Népsport, 1959. január (15. évfolyam, 1-21. szám)
1959-01-01 / 1. szám
Feleeshetetlen Nem mindennap akadnak feledhetetlen pillanatok az ember életében. Ezért becsesek, ezért őrizzük meg őket az emlékezetünkben éveken át, s elevenítjük fel őket időnként, hogy melegedjék fel tőlük a szívünk. A sportember életében is vannak feledhetetlen pillanatok, nagy győzelmek vagy váratlan, nagy vereségek döntő pillanatai. Azok a pillanatok, amelyeket, minden megfordul, amelyekben egy hajszálon múlik a győzelem vagy a vereség, vagy amelyekben közbelép a véletlen, a szerencse, esetleg a balszerencse. Idézzük ezeket a pillanatokat most, az év utolsó napján, hiszen az 1958-as esztendő is bőven hozott be TAKTIKAI GYŐZELEM Évtizedek óta Párizs rendezi meg Wimbledon után a teniszsport legnagyobb ,,hivatalos” versenyét. S mert „hivatalos”, ezért félhivatalos salakpályás világbajnokságnak számít. (VB és EB nincs a teniszben, azokat Wimbledon, Párizs, Forest Hill és váltakozva még egy európai úgynevezett „hivatalos” verseny helyettesíti. A szerk.) Párizsban már a rajthozállás is bizonyos rangot jelent, hát még, ha valaki helyezést vagy végső győzelmet szerez. A párizsi siker hírnevet, dicsőséget jelent és többnyire előkelő helyezést a világranglistákon. Mint ahogy a mi Zsuzsánknak, Körmöczi Zsuzsának is azt jelentette, amikor már túl volt rajta. De amíg odáig eljutott... Fordulóról-fordulóra mindig nehezebb ellenfeleket kellett legyőznie, a hajrában pedig már világnagyságok következtek. S végül a döntő Shirley Bloomer ellen ... Nagyszerűen kezdtek mind a ketten. Körmöczi élesebbeket, hosszabbakat ütött és 4:2-re elhúzott. Az angol lány azonban nem hagyta magát. 4:4 után gyilkos iramú játék következett és Zsuzsáé lett az ötödik gém, sőt 6:4-re a játszma is. A második játszmába Bloomer mindent beleadott és sikerült 3:0-ra megugrania. A teniszezők ilyenkor jóformán ellenállás nélkül szokták a játszmát ellenfelüknek átengedni, hogy a döntő játszmába annál jobban belefekhessenek. Körmöczi Zsuzsa azonban másképp csinálta. Lelkileg ugyan ő is feladta, de játékán ez nem látszott meg. Céltudatosan kergette ellenfelét egyik sarokból a másikba, ő azonban a nehéz labdákért nem futott. Mindenki azt hitte, ellenfele is, hogy fáradt, pedig tulajdonképpen ekkor szedte magát idegileg rendbe, s közben Bloomererejét tervszerűen fogyasztotta. A játszma 6:1-re Bloomeré lett. Női mérkőzéseken 1:1 játszma után pihenőt lehet tartani, ha valamelyik küzdő fél igényli. A bírók és az angol lány is azt hitte, hogy Körmöczi Zsuzsa kapva-kap az alkalmon, hogy pihenhessen. Nagy volt azonban az elképedés, a legjobban Bloomer csodálkozott, amikor Zsuzsa kijelentette, hogy nem kíván élni a szabályadta lehetőséggel, így aztán természetesen Bloomer sem, aki a második játszma fölényes megnyerése után már nyeregben érezte magát. De az igazi meglepetés csak ezután következett. Körmöczi ettől kezdve egyszerűen nem tudott rontani. Tenyeres és fonákütései nyomán közvetlenül a vonalak mellé vágódtak a labdák, a hálónál pedig halálbiztosan „ölt”. Körmöczi Zsuzsa valósággal lerohanta ellenfelét, 5:0-nál engedte csak egy kicsit lélegzethez jutni. Egy kis megtorpanás után végül is 6:2-re nyert. Csodálatosan szép, felejthetetlen győzelem volt, Körmöczi Zsuzsának ez volt élete eddigi legnagyobb sikere. Háromat a vízben , a nedves bőr a ke ... érte... mint az agya... Ilyesmit legutóbb Rastellitől láttunk. De az zsonglőrkirály volt. Második pillanat, taktika. Újra zúg a lelátó, a mozgékony D'Achille tör kapura. Boros hoszszan kinyúl s a mentés pillanatával már indít is. Molnár Robi kilő, meglódul az egész csapat, keresztben-hosszában szövik át a pályát, az olaszok pedig , mint légy a pókhálóban. Markovits vágtat, egy pillanatra megtorpan, hátrahúzós testesei, már kezén a labda, ő nyargal tovább. És robban a rakéta harmadik lépcsője. Most a túloldalon Kanizsa nyújtja úszás közben magasra a kezét. Markovits passza, mint egy érett körte, ráhull, Markovitsot már három fehérsapkás nyüzsgi körül, Kanizsa körül egy lélek sincs és Cavaldoni, az olasz kapus csak elnyűtten legyint. 7:0. Harmadik pillanat, küzdőszellem. Kanizsa a parton, emberhátrány a szovjet csapat ellen, nem az a kimondott főnyeremény. Tartjuk a labdát. 1:0 a javunkra, de hát előbb-utóbb egyenlíteniük kell. Molnár dajkálja a labdát a baloldalon, megfordul, néhány tempót tesz hátrafelé. És akkor... éles, parancsoló kiáltás larsan. Nézd csak, Dömötör átpréseli, átgyúrja magát Prokopov és Breus vasfalán, méteres az előnye, száll a labda és mégis, az emberhátrány ellenére is... 2:0. Azután ... Markovits áll az emelvény legmagasabb fokán, magasra emeli, felnyújtja a szeptemberi éjszakába, a világot jelentő reflektorfénybe a sikert, a diadalt, a kupát. Szól a Himnusz és hatezer ember hátán egyszerre fut végig a boldogság, a megilletődöttség bizsergése. De ez már a negyedik pillanat... A magyar csapat szépjén újra a újra lépett, tech... taktikában, küzdőszellemben klasszissal múlta felül Európát. Technika, taktika, küzdőszellem... három felejthetetlen pillanatba zsúfolva. Első pillanat, technika. Kárpáti Gyuri birkózik az óriási termetű jugoszláv Cipcivel. A hátvéd Kárpáti elé tuszkolja magát, elválasztja a labdától, csalódottan morajlik hatezer torok. Aztán ... halálos csend s a következő pillanatban még a csillagok is rémülten pislognak a kitörő diadalkiáltástól. Muskatirovics — a torna legjobb kapusa — nehezen ocsúdik, hosszú ideig tart míg megérti a tragikus valót. Mi történt? Kárpáti Cipel hóna alatt előre nyúlt, felpöccintette a labdát, az átszállt mindkettőjük feje felett, Gyuri csukaugrással ment fel érte s abban a pillanatban. Óriási fölénnyel győzött mégsem bajnok Mozi helyett — edzés . Színház helyett — edzés . Esti pihenő helyett — edzés és tervrajz-készítés. Hónapokon át ez volt Hatlaczki Ferenc napi menetrendje, mígnem elérkezett a prágai kajak VB ideje. Világbajnokunk sok-sok külföldi ellenfelével együtt ott ült a rajthelyen saját tervezésű, „testreszabott” kajakjában. Ha izgatott volt is — mert az volt —, mégis megnyugtató érzés volt számára az a tudat, hogy tisztességesen, becsületesen készült fel erre a viadalra. Elindult a mezőny, s amikor a felhőszakadás a Vitová fölé ért, már hármas élboly haladt jóval a mezőny előtt: Briel, Hatlaczki és Strömberg. Sokáig ez is volt a sorrend közöttük, ám amikor az utolsó körbe befordultak, Hatlaczki robbantása sikerült, s Briel és Strömberg nem bírt Hatlaczki fergeteges iramával. Ez volt az a pillanat, amikor eldőlt az első három hely sorsa — ha csak valamelyikük be nem borul a vízbe. Egyikük sem jutott erre a sorsra, ám a helyezések mégis megváltoztak. Hatlaczki ugyanis 75 méternyi előnnyel futott be Briel előtt — a cél mellé! Briel pedig ugyanoda, ahová Hatlaczki, 25 méterrel Strömberg előtt. A világbajnok így mégsem Hatlaczki lett, még csak nem is Briel, hanem Strömberg, mivel ő időben észrevette a két befutó bóját, s ott ért a célba. S Hatlaczkinak ezen a világbajnokságon az aranyérem helyett meg kellett elégednie egy elismerő oklevéllel. . Sovány vigasz volt ez ... “2 Csütörtök, 1959. január 1. KÉT DUDÁS A ZÁGRÁBI CSÁRDÁBAN... — Az év annyi balsikere után amolyan csakazértis hangulatbanfutottunk ki a zágrábi stadionban, meg akartuk mutatni, hogy számolni kell velünk. Az első félidőben hosszú idő után először játszott igazán jól a csapat, csak még a góllövés nem ment igazán — emlékezik vissza Sándor Károly a jugoszlávok elleni mérkőzésre. Fordulás után azonban jött a nagy meglepetés: a jugoszlávokat mintha kicserélték volna, s negyedórával a befejezés előtt 4:2-re húztak el — erre mi emlékezünk vissza, akik idehaza a rádió mellett már „feladtuk" a mérkőzést, s majdhogynem belenyugodtunk egy újabb vereségbe, ami akkor nem is számított volna valami túlságosan nagy meglepetésnek. — Ahogy a legreménytelenebb pillanatokban is lelkesítettük egymást, mintha mindannyian éreztük volna, hogy nem szabad vesztenünk. Budai Lacival együtt szünet nélkül száguldoztunk a csatársor majd minden pontján. És akkor mi, a két örök vetélytárs — egyidőben kerültünk az élvonalba, mindketten a jobbszélső posztján, s azóta is váltakozó sikerrel verekszünk a válogatottságért — azokban a nehéz percekben vetélytársakból igazi, önzetlen segítőtársakká változtunk át! Budai Laci önzetlensége nem ismert határt, adta a jobbnál jobb labdákat s egyszer azon vettem észre magam, hogy nekem a jobbszélső feladatköréből csupán a gólrúgás maradt. — Mikor Budai szögletéből Tichy Lajos 4:3-ra javított, már biztos voltam benne, hogy kicsikarjuk az egyenlítést. Két perc múlva a meccs egyik hőséhez, Bundzsák Dezsőhöz adtam a labdát, s máris mint egy őrült futottam be a kapu elé. Dezső megértett, s amikor a legjobb helyzetbe értem, pontosan ívelt labdájába csak a szívemet-lelkemet és kemény fejemet kellett belevágnom ... Egy pillanatra behunytam a szemem, s mikor a síri csend nem engedett föl, tudtam, éreztem, hogy a hálóban táncol a labda. Boldog voltam, hogy odahaza, akik az utolsó percig kitartottak a rádió mellett, nem oly nagy szomorúsággal álltak fel a kényelmes fotóból, mint én egy héttel azelőtt, amikor a Moszkvából érkező közvetítést hallgattam az 1:3-ról — fejezte be Sándor Károly, legapróbb termetű nagy szélsőnk. A magyar sportolók 1958-ban 13 i . sportágban 14 felnőtt és 1 ifjúsági év világbajnokságon vettek részt. A fel-nőtt világbajnokságokon összesen 3 i I., 12. II. és 6 III. helyezést értek el. I 1 Az ifjúsági vívó-világbajnokságon perdig 1 első és 1 II., valamint 1 IV. 1t . helyet szereztek. CSAK NYUGODTAN Horváth Zoli hátradől a széken és mosolyog. — Emlékszel — mondja —, milyen feldúlt arccal jöttek hozzám a srácok, amikor Lolit 5:3-ra megvertem, úgy, hogy előzőleg ő vezetett 3:be? Szidtak, hogy ezt ne csináljam, ne játsszam az idegeikkel, mert beleőrülnek. Erre én azt feleltem: az a fontos, hogy én nyugodt vagyok. No, ez jutott eszembe, amikor a francia Arabóval álltam, szemben a bukaresti Florensca nagy csarnokában és 3:3 volt az eredmény. Most aztán csakugyan nyugodtnak kell lennem, mert ha ezt a csörtét megnyerem, akkor enyéim az ifjúsági világbajnoki cím. Álltunk egymással szemben és a sisak rostélyán keresztül igyekeztem kilesni a tekintetéből, mire készül. Persze nem sokat lehetett látni. Nem baj, gondoltam, az a fontos, hogy nyugodt maradjak. Hadd idegeskedjék ő. Egy pillanatra lenéztem az emelvényről, láttam Bakonyi és a kis Szabó izgalomtól sápadt arcát. Nekem szurkoltak. Aztán eszembe jutott a menyasszonyom, hogy örülne, ha nyernék. Az is átfutott az agyamon, hogy meg kéne igazítani a ruhámat, mert szeretem, ha minden rendben van rajtam. Érdekes, hogy ilyenkor egy pillanat alatt mennyi minden megfordul az ember fejében. Aztán Arabo megmozdult. Akkor már csak rá figyeltem és közben állandóan mondogattam magamnak: „most maradj nyugodt, el ne hirtelenkedjél valamit”. Két tus kell. Ezeket jól ki kell dolgozni, kockáztatni nem szabad semmit. És akkor elkaptam a tempót. Arabo támadott, de az én tempóvágásom már rajta ült. 4:3-ra vezettem. Még nyugodtabb lettem., Arabo még idegesebb. „Allez" után egy darabig kerestük a távolságot, aztán valami belülről megsúgta, hogy most kell támadnom. „Egyenes fejvágást adok neki’’ — villant át az agyamon. Hirtelen kitörtem és már csattant is a sisakján a kardom. A zsűrielnök kiáltott: „Gauche touché!” Győztem. Ilyen egyszerű az egész. Így elmondva... listn&to. lőlük. Ha átfutunk rajtuk, egy kicsit ízelítőt kapunk a múlt év nagy eseményeiből, nagy győzelmek és egy emlékezetes vereség pillanatai vonulnak el újra előttünk. És ezek a nagy pillanatok nemcsak érdekesek, hanem igen-igen tanulságosak is. Világcsúcs!... VILÁGCSÚCS!... Amikor a pályára lépett, közelében egyre-másra lobbantak a vakufények. A fotóriporterek az új világcsúcstartót, a 922 fát dobó Szmoljanovics jugoszláv tekézőt fényképezték. Mielőtt az első golyót felemelte, annyit még hallott, hogy valaki mögötte megjegyezte: „Jetzt kommt der Autómat...” Automata embernek, gépnek nevezték, mert egyesek szerint nincsenek idegei. Kikapcsolja verseny közben őket, mint most is: csak a játék, a verseny érdekli, abban oldódik fel. ... Az első dobások nem sikerülnek. A tarolásnál már jobban megy, egyre jobban sikerülnek a dobások. A közönség között a 150. dobása után elterjed, hogy valami érdekes dolog születik itt, a magyar fiú keze nyomán, ő minderről nem tud semmit. Kiveszi a golyót, összpontosít. Eldobja a golyót. És újra kezdi. A torka kiszárad. Nyel egy nagyot. Soha nem készít magának vizet. A veríték a nyakáról a hátába csurog, onnan a lábszárán át végig. Nem törülközik, nincs is a közelben a törülközője. Jól tudja, egy röpke törlés vagy egy hörpintés is kizökkenti a nyugalmából. Újra visszaesik a telinél. Nem éri el az ötös átlagot sem. Szinte minden golyó „szúrásra” megy. Körülötte néhányan felállnak, elégedetlenkedni kezdenek. Ezt észreveszi, megérzi, a bizalom megingott körülötte. Jön az utolsó 25 dobás. Tudja, most dől el eredményes szereplése. Semmi másra nem gondol, csak a játékra, a versenyre, a küzdelem hevíti. Javítani akar a dobásain. Még jobban összpontosít. Nem érez fáradtságot. Minden sikerül neki. Ez felfrissíti. A közönség ütemesen biztatja. A kilencszázhuszonharmadik fa után — amellyel megdönti a Jugoszláv tekéző rövid életű világcsúcsát — feláll a közönség, ütemes tapsot hall. Csak előre néz. Egy villanásnyira átfut benne: valaminek történnie kellett!... Idegei felett még mindig uralkodik. Utolsó dobása után, miközben a teke rajongói a levegőbe dobálják, tudja csak meg. 943-as dobásával új világcsúcsot állított fel! Most elhomályosodik előtte minden. Csak azt látja, hogy papírlapokat tesznek eléje. Idegei elernyednek és keze reszket, amikor élete első autogram- ját adja és leírja: SZABÓ JÓZSEF... Most nem vette tudomásul, hogy ideges Az idegesség gonosz sátánja, mint ahogy annak idején elkísérte Papp Jenőnét Snagovba, Bledbe és Duteburgbe, elkísérte őt a poznani evezős EIA-re és a kellemetlen útitársa cél egyesek döntőjében is mellé ült. De Pappné ezúttal nem kiván tudomást szerezni üldözőjéről. Ideje sincs rá, hiszen máris feltette az indító a kezét. Rajtolnak ... Pappné szemébe süt a nap, hunyorog,, nem néz föl, csak húz, nagyokat és keményeket. Gyorsan, nagyon gyorsan szalad a hajója és mintha valami azt súgná neki, hogy csak tovább,bátran, most jobbal válthatod fel eddigi harmadik helyeidet. Balról a német Vogt vízfogásának jellegzetes hangját hallja, jobbról pedig többi ellenfelének lapátja keveri a vizet. Óráknak tűnnek a percek, erős az iram, de ő nem lankad. Még kétezer sem fordulhat körbe a percmutató, amikor húsz igazán kemény csapással szökni kíván. Sikerült? Nem mer kinézni a hajóból. Aztán mégis jobbra hátrafelé káptalant. Négyen eveznek ott: az osztrák Sika, a szovjet Sirjajeva, a lengyel Mokowska és a holland Lederus. De balra is megkockáztat egy pillantást. Tisztán látja Vogt hátát, tehát vezet. S közben rohannak alatta a méterek már túl van a táv felén. Hatszáz méter, hétszáz méter, egyre többen állnak a parton, egyre közelebb kerül ahhoz a vonalhoz, amelyen eldől, hogy hátuk közül ki a legjobb. Még kétszáz méter, s Pappné még mindig vezet. Hajrázik mindenki, hajrázik a magyar versenyző is és már senkinek sem ad alkalmat az előzésre. Húszezer tenyér tapsvihara köszönti a női egyesek Európabajnokát. Izzadtan, fáradtan áll Pappné a győzelmi tutajra, s amikor felcsendülnek e magyar himnusz szárnyaló hangjai, néhány könnycsepp hull a bajnok nyakába akasztott győzelmi koszorúra. A .,kisördöge pórul járt Pici, törékeny, barna kislány. Senki nem merné „ráfogni”, hogy a bátrak sportjának híve — sőt többszörös világrekorder. Amikor eredményeiről kérdezik, pirul és szégyenlősen szabadkodik. Pedig nincs szégyellni valója! Nagy Éva, a 20 éves újpesti ejtőernyős egy év alatt 2 országos, 3 világ- és 1 új női alapcsúcsot állított fel részben egyéni, részben csoportos ejtőernyős ugrásban. Kérdezem: — Félt-e valamikor? ►- Soha. • Mindig bízott magában? _— Mindig__— majd kis szünet után halkan hozzáteszi —, vagy talán egyszer, egyetlen egyszer nem__ Az időjárás már hűvös, októberi volt. Budaörsön, a repülőtéren néhány főnyi gárda csoportosult az AN—2 mellett. 3 lány, a többi fiú. Ejtőernyősök.— Vigyázzatok, ügyeskedjetek! — Ez volt minden útravaló, amikor Papp Katalin, Sörös Erika és Nagy Éva gépbe szállt, hátha valamelyikük meg tudja dönteni a 600 méteres kombinált célugrás 498 centiméteres világcsúcsát. A légkör izgatott, feszült. A szélerősség erősen változó, s eddig még semmilyen világcsúcsjavításuk sem sikerült. Elsőnek Papp Kati ugrott. Eredménye 18 méter, neki már nem lehetett esélye. Sörös Erika viszont jobban startolt, s Éva ugrása 7 méter 9 centire sikerült. Fel, újból, a ferlegek közé. Már csak ketten voltak. Erika indult — sikertelenül. Hirtelen talajmenti szelet kapott, hiába volt minden. Nagy Éva a gépből látta az ugrás kudarcát és életében először kétségbeesett — Megszeppentem — emlékezik vissza. — A szél erős, az első ugrás semmitmondó, már nincs semmi esélyem. Ez járt az eszemben. S míg a gép újból rárepült a célra, Nagy Éva hihetetlen csatát vívott magában. Az ejtőernyősök ,kisördöge” ott mormogott a fejében: „Minek ugrasz, minek? Haha, te akarsz győzni, amikor nálad jobbaknak sem sikerült? Haha, haha!!!” A kislány próbált feleselni vele, de a vita csak elgyötörte — inkább ugrott. A csípős szél elkapta, kegyetlenül cibálta, de ő nem adta meg magát. Már csak 150 méterre volt a földtől, de még mindig csúsztatott, irányított, küzdött. Végül olyan hirtelen ért földet, hogy egészen elkábult, s csak a fiúk üdvrivalgására tért magához. Sikerült a világcsúcs! A célkereszttől mindössze 90 centiméterre ért földet, így a két ugrás összesített eredménye 395,5 centiméter lett. Nagy Éva azóta mindig bízik magában, mert nemcsak a „kisördögön”, hanem a nehéz körülményeken is megtanult úrrá lenni. A MARGITSZIGET FÁI ALATT ... ,,A szőnyegre lép zöld bokaszalaggal Sülé Törökország. ...piros, bokaszalaggal...” Ó, te bohó bemondó! Te akarod túlkiabálni négyszer torok lelkesítő, dübörgő csatakiáltását? „Hajrá, Pólyák! Hajrá Pólyák!” — ostromol és követelőzik a tömeg, s ahogy a csillagos égről visszaverődik e hang, belereszketnek az évszázados fák lomha levelei, s feltarajozódik tőle a szelíden csobogó öreg Duna. „Hajrá, Pólyák!” Négyezer ember gyomra táncol a tarkában itt. A Margitsziget csillagsátora alatt, négyezer láthatatlan erecskéből csörgedezi beléd a lelkesedés, az erő, az akarat. „Hajrá, Pólyák!” „Gyerünk, Imre! A budapesti birkózó VB-n magyar világbajnokot akar ünnepelni a lelátó. A török kezd jobban, s egy ügyes kardobással már az első percben rántja a szőnyegre a magyar fiút A közönségbe beledermed a szó, a birkózó azonban, mint a gumilabda pattan fel, s már újra tettrekész. „Si vezet”... — hullámzik végig a sóhaj a nézőtéren és a török már ismé támadni készül. Pólyák... Pólyák azonban mintha nem volna olyan gyors és magabiztos, mint máskor. „Fél talán . . .?” Hessegessük el tőle a félelem dermesztő jégmadarát! „Hajrá, Pólyák! Mindent bele!” Sille ismét befogja a magyar fiú karját, elindítja a támadást... — egy pillanatra a lélegzet is eláll — de ott a levegőben, esés közben történik valami. 01 Hát Pólyák várta ezt a támadást, tőrbecsalta ezt a gyanútlan török fiút, s ragyogó ellenfogásából már amaz szeretne menekülni. De nem tud! Lille van alul, Pólyák ráesik, villanásnyi fordítás . .. Tus! Tu ... u .. .sl Extázisban ugrik talpra négyezer ember, s úgy zúg, ment, hogy villámoknak kellene cikázniuk nyomában a levegőben. Az egyik fointozó bíró keze azonnal a levegőbe emelkedik. A másik azonban bizonytalankodik, emelné is a kezét, meg nem is. Még torka riadót fúj, tombol az orkán, Lille rémülten nézi a vezetőt. Az közelebb megy a bizonytalankodóhoz, s rákiált: tus? ... Tus!... Tus!... Pólyák már a magyar vezetők karjaiban van, a lelát szárnyal, szinte dalol a négyezer ember, világbajnokot ünnepel!