Népsport, 1957. április (13. évfolyam, 1-19. szám)

1957-04-04 / 1. szám

I CSÜTÖRTÖK, 1957. ÁPRILIS 4. Ára: GO fillér XIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM A NÉP SPORTJA 1-1 a 12 évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy a magyar versenyzők 10 aranyérmet nyernek a londoni olimpián és 16-ot Helsin­kiben — nos azt a valakit nyilván kinevették volna. Pedig nemcsak az élversenyzők világraszóló sikerei jel­zik az eredményeket, hanem a tö­megek részvétele, az aktív sportolók számának megtízszereződése, a sport iránti szeretet és érdeklődés ugrás­szerű növekedése, az a tény, hogy új sportvezetők és szakemberek nőt­tek fel és így tovább — röviden: felszabadulásunk tette lehetővé, hogy végre igazán egymásra talál­jon a nép és a sport. A szovjet hadsereg 1945. április 4-én, ezen a felejthetetlen korata­vaszi napon fejezte be hazánk fel­szabadítását, fegyverekkel tett pon­tot egy történelmi korszak végére, s egyúttal megnyitotta a fejlődés hatalmas lehetőségeit. Sőt, a Szov­jetunió széleskörű segítséget is nyújtott. Nincs olyan területe a ma­gyar közéletnek, ahol ne vettünk volna át hasznos tapasztalatokat szovjet állami és társadalmi szer­vektől, így volt ez a sportban is. De hát csak­ sikerek, csak ered­mények születtek a mi sportéletünk­ben? Nem! Már jó ideje mindenki előtt világos, hogy nem így volt. Mi­közben bőven merítettünk a szovjet sport gazdag tapasztalataiból, oly­kor kritika nélkül is átvettünk ott bevált vagy még teljesen ki nem próbált módszereket és nem építet­tünk eléggé saját hagyományainkra. Elkövettünk hibákat a vezetésben és a tömegkapcsolatok terén is. Mi­közben­ ezrek és czsok .vet:# k.-bia'--1 tokukba a labdarúgás mellett a röplabdát, az úszást, az atlétikát, sőt az „úri” sportokat is, elhanya­goltuk az iskolai sportot és test­nevelést. Sok értékes sportvezető és szakember nőtt fel, de az állami és egyesületi vezetés bürokratikussá terebélyesedett, milliókat költöttünk élsportolókra, de az erkölcsi nevelés keveset ért... és így sorolhatnánk tovább: "V­­an-e erőnk, hogy levonjuk a ’ megfelelő következtetéseket a jó és rossz tapasztalatokból? Úgy érezzük, erre határozott igennel fe­lelhetünk. Már hónapok óta napi­renden van testnevelési és sport­­mozgalmunk átszervezése. Most egy súlyos ellenforradalom leverése és a sportot ért komoly vérveszteségek után, nehéz gazdasági helyzetben kell hozzálátnunk a régi hibák ki­javításához. De nem egyszerű föl­­­­­ozgatásról van szó — lépjünk előre ■ egyet: a hibák kijavítását össze kell­­ kapcsolnunk új, legalább részben új szervezet létrehozásával. A sport­mozgalom szellemét is egészsége­sebbé kell tennünk. Világos az elv, hogy a testnevelés és sport legfőbb irányítása és ellenőrzése az állam feladata. Talán még sohasem volt olyan fontos, mint ma, hogy az álla­mi vezetés a sportban is határozott és céltudatos legyen. A régi szerve­zet erényeit meg kell tartani, de az állami vezetés aprólékos bürokratiz­musát és egyéb hibáit meg kell szüntetni, a társadalmi sportszövet­ségekből pedig önálló, a sportág napi tennivalóit szabadon ellátó, szakmai kérdésekben önállóan­­hatá­rozó szerveket kell alkotni. Hiba lenne a szakszövetségek feladatkörét ugyanúgy meghatározni, mint aho­gyan 1948 előtt történt. Az ilyen szövetségek szocialista államban kor­szerűtlenek lennének, s hamarosan kiderülne róluk, hogy nem is tudják biztosítani sportágaik fejlődését. Minthogy a társadalmi erőket, az egyéni kezdeményezést kibontakoz­tató szövetségek kulcshelyzetet fog­lalnak majd el sportunk szervezeté­ben, el kell érnünk, hogy a szövet­ségek valóban egyesülések, a sportág valamennyi kérdését szívükön viselő központi szervek legyenek. Az egyes sportágak vezetésében a legjobb erők kapjanak helyet, akik a szocializm­list építő ország sportjának fejlő­dését tartják szem előtt. Ki kell se­perni a karrieristákat, az ál-szakem­­bereket, akik csak kisebb-nagyobb koncokért tülekednek, s előbb vagy utóbb marakodást, széthúzást okoz­nak. Helyes az a javaslat, amelyet örömmel üdvözlünk, hogy a társa­dalmi vezetés legfőbb szerveként meg­­kell alakítani a Testnevelési és Sport­­tanács­ot, amelynek a testnevelési és sportmozgalom elvi irányítása lesz a feladata. Ebben helyet kapnának a sportszervezetek és intézmények küldöttei, valamint kiváló szak­emberek, kb. 80—100 fő. Ez a csúcs­szerv a nyilvánosság ellenőrzése mellett működik majd, s a magyar sport parlamentjévé nőhet fel, itthon és külföldön is gyakran fel­­vetődik a kérdés: vajon meg­van-e a lehetőség, hogy a magyar spor­t továbbra is nagy legyen? Úgy érezzük, erre a kérdésre is határo­zott igent mondhatunk. Mert ha számos hibát is követtek el, újabban pedig sokat is vesztettünk — a sport nálunk mély gyökereket eresztett, valóban tömegek sportolnak, vannak jelentős tartalékaink és a kiesettek helyére újak és újak áramlanak. Igaz, vannak komoly gondjaink, és szinte állandóan óvnunk kell egy­mást a régi hibáik elkövetésétől, de bízhatunk abban, hogy tehetséges fiataljaink közül nemsokára felbuk­kannak az új Bozsikok és Gere­­vichek, az új Csermákok és Papp Lacik. A magyar sport évkönyvének utolsó lapjai szinte ragyognak a fé­nyes eredményektől — legyünk rajta, hogy ez továbbra is így le­gyen! És egy pillanatra se feledjük, hogy a sport slerve csak eredmény­esre törés, hanem: egészség, testedzés és szórakozás is.­A­ki szívén viseli a magyar sport ügyét, munkájával siet a sport segítésére. Erre vállalkoztunk mi is, a sport krónikásai. A Népsport cím régi és ma mégis új. Az olvasó 1945 áprilisában találkozott először a lap­pal, amely homlokán hordozta programját: Népsport, vagyis hogy a sport valóban a népé legyen, a dolgo­zók élvezzék előnyeit és örömeit Széles körben vált ismert és szere­tett lappá, szívesen olvasták szak­emberek és egyszerű szurkolók. Részesévé lett a sport fejlődésének, hibáival és erényeivel együtt. Az ellenforradalom leverése után november végén újraindult ,,Sport” címmel. Bizony kár volt a címét le­szűkíteni, illetve ellaposítani. Nekünk, a Népsport munkatársainak a cím kézenfekvőnek látszik, hiszen híven kifejezi a sport helyzetét, hogy t. i. a nép és a sport összetartozik. Nem szándékozunk ígéreteket ten­ni, nagy szavakat használni, hiszen sok-sok hétköznapi tettre van most szükség. Mi is homlokunkra írjuk: népsport. De annyit ide kell írnunk, hogy még jobb lapot szeretnénk csi­nálni, s erős elhatározásunk, hogy elkerüljük a régi hibákat. Arccal a közönség felé — ez a jelszavunk. Éber őrei szeretnénk lenni a sport fejlődésének, sportéletünk alakulá­sának. Á­prilis 4-e minden évben nagy ún.­­ népünk. A szovjet hadsereg ha­­­­ditette nyomán legjobbjaink évszáza­­­­dos álma valósult meg: Magyar­­­­ország független, szabad ország lett.­­ A mai április 4-ének kétszeres je­­­­lentősége van, ma kétszeres lelkese­­­­déssel ünnepelünk; ugyanez a had­­­­sereg állt mellénk az ősz elején, s­­ megmentett bennünket az ellenfor­­­­radalom pusztításaitól, s nem nehéz , elképzelni, milyen katasztrófától. Az­­ utóbbi napokban újra és újra ta­­­­pasztaltuk, hogy a Világ legerősebb­­ hatalma áll mellettünk — s ez szo­cialista hatalom! Örülünk, hogy felszabadulásunk 112. évfordulóján a Népsport­ot ad­hatjuk az olvasó kezébe, mert a nép és a sport újra és eltéphetetlenül összetartozik. Testvéri üdvözlet szovjet sporthajainknak! EpaTCKHH npiIB6T COB6TCKHM TOBapnmaM­cnopTcm­­eHaiYx \ .Mindig örömmel találkozunk magyar sportbarátainkkal..." Kedves magyar barátaink! Magyarország felszabadulásának tizenkettedik év­fordulóján mi, a szovjet sport képviselői is­­ tiszta szívből üdvözöljük önöket. A Magyar Népköztársaság minden sportolójának sok sikert és örömet kívánunk a sportban, a munkában és a magánéletben. Az utóbbi tizenkét év alatt nemegyszer találkoz­tunk egymással nemzetközi versenyeken, és­­hízelgés nélkül mondhatjuk, hogy a magyar nemzet valóban sportnemzet, amelynek sportolóitól lehet tanulni. Nem véletlen, hogy az ismert magyar sportolók, mint Papp László, Hidegkúti Nándor, Tumpek György, Nagy Ma­riann, Nagy László és még sokan mások legalább olyan népszerűek nálunk, a Szovjetunióban, mint Ma­gyarországon. A szovjet és a magyar népet erős, szi­­lárd barátság köti össze. Mi­­ Magyarország és a Szovjetunió sportolói — nem kismértékben járultunk hozzá ehhez a barátsághoz. Bár a közelmúltban ba­­rátságunk nagy próbán esett át, ez alkalommal is megmutatkozott összefogásunk ereje és megbonthatat­lansága. Ebben az évben, mint bizonyára tudják, Moszk­vában rendezik meg a VI. Világifjúsági Találkozót és sor kerül a III. Nemzetközi Ifjúsági Versenyre is. Jöjjenek hozzánk, drága barátaink, mi mindig öröm­mel találkozunk magyar sportbarátainkkal a verse­nyeken. Az a véleményünk, hogy a Nemzetközi Ifjú­sági Versenyek igen hasznosak lesznek mind a ma­gyar, mind a szovjet sportolók számára. Forró sportbaráti üdvözlettel* Larissza Latinyina, Szófia Muratova, Valentyin Muratov, Genagyij Sat­­iov, Mihail Krivonoszov, Ljov Jasin, Vlagyimir Kuc. // ­ Az állami sportvezetés és a szakszövetségek együttműködése Hegyi Gyula nyilatkozata sportéletünk néhány időszerű kérdéséről A magyar sportélet átszervezését végző kormánybizottság már elkészí­tette tervezetét az új magyar sport­szervezetről. Ez a tervezet a forra­dalmi munkás-paraszt kormány elé kerül, amely a közeljövőben dönt majd felőle. A kormánybizottság azonban nemcsak arra kapott meg­bízást, hogy előkészítse az előbb említett nyejezetet, valottt arra is, hogy az átmeneti időben vezesse a magyar sportot. Erre természetesen szükség is van, hiszen a sportélet nem áll meg és ennek következté­ben éppen a sport szervezetének je­lenlegi átmeneti jellegére való te­kintettel számos probléma merül fel sportéletünk egész területén. Ezek a problémák olyan természetűek, hogy megoldásuk nem tűr halasz­tást és éppen a folyamatosság érde­kében „menet közben” kell őket megoldani. Ezekre a felmerült kérdésekre választ elsősorban a kormánybizott­ságtól várnak nemcsak az egyes te­rületek felelős vezetői, hanem a leg­kisebb sportkörök szervezői is. Ép­pen ezért ragadtunk ki ezekből a kérdésekből néhányat, talán a legál­talánosabbakat, s fordultunk velük Hegyi Gyulához, a kormánybizott­ság elnökéhez azzal, hogy válaszai gyakorlati útmutatásul szolgáljanak. A kérdések és válaszok a követ­kezők: A szakszövetségek nagy lelkese­déssel fogtak hozzá sportáguk gyakorlati vezetéséhez, és általá­ban jól is dolgoznak. Egyesek azonban azt állítják, hogy az ál­lami szerv irányítása túlságosan részletekbe menő. Mi ebben az igazság? — Szó sincs róla, hogy az állami sportvezetés bábáskodnék a sport­­szövetségek felett. Szigorúan tartjuk magunkat ahhoz az elvhez, hogy a sportágak gyakorlati munkájának vezetése a szakszövetségek feladata. A szövetségek alapszabályaik sze­rint működnek, s ha valóban úgy működnek, mi azt a legmesszebb­menőkig támogatjuk. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a Sporthivatalnak, mint a ma­gyar sport állami irányító és ellen­őrző szervének, igenis feladata az elvi és szakmai segítségnyújtás. Ez azonban semmi körülmények között sem jelenthet gyámkodást, még ke­vésbé utasítgatást, parancsolgatást. — Nem mondhatunk le koordi­náló, összehangoló szerepünkről. A mi feladatunk megoldani, hogy a különböző sportágak legfontosabb versenyei, bajnoki döntői és az itt­hon rendezett nemzetközi találko­zók, válogatott mérkőzések dátumai lehetőleg ne essenek össze, és a ver­senyek szolgálják az egyetemes ma­gyar sport fejlesztésének szempont­jait. Ha ugyanis torlódások fordul­nának elő, az sem az érintett sport­ágaknak, sem pedig a sportszerető közönségnek nem volna jó. Figyel­men kívül hagytuk például, hogy az MLSZ a megalakulása utáni hó­napokban túlságosan nagy gondot fordított a nemzetközi kapcsolatok ápolására, ugyanakkor a hazai ese­ményeket elhanyagolta. Ezért nem volt a labdarúgásnak februárban és március első felében számottevő ha­zai eseménye. _ j— A -.y ''- ■ —-—-n-mi- terén­­ is akadtak elszaladások, egyik-másik sportszövetségben. Voltak szövetsé­gek, amelyek nem vették figyelem­be az ország gazdasági helyzetét, következésképpen a hozzájuk tar­tozó sportklubok anyagi lehetősé­geit is figyelmen kívül hagyták, amikor bajnoki rendszerüket kidol­gozták. Ilyen hibába esett­ többek között a röplabda-szövetség, amely egycsoportos NB I-et, kétcsoportos NB II-t és hatcsoportos NB III-at­­ akart felállítani. Nyilvánvaló, hogy­­ az ilyen túlméretezett bajnokságot nem bírták volna anyagiakkal az egyesületek, egymást érték volna az elmaradt mérkőzések és a bajnok­ság csődbe jutott volna. Ilyen ese­tekben is közbelépünk, nem hatalmi szóval, hanem a sportág vezetőivel folytatott megbeszélés formájában.­­ Sokan a szakszövetségek bel­­ügyeibe való beavatkozásnak vélik, hogy a Sporthivatal a mostani át­meneti időszakban villámigazolási tilalmat rendelt el. Távol áll tőlünk, hogy ezt beavatkozási szándékkal tettük volna. Csupán azt igyekszünk megakadályozni, hogy egyes koráb­ban megalakult és anyagilag is megalapozott egyesületek ebben a kissé szétzilált időszakban meg nem­ érdemelt előnyökhöz jussanak. Úgy is mondhatjuk, hogy átmeneti védel­met nyújtunk azoknak az egyesüle­teknek, amelyek a múltban is gondot fordítottak az utánpótlás nevelésére. Ismétlem, ez csak átmeneti intéz­kedés. Az átigazolás a szakszövet­ségek feladata. Az erre vonatkozó szabályokat a kapott szempontok alapján valamennyi szakszövetség­ben ezekben a napokban szerkesz­tik meg — természetesen sportágak sajátosságainak figyelembevételével. A sportegyesületekben, sport­klubokban különösen vidéken meglehetősen nagy fejetlenség uralkodik. Erős a „fúzió-láz”, s ennek sok furcsa mellékhajtása is van. Van-e tudomása a kormány­­bizottságnak ezekről a jelenségek-­­ ről? — Igen, tudunk róla. Különösen járási viszonylatban fordulnak elő egészségtelen fúziók és szétválások. A kormánybizottság annak idején kimondta, hogy olyan községben, amelynek a lélekszáma nem haladja meg a 8000-et, helyesebb, ha egy sportkör alakul vagy az EPOSZ vagy a MEDOSZ fennhatósága alatt. Azt is javasolta a kormánybizottság, hogy a falusi sportkörök lehetőleg a falujuk nevét viseljék, mert ez­által is jobban kifejezésre jut ön­állóságuk. A községek sportolói ál­talában megértették ezt az elképzel­­ést és örömmel fogadták. A legtöbb helyen öntevékenyen kezdtek hozzá a szervezési munkához, s azóta már nem egy falusi sportkör jelentős anyagi alapot is teremtett magának.­­— Ehhez a munkához bizonyos önállóságra van szükség, amely mű­készség kibontakozását. Az ilyen tö­­­rekvéseket pedig támogatni, előse­gíteni kell, nem pedig helytelenül befolyásolni vagy megkötni. Ilyen helytelenségnek tekinthető például, hogy a MEDOSZ egyes vidéki szer­vezői egységes név (Hunyadi) felvét­­elére akarják kényszeríteni az újon­nan alakuló sportköröket azzal a fenyegetőzéssel, hogy ellenkező eset­ben elveszik tőlük a volt Traktor­­i sportkör felszerelését és támogatás­. I­rán sem részesítik őket. Megállapí­tottuk, hogy némely helyen csupán helyi túlkapásokról van szó, ame­lyekkel a MEDOSZ országos veze­tősége sem ért egyet. — Ami a fúziókat illeti. Helyes az egyesülés ak­kor, ha egy 8000 lélek­­szám alatti községben történik az erők egyesítése céljából. Ilyen helyzetben valóban nem helyes az erők széttagoltsága. Nem helyes azonban a fúzió olyan esetekben, amikor a két egymástól néha 20 km távolságra fekvő falu sportkörei akarnak egybeolvadni. Az ok a leg­több esetben az, hogy a pillanatnyi vélt előny kedvéért, például néhány jó labdarúgó megszerzése kedvéért akarnak létrehozni egy felemás egye­­­sületet, amelynek nincs valós alapja és jövője. Ha küzdünk azért, hogy egy falunak egy sportegyesülete legyen, azt mindenesetre túlzásnak tartjuk, hogy két falunak legyen egy sportegyesülete. Az ilyen és eh­hez hasonló fúziókhoz a legfelső sporthatóság nem járul hozzá. Milyen mérvű állami támogatás­ra számíthat ebben az évben a magyar sport? — Bizonyára nem lep meg senkit,­­ ha azt mondom, hogy az ország­­ gazdasági viszonyai a sportban is parancsolóan szükségessé teszik a­­ takarékoskodást. A sport támogatását­­ a párt és a kormány változatlanul­­ állami feladatnak tekinti, jelenleg­­ azonban arról van szó, hogy súlyos­­ helyzetünk mintegy hatvan százalék­­­kos csökkentést tett szükségessé az­­ állami támogatás összegében. Termé-­­­szetesen népgazdaságunk erősödésé­­­­vel párhuzamosan a jövőben újra­­ növekedni fog a testnevelés és a sport­­ állami támogatásának összege is. Ad­­­­dig azonban a jelenlegi keretek kö­­­­zött kell gazdálkodnunk és felhívom­­ a figyelmét mindenkinek az egyéni­­ kezdeményezésre, a helyi társadal­mi támogatás megszervezésére. Ná­lunk szeretik a sportot, s ahol ügye­sen fogják meg a dolgot, ott komoly er­edményeket tudnak elérni.­­ (Folytatás a 2. oldalon­)

Next