Népsport, 1958. február (14. évfolyam, 23-42. szám)

1958-02-02 / 23. szám

Meglepetésszerű, új taktikai változatokat! Itt TA: tttIKOVM 3ÍAttTOJ\ A világ labdarúgó-közvéleménye érdeklődéssel fordul a VB felé. Szak­vezetők, játékosok és szurkolók latol­gatják az esélyeket, rangsorokat álla­pítanak meg, indokoltan, vagy indo­kolatlanul egyik vagy másik országot tartják esélyesnek, önkéntelenül felvetődik a kérdés, van-e egyáltalán határozott esélyese a világbajnokságnak? Nehéz dolog,ezt elmondani. Ismerünk ugyan egy cso­mó eredményt, azonban a válogatott csapatok összehasonlítására, az erő­viszonyok felmérésére pusztán egyes eredmények nem elegendők. Inkább az a döntő, hogy hol, milyen körülmé­nyek között születtek az eredmények. Azt kell továbbá számításba venni, hogy az eredmények, a sikerek soro­zatosak voltak-e. Mindezt megvizsgál­va az a véleményem, hogy a VB-nek kiemelkedő esélyese még nincs. Az a válogatott lesz igazán esélyes, amely a világbajnokságon olyan új­szerű , kirobbanó kezdeményezéssel lép fel, mint annak idején a magyar válogatott csapat. Eddigi tapasztala­tainkból arra következtethetünk, hogy hasonló újszerű forradalmi változásra egyik külföldi válogatott csapat sem készül. Sokkal valószínűbb, hogy a már többé-kevésbé ismert játék­változatokat javítják fel az erőnlét és a küzdőszellem fokozásával. A magyar válogatott csapat annak­idején klubcsapatoknál kísérletezte ki az új változatot, amely eleinte a kö­­zépcsatár hátra vonásával, később a szélső csatárok hátravonásával kezdő­dött. Folytatódott úgyszólván minden játékos mozgásterületének megváltoz­tatásával, kibővítésével. Ebben az volt a forradalmi változás, hogy amikor külföldön különböző merev rendszere­ket alkalmaztak, mi ezzel szembeállí­tottuk az új játékmodort. Ez olyan meglepetést okozott, hogy jó ideig az ellenfélnek nem volt hatásos ellensze­re. Ezt a játékmodort, amelynek súly­pontja a támadójáték lett, külföldön magyar játékmodornak tekintették. A csatárok jóval nagyobb területen mo­zogtak és építették támadásaikat. A külföldi csapatok emberfogásos takti­kájával szemben igen nagy előnyt biz­tosított a magyar támadó játékváltozat. Ha ugyanis az ellenfél védőjátékosai elhagyták a kijelölt védelmi működési területüket, az a nagy területen mozgó csatároknak kedvezett, viszont ha bennragadtak a védelmi területen, ak­kor gyorsan mozgó csatáraink álló, védő játékosokkal találták magukat szemben. Ez a játékrendszer kifejezetten csak nálunk alakult ki, hosszú ideig csak mi használtuk. Ez egyben eldönti azt a sokat vitatott kérdést, hogy van-e kü­lönleges magyar játékrendszer vagy sem. A külföld a kezdeti meglepetések után nagy figyelemmel tanulmányozta a magyar játékmodort. Szakvezetők, edzők, sőt játékosok is gyakran jelen­tek meg válogatott mérkőzéseinken. Foglalkozni kezdtek a magyar edzés módszerek elméleti és gy­akorlati részé­vel s mindezt megpróbálták saját vá­logatott csapatuknál is alkalmazni. Olyan eredményeket értek el a ma­gyar játékmodor elsajátításában, hogy például a nyugatnémetek, a berni dön­tőben már saját fegyvereinkkel vertek meg bennünket. Véleményem szerint a külföldi válo­gatottak az idei VB-n is a magyar játékmodort kívánják alkalmazni ha­zai sajátosságaiknak megfelelően. Éle­sen rávilágít erre több példa. Hogy csak egyet említsek meg, 1956-ban a Berlinben lezajlott Anglia—Nyugat- Németország mérkőzés után, amely az angolok 3:1 arányú győzelmével vég­ződött, olyan szakvélemények hang­zottak el, hogy az angolok teljesen új, fiatal csapata kifejezetten magyar játékmodorban játszott. A külföldi csapatok törekvése a magyar játékmodor elsajátítására csak részben sikerülhetett. Lemásolták azt a változatot, alkalmazták is, de mind­ez tulajdonképpen csak mechanikus másolása volt annak, amit tőlünk lát­tak. Van ugyanis ennek a játékmodor­nak olyan sajátossága is, amely nem látható és­­így le sem másolható. Ez nem más, mint az egyes játékosok­ban rejlő — és már korábban több­ször fejtegetett — szellemi fölény. Az a szellemi képesség, am­ely a játékban váratlanul, megle­petésszerűen jelentkező komplikált feladatokat is azonnal és az egyedüli helyes módon oldja meg. Helytelen lenne azt állítani, hogy ez a képesség egymagában döntő az eredményesség­re. A magyar csapat is csak akkor ért fel a csúcsra, amikor a szellemi képességek mellett a fizikai erőnlét is kellő mértékben érvényesült. Ugyanaz a válogatott csapat ugyan­azokkal a szellemi képességekkel ve­reséget szenvedett, mert fizikai erőn­léte leromlott, így volt ez a nyugat­német—magyar VB-döntőn, így volt 1956 elején, amidőn öt mérkőzésből egyet sem tudtunk megnyerni a rossz fizikai erőnlét miatt. A magyar labdarúgás jelenlegi állapotában azokat a játékosokat kell megkeresni, akik mindezekkel ren­delkeznek. Vigyázni kell azonban arra, hogy játékunk ne váljék mecha­nikussá, gépszerűvé. Hiába rendelke­zik egyik-másik játékosunk kiváló egyéni képességekkel — ha játéka mechanikussá válik, nem lesz ered­ményes. A mechanikus játék fékje a további fejlődésnek, a kiemelkedő egyéni képességek érvényre jutásának. A mechanikusság jelentkezése a gon­dolkodásban, a feladatok végrehajtá­sában elszürkül, könnyen kiismerhe­tővé teszi a játékot, kizárja az új, a meglevő érvényesülését, nem ad lehe­tőséget az ellenfél megzavarására. A magyar labdarúgásban jelentkező visszaesés legfőbb okát abban látom, hogy csökkent a szellemi fölény és jelentős a törekvés a mechanikus meg­oldások felé. Minthogy a külföld az előbbiekben említett másolással tulaj­donképpen mechanikussá vált és ezzel került egy szintre jelenlegi játék­modorunkkal, az a feladatunk, hogy valami újat teremtsünk, amellyel ismét kiemelkedhetünk. Határozottan állítom, hogy ma is megfelelő anyag áll a magyar labda­rúgás rendelkezésére. Az edzőkre vár az a feladat, hogy felkutassák a külön­leges adottságokkal rendelkező játéko­sokat. Nemcsak azt kell figyelniök, hogy a számbavehető játékosoknak milyen a labdakezelése, fejelés­­kész­sége, vagy általános technikája, ha­nem azt is, hogy adott helyzetben milyen megoldást választ: rendelkezik-e a labdarúgók szükséges szellemi tu­lajdonságaival. További fejlődésüket természetesen nem lehet és nem sza­bad a véletlenre bízni. A képességeket megfelelő nevelőmunkával fejleszteni kell. Az az új játékos gárda, amely már most rendelkezésre áll és amely a későbbi tervszerű kutatás eredménye­képpen még inkább szaporodni fog, új, fejlettebb edzésmódszereket tesz szükségessé. Az új követelményeknek megfelelően olyan új taktikai elgon­dolásokat kell beállítani, amelyekkel ugyan­azt a hatást lehet elérni, mint az eddigi magyar változat ismertetett kialakulásakor. Az új edzésmódszerek, taktikai elgondolások azonban semmit nem érnek, ha csak elméleti síkon maradnak. Éppen ezért a változott kö­vetelményeknek megfelelően a gya­korlatban kell azokat megvaló­sítani és tovább fejleszteni. A nemzetközi labdarúgás jelenlegi helyzete, továbbá a stockholmi VB kö­vetelményei szükségessé teszik vala­mi meglepetésszerű, új taktikai válto­zat megalkotását. Az alap az eredmé­nyesnek bizonyult magyar változat. Tehát nem valami másról, hanem a magyar játékmodor továbbfejleszté­­séről lehet szó. Ilyen elgondolások vannak és az a véleményem, hogy a rendelkezésre álló, aránylag rövid idő is elegendő arra, hogy a módosí­tott taktikai változattal megfelelő eredményt érjünk el a tornán. val,S­zultán Jóvágású fiú. Fellépése m­anai con­an magabiztos, beszéde értelmes, kifejezésmódja világos. Ott­honában, a debreceni egyetemi sport­telep lelátója alatti kis gondnoki la­kásban beszélgetünk. Udvariasan vála­­szolgat kérdéseimre, pedig számára nem éppen kellemes témáról társal­­gunk. Az első benyomás tehát kedvező. Valami mégsem tetszik. Zavar, hogy ez a tizenhétéves gimnazista annyira természetesnek találja jelenlétemet, mintha a legköznapibb dolgok közé tartozna életében, hogy egy újságíró csak az ő kedvéért utazik Budapest­ről Debrecenbe. Az is szokatlan, ahogy saját, hozzátehetem elég kényes ügyeiről beszél. Nekem kissé kellemet­len, hogy sorban­ feltegyem a kérdé­seket: - Igaz-e, hogy rosszul tanul, néha sportszerűtlenül él, hogy osztálytársai­val fölényeskedik, hogy a teniszben már nem a sportot látja, hanem a pénzszerzési lehetőséget? Nem jön zavarba. Könnyedén át­siklik a kérdések felett, csak annyit ismer be, hogy az iskolában nem áll a legjobban. De ennek sem tulajdonít nagy jelentőséget. — Kijavítom az osztályzatomat — mondja határozottan és ahogy tanárai mondják, ez valószínűleg sikerül is neki, hiszen az adottságai megvannak hozzá. Mielőtt találkoztam vele, többektől érdeklődtem felőle. S mindjárt igazsá­got kell szolgáltatnom neki: aki teljes mértékben hitelt ad a róla keringő mende­mondáknak, helytelen képet al­kot erről a fiúról. Nem rossz ő, még­­csak nem is vagány. De többet képzel magáról, mint amennyi valójában. A „fertőzést”, amely annyi tehetséges sportember karrierjét tette tönkre, már ő is megkapta ... • Miközben beszélgetünk, arra gondo­lok, hogy ez a fiatalember még nincs tizennyolc éves, de már múltja van. S ha foglalkozni egyáltalán érdemes személyével, akkor ez a múlt teszi azzá. Mert fejlődése nem véletlen, az események és a körülmények, amelyek egyéniségének, jellemének formálásá­ban hatottak, tipikusak. Íme Madai Zoltán fiatal debreceni teniszező sportpályafutásának néhány adata: Alid múlt tíz éves mikor tehetsége-Miig­man az évesé­re leiigyelnek. Apja a debreceni egyetemi sporttelep gondnoka, a kisfiú szinte ott él a te­niszpályákon. Csak valamivel nagyobb az ütőjénél, mikor már számottevő vidéki játékosokat győz le. Serdülő korában páratlanul álló sikert ér el: megyei, területi és országos vidék­ felnőtt bajnokságot nyer. Nevét nem­csak a szakemberek, hanem a sport­­kedvelők is megismerik. Reménység­gel figyelik tehetsége kibontakozását. Eljut külföldi versenyekre, új élmé­nyekkel, tapasztalatokkal gazdagodik. A serdülő kort még nem éri el, ami­kor felelőtlen hízelgők már beoltják a méreggel: ,,te többet érdemelsz, mint mások, többet érdemelsz, mint tár­said.” Egyre gyakrabban súgják a fü­lébe: „hagyd el klubodat, gyere fel Pestre", „te már csak itt fejlődhetsz!” Allást ígérnek apjának, az egész csa­ládot a fővárosba akarják költöztetni, a sportkarrier ragyogó távlatait csil­logtatják meg előtte. * felelőtlen Heresek »mrteg« A r múlt év telén abban a meggyőződés­ben, hogy szüleivel együtt új otthonra lel Budapesten, kéri átigazolását a Vasas SC teniszszakosztályába. Klubja nem gördít akadályokat távozása elé, a szövetség átigazolja. Ma már min­denki belátja, hogy Madait átlépése nem segítette, sőt visszavetette fejlő­désében. A Madai-család ma is Deb­recenben él, Zoli ott jár iskolába és egy budapesti sportklub tagja. Ez azt jelenti, hogy senkihez sem tartozik. Régi klubjának­ ellenőrzését nem fo­gadja el, új klubja pedig nem tud hatásos eszközöket találni nevelésére. Ennyi Madai Zoltán története, egy tizenhét éves fiatalember sportmúltja. A fiú, aki még alig lépte át a gyer­mekkor küszöbét, a sportban sem több, mint — ígéret. Lehet még belőle kiváló­ versenyző, de most — nem az. Ki tudja, beváltja-e valaha a tehetségéhez fűzött reményeket? Milyen szomorú lenne, zh*. re“i teljes sportpályafutása azért siklana hamis vágányra, mert vele többet tö­rődtek, maint hasonszőrű társaival. Mi­csoda torz grimasza lenne a sorsnak, ha azért nem tudná beváltani a tehet­ségéhez fűzött­ reményeket, mert na­gyobb bizalmat előlegeztek neki, mint, amennyit megérdemelt. Esete is tanú­sítja, hogy hatalmas felelősség nyug­ Vasárnap du. 2 órakor ÜGETŐVERSENY Vasárnap, 1958. február 2. szik a sportvezetők vállain: tetteik, szavaik mind nyomot hagynak a gondjaikra bízott, sőt helyesebben mondva gondjaikba vett fiatal sportolók lelkében. Kis túlzással azt lehetne mondani: nézd meg a sportolót — és megismered vezetőit. Maddi Zoli — még nem kallódott el. Ha vezetői a Vasas teniszszakosz­­tályában és a®szövetségben okosan, több felelősséggel bánnak vele, nem is jut erre a sorsra. De hány madar volt már a magyar sportban, aki nem tudott megbirkózni a tehetsége foly­tán életében jelentkező sok, különféle hatással és elbukott, mielőtt felemel­kedhetett volna? Régi pedagógiai elv, hogy a ne­hézségek elhárítása, az akadályok le­küzdése edzi az akaratot, erősíti­ a­­jellemet. Fiatal sportolóink közül sok — és éppen a legtöbbet ígérők — előtt ismeretlen a küzdelem a sporto­lási feltételek megteremtéséért. Ké­szen kapnak mindent, ezért igényeik megnőnek és a sportban egyre inkább az eszközt látják, amely előnyöket biz­tosít nekik. Magával a sporttal szem­ben fásulttá válnak s meghátrálnak az első nagyobb nehézség elől vagy elbuknak az első nagyobb akadályon az életben. Ebben az esetben pedig mindaz a támogatás, amit évekig él­veztek, egyszerre értéktelenné válik. Végső fokon ugyanis majdnem mind­egy, hogy azért kallódik-e el valaki, mert nem segítik, vagy azért, mert túl sok „támogatást” kap. Erre a dilemmára hívja fel figyel­münket Madai Zoltán eddigi rövid és viszontagságos sportpályafutása. Ardai Aladár HUes­adéküTÁMOG­AT­Á­S » Felsőbb osztályba léphet... Megjegyzések a gyorskorcsolyázó-bajnokság után Nem lehet állítani, hogy a gyors­korcsolyázás a népszerű, vagy valaha is „kiemelt" sportágak közé tartozott volna hazánkban. Ehhez hiányoznak a lehetőségek is. Hat évtizedes múltja alatt összesen talán ötszáz versenyzője volt és mégis világ­bajnok, több Euró­­pa-bajnoki helye­zett és időnként nemzetközi szem­pontból is számot­tevő versenyző ke­rült ki közülük. És a tavalyi, nem je­lentéktelen veszte­ségek után most is­mét van vagy 50 lelkes, szorgalmas, versenyző, akik kö­zött már ott a neves elődök méltó utódjai. Mindez a kétna­pos gyorskorcso­lyázó-bajnokság után jutott eszünk­be. Ezen a gárda legjobbjai bíztató formában szerepel­tek. Persze, ne akarjuk eredményeiket az északiak vagy a szovjetek eredményeihez mér­ni. ők azonban nem ötvenen vannak s nem 200-as pályákon futnak, ahol időnként még a néző is beleszédül -a szüntelenül - körbe­cikázó - verseny­zők láttán, így csak elégedjünk meg azzal, hogy a bajnokságon négy új csúcs született, a férfi I. osztályban az első három helyezett minden távon jobb eredményt ért el a tavalyinál is rohamosan fejlődnek a fiatalok. A bajnokság hőse természetesen Ivánkai György volt, gyorskorcsolyázó-sportunk pillanatnyi­lag legnagyobb reménysége. Ha nem is termetével, de eredményeivel ki­emelkedett a mezőnyből. Ezeket az eredményeket ugyan vajmi nehéz nagy pályára átszámítani, de annyi biztos, hogy megfelelő felkészüléssel és átmenettel ott is olyan eredmé­nyekre lehet képes, amelyekre még északon is felfigyelnek. Formaidőzítése kitűnően sikerült és valószínűleg ak­kor is csaknem ilyen biztosan győzött volna, ha Merényi nem kerül a baj­nokságra átmeneti hullámvölgybe. Az „öreg” bajnok felesége ott szurkolt a pálya szélén s hallottuk, amint kissé lehangoltan állapította meg: döntő az a 9 év korkülönbség, ami Ivánkai ja­vára mutatkozik Akkor a verseny hevében nem akartuk závarni, de most utólag vitába szállunk vele. Az a 30 év egyáltalán nem olyan veszélyes kor egy sportszerűen élő gyorskorcsolyázó számára. íme a legjobb bizonyíték: Merényi néhány hete megjavította legjobb rövidtávú eredményeit. Az idén elsősorban erre állította be fel­készülését, de még mindig sokat fej­lődhet a hosszabb táv­okon is. Róka Ilona győzelme fölényes volt, eredményei azonban meglehetősen hullámzók. Igaz, egy hónapig betegeskedett, de edzője, Ladányi Gedeon szerint ennek fő oka inkább az, hogy idehaza nincs megfelelő ellenfele, s nincs olyan cél, amely igazán sarkallná. De — talán már nem sokáig. Az ifjúsági lányok mezőnyében a tehetséges Tölgyesi, a máris gyönyörűen korcsolyázó Aszta­los személyében már nőnek a méltó ellenfelek, akik rövidesen jobb ered­ményekre szoríthatják. Igaz is, nem volna-e helyes megkezdeni a női ifjú­sági csúcsok nyilvántartását? Nyilván fokozná a fiatal lányok igyekezetét, ha az ő nevük is odakerülne az utóbbi hetekben örvendetesen gyakran vál­tozó csúcstáblázatra? Azután itt vannak a tehetséges fiúk. Az ifjúsági bajnok Zamecsnik például már a felnőtt I. osztályban is meg­állná a helyét, a II. osztályúakat fölé­nyesen győzte volna le. Faragó is sokat javult a hosszabb távokon. A többiek közül Rétfalvi kezdő, Markó pedig még serdülő. És sok tehetséges akad azok között az egészen fiatalok között, akik még nem „értek” meg arra, hogy a bajnokságon induljanak, de az edzők szerint hamarosan hallani fogunk róluk. Az idei bajnokságon egyébként egyedül a tavaly még, ifjúsági Tóth hiányzott a számottevő versenyzők kö­zül. Most ugyan azért, mert beteges­kedett, nála azonban, sajnos, határo­zott bajok vannak a szorgalommal, ez bizony nem áll arányban tehetségével. Szerencsére az ilyen tünet meglehető­sen ritka a gyorskorcsolyázók között. Az idén a szerdai „sportnapok”, az esti versenyek segítettek a gyorskor­csolyázás népszerűsítésének. (Lám, szerdán este is volt közönség, nem­csak belülről, de a hídról és a Vajda­­hunyad felőli oldalon is sokan figyel­ték a versenyt.) De ez még nem pó­tolja az évek óta hiányzó nagypályát. Nálunk bizony a mostani kezdők, a fiatalok legfeljebb csak az öregek el­beszéléséből tudják, milyen, is egy ren­des pályán, igazi egyenesben „haj­­tani”. Az élvonalbeliek nagy hátrány­ban vannak a külföldiekkel szemben, hiszen ha néha nagy pályákra kerül­nek, megfelelő idő kell az „áthango­láshoz”, mert különben hiába várnak ott tőlük jobb eredményeket, sőt eset­leg még az otthoniakat sem tudják elérni. Most az egész gárdában az tartja a lelket, hogy a jövő idényben végre meglesz ismét a 300 méteres pálya. Akkor lehet majd jobb eredményeket elérni, színvonalas nemzetközi verse­nyeket rendezni, közönséget és­­ utánpótlást szervezni. Persze csak ak­kor, ha majd délután is biztosítanak legalább a pálya szélén edzési lehető­séget, mert a belül korcsolyázó fiatal­ság csak így kaphat kedvet a szá­guldó versenyzőktől. Ma már a mű­­korcsolyázók és a korongozók edzés­lehetőségei kitűnőek s bizony csak a gyorskorcsolyázók a jégsport mostoha­­gyermekei. De most már remélik, hogy végre talán rájuk is süt a nap (s egy kicsit több gyorskorcsolya is áll majd rendelkezésre). Hogyan is írják be a jó diák bizo­nyítványába az évvégi vizsga után: .. .felsőbb osztályba léphet. Valaho­gyan ez áll a gyorskorcsolyázókra is. A bajnoki vizsgán újra bebizonyították, hogy megértek már a nagyobb pá­lyára. ső t. bontogatják szárnyaikat Póka Ilona egymás után negyedszer nyerte meg a magyar bajnokságot. Az idén is valamennyi távon győzött. (Pobuda Foto felvétele.) jöoaiCöOooöDooooaxxxxxwooooooooooooooooooococooooooooe^^ I KÖSZÖNTÉS 8 A felszabadulás óta megsokszoro- S zódott az újságolvasó emberek szá- R ma hazánkban. De megsokszorozó­­­­dott azoké is, akik az újságokba­n írnak. Nem annyira újságíró lett­­ több, hanem megjelent a sajtó mun­­a­kásainak egy új rétege: a levelezők. 3 Egyszerű dolgozók, akik joggal az­­ ország valódi gazdáinak érzik magu­u­­kat, levelekben, feljegyzésekben, 5 de sokszor valóságos cikkekben hív-­­ ják fel a közvélemény figyelmét fon-­­ tos, mindenkit érdeklő kérdésekre, 3 figyelmeztetnek a hibákra, teszik 3 közkinccsé a hasznos kezdeményezé­­­­seket. Az ő munkájuk ma már nél- 3­külözhetetlen eleme sajtónknak, 3 nélkülük sokkal kevésbé jól oldhatná­k meg feladatait, minden magyar lap. 3 A sajtó napján köszöntésünket 3 tehát hozzájuk intézzük, a mi állandó munkatársainkhoz és önkéntes ellen­őreinkhez, a levelezőkhöz. Sokat köszönhet neki a mi lapunk, a Nép­sport is. Nem egy fontos kérdésre ők hívták fel figyelmünket, időnként ők figyelmeztettek hibáinkra , és mi a segítségadásnak mindkét fajtáját a jövőben is igényeljük. De kérjük minden olvasónk bírá­latát. Azért írjuk ezt a lapot, hogy az olvasót szolgáljuk. S ha figyel­men kívül hagyjuk az olvasó igé­nyét, véleményét, rossz munkát vég­zünk. Mi azonban jó munkát szeretnénk végezni. A nép életének fontos terü­lete a testnevelés és a sport is. Spor­tunk minden igazi sikere az egész dolgozó nép sikere. Segítsük ezt elő közös erőfeszítéssel: sportolók, sport-­ vezetők, szurkolók, sportkedvelő em­berek, sportújságírók! Ivánkait benevezték a VB-re A korcsolyázó­szövetség Ivánkai Györgyöt a magyar bajnokságon nyúj­tott kitűnő szereplése alapján benevezte a Helsinkiben február 15-én és 16-án sorra kerülő világbajnokságra. Megvan a remény arra, hogy a részvételhez szükséges anyagi fedezetet sikerül biz­tosítani. Tumpek és Magyar győzött a stuttgarti úszóversenyen Az NSZK-ban vendégszereplő magyar úszók csütörtökön este Stuttgartban áll­tak rajthoz. Az 50 méteres uszodában rendezett verseny során Magyar és Tumpek győzött. Kunsági második lett. 100 m pillangó: 1. Tumpek (magyar) 1:04, 2. Zumpfe (Stuttgart) 1:12.4. Tum­pek Ideje pályacsúcs. 100 m hát: 1. Magyar (m) 1:07.6, 2. Botsch (Gmünd) 1:11.1. 100 m mell: 1. Bodinger (Karlst­­ruhe) 1:18.9, 2. Büchel (Stuttgart) 1:21.2. 200 m mell: 1. Bodinger 2:46.2, 2. Kunsági (m) 2:46.9. 100 m női gyors: 1. Winkler (Reutlingen) 1:08.5, 2. Brunner (Heidelberg) 1:08.9. 100 m női mellúszás: 1. Winkler (Reutlingen) 1:26, 2. Müller (Gmünd) 1:30.6 A négytagú úszócsapat pénteken este haza érkezett.

Next