Népsport, 1958. május (14. évfolyam, 85-106. szám)
1958-05-01 / 85. szám
Éljen a magyar ifjúság és harcos szervezete, a Kommunista Ifjúsági Szövetség! Két vitáé a Május úti iskolában Az élet gyorsan változik. Hol vannak 31 már az iskola régi tanítói? Asztalos Gyula igazgató, Takács Tibor, Kiss Margit már régen lehunyta a szemét, és akik 1928- ban az iskola tanulóinak, s köztük nekem annyiszor osztogatták az intőt és a jó vagy rossz jegyeket, már csak kevesen érték meg napjainkat. Rudnai Pálné viszont még ma is a Május 1 úti általános fiúiskola pedagógusa, volt osztálytanítóm. Székely Antal pedig negyvenhét évi szolgálat után tavaly ment nyugdíjba. A hatvanhét éves Tóni bácsi biztosan emlékszik még azokra a tíz percekre, amikor mint cseperedő gyerekek istentelen zsiványkodással áldották meg az 1910- ben épült iskola folyosóit. Még talán arra is, amikor bent az órán a folyosó és az udvar hősei mint megszeppent báránykák kísérelték meg az egyik másik fogas kérdés megoldását. Még ma is előttem van tantermünk képe, jól emlékszem kócos szomszédomra, egy kárpitos fiúra, tudom hol állt a tábla, a kályha és a szemétkosár, amelyből a belevaló mindig a padok alá vagy egyik másik fiú táskájába került. De arra is jól emlékszem, hogy az udvaron tilos volt labdázni, mert hát drága volt az ablak. Rablópandúrt még játszhattunk, mert ez a játék nem rontotta a magaviseletét. Akkor még nem volt „divat” a testnevelés, így aztán a tornaterem is csak elvétve fogadta falai közé az osztályt. A tornaterembe utcai cipőben tilos volt belépni, a tornacipő pedig sok pénzbe került, ezért a ritka „ünnepen” a textilipar legkülönbözőbb gyártmányai díszítették a tanulók lábát. Mit csináltunk a tornateremnek nevezett hodályban? Futkároztunk, meneteltünk, s ha labda került elő, néha mást is. A Hermina úti iskolában nem sok választéka lehetett az elemistáknak... Azóta azonban Május 1 út lett a Hermina útból, s az iskola is az út nevét kapta. S ez nem afféle egyszerű „névváltoztatás” volt. Friss levegőt vitt az iskola falai közé. Már nem szidják a gyerekeket, ha labdáznak az udvaron, sőt a jókat megdicsérik, mint ahogyan megdicsérnek mindenkit, aki helyt tud állni a tornateremben vagy a sportköri foglalkozáson. Egy-egy óra az V/b-vel és a VIII/c-vel is mutatja, hogy sok minden megváltozott a Május 1 úti általános iskolában. Szép, fehér tornacipőben lenneza°nuió menetel a tornaterem linóleum padlóján, s csak egyetlen gyerek, Sárközi Csaba mászkál zokniban. Talán nincs tornacipője? — Van itt mindegyiknek, neki is volt — mondja Nyíregyházi Károly testnevelő tanár —, de néhány nappal ezelőtt elvesztette, s eddig nem merte megmondani odahaza. Fekete nadrágot és fehér atlétatrikót viselnek a fiúk, s Kádár Gábor, a legnagyobb növésű „kicsi” a főkolompos. Ő adta be az óra elején a létszámjelentést, s most, amikor a megfordított pad felülre került, vékony erősítő gerendáján egyensúlyoznak, ő előre és hátra is „produkálja” magát. A játékos-váltófutásban már nem ő a legjobb, Gajda Miki sokkal gyorsabb nála. Gajda Mikit amolyan magas ugró zseninek tartják társai, hiszen tavaly még a negyedikben 88 centit ugott helyből magasba. De az osztály többi tanulójának is van érdeme. Az udvaron öt talicska, egy sereg ásó, lapát és seprű használatával tűntek ki. Ugyanis sportudvart építenek az iskola tanulói, hogy legyen a helyben is kézilabdapályájuk hogy tudjanak magasba és távolba ugrani, s hogy súlyt is tudjanak lökni. Ma már egyaránt jók az iskola testnevelési és sportlehetőségei. Az asztalitenisz például szinte szenvedélyévé vált a tanulóknak. Az elsőosztályú minősítésű játékos, a Gyuricskov mama személyében még edzőjük is van a csemetéknek. A VSH/a tanulói alsósok. Nem csoda, hiszen idősebbek, no meg köztük van Horváth Gyula, Hilger, Bognár és Gulyás, aki egy alacsonyabb növésű óriásnak is beillik. Ők Turgonyi Andrással, Paulinyival és Módival az osztály legsokoldalúbb sportolói. Horváth már 58 métert dobott kislabdával, 145-öt is ugrott magasba kitűnően atlétizál, s mint mondják, jól táncol is. Az osztály most a négyrészes ugrószekrényt rohamozza, később még ugrómércét is helyeznek a szekrény elé, hogy azon a szekrény fölött átugorva fogjanak talajt a szőnyegen. Aztán az úgynevezett „Harc a labdáért” című csoportos játék következik. A lendület és a fiatalos hév sokszor bizony a rugbymérkőzések légkörét varázsolja a terembe. Pápa Ede igazgató-helyettes mondja: — Ez a legjobb osztályunk, átlagon felüliek a tanulmányi eredmények és ebben az osztályban találhatók a legjobb sportolók. Persze a többi osztályban is akadnak kiválóak. Török Ferenc, a VlII/c-ből az iskola legjobb tornásza, Varsa pedig kézilabdában, de labdarúgásban is védi az iskola csapatának kapuját. Varsát meghívták a sportiskolába is. Nagyon tehetséges atléta még a hetedikes Zsupán Antal, a sportkör elnöke, tavaly 12.4-re futotta a százat, a hatvan métert pedig 7,6-ra, így zajlanak a testnevelési órák, ds így sportolnak ma a Május 1 úti iskolában. A legszükségesebb sportszerekből elegendő mennyiség áll rendelkezésükre, tornatermüket a vakációban tatarozzák, s a sportudvarukból már csak a piros salak hiányzik, hogy megkezdődhessék rajta a nagyüzem. Az igaz hogy még ma sem szabad utcai cipőben belépni a Május úti iskola tornatermében, de ma mégis más az iskolában az élet, mint volt nem is olyan régen . . . Szabó András A falusi spartakiád kérdései: Hogyan nyerhetjük meg a sportnak a falusi fiatalságot? Ha nehezen is, de megérkezett a nagyon várt és sokat késlekedő tavasz. A napsütés és a friss tavaszi szellő egyszeriben benépesítette a sportpályákat. A falusi fiatalok közül sokan nagy buzgalommal készülnek a spartakiád versenyeire. Győzelemről, sikerről, országos hírnévről álmodoznak és nem értik, hogy miért olyan kevesen vannak. Mert a falvakban még mindig kevesen sportolnak, csak kevesen ismerik és szeretik a sportot. A fiatalok többsége nem sportol, mert nem ismeri a testedzés örömét. A falusi sportvezetők most a spartakiád kapcsán szeretnék őket, vagy legalább is sokukat megtanítani rá. De hogyan? Melyek a szervezés és a toborzás legjobb módszerei? Erre a kérdésre igyekszik az alábbiakban választ adni Lőrinczi Géza, a Falusi Dolgoozók VII. Spartakiádja országos rendező bizottságának elnökhelyettese. — A városi sportemberek közül sokan nem értik, miért olyan nehéz falun szervezni a sportot. Talán a falusi fiatalság nem szeret a szabadban játszani, futkározni, egymással versenyezni? Talán a falusi fiatalokat nem lelkesíti, hogy az idén részt vehetnek a falusi sportolók nemzetközi versenyein Csehszlovákiában? Ezek a sportemberek megfeledkeznek arról, hogy falun nincsenek olyan lehetőségek, mint a városokban. Sok helyütt nincsenek megfelelő pályák, kevés a felszerelés és kevés a szakember. Ilyen feltételek mellett kell népszerűsíteni a sportot, érdeklődést kelteni és emlékezetes versenyeket rendezni. — Mit tart a legfontosabbnak a szervezési munkában? — Az összhangot. Csak ott lehet eredményes például a falusi spartakiád lebonyolítása, ahol a helyi szervek együttműködnek a siker érdekében. —1 A következő lépés a nevezések és az edzések megszervezése. A jól sikerült edzések nemcsak azt szolgálják, hogy a résztvevők felkészülten indulnak a versenyen, hanem hatalmas mértékben felkeltik az érdeklődést az egész faluban a községi döntő iránt. A legtöbb járásban már megalakultak a testnevelési és sporttanácsok. Ahol bizonytalanságban vannak, hogyan kell egy edzést jól lebonyolítani, forduljanak bizalommal a Járási Testnevelési és Sporttanácshoz. Feltétlenül kapnak segítséget, esetleg elküldenek a községbe egy megfelelő szakembert is, aki bemutatja az edzés levezetését. Sokan tájékozatlanok a községi versenyek rendezését illetőleg is. Igen jól bevált az elmúlt években az a módszer, hogy járásonkint úgynevezett községi minta-spartakládot rendeztek, s erre meghívtak a járás valamennyi falujából egyegy sportvezetőt, minta-spartakládok alkalmával részletesen, a gyakorlatban mutatták be a verseny előkészítésének és lebonyolításának minden csinját-bínját. — Mi biztosíthatja még a sikert? — Sok községben nagy problémát jelent a létesítmények hiánya. Pedig látványos és mozgósító hatású versenyt megfelelő pályák nélkül rendezni nem lehet. A spartakiádhoz szükséges pályákat nagyon könnyű létrehozni helyi erőkkel. , A rendező bizottság egyik legfontosabb feladata minden községben, hogy időben gondoskodjék a pályák és a szükséges felszerelés biztosításáról. — Sajnos, a legtöbb faluban úgy oldják meg a spartakiád döntőjét, hogy felvonultatják a már amúgy is sportoló fiatalokat. Pedig a spartakiád fő célja, hogy azokat a mezőgazdasági munkát végző fiatalokat vonja be a sportolásba, akik addig nem sportoltak. Elsősorban őket kell beszervezni a tornacsapatokba, a röplabda-csapatba és a többi sportág versenyeibe. Már a szervezéskor gondolni kell arra, hogy tornában és röplabdában is lehetőleg több csapat induljon. De a tornacsapat a községi versenyen akkor is mutassa be gyakorlatát, ha ellenfele nincs. Nagyon jól bevált az elmúlt években az a módszer, hogy a községi döntőket nem egyvasárnapra zsúfolták össze, hanem több részletben bonyolították le. A rendezéssel és a szervezéssel kapcsolatban egyébként mindenütt a járásonként szervezett, úgynevezett rendező bizottságok kötelesek a járásukhoz tartozó falvak ifjúságának segítségére lenni. Még egy nagyon fontos dologra szeretném felhívni a falusi sportvezetők figyelmét. Az elmúlt években sok községben sikerrel rendezték meg a községi versenyeket, de ezzel be is fejezték a munkát, megfeledkeztek a kezdő falusi sportolókról, nem teremtettek számukra sportolási alkalmat. Pedig ezzel saját maguk alatt vágták a fát, mert a következő évben mindig újra kellett kezdeni a munkát. Akkor számíthatnánk igazán a falusi ifjúság sportjának a fejlődésére, ha a spartakiád csak elindítója lenne az egész idényben egymást követő sporteseményeknek. -2 Csütörtök, 1958. május 1. SPORTMÓDSZERTAN sportszervezeteink sportoktatási munkájának egyik legjelentősebb tényezője. A magyar sport irányító szervei a sportolók, sportvezetők tervszerű munkáját az évi versenynaptárra úgy segítik elő, hogy egyrészt meghatározzák feladataikat, másrészt támogatást nyújtanak nekik feladataik eredményes végrehajtásához. Az évi versenynaptár magába foglalja az egyes sportágak bajnokságait átfogó bajnoki rendszert és tartalmazza azokat a versenyeket, eseményeket, amelyek együttesen teremtik meg a kezdő foktól a legképzettebb sportolókig a versenyzés alkalmait, egyúttal a sportbeli fejlődés legfőbb feltételeit. Milyen főbb elveknek kell érvényesülniük a versenynaptár készítése során? A bajnokságok és versenyek tervezésében figyelemmel kell lenni azokra a követelményekre, amelyek a sportolók előkészítését meghatározzák. A helyesen elkészített versenyműsor tulajdonképpen „félig” elkészített évi edzésterv, amely az edzések beiktatásával válik „egésszé”. Eszerint a versenyek egymásutánját a fokozatosságnak, a folyamatosságnak kell jellemeznie. A versenyek száma és azonbelül azok fontossági — azaz „nehézségi” — elrendezése egészíti ki a jól elkészített versenynaptár fiziológiás jegyeit. Egy program csak akkor lehet jó, ha az világos szerkezetű, annak részei — minden rendszer fővonásának megfelelően — logikus egységet alkotnak ... A versenynaptár — egyben a versenyrendszer — érthetősége, világos szerkezete abban nyilvánul meg, hogy a bajnokságok, versenyek a sportág erőviszonyai, területi elterjedtsége, a sportolók fejlettségi foka és létszáma figyelembevételével lehetőséget nyújtanak a részvételre; igazságos — tehát egyenlő — feltételeket biztosítanak a feljutás és a kiesés szempontjából. A versenyrendszer gerincét — a szerkezet egyszerűsége kedvéért — a bajnoki versenyeknek, sportjátékokban a bajnoki mérkőzéseknek kell alkotniok. Bajnoki jellegűek azok a versenyek, mérkőzések, amelyek a sportág legjelentősebb versenyeként évi egy alkalommal lehetőséget nyújtanak az egyéni, vagy csapatbajnoki cím megszerzésére. Az egyes területek, sportbeli osztályok bajnokságai seregszemlét, értékmérőt is jelentenek a sportszervezet, illetve az edző és sportoló évi munkája számára. Ezért foglalnak el központi helyet az évi versenyek sorában a bajnokságok, amikor a versenyző a legértékesebb cím eléréséért igyekszik „csúcsformába” lendülni. Az egyéb versenyek tervezésében arra kell gondolni, hogy azok időzítése, illetve száma segítse elő a sportoló töretlen felfelé ívelését legjelentősebb versenysorozatára, illetve könnyítse meg sportformája átmentését a következő versenyidényre. A bajnoki és egyéb versenyek összhangja, a versenyek alulról felfelé épülése széles alapokon teszi érthetővé, világossá, szilárddá a versenynaptár szerkezetét. A versenyrendszer kidolgozása nem történhetik csupán „elméleti, szakmai síkon”. Irányadó szempontként kell figyelembe venni a tervezésnél sportmozgalmunknak — ezen belül az egyes sportkörök, szakosztályok, állami és társadalmi szervek — anyagi ellátottságát, gazdasági helyzetét. A Népszabadság április 29-i cikke rámutatott néhány visszás kérdésre, amely gátolja nemcsak egyes sportágak, hanem — a kölcsönhatások miatt — egész sportfejlődésünket. A bajnoki rendszer nem lehet jó, ha annak végrehajtása bármilyen okból lehetetlenné válik. Nem lehet jó, ha kirekeszti az alsó osztályok nagy tömegeit, nem ad lehetőséget a tömeges résztvételre, a tehetségek felszínre kerülésére. A versenynaptárnak terveznie kell ugyan országos méretben a tömegversenyeket , ugyanakkor egyes területek hagyományait is fel kell karolnia. A helyes az lenne, ha például Debrecen és Pécs tornában, Pécs és Eger úszásban, Győr és Szeged atlétikában Budapestnek egyenlő ellenfelei lennének. A versenynaptárban szereplő bajnokságok és versenyek egymás alá és fölé rendeltségük következményeként az irányító, végrehajtó szervek egymáshoz való viszonyát tükrözik viszsza. A versenynaptár elkészítésében tehát, a versenyrendszer szerkezetének megfelelően, fegyelemnek kell érvényesülnie. A versenyrendszer alsó kategóriáinak eseményeit a szakosztályok, sportkörök tervezik és hajtják végre. Figyelembe veszik a felülről jött javaslatokat, programjuk zömét azonban a helyi lehetőségek alapján tervezett versenyek alkotják. A járási, városi, kerületi testnevelési és sporttanácsok hangolják össze az „alapfokú” programokat, hogy a kezdő és alsóosztályú sportolók megfelelő számú és helyesen elrendezett versenyalkalmakat nyerjenek. A jól elkészített, a helyi lehetőségeket kiaknázó járási, városi, városkerületi versenynaptárak feleslegessé teszik az indokolatlan utazgatásokat, bővítik a versenyalkalmak számát és a résztvevők körét. A megyei, budapesti versenynaptárak — alszövetségi versenynaptárak — sporteseményei felső programot jelentenek a kezdő és alsó osztályú sportolók, csapatok legjobbjainak és kezdőt képeznek a képzett sportolók számára. A naptárkészítés általános elveinek teljes mértékben kell érvényesülniök a középszervi versenyprogramok elkészítésében, különös gondot fordítva a területi sajátosságok — az alulról jött javaslatok — felkarolására. A megyei, budapesti, ill. alszövetségi — versenyprogramok az országos bajnokságok, országos jellegű versenyek alapján készül az országos versenynaptár, amelynek egységesnek, évi programot adónak kell lennie. Az országos sportszövetségek nemzetközi versenyműsort illető igényeinek a sportfejlesztés szempontjaival való egyeztetése után kerül végleges jóváhagyásra a hazai és nemzetközi versenynaptár. A versenynaptár sportszervezeteink fontos okmánya. Szentesítése, jóváhagyása nem jelent puszta adminisztratív tevékenységet. A testnevelési és sporttanácsoknak, a sportágak szövetségeinek, ifjúsági sportbizottságoknak és egyéb sportszerveknek gondosan kell elkészíteniök és megvitatniuk versenynaptáraikat. Üljenek le vitára sportmozgalmunk vezető szervei — elsősorban országos szinten —, hogy egymást kölcsönösen támogassák. A sportesemények egyeztetésével akadályozzák meg a még gyakori keresztezéseket. A jóváhagyott versenynaptár minden szinten — „szent és sérthetetlen”. Ez a legtöbb elv, amit a versenynaptár jóváhagyóinak és megváltoztatóinak szem előtt kell tartaniok. A sérthetetlenség elvét, nem lehet megszegni látszólag fontos — közbejött — intézkedésekkel. A versenynaptár évi program, amelynek alapján ezrek, tízezrek készítik szakmai, gazdasági számításaikat. Aki ezeket felrúgja, nagy hibát követ el. Rontja a versenynaptár hitelét, bizonytalanságot, kapkodást idéz elő a sportolók, sportvezetők munkájában. Az 1959. évi sportfejlesztés egyik legfőbb eszközét teremtik meg sportszervezeteink a versenynaptárak gondos elkészítésével. 1959-ig elegendő idő áll rendelkezésünkre. Messze van még „karácsony” — mondhatná valaki Igaz, de nagyok a feladatok is Vigyázzunk, nehogy a karácsony közeledjék felénk, mi pedig állva maradjunk, s a jövő év készületlenül találjon bennünket. AZ ÉVI VERSENYNAPTÁR S Debrecenbe kéne menni... ZERDA DÉL VAN. A Palace-szálló különterméből halk tányércsörgés, egy-egy pohár diszkrét koccanása hallik. A hosszú asztal körül vagy húszan ülnek, szinte hang nélkül. Ha nem ismernénk őket, azt hihetnők, hogy egy tudományos konferencia részvevői, akik elmélyült és fárasztó vita után ültek az ebédhez s miközben a bécsiszeletet megfelelő falatokra vágják, gondolataik a délelőtt szőnyegre került témáknál időztek. Bozsikinak, Sándornak, Tichynek és a többi válogatott labdarúgónak azonban — mert ők a Palece-szálló vendégei — bizonyára hétköznapibb gondolataik vannak. Bár sohasem lehet tudni. Az is lehet, hogy csak e szélső szakácsának a remekét élvezik ilyen csöndes áhítattal. A csendet Sós Károly edző töri meg. — Fiúk — mondja —, fél 3-kor indulunk, ebéd után mindenki vigye a holmiját az autóbuszba. Az ember nem is hinné, hogy ilyen egyszerű hétköznapi szavaknak milyen varázserejük van. Miért, miért nem — nem tudjuk — de tény, hogy egyszeriben ismét futballistákká változnak tőlük a hallgatag emberek. Az is kiderül, hogy egyáltalán nincs baj a fiúk hangulatával. Tréfálkoznak, vicceket mondanak. Az egyik újonc a debreceni pálya talaja felől érdeklődik. Kotász egy csomó lottó-ezrelvényt húz elő a zsebéből és segítséget kér a kitöltéshez. Újabb téma a heccelődésre. „Gonosz”-t, így becézik Kotász öcsit, jó tanácsokkal látják el arra az esetre, ha megnyerné a főnyereményt. Sándornak erről egy „eredeti" angliai lottó-történet jut az eszébe. Már bele is kezd, hogy elmondja, de szinte kórusban lehurrogják. „Tudjuk, az Esti Hírlapban olvastad . . SZÓBA KERÜL persze a futball is, de nem a mai problémák, hanem a régiekkel történt „édes” esetek. Előadó Sós Károly és Volentik Béla. — Emlékszel, Béla, a Wilhelm Janka — kérdi Sós Volentiktól. S aztán feleletet sem várva elkezdi: — Franciaországban játszottam vele egy csapatban, s egy ízben Svájcban vendégszerepeltünk. Tudod, hogy milyen technikás fiú volt a Jani. Egyszer a svájci kapus kirúgását úgy vette le a levegőből, hogy megállt a labda a lábán, mintha oda ragasztották volna. Dermetz csend fogadta a produkciót, s aztán nagy erővel felcsattant a taps ... A fiúk feszült figyelemmel várták az érdekesen indult történet folytatását. Sós azonban egy darabig kivárt, aztán mintha csak hangosan gondolkodna, csak ennyit mondott: — A végén egy négyest kaptunk ... Taps, majd újabb mesék következtek. ILYEN HANGULATBAN gyorsan repül az idő, hamar elérkezett az indulás ideje. A csapat társasgépkoceib® szállt és elindult Debrecenbe, ahol május 1-én délután a Nagyerdei stadionban játssza a skót—magyar mérkőzés előtt utolsó előkészületi mérkőzését a Vidék válogatottjával. Debrecenben egyébként igen nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt, az üzemek, a hivatalos és az intézmények dolgozói tömegesen igényelték a jegyeket, s minden jel arra mutat, hogy a Nagyerdei stadion zsúfolásig megtelik. A játéktér gyepszőnyege jó állapotban van, a kopott részeket kijavították. A Vidék válogatottját szerda estére hívták össze Debrecenbe, a Bika-szállóban találkoznak a játékosok. Az A-válogatott és a vidéki válogatott tagjai május 1-én délelőtt megtekintik a debreceni dolgozók színpompás felvonulását, délután fél 5 órai kezdettel pedig egymás ellen küzdenek. P. B. — Távbeszélő-jelentésünk. — (Hamburg, április 30.) Kedden reggel 8 óra tájban érkeztünk meg Hamburgba. Az FC St. Pauli csapatának vezetősége szívélyesen fogadott bennünket a pályaudvaron. Szerdán délelőtt könnyű edzést tartottunk azon a pályán, ahol csütörtökön mérkőzünk az FC St. Pauli és az Altonaer FC „93" vegyes csapatával. A pálya talaja igen jó állapotban van, az időjárás is kedvező. Az itteni vezetők véleménye szerint igen nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt. Mindkét csapat az I. osztályban szerepel, a legjobb játékosaikból összeállított együttes — mint mondják — nagy játékerőt képvisel. A németek a mérkőzést nyíltnak tartják. Azt mondják: döntetlenhez közelálló eredményt várnak. " Egyébként kitűnően érezzük magunkat, a német vezetők igen előzékenyek. Szerdán délután hajókiránduláson vettünk részt. Maradandó élményeket gyűjtöttünk. Sajnos, Orosz Pali az úton megfázott. Jobbösszekötőnk játékára nem is számíthatunk Tátrai Sándor edző csütörtökre ezt a csapatot jelölte ki: Gulyás — Ombódi, Forgács, Láng — Gerendás, Dékány dr. — Kertész, Borsos, Szigeti, Vitezsál, Rákosi. Az már végleges, hogy a hamburgi mérkőzés után Saarbrückenbe utazunk, s ott szombaton lépünk pályára. Láng Károly légi mérkőzésből álló portyára az NDK-ba utazott a Tatabányai Bányász labdarúgó csapata A Tatabányai Bányász NB I-es labdarúgó csapata kedden este az NDK-ba utazott. 11 nap alatt négy mérkőzést játszanak a tatabányaiak. A portya állomásai: Zwickau (május 1), Halle (május 3), Aue (május 7) és Drezda (május 11). Hat kísérő vezetésével az alábbi játékosok utaztak el: Fekete, Lelik, Hetényi, Farsang, Kovács S., Környei, Lugosi, Guba, Peller, Molnár, Szovják, Biró, Dombai, Hári. Kovács IV, Deli, Lakat Károly edző helyett Fertői segédedző utazott el, ő persze hiányzik a csapatból a két válogatott kerettag, Grosics és Lahos is.