Népsport, 1957. augusztus (13. évfolyam, 85-106. szám)

1957-08-01 / 85. szám

Mégis válogató bizottság lesz - legalábbis egyelőre Beszélgetés Barcs Sándorral és Bakod Mártonnal. Sós Károly szövetségi edző, majd Bukovi Márton szövetségi kapitány le­mondása után a Magyar Labdarúgók Szövetsége azt tervezte, hogy felkéri Bukovit: legalább a bolgárok elleni VB-visszavágóig vállalja el, a szövet­ségi kapitányi teendőket. Bukovi azon­ban nem vállalta azért, mert nagy az elfoglaltsága csapatánál, az MTK- nál és mert­­ nem tudná úgy elő­készíteni a csapatot, ahogy szeretné. Ahogy szerdán délelőtt elmondta: már a tavaszi felkészülést másképpen képzelte el, úgy, hogy az NB I-es csapatok nem bajnoki küzdelmeket vívnak, hanem kupaküzd­elmeket és nemzetközi mérkőzéseket, s közben a válogatott keretekkel tervszerűen le­hetett volna dolgoznia neki és a szö­vetségi edzőnek. Most a nyáron pedig egyszerűen nem­ állnak rendelkezésre a játékosok. A Vasas, amelyre építeni lehetne a válogatott csapatot, még a KK-ban vesz részt, a Ferencváros portyán van, a Honvéd most érke­zett haza a portyáról, a többiek pe­dig vagy portyán voltak, vannak, vagy most mennek majd portyára. — Most úgyszólván csak azokkal le­hetne készülni a bolgárok elleni szeptem­ber 25-i visszavágóra — mondta Bukovi­c, akik aligha kerülnek be az A-váloga­­tottba. Ennek pedig semmi értelme. Meg­ítélésem szerint augusztus közepe előtt nem lehet elkezdeni a közös előkészületeket. Addig a klubokban kell folytatni az elő­készítést, s ennek olyannak kell len­nie, hogy a válogatott keretek tagjai a kellő időpontra a legjobb formájukban legyenek. — Mi a véleménye arról, hogy a vá­logatottat a jó formában levő Vasasra kellene építeni? — kérdeztük. — Ez helyes elv — válaszolt­a Bukovi. — Valóban a Vasasra kellene építeni. Kér­dés azonban, hogy a Vasas játékosai nem esnek-e vissza a KK után úgy, mint ta­valy? A Vasas-játékosok nemcsak játsza­nak, hanem hajtanak is, szívvel-lélekkel küzdenek és ez a KK-ban igen nagy testi és idegrendszerbeli igénybevételt jelent. Ennek pedig törvényszerűen megjön a visszahatása. Így volt ez tavaly is. A Vasas a múlt évi, őszi bajnokságban igen gyengén szerepelt... — No de a visszaesés nem vonatko­zik minden Vasas-játékosra. Tavaly, az ősszel olyan remekül szerepelt A-válo­­gatottban is játszott néhány Vasas-játé­kos, például Berendi és Kárpáti min­den mérkőzésen és egyszer Bundzsák is, s mindhárman igen jól megállták a helyüket... — Valószínűleg így lesz most is, de az is valószínű, hogy a játékosok zöme visszaesik, tehát nem teheti meg a válogató bizottság azt, hogy teljesen a Vasasra építsen, ami alatt azt értjük, hogy csak néhány helyen erősítjük meg a bajnokságban győztes és a Középeurópai Kupában olyan kitűnően szereplő együttest. — Szóval ... válogató bizottság lesz? — Igen, magam is ezt javasoltam az MLSZ-nek. — és ebben szerepet vállal? »— Igen... ha a magyar labdarúgás érdeke megkívánja, természetesen... még akkor is, ha esetleg a nagyobb fe­lelősség rám hárul majd ... Barcs Sándorral, az MLSZ elnökével beszél­tünk ezután. Barcs nem titkolta, hogy egyelőre bizottság intézi a váloga­tás és a válogatott csapatok előkészítésé­nek ügyeit; négytagú bizottság vitatja meg a válogatást és az előkészületek műsorát is. Az elő­készítést azonban egyetlen edző végzi: az A-válogatottét például Sós Károly. Barcs nem titkolta azt sem, hogy a né­gyes bizottságot a következőkből kép­zeli el az MLSZ: Bukovi Márton, Baráti Lajos, Csanádi Árpád és Sós Károly. Mindenkivel beszéltek már, csak Csaná­dival nem tudtak. Táviratban kérték fel erre a feladatra. Dzsakartába küldték a táviratot, választ még nem kaptak rá. Bíznak benne, hogy Csanádi is elfogadja a felelősségteljes megbízatást. — A bizottság azonban csak átmeneti megoldás — hangsúlyozta az MLSZ el­nöke. — Mindent elkövetünk, hogy minél hamarabb felelős szövetségi kapitánya legyen a labdarúgó-szövetségnek. Mégpedig olyan, aki egyben tekintélyes szakember is. Úgy, ahogy ez szerte a világon van a külföldi országokban. Ilyen például Win­­terbottom az angoloknál, Picarot a fran­ciáknál, Herberger a németeknél; ilyen volt azelőtt Czeizler az olaszoknál, s ilyen technikai vezetőt szeretnének kapni az olaszok most Sebes Gusztáv személyé­ben ... Reméljük, hogy ősszel vagy télen ez a fontos kérdés is megnyugtatóan megoldódik. Bukovinák arra a panaszára vonatko­zólag, hogy a szövetség nem adott kellő támogatást 1957 első felében a szövetségi kapitánynak, Barcs kijelentette: az MLSZ igenis minden tőle telhető segítséget megadott a szövetségi kapitánynak. Ab­ban sem ért egyet Bukovinal, hogy a tavaszi bajnokság helyett jobb lett vol­na kupaküzdelem vagy nemzetközi mér­kőzések rendezése, vagy mindkettő. Sze­rinte a tervszerű előkészületeket, a leg­biztosabb fejlődést csak a rendszeres bajnoki küzdelmek biztosíthatják. És még valamit: a közönség is elsősorban a bajnoki küzdelmek iránt érdeklődik A bolgárok elleni előkészületről Barcs­ Sándor a következőket jelen­tette ki: — Az előkészületeket csak augusztus közepe után lehet elkezdeni, mert csak akkor áll rendelkezésre valamennyi ke­rettag. Véleményem szerint a négy hét elegendő lesz a különleges előkészüle­tekre. Úgy tervezzük, hogy mind a négy héten át napról napra közös edzéseket végez majd az A-keret, s csak a bajnoki mérkőzésekre kapják meg a keretben levő játékosokat az egyesületek. A mi véleményünk is az, hogy ez a négyhetes közös előkészület elegendő lesz, de csak akkor, ha­­ kellően fel­készült játékosokat kap a válogató bizottság és ha a keret minden­ tagja valóban részt is vesz a közös edzése­ken! Befejezésül még arról beszélt az el­nök, hogy­­ a Vasas-játékosok esetleg azért sem állhatnak majd a válogatott keret rendelkezésére, mert a csapatnak szeptemberben­ két selejtezőt kell játsza­nia a bajnokok tornájában. Az MLSZ közbelépésére a torna rendezősége en­gedélyt adott arra, hogy a két mérkő­zéssel október első hetéig végezzenek, tehát egy hét könnyítést kaptak a piros­kékek, de ez­­ éppen csak valami. A Vasas nehéz helyzetén nem sokat segít. Véleményünk szerint a Vasas legjobb­­jaira elengedhetetlenül szüksége van a válogatott csapatnak. A bolgárok elleni selejtező ugyanis döntő jelentőségű. Ezért bajnokcsapatunknak szükség esetén inkább néhány legjobbja nélkül kellene kiállnia az Európa Kupa selej­tezőire, hogy a válogatott csapatot min­denképpen­ a legjobb összeállításban szerepeltethessük. A VB-selejtező­n mindennél fontosabb. P. J. A balokányi „teniszparadicsom AVAGY:MIÉRT NINCS ÉLÉNKEBB TENISZÉLET PÉCSETT? Sohasem­ jó, ha egy város sport­életéről beszélgetve a múltat kezdik emlegetni. Következtetni lehet ebből arra, hogy a jelennel bajok vannak, így jár az ember Pécsett is, ha a helyi teniszsport kerül szóba. Egyszeriben felröppen Gulyás, majd Sikorszki neve és a régi szép időkről emlékeznek. Ebből következik, hogy ma, sajnos Pécsett sem lehet a teniszsport virág­zásáról beszélni. Van ugyan a város­nak néhány vidéki viszonylatban jó játékosa, a Fáklya férfi csapata meg­állja a helyét az NB II-ben, a PEAC női együttese pedig minden valószínű­ség szerint jövőre már az NB I-ben szerepelhet, de Gulyás méltó utódait hiába keresnék. Aki ismerős a pécsi tenisz-viszo­nyokkal, az nem csodálkozik ezen, a tájékozatlannak pedig elég egy­­ láto­gatást tennie a helyi ,,teniszkombinát­ba”, a balokányi ligetbe, hogy min­dent megértsen. A város középpontjá­tól nem túl távolra eső liget — itt van az egyik strandfürdő is — sajná­latosan elhanyagolt állapotban van. A park elvadult, a dísztó vizén békanyál virít és siralmas állapotban vannak a teniszpályák. Hét pálya sorakozik itt egymás mel­lett, de „versenyképes” állapotban csak három van közülük. A többi négy pálya csak az égből kap locsolást, hálóikon pedig nemcsak a teniszlabda, de talán még egy futball-labda is át­csúszna. A környéken vízhiány van. A teniszpályákat a dísztóból locsol­ják egy kis motoros szivattyú segít­ségével. A motor gyakran elromlik, ilyenkor csak locsolókra és vödrökre lehet számítani. Ha mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy a pályának nincs megfelelő öltözője és hiányzik a mosdási lehetőség is, akkor elég hű képet adtunk a balokányi „tenisz­­paradicsomról”. Pedig néhány évvel ezelőtt még ké­nyelmes kis klubházat mondhattak itt magukénak a teniszezők. A ház ma is áll, csak éppen vendéglő van benne, s kellemes kis sörkert körülötte. Bizo­nyos, hogy a ház így sokkal jobban jövedelmez, de a teniszpálya öltöző és mosdó nélkül igazán nem válik Pécs városának a dicsőségére. Az igazság kedvéért el kell mondani, hogy a csapatbajnok­ságra Pécsre utazó csapatoknak mód­juk van a vendéglő mellett egy hasz­nálaton kívül helyezett pókhálós kony­hában öltözniök, m még a kezüket és az arcukat is megmoshatják egy ócska mosogató kagylóban. De nagyon ne­héz megérteni, miért kell ezt a kony­hát öltözésre használni, és miért fog­lalja le a vendéglő raktár céljaira a régi öltözőt és mosdót? Vajon nem le­­het­ne-e a konyhában berendezni a rak­tárt? A pécsi teniszsportról szerzett élmé­nyek mégsem lehangolók. Négy sportkör, a Fáklya, a PEAC, a Vörös Meteor és a PVSK minden ne­hézség ellenére fenntartja teniszszak­osztályát. A PVSK népes teniszóvodát is szervezett és társadalmi edzők ve­zetésével több mint 50 gyermek ismer­kedik a fehér sport alapelemeivel. Szükség is van az utánpótlásra, mert bizony a Fáklya NB II-s csapatában nem láttunk egyetlen fiatalabb korosz­tályhoz tartozó játékost sem. Még rosz­­szabb a helyzet a nőknél. A PEAC csa­pata kitűnő ugyan, de utánpótlása alig van. Évek óta tisztában vagyunk azzal, hogy a vidék megerősítése nélkül aligha lehet kimozdítani a kátyúból a magyar teniszsport szekerét. A pé­csi tapasztalatok azt mutatják, hogy az országos jellegű csapatbajnokság ilyen szempontból hasznos kezdemé­nyezés. Pécsett is fokozódott a te­nisz iránti érdeklődés, amióta a Fák­lya és a PEAC csapata az NB II-ben szerepel. Szép időben nagyszámú né­zősereg szokta buzdítani — egyszer­­e győzi talán túlságosan is hevesen — a helyi játékosokat. Ez azonban önmagában nem elég. A szövetség­nek és szükség esetén a Sporthivatal­nak is rendszeres segítséget kellene nyújtania a vidéki kluboknak ügyes-bajos dolgaikban. A pécsiek is megérdemelnék, hogy a balokányi tenisztelep rendbehozataláért folyta­tott harcukat ne magukra hagyatva vívják. A szövetségnek meg kellene találnia a módját annak is, hogy egy-egy vidéki teniszközpontban leg­alább egy jól képzett, hivatásos edző működjék, aki biztosítani tudná a társadalmi edzők kezéből kinőtt te­niszpalánták fejlődését. Ha ez nem megy, akkor legalább fel kellene ele­veníteni a vándoredzők intézményét, vagy meg kellene valósítani, hogy a legtehetségesebb­­ serdülő és ifjúsági játékosok évenként egyszer kéthetes edzőtáborba kerüljenek. Mindezek megvalósítása talán elsősorban anya­gi kérdés. De nincs szó akkora ösz­­szegről, hogy helyes szervezéssel, előrelátással és takarékoskodással ne lehetne előteremteni. A pécsi teniszezők gondjai csak látszólag sajátos, helyi gondok. Meg­­találhatók ezek a problémák — ha talán más megnyilvánulási formában is — minden vidéki városban. És megtalálhatók nemcsak a teniszsport­ban, hanem majdnem valamennyi sportágban. Egy csöppben a tengert Ezért érdemes ezekkel a cseppekkel sokat törődni. Megéri a fáradságot Ardai Aladár GALOPPVERSENY csütörtökön délután fél 5 órakor Barátok védik a Vasas kapuját A pestkörnyéki üdülő kafében kedden délelőtt négyen ülnek az asz­tal mellett és kártyáznak. Négy Va­sas-labdarúgó, a közvetlen védelem tagjai: Kovalik, Kárpáti, Kontha és Sárosi. Az ötödik: Teleki kibicel. Túl vannak már a délelőtti edzésen, s most kedélyes römizéssel pihenik ki a fáradalmakat. Együtt vannak a pá­lyán, s összetartoznak magánéletük­ben is. Szeretik­, megbecsülik egy­mást. Osztoznak egymás örömében­­bújában. Akik a nézőtéren sokszor önfeledten tapsolnak nekik, nem is gondolnak arra: ezeknek az együtt töltött uraknak-e, a baráti közösségi szellemnek milyen nagy része van abban, hogy a nagycsapattá fejlő­dött Vasas védelme egységes, meg­bízható, az együttes egyik legjobb csapatrésze. Azért csak az egyik, mert erősen versenyben van velük a Szilágyi II. Berendi fedezetpár, amely a Vojvodina elleni mérkőzésen is pompásan szerepelt c­­ f­el jóbarátok a minden­ezek a TIUK napi életben, a szür­ke hétköznapokon is. Talán így pusz­tán leírva frázisként hangzanak ezek a szavak, a tények, a megtörtént ese­tek azonban többet mondanak. Sárosi Lászlóról, a balhátvédről mindenki tudja például, hogy szél­vészgyors játékos. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy az ellen­­forradalom idején ugyanilyen gyors volt akkor is, amikor Kárpáti Bélá­val együtt, életük kockáztatásával élelmet vittek azoknak a Vasas-játéko­soknak (Telekinek, Bundzsáknak, Kontbának), akik a Bokréta utcai la­kásukból nemigen tudtak kimozdulni. Kárpáti Béla, a válogatott jobbhát­­véd már sokszor adta szép példáját barátságának és csapatszeretetének. Például­­ tavaly Belgrádban a Partizán elleni KK-mérkőzés előtt is. Kárpáti akkoriban épült fel makacs sérülésé­ből, s Baróti edző be akarta állítani a Partizán ellen középhátvédnek. Arra gondolt az edző, hogy Kárpáti gyor­saságára, körültekintő, okos játékára szükség lenne a veszélyes jugoszláv csatárok ellen. De mielőtt döntött vol­na az összeállításról, Kárpáti azzal állt elő, hogy megítélése szerint kár lenne megbolygatni az eddigi hátvéd­hármast, főleg középen, hiszen Kontha hétről hétre kitűnően játszik. Elmond­ta azt is, hogy fennáll sérülése kiúju­­lásának veszélye is , nem lenne helyes tehát kockáztatni. Ne részletez­zük: Kontha maradt a középhátvéd, s kitűnően játszott. Talán nem túlságo­san nagy dolog ez, de mindenesetre jellemző, s Konthának elég volt ahhoz, hogy Kárpátit ne csak játékostársának vallja, hanem barátként is szívébe zárja. 1952-ben a Vasas egy romániai por­tyája során Temesvárott is szerepelt. Ezen a mérkőzésen nagyon akartak a piros-kékek, de sehogyan sem ment nekik a játék. Különösen a fedezetpár játszott gyatrán. A félidőben az edző korholta a fiúkat, s köztük a jobb fedezetet, Szilágyi Jánost is. — Mi van magával, Jancsi? — kér­­dezte az edző. S ekkor a kis Sziszi nyeglén odavágta: — Sérült vagyok. Pedig nem volt sérült, csak első mérgében mondta. Az edző erre úgy döntött, hogy a második félidőben Bundzsák lesz a jobbfedezet. Az egy­kori kiskunhalasi játékos fedezetnek is kitűnően bevált, s kiszorította a csapat­ból Szilágyit. De" aki azt­­gondolja, hogy emiatt Szilágyi megorrolt, az té­ved. Ellenkezőleg, buzdította, tanácsok­kal látta el vetélytársát, s a legjobb barátság szövődött közte és Bundzsák között. Tavaly Belgrádban eíreni KK- mérkőzésen Sárosit kiállították. Lejárt az eltiltási idő, s jött a Rapid elleni mérkőzés. Baróti edző félrevonta Te­leki Gyulát, az akkori balhátvédet, s így szólt hozzá: — A csapat érdeke most azt kíván­ja, hogy Sárosi legyen a balhátvéd, maga pedig előre menjen csatárnak. Mit szól hozzá? — Ott játszom, ahol szükség van rám, bár tudom, ez a csere azzal is végződhet, hogy kiesem a csapatból — hangzott az egyszerű, de őszinte válasz. Teleki a Rapid elleni 9:2-s mérkőzés­­en összekötőt játszott, de később v­­­­lóban kikerült a csapatból. Kovalik Ferenc, a kapus egyidős­ben már türelmetlen volt amiatt, hogy nem tud gyökeret verni a csapatban. Bizony előfordult, hogy elkeseredésé­ben szertelenül, olykor sportszerűtle­nül élt. De voltak a csapatban olyan játékosok, akik Kovalik segítségére siettek, s megmagyarázták a kapus­nak, hogy helytelen, amit tesz. Kővár­­ik értett a szóból, s ennek is sze­repe van abban, hogy megváltozott, s ma már a válogatottság kapuját ostromolja. Említhetnénk Berendi Pál esetét is, akinek ugyancsak szük­sége volt társai segítségére, bátorít­­ására ahhoz, hogy elhiggye, fede­zetben többre képes, mint a csatársor­­ban.­­­s S hogy az említett játéké­rdekes,­kosok többsége évekkel ezelőtt nem azon a helyen játszott, ahol most szerepel. Sárosi, Berendi, Szilágyi II, Bundzsák csatár volt. Te­leki és Kárpáti pedig fedezet. És hogy más helyen kiváló játékos lett belőlük, az nemcsak az ő érdemük, hanem edző­jüké is. Éles meglátás, jó szakérte­lem volt szükséges ahhoz, hogy Ba­róti Lajos Sárosiból, a félénk balszél­sőből kitűnő hátvédet, a gólszegény Berendiből válogatott fedezetet ne­veljen Persze ez nem ment máról holnapra. Baróti rengeteget foglalkozott a játé­kosokkal egyénileg is, igyekezett sok­oldalúan képezni őket, taktikai tudá­sukat is fejlesztette. Végül elérte azt, hogy a mai Vasas hátsó csapatrészének játékosai nagy játékerőt képviselnek, megbízhatóak, nemcsak arra ügyelnek, hogy kevés gólt kapjanak, hanem egyre inkább megadják az együttes sajátos játékstílusát is. Alapos gondot fordítanak a hátulról való pontos tám­a-a­dásindításra, a földön tartják a lab­dát, igyekeznek felgyorsítani a játékot , hogy jól csinálják, azt láthatta leg­utóbb az a kilencvenkétezer ember is, aki a Népstadionban végignézte a Voj­vodina elleni 4:0-ás mérkőzést. S mi lesz Novi Szádon? Nem féltjük a Vasast. Nem könnyű egy olyan csa­pat kapuját bevenni, amelyre hat ba­rát vigyáz. Németh Gyula A gondüző römi csata négy részvevője. Balról: Sárosi László, Kovalik Ferenc, Kárpáti Béla és Kontha Lajos. Nemzetközi labdarúgó-mérkőzések Iskra Holic —Bakonycsernyei Bányász 3:3 (1:2). Bodajk, 1000 néző. A mérkő­zést szombaton esős időben játszották. Végig változatos játékban­ alakult ki az igazságos eredmény. Iskra Holic —Bakonycsernyei Bányász 6:2 (3:1). Bakonycsernye, 3000 néző. A csehszlovák csapat öt új játékossal állt ki, a hazai együttes nem változta­tott. Frissebben és gólratörőbben ját­szottak a vendégek. Dinamo Zilina —Zugló 5:0 (3:0). Zili­­na. Csütörtök, 1957. augusztus 1­3- Mit hoz fel mentségül? Fény címmel közöltük lapunk keddi számában az úszókapitány nyilatkozatát, s nem is adhattunk volna más címet a cikknek, mivel a nyilatkozat nem áll másból, mint a reutlingeni úszókudarc „megmagya­rázásából” — mentségkeresésből. A kapitány — még az úszósportunk veze­tőit ért bírálatokra is talál „ment­séget”, mivel azok nyilván az úszó­sport iránti szeretetből fakadtak. Pedig a sajtóbírálat — nem szerelmi funkció. A bírálat — a segítés esz­köze. S a bírálatra nem a bizonyít­vány „megmagyarázásával” kellene felelni, hanem tettekkel, de legalább is — a tennivalók tervének ismer­tetésével. Igaz, voltak az úszószövetség veze­tőit ért bírálatokban túlzások is. Helytelen például az utóbbi évek mulasztásaiért az utóbbi hónapok vezetőit felelőssé tenni, még akkor is helytelen, ha egy-két esetben a személyek azonosak is, hiszen tud­juk, hogy a szövetségi vezetőknek hosszú időn keresztül igen korláto­zottak voltak a lehetőségeik. Az pedig teljesen érthetetlen, hogy olyan bírálat is született, amely szerint kapni kellett volna azon, hogy a nyugatnémet hatóságok nem akarták beengedni a magyar csapa­tot, s gyorsan le kellett volna mon­dani a találkozót (?!). Azt sem tart­juk túlságosan ildomosnak, hogy manapság a külföldi utakkal kapcso­latban — érdekes, csak magyar ve­reség esetében! — minden konkrét tényanyag nélkül, általánosítva, szin­te már sablonosan rásütik a vádat a vezetők homlokára: „kéjutazók”. Mindezek ellenére­ történtek hibák. Reutlingen azonban csak „jel­zés". Jelzi, hogy úszósportunkban komoly problémák vannak! Éppen ezért a közvéleményt nem a „ment­ségek” érdeklik. A közvélemény arra kiváncsi, mit kíván tenni az úszószövetség és mit az állami sporthatóság annak érdekében, hogy úszósportunk belátható időn belül ismét a régi fényében ragyogjon? Erre adjanak választ az illetéke­sek! IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIW Növi Szádon minden jegy elfogyott! — Távbeszélő-jelentésünk — (Növi Szád, július 31.) Növi Szádon érthetően rosszkedvűek a szurkolók. Számítottak ugyan arra, hogy a Vasas nyeri a Középeurópai Kupát, arra azonban nem gondoltak, hogy az első mérkőzésen négygólos Vasas-győzelem születik. Az az egyöntetű vélemény, hogy semmi remény harmadik mérkő­zésre. A Vasas olyan jó csapat, hogy négygólos győzelméből némi előnyt feltétlenül megőriz. Ennek ellenére a vasárnapi mérkő­zés iránt hatalmas az érdeklődés. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy elővételben minden jegy elkölt. Sajnos, húszezer embernél több nem fér el a nézőtéren, de ha ötvenezer elférne, még akkor is sokan kint re­kednének. Ennek az­ a magyarázata, hogy a mérkőzés iránt nemcsak a noviszádiak, hanem a belgrádi és a vajdasági sportkedvelők is igen-igen érdeklődnek. A Vojvodina kedden érkezett haza Budapestről, s már aznap másfélórás edzést tartott Luka edzőnek ismét összeállítási gondjai vannak. Boskov, a jobbfedezet ugyanis beteg, Popovics dr. sportorvos mellhártyagyulladásra gyanakszik. Boskov játéka kétes. Re­mény van viszont arra, hogy Vukelics, a kitűnő középcsatár vasárnap ismét játszhat. A Vojvodina együttese szerdán dél­utántól a Novi Szádtól 20 kilométerre fekvő csortanovicsi edzőtáborban ké­szül fel a Vasas elleni mérkőzésre. Bencze Lajos, a noviszádi rádió munkatársa.

Next