Népsport, 1957. június (13. évfolyam, 42-62. szám)

1957-06-11 / 49. szám

Sok csapat szerzett idegenben győzelmet a labdarúgó NB 153-ba jutásért folyó osztályozókon Még kilenc a­ szö­vetség területén foly­nak a labdarúgó NB III-ba jutásért a küzdelmek, de egyre tisztább lesz a helyzet az egyes csoportokban.. Már nincs olyan csoport, amelyből egy-két csapat ne biztosította volna ,be helyét az NB III-ban. Igen kemény * 1­­ küzdelem folyik a bejutást jelentő helyekért a Veszprémi Alosztályban, a Délnyugati Alszövetség és a Budapesti Alszövetség néhány csoportjában. Vasárnap a ven­dégcsapatok „napja ’ volt. Igen sok ott­honában játszó csapat szenvedett ve­reséget. A Budapesti Alszövetség 30 mérkőzése közül pl. 11 végződött a ha­zai együttes vereségével, s 5 döntetlen volt. A Délnyugati Alszövetség bajai csoportjában minden mérkőzésen a vendégcsapat győzött. Sok meglepetés­­szerű eredmény is adódott ebben a for­dulóban. Néhány ezek köz­ül: Nagy­atád—Nagykanizsai VTE 0:1, Barcs— Kaposvári Petőfi-Dózsa 5:2, Ajkacsin­­gervölgy—Fűzfő 2:1, Mezőtúri AFC— Jászapáti 4:3, Szolnoki Vasutas—SZMTE 0:0, Sarkad—Orosházi Kinizsi 1:0, Tót­komlós—Szarvas 3:1. Budapesti Alszövetség. I. csoport: Generátor—Elektromos 2:3 (2:2). Beloiannisz—Duna-cipőgyár 2:3 (0:1). UFC—Damuvia 3:1 (2:1). Sörgyár—Cs. Papír 3:1 (1:0). 1. Elektromos 11 8 2 1 36:16 18 2. Duna-cipő 11 6 2 3 15:16 14 3. UFC 11 5 3 3 17:16 13 4. Beloiannisz 11 3 5 3 14:14 11 5. Sörgyár 11 4 2 5 19:21 10 6. Generátor 11 4 2 5 18:21 10 7. Cs. Papír 11 3 17 18:23 7 8. Danuvia 11 1 3 7 18:28 5 II. csoport: Gyapjúfonó—Lőrinci Fonó 0:4 (0:2). Előre—I. Bánya­gépgyár 5:4 (3:3), Köb. Textil— Autótaxi 0:6 (0:1). Csillaghegy—U. Hajó 1:0 (1:0). 1. L. Fonó 11 7 4 3 40: 9 18 2. Előre 11 6 2 3 20:12 14 3. Autótaxi 11 4 4 3 30:11 12 4. Csillaghegy 11 6 — 5 17:17 12 5. 6. Hajó 11 5 1 5 22:29 11 6. I. Bányagépgy. 11 5 — 6 25:39 10 7. Köb. Textil 11 4 2 5 14:29 10 8. Gyapjúfonó 11 — 1 10 8:30 1 III. csoport: Bp. Erdészeti SC— Köb. Dózsa 1:1 (0:0). EMTK—Postajármű 6:0 (1:0). Húsos—Rákoscsaba­ TK 2:2 (2:1). Testvériség—EMAG 5:0 (0:0). IV. csoport: Kismotor—Köb Dnasche 2:4 (2:2). SAC—TF 4:0 (2:0). Bőr­ellátó— Bp. Gyárépítők 1:5 10:3). BRESC— MARABU mérkőzés elmaradt, mert a MARABU nem jelent meg. V. csoport: Táncsics-bőrgyár—M. Acél 3:5 (2:2). Zuglói SC—László-kórház 2:0 (1:0). Ganz TE—Budatétény 2:0 (1:0). Gold­­berger—Hungária 3:1 (2:0). VI. csoport: János-kórház—„33” FC 2:0 (2:0). III. ker. TVE—Kábelgyár 4:2 (3:1). Porcelán —Bp. VTSE 0:1 (0:0). M. Pamut—1. sz. Autójavító 0:0. VII. csoport: Telefon­gyár—J. Szállítók 1:0 (1:0). Kerámia­— Csokoládé­gyár 2:0 (1:0). Cinkota— TRANSVILL 1:1 (0:1). PM Antenna— Ganzvillamossági 2:3 (0:3). Vili. csoport: Jacquard—ATRA 1:4 (0:1). Ikarus— Traktorgyár 1:2 (0:2). 6. Gold­ber­ger— SZFC 3:3 (0:1). Tolna megyei csoportok. Nyugati cso­port. A Délnyugati LASZ megsemmi­sítette a Simontornya—Nagymányok első fordulóbeli 4:2-s és a második fordulóbeli 1:1-es eredményt Simon­tornya Pados nevű játékosának jogta­lan szerepeltetése miatt. A döntés azt jeleníti, hogy Simontornya helyett Nagy­­mányokc jut az NB III-ba. Közép-dunai Alszövetség és Székes­­fehérvári Alosztály, Pest megyei cso­port: Üllő—Ceglédi Építők 2:1 (1:0), Nagykőrös—Pilisi Kinizsi 2:3 (0:1), Pi­lisi Bányász—Váci VSE 3:2 (1:0), Cse­pel Autó—Maglód 1:1 (1:0), Váci Hajó­gyár— Pécel 0:6 (0:2). Hétközi mérkő­zés: Csepel Autó—Váci VSE 5:0 (3:0), Üllő—Pécel 2:0 (1:0). Komárom-Nógrád megyei csoport: Esztergomi SE—Tokodi VSC 2:1 (2:1), Balassagyarmati Dózsa— Tokodi Bányász 1:3 (0:2), Annavölgy— Balassagyarmati MÁV 1:1 (1:1). A Sárisáp—Esztergomi Vasas mérkőzés el­maradt. Székesfehérvári Alosztály, Sz. Székesfehérvári. Kincsesbánya—Si­­naterep 3:0 (1:0), Sz. Petőfi—Ercsi 1:1 (1:0), Martonvásár—Pusztavám 2:1 (2:0), Sz. Honvéd—Adony 3:0 (1:0), Ba­­konycsernye—Sz. MÁV Előre 4:2 (3:0). Déli Alszövetség és Kecskeméti Al­osztály. Csongrád megyei csoport: H. ■. Hódmezővásárhelyi. Makó—Nagylak 0:2 (0:1), Csongrád—H. Dózsa 0:2 (0:0), HMTE—Koszombor 15:1 (6:1), Szentes— H. Vasas 1:0 (0:0). Szegedi csoport: Sz. *. Szegedi­ Dorozsma—Móraváros 2:1 (1:1), Sz. Postás—Sz. Dózsa 2:6 (0:0), UTC—SZEAC 5:0 (3:0), Szőreg— Sz. Építők 6:2 (2:1), SZAK—Sz. Sparta­cus 0:2 (0:0). Kecskeméti Alosztály. Soltvadkert— Kiskunhalasi Kinizsi 1:3 (0:1). Csak ezt az egy mérkőzést játszották. Közép-tiszai Alszövetség, Sz. Szol­noki. I. csoport: Kunhegyes—Mezőtúri Honvéd 2:3 (1:2), Sz. Kinizsi — Jászbe­rény 3:0 (0:0), Martfű—Törökszent­miklósi Vasas 1:0 (0:0). II. csoport: Me­zőtúri AFC—Jászapáti 4:3 (2:3), Török­szentmiklósi FC—Tiszakécske 2:3 (0:3), Sz. Vasutas—SZMTE 0:0. Délkeleti Alszövetség. Nyugati cso­port: Sarkad—Orosházi Kinizsi 1:0 (1:0), Tótkomlós—Szarvas 3:1 (0:0), Me­zőhegyesi Kinizsi—Gyulavári 2:2 (0:1). Keleti csoport: Mezőkovácsháza—Szeg­halom 5:1 (1:0), Orosházi MÁV—Békés­csabai MÁV Bocskai 0:0, Gyoma—Gyu­lai TE 2:2 (0:1). Északnyugati Alszövetség. A-csoport: Gyöngyösi BVSE—Salgótarjáni Üveggyár 1:1 (0:0), Lőrinci—Kisterenye 0:0, Pásztó—Petőfi­bánya 1:0 (1:0). Zagyva­­pálfalvi Bányász—Jobbágyi 4:1 (2:1). I. Pásztó 11 6 4 1 17:10 16 2. Kisterenye 11 4 5 2 20: 9 13 3. Petőfibánya 11 5 3 3 17:14 13 4. Z. Bányász 11 6 1 4 21:19 13 5. Salgó Üveggyár 11 5 2 4 21: 8 12 6. Lőrinci 11 4 4 3 17: 9 12 7. Gy. BVSE 11 2 5 4 12:14 9 8. Jobbágyi 11--------11 3:45 — B-csoport: Salgói Bányász—Zagyva­­pálfalvi Építők 1:4 (1:1), Salgótarjáni Tűzhelygyár—Rózsefszentmárton 4:2 (2:1), Mátranovák—Forgácstelep 0:1 (0:1), Hatvani Kinizsi—Gyöngyösi AK 0:1 (0:0). 1. Zagyvapálf. SE 11 6 4 1 38:15 16 2. R.­sz­entmárton 11 5 5 1 19:11 15 3. Salg. Tűzhelygy. 11 6 2 3 25:10 14 4. Gyöngyösi AK 11 6 1 4 22:13 13 5. Forgácstelep 11 4 3 4 16:17 11 6. Mátranovák 10 2 2 6 9:21 6 7. Sajgói Bányász 10 2 2 6 11:32 6 8. Hatvan 11 1 3 7 8:29 5 Nyugatdunántúl) Alszövetség. Vas megyei csoport: Sz.­­ Szombathelyi. Sz. Dózsa—Sz. Postás 0:1 (0:0). SZSE­­Elektromos—Sárvár 3:0 (2:0).1 . Cel­dömölk—Kőszeg 4:0 (2:0). Sz. Vasa®—, Szentgotthárd 2:2 (1:1). Sa. Spartacus— Sz. Bőrgyár 1:3 (0:2). 1. SZSE-Elektr. 13 8 3 2 25:13 19 2. Celldömölk 13 7 4 2 27:12 18 3. Sz. Vasas 13 6 6 1 18:12 18 4. Kőszeg 13 7 2 4 30:16 16 5. Sárvár 13 5 4 4 16:14 14 6. Sz. Bőrgyár 13 4 6 3 24:26 14 7. Sz. Postás 13 5 2 6 23:30 12 8. Sz. Spartacus 13 3 3 7 11:21 9 9. Sa. Dózsa 13 3 1 9 21:19 7 10. Sz.­gotthárd 13­­ 3 10 10:42 3 Nyugati Alszövetség és Veszprémi Alosztály. V. — Veszprémi. Pápai Tex­tiles—Ajka 5:3 (2:1), Várpalota—V. Va­sas 1:1 (0:0), V. Építők—Zirc Dudar­ Bányász 3:4 (2:2), Ajkacsingervölgy— Fűzfő 2:1 (0:0), V. Előre—Pápai MÁV Bástya 1:1 (0:0). Délnyugati Alszövetség és Kaposvári Alosztály. Pécsi csoport: P. — Pécsi. P. Hunyadi—DVAC 3:3 (2:0), P. Vasas — Szigetvár 7:0 (4:0), PEAC —PETC 0:2 (0:1), Mecsekszabolcs—P. Kinizsi 4:0 (2:0). Bajai csoport: Hidas—Bajai Bácska 2:5 (2:3), Szászvár—Mohács 2:3 (1:0), Gara—Bácsbokod 2:4 (1:2), P. Postás— P. Építők 1:2 (1:0). 1. Bajai Bácska 13 11 2 3 44:12 24 2. Mohács 13 8 2 3 29:18 18 3. Hidas 13 7 2 4 29:17 16 4. P. Építők 13 5 2 6 19:23 12 5. Bácsbokod 13 5 2 8 20:28 10 6. P. Postás 13 4 2 7 14:30 10 7. Szászvár 13 4 1 8 23:30 9 8. Gara 13 2 1 10 15:34 5 Kaposvári Alosztály: K.­­■ Kaposvári, I. csoport: Barcs—K. Petőfi-Dózsa 5:2 (3:0). K. Textiles—Marcali 1:1 (0:1), Csurgó—Fonyód 2:0 (1:0). 1. K. Textiles 9 4 3 2 19:12 11 2. K. Petőfi-Dózsa 9 4 3 2 17:13 11 3. Csurgó 9 5 13 17:14 11 4. Fonyód 9 4 14 13:16 9 5. Marcali 9 3 2 4 10:11 8 6. Barcs 9 2 — 7 12:22 4 II. csoport: Balatonboglár—Nagykani­zsai Építők 1:3 (0:1), Nagyatádi Kinizsi —Nagykanizsai VTE 0:1 (0:1), Balaton­­lelle—Siófok 2:2 (0:1). 1. Nagyatád 10 8 1 1 36: 9 17 2. M­TE 11 8 12 31:11 17 3. I. Építők 10 8 — 2 38:11 16 4. Siófok 10 4 2 4 16:19 10 5. Balatonrelle 11 3 1 7 17:41 7 6. K. Hunyadi 10 1 2 7 12:31 4 7. Balatonboglár 10­­ 1 9 9:37 1 ----- 4% -------------------­Pásztor nyerte a pontversenyt az MKSZ kerékpáros pálya­versenyén Vasárnap este lapunk zárta után foly­tatódott a Millenárison az MKSZ kerék­páros pályaversenye. A további szá­mokban is érdekes küzdelmet láttunk, különösen a kétüléses futam és a pont­verseny volt érdekes. A további ered­mények.­­ Kétüléses futam (12 körös pontver­seny): 1. Pásztor, Bascsák (Bp. Meteor) 6:25. 10 pont, 2. Máté (MTK), Oravetz (Tipográfia) 8, 3. Bicskey, Söre (Tipo­gráfia) 8, 4. Schillerwein (Petőfi), Jakab (MTK) 6. A párok legnagyobb része új összeállításban vette fel a harcot. Az összeszokottság hiánya természetesen még meglátszott, de a teljesítmények biztatóak. Az első hajrát Bicskeyék nyerték 11 másodperccel, utána a Pász­tor, Bascsák­ kettős megugrott és a má­sik két hajrát biztosan nyerve elhódí­totta a győzelmet. Motorvezetéses futam (25 km): 1. Kánya (újpesti Dózsa), vezetője: Schmidt, 24:31.6, 2. Végh (Postás), v: Fellegi, 512 m hátrány, 3. Faludi (Elő­re), v: Szabados, 900 m h. 4. Viszt (MTK), v: Papp, 1160 m h., 5. Kertész (Tipográfia), v: Kadett, 2360 m. h., 6. Kiss (Tipográfia), v: Németh (10 körrel a befejezés előtt kiállt). Kánya ezúttal is tetemes előnnyel vezetett, de 12 kör­rel a befejezés előtt vezetőmotorjának hátsó kereke tömlűszakadást kapott. Emiatt egyik körelőnyét elvesztette, s már azon volt, hogy kiáll, akkor azon­ban­­Kiss átengedte neki a helyét Né­meth mögött, s így be tudta fejezni a versenyt. 24 körös pontverseny: 1. Pásztor (Bp. Meteor) 13:58. 14 pont, 2. Bascsák (Bp. Meteor) 11 pont, 3. Oravetz (Tipográ­fia) 8, 4. Máté (MTK) 6, 5. Giczy (Kelen­földi Építők) 6, 6. Simó (Bp. Építők) 5. Pásztor az első hajrát megnyerte, a többin pedig annyi pontot gyűjtött, amennyi elég volt a győzelemhez. A párosítások után az egymással játs­­zott mérkőzések eredménye a most pályaválasztó szempontjából olvasható. Rövidítések: o = otthon, 1 . idegen­ben (mindkettő a most pályaválasztó szempontjából), e = semleges pályán, gy = győzelem, d­­= döntetlen, v = Vereség. Válogatott mérkőzések: 1. Stockholm­ban: SVÉDORSZÁG —MAGYARORSZÁG. 1949: 2:2 (o); 50: 0:5 (i); 52: 0:6 (s); 53: 2:4 (o); 2:2 (i); 55: 3:7 (o); 2:4 (i). A svéd válogatott 1956. és 57. évi ered­ményei: 56: Anglia 0:0 (o), Finnország 3:1 (i), Románia 2:0 (l), Német SZK 2:2 (o), Norvégia 1:3 (i), Dánia 1:1 (o); 57. Ausztria 0:1 (i). Mit várhatunk újjá­alakított válogatottunktól? A svédek el­len 1949 óta a magyar csapat általában kielégítően szerepelt, de most új csa­pattal a svédek otthonában nagy fel- “4 Kedd, 1957. Június 11. LOTTÓZÓK FIGYELEM! FONTOS! LOTTÓ-SORSOLÁS csütörtök helyett pénteken! A szelvények beérkezésének végső határideje azonban to­vábbra is csütörtök déli 12 óra. A fenti határidő után beérke­ző szelvények a sorsolásban nem vesznek részt VÁSÁROLJON MIELŐBB LOTTÓ-SZELVÉNYT! A labdarúgó NB I tartalékbajnokság állása 1. Vasas 11 8 1 3 33:18 16 2. Ferencváros 10 7 1 2 23:10 15 3. MTK 11 6 2 3 24:15 14­­4. Salgótarján 11 6 1 4 32:21 13 5. Csepel 11 5 3 3 18:14 13 6. Dorog 11 5 1 5 15:12 11 7. U. Dózsa 11 5 1 5 19:25 11 8. Szombathely 11 4 3 4 12:25 11 9. Tatabánya 11 3 3 5 9:15 9 10. Pécs 11 3 1 7 8:15 7 11. Szeged 11 2 2 7 8:24 6 12. Bp. Honvéd 10 1 2 7 13:20 4 A vízilabda NB I állása 1. Szolnok 6 6 — 1 28:10 12 2. Bp. Meteor 6 5 — 1 21: 7 10 3. FTC 6 5 — 1 22:12 10 4. Bp. Honvéd 6 3 2 1 30:23 8 5. Vasas 5 2 1 2 9:10 5 6. O. Dózsa 5 2 — 3 25:22 4 7. BVSC 6 2 — 4 23:26 4 8. Spartacus 6 1— 5 18:29 2 9. MTK 6 1— 5 13:27 2 10. Eger 6— 15 14:37 1 J' Útmutató a Totó 24. számú szelvényéhez adat előtt áll a magyar csapat. Értéke­sítheti azonban a norvégek elleni szer­dai mérkőzés tapasztalatait. Tipp: X, 2, 1. — 2. Budapesten: MAGYAROR­SZÁG B—SVÉDORSZÁG B. Az első ta­lálkozó: 1955-ben Sv­­ország B-csa­­pata Moszkvában 6­0.-n kikapott, vi­szont 50-ban jól ezercye*v: Finnország 10:1 (o), Norvégia 8:0 (o), Dánia 4:0 (i). Tipp: 1. — 3. Athénben: GÖRÖG­ORSZÁG— ROMÁNIA. 1930: 1:8 (i); 32: 0:3 (s);­­33: 0:1 (s); 34: 2:2 (o); 35: 2:2 (s); 36: 2:5 (i). A görögök 1957-ben két mérkőzést játszottak, Spanyolország B- csapata ellen otthon 2:0-ra nyertek, Ju­goszlávia ellen szintén otthon 0:0-t ér­tek el. Románia 1957-ben Brüsszelben 1:0-ra kikapott a belgáktól, Moszkvában pedig 1:1-et ért el a Szovjetunió ellen. Románia ezen a mérkőzésen kapcsoló­dik be a VB-selejtezőjébe. Ha győz, akkor előnyösebb helyzetben lesz, mint a jugoszláv válogatott. És ez alaposan fűti a románokat. Tipp: 2, X. Olasz bajnokság. 4. Firenzében: FIO­­RENTINA — JUVENTUS. 53—54: 1:1 (o), 0: 0 (i). 54—55: 0:0 (o), 1:4 (i); 55—56: 2:0 (o), 4:0 (i); 56 — 57: 1:1 (i). Firen­zében eddig: 4 Fiorentina-gy., 10 d„ 7 Juventus-gy. A Fiorentina otthon: 12 gy., 2 d„ 2 v. A Juventus idegenben: 4 gy., 4 d„ 8 v. Tipp: 1. — 5. Genová­ban: GENOA — NAPOLI. 53 — 54: 1:1 (o), 2:0, (i); 54—55: 1:1 (o), 1:3 (i); 55—56: 3:1 (o), 1:2 (i); 56—57: 2:1 (i). Genová­ban eddig: 9 Genoa-gy., 6 d„ 3 Napoli­­gy. A Genoa otthon: 4 gy., 9 d., 3 v. A­ Napoli idegenben: 3 gy., 5 d„ 8 v. Ha Genoa nem győz — kiesik. Tipp: 1. - 6. Milánóban: INTERN­AZ­IONALE — SAMPDORIA. 53—54: 2:1 (o), 0:0 (i); 54—55: 1:0 (o), 1:1 (i); 55—56: 7:1 (o), 2:3 (i); 56—57: 2:2 (i). Milánóban ed­dig: 8 Inter-gy., 0 d„ 2 Sampdoria-gy. Az Inter otthon: 10 gy. 4 d., 2 v. A Sampdoria idegenben: 2 gy., 6 d., 8 v. Az otthon jól szereplő Internazionale sokkal esélyesebb, de figyelembe kell venni, hogy az Inter április 14-e óta nem nyert. A mi tippünk: 1. — 7. Vi­­cenzában: LAN­EROSSI — MILAN. 55 — 56: 1:3 (o), 0:0 (o), 56—57: 2:4 (i). Vi­­cenzában eddig: 0 Lanerossi-gy. 2. d., 2 Milan-gy. A Lanerossi otthon: 9 gy., 5 d„ 2 v. A Milán idegenben: 7 gy., 5 d., 4 v. A kiesés ellen küzdő La­­nerossi gólaránya jobb, mint az utána következőké, de egy pont végleg meg­menti a Lanerossit a gondoktól. Tipp: X. 1. — 8. Palermóban: PALERMO— LAZIO. 53—54, 2:0 (6), 0:3 (i), 56—57, 0:3 (i). Palermóban eddig: 9 Palermo­­gy., 1 d, a Lazio-gy. A Palermo ott­hon: 7 gy., 5 d, 4 v. A Lazio idegen­ben: 5 gy., 7 d., 4 v. A Laziónak nem fekszik a palermói pálya, s ott pedig, kevés sikert ért el. Viszont a Lazio soha nem, szerepelt olyan jól idegenben, mint éppen ebben az évben. A Lazio 3. helye és a Palermo kiesése végleges. A Palermót fűti a szép búcsú. Tipp: 1. X. — 9. Rómában: ROMA —BOLOG­NA. 53—54: 1:3 (6), 2:1 (1); 54—55: 3:4 (6), 3:1 (1); 55 — 56: 2:0 (6), 0:1 (1); 56 —57: 0:1 (1). Rómában eddig 7 Róma­­gy., 9 d., 7 Bologna-gy. A Roma otthon: 6 gy., 6 d., 4 v. A Bologna idegenben: 1 gy., 6 d., 9 v. Feltűnő, hogy — a legutóbbi három mérkőzést kivéve — sorozatosan fordítói eredmények szület­tek az egymás elleni találkozókon. Fi­gyelemre méltó az is, hogy a Bologna már hétszer nyert Rómában, tehát ugyanannyiszor, miint a Roma. A leg­utóbbi formák alapján a Bologna az esélyesebb, de a Bologna 1956—57-ben eddig csak egyszer nyert idegenben. Tipp: X, 1, 2. — 10. Ferrarában: SPAL — PADOVA. 55—56, 2:0 (6), 0:0 (1), 56 —57: 2:1 (1). Ferrarában eddig: 1 Spal­­gy. 1­d., 0 Padova-gy. A Spal otthon: 9 gy., 3 d. 4 v. A Padova idegenben: 2 gy., 9 d., 5 v. A kiesés veszélye már egyiket sem fenyegeti. Tipp: 1. — 11. Torinóban: TORINO — UDINESE. 53-54- 1:0 (o). 0:3 (i); 54—55: 1:1 (o). 0:3 (i); 56—57: 1:5 (i). Torinóban eddig: 1 To­­rino-gy. 3 d., 1 Udinese-gy. A Torino otthon: 8 gy., 6 d., 2 v. Az Udinese idegenben: 3 gy., 4 d: 9 v. Nagyjából döntetlent ígérő mérkőzés. Második tippnek 1-est ajánlunk. — 12. Trieszt­ben: TRIESTINA — ATALANTA. 53—54: 3:2 (o), 2:4 (i); 54 — 55: 3:1 (o), 0:0 (i); 55 — 56: 0:0 (o), 0:2 (i); 56—57: 1:3 (i) Triesztben eddig 4 Trieszina-gy. 7 d., 3 Atalanta-gy. A Triestina otthon: 6 gy., 8 d., 2 v. Az Atalanta idegenben: 1 gy., 6 d., 9 v. Mindkettő a kiesés el­len harcol. Tipp: 1. X. Az A-oszlopban összesítjük tippjein­­ket, a B-oszlopban pedig tájékoztatóul a Magyar Ifjúság tippjeit közöljük. A B 1. Svédor. — Magyaror. X 2 1 1X2 2. Magyaror. B—Svédor. B 1 1 3. Görögország —Románia 2 X 1 2 4. Fiorentina — Juventus 1 1 5. Genoa — Napoli 1 1 X 6. Inter.—Sampdoria 1 1X2 7. Lanerossl — Milán X 1 X 2 8. Palermo —Lazio IX IX 9. Roma —Bologna X 1 2 1 X 10. Spal —Padova 1 1 11. Torino —Udinese XI 1 X 12. Triestina —Atalanta IX 1 Tippek a pótmérkőzésekre. 13: 1. — 14: X. 2. — 15: 1. — 16: X, 1. 1 A T ^ A­­TT% T ^ P­­A­­T­L­T Egy hihetetlenül gyors i\ Jil­l 1 /iM­­­­r­e­­t­i­i­e­p Magyarul beszélő nyugatnémet filmszatíra. ■ _ _ '1® M­m­S­B­­A­H­­. BEMUTATÓ: JÚNIUS 13. A Csepel-versenykerékpár első nemzetközi sikere Kevesen tudnak róla, hogy a közel­múltban lezajlott erdélyi körverse­nyen a magyar kerékpáripar is képvi­seltette ma­gát. Pedig így volt, mert a Csepel SC kerékpárosai valamennyien Csepel-versenykerékpáron indultak, így a versenynek nemcsak az volt a je­lentősége, hogy tovább erősítette a román—magyar sportbarátságot, ha­nem az is, hogy tanúságot tehettünk a magyar kerékpárgyártás fejlődéséről. A körverseny 1200 km-es útvonalán, amelyet hatalmas hegyek nehezítettek meg igen alaposan — végig igen nagy tetszést váltott ki az új, modern fel­építésű, minden külföldi igényt is ki­elégítő Csepel-verseny­kerékpár, ame­lyen csapatunk valamennyi tagja indult. A gépek iránti érdeklődés akkor érte el tetőpontját, amikor az 5. verseny­napon, a Sebes—Szeben 87 km-es he­gyes terepen magyar győzelem szüle­­tett. (A szakaszt Bartusek nyerte meg 2:10:28-as idővel. — A szerk.) Brassótól Kolozsvárig, Bukaresttől Nagyváradig nem győztünk választ adni az érdeklődő sportköröknek, ver­senyzőknek, műszerészeknek a Csepel­­kerékpár gyártásáról, tulajdonságairól, adatairól. Mivel nem tudtunk eleget tenni olyan irányú kérelmeknek, hogy adjuk el gépeinket, elárasztottak bennünket rendelésekkel. Remélem, hogy kerékpáriparunk ve­zetői kellőképpen értékelik majd ezt a nagy sikert és végre megalakul a gyár­ban a régóta várt és már nagyon hiányzó versenygépkészítő részleg. Egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy versenygépeinknek akadn­a bőven piac. Az úton, amelyen megindultunk, ter-­­mészetesen nem szabad megállnunk. Egyre több versenyre kell elvinnünk a bevált Ceepel-versenykerékpárt, állan­dóan hasznosítanunk kell a versenye­ken szerzett tapasztalatokat, s akkor a siker még fokozódik. Bartusek Béla HÍREK Felavatták a józsefvárosi Ifjúsági Sportiskolát Budapest sportpályái új színnel gazdagodtak­: megjelentek rajtuk a Józsefváros­i Ifjúsági Sportiskola fekete-fehér mezes fiatal sportolói. A VIIl. kerületben mintegy 35 000 tizennyolc éven aluli fiatal él, köztük 13 000 általános iskolás és 3000 közép­­iskolás. Az ő részükre hozta létre a kerületi tanács a sportiskolát. Az iskola szervezési munkái már februárban megkezdődtek. Eddig a torna, a vívás, az atlétika, az úszás, a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda és a röplabda kapott szakosztályt, őszre pedig meglesz az asztalitenisz-, a turisztikai, a sakk- és az ökölvívó-szakosztály is. Az iskola a sportegyesületekhez hasonlóan működik, résztvevői az iskola színeiben indulnak a versenyeken. Az iskolásokat megfelelő szereléssel látják el. A tanács az induláshoz 100 000 forintot biztosított. A szakosz­tályokat kitűnően képzett szakemberek irányítják, az iskola vezetője ideiglenesen Vadas József testnevelő tanár lett. A sportiskola elsősorban az általános iskolák felső tagozataira támaszkodik. Eddig mintegy 600 tagja van. A jelentkezők gyakorlati felvételi vizsgát tesznek. A sportkészség azonban nem elegendő. Csak azt veszik fel, akinek a tanulmányi eredményei kielégítőek és a testnevelő tanár, valamint az úttörő-, vagy a KISZ- szervezet is ajánlja felvételét. Természetesen szülői beleegyezésre is szükség van* Az iskola munkájához sok sikert kívánunk. (§ ★ ) A Budapest—Miskolc kerékpáros or­szágúti távverseny kiegészítő futamait a szentendrei országúton futották. III. osztály: 1. Susenka (Előre) 2:51:00, 35 200 méteres óraátlag, 2. Jobbágy (Csepel), 3. Tanai (Csepel), 4. Tarapcsók (Dózsa), mind rajta. Ifjúságiak (80 km): 1. Boda (Spartacus) 2:11:25, 36 000 mé­teres óraátlag, 2. Dudás (Spartacus), rajta. Serdülők (30 km): 1. Hlatky (Ti­pográfia) 51:30, 35 000 méteres óraát­lag, 2. Balogh (Vasas), rajta. Idősek (80 km): 1. Nyilassy B. 2:29:00, 32 000 méteres óraátlag, 2. Pataky (BVSC), rajta. Közhasználatú gépeken. Felnőttek (40 km): 1. Udvardy (Csepel), 1:13:00, 32 860 méteres óraátlag, 2. Kovács (Ta­tabánya), rajta. Ifjúságiak (30 km): 1. Tóth (Tatabánya), 55:35, 32 300 méteres óraátlag, 2. Balogh (Szolnoki MÁV), rajta. Serdülők (20 km): 1. Perényi (FTC), 34:20, 2. Kerkuska (Kelenföldi Építők) 35:22. ökölvívó mérkőzés: Budapest után­pótlás válogatott—Salgótarján váloga­tott 15:3. Salgótarján, 1500 néző, V: Békés. A hazai válogatott erősen tarta­lékos volt, mert Csonka, Szerémi, Bi­bék és Sólyom sérülés miatt nem lép­hetett szorítóba. Gy: Fodor, Szobo­­levszki, Deák, B. Nagy, Kovács IV, Er­délyi, Kovács Z., ill. Rigó, Hart—Deutsch döntetlen. Budapest középiskolai atlétikai baj­nokságának pontversenyét (csak a csa­pat- és váltószámoik alapján) a fiúk kö­zött a várakozásnak megfelelően a Pe­tőfi Gimnáziumi, a lányoknál pedig, meglepetésre, a minden számban két csapattal felvonuló Bagl Ilona Gimná­ziumi nyerte. Fiúk: 1. Petőfi G. 7198, 2. Kölcsey G. 4449, 3. II. Rákóczii Ferenc Kát. Középisk. 2964, 4. Könyves G. 2131, 5. Árpád G. 1921, 6. I. László G. 1900 p. Lányok: 1. Bagi G. 4903, 2. Szilágyi G. 3674, 3. Kanizsai G. 3309, 4. Hámán G. 2743, 5. Berzsenyi G. 2011, 5. Kossuth Közgazda T. 1142 p. A teniszezők országos II. osztályú bajnokságának nevezési zárlatát június 12-én délután 6 óráig meghosszabbítot­ták. Nevezni a szövetségben lehet. (Hold u. 1.) A verseny 13-án, csütörtö­kön kezdődik a Gyárépítők és a Petőfi népligeti pályáin. Vadas Miklós, az Isimért labdarúgó­­edző múlt héten váratlanul visszaérke­zett Törökországból. Azt mondja: a tö­rök labdarúgó-szövetség nem tartotta be az ígért feltételekért, s így nem ma­radt ott. Most egyelőre idehaza szervez edzőképző tanfolyamot: a nyári segéd­ok­tató-képzőt. (Ezt július 8-a és 20-a között Budapesten, a Testnevelési Fő­iskolán rendezik meg.) A női sakkozók válogató versenyé­nek vasárnapi, 7. fordulójában Sinka sötéttel győzött Finta ellen. A Láng — Kertészné játszma döntetlenül végző­dött. A Hönsch — Lángos mérkőzés Hönsch nyerési esélyeivel függőben maradt. A 4. fordulóból függő Sinka — Láng játszma hétfőn délelőtt döntet­lenül ért véget. A verseny állása: Sinka 5, Hönsch 4.5 (1), Finta 3.5, Lángos 3 (1), Láng 3, Kertészné 1 pont. Még 3 forduló van hátra. Az egyéni asztalitenisz VIT-versenyek budapesti döntőit a Petőfi Gimnázium tornatermében bonyolították le. 16 ke­rület több mint 100 férfi és női ver­senyzője indult. Férfiak: 1. Szilágyi Sándor (VIII. ker.), 2. Molnár (VII. ker.), 3. Szopós (XI. ker.). Nők: 1. Cservény Nóra (VII. ker.), 2. Kostyál (XXI. ker.), 3. Üveges (V. ker.). Az országos dön­tőbe 16 férfi és 16 női versenyző ke­rült. Barátságos ökölvívó-mérkőzés. Sztá­­linvárosi Építők — Beloiannisz 15,5, Sztá­­linváros, 600 néző. V: Zádori. Gy: Puli* Ott, Szokolai, Dóri, Fehér, Balogh, Csil­lag, ill. Dubovszky, Hemmert, Tóth — Tiszai döntetlen. A megyei középiskolai atlétikai baj­nokságok zömét a hét végén bonyolítot­ták le. Kiemelkedő eredményt ért el a békéscsabai Such Ida: 12.3-at futott 100 m-en. További eredményeket a csü­törtöki számunkban közlünk. A Bp. Városi Tanács női kosárlabda­csapata szerdán reggel utazik el Poz­nanba, ahol a nemzetközi vásár alkal­mából több mérkőzést játszik. A magyar—svéd labdarúgó B-váloga­tott mérkőzésre a Népstadion igazgató­sága június 11-étől, keddtől kezdi meg a jegyek elővételi árusítását. Az István­­mezei úti pénztár naponta 10—19 óra között áll az érdeklődők rendelkezé­sére. Műugróbíró-képző tanfolyam Indul szerdán. Az első előadás a Sportuszoda tanácstermében lesz 17.30 órakor. A szegedi atléták minősítő versenyén Bárkányi (SZVSE) 52 mp-et futott 400-on és Gyarmati (SZVSE) 23.2-t 200 m-en. A Szegedi Textiles úszóversenyének a legjobb eredménye. 50 m serdülő leány gyors: 1. Büki (Móravárosi Kinizsi) 34. 50 m serdülő pillangó: 1. Gyémánt II (Móravárosi Kinizsi) 34,2. 100 m ifjúsági mellúszás: 1. Rácz (SZAK) 1:20. Tájékoztató a Totó 23. heti nyeremé­nyeiről. Beérkezett 1 063 894 db szel­vény. Felosztandó nyereményalap 1 915 009 Ft. 12 találatos szelvény (22 db) = 21 760 forint. 11 találatos szel­vény (1013 db) = 472 forint. 10 talála­­­tos szelvény (10 674 db) = 59 forint. KEDD­ ÉS SZERDAI SPORTMŰSOR KEDD RÖPLABDA. NB I. Férfi mérkőzések. KÖZÉRT—Vasas, Baross u. 18. PM— Honvéd, Pasaréti út, 18. TORNA. Válogató­verseny a III. Nem­zetközi Baráti Sportjátékok tornaverse­nyére készülő tornásznők részére. Nem­zeti Sportcsarnok edzőépülete, 17. SZERDA ASZTALITENISZ. NB I. Férfiak. Bp. Meteor—Bp. Spartacus, Bajza utca 49. szám. V: Gabi­­na, Sári, 18. KÉZILABDA. Kispálya. Férfi NB I: BEAC—Illatszer, Mező utca, 19. KOSÁRLABDA. NB I. Csepeli Sport­­c­s­arnok, 17.30: Csepel — Székesfehérvári Építők, férfi, Velkei, Cziffra, 18.45: Bp. Meteor—Székesfehérvári Építők, női, Tar, Gsabay. LABDARÚGÁS. Nemzetközi mérkőzés. Fűzfői AK — Halle-Leuna, Fűzfő, 18. Ba­rátságos mérkőzés. EMTK—Ferencváros, Pesterzsébet, Ady Endre utca, 18. Főszerkesztő: Soproni János. Felelős szerkesztő: Kéri János. Szerkesztőség: Budapest, Vill., Rökk Szilárd u. 6. Telefon: 338—560. Kiadja: a Sport Lap- és Könyvkiadó Vállalat, Budapest, V., Rosenberg há­zaspár u. 1. Tel.: 128—464. 114—800. Megjelenik hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap. Szikra Lapnyomda, F. v.: Kulcsár Mihály

Next