltókra, hiszen a váltó­­számokban sok pontot kell szerezni. Ta­vasszal a sportkörük még á­lalában csak arra törekedtek, hogy az első vál­tójuk a lehető legerősebb legyen és nem törődtek a második és harmadik váltó összeállításával és helyezésével. Most már azonban felismerték, hogy az erős versenyzők arányos szétosztása a három váltóba, jobb helyezéseket a* több pontot hoz. * A Csepeli Vasas jelenleg nem tud egyen­rangú ellenfele len­ni a többi résztvevőnek. A csepeliek szakosztálya jelentősen meggyengült az utolsó évek­ben, néhány erősségük (Tölgyesi, Va­­randi,­­ Gaál) is hiányzott a legutóbbi fordulóban és általában baj van a szak­osztály utánpótlásával. Mindez azonban nem o­k arra, hogy a­­X Vasas ne igyekezzék minél jobban szerepel­ni. A Bp. Bástya e­llleni viadalon például jó­­néhány számban nem indítottak három versenyzőt és az is előfordult például, hogy a Ho­ra­es gátfutásban mindössze egy versenyzőt indítottak s az is már a második gá­t után feladta a versenyt, noha ha végigfut, az időeredménytől függetlenül is, 3 pontot szerezhetett volna. Nem szabad már eleve feladni a küzdelmet, a versenyeket mindig sport­szerűen végig kell vívni! ★ A verseny­sorozat iióik vannak szabályai és ezek minden résztvevőre kötelezők. Nem helyeseljük, hogy a Cs. Vasas—Bp. Bástya viadalon a kiírással ellentétben­­ az ügyességi számokban csak három ki­sérletet engedtek a szabályos hat he­lyett. A két sportkör a kedvezőtlen idő­járásra való tekintettel megállapodott ugyan ebben egymással s ebből semmi­féle előnyük sem származott, a helyes azonban az, ha minden párosviadal azo­nos feltételek mellett kerül sorra. M­a. szombati állandó eső, a nehéz, ra­gadós pályák és a vasárnapi hideg, vi­haros szél ellenére a forduló versenyei során számos kitűnő eredmény született. Ez is mutatja, hogy atlétáink nagy ré­sze még mindig kitűnő formában van. Elsősorban a 3000 m-es akadályfutókat kell kiemelnünk, akik közül szombaton — két verseny keretében — összesen négyen futottak 9:30-on belül, pedig 9 csúcstartó Apró nem is indult. Különö­sen a fiatal Dehény kitűnő egyéni csú­­csa meglepetés. Ha bátrabban megy és nem „tiszteli”* annyira Csordást, még jobb időt futhatott volna. Minden meg­szorítás nélkül is kitűnő időt futott Caray 5000 m-en és Béres 1500 ra-en. Igen jó formát mutattak a 400-asok, elsősorban Szentgáli és Karoldi, továbbá a gyorsfutók és Homonnay, Németh és Petiké is. feurlylökésben Lévai nemcsak a­z idei legjobb eredményt érte el (14-76), hanem egyéni csúcsát is 1 cm-rel meg­javította. Diszkosszal Schtortz ismét 47 m­én fáül dobott. A fiatalok közül Sas­­kői 43.02 m-es egyéni csúcsával az idei legjobb ifjúsági eredményt érte el a t­­­s­z­k­o­­z­vetés­ben és ennél jobbat az if­júságiak közül a felsza­badulás óta csak S­zécsényi dobott. Makay is ismét — fel? — átvitte a 1­60-at. A női atléták közül a legjobb teljesítményt Magda­né nyújtotta. 12,5 m-es egyéni csúcsa az eddigi második legjobb magyar súly­­lökőeredmény. A gyorsfutók és a gát­­futók viszonylag jól szerepeltek a ne­héz pályákon. Az ifjúsági Kovács Ilona 400 m-en figyelemreméltó egyéni csúcs­­csal (410-8) győzte le Hazuchát. Jócsáné is tartja jó formáját. Voltak azután, főleg férfi közép, és hosszútávon taktikás versenyek is, ahol az indulók nem az időre, hanem első­sorban a győzelemre, illetőleg a jó he­lyezésekre mentek. Ez a párosviadalok jellegét tekintve érthető, viszont a sportszerűségre mindig ügyelni kell. A legerősebb küzdelemnek sem szabad a sportszerűség rovására mennie. Ezt min­den versenyző tartja a szeme előtt. Az atlétikai Béke Kupában a hét végén újabb fordulót bonyolíta­nak le. A IV. forduló párosítása és a versenyek időpontjai a következők: Bp. V­asas—Bp. Bástya, Pasaréti-út, szombaton ló.lő. vasárnap ló.3i) (gyalog­lás kezdete 14.30). Bp. Honvéd—Bp. Haladig TF Haladás­vegyes, Mező­ u., szombaton lő.ló. vasár­nap lo.­KI (gyaloglás 14.00, a kalapács­­vetés a Tlz-pályán 11). Bp. Dózsa—Csepeli Vasas, Csepel, va­­sárn­ap 10 (gyaloglás 9). , 4.,**’’ Rózsa és a C«. Vasas viadalt tehát egy d­előtt bonyolítják le a tel­­jes műsorral. Valamennyi viadal a részt­vevő csapatok felvonulásával kezdődik. A 3000 m-es akadályfutók rangsora a Béke Kupa-versenyek során ismét jelentősen változott A­­KSO-on be­­lüli futóink száma kettővel emelkedett. yenen.il­l. Szilvágyi javította meg je­­lentécsen egyéni csúcsát. Dehény eddigi legjobb eredménye 9:36.2 volt, ezt az id.-i futó­­ 1­a, Szilvágyié pedig 9:38.8, vag 1950-ből. Velük együtt most már öten futottak 9.30-on belül és vala­mennyien az­ idén érték el legjobb ered­ményüket. A rangsor jelenleg a követ­kező: 9:00.4 Apró József 1952 9:00.6 Jeszenszky László 1952 9:20.6 Csordás László 1952 9:23.2 Dehény Ferenc 1962 9:26.6 Szilvágyi Herman 1952 9:31 Farkas Béla 1942 9:33.6 Uzsoki János 1951 9:31.8 Biró János 1947 9:32.4 Híres László 1950 9:35.8 Laczkó János 1952

Next