Népsport, 1958. november (14. évfolyam, 219-239. szám)
1958-11-02 / 219. szám
Nincs esélyese a mérkőzésnek... (Csehszlovák és magyar tekézök között) A papíron közel egyforma erejűnek látszó csapatok találkozóinak esélyesét általában mindig nehéz meghatározni. A csehszlovák—magyar tekeviadal győztesét azonban nem ebből a megfontolásból kiindulva nehéz megjósolni, hanem azért, mert a magyar csapat erősen fiatalított. Az év utolsó nemzetközi erőpróbáját már az 1959. évi világbajnokságra való csapatkeresésnek szánják a magyar szakemberek. Ezért nehéz hát megmondani, hogy melyik csapat az esélyesebb, hiszen nem lehet tudni, hogy milyen teljesítmény várható a fiatal magyar tekézöktől. A csehszlovákokkal nem először találkoznak a magyarok. Az első összecsapáson 1948-ban Prágában került sor, és ezen a vendéglátók bizonyultak jobbnak. Egy év múlva, a visszavágón a magyarok nyertek. 1950- ben találkoztak ismét, s ekkor a magyarok nyertek. Ezután szünet állt be a két ország válogatottjainak találkozóiban. Legközelebb az 1957. évi világbajnokságon csapott össze a két válogatott. Ezen a viadalon a magyar nők hét fás különbséggel győztek, a férfiak pedig vereséget szenvedtek 11 fa különbséggel. Ismét nemzetközi viadalon, a müncheni Európa-bajnokságon találkoztak, de csak a férfi csapatok, ebből a küzdelemből a magyarok kerültek ki győztesen. Ilyen hát a két ország válogatott találkozóinak mérlege. Most hosszú szünet után ismét találkozik a csehszlovák és magyar tekeválogatott . Mi nem kockáztathatunk, nem próbálhatunk ki fiatalokat, férfi és női válogatottunknak ez az egyetlen nemzetközi mérkőzése ebben az évben. Ezért mi a legerősebb összeállításunkban vesszük fel a küzdelmet. Az Európa-bajnokságon szerepelt férfi együttesünkben csak egy változás van. Mi tehát a kipróbált ,,öregekkel” harcolunk. Tudjuk, hogy ezek a játékosok mire képesek, de hogy a mérkőzést ez mennyire befolyásolja, azt nem tudhatjuk, mert nem ismerjük a fiatal magyarok teljesítőképességét. — így beszélt Oszkár Szege, a csehszlovák válogatott edzője. A magyar együttesben öt újonc ölti magára a válogatott mezt, a férfiaknál Varga III, Tóth és Rákos, a nőknél Kuzma és Zarkáné lép első ízben pályára a magyar színek képviseletében. De nemcsak ez jelenti a megfiatalítást, hanem az is, hogy az EB-n szerepelt csapatokban mindössze két-két akkori versenyző maradt. A férfiaknál Szabó és Várfalvi, a nőknél Vanczelné és Schrettné képviseli az Európa-bajnokságon jártakat. A többiek már szerepeltek ugyan a válogatott keretben, de ilyen összetételben még nem játszottak. A szakvezetők kíváncsian várják, hogyan válnak be majd ezek a versenyzők, milyen eredményesek lesznek és hogyan vizsgáznak majd küzdőképességből. A legutolsó edzésen több biztató eredményt lehetett leolvasni a tábláról. Rákos 874, Várfalvi 840, Tóth 838 fával állt az élen, a nőknél pedig Gyenesné (435) és Schrettné (405) vezetett. A magyarok abban reménykednek, hogy szép eredmények születnek majd a találkozón, s magyar szempontból elsősorban az a fontos, hogy a versenyzők jól dobjanak, hogy jó versenyzői erényeket bizonyítsanak. Persze az sem lesz baj, ha győznek! Ezt gondolják a csehszlovákok se, s ezért nincs esélyese a csehszlovák— magyar teketalálkozónak. Hogy melyik csapat lesz a győztes az kiderül vasárnap a Sport utcai összecsapáson. CSEVEGÉS A TÉLRŐL Tálam bizonyára már a lelapó hátára vette a puttonyát és ha a zimankós napok patrónusa nem téved el, előbb vagy utóbb meg kell érkeznie hozzánk is. Amilyen a szerencsénk, az is bizonyosra vehető, hogy az öreg ezúttal sem jön üres kézzel. A meteorológus kémek jelentése szerint alaposan felpakolt az „öregúr”, még meg is taposta csomagjait, s így jó, ha időben felkészülünk a hideg ajándék méltó fogadtatására. Ha netán valaki fürdőruhában várná téli jussunk megérkezését, az nagyon rosszul járna, aki azonban bundával és meleg szobával, annak nem tartogathat sok meglepetést az évvégi napok rendszeres jövevénye. Persze a bunda és a jól fűtött szoba élvezésén kívül egyéb örömeket is hozhat a tél. Mert amióta feltalálták a korcsolyát, a szánkót és több mint kétezer évvel ezelőtt a sílécet, azóta nem nehéz enyhíteni a telek sivárságát. De csak akkor, ha az emberek élnek ezekkel az eszközökkel és ha a kívánságuk teljesítése elé nem gördítenek áthidalhatatlan akadályokat az üres üzletek. Néhány esztendővel ezelőtt ilyenkor volt miért vakarni a fejünket, mert még nem tartottunk ott, hogy minden halandó hiánytalanul megvásárolhassa a keresett téli sportszerét. Aztán „egyenesbe jött” a téli sportszeripar, annyira, hogy most már a tél előszobájában is teljes erővel döngetheti a mellét. Döngetheti attól, hogy az idén olyan téli vásárok alapjait teremtették meg, amelyektől a legigényesebb „hideg” kuncsaftok is megnyalhatják mind a tíz Ujjukat. A napnak még sokszor kell felkelnie és lenyugodnia a hivatalos tél első napjáig, de sportboltjaink és áruházaink polcai már most roskadoznak a téli sportholmiktól. Sportszergyártó megbirkóztak a nehézségekkel, utolérték magukat. A zsúfolt raktárak tanúsága szerint már elmúlt az az idő, amikor télen lehetett vásárolni csónakot, kajakot és fürdőruhát, nyáron pedig síbakancsot, lécet, korcsolyát és szánkót. Egyszóval, tiszta a gyártók lelkiismerete. Ha elsétálsz az üzletek előtt, láthatod, hogy a különféle árucikk között a „havas” és „jeges" sportszerek már kínáltatják magukat, de még aggódsz, hogy a megpillantott áru esetleg csupán reklámcélokat szolgál. Te vedsz, mert az az áru a tiéd lehet. Megnyugtatásul tudomásodra hozzuk, hogy miből mennyi kapható. Tessék csak figyelni. Kezdjük a szánkókkal. Tavaly 32 000 került forgalomba. Azaz inkább csak a városainkba, mert ha például Tiszaszöllősön vásárolni akart valaki az olcsó portékából, annak a 40 kilométerre fekvő Szolnokra kellett utaznia. Nincs ebben semmi titok: kevés volt a szánkó, így nem juthatott belőlük a falvak boltjaiba. Széles a határa Baranya vármegyének, és mégis csak Pécsett lehetett hozzájutni a gyerekek kedvencéhez. Az idén 70 000-re nőtt a forgalomba kerülő szánkók száma, de e sportszerek igazi értékét csak az adja meg, hogy nehéz lenne az ország térképén olyan helységet keresni, ahova ne jutna belőlük. Az egyszemélyes 84, a kétszemélyes 98, a háromszemélyes pedig 105 forintért vándorolhat majd át a vásárlók tulajdonába. Amennyivel igényesebb a síelés, annyival kisebb a kereslet, de hát valójában picinek lehet-e nevezni azt az adatot, amely arról beszél, hogy a tavalyi 4000 párral szemben az idén 6000 pár léc, s további 500 pár versenyléc kerülhet eladásra. Megfelelő minőségi fém- és nádbotok is vásárolhatók majd a lécek mellé. Természetesen a jegeseknek sem kell keseregniük. Tavaly „csak” 40 000 pár korcsolya találhatott gazdára, de az elkövetkező idényben már 54 000 pár különféle méretű, és 3000 pár versenykorcsolya okozhat örömet a jégimádóknak. És itt egy nagy újdonságról is be kell számolni, s ez a kétsínes állítható méretű gyermekkorcsolya. Mi a haszna ennek az újdonságnak? Az, hogy a gyengébb bokájú gyerekek is vígan csúszkálhatnak velük, hiszen hasonlóan a görkorcsolyához, itt is lábanként két felület teszi könnyebbé az előrehaladást. Hogy az öröm teljes legyen, nem szabad kihagyni a máris vevőjét kereső „csekély” húszezer pár sf- Dipőt, a megfelelő minőségű és mennyiségű kesztyűt, ujjast és egyéb kötöttholmikat. Végezetül örülni kell annak is, hogy az elkövetkező idényben nem havazhat és fagyhat hiába, hogy nem kényszerítenek bennünket a tél egyszerű bámulóivá, hiszen manapság már a megfelelő eszközökkel nem gond a hóra és a jégre lépni. (szabó) FIATAL FIÚ ROHAN a szegedi pályaudvar peronján. Izgatottan löki félre az embereket, s meg sem hallva az utána küldött, felháborodott tiltakozó szavakat, vadul ugrál át a síneken. Aztán hirtelen megáll, kétségbeesés ül az arcára, tanácstalanul néz körül. Elment a vonat. Most mi les?.? Lelki szemeivel már látja az edzőt, amint szigorú arccal bejegyzi az edzésnaplóba: „Juszkó János nem jelent meg a válogatott edzésen.” Marokra fogja szívét a félelem. Mit tegyen? Telefonáljon? Hirtelen felderült az arca. Itt a bicikli! GYERÜNK! Fut a kerékpárjáért, ő már indul is. Vadul tapossa a hajtókart. Cikázva kerülgeti a járműveket az utcán, majd, amikor kiér e nyílt országútra, még nagyobb iramba kezd. Esik az eső. Hideg van. A csontig ható októberi szél az arcába veri ez apró esőcseppeket, amelyek, mint a tű hegye, szúrják a bőrét. A gondolatok vadul cikáznak az agyában Utól kellene érni a vonatot. Igen, de az lehetetlen. Még jó időben is, hát még ilyen ítéletidőben! Csakhogy akkor lekésik az edzésről. Mit fog mondani Béla bácsi, az edző ? „Nyomás ,előre!” — biztatja magát. Nincs is Pest olyan messze. Versenyben is megtesz az ember 190 kilométert és olyankor is esik néha az eső. Csakhogy ez már nagyon hideg eső. És „pofaszél” van. Alig halad a bicikli, pedig erősen tapossa a hajtókart. Már Kisteleken vagyok. Gyerünk tovább! Pörgősebb áttételre vált, leszegi a fejét, két lába szaporán jár le-fel a hajtókar két oldalán. A kerékpár vékony gumija sírva veri a sarat a hátára. FELTŰNNEK KISKUNFÉLEGYHÁZA TORNYAI. A tüdeje zihál, szíve vad indulót ver. Vajon hol jár a vonat? Hátha be lehetne fogni. Elvégre sok helyen megáll. Hátha a nyílt pályán is megállítja a szemafor. De jó volna befogni! Nagyot néznének a srácok, ha befutna időre. Aztán kétség szállja meg. Nem fogom bírni ezt az iramot. Kibuggyanok félúton, estig se érek oda, pedig kettőkor van a gyülekező a Millenárison. De miért buggyannék ki? Hajtottam én már így. Nyomás, továb. Már Kecskemét látszik. Az eső még jobban „rákapcsol”. Fúj a szél, a verejték cseppjei hidegen gördülnek végig az arcán, keverednek össze az esőcseppekkel. Már csupa víz a ruhája, a sapkája is. A cipőjében is áll a víz, így lehet meghalni, tüdőgyulladást kapni, akkor aztán isten veled, bringás De aki hajt, az nem hal meg, a mozgás melegíti a szervezetet. Szóval hajtani kell. Ezért jó Pesten lakni. Az ember nem marad le a vonatról. De azért Szegeden is jó. Csak idejében kell kimenni az állomásra. Kecskeméten sokan megbámulják az agyonázott, őrült iramban hajtó fiút. Ennek se megy már el az esze. Ilyenkor kerékpározni. A rendőr is rákiált, de nem hallja. Csak gyerünk tovább, gyorsan, oda kell érni két órára. KEZD FÁRADNI. Már nem érzi a lábát. Az ujjal szinte odafagytak a kormányra. Most biztosan nem tudnék meghámozni egy főtt tojást. Erről jut eszembe, hogy enni kére. Előrehúzza a kis zsákot, ételt vesz ki belőle, a szájába tömi, s hajt tovább. Nem ízlik. Mintha fűrészport falna. Akkor is enni kell. Attól készül ki az ember, ha nem eszik. Jön a végtelen országút. Sehol egy falu. Teljesen egyedül van, még egy kutyát se lát. Itt a holtpont. Most mindjárt lefordul a bicikliről. Nem bírja tovább. Aludni kéne. Meleg ágyba feküdni. Teát inni. Mi a fenének gyötri magát az ember? Csakhogy akkor mi lesz az edzéssel? Ilyenkor kell erősnek lenni. A rosszullét mindjárt elmúlik, csak azt a tíz percet kell kibírni. Már itt van Lajosmizse. Gyerünk tovább. Hátulról teherautó zaját hallja. Rákapcsol, hogy amikor utoléri, beállhasson az „anslusszába”. Beáll az autó mögé, de néhányszáz méter után kénytelen lelassítani, nagyon gyorsan megy az autó. Jó volna, ha eütne a nap. De hát nem süt. Az eső meg csak esik. És a szél is fúj. Csupa sár lesz a bicikli. Estére tisztogathatom. Igaz, hogy az edzésen is sáros lett volna. Csak nem fogok elérni az edzésre. Felegyenesedik, felül fogja meg a kormányt, hogy kicsit kifújja magát. De csak néhány perc az egész. Aztán megint ráhajol a biciklire és darál tovább. Alsónémedi! Mindjárt Pesten leszünk! Gyerünk. MOST MÁR NEM LANKAD. A két vékony, csillogó kerék szaporán pörög a fénylő, síkos betonon, a szél vadul hegedül a füle mellett. Befut Soroksárra. Na, már mindjárt vége a szenvedésnek. Nézi a villanyórát. Ajjaj, negyed három. Csak megkapom a „balhét”. Nem baj, ha már eddig eljöttem, elmegyek a Millenárisig. Hátha megvárnak. Hátha nem is lesz edzés. Rossz idő van. Ügyesen cikázik a járművek között, versenyre kél a HÉV-vel, aztán anslusszt megy az autóbusznak. Igen, de az meg folyton megéri. Na, már itt a gubacsi híd. Gyerünk! Gyerünk! Pontosan háromnegyed három van, amikor odatámasztja a kerékpárt a Millenáris falához és kettesével véve a lépcsőfokokat, rohan fel a szövetség helyiségébe. Nagyot néznek az emberek, amikor berobban. Szabó István, a főtitkár kerekre nyílt szemmel bámul rá: — Hát veled mi van? Csapzottan, lihegve áll az ajtóban, a víz tócsába gyűl a padlón a lába mellett. — Ne tessék haragudni, Szabó sporttárs, de lekéstem a vonatról... —• Lekéstél? Hát akkor hogy kerülsz ide? — Nem akartam elmaradni az edzésről és gondoltam, ha már lekéstem a vonatról, eljövök biciklin. De hát, sajnos, így is lemaradtam. A többiek már biztos elmentek ... A főtitkár szívét melegség járja át. — Igaz, hogy elmentek, de azért ne legyenek lelkifurdalásaid. Edzettél te éppen eleget Szegedtől idáig. Most szárítsd meg a ruhád, aztán ülj fel a vonatra, menj haza. Az edzőnek majd megmondom, hogy ne írjon be a hiányzók közé. TÖBBEN IS VANNAK A SZOBÁBAN. Valamennyien, szinte meghatódva néznek a fiatal fiúra. Majdnem kétszáz kilométert kerékpározni, csak azért, hogy részt vehessen a válogatott keret edzésén — ez igen nagy dolog. Dicséretes dolog. Az tesz ilyet, aki komolyan sportemberré akar felcseperedni. Többen jó kérdéseket tesznek fel neki, s úgy néznek rá mint valami csodára. Minden kérdésre szolgálatkészen megfelel, aztán kis időre csend lesz a Magyar Kerékpáros Szövetség hivatalos helyiségében. Juszkó János, a 19 éves, szegedi kerékpárversenyző odaáll a kályha mellé, szárítani kezdi a ruháját. Majd így töri meg a csendet: — Azért, ha nem esik az eső és nincs pofaszél, el tud- tam volna még kapni az edzést is ... Sz. J. időben érkezett Emlékezzünk Lapozgatás 25 éve sárguló sportlapokban A legtöbb futballszurkoló ,,kapásból” megmondja, hogyan állt fel a Ferencváros csatársora 25 évvel ezelőtt a tavaszi fordulóban az Újpest ellen, ki lőtte a gólokat, stb. Egy negyedszázad azonban mégis csak nagy idő és mivel az ő fejük sem káptalan, mindenre ők sem emlékezhetnek. Segítsük hát ki őket — lapozzuk fel a negyedszázaddal ezelőtt nyomtatott Sporthírlap néhány számát. Ezekben olyasmit is olvashatunk, amiről még az öreg szurkolók sem igen mesélnek a mai mérkőzések szünetében. A mérkőzések látogatottsága A Sporthírlap 1933. április 6-i száma cikket közöl a futball-mérkőzések látogatottságáról. Már a címben ezt olvashatjuk: „Beszélő számok, amelyekből kiderül, hogy két év alatt felére csökkent a futball-közönség a fővárosban.” A cikk a következőket mondja: ,,1930-ban a professzionista első liga fővárosi küzdelmeit és a Budapesten lejátszott válogatott mérkőzéseket összesen 510 597 fizető néző látogatta. Ezzel szemben 1932-ben 322 157 volt a fizető nézők száma. 188 440 nézővel kevesebb váltott jegyet a mérkőzésekre, mint két évvel előbb. Mindkét esztendőben négy válogatott meccs volt Budapesten, 1930 ban az osztrákokkal, az olaszokkal, a csehszlovákokkal és a hollandokkal játszottunk, 1932-ben a hollandok helyett a németek vendégszerepeltek Budapesten.” (Pedig abban az időben, tehát 1932-ben nem kisebb nagyságok szerepeltek a magyar válogatottban mint Toldi, Cseh és mások.) Stadion és egyéb sportlétesítmények tervei Ugyancsaka Sporthírlap 1933. július 24-i száma tudósítást közöl a székesfővárosi sportbizottság üléséről. Az ülésen többek között az alábbiak hangzottak el: ,Az elgondolás az, hogy lehetőleg centrálisan oldják meg a különböző kívánságokat. Vagyis a stadion, a Sportcsarnok és az úszóstadion együtt legyenek. Tekintetbe kell természetesen venni a városfejelsztési terveket is, hiszen az ilyen centrális következő rikító címmel tájékoztatta olvasóit a Sporthírlap: „Cseh II játékjogát három évre felfüggesztették, de azért játszhat, ha megköveti a Hungáriát”, vagyis, ha lemond a 2000 pengőről és megelégszik minden kisember vágyálmával, a havi 200 fiksszel. Cseh II természetesen „meg is követte" a Hungáriát. Szomorúbb viszont Fogl Jóskának — a híres Fogl-gát tagjának — sorsa. Ő már 35 éves ekkor, tehát — már nem sztár. Az ő sorsával foglalkozó cikk címe így hangzi: „Fogl Jóska nem sírásó ugyan, de...” Majd az írásban ő maga így mondja el tragédiáját: « c-unitéh pri.„ *. _írtordirtBoU a gyrck, mi meg | csorna* Kivágott ojságcikk keríti az illat. fíiFogl Jóska nem sírásó^dott erre. ^ | __ ss ugyan, de... «smer, 19,i (Egy karrier útja a magasból a mélybe) Fogl Jóska játszani szeretne! zj üti*- — A SportfnrbjjtudStilljiUl — *akc- (Az égi*: magyar enftdt, $Gt a ]Jntkom torait — kér bennünket! « mtéglietel, burgonyát W -Cj. k.dfMdi *ajtó egy rf.ztil »« bejárte.\ könnyeivé. «— Hóid Látták!.., Eilknlbáest veztunk ki, kell tizen- r int Arr,- knffTt Fogl III. J6i»ef, *1 r.átka.^ 1 kilenc pengőirt. Es minden f6•»' '•nair vátorm**'* egySraril jto* • .*y J‘•'•hnínt. Kérdem hogy* '**1 mrgiLr.it £• sportalkotás kedvezően alakítja az illető városrész közlekedési és építési viszonyait is. A megalkotás aktualitását az olcsó munkaerő is alátámasztja, hiszen a fővárosnak úgyis csaknem százezer munkanélkülit kell eltartania, akiket építési munkára felhasználhatnak. A sportbizottság tehát, háta mögött Sipőcz polgármester határozott ígéretével, sőt utasításával a legrövidebb időn belül konkrét javaslatot tesz a sportcsarnok, a stadion és az úszó stadion, sőt az állandó evezőspálya tekintetében.” „Hajrá fővárosi Csak így tovább!” — hangzik a Sporthírlap lelkes buzdítása. (Azt talán már meg se kell írnunk,hogy végül is mi lett Sipőcz polgármester terveiből, utasításaiból és tulajdonképpen mikor épült fel a stadion?) A „csodálatos 41 profi korszakról „Cseh II próbafúrása a Hungária úton.” Ezzel a sokat sejtető címmel kezdődik a Sporthírlap 1933. augusztus 12-i számának egyik cikke, majd így folytatódik: „Az ügy lényegére tereljük a szót. — Mit kér a klubtól? — Kétezer pengőt egy összegben. Ki akarom fizetni az adósságaimat. No és a fizetésemet emeljék fel, heti 70 pengőre. Nyíltan jövök ezzel a kéréssel. — És ha nem kapja meg? — Akkor elmegyek amatőrnek. — Ott jobb lesz? — Talán. Remélem, bejuthatok tanomnak a fővárosi házi nyomdába. — Mennyi fizetéssel? — Heti 12 pengőt kapnék az első évben. 16 pengőt a másodikban. — Ebből jobban meg tud élni, mint a Hungáriánál élvezett maximális fizetésből? — Azt nem. Egészen biztosan keresek mellette annyit, hogy megéljek. — És a futballozás? Hisz évekig nem játszhat? — Ez igaz, de cégcsapatban talán játszhatom."A Cseh II „próbafúrása” csődöt mondott. Tanoncnak sem tudott elhelyezkedni, sőt néhány nappal később a (A Sporthírlap 1933. december 9-i számából.) ■„Úgy ért, mint a villámcsapás, amikor az Újpest tavaly szabadlistára tett. A levél, amelyben ezt tudatták velem, példaképül állított a jövő generáció elé és — én kenyér nélkül maradtam. Az édesanyámmal ... Elkezdtem állásért kitbecselni, a klubnál, a városnál, mindenütt, ahol csak ismertek... Hiába. Ez így ment hat hónapig, ekkor Vajda városgazda segített rajtam, tavaly télen bejuttatott a temetőbe. Az ínségmunkásokra felügyeltem. Sírásás? Hát istenem, ástam is, de csak, hogy ne fázzam. Ez a temetői munka három hónapig tartott és heti 15 pengőt kerestem. Ezután ugyancsak Vajda úr bejuttatott ide az irodába, ahol az ínséglisztet, burgonyát és Lókolbászt osztjuk ki, heti 11 pengőért. Ez minden jövedelmem. Kérdem öntől, hogyan lehet ebből megélni? És a sport? Trénere vagyok a városi csapatnak, az UVASC-nak amatőr alapon és egy cégcsapatnak, amelyben játszom is. November 12-én játszottam a céglig a válogatottban, és úgy mint akár tíz évvel ezelőtt.’’ Majd a beszélgetés végén ezeket mondja: „El kellett adnom életem legszebb eredményeit: a két bajnoki aranyérmet, a bajnoki aranygyűrűket, a genfi aranykarórát, csak a carrarai márványplakett maradt meg, amit 25. válogatottságomra kaptam a 13:1-es francia meccsen „Engedjék külföldre az ágrólszakadtakat! Ez az egyedüli recept, amit ebben a helyzetben a Sporthírlap ajánlani tud a sportvezetésnek. Nem munkát, kenyeret kért a Sporthírlap a tengődő, élvonalbeli futballistáknak, hanem útlevelet. De ehhez sem juthat mindenki hozzá. Mindössze 93 élvonalbeli futballistának jutott az a „szerencse”, hogy külföldre kerülhetett. S hogy miért akartak külföldre menni százával a futballisták, azt is megírta a Sporthírlap. Két interjút közölt, az egyiket egy amatőr, a másikat egy profi játékostól. Kérdem az egyiktől:— Mi vagy te? Géplakatos. De nem vagyok géplakatos, mert 16 hónapja nincs munkám, és már futballozni sem tudok. Azelőtt szépen öltözködtem, most a mutter ad enni. De mást nem adhat, gyárba jár, abból ad enni. Futballozni? Szégyellek a fiúk közé menni, meg nem is bírok úgy játszani, tetszik tudni, az ember nem él , úgy ... Megkérdem a másikat, a kisprofit, hogy ő mire vár. Én is külföldre szeretnék. — Az egyesületedben miért nem maradtál? — Megmaradnék, de nem bírnak toltam. És azt is kívánják, hogy formában legyek. Hát lehetek? Az egyletben belátják, hogy heti 5 pengőből nem lehet formában maradni, állás is kellene. Állás...” Befejezzük a lapozgatást, de ha egyik-másik jó emlékezőtehetséggel rendelkező szurkoló vagy idős játékos úgy találja, hogy ő még érdekesebb dolgokra emlékszik, szívesen fogadjuk levelét. H. J. Könyvespolc Jurij Olcsa: Irigység. Olesa regénye drámai lüktetéssel eleveníti meg a gigantikus építkezések első éveit. (Európa.) Ragyamby András: Kiúszó Egy kislány és hat kis kamasz története. (Móra F.) Omár Chájján: Robátyát. Amit ebben a könyvben olvashatunk, a legtisztább líra. A verseket eredeti perzsa nyelvből Hegyi Endre fordította. (Magyar Helikon.) Pirre Daix: így élünk Párizsban... Pierre Daix — mint az utóbbi években annyi francia író — érzékenyen, frissen reagál az élet újra új fordulataira. (Európa.) Mikszáth Kálmán: A Tisztelt Ház, politikai karcolatok. Mikszáth Kálmán válogatott műveinek új kötete. (Szépirodalmi.) November 5-én a Népstadionban: MTK — Young Boys EK-mérkőzés. ■— Jegyek kaphatók a Sportpropagandánál 130-tól] VsS-ig Szombaton is 11-ig. (Vili., Rákóczi út 57/a)