Népsport, 1955. március (11. évfolyam, 43-64. szám)

1955-03-27 / 61. szám

Ahol az egész község ügye a sport Még alig hullottak le az őszi faleve­lek, amikor a Kaposvári járási TSE- hez levelet hozott a posta. Az igali sportolók jelentették, hogy mind az új, mind az ismétlő próbázásokban 100 százalék felett teljesítették MHK- tervüket. Az Igali SK az évvégi érté­kelés során is a legjobbnak bizonyult a járás sportköreinek versenyében. Nincs is ebben semmi különös. A So­mogy megyei községben eleven, lük­tető sportélet volt 1954-ben. Rúgták a labdát a fiatalok a sportpálya üdezöld gyepén, rendszeresen edzettek, verse­nyeztek az ökölvívók, az asztaliteni­­szezők, a kerékpárosok, a tornászok. Sokszor volt hangos a röplabdapálya is, ezt a sportágat is nagyon megsze­rették az igali parasztfiatalok. A múlt év eseményekben gazdag volt Igaion is. A jól működő sportkör saját erejéből pályaépítkezésbe kez­dett, s amikor a megyei és járási TSB vezetői látták a sportkör igyekezetét, segítségükre siettek: mintegy 50 000 forintot biztosítottak az igaliak pályá­jának építésére. Az igaliak jól gazdálkodtak a tekintélyes összeggel. Egy-kettőre ma­gasba emelkedett a pálya mellett egy öltöző- és fürdőhelyiség, s tetejére le­látót építettek — a somogyi falvak egyetlen emeletes lelátóját. Hogy mi az Igali SK sikereinek a­­„titka”­ arra könnyen megkapja a magyarázatot az, aki körülnézett a kis falusi sportkör házatáján. Példás rend volt 1954-ben mindenütt a sport­kör életében, s nem véletlen eredmé­nyek születtek a Somogy megyei köz­ségben. A község DISZ-szervezete szo­ros kapcsolatban állt a sportkörrel. A szervezet titkára megyei váloga­tott atléta volt, aki a tatai sport­iskolán edzőtanfolyamot is végzett. A sikerek alapja elsősorban ez a szoros együttműködés. A szertárban bőven van sportfelszerelés is. A zö­mét a maguk erejéből vásárolták, s meg is becsülik azt. Amikor lehullott a­ hó, az Igali sportélet is jórészt pihenőre kénysze­rült. A vezetők azonban nem töltöt­ték tétlenül az időt, Molnár László sportköri elnök a többi vezetővel karöltve munkatervet dolgozott ki, s gazdag kultúrműsor-tervezetet, ame­­yet a sportoló fiatalok részvételével a pénzügyi alap megteremtésének szolgálatába állítottak. — Az anyagiakat illetően van egy sé­relmünk — mondta Puskás Gyula, a labdarúgó­csapat, szintén Tatát járt társadalmi edzője. — Nekünk nincs sportalapunk, mint a szakszervezeti sportköröknek, elsősorban a magunk erejére támaszkodunk. Ez azonban gyakran nem is baj. Más a­ hiba! A Földművesszövetkezet dolgozói közül számosan a mi sportkörünkben spor­tolnak, a szövetkezeti dolgozók sport­hozzájárulását mégis elviszik Kapos­­várra, a Vörös Meteorhoz. Mintegy 100—120 főnyi fiatal sportol Igazon, s közülük a tornászok, a labda­rúgók és az atléták már január eleje óta készültek rendszeresen a tavaszi eseményekre. Népes edzések folytak szinte egész télen az általános iskola tornatermében, s vezetők és sportolók egyaránt szőtték a szebbnél szebb ter­veket a jövőre vonatkozólag. Most már a röplabdázók is elkezdték, pattog a labda nap mint nap a kifeszített háló felett. Az ő edzéseiket is társadalmi edző irányítja, még­hozzá nem is egy, hanem kettő. Szabados Ilona és Verő Mihály a múlt héten Tatán tanultakat igyekszik átadni az igali fiataloknak. Az igali utcákat és a sporttelepet borító vastag hóréteg az éltető napsu­garak hatására hamarosan eltűnt és a kertek alján, a bokrok tövében hamar elődugta fejét a tavasz hírnöke: a hó­virág. A szerény kis tavaszi virág is figyelmezteti az igaliakat, hogy már elérkezett az idő, amikor ismét pályára léphetnek és­­ amikor telje­sül minden igali sportoló álma, Ítész lesz a pálya. Azaz dehogy is............Nyughatatlan” emberek ezek az igazi sportvezetők. Már meg is tárgyalták az egyik kubi­kos vállalattal, hogy a labdarúgópálya köré salakos futópályát építenek. En­nek a tervnek a kivitelezése 15 000 fo­rintba kerül majd.. Amikor arról érdek­lődik az idegen, hogy miből épül az új atlétikai pálya, kiderül: jól fizettek a télen rendezett kultúresték és bálok. Igaz, hogy „csak” 8000 forint áll ren­delkezésre a takarékpénztárban a ta­vaszi sportélet elindításához, de Pus­kás Gyula és a többi vezető nem bo­rúlátó.­­ Mire elkezdődhet a pályaépítke­­zés, meg lesz a hiányzó összeg is — mondja a társadalmi edző olyan ter­mészetes egyszerűséggel, mint amilyen természetes az, hogy ő. Puskás Gyula a fiatal labdarúgók oktatója itt igaz jon. Van mire alapoznia, hiszen, ha el­jön az idő, a sportolók ásót és kapát fognak, hogy munkához lássanak má­sodik otthonuk minél szebbé tételére. Igai nem nagy község. A felszaba­dulás előtt itt is nagy volt a „sötét­ség”, a felszabadulás után sűrű autóbusz-járatok kapcsolták be a községet a megye életébe. A legköze­lebbi vasútállomás ugyan 12 km-re van, az élet azonban lüktet Igaion, s még elevenebbé teszi az a pezsgő sportmunka, amely a falu sportéletére olyan jellemző. A sport ügye Igaion közügy, s ez igen nagy erőt ad az igali sportnak. A sport gondjai gon­dot jelentenek a tanácselnök vagy tanácstitkár íróasztalánál éppúgy, mint a földművesszövetkezeti boltban, vagy a vegyesipari KTSZ műhelyei­ben, vagy esetleg a termelőszövetke­zetben. Ezért megy jól a sportélet igazon, ezért teljesítették a múlt év­ben is elsőnek MHK-tervüket és vol­tak elsők a járás sportköreinek ver­senyében is. Ezért álltak győztesként oly sokszor igazi sportolók a szpar­­takiádok és más versenyek győzelmi dobogóin. Kovács Sándor HÍREK, EREDMÉNYEK Sportolók a felszabadulási műszakban A Lőrinci Fonó kezdeményezésére a Vörös Lobogó SE sportolói felsza­badulási műszakban ünnepük a 10. szabad április 4-ét. A textiles és ruhá­zatipari üzemekben lelkes visszhangra talált a kezdeményezés és ennek nyo­mán szép eredmények születtek. Ed­dig a legtöbb kimagasló teljesítményt a Férfiruhagyár sportolói érték el. Biró Zsuzsa tornász, Petik Ferenc és Hal­pert Imre labdarúgó például jelen­tősen túlteljesítette vállalását, s köz­­ben mindhárom nagy gondot fordított a minőségre is. A Kistext sportolói körében is fokozódtak a termelési eredmények. Ebben különösen Cse­peli Istvánná szövőnő, I. osztályú te­­kéző járt az élen. A Keltex-sportolók közül Laki Éva a fiatal úszónő, a Lő­rinci Fonóban pedig Aradi Imréné, ké­zilabdázó mutat példát dolgozótársai­nak jó termelési eredményével* ★ A napokban indul a KÖZÉRT-dolgozók labdarúgó-tornája a KÖZÉRT Kupáért. A kétfordulós küzdelmekben 16 csapat vesz részt.* A Miskolci Haladás sporttelepén rövi­desen elkészül az atlétikai pálya. Az öl­töző már elkészült.★ A budapesti társadalmi kézilabda-szö­­vetség műszaki bizottsága megkezdi a budapesti kispályák felmérését és ellen­őrzését. LABDARÚGÁS Fegyelmi határozatok. Az országos társadalmi labdarúgó-szövetség fegyel­mi bizottsága Kurucz Miklóst (Törekvés Szállítók), Koós­ Tibort (Pénzügyőrök), Csete Tibort (Pécsi Törekvés) és Széles Ferencet (Bp. Vasas) szigorú dorgálás­ban részesítette. Kulcsár Ferenc (Szombat­­helyi Törekvés) ügyét kedden rendkívüli ülésen tárgyalta a bizottság és a játé­kost szigorú dorgálásban részesítette. Semleges játékvezetője lesz a húsvéti labdarúgó-torna négy mérkőzésének. Budapesten is. Bécsben is Bernart­i (olasz) és Wyssling (svájci) vezeti a mér­kőzéseket egy-egy magyar, illetőleg osztrák partjelző közreműködésével. RÁDIÓ A Magyar Rádió vasárnap 16.30 perc­kor helyszíni közvetítést ad a Kossuth­­rádióban a Bp. Honvéd—Bp. Kinizsi labdarúgó-mérkőzés második félidejé­­ről. Beszél: Szepesi György. NÉPSPORT A Magyar Népköztársaság Miniszter­­tanácsa mellett működő Országos Test­nevelési és Sportbizottság lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség*. Bp. VIIL. Rökk Szilárd utca 6.­­Postai címe: Bp. 8. postafiók HU Távbeszélő: 338—560. Kiadja a Sport Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Kiadó­­hivatal: Bp. VIII., Baross-tér 2. Tá­vb.: 143—629. Terjeszti: Posta Köz­ponti Hírlapiroda Vállalat. Bp., V., József nádor-tér 1. Távb.: 180—850. Budapesti előfizetés: a kerületi kézbe­sítő postahivataloknál, vidéken a helyi hírlapterjesztéssel foglalkozó postahiva­talokban és postai kézbesítőknél. Előfizetési díj­ra évre 42.— Ft. Megjelenik: hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap Szikra Lapnyomda. -431 195­5. március 27. vasárnap SPORTLÖVÉSZET A Marczibányi úti lőtéren szombaton délután ünnepélyes keretek között kezd­ték el a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetségnek, felszabadulásunk 10. éves ! ■évfordulójának tiszteletére rendezett­­ sportlövő versenyét. Az első napon a 60 lövéses kisöbű sportpuska csapatver­senyben, kilenc együttes állt lőállásba. ÚSZÁS A XI. ker. TSB április 2-án Felsza­badulási úszóversenyt rendez a kerü­leti sportkörök részére a Rudas-uszo­­dában délután 17.30 órai kezdettel. Béke Kupa úszó-csapatversenyt ír ki a BTSB a tömegek bekapcsolása és az egészséges versengés fokozása céljá­ból. Egy-egy csoportba előreláthatólag négy sportkört osztanak be. TEKE A budapesti teke-csapatbajnokság állása Férfi I. osztály TORNA A közelmúltban jelent meg az 1955— 56. évre érvényes minősítő tornagyakor­latok leírását tartalmazó könyv. A női ifjúsági I. osztályú gyakorlatan­yagot tar­talmazó részben nyomdai hiba folytán néhány hibás gyakorlatleírás szerepel, így például az egyéni gerendagyakorlat leírásában (45. oldal) az 5. és a 7. pont­ban hibás a kiírás. Az 5. pont helyes szövege a következő: ........ballábemelés­sel hátra, majd jobblábzárással fellen­dülés felállásba, jobblábleengedéssel jobb guggolótámasz, ballábleengedéssel a gerenda mellett, majd emeléssel a jobbláb elé guggolásba, karemelés ol­dalsó középtartásba, térdnyújtással fel­állás...” A 7. pont helyes szövege: ..... törzsemelés és jobblábleengedés re­­begrá­lásba (1 mp), balkarleengedéssel és jobbkaremeléssel oldalsó középtartás­ba ..." A másik hiba a felemáskorlát gyakorlatok felcserélése. Az egyéni gya­korlat kiírása a csapatgyakorlatok cso­portjában szerepel és fordítva. Tehát a 26-os és a 31-es gyakorlat felcserélődik. TOTÓ A Sportfogadási Osztály közli, hogy­­a 13- és 14. számú szelvényen Lokomo­­­­tív helyett mindenütt Törekvés értendő. Szabadság-csoport 1. Dózsa 5 5 — — 12311 10 2. Nemz. Bank 5 4 — 1 11889 8 3. Cs. Papír 5 4 — 1 11689 8 4. 42. sz. Építők 4 4 -------- 9776 8 5. K. Zománc 5 3 — 2 12133 6 6. Építők 5 3 — 2 11958 6 7. Turbó 5 3 — 2 11832 6 8. SZÖVOSZ 5 3 — 2 11664 6 9. Ganzvagon 5 2 — 3 12271 4 10. Láng-gyár 5 2 — 3 11847 4 11. Bp. Kinizsi 4 1 — 3 9202 2 12. MAVAUT 5 — — 5 11783 — 13. Spartacus 5 — — 5 11613 — 14. Ganzkapcsoló 5 — — 5 11283 — Béke-csoport 1. MÁVAG 5 5 --------- 12272 10 2. 21. Építők 5 4 — 1 12062 8 3. Tervhiv. 5 3 — 2 11975 6 4. Szépilona 5 3 — 2 11605 6 5. Beloiannisa­gyár 4 3—1 9625 6 6. Transvill. 4 3 — 1 9245 6 7. Traktor 5 2 — 3 11922 4 8. Tükör 5 2 — 3 11776 4 9. Autotaxi 5 2 — 3 11725 4 10. Postás 5 2 — 3 10578 4 11. Szikra 4 2 — 2 9580 4 12. Füzesi 4 2 — 2 9360 4 13. Gumigyár 5 1 — 4 11277 2 14. Pénzügyőrök 4 1 — 3 9134 2 15. MOM 5 -------- 5 11537 — Mit várhatunk a labdarúgó-rangadón és a többi hat NB 1-mérkőzésen ? Vasárnap nyitja meg kapuit az idén a Népstadion. A Bp. Dózsa—Dorogi Bá­nyász és a Bp. Honvéd—Bp. Kinizsi ta­lálkozóra közel százezer nézőt várnak, ilyen hatalmas nézősereg befogadására készült fel a Népstadion. Különlegesen készült fel a rangadó két résztvevője is — a Bp. Honvéd és a Bp. Kinizsi — a nagy érdeklődéssel várt mérkőzésre. A bajnokcsapat játékosai meg akarják mu­tatni, hogy már túlvannak a hullámvöl­gyön, az élelmezésiek be akarják bizo­nyítani, hogy az idén fejlettebb tudású a csapatuk, mint tavaly volt és — jobb eredményre képes, mint a tavalyi 0:2 és 1:3-nál. ...... szeretnénk győzni” — írta hozzánk intézett levelében Onódy Lajos, a Bp. Kinizsi labdarúgó-szakosztályának a vezetője. ,,de helytelen lenne, ha egyes szurkolóink megfeledkeznének maguk­ról, akár örömükben, akár bánatukban. Ez épp annyira elítélendő lenne, mint az, hogy egyesek máris bajnokságot várnak a csapattól. A jobbtól kikapni soha­sem szégyen és el kell ismernünk, hogy a Bp. Honvéd csapata jelenleg nagyobb tudású, mint a miénk. A csapat és a Bp. Kinizsi vezetősége ne­vében arra kérem szurkolóinkat, hogy az eddigi úton haladva, továbbra is lelkesen, sportszerűen biztassák csapatunkat.!" A Bp. Honvéd —Bp. Kinizsi mérkőzés nagyrészt azon dől majd el, hogy a baj­nokcsapat tagjai végre nyújtják-e teljes tudásukat. Legtöbbjük — és éppen a legjobbak — eddig nem nyújtották. Csak nagyon jó játékkal győzheti le a Bp. Honvéd az állandóan fejlődő, az idén igen gondosan felkészült Bp. Kini­zsit. Ilyen­­játékra képes a bajnokcsa­pat és — már várható is tőle! A Népstadion másik vasárnapi mérkő­zése, a Bp. Dózsa —Dorogi Bányász ta­lálkozó egyenlő erők érdekes, változatos küzdelmét ígéri. Ha a lilák támadójátéka tovább javult, ha a csatárok vállalkoz­nak előretörésekre is, akkor­ győzhet a Bp. Dózsa a jó formában levő — nagy­szerű védelemmel rendelkező — Do­rogi Bányász ellen. A Bp. Vörös Lobogó — Salgótarjáni Bá­nyász mérkőzés esélyese a minden csa­patrészében jobb, legutóbb remekül játszó ruházati ipari együttes. A tarjá­niak nyilván megkísérlik majd lefogni ellenfelük legjobbjait. Ha ez sikerül ne­kik, akkor­­ lehet reményük a vereség elkerülésére. A Bp. Vasas —Szombathelyi Törekvés találkozón az utóbbi időben jóval moz­­gásosabb támadójátékot játszó budapes­tieknek van nagyobb esélyük a győze­lemre. Mindhárom vidéki összecsapás ki­egyenlített küzdelmet ígér. A két újonc találkozóján még Szolnokon is a gyor­sabban összekovácsolódott, jobb csatár­­játékot játszó pécsiek az esélyesebbek a győzelemre. A csepelek nem sok esél­lyel lépnek pályára Győrött, ez a körül­mény bizonyára lehetővé teszi a csapat számára a nyugodtabb játékot, úgyhogy­­ jobb teljesítményt nyújthat, mint ed­digi mérkőzésein. A Vasas Izzó tavaly nagyarányú vereséget szenvedett Diós­győrött, most tehát nyilván óvatosabban, jobban védekezve játszik majd. A diós­győriek támadójátéka mostanában is jobb, mint a Vasas Izzóé, de a jó ered­mény elérése érdekében a hazaiaknak nagyon kell majd ügyelniük a főváro­siak három előretolt fiatal csatárára. Az NB I állása Bp. Dózsa —Dorogi Bányász, Népsta­dion, 13.45, Kamarás (Kőhalmi V., An­gyal). Bp. Dózsa: Lang — Rajna, Vár­hidi, Farsang — Borsányi, Peller — As­­pirány, Kiss II, Vir­ág, Szusza, Tóth. Dorog: Ilku I — Buzánszky, Kónya II, Bakonyi — Pálmai, Kinczel — Pozso­nyi, Varga, Ilku II. Monostori, Pro­­hászka. Győri Vasas—Csepeli Vasas, Győr, 15.30, Páldi (Körös, Benkő). Győr: Pa­lotai — Kárpáti, Kalmár II. Pió — Ta­más, Józsa — Dombos, Koós, Hegedűs. Kalmár III. Pálfy. Csapéi: Tóth I — Bulla, Mednyánszky, Takács — Csernai, Kleibán — Tóth II. Keszthelyi, Ughy, Gondos, Povázsai. Diósgyőri Vasas — Vasas Izzó, Diós­győr, 15, Gere (Somodi, Neumann). Diós­győr: Tóth — Dudás, Török, Kakuszi — Pesti, Gyurik — Nagy, Csorba, Szigeti, Virágh, Bakó. (Deák). Izzó: Komáromi — Tunyogi, Zalai (Kéri), Sólyom — Ki­­rádi (Fürjes), Városi — Bukovi, Dobó, Fürjes (Várnai), Kovács, Kemény. Bp. Vasas —Szombathelyi Törekvés, Népliget, 10.30. Dorogi (Kukonya, Rátz). Bp. Vasas: Kovalik — Sárosi, Teleki, Kontha — Karácsonyi, Berendi — Ra­­duly, Csordás, Bundzsák, Milosevics, Szilágyi I. Szombathely: Horváth — Szöl­­lősi, Tarr, Kolesánszky — Kulcsár, Dom­­bai — Papp, Varga, Kelemen, Szakály, Bencsics NB II. Keleti csoport: K. Honvéd— Ceglédi Törekvés, Kecskemét. 15.30. Emsberger, Bp. Vörös Meteor—Békés­csabai Építők, Csömöri út. 14, Renger; Sz. Haladás—Bp. Törekvés, Szeged, 15.30. Kőhalmi F.; S. Vasas—Kecskeméti Dózsa, Salgótarján, 15.30. Major II; D. Törekvés—Miskolci Törekvés, Debrecen, 15, Bálla; Bp. Szikra—Perecesi Bányász, Halom u. 15.30. Kovács B.; O. Vasas- Nyíregyházi Építők, Ózd, 14.30. Virágh F.; G. Dózsa—Vörös Lobogó Kistext, Gö­döllő, 15 30, Gaál. Nyugati csoport: S. Törekvés—Várpalotai Bányász, Sopron, 15.30, Kelen; Sz. Vasas—Győri Törekvés, Sztálinváros, 15.30, Hajdú; Bp. Gyárépí­­tők—Tatabányai Bányász, Budafok, 15.30, Sramkó; Bp. Szállítók—Nagykani­zsai Bányász, Szőnyi út, 10.30, Egervári; K. Kinizsi—Kinizsi Dohánygyár, Kapos­vár. 15.30, Markovics; V. Petőfi—Pénz­ügyőrök, Vác, .15.30, Huszka; Bp. Spar­tacus—Komlói Bányász, Üllői út, 10.30, Pásztor; P. Törekvés—Vasas Dinamó. Pécs. 15. Berdó. NB I. tartalékbajnokság: Győri Vasas —Csepeli Vasas, Győr, 13.30, Földesi; Légierő—Pécsi Dózsa, Szolnok, 13.30, Balla Gy.; Diósgyőri Vasas—Vasas Izzó, Diósgyőr, 13. Tamás L. Budapest-bajnokság, I. osztály, I. cso­port: M. Acél—Bp. Törekvés, Szilas út, 13.30, Mészáros L.; Chinoin — Transvilla­­mossági, IV., Felszabadulás útja, 15.30. Major I P.; Rákosrendezői Törekvés- Zuglói Petőfi, Tatai út, 15.30. Németh K.; Iparterv—Acélöntőde, Budafoki út, 10.30. Kádár E.; HPS—M. Pamut, IV., Attila u„ 15.30. Surányi; Láng-gépgyár —Duc­ás-gyár, Latorca u„ 13.30. if.J. Láng; Elektromos—Bp. Építők, Latorca u. 15.30. Leblanc. II. csoport: Textilfestő — Csillaghegy, Hévízi út, 15.30. Szepezdi, Lódén—Hídépítők, Albertfalva, 11, Ru­das; óbudai Hajógyár—óbudai Építők. Hajógyári-sziget, 11. Kaposi: Haladás TTK—Gázművek, Mező u. 15.30. Fekete II. Budai Lendület—Goldberger, Diós­árok. 15.30, Hangyás; Gamma—Bp. Ká­belgyár. Bánát u„ 10.30, Boross; Kábel­gyár— Beloiannisz-gyár. Kondorosi út, 10, Mogyorósi. III. csoport: Danuvia— KÖZÉRT. Kövér Lajos u„ 12. Soós II. Autótaxi—EMAG, Pestújhely. 15.30, Se­regi; Ikarus—Bp. Porcelán Mátyásföld. 15.30, Kepes; P. Spartacus—Kismotor, Rákoscsaba. 15.30, Csepregi I; Generátor — EMERGÉ, Rákosfalva. 15.30, Nagy II Gy.; Sörgyár—XVI. ker. Petőfi, Maglódi út, 15.30, Lombos; MÁVAG—Városi Ta­nács, Kőbányai út. 15.30, Lehel; Rá­kosfalvi Szikra—8. sz. Dózsa, Rákos­falva, 13.30, Nánási. IV. csoport: M. Pásztó—Kénsavgyár, XXI., Völgy u., 15.30, Kiss I J., Sertex—P. Vasas, Sorok­sár, 15.30, Hraszni, Csepeli Szikra—Ven­déglátók, XXI., Dunasor, 11, Pósa, Gyap­júfonó—Fővárosi Villamosvasutak, So­roksári út, 10, Audi: XX. ker. Petőfi— Fások, Ady Endre u. 15.30, Pálfalvi; Traktorgyár—Bécsi úti Építők, Traktor­­gyári­ pálya, 10.30, Nagy E., Húsos—TF, Vágóhíd u.. 10, Majetics; Bp. Bányász— Utasellátó, Budafoki út, 15.30. Somos. V. csoport: Jacquard—Lőrinci Fonó, We­­kerletelep, 15.30. Nagy II L., Köb. Acél­öntöde—10. sz. Dózsa. Száva u., 11. Stöhr. Posta Távbeszélő—IX. ker. Len­dület. Keglevich u., 15.30. Szakács L.: Gránit—Kőbányai VL, Gránitgyári pálya, 15.30. Radó; V. Radiátor—3. sz. Dózsa. Gergely u., 15.30. Szabó I.: Köb. Építők —Köb. Törekvés, Tárna u. 15.30. Pósfai, Ganzvagon—Kerámia, Népliget, 10.30, Tölgyesi Teri.* A Vörös Meteor SE felszabadulási sportünnepélye. Sportcsarnok, 10. ATLÉTIKA. A Bp. Vasas országos férfi, női mezei futóversenye (verseny­­bíróság elnöke: Ónodi Béla), Népliget, 10. A Kőbányai Törekvés országos 15 km-es futóversenye (Molnár Pál). Nép­liget. 10. ASZTALITENISZ.­­A Győri Kinizsi SK országos vidéki versenye, Győr, Czuczor Gimnázium, 8 és 14. A Spartacus SE bu­dapesti választmányának II. osztályú mi­nősítő versenye, Gömb u. 53. sz., 9. BIRKÓZÁS. Béke Kupa CSB II. cso­portbeli mérkőzések. Bp. Vörös Lobogó — Győri Vasas, Miskolci Honvéd—Győri Vasas, M. Honvéd—Bp. Vörös Lobogó, Gyömrői út 84—94. a Kőbányai Textil­művek kultúrterme, 10. — Szegedi Ha­ladás—Dunakeszi Vasas, Csepeli Vasas —Dunakeszi Vasas, Csepeli Vasas— Szegedi Haladás, Dunakeszi, 10. — Szolnoki Törekvés—Bp. Haladás, Kis­kunfélegyházi Vasas—Bp. Haladás, K. Vasas—Sz. Törekvés, a Műszaki Egye­tem Budafoki úti tornacsarnoka. 10.­— A Bp. Törekvés ifjúsági és serdülő kötöttfogású versenye. Kőbányai út 30. sz., 10. KERÉKPÁR. A Bp. Dózsa Osztyapenko vándordíjas országúti versenye, Buda­pest—Sztálinváros—Budapest távon Ra­ it: reggel 8 órakor a Balatoni műút és a Budaörsi út keresztezésénél. KÉZILABDA. Nagypályás országos baj­­nokság. Férfi I. osztály: Bp. Spartacus— Csepeli Vasas, Ferihegyi út, 15, Csapó: Bp. Vörös Meteor—Martfűi VL, Csömöri út, 12.30 Palvin: Bp. Vörös Lobogó— Bp. Dózsa, Fóti út, 11. Faragó: Diósgyőri Vasas—Bp. Kinizsi, Diósgyőr, 13.30, I Szolnoki: Bp. Haladás—VL Győri Fonó, I Mező u. 11. Pusztai: Vasas Turbó—Kun­szentmártoni Traktor, Marczibányi tér, 11. Szabó I.: Bp. Törekvés—Bp. Vasas, Pázmány u. 10.30, K. Nagy. Férfi II. osztály: T. Bányász—VL Lőrinci Fonó. Tatabánya, 14.30, Garamvölgyi; D. Trak­tor—Békéscsabai Törekvés. Debrecen, 10. Nemes; Sz. Törekvés—Szikra EMER­GÉ. Szolnok, 11. Tordai; Berentei Szikra­­ —Bp. Traktor. Sajószentpéter, 12.30, La­katos; Vasas Ganzvagon—Törökszent­miklósi Kinizsi. Népliget, Ganz-pálya, , I 1. 30, Magyar. Női I. osztály. Keleti cso­port: MVL—Bp. Törekvés, Martfű, 14, Potonyi; B. Törekvés—B.-csabai Pamut­szövő, Békéscsaba, 10, Bankó; Bp. Dózsa —Békéscsabai Ruhagyár, Megyeri út, I. Kórocz, VL Magyar Posztó —Debre­­ceni Petőfi, Völgy u., 11, Bácskai. Nyu­gati csoport: T. Bányász—VL Magyar Pamut, Tatabánya, 13.30. Nagy Z., T. Építők—Bp. Vörös Meteor, Tatabánya Felső, 12.30. Garamvölgyi, Bp. Kinizsi— Kőbányai Építők, Üllői út, 11. Ábrahám. Budapesti kispályás­ bajnokság. Férfi I. osztály. Kossuth-csoport: Beloiannisz­gyár—Spartacus, Fehérvári út, 10.30; Gázművek—Kistext, Zách u. 10; Vörös Meteor—Generátor, Baross u., 16.20. Petőfi-csoport: Bp. Törekvés —Telefon­gyár, Pázmány u., 13.50; TF—Kinizsi, Alkotás u., 9. Pamuttextil—Kábelgyár, Bártfai u., 15: Dózsa—Férfiruha, Me­gyeri út, 9. Női I. osztály. Zrínyi Ilona­­csoport: Bőrtex—Kistext, XIX., Klapka u., 10: Au­tótaxi—Gázművek, Pestújhely, 10.30: Törekvés—Újp. Gyapjú, Szőnyi út, 10.10: Vörös Meteor—Elzett, Baross u., 11. Dobó Katalin-csoport: Cs. Vasas —Lőrinci Fonó, Csepel, 16. Bp. Törek­vés—Goldberger, Pázmány u.. 12.55. Híradástechnika — Óbudai Építők, Bocs­kai út, 53.. 8.45. Pamuttextil—Sparta­cus, Bártfai u.. 8.30; Gyapjúfonó—TF. Alkotás u., 11.20. KOSÁRLABDA. Országos bajnokság. Sportcsarnok. 16: Bp. Vörös Lobogó- Tudományegyetem Jogikar, férfi, Csá­­nyi, Csabay: 17.15: Bp. Petőfi—Pedagó­gus, női. Erdős, Pásztói; 18.30: Vá­rosi Tanács—Műszaki Egyetem, női. Kassai, Szabó II. 19.45: Bp. Vörös Lo­bogó—Bp. Törekvés, női Novakovszky, Herczeg. Szeged, Rókusi-tornacsarnok. 11: Sz. Haladás—Bp. Kinizsi, férfi, Szilá­gyi, Szamosi, Pécs, Vasutas-torna­csarnok. 10: P. Törekvés—Szombathelyi Törekvés, női, Benkő, Czéh. 11.Fő: P. Törekvés—Szombathelyi Törekvés, férfi, Benkő, Czéh, Szolnok, Közgazda­­sági Technikum. 10.30: Sz. Vörös Me­teor—Békési Vörös Meteor, női: Kör­­mendy, Matits dr.; Diósgyőr. Kilián Gimnázium. 10. Dr. Vasas—Székesfehér­vári Éptűk, női: Mészáros, Szabó. — Budapest-bajnokság. I. osztályú férfi és női mérkőzések. Testnevelési Fő­iskola, 8.15-től 20.30-ig. MOTOR. A Csepeli Vasas idénynyitó salakpálya-versenye a Béke Kupáért, Csepel, Csepeli Vasas sporttelep, 10. ÖKÖLVÍVÁS. A XIV. ker. TSE meg­hívásos versenye. Megyeri út 43. 10, Tálay. Barátságos mérkőzés: X. ker. Dózsa—C. Törekvés, Cegléd, 16.30, Óváry. N. Kinizsi—Dinamó, Nagykőrös, 15, Pogány. Sz. Törekvés—Bp. Törek­vés, Szombathely. 16. Vizy. SAKK. A budapesti I. oszt. csapat­­bajnokság utolsóelőtti fordulója: Városi Tanács—Spartacus, Bárczy u. 3., Gyár­­építők— Cs. Vasas, Irányi u. 17., Közg. Egyetem—Építők, Dimitrov tér 8., Pos­tás—Vörös Lobogó, Benczúr u. 27., Kinizsi—Bp. Vasas, Sztálin út 100., Szikra—Bp. Törekvés, Benczúr u. 45., Vörös Meteor—E­­őre, Mártírok útja 67. Valamennyi mérkőzés 9 órakor kezdő­dik. Sí. A BTSB felszabadulási váltófutó­versenye. Kékes, 11. A BTSB felszaba­dulási műlesikló-versenye. Kékes, 13. SPORTLÖVÉSZET. A Dózsa Tiszti Is­kola versenye. Pécs, 9. A MÖIISZ fel­­szabadulási versenye, Marczibányi tér, 9. SÚLYEMELÉS. A Törekvés SE egyéni bajnoksága, Sport utca, 10. A Kinizsi SE országos bajnoksága. Mester u. 60. sz., 10. TORNA. A Munkaerőtartalékok SE „Február 23” tornászbajnokságának országos döntője, Kilián György úti Általános Iskola, 9. — A Vörös Meteor SE dísztornája, Nemzeti Sportcsarnok. 10. VÍVÁS. Az OTSB országos férfi tőr­versenye, Pasaréti út, 9 és 17. — A Bp. Dózsa III. osztályú kardversenye, Eöt­vös utca, 9. — A Bp. Haladás III. osz­tályú női tőrversenye, Semmelweis utca, 9. — Országos középiskolai vívóba­jnok­­ság, Miskolc: Földes Ferenc Gimná­zium. 9. VÍZILABDA. Téli Kupa döntők 18 órá­tól a Sportuszodában: Kistext—VTSK, Csepel Autó—Csepeli Vasas, Bp. Sparta­cus—Bp. Szikra. 1. Bp.V. Lobogó 5 5--------13:2 10 2. Bp. Kinizsi 5 4 1 — 15:2 9 3. Bp. Vasas 5 3 2 — 16: 8 8 4. Bp. Honvéd 5 3 1113:97 5. Pécs 5 3 — 2 8:8 6 6. Dorog 5 1 3 1 5:6 5 7. Győr 5 13 1 8:10 5 8. Salgótarján 5 1 3 1 6: 8 5 9. Diósgyőr 5 1 2 2 4: 6 4 10. Izzó 5 113 9:14 3 11. Bp. Dózsa 5 — 3 2 5: 8 3 12. Szombathely 5 — 2 3 6:13 2 13. Csepel 5 1 — 4 5:14 2 14. Légierő 5 : 14 2,71 Vasárnapi sportműsor LABDARÚGÁS NB I. Bp. Honvéd—Bp. Kinizsi, Népstadion. 15.30, Harangozó (Bokor, Bihari). Bp. Honvéd: Faragó — Rákóczi, Falicskó, Bányai — Bozsik. Kotász — Szovják (Babolcsay), Kocsis, Tichy, Puskás, Czi­­bor. Bp. Kinizsi: Gulyás — Mátrai. Kis­­péter. Dalnoki — Szabó. Dékány — Láng, Orosz, Ombódi, Vilezsál, Fenyvesi. Bp. Vörös Lobogó —Salgótarjáni Bá­nyász, Sport utca, 11.30, Somogyi (Gru­­bel, Nagy I. L). Bp. Vörös Lobogó: Fa­zekas — Kovács II, Börzsei, Lantos — Kovács I, Zakariás — Sándor, Hidegkúti, Palotás, Kárász, Szimcsák. Salgótarján: Oláh I — Kiss, Dávid, Jedlicska — Szoj­­ka. Oláh II — Bablena, Csáki, Opova. Vasas, Teket. Légierő—Pécsi Dózsa, Szolnok, 15.30, Fehérvári (Sági, Szarvas). Légierő: Ga­­ramvölgyi — Itapuszta, Jancsik, Czu­­czor — Lazányi, Sipos I — Jagodics, Sípos II, Bárfi, Csányi, Fischer. Pécs: Danka — Szőcs, Kocsis, Hegyi — Plock, Kresz — Grozdics, Lehel, Brada, Kesz­­ler, Lovig. Kiadós vasárnapi műsor 8 óra 30 perckor nyitnak a Sport­­fogadási Osztály budapesti ki­rendeltségei. 10 óra 30 perckor kezdődik a Bp. Vasas—Szombathely mérkőzés. 11 óra 15 perckor zárnak a Sport­­fogadási Osztály budapesti kiren­deltségei. 11 óra 30 perckor kezdődik a Bp. Vörös Lobogó—Salgótarján mér­kőzés. 13 óra 45 perckor kezdődik a Nép­stadionban a Bp. Dózsa—Dorog mérkőzés. 15 óra 30 perckor kezdődik a Bp. Honvéd — Bp. Kinizsi rangadó. ■ 19 órakor 170—170 számon meg­tudhatja a Totó-szelvényen sze­­­­­eplő mérkőzések eredményét. A vidékiek erről a vidéki "kiren­deltségek révén, valamint a rád­­­dióból értesülhetnek. Vasárnap mielőtt mérkőzésre megy, ne felejtse el felkeresni a Sportfogadási Osztály valamelyik budapesti kirendeltségét! Kirendeltségek a város minden részében! Szerkesztői Üzenetek (Lapunkban csak közérdekű kér­désekre válaszolunk.) Novák Ferenc, Szeged. A magyar kardvívás első világraszóló sikerét Fuchs Jenő érte el. 1908-ban a londoni olimpián első lett s ugyanakkor első lett Fuchs dr.. Gerde, Tóth, Werkner összeállítású magyar kardcsapat is. A megelőző olimpiákon, tehát 1896-ban Athénben, 1900-ban Párizsban, 1904-ben St. Louisban és 1906-ban Athénben ví­vóink nem értek el első helyet, 1900-ban kardvívásban Gregorich Ámon negye­dik és Iványi Gyula ötödik lett, a ver­senyt egyébként a francia De-la-Falaise nyerte. 1906-ban a kard egyéni versenyt a görög Georgiadis nyerte, de volt há­rom találatra menő kardverseny is, amelyben a német Casmir győzött. Eb­ben a versenyben 3. lett a magyar Tóth Péter, aki később tagja volt az 1903. majd az 1912. olimpián kardcsapatbaj­nokságot nyert együttesünknek. (Ő bú­csúztatta sírjánál Fuchs dr.-t.) A ma­gyar kardvívás világraszóló diadalai te­hát Fuchs Jenővel és kortársaival indul­tak el. A londoni olimpián Fuchs J­enő mögött négy magyar ért még el helye­zést: 2. Zulawsky Béla, 4. Szántay Jenő, 5. Tóth Péter, 6. Werkner Lajos. 1912-ben Stockholmban Fuchs dr. megvédte olimpiai bajnokságát, ismét győzött a magyar kardcsapat is (Fuchs dr., Berti, Mészáros, Schenker, Földes, Gerde, Tóth dr. Werkner), sőt a kard egyéni vívás nyolcas döntőjébe hét magyar került. A jobb helyezést elérték: 2. Békessy Béla, 3. Mészáros Ervin, 4. Schenker Zoltán, 5. Nedo Nádi (olasz), 6. Tóth Péter dr. Az olimpia még egy magyar vívósikert hozott: Berzi László negyedik lett a tőr egyéniben. Pécsi Béla, Sopron. 1949. május 4-én történt a Torino labdarúgó-csapatának repülőszerencsétlensége, 18 játékos halt meg, köztük 11 válogatott. A követke­zők: Bacigalupo, Ballarin I, Ballarin II, Maroso, Martell, Grezar, Rigamonti, Castigliano, Opreto, Fadini, Menti, Leik, Gabetto, Mazzola, Ossola, Bongiorni, Grava és a magyar származású Schu­bert. A szerencsétlenül jártak között volt Egri Ernő, a Torino magyar szárma­zású igazgatója is. Nagy Tibor, Miskolc. A világbajnok­ságon valóban 15 világbajnoki kajak­ és kenu szám szerepel. Az olimpiai bajnok­ságon viszont csak a következő számok­ban rendeznek versenyt. Férfiak: 10 000 méter: kajak egyes, kajak kettes, kenu egyes, kenu kettes. 1000 méter: kajak egyes, kajak kettes, kenu egyes, kenu kettes Nők 500 m­éter- kajak egyes

Next