Népsport, 1958. február (14. évfolyam, 23-42. szám)

1958-02-02 / 23. szám

VASÁRNAP, 1958. FEBRUÁR 2. Ára: 60 fillér XIV. ÉVFOLYAM, 23. SZÁM Újabb csehszlovák siker a műkorcsolyázó EB-n: Divin nyerte a férfi bajnokságot Kiküldött munkatársunk távbeszélő-jelentése­t. (Bratislava, február 1.) A műkor­csolyázó Európa-bajnokság első két napja nagy csehszlovák siker jegyé­ben zajlott le. A csütörtöki páros­­győzelem után pénteken Karol Divin megszerezte a vendéglátóknak a má­sodik bajnokságot is. Az EB-k hosszú történetében először fordult elő, hogy csehszlovák versenyző győzött, vi­szont, sajnos, az utolsó tíz évben elő­ször nem került magyar páros Euró­­pa-bajnokságon a dobogóra. Ez bizony kissé fájó csalódás volt, ha ez sorrend ellen nem is emelhetünk kü­lönösebb kifogást. A Nagy-testvérpár­nak nem jött ki a lépés, nem tudták legutóbbi hazai teljesítményüket nyúj­tani. Hiányzott futásukból az a lendület, amely „felvitte" volna őket legalább a a helyre és Nagy Lászlót, ahogy utána maga is elismerte, kétségtelenül rossz napot fogott ki. Valóban ritkán látott szoros küzdel­met vívtak a párok. Ha valaki megnézi a bajnokság pontozóbíjánként feltün­tetett eredménylistáját, akkor mindjárt nem is csodálkozik azon, hogy csak közel egy órával a verseny befejezése után hirdették ki a vég­eredményt. A közönség — meg J­elit hagyni — türelmes volt a várakozás alatt. Bizony nehéz volt az eredmény kiszámítása az 1. hely kivételével. Ebben ugyanis mind a hét különböző nemzetkeli pontozóbíró egyetértett , ez is mindenesetre híven mutatta, hogy Suchanková és Dolezal mennyire megérdemelten védte meg a bajnokságát. De már ami a többi helyezést illeti.. . Annyira összekeverték a bírák a táb­lázatot, hogy csak valóban, el­após és körültekintő számolás után lehetett a végső sorrendet megállapítani. Íme néhány példa a merőben különböző értékelésekre: a Nagy-testvérpárt a bven­azlovák pontozára­ a 9., a nyugat­német a 8­ helyre pontozta, a szovjet bíró szerint a Jurek, Kucharevitz-pár is jobb volt náluk. A csehszlovák Dvoráková, Vosatloa-kettős a szovjet bírónál 4. helyet kapott, viszont az an­gol bíró 2-iknak helyezte azt az osztrák Hinko­ Döpfl-párt, amely az összes többi pontozónál utolsó lett és így csak ez angol Gordonnak köszönhette vég­­eredményben 12. helyezését a 15 pár között. A csehszlovák sajtó nagy terjedelem­ben forglalkozik a bajnoksággal és ért­hető örömmel számol be a csehszlovák sikerekről. A páros­ bajnokságról szóló tudósítás a legtöbb lapban az első oldalon jelent meg fényképpel. Nincs hiány terjedelmes tudósításokban és színes riportokban. A lapok egy­öntetűen megállapították, hogy Suchan­ková és Dolezal megérdemelten győ­zött, általában nagy meglepetésnek tartották Nagyék 4. helyét és a Zsuk­­házaspár előretörését. A bratislavai Ceskoslovensky Sport szerint a páros bajnokság nagy megle­petését a Zsuk-házaspár nyújtotta. Hosszabban foglalkozik Nagyék szereplésével. Megállapítja: igaz­ságtalanság lenne azt állítani, hogy rosszul futottak, hiszen voltak olyan pillanatok, amikor a műkor­­csolyázás magasiskoláját mutatták be, de voltak azután olyan pilla­natok, amikor Nagy László nem talált magára és ideges versenyző benyomását keltette. A lap szerint ezek a pillanatok értékes tized­pont­okba kerültek. A Pravda, a Szlovák KP központi lapja szerint meg­lepetés, hogy az angoloknak sikerült megszerezniük a harmadik helyet. A Smena című ifjúsági lap szerint Nagyék némi csalódást okoztak. Az EB küzdelmeit változatlanul nagy érdeklődés kíséri. Pénteken délelőtt a hat női kötelező gyakorlat közül ket­tőt mutatott be a 23 induló. A magyarok közül Zöllnernek az első gyakorlat elég jól sikerült, ekkor még 12. volt, de a második gyakorlat után erősen visszaesett. A Jurek-testvérek is a mezőny vé­gén álltak, a legjobbaknak a vá­rakozásnak megfelelően az osztrák lányok bizonyultak. Délután a jégtáncosok szerepeltek a négy kötelező tánccal. A védő Markham, Jones-pár kiemelke­dett a 13 főnyi mezőnyből. Szoros volt a küzdelem a 2—4. helyért. A Tóth­­házaspár táncban megállta a helyét, de műkorcsolyázása gyenge volt. Az élvál­tásoknál (mohok és csokta) megcsúsz­nak, nem tudnak, sajnos, tisztán élt váltani , korcsolyájuk sercegését fel­tűnően lehet hallani,­ így bizony csak az utolsó előtti helyre kerültek a köte­lező gyakorlatok után. A sorrend: 1. Markham, Jones (angol) 5, 109, 2. Mor­ris, Robinson (angol) 12, 103.7, 3. Thompson, Rigby (angol) 15, 102.5, 4. Gudel-házaspár (francia), 18, 100.9, ... 12. Tóth-házaspár 60, 76.9. Este zsúfolt nézőtér előtt futották a férfiak szabadon válasz­­tott gyakorlataikat. A harmadiknak induló Divio láthatólag ■nem bírta jól idegekkel a versenyt, el­maradt a tavalyi EB-n nyújtott teljesít­ményétől, s több hibát is vétett. Elegáns futásával szép összekötő lépéseivel azonban, még így is a legjobbak között végzett, ő az iskolában szerzett előnye elég volt a győzelemhez. Nagy ellen­fele, Giletti tavaly óta javult, tartása is szebb lett, de ő is több hibát követett el, s nem tudta Divint befogni. A leg­jobb szabadkorcsolyázást Calmat mu­tatta, aki ezzel a 3. helyre jött fel. Különösen kettős Lutz­ és Axe­ Paulsen­­sorozata aratott jogos sikert. Nagyon jól futott, szép, magas ugrásokat muta­tott be Booker is. Európa-ba­jnok- Karol Divin (Cseh­szlovákia) 10, 1258.5, 2. Giletti (Francia­­ország) 12, 1249.9, 3. Calmat (Francia­­ország) 23, 1219.7, 4. Booker (Nagy- Britannia) 28, 1210.9, 5. N. Felsinger (Ausztria) 35. 1189.9, 6. Gutzert (NSZK) 41. 1161. Szombaton reggeltől kezdve újabb három női kötelező gyakorlatra került sor. Zöllnernek ezek a gyakorlatok nem sikerültek és két hellyel visszaesett. A délután lebonyolított utolsó, hatodik gyakorlatban azonban javított, a Jurek­­nővérek helyezése nem változott. Az élen a két osztrák lány nagy küzdel­met vívott, jó iskolát futott még Haanap­­pel és Peach is. A női bajnokság állása a kötelező gyakorlatok után: 1. Wendl (osztrák) 10, 917.8, 2. Walter (osztrák) 17, 891.9, 3. Haanappel (holland) 27, 845.5, 4. Peach (angol) 41, 819.9, 5. Dijkstra (holland) 48, 807.2, 6. Kramperová (csehszlovák) 54.5, 789.9, ... 17. Zöll­­ner 149, 687.9, ... 20. Jur­ek Eszter 164.5, 676.5, 21. Jurek Edina 185, 642.9. Vasárnap a női bajnokság szabadon­­­ákasztott gyakorlataival fejeződik be az EB. Niszkács László Barátságos labda­rúgó-mérkőzések Dorogi Bányász—Tokodi Bányász 6:2 (3:2) Az ed­zőmérkőzés Táton ker­ült sorra. Hargitai játékvezető sípjelére így állt fel az NB I es csapat: Uttinger — Bu­­zánszky, Kónya II, Bakonyi — Pálmai, Prohászka — Andris, Varga, Révész, Lakat, Csóri. A havas pályán sokat csúszkáltak a játékosok. A dorogiak nyomban a kez­dés után magukhoz ragadták a kezde­ményezést és nagyon sokat támadtak. Szinte állandóan a tokodiak térfelén folyt a játék. A nagy mezőnyfölény ha­marosan gólokban is megmutatkozott. 3:0 volt már az eredmény, amikor a Dorogi Bányász játékosai könnyelmű®­­ködni kezdtek­, a tokodiak pedig rákap­csoltak. Molnár, az egykori dorogi kö­­zépcsatár kétszer is betalált az ifjú­sági Uttinger hálójába. Az egyik gólt is­e®böl lőtte. Szünet után a D. Bányász ismét komolyabban vette a játékot, s így az edzőmérkőzés képe olyan volt, mint az első húsz percben: a dorogiak támadtak, a tokodiak pedig elszántan védekeztek. A játékidőnek ebben a ré­szében néhány formás támadásban gyö­nyörködhetett a gyér számban össze­gyűlt közönség. Kétkapus játék­­ jeges talajon Tatabányán Szombaton délután alapos bemelegítés után 2x45 perces edzőmérkőzést játszott egymással a Tatabányai Bányász két vegyes­ csapata. A pénteken alaposan felengedett talaj szombatra megfagyott, s így igen­ nehéz, jeges, csúszós pályán került sorra a mérkőzés. Az egyik csa­pat Fekete — Farsang, Kovács S., Heté­­nyi — Guba, Macsali — Szam­ek, Mol­nár, Fertői, Németh, Kovács IV, a másik Lelik — Molnár S., Könnyei, Molnár J. — Onócsi, Lázár — Beck, Biró, Dombai, Hári, Deli összeállításban játszott. A csapatokból a ,,tataiakon” kívül Lugosi és Peller hiányzott. Mindkét csapat nagy kedvvel küzdött, s máris meg lehetett állapítani, hogy Tatabányán tavasszal sem igen lesz baj az erőnléttel. Az első félidőben­ mindkét kapu gyakran forgott veszélyben, a csatárok azonban rosszul ,,céloztak”. Szünet után fölénybe ke­rültek Farsangék és biztosan győztek. Kovács IV (2) és Németh góljára csak eggyel (Dombai) válaszolt a másik csa­pat, s így a végeredmény 3:1 lett. SIKERÜLT SÁNCOLÁS A teremkézi labdában is egyik kedvelt védekezési mód a sáncolás. A szem­től szembe átlövéssel kísérletező csatár labdája nagy erővel zúdulna kapura, s legtöbb esetben a kapusnak vetődnie kellene, hogy hálóját megmentse a góltól. A csatárhoz azonban sokkal közelebb és jobb szögben álló védő kezének feltartásával jóval könnyebben elállhatja a labda útját. Felvételün­kön a Debreceni Petőfi —FTC női találkozó egyik jelenetét láthatjuk. Bog­nár, a Ferencváros csatára (jobbról) hatalmas erejű lövést zúdít kapura, de hiába, mert a jó érzékkel­­közbeugró debreceni Perecsényi időben sán­colt, s a labda róla szögletre pattant. (Fotó: Pobudai A budapesti birkózó VB-re február 28-ig kell elküldeni az előzetes nevezéseket A Budapesten július 25 — 28 között sorra kerülő kötöttfogású birkózó- világbajnokság szervező bizottsága értesítette az­­érdekelt országok szövetsé­geit, hogy a világbajnokság előzetes nevezési határideje: február 28. Eddig az időpontig az egyes országoknak be kell jelenteniük, hogy előre­láthatóan milyen létszámú küldöttséggel (versenyzők, vezetők, újságírók, fotó­riporterek stb­.) kívánnak részt venni a VB-n. (MTI) Ellenfél-nézőben a Vasas vezetői Amszterdamban ■— Távbeszélő-jelentésünk. — (Brüsszel, február 1.) A luxem­bourgiak elleni játékunkkal elégedett a belga sajtó, általában úgy írnak a Vasasról, mint Európa egyik legjobb együtteséről, amely taktikában és technikában is felülmúlta ellenfelét. A brugge-i vezetők és a közönség is megbecsüléssel fogadta szereplésün­ket. Meg kell jegyeznem, hogy csü­törtöki ellenfelünk csapatában 10 luxembourgi A-válogatott játékos szere­­­pelt. Játékunk — különösen az I. félidőben — kielégített. A II. félidő­ben csökkentettek az iramon a fiúk és a csapatban beállott cserék is némileg befolyásolták az I. félidőben tapasztalt folyamatos játék kialakulását. Szombaton délelőtt másfélórás ed­zést tartott együttesünk az Anderlecht­­pályán, amelynek vezetői a legmesz­­szebbmenő udvariassággal fogadtak bennünket. Vasárnap reggel 8.25-kor repülő­gépen utazunk Amszterdamba, már fél 10 előtt az Eb-mérkőzés városában leszünk, a Hotel Haas-ban szállunk meg. A vezetők délután megnézik az Ajax bajnoki mérkőzését. Utána nyil­ván többet tudunk már szerdai ellen­felünkről, amelynek a formája a hírek szerint most felfelé ível. Hétfőn kiadós edzést tart Illovszky edző a csapattal az amszterdami olimpiai stadionban. Kedden, a mérkőzés előtti napon pi­hen a gárda. Mindenki egészséges. Hermann Béla Győzelmet remélnek a franciák a magyar röplabdázók ellen »‹ Távbeszélő-jelentésünk. ‹‹» (Párizs, február 1.) Meglehetősen kö­rülményes és fárasztó utazás után pén­tek este érkeztünk a francia fővárosba. Baselben öt órát várakoztunk, péntek reggeltől péntek délig. A fiúk az éjjel jól kipihenték magukat. A Testnevelési Főiskolán szállásoltak el bennünket , kényelmesen­ lakunk, csak kicsit messze vagyunk a város központjától és a Coubertin-csan­­októl. Szombaton délelőtt edzést tartottunk. A játékosok nagy kedvvel mozog­tak, jó a hangulat. Csak Tatárral vannak gondjaink, nem aludt az éjszaka, fájt a foga. Az edzés után fogadáson vettünk részt. A fiúk természetesen semmi szeszesitalt nem fogyasztottak , meg is jegyezték a franciák, hogy­ ebben máris tanulhat­nak játékosaik a mieinktől. Ellenfeleink nagyon készülnek a mér­kőzésre. A L’Equipe hosszabb cikkben elemzi a francia és a magyar együttes játékstílusát. A lap szerint a franciák új erényei, a nagy mozgékonyság, az erős ütés az eddiginél jóval magasabb szintre emelte­­a csapat játékának szín­vonalát. A magyarok legfőbb erényének az újság a kiváló sáncot és a tám­a­­­dásra épített taktikát, a második érin­tésből történő ül­éseket tartja. A lap nem jósol, de a cikk hangneméből félreérthetetle­nül kiviláglik, hogy bízik a hazaiak győzelmében. A francia vezetők és szakemberek is hasonlóan vélekednek: az ő szavaikból is az tűnik ki, hogy ezúttal francia győ­zelemre számítanak. Az érdeklődés — bár szombaton sok más sportesemény is van — elég nagy. Szombat este fél tízre, a mérkőzés kez­detére kivonul a televízió, a rádió és valószínűleg a filmhíradó is. Körülbe­lül 4—5000 nézőt várnak a Coubertin­­csarnokba. A franciák nagyjából azzal a csapattal állnak ki, amely Budapest­ien is szerepelt, mindössze három he­lyen van változás. A válogatott edzője, M. M­alhoré jelenleg Uruguayban edzős­­ködik, de a mérkőzésre ő is hazajön. Játékosaink nagyon készülnek, s bi­zakodnak abban, hogy megszerzik a győzelmet. Nem lesz könnyű mérkőzés, hiszen a legutóbbi világbajnokságon a franciák előttünk végeztek. Az eddigi öt találkozó közül négyet mi nyertünk meg, s reméljük, hogy most is magyar győzelem születik. Csapat­­unk előreláthatólag így áll fel: Gálos, Mayer, Prouza, Kövér,­ Varga, Tatár. Cs. Papp, Gulyás, Horváth Z., Berek. A mérkőzést az olasz M. Vogelia ve­zeti. Abád József (A fran­cia—magyar találkozó lapunk zárta után kezdődött.) . Tömör mezőny az országos sakkbajnokságban Az országos férfi egyéni sakkbajnok­ság pénteki, 5. fordulójában Szily dr. világossal gyors döntetlent ért el Por­­tiech ellen. A Vamusz—Flórián és a Hajtan — Lengyel játszmában fordulatos küzdelem után ért meg a döntetlen. ■ Honfi sötéttel támadáshoz jutott Fo­rintos ellen,­­ kihasználva fiatal ellen­fele pontatlan védekezését, döntő anya­gi előnyt szerzett. Ekkor Forintos a küzdelmet feladta. Ozsváth és Gaszto­­nyi szintén sötéttel nyert László, 111. Androvitzky ellen. A Pogáts—Róbert játszmában Rőbert minőséget nézett el, s a 33. lépésnél feladásra kénysze­rült. Két játszma függőben maradt. A Szi­lágyi— Barcza végjáték Barcza tisztjei­nek aktívabb helyzete ellenére is dön­tetlen színezetű. Tipary valamivel elő­nyösebb huszárvégjátékot ért el Klu­­ger ellen. Az első 5 forduló függőjátszmáit szombaton folytatták. Tipary játék nél­kü­l feladta Ozsváth és Flórián elleni reménytelen végjátékait, Kluger ellen viszont tanulmányszerű végjátékveze­­téssel kicsikarta a győzelmet. Kluger ugyancsak játék nélkül adta fel Bitek elleni végjátékot. Forintos döntetlenre rontotta Gasztonyi elleni jobb állását. Barcza gyorsan győzött László ellen, Róbert Szilágyi ellen. Bitek—ifj. Honfi­th, Androvitzky—Szilágyi Vis. Ozsváth— Forintos 0:1, Portisch—Varnusz 1:0, László—Gasztonyi 1:0, Pogáts dr.— Androvitzky 1:0. A bajnokság állása: Barcza 3.5 (1), Portisch 3.5, ifj. Honfi, Szily dr. 3 (1), Bilek, Pogáts dr. 3 (sz), Gasztonyi, Kó­­berl, Lengyel 2.5, Ozsváth 2 (1), Fo­rintos, Hajtun 2, Androvitzky, Flórián, Kluger 1.5 (sz), László, Tipary 1.5, Szi­lágyi 1 (1, sz), Varnusz 1 (1) pont. Megkezdődött az országos vidéki asztalitenisz-bajnokság Gödöllőn a Ganz Árammérőgyár kul­túrtermében szombaton délután kezdő­dött meg az országos vidéki egyéni asz­talitenisz-bajnokság. A verseny iránt hatalmas érdeklődés nyilvánult meg, zsúfolásig megtelt a mintegy 600 né­zőt befogadó terem. A férfi egyesben 158, a női egyesben 74 versenyző in­dult. A férfi egyes első fordulójának néhány érdekesebb eredménye: Megadja (Szeged)—Jobb (Pécs) 2:0, Pálfi (Vác)— Pécsi (Debrecen)­­2:0, Arval (Sztálinvá­­ros)—Nagy (Debrecen) 2:0, Semsei (Sztá­­linváros)—Balogh (Gödöllő) 2:0, Pék (Szombathely)—Grigássi (Miskolc) 2:0, Juhász dr. (Gödöllő)—Balázs (Pécs) 2:1, Horváth (Pécsi)—Markó (Vác) 2:0, Pén­tek (Eger)—Hackerl (Kecskemét) 2:1, Farkas (Szeged)—Mester (Szombathely) 2:1, Vikor (Szeged)—Balázs (Hódmező­vásárhely) 2:0, Halmos (Salgótarján)— Horváth (Győr) 2:1. A verseny vasár­nap a késő esti órákban fejeződik be. — 1 —1 ^ ^ ^ 9 --------------— Az FTC nyerte az úszó-pontversenyt az Újpesti Dózsa és a BVSC előtt A MUSZ-ban elkészült az 1957. évi országos egyesületi úszó-pontverseny végeredményének kiszámítása. Az FTC több mint 100 ponttal lett első az U. Dózsa előtt. A legjobb vidéki egyesület­nek az Egri SC bizonyult, a negyedik helyen végzett ESC sok nagy fővárosi sportkört előzött meg. A pontverseny végeredménye: 1. FTC 1932 pont, 2. Újpesti Dózsa 1798 pont, 3. BVSC 1168 pont, 4. Egri SC 1040, 5. MTK 691, 6. Bp. Vörös Meteor 584, 7. Bp. Honvéd 537, 8. Debreceni Bocskai 315, 9. Bp. Városi Tan­ács SE 307, 10. Hódmezővásárhelyi MÁV 285, 11. III. ker. TVE 271 12 Szolnoki Dózsa 211, 13. Tatabányai Bányász 181, 14. GSE 157, 15. Bp. Előre 156, 16. Pécsi Dózsa 149, 17. Bp Spar­tacus 147, 18. Szegedi EAC 143, 19. Tipográfia 137, 20. Siketek 133, 21 BEAC 129, 22. Miskolci VSC 110, 23. Székesfehérvári Építők 104, 24. Budai Egészségügy 99, 25. Óbudai Hajógyár 86, 26. Győri ETO 71, 27. Esztergomi ISK 70, 28. Ózdi Vasas 64, 29. Elektro­mos 62, 30. Pécsi VSC 59, 31 Szolnoki MÁV 54, 32. DVTK 47, 33. Szegedi Kinizsi 46, 34. Szolnoki Honvéd 43, 35. UTTE 42 pont, 84 sportkör szerzett pon­tot. Sáncavató ugróverseny A Szabadság-hegyen az utóbbi hetek­ben eléggé elhasználták a havat, de mégsem múlik el verseny nélkül ez a vasárnap. A korszerűsített nagysánc avató­verseny­ét délután 1 órakor ren­dezi meg a síszövetség élvonalbeli ug­rók részvételével. Az esemény előtt az ifjúságiak és serdülők versenyeznek majd a kissáncról. Vasárnap országos jellegű középiskolás síverseny kezdődik Bükkszentkereszten le, Borsod megyé­ből mintegy 170-en indulnak. A Salgó­tarjáni SE is több számból álló versenyt rendez Salgóváron. Női mérkőzések Háztartási Bolt—Villanyszerelők 3:1 5, 10, 12). Kinizsi u. V: Bogyó. A mérkőzés úgy indult, hogy meglepe­tés születik, de a tartalékos Háztartási Bolt a második­ játszmától kezdve felül­kerekedett. A Villanyszerelők csapata nem nyújtotta szokott jó játékát. Jó: Ra­jczkiné Zelenka, ill. Jjásay. Bp. Előre —Utasellátó 3:2 (—11, 14, — 12, 12, 13). Kinizsi­ u. V: Ormai. Vé­gig nagy küzdelem folyt, de a játék színvonala elég alacsony volt. Az Utas­ellátó nem bírta az egyes játszmák haj­ráját. A második játszmában 13:5-ről, illetve 14: 10-ről, az ötödik játszmában pedig 7:3-ról és 13:12-ről vesztett a lelkes Bp. Előre ellen. Jó: Lovas, Somo­gyi, ill. Sebessy. --------------------------------------— Röplabda NB I A kosárlabda NB I őszi eredménye Férfi I Bp. Honvéd 13 13 2 1152: 776 26 2. MÁVAG 13 12 1 922- 805 25 3. MAFC 13 11 2 1020: 753 24 4. SZEAC 13 8 5 908 : 858 21 5. V. Tanács 13 7 6 907: 846 20 6. Csepel 1­3 6 7 824: 830 19 Z­TF 12 7 5 799: 726 19 8. Pécs 13 5 8 1003:1038 18 9. Diósgyőr 13 5 8 789- 954 1­8 10. BVSC 13 4 9 850: 947 17 11. Sz.­fehérvár 12 4 8 789: 838 16 12. Szeg. Postás 13 2 11 808: 995 15 13. Szombathely 12 3 9 685: 843 15 14. FTC 12 2 10 716: 862 14 A TF—FTC és a Szombathely—Szé­kesfehérvár mérkőzéseket tavasszal játsszák le. Az azonos pontszámú csa­patok közötti sorrendet az egymás el­leni elért eredmények alapján határoz­tuk meg. Női 1. Bp. Petőfi 13 11 2 824:614 24 2. Bp. V. Meteor 13 11 2 684:564 24 3. Városi Tanács 13 10 3 804:677 23 4. BVSC 13 10 3 660:574 23 5 MTK 12 10 2 765:652 22 6 MAFC 13 8 5 896:717 21 7. Sz. Építők 13 5 8 667:760 13 8. Pécs 13 4 9 690:740 17 9. Sz. Vasas 12 5 7 677:678 17 10. Diósgyőr 12 5 7 687:670 17 11. M. Pásztó 13 2 11 529:751 15 12 Szolnok 13 2 11 587 763 15 13. TF 10 4 6 507:483 14 14 Békés 13 1 12 555:889 14 A TF — MTK, Diósgyőr—­TF és TF— Sz.-fehérvári Vasas­­ mérkőzéseket ta­vasszal játsszák le. Az azonos­­pont­számú csapatok közötti sorrendet az egymás ellen elért eredmények alap­ján határoztuk meg.

Next