Népsport, 1953. december (9. évfolyam, 240-261. szám)

1953-12-01 / 240. szám

Bent van a hatodik! A hatodik gól után Hidegkúti, a gólszerző örömmel tárja szét a karját: 6:2 már az eredmény a javunkra. Jellemzően mutatja ez a jelenet is támadóink sokmozgásos, helycserés játékát: Hidegkúti jobbösszekötőben van, Budai pedig a középcsatár helyén. A képen balról-jobbra: Merrick (féltérben), Hidegkúti, Budai I­. Dickinson. Országos csúccsal győzött a Bp. Honvéd hadi­pisztoly-csapata Pécsett A Pécsi Honvéd vasárnap országos hadipisztoly-verseny­t rendezett Pécsett. A nagyszabású versenyen a pécsi sport­lövőkön kívül teljes csapatával indult a Bp. Honvéd, a Bp. Dózsa, a Légierő, s egyéni versenyzőkkel a Debreceni Hon­­véd. A verseny jó eredményeket hozott A csapatban győztes Bp. Honvéd és a második helyezett Pécsi Honvéd is túl­lőtte a Bp. Dózsa által eddig tartott or­­szágos csúcsot. Az egyéni verseny első hat helyezettje az I. osztályú szinten fe­lül lőtt. Egyéni összetett verseny (25 m, 30 pont, és 30 gyorslövés): 1. Takács Ká­roly (Bp. Honvéd) 60/548, 2. Décsei (Bp. Honvéd) 545, 3. Gyönyörű (Bp. Honvéd) 539, 4. Tremmel (Pécsi Hon­véd) 535, 5. Gáli (P- Honvéd) 531, 6 Simon (Légierő) 530, 7. Veres (Bp. Hon­véd) 529, 8. Hamvay (Bp. Honvéd) 525, 9. Antal (Légierő) 525 10. Andráska (Bp. Dózsa) 522, 11. Gál (Bp. Honvéd) 521, 12. Czudar (P. Honvéd) 520, 13. Milicz (P. Honvéd) 519, 14. Demeter (Bp Honvéd) 515, 15. Angyal (Bp. Dózsa) 505. Csapat: 1. Bp. Honvéd (Takács, Dé­csei, Zsigmond-Bodó, Demeter, Ham­vay) 2632, országos csúcs, (régi: Bp. Dózsa 2598), 2. Pécsi Honvéd (Trem­mel, Gáli, Czudar, Milicz, Sápi) 2606. 3. Légierő (Simon, Antal, Kuti, Kiss, Né­meth) 2538. 4 Bp. Dózsa 2390. Csütörtökön kezdődik az országos vívócsapatbajnokság Az országos vívócsapatbajnokság küz­­delmeit december 3. és 6-a között bonyo­lítják le a Sportcsarnokban. A bajnoksá­gon a Bp. vívó CsB helyezettjei és a me­gyei válogatottak indulnak. A verseny sorrendje: 3-án férfi tőr, 4-én női tőr, 5-én párbajtőr, 6-án kard. Az előmérkőzések minden nap 8 órakor kezdődnek, míg a döntőkre délután 5 órakor kerül sor. A fővárost a bajnokságokon a helyezé­sek sorrendjében a következő csapatok képviselik: kard: Honvéd, Vasas, Ganz­­vagon. Tervhivatal; női tőr: Lokomotív, Honvéd, Tervhivatal, Dózsa; férfi tőr: Vasas, Tervhivatal, Honvéd, Dózsa; pár­bajtőr: Honvéd, Vasas, Haladás, Loko­motív, Fáklya, Toldi, Dózsa. A kard-, női tőr- és párbajtőr-bajnokságban a kö­vetkező megyék válogatottjai indulnak: Borsod, Csongrád, Bács, Szolnok, Győr, Vas, Baranya, Fejér-Veszprém, Heves, Nógrád és Hajdú. A párbajtőr számban a hat fővárosi csapat mellett csak Bara­nya és Hajdú megye válogatottja indul. A bajnokságot az eredeti kiírástól el­térően az első fordulótól kezdve körmér­kőzés formájában vívják. A 12 csapatból álló mezőnyöket három négyes csoportra osztják. Innen ,két-két csapat kerül a két hármas csoportból álló középdöntőbe, majd két-két csapat jut a délutáni dön­tőbe. Párbajtőrben csal, két négyes cso­portban vívják le az előmérkőzést. Angol vélemények a magyar asztaliteniszezőkről — Távbeszélő jelenté­sünk — ■(London, november 30). Két vereség két győzelem. Ez a magyar asztaliteni­­szezők angliai mérkőzés-sorozatának mér­lege. Játékosaink még mindig igen so­kat beszélnek a mérkőzésekről, főleg az elvesztett találkozókról s az az általános vélemény alakult k­i, hogy nem sok kel­lett volna ahhoz, hogy mind a négy­­ta­lálkozón győztesként hagyjuk el a mér­kőzések színhelyét. Az angol szakvezető­ket — mint ők maguk mondták — meg­lepte versenyzőink teljesítménye. Főleg utánpótlásunkat dicsérik. Ivor Montagu az angol szövetség elnöke, aki mindig fi­gyelemmel kíséri a magyar versenyzők szereplését melegen gratulált fiataljaink szerepléséhez. — Magyarországon tömegsport lett az asztalitenisz is, s ennek hatása már az élvonalban is mutatkozik — mondta. — Ha ezek a fiatal versenyzők nemzetközi tapasztalatra tesznek szert, akkor ismét Magyarország kezébe kerül a világelsőség ebben a sportágban is. A sajtó még mindig elsőoldalas cik­kekben foglalkozik a magyar—angol labdarúgó-mérkőzéssel, jut azért hely a lapokban az angol—magyar asztalitenisz­­mér­kőzések bírálatára is. A „Daily Mir­­ror“ kiemeli, hogy a­­ négy versenyen sze­repelt versenyzők közül Sidó Ferenc já­téka tetszett leginkább. „A magyar világbajnok biztosan intézte el Simonst és Leachet, s csak a hálószél akadályozta meg abban, hogy Bergmannt nem tudta legyőzni. Nem kétséges, hogy ez a kemény, támadóstílust játszó ver­senyző a londoni világbajnokságon mint az egyéni bajnokság elsőszámú esélyese állt asztalhoz Elismeréssel ír a lap Gervainénak az egyéni mérkőzéseken nyújtott teljesít­ményéről 16 „A Rowe-nővérek biztos legyőzésével s az ellenük mutatott játékával Gervaine ismét bebizonyította, hogy egészen kivé­teles technikai és taktikai adottságokkal rendelkezik s ha mozgékonyabb lesz ak­kor a következő VB-n visszahódíthatja első helyét A lapok örülnek a londoni és birming­hami győzelemnek, egy kis gyógyírnak tekintik ezeket az eredményeket a 6:3 okozta sebre, de tárgyilagosan elismerik, hogy a magyarok nagyrészt fiatal után­pótlásukat szerepeltették s mint a „Daily Telegraph­* írja: „Ezekkel a fiatalokkal már a közeljövő­ben számolni kell.** Vasárnap és hétfőn városnézés, mozi­látogatás szerepelt a műsoron. Hétfőn este utazunk át Párizsba. Visszük maszunkr­­al azokat a táviratokat és üdvözleteket, amelyek azután érkeztek a magyar labda­rúgók szállására, amikor ők elhagyták Londont. — Nagyon örülünk annak, hogy a labdarúgókkal együtt érkezünk meg Bu­dapestre, s részt vehetünk a fogadtatáson — mondta Kertész István, csapatunk ve­zetője. — Azért úgy gondolom, hogy az asztaliteniszezőknek sem kell Kelenföl­­dön kiszállniuk. Lelkesen, nagy odaadás­sal harcoltak, kis szerencsével a két el­vesztett mérkőzést is megnyerhették vol­na. A mostani angliai tartózkodás jó ha­tása majd az 1951. évi londoni világbaj­nokságon fog megmutatkozni fiatal ver­senyzőink játékán. Várkonyi László , A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG MINISZTERTANÁCSA MELLETT MŰKÖDŐ ORSZÁGOS testnevelési ÉS SPORTBIZOTTSÁG LAPJA KEDD, 1953 DECEMBER 1 óra: fillér IX. ÉVFOLYAM, 240. SZÁM Dely legyőzte Androvitzkyt az országos sakkbajnokságban Az országos egyéni sakkbajnokság 6. fordulóját vasárnap bonyolították le. Valamennyi táblán heves küzdelem folyt, az ötórás játékidő alatt mindössze két játszma fejeződött be. A mezőny végén álló Dely nagy meglepetésre legyőzte a vezető Androvitzkyt. Khiger sötéttel már a megnyílásban túljátszotta Lászlót, gya­­logot, majd játszmát nyert. A többi játszma függőben maradt. A Berger­—Gereben és a Gasztonyi—Szily játszmában Berger és Szily esélyei ked­vezőbbek. A Sándor—Tipary végjáték döntetlen színezetű. A Flórián—­Szilágy­ és a Barcza—Navarovszkij küzdelem bo­nyolult állásban szakadt félbe. A Réthy—Lengyel mérkőzés elmaradt- Mészáros szabadnapos volt. A sok fü­ggőjátszma miatt a mezőny sorrendje csak annyiban változott, hogy Kluger utolérte az élen Androvitzkyt- Mindkettőjüknek 4 pontjuk van, utánuk Szily és Sándor következik egyaránt 25 ponttal és 10­ függőjátszmával ­ Hidegkúti elől ment az angol védelem Az egyik magyar támadást mutatja a fenti képünk. Az előretörő Hidegkútit sikerül megállítania a keresztező Johnston­­nak és Merrick megszerezheti a labdát. A képen balról-jobbra: Eckersley, Kocsis, Merrick, Dick­ertson, Johnston, Hideg­kuti. Válogatott öttusázóink megérkeztek Chilébe Minden számban kettős győzelmet arattak a magyar ifjúságiak a bytomi úszóviadal első napján Az ü­llői úti pályán rendezik meg vasárnap a Bp. Kinizsi-Bp. Honvéd mérkőzést Bécs város kardbajnoka: Gerevich, második: Kárpáti, negyedik: Papp — Távbeszélőjelentésünk. — (Bécs, november 30.) Vasárnap délután kezdődtek meg ,a Messe palástban a kard­vívó középdöntő, küzdelmei. Két csoport­ban 12 versenyző csapott össze. Az I. csoportban Kárpáti, Papp, Benevent (­olasz), Nicolini (olasz), Plattner (oszt­rák), Wanetschek (osztrák)­­küzdött, a N­ csoportot pedig Comini (olasz), Gerevich Rosek (osztrák), Loisel (osztrák), Kerb (osztrák) és Roulot (francia) alkotta. Mindhárom versenyzőnk megbízhatóan vívot­t és biztosan került a­ döntőbe. A I­I. csoportban Kárpáti, Papp, Plattner 3—3, Wanetschek 2, a II. csoportban Lo­isel 4, Comini és Gerevich 3—3 és Roulot 2 győzelemmel harcolta ki a döntőbe jutást. Gerevich kimagasló teljesítményt nyújtott Délután fél 5-kor, zsúfolt nézőtér előtt kezdődött meg a döntő. Nagy volt az érdeklődés a világhírű magyar kard­­vívók iránt. Versenyzőink nem bi­zonyultak méltatlanoknak a nagy ér­deklődésre. Nagyszerűen küzdöttek és végeredményben az első négy között vé­geztek. Különösen Gerevich vívása ment élményszámba. Minden csörtéjét meg­nyerte. Papp ellen 5:4-re, Plattner és Roulot ellen 5:3-ra, Kárpáti, Wanetschek, Loisel és Comini ellen pedig 5:1-re győ­zött. Nyugodtan, nagyszerű pengevezetés­sel, okosan, jó taktikával harcolt, gyors volt, mint a villám, kétségtelenül kima­gaslott a mezőnyből. Nagyszerű fejcsel­­oldalvágásai, ellen-visszavágásai, időben beadott feltartó szúrásai, védés-visszavá­gásai nem egyszer ragadtatták tapsra a nézősereget. Igen okos taktikai fogása volt, hogy kevés elő­vágást alkalmazott, mert észre vett­e, hogy a versenybírák nem mindig látják meg azokat. Annál többet szúrt viszont, mert a szúrásokat értékel­ték Kárpáti két vereséggel kezdett. Gere­vich­től 5:1-re, Papptól 5:4-re kikapott, ezután azonban megnyugodott, magára talált és csőrtéről csörtére javult. Platt­­vert 5:3-ra, Wand­scheket és Loiselt 5:1-re, Cominit és Roulot-t 5:2-re vert®. A küzdelmek második szakaszában már újra a régi Kárpátit láthattuk. Sok hosszú támadással, remek fejcsel-hasvágásokkal, jó elővágásokkal, jó szúrásokkal bizonyí­totta be újra kivételes képességeit. Sok találatát szerezte ezeken kívül tempó-has­­vágással is. Jó teljesítményt nyújtott Papp is, bár két külföldi ellen is csörtét vesztett. Gerecichtől 5:4-re, Loiseltól 5:1-re, Roulet­­tól 5:4-re kapott ki, Kárpáti ellen 5:4-re, Plattner ellen 5:3-ra, Wanetschek ellen 5:2-re, Comini ellen pedig 5:1-re győzött. Három veresége minden bizonnyal annak tudható be, hogy nemzetközi egyéni ver­senyen ritkán indul, inkább csak a csapat­küzdelmekben vesz részt. Mindent össze­vetve jónak mondhatjuk a teljesítményét. Jó, gyors támadásokat hajtott végre hasra és oldalra, olykor azonban rossz ütemben indította támadásait. Nagyszerűek voltak fejre irányuló közbevágásai, jól ment hátra és nem egy mesteri védés-vissza­vágást láttunk tőle. A végeredmény: Bécs város 1953. évi kardvívó-baj­­noka, Gerevich Aladár (Magyarország) 7 győzelem, 2. Kárpáti Rudolf (Ma­gyarország) 5 gy. 9 kapott találat, 3. Loisel (Ausztria) 5 gy., 15 kt, 4. Papp Bertalan (Magyarország) 4 gy., 5. Co­mini (Olaszország) 3 gy., 6. Roulot (Fran­ciaország) 2 gy., 6 kt., 25 at. 7 Wa­­netschek (Ausztria) 2 gy., 6 kt., 21 at. 8. Plattner (Ausztria) 0 győzelem. Ezzel véget ért Bécs város idei vívóbaj­noksága és a karddöntő után a helyszínen lezajlott a díjkiosztás. Kihirdették a nemzetközi pontverseny végeredményét is.­ Magyarország elhódította a Nemzetek Díját az olaszoktól: 1. Magyarország 53 pont, 2. Ausztria 30 pont, 3. Olaszország 17 pont. A magyar csapat az idén tehát már a harmadik pontversenyt nyerte, mert Gand­­ban és Brüsszelben, a világbajnokságon is a magyar vívók nyerték a nemzetek kö­zötti pontversenyt. Rozgonyi György Rangadóval indul a jégkorong Béke Kupa Keddi és szerdai sportműsor Kedden délután megkezdődik a jég bár fiataljai igen bíztatóan fejlődnek. Kedden­ délután megkezdődik a jég­korong-idény a Béke Kupa küzdelmeinek első mérkőzésével. Mindjárt elsőnek ko­moly esemény­szemtanúi lehetnek majd a nézők, mert a bajnokság első és máso­dik helyezettje csap össze a tovább­jutásért. A mérkőzés esélyese a Bp. Pos­tás, egyrészt, mert a legtervszerűbben ké­szült fel valamennyi csapat közül, más­részt, mert Hárayval tetemesen megerősö­dött csatársora. Korántsem lehet azonban előre lefutottnak tekinteni a mérkőzést, hi­szen a Bp. Kinizsi fiataljai rendkívül sokat fejlődtek tavaly óta, különösen a sza­linográdi edzéseken és a csapat külön­ben is nevezetes nagy küzdőképességéről. A tavalyi idény végén például biztosan verte a MEH-kupában a Bp. Postást. Jó iramú, izgalmas, változatos mérkőzést, nagy küzdelmet várunk. Szerdán ismét komoly mérkőzésre kerül sor: a Bp. Vörös Meteor találkozik a Bp Építőkkel. A Bp. Vörös Meteor nagyobb játékerőt képvisel, mint tavaly, mert Kunnal és Vagyóczkyval megerősödött, a Bp. Építők csapata ugyanakkor gyengült, bár fiataljai igen bíztatóan fejlődnek. Ezen a mérkőzésen is nagy küzdelemre van kilátás. A Bp. Vörös Meteor az esélyes. KEDD JÉGKORONG. Rajt a Béke Kupáiban. Bp. Postás—Bp. Kinizsi, Műjégpálya, 18. __ SAKK Országos egyéni sakkbajnokság, 7. forduló. (Kluger—Gasztonyi, Lengyel— László, Na­varovszky—Réthy, Szilágyi— Barcza, Dely—­Flórián, Tipary— Andro­vszky, Gereben—­Sándor, Mészáros—Ber­ger, Szily szabadnapos.) Gorkij-Jasov 44., 16.30. SZERDA JÉGKORONG: Béke Kupa. Bp. Vörös Meteor—­Bp. Építők, Műjégpálya, 18. SAKK. Országos egyéni sakkbajnokság?, 8. forduló. (Sándor—Mészáros, Andro­vitzky—Gereben, Flórián—­Tipáry, Barcza —Dely, Réthy—Szilágyi, László—Nava­rovszky, Gasztonyi—Lengyel, Szily—Kstt­­ger, (Berger szabadnapos.) Gorkij-fasor 44., 16 30.

Next