Népsport, 1959. január (15. évfolyam, 1-21. szám)

1959-01-01 / 1. szám

Feleeshetetlen Nem mindennap akadnak feledhetetlen pillanatok az ember életében. Ezért becsesek, ezért őrizzük meg őket az emlékezetünkben éveken át, s elevenítjük fel őket időnként, hogy melegedjék fel tőlük a szívünk. A sportember életében is vannak feledhetetlen pil­lanatok, nagy győzelmek vagy váratlan, nagy veresé­gek döntő pillanatai. Azok a pillanatok, amelyeket,­ minden megfordul, amelyekben egy hajszálon múlik a győzelem vagy a vereség, vagy amelyekben közbelép a véletlen, a szerencse, esetleg a balszerencse. Idézzük ezeket a pillanatokat most, az év utolsó napján, hiszen az 1958-as esztendő is bőven hozott be­ TAKTIKAI GYŐZELEM Évtizedek óta Párizs rendezi meg Wimbledon után a teniszsport legna­gyobb ,,hivatalos” versenyét. S mert „hivatalos”, ezért félhivatalos salak­pályás világbajnokságnak számít. (VB és EB nincs a teniszben, azokat Wimb­ledon, Párizs, Forest Hill és váltakozva még egy európai úgynevezett „hivata­los” verseny helyettesíti. A szerk.) Pá­rizsban már a rajthozállás is bizonyos rangot jelent, hát még, ha valaki he­lyezést vagy végső győzelmet szerez. A párizsi siker hírnevet, dicsőséget je­lent és többnyire előkelő helyezést a világranglistákon. Mint ahogy a mi Zsuzsánknak, Körmöczi Zsuzsának is azt jelentette, amikor már túl volt rajta. De amíg odáig eljutott... For­­dulóról-fordulóra mindig nehezebb el­lenfeleket kellett legyőznie, a hajrá­ban pedig már világnagyságok követ­keztek. S végül a döntő Shirley Bloo­­mer ellen ... Nagyszerűen kezdtek mind a ketten. Körmöczi élesebbeket, hosszabbakat ütött és 4:2-re elhúzott. Az angol lány azonban nem hagyta magát. 4:4 után gyilkos iramú játék következett és­­ Zsuzsáé lett az ötödik gém, sőt 6:4-re a játszma is. A második játszmába Bloomer mindent beleadott és sikerült 3:0-ra megugrania. A teniszezők ilyen­kor jóformán ellenállás nélkül szokták a játszmát ellenfelüknek átengedni, hogy a döntő játszmába annál jobban belefekhessenek. Körmöczi Zsuzsa azonban másképp csinálta. Lelkileg ugyan ő is feladta, de játékán ez nem látszott meg. Céltudatosan kergette el­lenfelét egyik sarokból a másikba, ő azonban a nehéz labdákért nem futott. Mindenki azt hitte, ellenfele is, hogy fáradt, pedig tulajdonképpen ekkor szedte magát idegileg rendbe, s közben Bloomer­­erejét tervszerűen fogyasz­totta. A játszma 6:1-re Bloomeré lett. Női mérkőzéseken 1:1 játszma után pihenőt lehet tartani, ha valamelyik küzdő fél igényli. A bírók és az angol lány is azt hitte, hogy Körmöczi Zsu­zsa kapva-kap az alkalmon, hogy pi­henhessen. Nagy volt azonban az elké­pedés, a legjobban Bloomer csodálko­zott, amikor Zsuzsa kijelentette, hogy nem kíván élni a szabályadta lehető­séggel, így aztán természetesen Bloo­mer sem, aki a második játszma fölé­nyes megnyerése után már nyeregben érezte magát. De az igazi meglepetés csak ezután következett. Körmöczi ettől kezdve egyszerűen nem tudott rontani. Te­nyeres és fonákütései nyomán közvet­lenül a vonalak mellé vágódtak a lab­dák, a hálónál pedig halálbiztosan „ölt”. Körmöczi Zsuzsa valósággal le­rohanta ellenfelét, 5:0-nál engedte csak egy kicsit lélegzethez jutni. Egy kis megtorpanás után végül is 6:2-re nyert. Csodálatosan szép, felejthetetlen győ­zelem volt, Körmöczi Zsuzsának ez volt élete eddigi legnagyobb sikere. Három­­at a vízben­ ­, a nedves bőr a ke­ ... érte... mint az agya... Ilyesmit legutóbb Ras­­tellitől láttunk. De az zsonglőrkirály volt. Második pillanat, tak­tika. Újra zúg a lelátó, a mozgékony D'Achille tör kapura. Boros hosz­­szan kinyúl s a mentés pillanatával már indít is. Molnár Robi kilő, meg­lódul az egész csapat, keresztben-hosszában szövik át a pályát, az olaszok pedig , mint légy a pókhálóban. Mar­­kovits vágtat, egy pilla­natra megtorpan, hátra­­húzós testesei, már ke­zén a labda, ő nyargal tovább. És robban a ra­kéta harmadik lépcsője. Most a túloldalon Kani­zsa nyújtja úszás köz­ben magasra a kezét. Markovits passza, mint egy érett körte, ráhull, Markovitsot már három fehérsapkás nyüzsgi kö­rül, Kanizsa körül egy lélek sincs és Cavaldoni, az olasz kapus csak el­­nyűtten legyint. 7:0. Harmadik pillanat, küzdőszellem. Kanizsa a parton, emberhátrány a szovjet csapat ellen, nem az a kimondott fő­nyeremény. Tartjuk a labdát. 1:0 a javunkra, de hát előbb-utóbb egyenlíteniük kell. Mol­nár dajkálja a labdát a baloldalon, megfordul, néhány tempót tesz hát­rafelé. És akkor... éles, parancsoló kiáltás larsan. Nézd csak, Dö­mötör átpréseli, átgyúr­ja magát Prokopov és Breus vasfalán, méteres az előnye, száll a labda és mégis, az emberhát­rány ellenére is... 2:0. Azután ... Markovits áll az emelvény legma­gasabb fokán, magas­­ra emeli, felnyújtja a szeptemberi éjszakába, a világot jelentő reflek­torfénybe a sikert, a diadalt, a kupát. Szól a Himnusz és hatezer em­ber hátán egyszerre fut végig a boldogság, a megilletődöttség bizser­gése. De ez már a negye­dik pillanat... A magyar csapat szép­­jén újra a új­ra lépett, tech... taktikában, küzdőszel­lemben klasszissal múlta felül Európát. Technika, taktika, küzdőszellem... három felejthetetlen pillanatba zsúfolva. Első pillanat, techni­ka. Kárpáti Gyuri bir­kózik az óriási termetű jugoszláv Cipcivel. A hátvéd Kárpáti elé tusz­kolja magát, elválasztja a labdától, csalódottan morajlik hatezer torok. Aztán ... halálos csend s a következő pillanat­ban még a csillagok is rémülten pislognak a ki­törő diadalkiáltástól. Muskatirovics — a torna legjobb kapusa — nehe­zen ocsúdik, hosszú ideig tart míg megérti a tragikus valót. Mi történt? Kárpáti Cipel hóna alatt előre nyúlt, felpöc­cintette a labdát, az át­szállt mindkettőjük feje felett, Gyuri csukaug­­rással ment fel érte s abban a pillanatban. Óriási fölénnyel győzött­­ mégsem bajnok Mozi helyett — edzés . Színház helyett — edzés . Esti pihenő he­lyett — edzés és tervrajz-készítés. Hónapokon át ez volt Hatlaczki Fe­renc napi menetrendje, mígnem el­érkezett a prágai kajak VB ideje. Világbajnokunk sok-sok külföldi el­lenfelével együtt ott ült a rajthe­lyen saját tervezésű, „testreszabott” kajakjában. Ha izgatott volt is — mert az volt —, mégis megnyugtató érzés volt számára az a tudat, hogy tisztességesen, becsületesen készült fel erre a viadalra. Elindult a mezőny, s amikor a felhőszakadás a Vitová fölé ért, már hármas élboly haladt jóval a me­zőny előtt: Briel, Hatlaczki és Ström­­berg. Sokáig ez is volt a sorrend közöttük, ám amikor az utolsó kör­be befordultak, Hatlaczki robbantá­sa sikerült, s Briel és Strömberg nem bírt Hatlaczki fergeteges ira­mával. Ez volt az a pillanat, amikor el­dőlt az első három hely sorsa — ha csak valamelyikük be nem borul a vízbe. Egyikük sem jutott erre a sorsra, ám a helyezések mégis meg­változtak. Hatlaczki ugyanis 75 méternyi előnnyel futott be Briel előtt — a cél mellé! Briel pedig ugyanoda, ahová Hatlaczki, 25 méterrel Ström­berg előtt. A világbajnok így mégsem Hat­laczki lett, még csak nem is Briel, hanem Strömberg, mivel ő időben észrevette a két befutó bóját, s ott ért a célba. S Hatlaczkinak ezen a világbaj­nokságon az aranyérem helyett meg kellett elégednie egy elismerő ok­levéllel. . Sovány vigasz volt ez ... “2 Csütörtök, 1959. január 1. KÉT DUDÁS A ZÁGRÁBI CSÁRDÁBAN... — Az év annyi balsikere után amolyan csakazértis hangulatban­­futottunk ki a zágrábi stadionban, meg akartuk mutat­ni, hogy­­ számolni kell velünk. Az első félidőben hosszú idő után először játszott igazán jól a csapat, csak még a góllövés nem ment igazán — emlékezik vissza Sándor Károly a jugoszlávok elleni mér­kőzésre. Fordulás után azonban jött a nagy meg­lepetés: a jugoszlávokat mintha kicserél­ték volna, s negyedórával a befejezés előtt 4:2-re húztak el — erre mi emléke­zünk vissza, akik idehaza a rádió mellett már „feladtuk"­ a mérkőzést, s majdhogy­nem belenyugodtunk egy újabb vereség­be, ami akkor nem is számított volna valami túlságosan nagy meglepetésnek. — Ahogy a legreménytelenebb pillana­tokban is lelkesítettük egymást, mintha mindannyian éreztük volna, hogy nem szabad vesztenünk. Budai Lacival együtt szünet nélkül száguldoztunk a csatársor majd minden pontján. És akkor mi, a két örök vetélytárs — egyidőben kerültünk az élvonalba, mindketten a jobbszélső posztján, s azóta is váltakozó sikerrel verekszünk a válogatottságért — azokban a nehéz percekben vetélytársakból igazi, önzetlen segítőtársakká változtunk át! Budai Laci önzetlensége nem ismert ha­tárt, adta a jobbnál jobb labdákat s egy­szer azon vettem észre magam, hogy ne­kem a jobbszélső feladatköréből csupán a gólrúgás maradt. — Mikor Budai szögletéből Tichy Lajos 4:3-ra javított, már biztos voltam benne, hogy kicsikarjuk az egyenlítést. Két perc múlva a meccs egyik hőséhez, Bundzsák Dezsőhöz adtam a labdát, s máris mint egy őrült futottam be a kapu elé. Dezső megértett, s amikor a legjobb helyzetbe értem, pontosan ívelt labdájába csak a szívemet-lelkemet és kemény fejemet kellett belevágnom ... Egy pillanatra be­hunytam a szemem, s mikor a síri csend nem engedett föl, tudtam, éreztem, hogy a hálóban táncol a labda. Boldog voltam, hogy odahaza, akik az utolsó percig ki­tartottak a rádió mellett, nem oly nagy szomorúsággal álltak fel a kényelmes fo­tóból, mint én egy héttel azelőtt, amikor a Moszkvából érkező közvetítést hallgat­­tam az 1:3-ról — fejezte be Sándor Ká­roly, legapróbb termetű nagy szélsőnk. ­ A magyar sportolók 1958-ban 13 i . sportágban 14 felnőtt és 1 ifjúsági é­v világbajnokságon vettek részt. A fel-­­­­­nőtt világbajnokságokon összesen 3 i­­ I., 12. II. és 6 III. helyezést értek el. I 1 Az ifjúsági vívó-világbajnokságon per­­­­­dig 1 első és 1 II., valamint 1 IV. 1t . helyet szereztek. CSAK NYUGODTAN Horváth Zoli hátradől a széken és mosolyog. — Emlékszel — mondja —, milyen feldúlt arccal jöttek hozzám a srácok, amikor Lolit 5:3-ra megvertem, úgy, hogy előzőleg ő vezetett 3:b­e? Szid­tak, hogy ezt ne csináljam, ne játsszam az idegeikkel, mert bele­őrülnek. Erre én azt feleltem: az a fontos, hogy én nyugodt vagyok. No, ez jutott eszembe, amikor a francia Arabóval álltam, szemben a bukaresti Florensca nagy csarnokában és 3:3 volt az eredmény. Most aztán csak­ugyan nyugodtnak kell lennem, mert ha ezt a csörtét megnyerem­, akkor enyéim az ifjúsági világbajnoki cím. Álltunk egymással szemben és a sisak rostélyán keresztül igyekeztem kilesni a tekintetéből, mire készül. Persze nem sokat lehetett látni. Nem baj, gondoltam, az a fontos, hogy nyugodt maradjak. Hadd idegeskedjék ő. Egy pillanatra lenéztem az emelvényről, láttam Bakonyi és a kis Szabó izga­lomtól sápadt arcát. Nekem szurkol­­tak. Aztán eszembe jutott a meny­asszonyom, hogy örülne, ha nyernék. Az is átfutott az agyamon, hogy meg kéne igazítani a ruhámat, mert szere­tem, ha minden rendben van rajtam. Érdekes, hogy ilyenkor egy pillanat alatt mennyi minden megfordul az ember fejében. Aztán Arabo megmoz­dult. Akkor már csak rá figyeltem és közben állandóan mondogattam ma­gamnak: „most maradj nyugodt, el ne hirtelenkedjél valamit”. Két tus kell. Ezeket jól ki kell dolgozni, kockáztat­ni nem szabad semmit. És akkor el­kaptam a tempót. Arabo támadott, de az én tempóvágásom már rajta ült. 4:3-ra vezettem. Még nyugodtabb let­tem., Arabo még idegesebb. „Allez" után egy darabig kerestük a távolsá­got, aztán valami belülről megsúgta, hogy most kell támadnom. „Egyenes fejvágást adok neki’’ — villant át az agyamon. Hirtelen kitörtem és már csattant is a sisakján a kardom. A zsűrielnök kiáltott: „Gauche touché!” Győztem. Ilyen egyszerű az egész. Így elmondva... listn&to. lőlük. Ha átfutunk rajtuk, egy kicsit ízelítőt kapunk a múlt év nagy eseményeiből, nagy győzelmek és egy emlékezetes vereség pillanatai vonulnak el újra előttünk. És ezek a nagy pillanatok nemcsak érdekesek, ha­nem igen-igen tanulságosak is. Világcsúcs!... VILÁ­G­C­S­Ú­C­S!... Amikor a pályára lépett, közelében egyre-másra lobbantak a vakufények. A fotóriporterek az új világcsúcstartót, a 922 fát dobó Szmoljanovics jugoszláv tekézőt fényképezték. Mielőtt az első golyót felemelte, annyit még hallott, hogy valaki mögötte megjegyezte: „Jetzt kommt der Autómat...” Automata­ embernek, gépnek nevez­ték, mert egyesek szerint nincsenek idegei. Kikapcsolja verseny közben őket, mint most is: csak a játék, a ver­seny érdekli, abban oldódik fel. ... Az első dobások nem sikerülnek. A tarolásnál már jobban megy, egyre jobban sikerülnek a dobások. A közön­­ség között a 150. dobása után elterjed, hogy valami érdekes dolog születik itt, a magyar fiú keze nyomán, ő mind­erről nem tud semmit. Kiveszi a go­lyót, összpontosít. Eldobja a golyót. És újra kezdi. A torka kiszárad. Nyel egy nagyot. Soha nem készít magának vi­zet. A veríték a nyakáról a hátába csurog, onnan a lábszárán át végig. Nem törülközik, nincs is a közelben a törülközője. Jól tudja, egy röpke tör­lés vagy egy hörpintés is kizökkenti a nyuga­lmából. Újra visszaesik a telinél. Nem éri el az ötös átlagot sem. Szinte minden golyó „szúrásra” megy. Körülötte né­­hányan felállnak, elégedetlenkedni kez­denek. Ezt észreveszi, megérzi, a bizalom megingott körülötte. Jön az utolsó 25 dobás. Tudja, most dől el eredményes szereplése. Semmi másra nem gondol, csak a játékra, a versenyre, a küzdelem hevíti. Javítani akar a dobásain. Még jobban összpon­tosít. Nem érez fáradtságot. Minden sike­rül neki. Ez felfrissíti. A közönség ütemesen biztatja. A ki­­lencszázhuszonharmadik fa után — amellyel megdönti a Jugoszláv tekéző rövid életű világcsúcsát — feláll a kö­­zönség, ütemes tapsot hall. Csak előre néz. Egy villanásnyira átfut benne: valaminek történnie kellett!... Idegei felett még mindig uralkodik. Utolsó dobása után, miközben a teke rajongói a levegőbe dobálják, tudja csak meg. 943-as dobásával új világ­csúcsot állított fel! Most elhomályosodik előtte minden. Csak azt látja, hogy papírlapokat tesz­nek eléje. Idegei elernyednek és keze reszket, amikor élete első autogram- ját adja és leírja: SZABÓ JÓZSEF... Most nem vette tudomásul, hogy ideges Az idegesség gonosz sátánja, mint ahogy an­nak idején elkísérte Papp Jenőnét Snagovba, Bledbe és Duteburgbe, elkísérte őt a poznani evezős EIA-re és a kel­lemetlen útitárs­a cél egyesek döntőjében is mellé ült. De Pappné ezúttal nem kiván tudo­mást szerezn­i üldözőjé­ről. Ideje sincs rá, hi­szen máris feltette az indító a kezét. Rajtol­nak ... Pappné szemébe süt a nap, hunyorog,, nem néz föl, csak húz, nagyokat és keményeket. Gyorsan, nagyon gyorsan szalad a hajója és mintha vala­mi azt súgná neki, hogy­­ csak tovább,­bátran, most jobbal válthatod fel ed­digi harmadik helyeidet. Balról a német Vogt víz­­fogásának jellegzetes hangját hallja, jobbról pedig többi ellenfelének lapátja keveri a vizet. Óráknak tűnnek a per­cek, erős az iram, de ő nem lankad. Még két­ezer sem fordulhat kör­be a percmutató, ami­kor húsz igazán kemény csapással szökni kíván. Sikerült? Nem mer ki­nézni a hajóból. Aztán mégis jobbra hátrafelé káptalant. Négyen evez­nek ott: az osztrák Sika, a szovjet Sirjajeva, a lengyel Mokowska és a holland Lederus. De bal­ra is megkockáztat egy pillantást. Tisztán látja Vogt hátát, tehát vezet. S közben rohannak alat­ta a méterek már túl van a táv felén. Hatszáz méter, hétszáz méter, egyre többen állnak a parton, egyre közelebb kerül ahhoz a vonalhoz, amelyen eldől, hogy­ há­tuk közül ki a legjobb. Még kétszáz méter, s Pappné még mindig ve­zet. Hajrázik mindenki, hajrázik a magyar ver­senyző is és már senki­nek sem ad alkalmat az előzésre. Húszezer te­nyér tapsvihara köszönti a női e­gyesek Európa­­bajnokát. Izzad­tan, fáradtan áll Pappné a győzelmi tu­tajra, s amikor felcsen­dülnek e magyar him­nusz szárnyaló hangjai, néhány könnycsepp hull a bajnok nyakába akasz­tott győzelmi koszo­rúra. A .,kisördöge pórul járt Pici, törékeny, barna kislány. Senki nem merné „ráfogni”, hogy a bátrak sportjának híve — sőt többszörös világ­rekord­er. Amikor eredményeiről kérde­zik, pirul és szégyenlősen szabadkodik. Pedig nincs szégyellni valója! Nagy Éva, a 20 éves újpesti ejtőernyős egy év alatt 2 országos, 3 világ- és 1 új női alapcsúcsot állított fel részben egyéni, részben csoportos ejtőernyős ugrásban. Kérdezem: — Félt-e valamikor? ►- Soha. •­ Mindig bízott magában? _— Mindig__— majd kis szünet után halkan hozzáteszi —, vagy talán egyszer, egyetlen egyszer nem__ Az időjárás már hűvös, októberi volt. Budaörsön, a repülőtéren néhány főnyi gárda csoportosult az AN—2 mel­lett. 3 lány, a többi fiú. Ejtőernyősök.­­— Vigyázzatok, ügyeskedjetek! — Ez volt minden útravaló, amikor Papp Ka­talin, Sörös Erika és Nagy Éva gépbe szállt, hátha valamelyikük meg tudja dönteni a 600 méteres kombinált cél­ugrás 498 centim­éte­res világcsúcsát. A légkör izgatott, feszült. A szélerősség erősen változó, s eddig még semmilyen világcsúcsjavításuk sem sikerült. Elsőnek Papp Kati ugrott. Eredménye 18 méter, neki már nem lehetett esé­lye. Sörös Erika viszont jobban star­tolt, s Éva ugrása 7 méter 9 centire si­került. Fel, újból, a ferlegek közé. Már csak ketten voltak. Erika indult — sikerte­lenül. Hirtelen talajmenti szelet kapott, hiába volt minden. Nagy Éva a gépből látta az ugrás kudarcát és életében elő­ször kétségbeesett — Megszeppentem — emlékezik vissza. — A szél erős, az első ugrás semmit­mondó, már nincs semmi esélyem. Ez járt az eszemben. S míg a gép újból rárepült a célra, Nagy Éva hihetetlen csatát vívott ma­gában. Az ejtőernyősök ,kisördöge” ott mormogott a fejében: „Minek ug­­rasz, minek? Haha, te akarsz győzni, amikor nálad jobbaknak sem sikerült? Haha, haha!!!” A kislány próbált feleselni vele, de a vita csak­ elgyötörte — inkább ugrott. A csípős szél elkapta, kegyetlenül ci­­bálta, de ő nem adta meg magát. Már csak 150 méterre volt a földtől, de még mindig csúsztatott, irányított, küzdött. Végül olyan hirtelen ért földet, hogy egészen elkábult, s csak a fiúk üdv­rivalgására tért magához. Sikerült a világcsúcs! A célkereszt­től mindössze 90 centiméterre ért föl­det, így a két ugrás összesített ered­ménye 395,5 centiméter lett. Nagy Éva azóta mindig bízik magá­ban, mert nemcsak a „kisördögön”, ha­nem a nehéz körülményeken is meg­tanult úrrá lenni. A MARGITSZIGET FÁI ALATT ... ,,A szőnyegre lép zöld bokaszalaggal Sülé Törökország. ...piros, bokaszalaggal...” Ó, te bohó bemondó! Te akarod túlkiabálni négyszer torok lelkesítő, dübörgő csatakiáltását? „Hajrá, Pólyák! Hajrá Pólyák!” — ostromol és követelőzik a tömeg, s ahogy a csillagos égről visszaverődik e hang, belereszketnek az évszázados fák lomha levelei, s feltarajozódik tőle a szelíden csobogó öreg Duna. „Hajrá, Pólyák!” Négyezer ember gyomra táncol a tarkában itt. A Margitsziget csillagsátora alatt, négyezer láthatatlan erecskéből csörgedezi beléd a lelkesedés, az erő, az akarat. „Hajrá, Pólyák!” „Gyerünk, Imre! A budapesti birkózó VB-n magyar világbajnokot akar ünnepelni a lelátó. A török kezd jobban, s egy ügyes kardobással már az első percben­­ rántja a szőnyegre a magyar fiút A közönségbe beledermed a szó, a­­ birkózó azonban, mint a gumilabda pattan fel, s már újra tettrekész. „Si vezet”... — hullámzik végig a sóhaj a nézőtéren és a török már ismé támadni készül. Pólyák... Pólyák azonban mintha nem volna olyan gyors és magabiztos, mint máskor. „Fél talán . . .?” Hessegessük el tőle a félelem dermesztő jégmadarát! „Hajrá, Pólyák! Mindent bele!” Sille ismét befogja a magyar fiú karját, elindítja a támadást... — egy pillanatra a lélegzet is eláll — de ott a levegőben, esés közben történik valami. 01 Hát Pólyák várta ezt a támadást, tőrbecsalta ezt a gyanútlan török fiút, s ragyogó ellenfogásá­ból már amaz szeretne menekülni. De nem tud! Lille van alul, Pólyák ráesik, villanásnyi fordítás . .. Tus! Tu ... u .. .sl Extázisban ugrik talpra négyezer ember, s úgy zúg, ment, hogy villámoknak kellene cikázniuk nyomában a levegőben. Az egyik fointozó bíró keze azonnal a levegőbe emelkedik. A másik azonban bizonytalankodik, emelné is a kezét, meg nem is. Még torka riadót fúj, tombol az orkán, Lille rémülten nézi a­­ vezetőt. Az közelebb megy a bizonytalankodóhoz, s rákiált: tus? ... Tus!... Tus!... Pólyák már a magyar vezetők karjaiban van, a lelát szárnyal, szinte dalol a négyezer ember, világbajnokot ünnepel!

Next