Népsport, 1958. szeptember (14. évfolyam, 174-196. szám)

1958-09-01 / 174. szám

­ Népstadion, 70 000 néző. V: Pósa (Grubel, Pásztor). Vasas: Kovalik — Kár­páti, Bundzsák, Sáncer — Szilágyi II. Be­rendi — Raduly, Csordás, Szilágyi I. Ma­tesz, Lenkei. Edző: Kilovszky Rudolf. II. Dózsa: Török — Rajna, Várhidi, Györ­­vári — Halmai, Borsányi — Nagy, Göröcs, Kuharszki, Szusza, Bencsics. Edző: Balogh István. Góllövő: Csordás, Csordás, Csordás. Kiállítva: Várhidi (44. p.). Szögletarány: 10:6­­4:30 az U. Dózsa javára. . Az első percekben a Vasas térfelén folyt a játék, Kuharszkit a 16-osnál Bundzsák felvágta. A szabadrúgást Szusza fölé lőtte. Nem­ sokkal később Szusza a­­kaputól 10 méterről mellé lőtt. A 12. percben Lenkei középen el­futott, Török kijött eléje és szögletre védett. A 14. percben a Vasas váratlan gólt ért el: Raduly kapta a labdát, néhány lépést tett vele, s a 16-os oldalvonala és a partvonal közötti területről erő­sen, laposan középre adott, a kapura tartó labdát Csordás négy méterről, félfordulatból a jobb alsó sarokra továb­bította. 1:0 a Vasas javára. (A Dózsa­­játékosok lest reklamáltak.) A gól után változatos játék alakult ki, néhány sza­bálytalanság is csúszott a játékba. A 20. percben a Dózsa-védelem könnye­l­­műsködéséből majdnem gólt ért el a Vasas, Raduly azonban elhibázta a helyzetet. Utána Ma­tesz, majd Lenkei lőtt kapu mellé. Ellentámadás­a végén Bencsics 18 méteres erős lövését védte Kovalik. Most a Dózsa lendült táma­dásba, de a 35. percben a Vasas lőtt gólt szögletrúgás után. Raduly ívelte be a 16-os közepére a labdát, a tisztán álló Csordás pedig 9 méterről a kapu bal oldalába fejelte. 2:0. A 44. percben partvonalon túlra került a labda. Mi­közben a labdáért mentek, Pásztor partjelző felemelte zászlaját, a játék­vezető hozzáment, meghallgatta a part­jelzőt és Várhidit kiállította. A szünet­ben a játékvezető közölte: — Várhidit kiállítottam, mert megsér­tette a partjelzőt. A II. félidőben Várhidi helyére Rajna húzódott, Nagy hátrajött jobbhátvédnek. Kuharszki ekkor többnyire a jobbszélen játszott. Az 55. percben Csordás kapta Matesztől a labdát, a Dózsa térfelének közepén kapura húzott, Csordás az őt megtámadni készülő Rajnát testcsellel becsapta, elhúzott mellette és 10 méter­ről a kifutó kapus mellett kapura lőtt, a labda a jobb kapufa belső széléről a kapu baloldalába pattant. 3:0. Újabb Vasas- támadás során Győrvári a kitörni készülő Csordást a 16-oson belül fel­vágta. A játékvezető azonban tovább­engedte a játékot. A Dózsa nem adta fel a küzdelmet, tíz emberrel is több­ször átment a Vasas védelmén, de ezek a támadások nem voltak eléggé meggyő­zőek. Szilágyi­­ ugrott ki a másik oldalon, beadását Török elcsípte. Esett a játék színvonala. Ben­esi­cs „szólói” következ­tek, a Dózsa szárnyaszegetten is küz­dött és a mérkőzés végefelé egymás­után négy szögletet ért el. A két csapat első bajnoki mérkőzése a játék jó részében izgalmas, helyen­ként színvonalas és jóiramú küzdel­met hozott. Már a kezdés után kide­rült, hogy Szusza hátravont közép­csatárt játszik. Ezt a Vasas-védők nem ismerték fel kellő időben, így külö­nösen az I. félidőben Szusza szinte senkitől sem zavartatva töltötte be irá­nyító szerepét. Később Matesz több­ször megzavarta a lya-fehér közép­­csatárt. A Vasas játékosai fürgén, ke­vés húzásból gyorsan építették táma­dásaikat, ezzel különösen az I. félidő­ben többször meglepték a Dózsa vé­delmét, amely ezúttal nem állt felada­ta magaslatán. A két fedezet is hely­telen felfogásban játszott, kevés támo­gatást nyújtott a három előretolt Dó­­zsa-csatárnak, akik főként kiugrások­kal igyekeztek veszélyeztetni a Vasas kapuját. A Dózsát dicséri, hogy tíz főre olvadva sem adta fel a harcot. A Vasas csapatában Kovalik hiba nél­kül látta el feladatát. Bundzsák, mint kö­zéphátvéd a mezőny legjobbja volt, nem könnyelműsködött, megbízhatóan, ha le­het mondani, válogatott formában töltötte be ezt a szerepkört. Sárosi határozott, sallangmentes játéka hasznára volt csapa­tának, a sokat dolgozó Berendi ismert szívósságáért érdemel dicséretet. A hosz­­szú idő után az első csapatban játszó Szilágyi II nem keltett csalódást. Csor­dás, különösen az I. félidőben elemében volt, mutatja ezt három gólja is. Az I. félidei teljesítménye alapján Raduly is dicséretet érdemel. Matesz mint valami „robotember” rengeteget vállalt magára, s a nagy munkában is megállta a helyét. Lenkei két gólt lőhetett volna, ha he­lyén van­­ a lába. Az újpesti csapatban Török ezúttal bi­zonytalanul védett. A hátvédhármas elég sok hibával játszott. Sajnálatos, hogy Várhidi megfeledkezett magáról. A sérü­léséből hosszú idő után felépült Halmai játékán látszott, hogy még nem teljes ér­tékű harcos. Bencsics volt a csatársornak, egyben csapatának a legjobbja, úgy lát­szik, ebben az idényben is sok örömet szerez majd a szurkolóknak. Az újonc Kuharszki megállta a helyét. Pósa játékvezető igyekezett kezében tartani a mérkőzést, de néha tévedett.. Fekete Pál A Vasas gyorsabban és gólratörőbben játszott Vasas—Újpesti Dózsa 3:0 (2:0) Jobban lettek a tarjáni csatárok Salgótarján—BVSC 3:1 (1:9) Salgótarján, 6000 néző. V: Tausz (Major, Búzács). Salgótarján: Oláh I — Vé­kony, Jancsik, Oláh II — Szojka, Dávid — Bablena Vasas, Csáki, Bodon, Taliga. Edző: Tur­ay András. BVSC: Aczél — Káp­uszta, Bendek, Rada — Szalai, Fazekas — Murát, Csernai, Borbély, Nagy, Gerencsér. Edző: Moór Ede. Góllövő: Bodon, Bodon, Gerencsér, Csáki (11-esből). Szögletarány: 4:2 (2:1) a Salgótarján javára. A mérkőzés előtt Oláh I és Rendek, a két csapatkapitány zászlót cserélt, majd a BVSC-játékosok piros szegfű­­csokorral kedveskedtek ellenfeleiknek abból az alkalomból, hogy első ízben találkoznak egymással NB I-es bajnoki mérkőzésen. A széllel hátban kezdő BVSC vezette az első támadásokat és 10 percen át ki sem engedte kezéből a játék irányí­tását. Oláh I-nek két ízben is be kellett avatkoznia. A hazai csapat a 10. perc­ben vezette az első veszélyes támadást. Bodon nagy partdobását Aczél Taliga elé ütötte, de a balszélső 10 méterről a kapu mellé helyezte a labdát. A 14. percben meleg helyzet adódott a salgó­tarjáni kapu előtt, de a védők nagy­­nehezen tisztáztak,­­ a következő perc­ben már a vendégcsapat kapuja volt veszélyben. Taliga átadását Bodon fut­tából, 20 méterről, élesen, félmagasan a jobb kapufa mellett a hálóba bom­bázta. 1:0 a Salgótarján javára. A gól nem törte le a BVSC-t és né­hány jó támadást vezettek a vasutasok. Egyre nevesebb lett a küzdelem, ren­geteg volt a szabálytalanság mindkét részről, úgy, hogy szinte folyton hallat­szott a játékvezetői síp hangja. Ennyi szabadrúgást m­ár régen láttunk egy félidőben. A 35. percben Szalai 20 mé­terről a sorfal fölött a bal felső sarokra ívelte a labdát. Oláh jól ugrott fel, ke­zéről a labda a felső kapufára pattant, majd onnan le,­­ a kapus csak merész előrevetődéssel vette végleg birtokába. A félidő végére erősen feljött a Salgó­tarján, de a vendégcsapat önfel­ál­dozóan és eredményesen védekezett. SZÜNET UTÁN a 47. percben újabb gólt ért el a hazai csapat. Csáki 25 méteres szabadrúgása a felső kapufának pattant és a szem­füles Bodon három lépésről küldte a hálóba a lepattanó labdát. 2:0. Az 56. percben a hátrahúzódott Taliga rosszul szabadított fel, BVSC-támadás bontako­zott ki, Gerencsér a 16-oson belül há­rom védő között emelgette a labdát és 11 méterről a kimozduló Oláh mellett a bal sarokba lőtt. 2:1. A 65. percben a BVSC 16-o©án belül Vasas és két vasutas védő harcolt a labdáért. A labdát végül Bendek sar­kalta el. A játékvezető meglepetésre 11-est ítélt. A büntetőt Csáki félmagasan a kapu jobb oldalába lőtte. 3:1 a Salgó­tarján javára. Most már a hazai csapat irányította a játékot. Csáki két ízben is jól ugrott ki, de a befejezések nem sikerültek. A 84. percben Bodon hagyta faképnél a BVSC védőit, közeli lövése azonban a vetődő kapusról szögletre pattant. Az újonc BVSC a mérkőzés folya­mán legalább anyit támadott, mint ellenfele, a befejezésekkel azonban adósak maradtak a vasutas csatárok. Erősen kiütközött még rajtuk az ösz­­szeszokottság hiánya, bár időnként vezettek néhány ötletes támadást is. A salgótarjáni csapat részben csaló­dást keltett, erősen idényeleji formá­ban játszott. Különösen a csatársor volt gyenge. Alig-alig láttunk jól fel­épített támadást. Csupán lövőkészség­­ben múlták felül ellenfelüket. A salgótarjáni együttesben Oláh I hibátlanul védett. A hátvédhár­masban Jancsik bizonytalanul kezdett, de később feljavult. Vékony bemutatkozása biztató. Szojka sokat volt játékban, de ezúttal szokatlanul sok pontatlan leadást láttunk tőle. A támadósor legjobbja Bo­lton volt Sokat vállalt magára, majdnem minden támadásból kivette részét és ő bi­zonyult a leggólképesebb csatárnak is. A szélsők közül Taliga játszott eredménye­sen. Vasasnak egyáltalán nem ment a játék. A BVSC-ben Aczél végig igen nagy lámpalázzal küz­dött és ezért sokat bizonytalankodott. Kapusztának nehéz dolga volt Taligával nemben és bizony gyakran alulmaradt. "Rendelt higgadtan,­körültekintően játszott. A fedezetpárban Szalai végzett igen nagy munkát, de szabadrúgásaival ezúttal nem volt szerencséje. A támadósor és a me­zőny legjobbjának Gerencsér bizonyult. Óriási területen játszott, jól kezelte a labdát és a kapura is veszélyes tudott lenni. Rajta kívül elsősorban Nagyot, és Csernait illeti dicséret lelkes játékáért. Tausz játékvezetőnek nehéz dolga volt, a büntető megadása elhamarkodott volt. Tari István CSENGETÉS ELŐTT Már nem­­nagyváros és még nem zöldövezet. Kétoldalt a Bécsi út és a Lajos utca görgeti a maga pesti mé­retű forgalmát s a Duna partján hat­emeletes bérházakat épít néhány óriásdaru. De szemben vele már vi­dékies színeket villant a Kolozsi tér nyüzsgő piaca és tovább, túl a sinekei a hegy magasodik. A hegy hátat for­dít a külvárosnak. Kultúráit bájait, szépen ápolt angol kertjeit, villáit a Pasarét felé tárja, Óbudának csak esőtől mart lejtőket, sárga bányagöd­röket és guggoló bokrokat tartogat. Csak? Kérdezzétek meg a tízéveseket, elcserélnék-e birodalmukat, az in­­k­iánháborúk, alkonyati bujócskák és iszonyatos focimeccsek arénáját a nyíreti parkokkal, a gondosan ápolt gyeppel — magával a Paradicsom­mal? Oket kérdezzétek, mert ennek a há­romszögnek — amelynek egyik ol­dala metropolis, a másik oldala falu, a harmadik oldala pedig csodálatos gyermekvadon — éppen ők a híres­ségei. A Lajos utcai kislegények, akik a múlt évben elnyerték Budapest leg­jobb sportoló iskolája címét. A botorkáló magyar sport jövője bizonnyal attól függ, hogy miként si­kerül megnyernünk őket, 1972 baj­nokait és 1990 bátor, egészséges em­bereit. Ha sikerül a Lajos utcaiakat meggyőznünk arról, hogy a céltudatos mozgás éppen annyira része a napi programnak, mint az esti fogmosás, akkor alighanem nyert ügyünk van-De­­ vajon tudják-e ezt a Lajos utcai általános iskola első emeletén, az igazgatói iroda és a tanári szoba folyosóján? Két nappal az első csengetés, az év­nyitó előtt úgy tűnik, hogy tudják, ta­lán mindenkinél jobban tudják. A falakat képek díszítik és mindjárt az első ... egy labdarúgó-csapat képe. Kócos kisfiúk, elszánt tekintetek, az is­kolabajnokságot nyert hetedik-kések. Tomaj Ernő igazgató azzal tisztelte meg őket, hogy irodája tőszomszédsá­gába akasztotta a képüket. A tanári szoba hosszú, zöld aszta­lán, intőkonferenciák és osztályozó ér­tekezletek félelmetes színpadán ... ott áll a serleg és az igazgató szobájában friss, vadonatúj felvételeket találunk. A júniusi évzáró tornaünnepélyen ké­szültek, most tablót csinálnak belőlük. A tabló közepén megint csak a serleg képe foglalja el a főhelyet és alá ez a felírás kerül: — Sikerül-e az idén is elmennünk? — Én nagyon örülök ennek a sikernek — mondja az igaz­gató — s főként örülök annak, hogy sikerült a gyerekeket a sport felé irá­nyítanunk. Persze, tisztában vagyunk azzal, hogy a sport, a versenysport veszélyeket is tartogat, nagyképűvé, elbizakodottá teheti a fiúkat, elvon­hatja őket a tanulástól, dehát azért vagyunk pedagógusok, hogy legyőz­zük ezeket a veszélyeket. Büszkén mondhatom, hogy ebben maguk a gye­rekek is segítenek. Tenke Zoltán test­nevelő kollégámnak sikerült olyan meghitt, baráti kapcsolatot teremtenie a fiúkkal, hogy neki minden örömü­ket, bánatukat... még kisebb-nagyobb gazságaikat is elmondják. Volt például egy eset... — mosolyog — egyik tanítványunk bejelentette edzőjének a Császár-fürdőben, hogy másnap nem tud edzésre menni, mert a testnevelő tanár valami feladattal bízta meg. Az edző csúnyát mondott a tanárra s a gyerek — szó szerint elmesélte nekünk másnap. Megkértük az edzőt, hogy fáradjon be hozzánk. Elbeszélgettünk vele ... és azóta semmi baj sincsen.. azt hiszem, össze lehet egyeztetni a sportot és az iskolát. Nem ártana, tényleg nem ártana néha összeülni az edzőnek és a tanárnak, egy kicsit összehangolni a közös célt, ugyanazon az úton járni. Mert a­­ harmadik nagyhatalmat, a szülőket már sikerült e közös útnak megnyerni a Lajos utcában. Sőt sike­rült megnyerni a végzett „nagydiáko­kat" is. Afféle alma materré. ..ked­ves, öreg iskolává” fejlődött ez a vöröstéglás, Lajos utcai épület, a diákok mindig örömmel gondolnak rá, nem tudnak elszakadni tőle. Egyikük például... most az Árpád Gimná­ziumba jár, felkereste az igazgatót és bejelentette, hogy szívesen foglalkoz­nék a labdarúgó-csapat felkészítésével, mert egyszer majd edző szeretne lenni. A szülők közül Bartók papa a labdarúgó-szakosztály vezetését vállal­ta, a szülői munkaközösség pedig az évzáró ünnepély minden költségét magára vállalta, úgyhogy a teljes be­vételt, 2500 forintot szerelés vásár­lására fordíthatták a Lajos utcaiak. A Mechanikai Műszergyár pedig az iskola rendelkezésére bocsátotta a hármashatárhegyi „cukrosdobozt”, gyönyörű kis vörössalakos atlétikai és röplabda-pályáját. Egy időben sokat beszéltünk az is­kolák patronálásáról. Nem lehetne ezt a módszert — általános iskolás szinten — újra feleleveníteni és az egykorinál valamivel több, szebb tar­talommal megtölteni? Járjuk az iskola folyosóit, az osz­tálytermekből jellegzetes krétaillat árad. Az egyik ajtón a felírás: I. a. osztály. A hatéveseket várja a fekete tábla, a spongya, a tudomány — és a sport. A Lajos utcában — egyik sem vár hiába. A földszinten — mozog minden. A tornatermet meszelik, csinosítják, a bordásfalak soványan, félszegen gubbasztanak az egyik sarokban. Mire az esős idő beköszönt, majd újra glédába állnak. Nem túlságosan nagy ez a terem, de az udvar még ennél is kisebb. A Lajos utcai iskola hatszáz diákját talán még ömlesztve se lehetne belezsúfolni. Hja, amikor Alt-Ofen város tanácskozó testülete 1780-ban egytermes iskolát nyitott az akkori „Gemeindehaus” pici épületé­ben ... akkor még kevés szó esett tömegsportról. Tenke Zoltán testnevelő tanár jön­­meg.­ a félkész teremben, legszí­vesebben már most munkához látna. — Sietni kell — mondja —, a tavalyi győztes csapatból sokan el­végezték a nyolc osztályt, ezeket pó­tolni akarom. Az idén már minden tekintetben a mennyiségre megyek rá. Kétfordulós versenyeket rendezünk az osztályok között, tízes csapatok részére. Remélem, hogy minden osz­tály legalább két csapatot el tud majd indítani. Tavaly még az egész felső tagozat egy mezőnyben állt rajthoz. Prágában szombaton délután­ lezaj­lott Szovjetunió—Csehszlovákia váloga­tott labdarúgó-mérkőzés magyar meg­figyelője­. Baróti Lajos szövetségi kapi­tány, vasárnap délelőtt hazaérkezett és elmondta tapasztalatait. " A közönség hazai győzelmet várt, s a találkozó előtt sokan arról beszél­tek, vajon melyik csapatban­ válnak be jobban a fiatal játékosok. A szovjet csapat Vrin és Agapov személyében fiatal játékosokkal kezdett, a hazaiak csapatában a két összekötő és a bal­­szélső volt új játékos. A játék közepes színvonalon mozgott, látszott, hogy mind­két csapat még a bajnoki idény elején tart. Az I. félidő teljesen kiegyensúlyo­zott játékot hozott, a szovjet fölény a II. félidőben domborodott ki, amikor a hazai csapatban erőnléti fogyatékos­ságok ütköztek ki. Az I. félidőben fel­tűnő volt, hogy mindkét együttes szo­ros emberfogást alkalmazott. Egyéb­ként mindkét csapat WM-rendszerben játszott. A szovjet válogatott jobbfede­­zete, Vojnov, intenzíven részt vett a támadásindításban és a támadásokban is, a csehszlovák együttesben viszont a Ez helytelen volt. A nagyok termé-­­szetesen legyőzték a kicsiket, félő? volt, hogy ezek elvesztik a kedvüket.­ Az idén két korcsoportban rendezzük? meg háziversenyeinket. Külön az? ötödik-hatodikosok és külön a felső? két osztály számára. ? Papírokat húz elő a zsebéből, mu­ tatja a versenytervezetet. Az ötödike-? sek-hatodikosok atlétikában 40 mc síkfutásban, távolugrásban, kislabdá­s dobásban és 10x50 méteres váltófutás­? ban versenyeznek. Számolni kez­? dünk . . . osztályonként két tízes csa-? pat, iskolánként nyolc osztály... ez? iskolánként 160 egészen fiatal, kezdő? „versenyző”, száz iskolában tizen-? hatezer, ötszáz iskolában nyolcvan-? ezer ... és ezeket a csapatversenyeket? nemcsak atlétikában, hanem úszásban,? tornában és labdarúgásban is megren­? dezik a Lajos utcaiak. ? Hát lehet félteni a magyar sport? jövőjét? ? Talán csak a nemtörődömségtől és? a hozzá nem értéstől, hanyagságtól.? Mert, ha a Lajosi utcaiak példáját az? ország minden iskolája átvenné .., " Az iskola kapujában Varga Péterrel találkozunk. ? Varga Péter régi­ ismerősünk, szo-? morú körülmények között mutatkoz ? tünk be egymásnak. Június végén, az? évzáró napján felkötött kézzel lépett? a színre. " — Nem tornázhatok, tanár úr ké­rem — mondotta és szeplős orrán végigfolytak a könnyek — délelőtt ráestem a kezemre, eltörött. Olyan szomorú volt, amennyire szo­morú csak egy szomorú kisfiú lehet. Azt gondoltuk, ez a csalódás végleg kiábrándítja a sportból, többé felé se néz, talán még tornából is felmenteti magát. És most újra itt van, vidáman vi­lágít a kék szeme, harsányan nevet­nek a szeplői. — Meggyógyultál? Csodálkozva néz: — Nem voltam én beteg. — Hát a karod . .. — Ja ... az már régen volt... Na, megyek, megnézem, elkészül e a te­rem. Az idén be akarok kerülni az iskola első tornászcsapatába. És megy. Utánanézünk. A sötét, kapualjban mintha egyszerre fél mé­tert nőne ... talán csak az éles nap­fény játszik velünk, de . .. hatalmas szélesvállú fiatalembert látunk a he­lyén. Ne aggódjunk. Erősek a mi tízéve­seink. Peterdi Pál balfedezet Masopust töltötte be a támadóf­edezet szerepkörét. Mindkét együttes támadófedezete egy-egy gólt lőtt. — Taktikailag a hazaiak középcsntá­­rukat hátravonták. Rá a támadófedeze­tet játszó Vojnov vigyázott. — Az első félidőben a két együttes fedezetpárja nyújtotta a legjobb telje­sítményt, a II. félidőben azonban a két hazai fedezet visszaesett, különösen Pluskal, s fokozatosan szovjet mezőny­­fölény alakult ki. A szövetségi kapitány a továbbiak­ban elmondta, hogy a csatárjáték az 1. félidőben, mindkét oldalon meddő volt, főként a belső játékot erőltették a csa­tárok, támadásaikat így a védelmek si­keresen hárították. A szovjet együt­tes a II. félidőben akkor került igazán fölénybe, amikor két cserét haj­­tott végre, a fiatal jobbszárnyat kicse­rélték- Ettől kezdve gyorsabb volt a szovjet csatársor játéka, a sokat mozgó csatárok helycseréket is hajtottak vég­re. Több gólhelyzetet is teremtettek, ezeket azonban, kettő kivételével, nem tudták kihasználni. — Szerintem a szovjet csapat, II. fél­időbeli játéka alapján, az egygólos győ­zelmet megérdemelte — folytatta a szö­vetségi kapitány, majd arról beszélt, hogy a mérkőzés irama közepes volt. Feltűnő volt, hogy ennek ellenére a ha­zai játékosok elég sokat álltak a pályán, nem tudták átvenni a szovjet együttes iramát. A csehszlovák csatárok egyálta­lán nem vettek részt a védőmunkában. A szovjet csatárok ezzel szemben a sokmozgásra, helycserére épített táma­dójátékuk mellett a védőknek is segí­tettek. A gólok közül csak egy született ak­cióból, az egyenlítő gól. A másik két gólt egyéni akcióból a fedezetek­ lőtték. A szovjet játékosok 8 lövést küldtek a kapura, öt mellé­, kettő fölé ment. A ha­zaiak szintén 8 alkalommal lőttek a kapura, háromszor mellé, egyszer fölé. A szovjet kapuralövések közül kettőt a kapufa mentett, a hazaiak kapufáját a jobbfedezet lőtte. Baróti, mint érdekes­séget említette, a 16-os előtti szabadrú­gásnál csak 3 szovjet játékos állt sor­falat. Az egyéni teljesítményekről el­mondta: — Mindkét védelem kiemelkedő tel­jesítményt nyújtott. A szovjet csatársor­ból Morozov és Vorosilov játszott ki­emelkedően. A hazai csatárok erőtlenek voltak. A mezőny legjobbja szerintem Vojnov volt. A dán játékvezető kifogás­talanul vezette a végig sportszerű ke­retek között lezajlott kemény, de tiszta küzdelmet. .. A szövetségi kapitány végül elmondta: a mérkőzés után a hazai közönség bí­rálta csatársoruk játékát, sokan han­goztatták, hogy korai volt még a fiata­­lok bedobása. Általános vélemény volt, hogy a vendégek megérdemelték az egy gólos győzelmet. A ki­eretek teljesítményén Baróti a szovjet—csehszlovák válogatott labdarúgó-mérkőzésről ­ Hétfő, 1958. szeptember 1­­3. Szerdán a Népstadionban Újpesti Dózsa —Ferencváros NB I-es labda­­­uetó-mérkőzés és Újpesti Dózsa tart. — Ferencváros tart. mérkőzés. Je­gyek a Sportpropagandánál (Vill., Rákóczi út 57/b) kaphatók. A magyar kard ismét diadalmaskodott a philadelphiai vivó-világbajnokságon. Ha a többi fegyvernemben kívánnivalót ha­gyott is maga után lányaink és fiaink szereplése, s ha éppen ezért égető szükség is van arra, hogy a szakemberek a széles nyil­vánosság előtt behatóan elemezzék gyengébb szereplésünk okait, s ha fokoznunk is kell a munkát az új sikerek megalapozása érdekében , kardvívóink vitán felül ismét a világ legjobbjainak bizonyultak. Éppen ezért teljes mértékben meg lehet érteni mindazokat, akik keserű sajnálkozással vették tudomásul, hogy vívóink két egyéni számban — közöttük éppen a kard egyéni bajnokságban — nem indulnak a VB-n. „Biztosnak látszó világbajnok­ságot engedtünk ki a kezünkből” — sóhajtottak sokan a hír hallatára, s ma, amikor a magyar sport az ellenforradalmi megrázkódtatás következményei és a nem mindig kielégítő szakmunka következtében bizony nem túlságosan bővelkedik kiugró sikerekben, ezt a sóhajt nagyon is meg lehet érteni. Igen, valószínűleg aranyérmet hagytunk ott Philadelphiában, s egy be nem teljesült nagyszerű diadal elmulasz­tása szorongatja most kardvívóink szívét. Egy világbajnokságot „hagytunk ki” tehát, de e világbajnokság „kihagyása” nem sportunk gyen­geségét, hanem éppen méltóságát, erejét bizonyítja. A magyar sport­delegáció vezetőit ugyanis a döntés meghozatalánál nem holmi manő­verezés, vagy alacsony színvonalú méricskélés vezette. Szóba sem került, hogy melyik számban szere­pelhetünk jól, vagy kevésbé jól a VB-n, s hogy ettől függően hol „érdemes” indulnunk, s hol „célsze­rű” a visszalépés. Tiszta, becsületes döntés volt ez, amelynek meghoza­talánál a magyar vívók illetékes vezetőit kizárólag az elvszerűség és az az elhatározás vezette, hogy semmiféle sikerért sem hajlandók belemenni olyan megoldásokba, amelyek ellenkeznek a Magyar Nép­köztársaság törvényeivel, elveinkkel. A „hontalan” címen indult vívók — magyar állampolgárok, akik disz­szidáltak, de törvényes keretek kö­zött bármikor visszatérhetnek hazá­jukba. Mint magyar állampolgárok pedig csak akkor indulhattak volna a VB-n, ha a Magyar Vívó Szövetség nevezte volna őket. A Magyar Vívó Szövetség azonban másokat neve­zett. S nem nevezte őket saját orszá­gának állampolgáraként egyetlen in­duló nemzet vívószövetsége sem, így hát indulásuk mindenképpen jogta­lan. Milyen alapon alkalmazta akkor velük kapcsolatban a Nemzetközi Vívó Szövetség mégis a „hontalan”­­szabályt? Amerikai törvények alap­ján ... Az pedig csak természetes, hogy a magyar vívókat és vezetőiket nem" az amerikai, hanem a magyar törvények kötik. A Nemzetközi Vívó Szövetség azonban mindezt az ame­rikai földön rendezett VB alkalmá­val, nyilvánvalóan külső — és a sportszerűséggel össze nem egyeztet­hető — nyomás hatására, nem volt hajlandó figyelembe venni. Ezek után a magyar küldöttségnek nem is lehetett más választása, mint meg­hozni az ismeretes döntést, így hát világos, hogy nem a magyar dele­gáció állásfoglalása, hanem a Nem­zetközi Vívó Szövetség jogtalan és nem sportszerű határozata volt az oka annak, hogy a Magyar Népköz­­társaság színeiben induló vívók nem vettek részt a világbajnokság pár­bajtőr és kard egyéni számaiban. Mindez természetesen nem változ­tat azon a tényen, hogy a magyar kard Philadelphiában is diadalt ara­tott, s ha szép is lett volna haza­hozni még egy aranyérmet, a nemzetközi jégcsavarás semmikép­pen sem kisebbítheti a magyar kard­vívók sikereit. Nemzeti becsületünk ügyét pedig a jövőben is következe­tesen meg fogjuk védeni épp úgy, ahogy megvédtük Philadelphiában is — minden politikai mesterkedés­sel szemben. „BUDAPEST” VI„ Nagymező utca a szeptemberi új világvárosi műsor minden száma re­mek! Tánc! Reggelig nyitva!

Next