Népsport, 1954. július (10. évfolyam, 130-151. szám)

1954-07-01 / 130. szám

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG MINISZTERTANÁCSA MELLETT MŰKÖDŐ ORSZÁGOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORTBIZOTTSÁG LAPJA CSÜTÖRTÖK, 1954 JÚLIUS 1. A Ára: 60 fillér ★ X. ÉVFOLYAM, 130. SZÁM A labdarúgó VB-ért: Nyugat-Németország—Ausztria 6:1 Négy kitűnő országos csúcsot állítottak fel a csehszlovákok ellen készülő magyar atléták Asbóth, Erdődyné és Peterdi az ötödik forduló után is veretlen a teniszezők Tizek-bajnokságában . Hosszabbítás után elsősorban óriási küzdőképességével, lelkesedésével, győzniakarásával nyerte meg addigi legnehezebb mérkőzését a magyar válogatott M­AGYARORSZáG­­URUGUAY 4:2 (2:2,1:0) Csapatunk 2:0-ás vezetése után az uruguayiak erősítettek és néhány perccel a befejezés előtt egyenlíteni tudtak . A hosszabbításban kidomborodott a magyar csapat nagyobb tudása, jobb erőnléte és nagyobb akaratereje anyaimé, 50.000 néző. Vezette: Griffiths (Wales). Partjelző: Faultless (Skócia), Vincenti (Franciaország) Góllövő: Czibor, Hidegkúti, Hohhberg, Hohhberg, Kocsis, Kocsis — Kiküldött munkatársaink távbeszélő jelentése —­­Lausanne, Június 30.) A magyar csa­­t 9 órakor reggelizett, majd röviddel m­a vonatra ült, s háromnegyed 12 -kor megérkezett Laussane-ba, a mér­­cés színhelyére. Itt az egyik tóparti fllóban pihent meg. 12 és 1 óra kö­­z taktikai megbeszélés volt. Sebes sztáv, a csapat vezetője. — Kalocsay za dr.-nak, az uruguayi csapat meg­yeijének véleménye alapján ismertette az uruguayi csapat játékát, egyes já­tékosok tulajdonságait, járók­áját. Kiosztotta a különleges felada­­at. Palotás hátravont középcsatárt szik, Hidegkuti a balösszekötő bor a balszélső, Palotás és Hi­­skuti időnként helyet cserél egy­­ssal. Kocsis állandóan előlmarad. Bu­­, ha szükség van rá, segít hátul, de­­ megy egészen hátra a 16-osig. Hanez vonatkozik Cziborra is. Hang­ozta Sebes Gusztáv, hogy a védel­­m nem szabad magára hagyni, állam­­­ segíteniök kell a védőket a csatá­nak is. A csapatnak egyébként saját,­­szokott játékát kell játszania. Az értekezlet után Hegyi Gyula, az EB elnöke beszélt a fiúkhoz. El­adta, hogy bízik a csapatban, an­­­ ellenére, hogy Puskás ezúttal sem óhat. Tudja, hogy a csapat tagjai tában vannak a mérkőzés jelentéss­­el, tudják, mit jelent ennek a mér­ésnek a megnyerése. „A megszokott és, odaadó játékot várjuk tőletek” mondta befejezésül. z értekezlet után a játékosok lepi­tek. Csak Puskás maradt fenn. It a szálloda terraszára és a külön- 5 nemzetiségű szurkolókkal „be­­getett”. Közben elkezdett szemer­­ni az eső, mire Puskás mindjárt­­jegyezte: „Bár jobban esne, ez­ünk kedvez. Igaz, hogy a védőjáté­­­knak kevésbbé, de támadójátéko­knak annál inkább.” Bánatosan clta, hogy milyen nehéz lesz újra a­rról végigizgulni a fiúk küzdel Elárulta, hogy rettenetesen ide­ig órával a mérkőzés előtt erőtel­­t kezdett esni az eső. A különböző ágak újságírói között is ugyanaz a tény: az eső a magyar csapatnak ez. Bár igazuk lenne... Majd átjuk... Uruguay csapata 5n szerdán délelőtt utazott át .„Manne-ba és nem messze a magyar hat szállásától ütött tanyát. A játék­­­vezetők meglehetősen idegeseknek láttak, noha ezt igyekeztek palás­ Mi éppen úgy reménykedünk a­zeremben, mint a magyarok — dta Troccoli, a küldöttség egyik idője. — Azért készültünk gond o­­odahaza és azért jöttünk Svájcba,­­ megnyerjük a világbajnokságot, osolyogva mondta, hogy az uru­­­lak közül senki sem fogja fel­it az ereit és senki sem fekszik az UDUEZ alá, ha elvesztik a mérkő­• Nehéz lesz ez a mérkőzés — idogatták az uruguayiak. — A­gyaz csapat jobb, mint a brazil jat volt 1950-ben. Akkor legyőztük esélyes brazilokat, reméljük, hogy őt legyőzzük az esélyes magyaro­k • • San Carlos Bracco, a csapat ur­­a azt hangsúlyozta, hogy ez a •kőzés lesz az igazi döntő, ért-5. ha egyik-másik játékos ideges, .osított bennünket, hogy az uruguayi kosok keményen játszanak ugyan, nem szabálytalanul. Bár egy lenne idenesetre ez is hamarosan kidé ... A sérültek közül csak Va­­i nem játszhat, helyette Car­­lo kerül be a csapatba. Car­­lo 25 éves és — ahogy ők mond­­— nagyon tehetséges, 1­ óra előtt néhány perccel érkezik a két csapat a pályára. A rendőrség itasságból — az elmúlt vasárnap tör­­t eset megismétlődésének elkerülése fekében — lezárja az öltözőkhöz ve­­ő folyosókat. Az eső fél 6 óra előtt eláll, de borús, ködös az idő, nem lehet lelátni a Genfi­­tóra. Rendőrzenekar szórakoztatja a kö­zönséget. 6 óra előtt nyolc perccel vonulnak ki a csapatok a pályára. Az uruguayiak kék mezben fekete nadrágban, a mieink meggypiros mezben, fehér nadrágban. Feltűnik, hogy milyen sok uruguayi szurkoló van a nézőtéren. A déli lelá­tón helyezkednek el s apró kék-fehér zászlók lengetésével üdvözlik az uru­guayi játékosokat. Czibor góljával A magyar csapat kezdi a játékot, de első támadásunk elakad. Az uruguayiak jönnek fel, de Ambrios 18 méteres lab­­d­át-1 ” Von” mell* szélt- Az erősei r.suy szós talajon a labdák rendre megugra­­nak. Lassan felnyomul a magyar csa­pat, de játékosaink szemmel láthatóan idegesek. Sok a hiba a játékban. A 7. percben Budai szögletét Máspoli há­rítja, nem sokkal később Palotás lö­vése ad munkát az uruguayi kapu­védőnek. A 9. percben Czibort röviden szerelik. Hidegkúti nehéz szögből lő, de a labda hajszállal a bal kapufa mel­lett suhan el. Nagy helyzet volt. Uruguayi támadás következik. Berger elől Buzánszky az utolsó pillanatban vágja ki a labdát. Hohhberg 16 méteres lövését Grosics szögletre nyomja, eb­ből újabb szöglet keletkezik. Kocsis szabadít fel és máris mi támadunk. A 13. percben Palotás Hidegkútinak ad, ő Ko­csishoz továbbítja a labdát. Kocsis fejjel a középen előretörő Czibort szökteti. Máspoli kifut a kapujából és Czibor 14 méterről ballal lő. A lapos, ugrálós labda a kapus alatt a bal sarokba vágódik. 1:0-ra veze­tünk. A gól után az uruguayiak rohamoz­nak. Lórántnak és Buzánszkynak csak nehezen sikerül tisztáznia. Hullámzóvá válik a játék. Grosics szögletre öklöz, utána Budai is fut el, de beadása a középen senkit sem talál. A 19. percben Palotás szépen le­fut a jobbszélen, de pontatlanul ad be a jó helyzetben lévő Kocsisnak. Nem túlságosan nagy az Iram. Szép Czibor—Hidegkúti összjáték után Car­­ballo vágja ki a labdát. A keményen harcoló uruguayi vb-Az ellenfél csapatában Miguez nem játszik, Schiaffino a középcsatár, Hohhberg a balösszekötő, így áll fel a két csapat: Magyarország: Grosics — Buzánszky, Lóránt, Lantos — Bozsik, Zakariás — Budai, Kocsis, Palotás, Hidegkúti, Czibor. Uruguay: Máspoli — Andrade, Santa­maria, Martinez — Carvallo, Cruz — Souto, Ambrois, Schiaffino, Hohberg, Bergez. vezetést szerzünk d ők megakasztják a meg-megújuló magyar támadásokat. Érdekes: Schü£űino hátravont középcsa­itirai J..iuk Gr­ül.u. lan­gol­san f­el­ugorva véd. A következő percben Hohhberg elől kifutva tisztáz a magyar kapus. Lantos nagyerejű szabadrúgását Máspoli a kapu fölé nyomja a 27. perc­ben. Fokozódik az iram. Baloldali támadás végén Palotás labdája Santamarián akad el. Nagy a magyar nyomás, de ez nem jut gólokban kifejezésre. Ismét elered az eső, még csúszósabbá válik a játéktér. A 35. percben Buzánszky rövidre si­került fejesét Hohhberg elcsípi, de meg­lepi a váratlan helyzet és jobbal a kapu mellé lő. Most változatos a játék. Lan­tos szépen ívelt labdája Kocsist lesen találja. Egy ügyetlen hazaadás okoz iz­galmat a magyar táborban, de szeren­csére nincs baj. Tetszetős, de kissé lassú a magyar támadások építése. Ko­csis ugratja ki Czibort a 41. percben, a balszélső azonban rosszul találja el a labdát és Máspolt véd. Közvetlenül a félidő befejezése előtt Czibor harcol ki szögletet, de ez sem hoz eredményt. SZÜNETBEN mindkét öltözőben a csúszós talajra pa­naszkodnak a játékosok. Sebes Gusztáv nyugodtabb játékot kér a magyar játé­kosoktól. Azt mondja: futtassák a lab­dát, pontos, gyors összejátékkal közelít­sék meg az ellenfél kapuját. — Gyorsan kell passzolni, mert az uruguayi védők nagyon jól alkalmazzák a becsúszó szerelést. Ne engedjétek ma­gatokhoz közel a védőket. Amikor a II. félidőre kimennek a csa­patok a pályára, már erősen sötétedik s az eső változatlanul tovább esik. TM Kiküldött munkatársunk távbeszélőjelentése­­ (Róma, június 30.) A tornász-világ­bajnokság küzdelmei rekkenő hőség­ben folynak Rómában. A férfi világ­­bajnokság során hétfőn a késő délutáni órákban a II. csoportba sorolt csapatok mutatták be az előírt gyakorlatokat. Ekkor Finnország, Ausztria, Egyiptom, Nyugat-Németország, Luxembourg, Irán, Svédország és az USA versenyzői lép­tek a porondra. Ebben a csoportban Nyugat-Németország csapata nyújtotta a legjobb teljesítményt, utána Finnország következett. A III. csoportra kedden délelőtt ke­rült sor. Ekkor a Szovjetunió, Magyar­­ország, Olaszország, Bulgária, Francia­­ország, Románia, Belgium és Dél- Afrika versenyzői hajtották végre az előírt gyakorlatokat A Szovjetunió együttese toronymagasan kiemelkedett a mezőnyből. Az olimpiai bajnok szov­jet együttesben a már ismert Csuka­­rin, Saginyan, Muratov, Korolkov és Azarjan mellett Sahlin, Dzsajanl és Vosztrikov személyében fiatalok szere­peltek. A szovjet tornászok előírt gyakor­latai szinte­­kifogástalanok voltak. A magyar férfi versenyzők köze­pes teljesítményt nyújtottak. Általában senki nem okozott közülük csalódást, csupán Baranyai volt a várt­nál gyengébb. Minden­esetre ez a me­zőny erős volt a magyar csapatnak. Kedden délelőtt tehát valamennyi ország csapata bemutatta az előírt gyakorlatot, kialakult tehát a végle­ges sorrend az előírt gyakorlatok után. A Szovjetunió együttese több mint tízpontos előnyt szerzett a meg­lepetésre második helyen álló Nyugat- Németország előtt. Időközben a sváj­ciak pontszámát módosították. Így a .. .. Vf -1 a magyar csapat a hetedik helyen áll az előírtak után. A csapatbajnokság ál­lása: 1. Szovjetunió 344.50, 2. Nyugat-Né­metország 334.40, 3. Svájc 333.65, 4. Japán 333.60, 5. Csehszlovákia 328.35, 6. Finnország 328.15, 7. Magyarország 322.60, 8. Olaszország 314.30, 9. Fran­ciaország 313.30, 10. Bulgária 312.40 Lengyelország, Jugoszlávia, Ausztria, Egyiptom, Luxembourg, Dánia a to­vábbi sorrend. Az egyéni versenyben is a szovjet tornászok fölénye dombo­rodott ki az előírt gyakorlatok bemuta­tása után. Az összetettben az első hét helyet szovjet tornász foglalta el, s a nyugatnémetországi Bantz csak nyolca­dik tudott lenni. Az előírtak után így állt az egyéni verseny: Összetett: 1. Csukarin (Szovjetunió) 57.60, 2. Muratov (Szovjetunió) 57.50, 3. Saginyan (Szovjetunió) 57.40, 4. Sahlin (Szovjetunió) 57.25, 5. Azarjan (Szovjet­unió) 56.90, 6. Korolkov 56.65, 7. Vosztrikov (Szovjetunió) 56.65, 8. Bantz (Nyugat-Németország) 56.50, 9. Dzsajani (Szovjetunió) 56.30, 10. Stalder (Svájc) 56.20, 11. Kono (Japán) 55.90, 12. Günthard (Svájc) 55.90, 13. Ono (Japán) 55.75 Korlát: 1. Csukarin 9.85, 2. Stalder 9.75, 3. Saginyan 9.70. Nyújtó: 1. Mura­tov 9.80, 2. Bantz 9.75. Lólengés: 1—2 Saginyan és Stalder 9.60. Gyűrű: 1—3. Csukarin, Korolkov, Muratov 9.80. Talaj: 1— 3. Muratov, Takemoto (Japán), Dzsa­­jani 9.65. Lóugrás: 1. Dzsajani 9.55, 2— 3. Sahlin és Azarjan 9.50. A magyar versenyzők az előírt gya­korlatok után az összetettben a követ­kező helyezéseket érték el a 144 főből álló mezőnyben: 27. Takács 54.65, ... 42 Pataki 53.80, ... 50. Várkői 53.40, ... 56. Kemény 52.60, ...59. Klencs 52.10, .. .64. Héder 51.20, ... 66. Réti 51.10, ... 68. Baranyai 50.60. Az ismertebb versenyzők közül az előírtak után Takemoto (Japán) a 14., Engster (Svájc) a 19., Suiniemi (Finn­ország) a 21. helyen áll. A szabadon­­választott gyakorlatokat szerdán a késő délutáni órákban mutatják be a ver­senyzők. A nők világbajnokságában, amikor már valamennyi csapat bemu­tatta az előírt gyakorlatokat, az össze­tett csapatversenyben így alakult a sor­rend: 1. Szovjetunió 225.45, 2. Magyaror­szág 222.30, 3. Csehszlovákia 220.05, 4. Olaszország 214.65, 5. Lengyelország 214.35, 6. Bulgária 213.65. A további sorrend: Románia, Franciaország, Svéd­ország, Nyugat-Németország. A magyar tornásznők számára nagy hátrányt jelentett, hogy hétfőn nem tud­ták befejezni előírt gyakorlataik bem­uu­tatását, mert besötétedett, így a lóugrás­ra csak kedden délelőtt került sor. A magyar tornásznők felemásko­rú­­ton dolgoztak a legjobban, kül­ö­­sen Keleti Ágnes. Jól sikerültek a talajgyakoratok *s­ Gerendán ezzel szemben m*í*ehet°s®n sokat bizonytalankodtak vele.nyz°*K’ erre jellemző, hogy Pe’-é’Y,ne 9.7b-os pontszáma volt a legmagaabb. A szov­jet versenyzők ismét bebizonyították, hogy a világ legjobbja”, még a sérült Muratova nélkül is biztos vezetésre tudtak szert tenni a csapatversenyben Kedden délikán és szerdán dél­előtt került sor a női szabadott­választott gyakorlatok bemutatá­sára. A szovjet csapat tovább tudta növelni előnyét, ugyanígy a magyar együttes is növelte előnyét a csehszlovák csa­pattal szemben. A magyar tornásznők­­nek igen nagy közönségsikerük volt Most már nemcsak a fetemáskorláton és talajon ment jól a magyar verseny­zőknek, hanem a gerendán is A sza­­badon választott gyakorlatok bemutatása után a csapatverseny állása íár ala­kult: 1. Szovjetunió 451.11, 2. Magyarország 444.48, 3. Csehszlovákia 441.58, 4. Ro­mánia 430.37, 5. Lengyelország 429.99, 6. Olaszország 424.77, 7. Franciaország 424.15, 8. Bulgária 423.43, 9. Nyugat-Németország 421.96, 10. Svédország 419.58, 11. Jugoszlávia 419.44. Ez a sorrend azonban még nem je­lenti a női csapatverseny végeredmé­nyét, mert a női csapatversenybe bele­számít az együttes kéziszergyakorlat is. A kéziszergyakorlatokat szerdán a késő délutáni órákban mutatják be a csapa­tok. Az egyéni versenyben is a szovjet tornásznők uralták a mezőnyt. Csak­nem valamennyien szép kivitelezésű, hibátlan szabadonválasztott gyakorlato­kat, igen erős anyagú és szép testtar­tással végrehajtott szabadonválasztott gyakorlatokat mutattak be. Jól szerepelt a csehszlovák Bosaková is. A magyar tornásznők közül Keleti Ágnes érte el a legkiválóbb ered­ményt: felemáskorláton egyaránt kitűnően sikerült előírt és szaba­don választott gyakorlata is, mind­kettőre 9.73 pontot kapott. Ennél egy versenyző sem szerzett többet, s így Keleti Ágnes nyerte meg ezen a szeren a világbajnokságot. Ifefglaz összed­Ut^es^be^J^lggt során kilenc pontos ugrás elegendő lett volna ahhoz hogy megnyerje az összetett világbajnokságot. Lóugrásban azonban — Itt a szabadon választott ugrásra gondolok — annyira erőt vett rajta a fáradtság, s kiújult lábsérülése is zavarta, hogy mindkét ugrására 0 pontot kapott, így az összetett verseny­ből ki is esett. Az összetettben a ma­gyar versenyzők közül Perényiné érte el a legjobb helyezést. Felemáskorlát. Világbajnok: Keleti Ágnes (Magyarország) 19.46, 2. Rugyko (Szovjetunió) 19.33, 3. Rákóczi (Lengyel­­ország) 19.21, 4. Bocsarova (Szovjet­unió) 19.13, 5. Danyilova (Szovjetunió) 19.12, 6. Gorohovszkaja (Szovjetunió) 19.06, 7. Bosaková (Csehszlovákia) 19.06, 8. Perényiné (Magyarország) 19.02 9. Manyina (Szovjetunió) 18.96, 10. Gulyás­­né (Magyarország) 18.96, 11. Tass (Ma­gyarország) 18.93. Gerenda. Világbajnok: Tanaka (Japán) 18.96, 2. Bosaková 18.76, 3. Keleti 18.72, 4. Perényiné 18.66, ... 7. Bánáti (Ma­gyarország). Talaj. Világbajnok: Manyina 19.39, 2. Bosaková 19.16, 3. Gorohovszkaja 19.12, 4. Keleti 19.10, 5. Dirij (Szovjetunió) 18.96, 6. Rugykó 18.96. Lóugrás. Világbajnok: Manyina 19.16, 2. Pettersson (Svédország) 18.96, 3. Berggren (Svédország) 18.95, 4. Goro­hovszkaja 18.90, 5. Danyilova 18.86, 6. Rugyko 18.79. Összetett. Világbajnok: Rugyko (Szov­jetunió) 75.68, 2. Bosaková (Csehszlová­kia) 75.11, 3. Rákóczi (Lengyelország) 74.42, 4. Perényiné (Magyarország) 74.31, 5. Bocsarova (Szovjetunió) 74.21, 6. Chadimová (Csehszlovákia) 74.20, 7 Gorohovszkaja (Szovjetunió) 74.18, 8 Gulyásné (Magyarország) 73.97, 9. Ta­naka (Japán) 73.81, 10. Sarab­idze (Szov­jetunió)­­73.42, 11. Kertész (Magyaror­szág) 73.41. Meg kell­ett jegyezned, hogy az eredmények meglehetősen hiányosak, s előfordulhat, hogy némely helyen változás lesz. Ennek oka, hogy a ver­senyirodák rendkívül felületesen, emel­lett lassan és körveslenye­se­n végzik munkájukat. A világbajnokság küzdelmei szerdán este már be is fejeződnek. Az ere­deti tervek szernt csütörtökön 11z lett volna vers,r0r,­ a nagy hőség miatt azonban igyekeztek minél előbb lebo­­nyoljtani a versenyeket. Szerdán este tematlik a v ek együttes kéziszer-gya­­korlat ve­senye is és a férfiak is va­­lamenny­en bemutatják szabad­onvá­­lasztói gyakorlataikat cütörtökön kerül sor az ünnepé­lyes, díjkiosztóra és a záróünnepélyre. Pető Béla Keleti Ágnes világbajnokságot nyert felemáskorláton é­ csapatversenyben a Szovjetunió fér­fi és női csapata vezet Már a 2. percben A II. FÉLIDŐ Magyar támadással folytatódik a játék, de ez Czibor rossz átadásán­ál­akad. A 2. percben Kocsis remekül szök­teti Budait, a jobbszélső átveszi a labdát, nagy harcot vív Martinez­­zel, Budai győz, sikerül beívelnie. A túlsó kapufa irányába száll a be­adás, a nagy lendülettel befutó Hidegkúti két méterről vetődve a jobb sarokba fejel. 2:0 Magyaror­szág javára. Rögtön a gól után szép magyar tá­madás fut a pályán , szöglet lesz be­lőle. Aztán hullámzó lesz a játék Mindkét csapat játékába sok hiba csú­szik. A 6. percben Budai elfut, beadá­sát Kocsis hatalmas lövéssel haj­szállal küldi a balsarok fölé Czibor fut el, bead, de nincs magyar csatár az uruguayi kapu előtt. Egy uruguayi támadást Lóránt ollózva sze­rel. Nagy tapsot kap érte. Egyre sö­­tétebb lesz. Többet támadunk, de az uru­guayiak szórványos támadásai rendkívül veszélyesek. Bergez erősen kapu mellé lő. Budai elfut, beadását a nagy lendülettel be­futó Palotás a kapu fölé fejeli. Schiaf­­fiito ,szé­pen cselez, veszélyesen tör ka­pura, de Zakariás felszabadít előle. Az uruguayiak nagy lendülettel harcolnak. A 20. percben Hidegkútit Santamaria jó helyzetben felvágja, de a játékve­zető a beavatkozást a labdára iró újabb magyar gól nyúlónak minősíti, s nem ítél szabad­rúgást. Souto elfut, Grosics kiszalad a kapujából, s a szélső az üres kapu fölé lö­vi a labdát. Ez bizony gólhelyzet volt. Két mellélövés bizonyítja, hogy az uruguayiak támadnak, Bozsik szépen szerel egy veszélyes tá­madást, majd Cruz távolról mellé lő. Czibort elnyomják a kaputól 18 méter­nyire. Santos fut neki a szabadrúgás­nak, de nem lövi kapura a labdát, ha­nem beíveli a csomóba s Santamaria kivágja a labdát. A következő percben egy uruguayi szögletet Zakariás hárít. Egy uruguayi gól A 27. percben Cruz élesen mellélő, két perc múlva pedig Palotás lövése száll a kapu mellé. A 31. percben az uruguayiak sok húzásból áló szép támadást vezet­nek, Schiaffino két csel után a jobb­összekötő helyén kiugrasztja Hohh­­berget, Grosics kifut a kapuból, s a csatár mellette mintegy 12 méterről a jobb a­ sarokba lövi a labdát 2:1. A gól után megjön az uruguayi szurkolók rangja, óriási tombolással buzdítják csapatukat, de mégis a­­ ma­gyar csapat támad. Az elszáguldó Hideg­kútit csak szögletre tudják szerelni Rögtön utána Máspoli kiejti a labdát, s a védők csak nehezen tudnak tisztázni, óriási az iram. (Folytatás a 2. oldalon.) A magyar—csehszlovák atlétikai viadal után a Népstadionban végig közvetítik a labdarúgó világbajnoki döntőt A magyar—csehszlovák férfi és női válogatott atlétikai viadal szombaton délután az ünnepélyes felvonulással 8 órakor kezdődik a Népstadionban. Va­sárnap délután a labd­arúgó-világbaj­­noki döntőre való tekintettel a kezdési időpont 4 óra lesz. A verseny a döntő kezdetéig befejeződik és utána a közön­ség az egész mérkőzés rádió-közvetíté­sét végighallgathatja a Népstadionban.

Next