Népsport, 1958. május (14. évfolyam, 85-106. szám)

1958-05-01 / 85. szám

Éljen a magyar ifjúság és harcos szervezete, a Kommunista Ifjúsági Szövetség! Két vitáé­ a Május­­ úti iskolában Az élet gyorsan változik. Hol vannak 31 már az is­kola régi tanítói? Asztalos Gyula igaz­gató, Takács Tibor, Kiss Margit már régen lehunyta a szemét, és akik 1928- ban az iskola tanulóinak, s köztük ne­kem annyiszor osztogatták az intőt és a jó vagy rossz jegyeket, már csak kevesen érték meg napjainkat. Rudnai Pálné viszont még ma is a Május 1 úti általános fiúiskola pedagógusa, volt osztálytanítóm. Székely Antal pe­dig negyvenhét évi szolgálat után ta­valy ment nyugdíjba. A hatvanhét éves Tóni bácsi biztosan emlékszik még azokra a tíz percekre, amikor mint cseperedő gyerekek istentelen zsiványkodással áldották meg az 1910- ben épült iskola folyosóit. Még talán arra is, amikor bent az órán a folyosó és az udvar hősei mint megszeppent báránykák kísérelték meg az egyik másik fogas kérdés megoldását. Még ma is előttem van tantermünk képe, jól emlékszem kócos szomszé­domra, egy kárpitos fiúra, tudom hol állt a tábla, a kályha és a szemétko­sár, amelyből a belevaló mindig a padok alá vagy egyik másik fiú tás­kájába került. De arra is jól emlék­szem, hogy az udvaron tilos volt lab­dázni, mert hát drága volt az ablak. Rablópandúrt még játszhattunk, mert ez a játék nem rontotta a magavise­letét. Akkor még nem volt „divat” a testnevelés, így aztán a tornaterem is csak elvétve fogadta falai közé az osztályt. A tornaterembe utcai cipő­ben tilos volt belépni, a tornacipő pe­dig sok pénzbe került, ezért a ritka „ünnepen” a textilipar legkülönbö­zőbb gyártmányai díszítették a tanu­lók lábát. Mit csináltunk a tornate­remnek nevezett hodályban? Futká­­roztunk, meneteltünk, s ha labda ke­rült elő, néha mást is. A Hermina úti iskolában nem sok választéka lehetett az elemistáknak... Azóta azonban Május 1 út lett a Hermina útból, s az iskola is az út ne­vét kapta. S ez nem afféle egyszerű „névváltoztatás” volt. Friss levegőt vitt az iskola falai közé. Már nem szidják a gyerekeket, ha labdáznak az udvaron, sőt a jókat megdicsérik, mint ahogyan megdicsérnek minden­kit, aki helyt tud állni a tornaterem­ben vagy a sportköri foglalkozáson. Egy-egy óra az V/b-vel és a VIII/c-vel is mutatja, hogy sok minden megvál­tozott a Május 1 úti általános iskolá­ban. Szép, fehér tornacipőben lenneza°nuió menetel a tornaterem linóleum padló­ján, s csak egyetlen gyerek, Sárközi Csaba mászkál zokniban. Talán nincs tornacipője? — Van itt mindegyiknek, neki is volt —­­ mondja Nyíregyházi Károly testnevelő tanár —, de néhány nappal ezelőtt elvesztette, s eddig nem merte megmondani odahaza. Fekete nadrágot és fehér atléta­trikót viselnek a fiúk, s Kádár Gábor, a legnagyobb növésű „kicsi” a fő­kolompos. Ő adta be az óra elején a létszámjelentést, s most, amikor a megfordított pad felülre került, vékony erősítő gerendáján egyensúlyoznak, ő előre és hátra is „produkálja” ma­gát. A játékos-váltófutásban már nem ő a legjobb, Gajda Miki sokkal gyor­sabb nála. Gajda Mikit amolyan magas ugró zseninek tartják társai, hiszen ta­valy még a negyedikben 88 centit ugott helyből magasba. De az osztály többi tanulójának is van érdeme. Az udvaron öt talicska, egy sereg ásó, lapát és seprű használatával tűntek ki. Ugyanis sportudvart építenek az iskola tanulói, hogy legyen a helyben is kézilabdapályájuk hogy tudjanak magasba és távolba ugrani, s hogy súlyt is tudjanak lökni. Ma már egyaránt jók az iskola test­­nevelési és sportlehetőségei. Az asztali­­tenisz például szinte szenvedélyévé vált a tanulóknak. Az elsőosztályú mi­nősítésű játékos, a Gyuricskov mama személyében még edzőjük is van a csemetéknek. A VSH/a tanulói alsósok. Nem csoda, hiszen idősebbek, no meg köztük van Horváth Gyula, Hilger, Bognár és Gulyás, aki egy alacsonyabb növésű óriásnak is be­illik. Ők Turgonyi Andrással, Paulinyi­­val és Módival az osztály legsokolda­lúbb sportolói. Horváth már 58 métert dobott kislabdával, 145-öt is ugrott magasba kitűnően atlétizál, s mint mondják, jól táncol is. Az osztály most a négyrészes ugrószekrényt rohamoz­za, később még ugrómércét is helyez­nek a szekrény elé, hogy azon­­ a szekrény fölött átugorva fogjanak talajt a szőnyegen. Aztán az úgyneve­zett „Harc a labdáért” című csopor­tos játék következik. A lendület és a fiatalos hév sokszor bizony a rugby­­mérkőzések légkörét varázsolja a terembe. Pápa Ede igazgató-helyettes mondja: — Ez a legjobb osztályunk, átlagon felüliek a tanulmányi eredmények és ebben az osztályban találhatók a leg­jobb sportolók. Persze a többi osztály­ban is akadnak kiválóak. Török Ferenc, a VlII/c-ből az iskola legjobb tornásza, Varsa pedig kézilabdában, de labdarúgásban is védi az iskola csapatának kapuját. Varsát meghívták a sportiskolába is. Nagyon tehetséges atléta még a hetedikes Zsupán Antal, a sportkör elnöke, tavaly 12.4-re fu­totta a százat, a hatvan métert pedig 7,6-ra, így zajlanak a testnevelési órák, ds így sportolnak ma a Május 1 úti iskolában. A legszükségesebb sport­szerekből elegendő mennyiség áll ren­delkezésükre, tornatermüket a vaká­cióban tatarozzák, s a sportudvaruk­ból már csak a piros salak hiányzik, hogy megkezdődhessék rajta a nagy­üzem. Az igaz hogy még ma sem szabad utcai cipőben belépni a Május­­ úti iskola tornatermében, de­­ ma mégis más az iskolában az élet, mint volt nem is olyan régen . . . Szabó András A falusi spartakiád kérdései: Hogyan nyerhetjük meg a sportnak a falusi fiatalságot? Ha nehezen is, de megérkezett a nagyon várt és sokat késlekedő tavasz. A napsütés és a friss tavaszi szellő egyszeriben benépesítette a sportpályá­kat. A falusi fiatalok közül sokan nagy buzgalommal készülnek a spartakiád versenyeire. Győzelemről, sikerről, or­szágos hírnévről álmodoznak és nem értik, hogy miért olyan kevesen van­nak. Mert a falvakban még mindig ke­vesen sportolnak, csak kevesen ismerik és szeretik a sportot. A fiatalok több­sége nem­ sportol, mert nem­ ismeri a testedzés örömét. A falusi sportvezetők most a spartakiád kapcsán szeretnék őket, vagy legalább is sokukat megta­nítani rá. De hogyan? Melyek a szervezés és a toborzás legjobb módszerei? Erre a kérdésre igyeks­zik az aláb­biakban választ adni Lőrinczi Géza, a Falusi Dolgooz­ók VII. Spartakiádja or­szágos rendező bizottságának elnökhe­lyettese. — A városi sportemberek közül sokan nem értik, miért olyan nehéz falun szer­vezni a sportot. Talán a falusi fiatalság nem szeret a szabadban játszani, futká­­rozni, egymással versenyezni? Talán a falusi fiatalokat nem lelkesíti, hogy az idén részt vehetnek a falusi sportolók nemzetközi versenyein Csehszlovákiában? Ezek a sportemberek megfeledkeznek ar­ról, hogy falun nincsenek olyan lehető­ségek, mint a városokban. Sok helyütt nincsenek megfelelő pályák, kevés a fel­szerelés és kevés a szakember. Ilyen fel­tételek mellett kell népszerűsíteni a spor­tot, érdeklődést kelteni és emlékezetes versenyeket rendezni. — Mit tart a legfontosabbnak a szervezési munkában? — Az összhangot. Csak ott lehet ered­ményes például a falusi spartakiád lebo­nyolítása, ahol a helyi szervek együtt­működnek a siker érdekében. —1 A következő lépés a nevezések és az edzések megszervezése. A jól sikerült edzések nemcsak azt szolgálják, hogy a résztvevők felkészülten indulnak a ver­senyen, hanem hatalmas m­értékben fel­keltik az érdeklődést az egész faluban a községi döntő iránt. A legtöbb járásban már megalakultak a testnevelési és sport­tanácsok. Ahol bizonytalanságban van­nak, hogyan kell egy edzést jól lebonyo­lítani, forduljanak bizalommal a Járási Testnevelési és Sporttanácshoz. Feltétle­nül kapnak segítséget, esetleg elkülde­nek a községbe egy megfelelő szakem­bert is, aki bemutatja az edzés levezeté­sét. Sokan tájékozatlanok a községi ver­senyek rendezését illetőleg is. Igen jól bevált az elmúlt években az a módszer, hogy járásonkint úgynevezett községi minta-spartakládot rendeztek, s erre meg­hívtak a járás valamennyi falujából egy­­egy sportvezetőt, minta-spartakládok al­kalmával részletesen, a gyakorlatban mutatták be a verseny előkészítésének és lebonyolításának minden csinját-bínját. — Mi biztosíthatja még a sikert? — Sok községben nagy problémát je­lent a létesítmények hiánya. Pedig lát­ványos és mozgósító hatású versenyt megfelelő pályák nélkül rendezni nem lehet. A spartakiádhoz szükséges pályá­kat nagyon könnyű létrehozni helyi erők­kel. , A rendező bizottság egyik legfon­tosabb feladata minden községben, hogy időben gondoskodjék a pályák és a szük­séges felszerelés biztosításáról. — Sajnos, a legtöbb faluban úgy old­ják meg a spartakiád döntőjét, hogy fel­vonultatják a már amúgy is sportoló fia­talokat. Pedig a spartakiád fő célja, hogy azokat a mezőgazdasági munkát végző fiatalokat vonja be a sportolásba, akik addig nem sportoltak. Elsősorban őket kell beszervezni a tornacsapatokba, a röplabda-csapatba és a többi sportág ver­senyeibe. Már a szervezéskor gondolni kell arra, hogy tornában és röplabdá­ban is lehetőleg több csapat induljon. De a tornacsapat a községi versenyen ak­kor is mutassa be gyakorlatát, ha ellen­fele nincs. Nagyon jól bevált az elmúlt években az a módszer, hogy a községi döntőket nem egy­­vasárnapra zsúfolták össze, hanem több részletben bonyolítot­ták le. A rendezéssel és a szervezéssel kapcsolatban egyébként mindenütt a já­rásonként szervezett, úgynevezett rendező bizottságok kötelesek a járásukhoz tar­tozó falvak ifjúságának segítségére lenni.­­ Még egy nagyon fontos dologra sze­retném felhívni a falusi sportvezetők fi­gyelmét. Az elmúlt években sok község­ben sikerrel rendezték meg a községi versenyeket, de ezzel be is fejezték a munkát, megfeledkeztek a kezdő falusi sportolókról, nem teremtettek számukra sportolási alkalmat. Pedig ezzel saját maguk alatt vágták a fát, mert a követ­kező évben mindig újra kellett kezdeni a munkát. Akkor számíthatnánk igazán a falusi ifjúság sportjának a fejlődésére, ha a spartakiád csak elindítója lenne az egész idényben egymást követő sportese­ményeknek. -2 Csütörtök, 1958. május 1. SPORTMÓDSZERTAN sportszervezeteink sportoktatási mun­kájának egyik legjelentősebb ténye­zője. A magyar sport irányító szer­vei a sportolók, sportvezetők terv­szerű munkáját az évi versenynaptár­ra­ úgy segítik elő, hogy egyrészt meghatározzák feladataikat, másrészt támogatást nyújtanak nekik feladataik eredményes végrehajtásához. Az évi versenynaptár magába fog­lalja az egyes sportágak bajnoksá­gait átfogó bajnoki rendszert és tar­talmazza azokat a versenyeket, esemé­nyeket, amelyek együttesen teremtik meg a kezdő foktól a legképzettebb sportolókig a versenyzés alkalmait, egyúttal a sportbeli fejlődés legfőbb feltételeit. Milyen főbb elveknek kell érvé­nyesülniük a versenynaptár ké­szítése során? A bajnokságok és versenyek terve­zésében figyelemmel kell lenni azok­ra a követelményekre, amelyek a spor­tolók előkészítését meghatározzák. A helyesen elkészített versenyműsor tu­lajdonképpen „félig” elkészített évi edzésterv, amely az edzések beikta­tásával válik „egésszé”. Eszerint a versenyek egymásutánját a fokozatos­ságnak, a folyamatosságnak kell jel­lemeznie. A versenyek száma és azon­­belül azok fontossági — azaz „nehéz­ségi” — elrendezése egészíti ki a jól elkészített versenynaptár fiziológiás jegyeit. Egy program csak akkor lehet jó, ha az világos szerkezetű, annak ré­szei — minden rendszer fővonásának megfelelően — logikus egységet al­kotnak ... A versenynaptár — egyben a ver­senyrendszer — érthetősége, világos szerkezete abban nyilvánul meg, hogy a bajnokságok, versenyek a sportág erőviszonyai, területi elterjedtsége, a sportolók fejlettségi foka és létszáma figyelembevételével lehetőséget nyúj­tanak a részvételre; igazságos — tehát egyenlő — feltételeket biztosítanak a feljutás és a kiesés szempontjából. A versenyrendszer gerincét — a szerkezet egyszerűsége kedvéért — a bajnoki versenyeknek, sport­játékokban a bajnoki mérkőzések­nek kell alkotniok. Bajnoki jellegűek azok a versenyek, mérkőzések, amelyek a sportág leg­jelentősebb versenyeként évi egy alka­lommal lehetőséget nyújtanak az egyéni, vagy csapatbajnoki cím meg­szerzésére. Az egyes területek, sport­beli osztályok bajnokságai seregszem­lét, értékmérőt is jelentenek a sport­­szervezet, illetve az edző és sportoló évi munkája számára. Ezért foglalnak el központi helyet az évi versenyek sorában a bajnokságok, amikor a ver­senyző a legértékesebb cím eléréséért igyekszik „csúcsformába” lendülni. Az egyéb versenyek tervezésében arra kell gondolni, hogy azok időzí­tése, illetve száma segítse elő a spor­toló töretlen felfelé ívelését legjelen­tősebb versenysorozatára, illetve könnyítse meg sportformája átmenté­sét a következő versenyidényre. A bajnoki és egyéb versenyek összhangja, a versenyek alulról felfelé épülése széles alapokon teszi érthetővé, világossá, szi­lárddá a versenynaptár szerkeze­tét. A versenyrendszer kidolgozása nem történhetik csupán „elméleti, szakmai síkon”. Irányadó szempontként kell figyelembe venni a tervezésnél sport­mozgalmunknak — ezen belül az egyes sportkörök, szakosztályok, álla­mi és társadalmi szervek — anyagi ellátottságát, gazdasági helyzetét. A Népszabadság április 29-i cikke rámu­tatott néhány visszás kérdésre, amely gátolja nemcsak egyes sportágak, ha­nem — a kölcsönhatások miatt — egész sportfejlődésünket. A bajnoki rendszer nem lehet jó, ha annak vég­rehajtása bármilyen okból lehetetlenné válik. Nem lehet jó, ha kirekeszti az alsó osztályok nagy tömegeit, nem ad lehetőséget a tömeges résztvételre, a tehetségek felszínre kerülésére. A versenynaptárnak terveznie kell ugyan országos méretben a tö­­megversenyeket , ugyanakkor egyes terül­etek hagyományait is fel kell karolnia. A helyes az lenne, ha például Debre­cen és Pécs tornában, Pécs és Eger úszásban, Győr és Szeged atlétikában Budapestnek egyenlő ellenfelei lenné­nek. A versenynaptárban szereplő baj­nokságok és versenyek egymás alá és fölé rendeltségük következményeként az irányító, végrehajtó szervek egy­máshoz való viszonyát tükrözik visz­­sza. A versenynaptár elkészítésében tehát, a versenyrendszer szerkezeté­nek megfelelően, fegyelemnek kell érvényesülnie. A versenyrendszer alsó kategóriáinak eseményeit a szakosztályok, sportkörök tervezik és hajtják végre. Figyelembe veszik a felülről jött javaslatokat, programjuk zömét azonban a helyi lehetőségek alapján tervezett verse­nyek alkotják. A járási, városi, kerületi testneve­lési és sporttanácsok hangolják össze az „alapfokú” programokat, hogy a kezdő és alsóosztályú sportolók meg­felelő számú és helyesen elrendezett versenyalkalmakat nyerjenek. A jól elkészített, a helyi lehetőségeket kiak­názó járási, városi, városkerületi ver­senynaptárak feleslegessé teszik az in­dokolatlan utazgatásokat, bővítik a versenyalkalmak számát és a résztve­vők körét. A megyei, budapesti versenynaptá­rak — alszövetségi versenynaptárak — sporteseményei felső programot jelentenek a kezdő és alsó osztályú sportolók, csapatok legjobbjainak és kezdőt képeznek a képzett sportolók számára. A naptárkészítés általános elvei­nek teljes mértékben kell érvé­nyesülniök a középszervi verseny­programok elkészítésében, különös gondot fordítva a területi sa­játosságok — az alulról jött javasla­tok — felkarolására. A megyei, budapesti, ill. alszövet­ségi — versenyprogramok az orszá­gos bajnokságok, országos jellegű versenyek alapján készül az országos versenynaptár, amelynek egységesnek, évi programot adónak kell lennie. Az országos sportszövetségek nemzetközi versenyműsort illető igényeinek a sportfejlesztés szempontjaival való egyeztetése után kerül végleges jóvá­hagyásra a hazai és nemzetközi ver­senynaptár. A versenynaptár sportszerveze­teink fontos okmánya. Szentesítése, jóváhagyása nem jelent puszta adminisztratív tevékenységet. A testnevelési és sporttanácsoknak, a sportágak szövetségeinek, ifjúsági sportbizottságoknak és egyéb sport­szerveknek gondosan kell elkészíte­niök és megvitatniuk versenynaptárai­kat. Üljenek le vitára sportmozgal­munk vezető szervei — elsősorban or­szágos szinten —, hogy egymást köl­csönösen támogassák. A sportesemé­nyek egyeztetésével akadályozzák meg a még gyakori keresztezéseket. A jóváhagyott versenynaptár minden szinten — „szent és sért­hetetlen”. Ez a legtöbb elv, amit a versenynap­­tár jóváhagyóinak és megváltoztatói­nak szem előtt kell tartaniok. A sért­hetetlenség elvét, nem lehet megszeg­ni látszólag fontos — közbejött — intézkedésekkel. A versenynaptár évi program, amelynek alapján ezrek, tíz­ezrek készítik szakmai, gazdasági szá­mításaikat. Aki ezeket felrúgja, nagy hibát követ el. Rontja a versenynap­tár hitelét, bizonytalanságot, kapko­dást idéz elő a sportolók, sportvezetők munkájában. Az 1959. évi sportfejlesztés egyik legfőbb eszközét teremtik meg sport­­szervezeteink a versenynaptárak gon­dos elkészítésével. 1959-ig elegendő idő áll rendelkezésünkre. Messze van még „karácsony” — mondhatná va­laki Igaz, de nagyok a feladatok is Vigyázzunk, nehogy a karácsony kö­zeledjék felénk, mi pedig állva ma­radjunk, s a jövő év készületlenül ta­láljon bennünket. AZ ÉVI VERSENYNAPTÁR S Debrecenbe kéne menni... ZERDA DÉL VAN. A Pala­ce-szálló különterméből halk tányércsörgés, egy-egy pohár diszkrét koccanása hallik. A hosszú asztal körül vagy húszan ülnek, szinte hang nélkül. Ha nem is­mernénk őket, azt hihetnők, hogy egy tudományos konferencia részvevői, akik elmélyült és fárasztó vita után ül­tek az ebédhez s miközben a bécsi­szeletet megfelelő falatokra vágják, gondolataik a délelőtt szőnyegre került témáknál időztek. Bozsikinak, Sándornak, Tichynek és a többi válogatott labdarúgónak azonban — mert ők a Palece-szálló vendégei — bizonyára hétköznapibb gondolataik vannak. Bár sohasem lehet tudni. Az is lehet, hogy csak e szélső szakácsának a remekét élvezik ilyen csöndes áhítat­tal. A csendet Sós Károly edző töri meg. — Fiúk — mondja —, fél 3-kor indu­lunk, ebéd után mindenki vigye a hol­miját az autóbuszba. Az ember nem is hinné, hogy ilyen egyszerű hétköznapi szavaknak milyen varázserejük van. Miért, miért nem — nem tudjuk — de tény, hogy egyszeri­ben ismét futballistákká változnak tőlük a hallgatag emberek. Az is kiderül, hogy egyáltalán nincs baj a fiúk hangu­latával. Tréfálkoznak, vicceket monda­nak. Az egyik újonc a debreceni pálya talaja felől érdeklődik. Kotász egy csomó lottó-ezrelvényt húz elő a zsebé­ből és segítséget kér a kitöltéshez. Újabb téma a heccelődésre. „Gonosz”-t, így becézik Kotász öcsit, jó tanácsokkal látják el arra az esetre, ha megnyerné a főnyereményt. Sándornak erről egy „eredeti" angliai lottó-történet jut az eszébe. Már bele is kezd, hogy elmond­ja, de szinte kórusban lehurrogják. „Tudjuk, az Esti Hírlapban olvas­tad . . S­ZÓBA KERÜL persze a futball is, de nem a mai problémák, hanem a régiekkel történt „édes” ese­tek. Előadó Sós Károly és Volentik Béla. — Emlékszel, Béla, a Wilhelm Jank­a — kérdi Sós Volentiktól. S aztán felele­tet sem várva elkezdi: — Franciaországban játszottam vele egy csapatban, s egy ízben Svájcban ven­dégszerepeltünk. Tudod, hogy milyen technikás fiú volt a Jani. Egyszer a svájci kapus kirúgását úgy vette le a le­vegőből, hogy megállt a labda a lábán, mintha oda ragasztották volna. Dermet­z csend fogadta a produkciót, s aztán nagy erővel felcsattant a taps ... A fiúk feszült figyelemmel várták az érdekesen indult történet folytatását. Sós azonban egy darabig kivárt,­­ aztán mintha csak hangosan gondol­kodna, csak ennyit mondott: — A végén egy négyest kaptunk ... Taps, majd újabb mesék következ­tek. I­LYEN HANGULATBAN gyorsan repül az idő, hamar elérkezett az indu­lás ideje. A csapat társasgépkoceib® szállt és elindult Debrecenbe, ahol má­jus 1-én délután a Nagyerdei stadion­ban játssza a skót—magyar mérkőzés előtt utolsó előkészületi mérkőzését a Vidék válogatottjával. Debrecenben egyébként igen nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt, az üze­mek, a hivatalos­ és az intézmények dol­gozói tömegesen igényelték a jegyeket, s minden jel arra mutat, hogy a Nagy­erdei stadion zsúfolásig megtelik. A já­téktér gyepszőnyege jó állapotban van, a kopott részeket kijavították. A Vidék válogatottját szerda estére hívták össze Debrecenbe, a Bika-szálló­ban találkoznak a játékosok. Az A-vá­­logatott és a vidéki válogatott tagjai május 1-én délelőtt megtekintik a deb­receni dolgozók színpompás felvonulá­sát, délután fél 5 órai kezdettel pedig egymás ellen küzdenek. P. B. — Távbeszélő-jelentésünk. — (Hamburg, április 30.) Kedden reggel 8 óra tájban érkeztünk meg Hamburg­ba. Az FC St. Pauli csapatának vezető­sége szívélyesen fogadott bennünket a pályaudvaron. Szerdán délelőtt könnyű edzést tartottunk azon a pályán, ahol csütörtökön mérkőzünk az FC St. Pauli és az Altonaer FC „93" vegyes csapa­tával. A pálya talaja igen jó állapotban van, az időjárás is kedvező. Az itteni vezetők véleménye szerint igen nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt. Mind­két csapat az I. osztályban szerepel,­­ a legjobb játékosaikból összeállított együttes — mint mondják — nagy já­tékerőt kép­visel. A németek a mérkő­zést nyíltnak tartják. Azt mondják: döntetlenhez közelálló eredményt vár­nak. " Egyébként kitűnően érezzük magun­kat, a német vezetők igen előzékenyek. Szerdán délután hajókiránduláson vet­tünk­­ részt. Maradandó élményeket gyűjtöttünk. Sajnos, Orosz Pali az úton megfázott. Jobbösszekötőnk játékára nem is számíthatunk Tátrai Sándor edző csütörtökre ezt a csapatot jelölte ki: Gulyás — Ombódi, Forgács, Láng — Gerendás, Dékány dr. — Kertész, Bor­sos, Szigeti, Vitezsál, Rákosi. Az már végleges, hogy a hamburgi mérkőzés után Saarbrückenbe utazunk, s ott szombaton lépünk pályára. Láng Károly légi mérkőzésből álló portyára az N­DK-ba utazott a Tatabányai Bányász labdarúgó csapata A Tatabányai Bányász NB I-es labda­rúgó­ csapata kedden este az NDK-ba utazott. 11 nap alatt négy mérkőzést játszanak a tatabányaiak. A portya ál­lomásai: Zwickau (május 1), Halle (má­jus 3), Aue (május 7) é­s Drezda (má­jus 11). Hat kísérő vezetésével az alábbi já­tékosok utaztak el: Fekete, Lelik, Heté­­nyi, Farsang, Kovács S., Környei, Lu­­gosi, Guba, Peller, Molnár, Szovják, Biró, Dombai, Hári. Kovács IV, Deli, Lakat Károly edző helyett Fertői segéd­edző utazott el, ő persze hiányzik a csapatból a két válogatott kerettag, Grosics és Lahos is.

Next