Népsport, 1956. szeptember (12. évfolyam, 175-195. szám)

1956-09-02 / 175. szám

A líshí Sarísgir' M­­S­­-ért Bp. Dózsa—Szegedi Haladás 5:4 (3:2) Dózsa-stadion, 10 000 néző. Vezette: Kallós (Benkő L., Majetics). Sp. Dózsa: Komáromi — Zalai, Várhidi, Farsang — Ries II, Peller — Zsámboki, Aspi­­rány, Szusza, Kovács, Tóth. Edző: Bu­­kovi Márton. Szeged: Mészáros — Bé­nák, Faragó, Vass — Baráth, Zallár — Budai, Cziráki, Rábai, Gilicz, Rózsavöl­gyi. Edző: Lakat Károly. Góllövő: Zal­lár, Aspirány, Szusza, Gilicz, Kovács, Rózsavölgyi, Szusza, Zsámboki, Cziráki. Szögletarány: 8:5 (7:1) a Bp. Dózsa ja­vára. Élvezetes, érdekes mérkőzést látha­tott a nézősereg, olyant, amelyről bi­zonyára még hosszú idő múlva is be­szélni fognak. A Szegedi Haladás na­gyon jól játszott, nem úgy, mint egy kiesés ellen­ küzdő csapat. Vereségében sok minden közrejátszott. Elsősorban az igen rosszul védő Mészáros volt az­­oka annak, hogy a vendégek egy góllal alul maradtak ezen a találkozón. I­a ehhez hozzászámítjuk, hogy a szege­diek egy 11-est nem tudtak értékesíteni,­­ egyik góljukat lesből kapták, akkor elmondhatjuk, hogy a mérkőzés sor­sa a szegediek szempontjából balszeren­csésen alakult. Persze trendet nem von le semmit a Bp. Dózsa győzelméből. Élénk iramban indult a játék, gyors támadások követték egymást. Mindkét csapat játékosai igyekeztek földön tar­tani a labdát és sokat mozogni. A Dó­zsa az I. félidőben többet támadott, de hosszú időn keresztül csak szögletek jelezték a fölényét. A 17. percben Zal­lár előretört, befelé kanyarodott, aztán 17 méterről jobbal hirtelen lőtt, s a labda a bal felső saroknál a felső lécről a gólvonal mögé vágódott. 1:0 a Sze­gedi Haladás javára. Két perccel ké­sőbb a Dózsa gyors támadást vezetett, ennek végén Szusza középen kiugratta Aspirányt, a csatár 10 méterről leadott nagyerejű lövésére Mészáros korán jobbra mozdult, s kezéből a kapu kö­zepetáján a hálóba hullott a labda. 1:1. Göicz lőtt ezután kapufát, majd Aspi­rányt szerelték jó helyzetben. A szege­diek négy csatárral támadtak, Rábait hátravonták egészen mélyen. A 29. percben Szusza tört középen kapura, Faragó nem tudta szerelni, s a közép­csatár 18 méteres csavart lövése meg­lepte Mészárost A kapus estében ki akarta rúgni a labdát, de nem találta el,­­ az alatta a hálóba suhant. 2:1 a­­ Bp. Dózsa javára. Nem csüggedtek a szegediek, hanem sok gyors, mozgásos helycserés támadást vezettek. A Dózsa folyamatos összjátéka pontatlan átadá­sok miatt gyakran elakadt. A 38. perc­ben egy kapu elé ívelt labdát Budai fej­­jel Giliczhez továbbított, s a balössze­kötő kapásból hat méterről, nehéz szög­ből fejmagasságban a kapu bal oldalába bombázott. 2:2. A dl. percben Várhidi a 16-oson belül estében szerelni akarta Giliczet, de közben elhúzta a csatár lá­bát. 11-est a büntetőnek Gilicz futott neki, de belsővel alaposan kapu mellé rúgta a labdát. A félidő utolsó percé­ben Zsámbéki beadását Kovács lesről három méterről a bal sarokba gurította. Benkő partjelző jelezte a lest, de Kal­lós játékvezető a szegedi játékosok til­takozása ellenére is határozottan gólt ítélt. 3:2 a Bp. Dózsa javára. Szünet után fokozódott a játék érde­kessége. Az 53. percben Vass 25 méter­ről szabadrúgást rúgott, nem látszott veszélyesnek a lövése, de az előre­­vetődő Komáromi melléről kipattant a labda, Rózsavölgyi befutott és hét mé­terről a jobb sarokba helyezte. 3:3. Négy perccel később egy jobboldalról előreívelt labdát Szusza négy méterről, kapásból a jobboldali léc mellett ma­gasan a hálóba vágott. 4:3 a Dózsa javára. Ezután Kovács lőtt lesgólt. Nagyon­ izgalmas volt a hajrá. Általá­ban kiegyensúlyozott volt a játék. Kiss II lövését védte Mészáros, a másik kapunál pedig Rózsavölgyi lövését hárította két esetben is Komáromi. A szegediek néhányszor veszélyesebben, lendületesebben támadtak, a Dózsa védői idegesen kapkodtak, csak a csa­tárok játszottak higgadtan. Az egyik támadásuk során a 79. percben Zsám­­boki kapta a labdát, néhány lépésen keresztül vezette, aztán 18 méterről kapura lőtt. A léc alá tartó labdát Mészáros már-már lehúzta, de aztán háta mögé, a gólvonalon túlra ejtette, s már csak akkor kaparintotta meg, amikor a játékvezető gólt ítélt, 5:3. Az utolsó percekben a Dózsa nyugodtab­­ban játszott. Kovácsot egy alkalommal tévesen lesen állította meg a játék­vezetői sípszó. A 87. percben egy bal­oldalról kapu elé ívelt labdára Komá­romi későn indult ki, összeütközött a­ védőkkel, elesett és a jókor érkező Cziráki nyolc méterről a jobb sarokba vágta a labdát. 5:4. Az utolsó három percben kemény volt a küzdelem. A Bp. Dózsában Komárominak akadtak jó védései, de a harmadik gólnál kiejtette a labdát, s a negyediknél későn futott ki. A hátvéd­hármas tagjai ezúttal meg sem tudták közelíteni múltheti kitűnő játékukat, fő­leg Várhidi nem. Sokat bizonytalankod­tak. A két fedezet, Kiss II és Peller is idegesen, kapkodva játszott, átadásaik­nak egy része pontatlan volt, összekötői­ket is gyakran szabadon hagyták. Elől Zsámboki játszott erélyesen, lendülete­sen és némelykor okosan is. Szusza két gólján kívül Aspiránnyal együtt az elő­készítésből is kivette a részét. Kovács 11 csak időnként vonta magára a figyelmet mozgékonyságával. Tóth a szokottnál lé­nyegesen halványabban játszott. A Szegedi Haladásban Mészáros súlyos hibákat vétett. Az első, második és ötödik gólnál elemi hibákat követett el, s a negyediket is megelőz­hette volna kifutással. A hátvédek közül Benák játszott a legegyenletesebben. A csapat egyik legjobbja Zallár volt, ki­tűnően szerelt, ügyesen adta előre a lab­dákat, s lőtt egy nagyon szép gólt is. So­kat dolgozott és hasznosan játszott Ba­ráth is, valamint a tulajdonképpen fede­zetet játszó Rábai. Elől a mozgékony Gi­­licz cseleivel, gólratörő gyors játékával tűnt ki, kihagyott viszont egy 11-est. Akadt jónéhány igen jó megmozdulása csatártársainak is. A labdarúgó NB I állása 1. Bp. Dózsa 19 10 4 5 26:21 24 2. Bp. Honvéd 17 10 2 5 44:24 22 3. Salgótarján 17 9 3 5 28:22 21 4. Bp. VL 14 8 4 2 28:17 20 5. Bp. Kinizsi 18 7 6 5 32:23 20 6. Csepel 18 6 6 6 24:24 18 7. Bp. Vasas 13 5 6 2 24:17 16 8. Tatabánya 18 5 6 7 20:25 16 9. Szeged 17 4 4 9 20:33 12 10. Pécs 17 5 2 10 15:28 12 11. Dorog 17 4 3 10 20:32 11 12. Szombathely 17 4 2 11 15:30 10 A Bp. Honvéd három győzelmet aratott Budapest váltó­futóbajn­okságának első napján Szombaton délután a Mező utcában m­eleg, szélcsendes időben rendezte meg, a BTSE Budapest idei felnőtt váltófutó­bajnokságait. Nagyobb küzdelem csak a 4x400-on volt, a többi számban álta­lában a válogatottak nélkül felálló esé­lyes csapatok győztek. A legeredménye­sebben a Bp. Honvéd szerepelt, amely az első napon három bajnokságot szer­zett. A verseny műsorába néhány egyé­ni számot is beiktattak. 4x100 m, női: 1. Bp. Törekvés (Bács­kai, Bajó, Keresztes, Nagy) 51.3, 2. Bp. Vörös Lobogó 51.5, 3. Bp. Épitők 52, 4. Bp. Vasas 53.4. 5. Bástya VTSK 54.5. 4x100 m: 1. Bp. Honvéd I (Len­­kei, Beszterczei, Horváth, Szécsi) 43.1, 2. Bp. Vasas 43.4, 3. Bp. Építők 43.7. 4. Bp. Honvéd I­ 44.2. 5. Bp. Kinizsi 45.2. 6. Bástya VTSK 45.7. 4x1500 m: 1. Bp. Vörös Lobogó (Bakos, Udvardi, Kárpáti, Dehény) 16:09, 2. Bp. Haladás 16:25.6, 3. Bp. Honvéd I 16:27.4, 4. Bp. Honvéd II 17:02.4, 5. Cs. Vasas 17:18, 6. Bp. Dózsa 17:21. 4x400 m: 1. Bp. Honvéd (Szécsi, Kiss, Lázár, Mikes) 3:24.8, 2. Vasas Izzó 3:27.6, 3. Bp. Vö­rös Lobogó 3:28.6, 4. Bp. Építők 3:29.2, 5. Bp. Kinizsi 3:80.2, 6. Bp. Vasas 3:38. Svéd váltó, női: 1. Bp. Honvéd (Bokori, Vörös, Oros, Mórocz) 2:21.3, 2. Bp. Törekvés 2:24.5, 3. Bp. Építők­­és Bp. Kinizsi 2:27, 5. Bp. Vörös Lobogó 2:31.4, 6. Bástya VTSK 2:32.8. Egyéni számok. Diszkosz, női I. o.: 1. Tálasné (Bp. Vörös Lobogó) 36.07. Súly, I. o.: 1. Lévai (Bp. Honvéd) 13.64. 200 m, II. o.: 1. Fu­szár (Óbu­dai Harisnya) 23.7. Gerely, I. o.: 1. Szabó (Bp. Kinizsi) 62.79, 2. Tóth (Bp. Spartacus) 62.37, 3. Halasi (Bp. Kini­zsi) 54.90. Szabó és Tóth most is iga­zolta jó formáját. 200 m, női II. o.: 1. Lévai (Óbudai Harisnya) 27.5. A Bp. törekvés női nagypályás csapatának újabb győzelme !— Távbeszélő-jelentésünk -1 (Stalinogród, szeptember 1.) Lengyel­országi portyánk második mérkőzésére Opolében került sor a Budowjani csa­pata ellen. Ezt 5:3 (3:0) arányban meg­nyertük. A magyar gólokon Kaiser (2), Kasza (2) és Górencz osztozott Csü­törtökön kényelmes utazás után­ érkez­tünk meg Stalinogródba. Itt a Zryn Stalinogród együttese volt az ellen­felünk. 11:2 (6:0) arányban győztünk. A magyar gólokat Górencz (3), Tramita (2), Kaiser (2), Bartha (2), Holecz és Kasza lőtte. Vasárnap délután kerül sor lengyelországi portyánk legjelentő­sebb mérkőzésére, a lengyel bajnok­ságban élenjáró krakkói csapat ellen. A mérkőzést nagy érdeklődés előzi meg és előreláthatólag ezt a mérkőzésünket — az előzőkhöz hasonlóan — a rádió is közvetíti. Méray Ferenc Elkészítették az olimpiai labdarúgó-torna sorsolását Az olimpiai labdarúgó-torna első for­dulójának párosítása a következő: Szovjetunió—Németország, USA—Jugo­szlávia, Bulgária—Egyiptom, Kínai Népköztársaság—Törökország, Vietnam —Indonézia, Thaiföld—Anglia, Ausztrá­lia—Japán. Magyarország visszalépése folytán India erőnyerőként jutott túl az első fordulón. (MTI) A Halmos, Bartányi-pár nyerte a hosszútávú kajak kettest az országos vidéki bajnokságon A kajak-kenu sportágban első ízben került megrendezésre az országos vi­déki bajnokság­. Szombaton délután Tatán bonyolították le a bajnokság hosszútávú számait. Rekkenő hőség­ben, előbb erős, majd mérsékelt déli szélben tartották meg a futamokat. Az erős szél következtében erősen hullám­zott a tó vize, s ennek következtében a hullámos vízhez nem­ szokott vidéki versenyzők közül sokan borultak. A bajnokságot csak a kajak számokban rendezték meg, mivel vidéken még nincsenek kenus versenyzők. KAJAK Női ifj. kettes (2000 m). Bajnok: Póhly E., Póhly V. (Lenin Kohászati Művek) 11:06.9. 2. Tóth, Szebelédi (Győri Textil) 13:27. Női ifj. egyes (2000 m). Bajnok: Ulbricht E. (LKM) 12:26. 2. Magyar (Győri Gyapjú) 12:57. 3. Lukács (LKM) 14:37. Női felnőtt egyes (3000 m). Baj­nok: Hajtané (Dr. MÁVAG) 21:41. A me­zőny lobbi tagja borult! Férfi ifj. né­gyes (5000 m). Bajnok: Lenin Kohászati Művek (Szilágyi L., Szilágyi I. Horváth, Pollák) 21:54. 2. Miskolci Törekvés 26:37. Férfi ifj. kettes (5000 m). Bajnok: Tóth, Kiss (Misk. Törekvés) 24:21, 2. Varga, Hrahora (Ózdi Vasas) 24:32, 3. Madarász-fivérek (Tatai Bányász) 24:51. Férfi ifj. egyes (5000 m). Bajnok: Már­ton (LKM) 24:54, 2. Halász (Misk. Tör.) 26:15, 3. Néder (Sztálinvárosi Vasas) 26:37. Márton szép versenyben bizto­san győzött. Férfi felnőtt négyes (10 000 m). Bajnok: LKM I (Szobotits, Semsák, Ronyecz, Bordás) 44:19. 2. LKM II 46:25. Férfi felnőtt kettes (10 000 m). Bajnok: Halmos, Bartányi (Misk. Tör.) 47:11. 2. Oprável, Fülöp (Misk. Tör.) 47:45, 3. Koch, Bobkó (Misk. Tör.) 47:51. A har­madik körig szoros volt a verseny. In­nen jól sikerült robbantással fokozato­san elhúzott a többiektől a győztes pár. A 2—3. helyezett végig szoros versenyt vívott. Férfi felnőtt egyes (10 000 m). Bajnok: Boros (LEM) 52:22, 2. Hajts (Di. MÁVAG) 53:06, 3. Baki (DJ. MÁVAG) 53:16. Hajts és Baki csak a 2. körig tu­dott együtt haladni Borossal, aki innen egyedül evezve mintegy 300 méterre­ győzött. Kiegészítő szám: Serdülő fiú portyakajak egyes (1500 m): 1. Hanikán (Győri Gyapjú) 8:21, 2. Boros (Tatai Bányász) 8:27, 3. Csizma­dia (Tatai Bányász) 8:31. A vízilabda OB II-ért Bp. Vörös Meteor —óbudai Hajógyár 2:2 (1:1). Sportuszoda. V: Brandy. G: Kántor, Váczi, 111. Szikora, Blaktay. VTSK —KISTEXT 2:2 (2:1). Kispesti uszoda. V: Kalpagos. G: Czapkó (2), ill. Lantos, Pusztai. 1956. szeptember 2. vasárnap A legolcsóbb és mégis a legérdekesebb­ szórakozás a TOTÓ! Külföldi szereplés előtt állnak Zágrábban játszik a magyar vízilabda B-válogatott szeptember 5-ére. A magyar csapat hétfőn utazik el a következő játékosokkal: Ambrus, Dancsa, Demján (Bp. Kinizsi), Bánhidi I, Németh (Bp. Honvéd), Szívós (Bp. Vasas), Hanák, Vízvári, Varga (Bp. Dózsa), Kiss (Bp. Vörös Lobogó). Jugoszláviába utazott a Bp. Kinizsi vízilabda-csapata. Az élelmezésiek tö­bb mérkőzést vívnak jugoszláv klubcsapa­tokkal. Az első találkozóra előrelátható­lag Rijekában kerül sor. Legjobb országúti kerékpárosaink befejezték előkészületeiket a lengyel körversenyre, összeállították már a csapatot is Török Győző, Bende, Kis­ Dala, Csömör Aranyi és Demeter kép­viseli színeinket Lengyelországban. Ke­rékpárosaink előreláthatólag hétfőn reggel utaznak el. BESZÉLŐ SZÁMOK a labdarúgó NB I-ről... A labdarúgó­ NB I „őszi idényében”, tehát augusztus 10-e óta összesen há­rom teljes fordulót vívtak. Érdemes ezt a három fordulót táblázatban össze­foglalni, mert ez a táblázat bizonyos fokig a csapatok jelenlegi formáját tükrözi. (Alábbi ávlataink között a szombaton játszott Bp. Dózsa—Szeged mérkőzés nem szerepel) Kereken 100 mérkőzést játszottak, s ezen a 100 mérkőzésen összesen 209 já­tékos jutott szóhoz. Az egyes sportkö­rökben szerepelt játékosok száma: 15: Salgótarján, Tatabánya. 16: Bp. Vasas, Bp. VL. 17: Bp. Kinizsi, Dorog, Bp. Dó­zsa, Szeged. 18: Bp. Honvéd. 20: Pécs, Szombathely. 21: Csepel. Mindössze 49 olyan játékos akad, aki csapata valamennyi mérkőzésén szerepelt. íme: Salgótarján (8 játékos), Oláh I, Sándor, Jancsik, Szojka, Dá­vid, Vasas, Bodon, Taliga. Bp. Kinizsi (6): Gulyás, Ombódi, Mátrai, Dalnoki, Vitezsál. Fenyvesi. Tatabánya (6): Gro­­sics. Farsang I, Kovács L., Guba, Szov­­ják, Lahos. Bp. Dózsa (4): Komáromi, Farsang II, Peller. Szusza. Bp. VL (4): Gellér, Kovács I. Palotás, Sípos. Do­rog (4): Hiru I. Buzánszky, Prohászka, Varga. Szeged (4): Mészáros, Baráth, Zamár, Cziráki. Szombathely (4): Nyirő, Tarr, Szöllösi, Kulcsár. Bp. Vasas (3): Kamarás, Raduly, Lelenka. Bp. Hon­véd (2): Budai, Kocsis. Csepel (2): Kó­­czián II. Mednyánszky. Pécs (2), He­gyi, Opova. A 49 játékos között 8 kapust, 15 hátvédet, 9 fedezetet és 17 csatárt ta­lálunk (a több helyen szerepelt játéko­sokat azon a helyen vettük figyelem­be, ahol legtöbbet játszottak). Az arány végeredményben ez: kapusok, hátvé­dek, fedezetek,csatárok 32:17. Koráb­ban rámutattunk arra, hogy sportkö­reinkben túl sokat cserélgetik a csatá­rokat. Azóta egy kis javulás tapasztal­ható, de nagyjából még mindig az a helyzet, hogy ha nem megy a játék, ha a csapat vereséget szenved, akkor elsősorban a csatársor összeállítása változik. Akadnak természetesen kivé­telek is. A Szombathelyi Törekvés pél­dául az utolsó hat mérkőzésén nem vál­toztatta összeállítását. Nem változtatott például a Bp. Honvédtől elszenvedett 6:1 arányú vereség után sem. Igen helyesen, mert utána a Bp. Kinizsi el­leni győzelem következett. A Salgótar­jáni Bányász az utolsó négy és a Ta­tabányai Bányász pedig az utolsó há­rom mérkőzésén nem bolygatta az ösz­­szeállítását. AZ utolsó hat mérkőzésén nem győ­zött a Pécsi Dózsa, az utolsó négy mér­kőzésén pedig a Bp. Kinizsi. Az utóbbi adat talán feltűnőbb, mint az előbbi. ...a vízilabda ötös tornáról A legeredményesebb játékosnak a jugoszláv Franjkovics mutatkozott, egy­maga 10 gólt dobott. A további sorrend: 7: Zádor (Magyarország), 6: Gyarmati (Magyarország), Nagy (Románia). 4: Ru­bini, Pucci (Olaszország), Kárpáti, Bol­­vári (Magyarország). 3: Schneider (NSZK), Jezsics (Jugoszlávia), Markovits. Kani­zsa (Magyarország), Simon (Románia), Hüber (NSZK). Egyetlen döntetlen eredmény sem for­dult elő­ a torna során. A magyar csapatban tíz játékos sze­repelt. Valamennyi (4) mérkőzésen ját­szott: Gyarmati, Markovits, Zádor és Kárpáti. 2 — 2 mérkőzésen: Boros, Mayer, Jeney, Hevesi, Bolvári. Az egyetlen kétszámjegyű eredmény: Magyarország—NSZK 10:2. A tíz mérkőzésen öt játékvezető bírás­kodott. Négy mérkőzést vezetett: Costa (Olaszország). Hármat: Brandy (Magyar­­ország). Egyet-egyet: Lauter (Magyaror­szág), Ivkovics (Jugoszlávia) és Dirnwe­­i­ber (Ausztria). Az amerikaiak legújabb gyorsúszó­­reménységének, George Breennek neve az év elején vált igazán ismertté, ami­kor 18:05.9 mp-et úszott 1500 méteren és ezzel több mint 13 mp-cel javította meg a fennálló világcsúcsot. Breen mindössze 20 esztendős és 1953-ban kez­dett el versenyezni. Eleinte nem bizo­nyult nagyobb tehetségnek, 440 yardon 7:30 mp volt az ideje. Később Jim Councilman edző irányításával 5:10 mp­­re szorította le idejét, de természete­­sen még ez sem volt elegendő ahhoz, hogy helyezést szerezzen az amerikai bajnokságon. Első kiemelkedő eredmé­nyeit tavaly érte el. A fedettpálya-baj­­nokság során 18:52.4 mp-cel megnyerte az 1500 m-t, majd a nyári bajnokság­☆1 A román labdarúgó-válogatott első világbajnoki selejtező mérkőzését 1957. június 17-én játssza Athénben. A visz­­szavágót október 21-én rendezik meg­ Bukarestben. A következő selejtezőre október 14-én kerül sor Bukarestben, illetőleg november 17-én Belgrádban, a jugoszláv válogatott ellen. Jugoszlávia ökölvívó-válogatottja Belg­rádban 13:7 arányban legyőzte Len­gyelország tartalékos együttesét. A viadal érdekessége, hogy 5 (!) mér­kőzés döntetlenül végződött. Az ered­mény alakulása (elöl a jugoszláv versenyzők): Paljics—Litke 2:0, Mitro­­vics—Adamski 3:1, Benedek — Brychn­k 4:2, Vitics — Wojciechowski 6:2, Lukics — Sobolewski 8:2, Kalavase — Debin 10:2, Jakovlevics — Walasek 10:4, Sor­­gics —Dampe 11:5, Bogunics —Grzelak 12:6, Danda —Gosczlanski 13:7. A Galata Saray (Istanbul) labdarúgó­­együttese csütörtökön Szófiában az ot­tani Dinamóval játszott és 1:1-es ered­ményt ért el. A Német Szövetségi Köztársaságban a bonni szovjet nagykövetség egyik tanácsosa a nagykövetség egyik munka­társa kíséretében ellátogatott Hannover­be, ahol szeptember 15-én, szombaton az NSZK—Szovjetunió labdarúgó-mérkőzést vívják. A szovjet válogatott 15 játékossal és 25 kísérővel (köztük önköltséges kí­sérőkkel) már 12-én, szerdán repülő­gépen Hannoverbe érkezik. A szovjet nagykövetség képviselői Hannoverben meg­tekintették a szovjet sportküldöttség szál­lását. Elmondták nekik, hogy milyen változatos műsort készítenek a szovjet labdarúgóknak (hangversenyek, üzemi látogatás stb.). Olasz játékvezető (Joni) vezette az el­múlt vasárnap Bécsben a Sturm-Graz— WSC osztrák bajnoki labdarúgó-mérkő­zést. A csütörtökön­ pénteken Oslóban meg­rendezett norvég —lengyel férfi atléti­kai viadalon a lengyelek győztek 114:98 arányban. A viadalon több jó ered­mény született, így Rut a kalapácsve­tésben 63.57 m-re javította a lengyel csúcsot. A lengyel versenyzőnek kitű­nő sorozata volt: 56.61, 61.98, 63.57, 62.93, 60.69, kilépett. A viadal érdeke­sebb eredményei. 100 m: Nilsen (n) 10.8. 400 m: Swatowski (I) 43. 800 m: Boysen (­) 1:48, Lewandowski (I) 1:48.5, csúcs. 110 m gát: Olsen (n) 14.6. Ma­gas: Thorkildsen (n) 196. Távol: Gra­bowski (I) 755, Kropidlowski (I) 742. Súly: Sosgórnik (I) 16.47, csúcs. Ge­rely: Danielsen (n) 79.88, Kopyto (I) 77.81, Sidlo (I) 75.19. 1500 m: Ham­marsland (n) 3:50.2, Krysa (I) 3:50.4, Chromik (I) 3:51. 3000 m akadály: Lar­­sen (n) 8:46.2. 400 m gát: Sjöberg (n) 53.8. Diszkosz: W­achowski 50.32. Rúd: Krzesinski (I) 440, Adamczyk (i) 440. Hármas: Walcherczyk (i) 15.06. Kala­pács: Rut 63.57, csúcs: Strandic (n) 61.77. L. Crapp 440 yardos (4:52.4) világ­csúcsa alkalmával a következő 110 yardos (100.38 m) részidőket úszta: 1:06.7, 1:13.8, 1:15.5, 1:16.4. A­bán 16:52.4 mp-es idővel második lett Onekea mögött. 400 m-en a 4:40 mp-et kerülgette. Kétségtelenül kitűnő ered­mények voltak ezek, de még nem jo­gosítottak nagy reményekre. Az idén azután Breen valóban kiugrott és jog­gal tartják a melbourne-i olimpia egyik esélyesének. Világcsúcs-javítása után 18:20.2, 18:27.6 (100 m-es pályán), majd legutóbb az olimpiai válogatón 18:13.7 m­p-es időt úszott 1500 m-en. Úszó­technikája teljesen egyéni, nem­ mondható eszményinek, viszont­­ eredményes. Különösen vízalatti kar­­munkája hatásos, sokszor lábütem nél­kül is gyorsabban halad előre, mint sok olyan versenyző, aki kallózik is. Erős edzést folytat, naponta 5 km-t úszik. Csütörtökön öt úszó tett kísérletet a francia partvidékről a csatorna át­­úszására. Egyikük próbálkozása sem sikerült. A legtovább a dél-afrikai Wild volt a vízben, aki 6.5 km-re közelítette meg az angol partot. Nemzetközi labdarúgó-eredmények: Avangard Harkov—Indonézia 2:1, Har­kov. Tisztek Háza Kijev—CWKS Krakkó 1:2, Kijev. Tisztek Háza Odessza —Ener­gia Órásul Stalin 1:2. Odessza. Szpartak Sztaniszlav—Spartak Hradec Králové 1:1. Sztaniszlav. Pahtakov Taskent— Egyetemi válogatott 5:0. Kabul. A csehszlovákiai Koprivnicében Va­­lant 52.76 m-t dobott diszkosszal. A lengyel női gerelyhajítók próbaverse­nyén Majka 49.46, az ifjúsági Wojta­­szek pedig 48.18 m-es eredményt ért el. Nyugat-Berlin—London 12:48. Berlin, ökölvívás. A francia és az osztrák teniszválo­gatott a múlt hét végén Pörtschachban (Ausztria) DK-rendszerű mérkőzést ví­vott egymással. A jórészt fiatalokból álló francia együttes 3:2 arányban győzött. Helmut Rahn, a nyugatnémet labda­rúgó-válogatott jobbszélsője súlyosan megsérült egy edzésen és így nem játsz­hat a Szovjetunió ellen, szeptember 15-én sorra kerülő mérkőzésen. A Szófiai Akadémik kosárlabda-csa­pata Szófiában 86:71 (52:33) arányban legyőzte T­el-Aviv válogatottját. Amerikai és ausztráliai hivatásos te­niszezők szerepeltek Hannoverben. Seydman (ausztráliai)—Gonzales (ame­rikai) 5:7, 8:6, 6:4. Trabert (amerikai)— Hartwig (ausztráliai) 8:6, 6:2. LABDARÚGÓ-BAJ­NOKSÁGOK Szovjetunió. Trudovije Rezervi Lenin­­grád—CDSZA Moszkva 1:3, Dinamo Moszkva—Zenit Leningrád 4:0, Bure­­vesztnyik Kisinyov—Torpedó Moszkva 2:2. 1. Spartak Mo. 18 13 3 3 57:24 27 2. Dinamo Mo. 20 10 7 3 43:23 27 3 CDSZA Mo. 18 3 5 5 33:27 21 4. Kisinyov 18 8 4 6 32:39 20 5. Kijev 16 6 7 3 22:17 19 Az eddig legkevesebb pontot vesztett csapatok még a következő mérkőzése­ket játsszák egymással: Szpartak Mo.— Dinamó Mo., Szpartak Mo —CDSZA, Szpartak Mo.—Kijev, Kijev—CDSZA, Csehszlovák 1*. Banik Ostrava—Di­namó Prága 3:0 Skócia. Aberdeen—East Fire 4:1, Clyde—Queens Park 2:2, Dundee II.— Stenhouse 3:4, Falkirk—Hibernian 4:0, Hearts—Partick-Thistle 2:2, Kilmarnock — St. Mirren 1:4, Motherwell — Airdrieo­­nians 6:1, Raith Rovers—Dundee 2:2, Rangers—Celtic 0:0, St. Johnston—Stir­­ling 1:0. Német SZK. Két forduló után a déli ligában a VfB Stuttgart, a délnyugatiban az 1. FC Kaiserslautern és a Phönix Ludwigshafen, a nyugatiban a Duis­­burger SpV és a 04 Westfalia Her­­ne, az északi ligában pedig a Holstein Kiel, a Hannover 96 és a Hamburger SV áll pontveszteség nélkül. A Külföldi Híradó gy kis tájékoztató Brecnről 1. Bp. Dózsa 3 3 — — 6: 3 6 2. Bp. Honvéd 3 2 — 1 11: 4 4 3-4. Bp. Vasas 3 2 — 1 10: 5 4 3-4. Csepel 3 1 2 — 4: 2 4 5-6. Bp. VL 3 1 1 1 5: 5 3 5-6. Salgótarján 3 1 1 1 5: 5 3 7. Szeged 3 1 1 1 5: 6 3 3. Tatabánya 3 1 1 1 3: 4 3 9. Dorog 3 1 — 2 4: 8 2 10. Szombathely 3 1 — 2 4:10 2 11. Bp. Kinizsi 3 — 1 2 4: 6 1 12. Pécs 3 — 1 2 2: 5 1 Milyen az ökölvívó-utánpótlás? ökölvívó-szakembereink körében gyak­ran beszélgetnek az utánpótlás helyzeté­ről. Ezek a beszélgetések legtöbbször ke­vés derűlátásra adnak okot. Amikor ugyanis a sportág kedvelői utánpótlásról beszélnek, nem egészen fiatal ifjúsági ök­­lözőkre gondolnak, hanem azokra, akik már felnőtt sorba lépnek, vagy elérték fejlődésüknek azt a fokát, amikor már szóba kerülhetnek a válogatott csapat összeállításánál. Nos, ha ilyen tekintet­ben vizsgáljuk a helyzetet, valóban nincs sok okunk lelkendezésre. Kevés ugyanis azoknak a száma, akik viszonylag rövid időn belül méltó utódai lehetnek leg­­jobbjainknak. Viszont örvendetes az, hogy jelenleg­ vá­logatottjainknak többsége még fia­tal. Jelenleg csak három olyan élvonalbeli ökölvívónk van, aki idősnek számít, Bu­dai, Papp és Horváth István. Azok közül, akik az utóbbi két évben válogatottak voltak, nem tartozik már a legfiatalab­­bak közé Dóri, Szabó, Juhász és Szakáts II sem. A többiek azonban fiatalok, 22— 23 évesek. Most vizsgáljuk meg, hogy súlycsopor­tonként hogyan is állunk a fiatalokkal, mi­lyen az utánpótlás? Légsúlyban két válogatottunk van, Nagy József (23 éves) és Fekete Pál (22). A fiatalok legtehetségesebbje a csepeli Oláh (21), aki az idén sok szép győzel­met aratott, s többek között legyőzte Fe­kete Pált is. Az idei magyar bajnoksá­gon biztatóan mutatkozott be, de egy­előre még nem eléggé képzett, nem ki­forrott tudású versenyző a győri Bálint (22). Harmatsúlyban Riskó II (23) mellett az utóbbi időben más neve nem is került szóba a válogatásnál. Wagner és Fekete István megállt a fejlődésben, Kárpáti hosszú ideje nem versenyez. Ebben a súlycsoportban csak Sulyok Pál (21), a Beloiannisz versenyzője látszik biztató ígéretnek. Pehelysúlyban Horváth István (30) már hosszú évek óta a legbiztosabb pontja válogatottunknak. Legnagyobb versenytársa Pécsi (23). Az utánpótlást Bognár (21), a csepeli Marton (22), Eisler (21), a salgótarjáni Szerémi (19), valamint a komlói Tóth Jenő (19) jelenti meg. Könnyűsúlyban Kellner (24) és Kisfalvi (25) után jelenleg alig van számottevő tu­dású versenyző. A csepeli Tóth Lajos (21), az ózdi Vona (21) és a székesfehér­vári Adorján (22) jelenti itt a fiatalságot. Kisváltósúlyban Budai (31), Szakács II (25) és Juhász (25) tudása éri el a válo­gatott színvonalat. Varga József (23) és Balogh Tivadar (24) már nem számítható az utánpótlás tagjai közé, hiszen mind­ketten már hosszú évek óta ismert ver­senyzők, magyar bajnokok. Nagyon le­hetségesnek látszik az idei ifjúsági baj­nokok közül a győri Trimmel Miklós (19). Váltósúlyban Dórin (26) kívül egyre inkább számolni kell Erdélyivel (21) és Sebők II-vel (19). Nagyváltósúlyban Papp László (30) mellett Csiszár (23), Bolvári (22), középsúlyban pedig Ráduly (23) mel­lett Pavics (20), Gerber (21) és Weidinger (19), félnehézsúlyban Szilvási (23) mellett a győri Horváth Béla (19) és Molnár Ist­ván (22) képviseli az említést érdemlő utánpótlást. Nehézsúlyban a győri Szabó László (26) mögött nincs olyan fiatal, akire a közeljövőben a válogatottban szá­mítani lehetne. Természetesen a felsorolt ökölvívókon kívül vannak még Sokat ígérő tehetséges versenyzőink, mint például Schnéberger (Bp. Vasas), Török (Bp. Vörös Lobogó), de ezek még olyan fiatalok, hogy ugrás­szerű fejlődés esetén is csak hosszabb idő után kerülhetnek az élvonalba. Utánpótlásunk nehézsúlyban, köny­­nyűsúlyban és harmatsúlyban, saj­nos, gyenge. Az egyéni versenyek könnyűsúlyban csaknem mindig népesek, s van remény arra, hogy a rendszeres versenyzési le­hetőség meggyorsítja ebben a súlycso­portban a fejlődést. Harmatsúlyú ököl­vívónk már jóval kevesebb van, kifeje­zetten nehézsúlyú pedig alig több tíznél Hogyan lehetne szaporítani tehetsé­ges öklözőink számát? Elsősorban úgy, ha edzőink az eddiginél sokkal több gondot fordítanának a neve­lésre. Egyes szakosztályok két-három ed­zőt is foglalkoztatnak és mégsem tudnak sajátnevelésű versenyzőket felvonultatni. A Bp. Vörös Lobogóban például egyet­len sajátnevelésű ökölvívó sincs! Ez a nevelés elhanyagolását jelenti, s a hiba forrása messzire nyúlik vissza. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy edzőink legfontosabb feladatuknak a fia­talok szakszerű, jó oktatását-nevelését tartsák. Az edzőtanácsnak nagyobb figye­lemmel kellene kísérnie az edzők munkáját, s visszaminősíteni azo­kat, akik hosszú éves ténykedésük­kel azt bizonyítják, hogy nem ké­pesek az oktató, nevelőmunka jó ellátására. A sportköri vezetőknek is nagyobb kö­vetelményt kell támasztaniuk az edzők­kel szemben. Vizsgálják meg az edző munkáját, nézzék meg, hogyan gyarapo­dik a szakosztály létszáma, növekszik-e a minősített ökölvívók száma, vannak-e a szakosztályban fiatalok. A sportkör pe­dig adjon hathatós segítséget a szakosz­tálynak, legyen segítségére a szervezés­ben is. Rendezzenek meghívásos, har­madosztályú és kizárásos versenyeket. Ezeken a feltörő fiataloknak, s a kezdő versenyzőknek is alkalmuk nyílna ta­pasztalatszerzésre. Biztos, hogy a ver­senyzésnek ez a formája is meggyorsí­taná fejlődésüket, segítené a jobb ököl­vívó-utánpótlás kialakítását. W. Gy.

Next