Népsport, 1959. május (15. évfolyam, 86-107. szám)
1959-05-01 / 86. szám
Csordás lesz a középcsatár Drezdában « Kiküldött munkatársunk távbeszélő-jelentése. « (Drezda, április 30.) Eddig egy alkalommal játszott a magyar labdarúgóválogatott az NDK legjobb tizenegyével , 1952-ben Budapesten. Ezen a találkozón 5:0-re magyar győzelem született. Azóta sokat fejlődött a Német Demokratikus Köztársaság labdarúgó- sportja. Az utóbbi időben nem egy NB I-es csapatunk szerepelt az NDK-ban és végzett vereséggel, vagy ért el döntetlen eredményt. A mostani találkozó előtt mindkét csapat tart a másiktól. A németek „tisztelik*" a magyar labdarúgó-válogatott régi eredményeit, s nagyon értékesnek tartják a jugoszllávok felett aratott nagyarányú magyar győzelmet. Bizonyos fokig meglepte őket a magyar válogatott jó teljesítménye, de ez nem tölti el az ittenieket borúlátással a drezdai mérkőzést illetően. A német sajtó nagy elismeréssel ír a magyar csapatról. Az a vélemény,hogy a most kialakuló NDK-válogatottnak igen jól kell játszania, hogy megállja a helyét a magyarok ellen. De mindanynyian nagy küzdelmet és szép mérkőzést ▼árnak a pénteki találkozótól. Az NDK válogatott végleges összeálltása még bizonytalan. A tervezett csapatok még a legutóbbi edzőmérkőzés sorátt is változtak, a különböző sérülések és formaváltozások miatt. A legvalószínűbb összeállítás a következő: Splokenaged — Müller, Heine, Skaba — Mühlbacher, Kaiser — Zindner, Schröter, Treger, Meyer, Wirth. A német csapat főpróbája különben nem a legjobban elkerült. A Dresda kerületi válogatott ellen játszottak és 1:1 arányú eredményt értek el. A válogatott csapat játékával a mintegy 10 000 főnyi közönség nem volt megelégedve. Ennek ellenére Gödieke szövetségi kapitány elégedett volt a mutatott teljesítménnyel, mert szerinte az utolsó edzőmérkőzésnek csak az volt a feladata, hogy összeszoktassa a csapat tagjait. Ezen a mérkőzésen pihentették Müllert, igen jó formát mutatott Kaiser és Mühlbacher, akinél különösen nagy munkabírása és technikai készsége tűnt fel. Az edzőmérkőzésen a Dresda kérőjét válogatottja erősen próbára tette a válogatottakat. Két játékos, Treger közsépcsatár és Heine középhátvéd könynyebben meg is sérült, de valószínű, hogy ennek ellenére mindkettő szerepel a válogatott csapatban. Az NDK válogatottjában fiatal, tehetséges labdarúgók és idősebb, tapasztalt játékosok vannak. A legfiatalabb Mühlbocher, 21 éves, a legidősebb Schröter, 21 éves, aki 22-szer volt már NDK- válogatott. Rajta kívül Wirth 16-szor és Treger 14-szer szerepelt a nemzeti válogatottban. A magyar csapat szerdán délután három órakor érkezett Drezdába. Rövid pihenő után azonnal edzésre mentek, a Rotation Dresdenpályára, ahol csak egészen könnyű mozgást tudtak végezni, mert a pálya talaja nem volt megfelelő. 40 perces mozgás után elég fáradt benyomást keltettek válogatottjaink. Az edzés után Baróti Lajos szövetségi kapitány összeállította a május 1-én pályára lépő csapatot. Az összeállításról ezt mondta: A magyar válogatott összeállításánál a hátsó alakzatok összeállítása nem volt vitás. Grosics — Mátrai, Sípos, Sárossvédelmünk mind a jugoszlávok elleni mérkőzésen, mind a legutóbbi bajnoki fordulón jól játszott. Bundreáknak ugyan vasárnap valamivel gyengébben ment Tatabányán, de ő a válogatott mérkőzéseken mindig jól szerepelt. Kotasz volt a Honvéd legjobbja a Miskolc elleni mérkőzésen. A csatársor összeállítása jelentette számomra a legnagyobb gondot, a kitűnő formában levő Sándor kiesése miatt. Meg kellett változtatnom a tervezett elgondolást. Budai II-t vissza kellett tennem a jobbszélre Göröcs legutóbb mutatott játékával is elégedett vagyok, Tichy gólképességére, lövőkésziségére szükség lesz ezen a mérkőzésen is. Pillanatnyilag Fenyvesinél nincs jobb formában levő balszélsőnk. Az ötödik csatár helyére a nagyobb nemzetközi tapasztalattal rendelkzeő Csordás mellett döntöttem, a kevésbé tapasztalt Monostori II-vel szemben. Az érkezés után megtartott technikai megbeszélésen különben olyan megállapodás született, hogy a mérkőzésen kapust és egy mezőnyjátékost végig lehet cserélni, egy mezőnyjátékost pedig az első félidő végéig. A mérkőzésre pénteken délután 4 órakor kerül sor, a Heinz Steyer-stadionban. Csütörtökön délelőtt a magyar csapat megtekintette a pályát, amelynek talaja meglehetősen egyenetlen. A pálya rövidebb a Népstadion pályájánál, 105x67 méteres, 48 000 néző befogadására képes. A jegyek már elővételben elkeltek. A mérkőzést norvég játékvezetőt hármas vezeti: Leif Gurksen, G. Dragvoll és B. Nielsen. ★ A B-mérkőzés budapesti szereplése iránt is igen nagy az érdeklődés. Az 1958. évi berlini mérkőzésen a német B-válogatott 3:1-re győzött a magyar B- csapat ellen ée most ezt a győzelmet szeretnék Budapesten megismételni. A szakemberek véleménye szerint a B-válogatott összeállítása jól sikerült és a csapatot képesnek tartják arra, hogy Budapesten is eredményesen szerepeljen. Sírokmány Lajos Csodálatos pillanatok. Csodálatosak, mert lerázzák az idő bilincseit. Csodálatosak, mert nem végzetük, szülőjük csupán a másodpercmutató. Dzsinnek az emlékezet palackjában. Kihúzod a dugót s íme, muzsika szólal. Kitáncolnak a lámpa fénykörébe, betöltik a szobát, benépesítik már a végtelen tavaszi éjszakát s nézdi, írógéped ütemére — a csillagok felé lejtenek. Két éve már? Dehogy. . A naptár forog csupán, csak a tükör öregszik, barátaim. Csodálatos pillanatok. Amíg szempillánk mögött őrizhetjük őket, amíg vérköreink táplálhatják életüket, addig — örökké fiatalok maradhatunk. Vnukovo Az első perc. Kicsit gyenge a térdem, ahogy lefelé gyalogolok az IL—14 lépcsőjén. Nyolc óra odafenn a leghigabb elemben, most valahogy túl szilárdnak, túlságosan kézzelfoghatónak tűnik ez a lépcső s odalenn a föld. Tarkaszoknyás lány per dűl elém. — Fesztivál? — kérdi s ahogy bólintok óriási virágcsokrot nyom a kezembe, majd jobbról balról meg csókol. Az első perc. Ujjonghatnék,ahogy — , ha ez így szokás, akkor remek életem lesz itt Moszkvában, de — mondom — nyolc órát töltöttem odafenn a leghigabb elemben s még egy kicsit gyenge a térdem. Véznán és zavartan tiltakozom hát, próbálom magyarázni, hogy én magam nem veszek részt a VIT káprázatában, ezt már korom is lehetetlenné teszi, azért küldtek csupán, hogy krónikása legyek a szépségnek és az örömnek. — Ah, zsurnaliszt? — mondja vidáman a tarkaszoknyás. Int és valahonnét hátulról egy másik lány bukkan elő. Óriási virágcsokrot nyom a markomba és már nem is csodálkozom, amikor — jobbrólbalról — ő is megcsókol. Cipelem a bőröndöt meg a két fantasztikus csokrot a kijárat felé, valahogy sikerül úgy intéznem, hogy egyiket sem ejtem el. Az előcsarnokban, a postahivatal előtt szalmakalapos óriás, álla alatt rőt egzisztenciális szakállal. Meglát, akkorát nevet, hogy csak úgy visszhangzik a csarnok. Gargantuai mosoly. — A, idegen! — harsogja. — Na jöjjön, jöjjön, biztosan gyűjti a bélyeget. Újra tiltakozom, nem, nem, sajnos, nem gyűjtök bélyeget, igazán nagyon kedves, dehát tényleg nincs szükségem bélyegre... ő csak kacag és a hátamat veregeti roppant tenyerével. És már teregeti a rubeleket, pengeti a kopejkákat, igenis, vesz egy sorozat bélyeget, külön lepecsételted a VIT alkalmi bélyegzőjével s mivel mindkét kezem foglalt, ő maga dugja kabátom, zsebébe. És nevet és nevet és nevet. Ülök a buszon, négy csókkal a képemen, két gigászi csokorral a karomon és egy sorozat bélyeggel a zsebemben. Ülök a buszon és tűnődöm. Nincs kacskaringós magyar bajszom. Nem viselek díszmagyart, sem sarkantyút, sem pitykés dolmányt, sem árvalányhajas löveget. Nem, hát igazán nem tudhatták, hogy Pestről jöttem s egy baráti nép küldött. Ugyanúgy lehettem volna osztrák partjelző is. Hiszen a holnapi szovjet—finn VB selejtező játékvezetői hármasa ugyanazon az IL—14-en remizett Bécstől Moszkváig. Ugyanúgy lehettem volna amerikai filmes is. Hiszen Tony Brooks, a Columbia Ltd. riportere a levegőben nyolc óra hosszat a hátam mögött verte a kis Hermes Baby írógépet. Ugyanúgy lehettem volna... — Hey, you... — harsány amerikai üdvözlés riaszt fel. A kocsi elejéből Tony Brooks barna vércseképe vigyorog felém. A karján két elképesztő csokor... Vörös tér Éjszaka előadást tartok a Vörös téren. Moszkva kivette a szabadságát. Moszkva egyik napról a másikra hétszáznyolcvannégy esztendőt fiatalodott és ezen az estén — éppenhogy tizenhat éves. Háromszázezer ember hullámzik a Gorkij utcán, háromszázezer ember kacag és háromszázezer ember dalol a Gorkij utcán. Dolgoruki Iván lovasszobra mögött színes szökőkút gyöngyözik. Percenként változik a fénye, hol bíborpiros, hol narancssárga, hol meg tengerkék a vize. Százak és százak állják körül, néhányan az Ujjakat dugják a vízbe s aztán nézegetik kíváncsian — vajon kék lett-e az is. Mert ma éjszaka — az sem lenne csoda. Óriási autóbuszok sétálnak az utcán. Csőröskalapú olaszok pengetik a gitárt az egyikben, villogófogú mexikói szépség járja a rumbát a következőben. A tömeg minden autóbuszt megtapsol, megéljenez. A nyitott ablakokhoz rohannak, hogy legalább egy pillanatra megérinthessék, végigsöpörhessék a vendégek kinyújtott kezét. A svédek busza, hurrá, éljen és brávó, a dél-afrikaiaké, hurrá, éljen és brávó, a skótoké, hurrá, éljen és brávó... és most egy közönséges, közforgalmi busz következik, moszkvai lakosokkal, akik a Manyezsnájáról a Puskin térre igyekeznek, hát akkor ma este... nekik is — hurrá, éljen és brávó. Én meg előadást tartok a Vörös téren. Vagy kétszáz óriási embergyűrű pettyezi a teret. A középen mindig egy-egy vendég s körötte ötven, száz, vagy kétszáz moszkvai fiú és lány. Magam is középre kerülök. Magyar sportújságíró — mondják egymásnak és jönnek, jönnek, jönnek Papp Laci hírére, Iharoséra, a többiekére. Millió kérdés, pft ... de milyen kérdések: — Hányszor edz naponta Rózsavölgyi? — Milyen edzésadiagokat úszik Tumpek? — Ki a jobb kardvívó. Kárpáti, Kovács, vagy Gerevich. Bámulatos az értesültségük, bámulatos a szakértelmük, bámulatos a szívük. Kabátom hajtókája már teliszele apró kis jelvénnyel, Picasso galambjai röpködnek a zakóm fazonján, a VIT ötszínvirágai, olimpiai karikák, Gorkij-fejek, csillagok. S aztán ide is elér a dal, a muzsika. Néger fiú ül a GUM áruház előtt a járda szélén. Térdei között magas dob és csodálatosan finom, szürkés ujjai alatt, zokog, kacag és sóhajtozik ez a monoton hangszer. Már sokan táncolnak. Skótok, angolok, csehszlovákok, grúzok és tadzsikok. Bugivugi a Vörös téren. Kegyeletsértés? Ellentmondás? Nézzétek, nézzétek a ragyogó fiatal arcokat, a villogó fogsorokat, a lángoló szemeket. Ahogy sűrűsödik a jókedv s ahogy kilencven ország fiának-lányának jó kedve a mélységes ég felé kiált: — Figyelsz, nagyvilág? örülni akarunk. Élni akarunk, így akarunk élni. Tizenhat-húszévesek. Még húsz év és hazájukban ők mondják ki a döntő szót. Legyünk hát jó reménységgel, emberek. Luzsnyiki Elképesztő gyorsasággal forog a színpad, változik a cselekmény. 8500 méternél Lawrence előzi Bolotnyikovot. Csak egy villanás, kis helycsere, aztán ugyanolyan idegtépő egyformasággal dobognak a lépések, gurul tovább ez a szédületes tendem. Egy kör, két kör. Mintha két órát nézne az ember. Két másodperc mutatót. Melyik a gyorsabb? Melyik hagyja el a másikat? Most Bolotnyikov következik. 9200-nál visszacsikarja a vezetést. Százezer halántékon lüktet vastagon az ér, százezer torok harsog szárazon, csikorogva. A célegyenes, Lawrence erősít, Bolotnyikov mellé megy. Az erő rég elfogyott, csak az akarat hajtja őket. Még hatvan méter. Ki győz? Épp úgy lehetetlen megmondani, mint huszonöt körrel előbb. Váll, váll, fej, fej mellett. A két futó profilja, mint egy régi pénzdarab kettős képe. Negyven méter és most... hirtelen eltörik az antik érem. Hátracsuklik az egyik fej, kétségbeesetten, tehetetlenül csapódik szét két kar. Közben százezer szurkoló harsogja a diadal énekét. Bolotnyikov berobban a célba, Lawrence elengedi magát, már csak a holt erő, a tehetetlenség törvénye segíti utolsó lépteit. És most... visszhang talán? Nem, nem, valóban újra gerjedt, új hozsannára gyújt a lelátó. Mi történik? A célegyenes közepén piros mez tör előre. Felette iszonyatosan dúlt arc, ritkás szőke haj. És erősít és vágtat és elhúz egy kétt mez mellett, az utolsó métereken még egyszer, talán utoljára feltámad egy csodálatos öreg harcos. Hattyúdal, gyönyörű, káprázatos hattyúdal a Luzsinyiki stadionban. Idenézzetek emberek, így volt ez Helsinkiben, így volt él Londonban. Az öreg vairázsiló utolsómágiáját tárja szemetek elé, íme lábujjhegyre áll s ifjonti lendülettel száguld az utolsó ötven méteren. A győzelem többé nem az övé, de még mindig az övé az igazi nagyság, mert nézzétek, ma is többet nyújt, ma is többet ad, mint amennyire valójában képes. Figyeld nagyvilág, tapsold nagyvilág. S közben, a lelátón kilencven nemzet, a világ ifjúsága ünnepli tombolva a verseny hatodik helyezettjét, Emil Zatopeket. ★ És még nagyon sok minden.Peterdi Pál MOSZKVA, 1957 „Javítóvizsga*6 előtt labdarúgó B-válogatottunk Két héttel ezelőtt labdarúgó B-válogatottunk „megbukott" a szikopljei vizsgán". Nemcsak hogy kikapott a jugoszláv B-válogatottól, hanem rosszul is játszott. Szombaton itt az alkalom, hogy javítsanak az eredménylistájukon — az NDK B-válogatottja ellen. A jugoszlávok ellen szerepelt mezőnyjátékosoknak a fele kimaradt az NDK elleni csapatból. A hátvédsorban Kárpáti helyett Szőcs játszik, a Szojka, Kovács III fedezetpár marad, a két héttel ezelőtti csatársorból csak Szovják foglalja el ismét a helyét. Lahos, Hajós, Molnár és Taliga személyében négy új csatár került az ötösfogatba. Az új összeállításban szerdán szerepelt a B-válogatott Szolnokon. Opata Zoltán edző szerint ez a csapat feltétlenül jobbnak mutatkozik, mint amely Szkopljéban játszott. Az akkor igen gyengén szerepelt Szojka, Kovács III fedezetpár javult az elmúlt két hét alatt. Különösen Szojka nem kalandozott olyan sokat előre, s nagyon vigyázott védő feladatára is. Az NB II-s Hajóssal az új csatársor biztatóan mozgott. Az előkészületi mérkőzés azt mutatta, hogy a szegedi játékos be tud majd illeszkedni a folyamatos játékba. Elsősorban talán azt lehetne felróni az ötösifogat hibájául, hogy tagjai túl sokat játszottak belül, s keveset foglalkoztatták a szélsőket. Erre a hibára különben Opata Zoltán edző is felhívta a félidőben a játékosok figyelmét. Nagy küzdelemre számíthatunk Berlinben Volánik Béla, az utánpótlás válogatott edzője, a BESZ válogatott elleni edzőmérkőzés után közölte, hogy Berliniben, az NDK utánpótlás ellen sorra kerülő mérkőzésen csak a csatársorban lesz majd változás, a Nisben szerepelt csatárok közül egyedül Matesz marad meg. Az elutazás előtt néhány órával lezajlott edzőmérkőzésen az edző nem szerzett olyan tapasztalatokat, amelyek kellő segítséget adhattak volna az NDK utánpótlása elleni mérkőzésre. Csak mozgásnak szánták ezt a mérkőzést és játékosaink nem is játszottak teljes erőbedobással. Arra a kérdésre, hogy a német utánpótlás ellen vajon milyen ütőerőt képvisel a mi utánpótlásunk, Volentik edző elmondta: " Majdnem minden nemzetközi találkozón nagyon keményen és férfiasan játszanak a csapatok ellenünk. Sajnos, ilyen erényei még nincsenek a magyar utánpótlásnak, hiba az is, hogy a játék ritmusa igen lassú. Kemény játékra számíthatunk Berlinben is ... Mi megpróbálunk majd játszani — mondotta az edző — szeretnénk a tudást lendülettel is párosítani, feltéve, ha ebben a németek nem akadályozzák majd meg fiainkat. . . Volentik edző közölte: ha Berlinben nem lesz mély, csúszós a talaj, a következő összeállításban kezd a magyar együttes: Cserháti —■ Werner, Lakat, Kovák — Nagy J., Gallai — Marosi, Rákosi, Pál, Matesz, Povázsai. Megjegyezte, hogy ha Monostori II nem játszik az A-válogatottban, a dorogi csatár játékára is számítanak. « m ----------- Az NDK-beli kézilabdázók edzésén Az NDK kézilabda-válogatottjai szerdán érkeztek Budapestre. Csütörtökön délután alapos bemelegítés után a női csapat labdatechnikai gyakorlatokat végzett először. A bemelegítés alatt a tribünre „belopózó” kiváncsiak hamar megállapították, hogy milyen kiváló atlétikus képzettségűek a német nők és férfiak egyaránt. S ami még feltűnt: jóval magasabb mind a két együttes — átlagban —, mint a magyar válogatott csapatok. Az NDK női válogatottja, a melegítés és a technikai gyakorlatok után igyekezett „belőni” a kaput. Mint tapasztaltuk, ez kitűnően sikerült a német lányoknak már az első próbálkozásukkor is. Kiválóan váltogatták a rövid alsó és a hosszú felső sarkos lövéseket. Csak egészen ritkán kerülte el a labda lövéseik nyomán a kaput. Nem mutattak már annyira meggyőző teljesítményt akkor, amikor egymás ellen játszottak — egy kapura. Az edzés ebben a részében mintha féltek volna a kapuralövéstől. S amikor mégis rászánták magukat a dobásra, akkor labdájuk elkerülte a kaput. — Ez az egyetlen biztató — mondja kissé felvidulva Méray Ferenc, a magyar női válogatott edzője. — Nemcsak a mi lányaink tudnak, mellélőni! A férfiak ez idő alatt a pályán keresztben futballoztak! Amikor a pályára tévedt nézők ezt meglátták, hirtelen azt gondolták, hogy az NDK B-válogatott labdarúgó-csapata tartja edzését — olyan remek akcióknak lehettek szemtanúi. Különösen Hirschler és Wende tűnt ki, akik e „testvérsportágben” is egészen itthonosan mozogtak. ★ A magyar női kézilabdaválogatott szakvezetői is kijelölték egyébként a péntek délután pályára lépő csapatot. Ezek szerint a nők az alábbi együttessel kezdenek: Dedrák — Róznerné, Hetényiné, Durán, OVé, Dévényi — Hanczmanné, Szondi, Bokodiné, Kaiser, Szelőkiné. Csere: Mák, Tóth M., Jéna. A szakvezetők közös megállapodása értelmében végig lehet egy kapust és két mezőnyjátékost cserélni. TALÁLGATÁS... Óvatos nyilatkozatok a szovjet—magyar kosárlabda-mérkőzés előtt Amikor egy külföldi sportküldöttség megérkezik és az újságíró felkeresi őket, akaratlanul is ajkára tolul a szokott kérdés: mit várnak a soron következő mérkőzéstől. Az ember már előre tudja, hogy szokott kérdésre, csak ismert válasz következhet, de valóságos lelki kényszerből fakad ez a kérdés, mert valóban jó lenne tudni, hogy a mérkőzésről. Azt azonban csak az esetek legkisebb százalékában tudja meg, hogy valóban mit gondol, mert csak azt jegyezheti fel, hogy mit mond, kell azt hinni, hogy az elmondottak ellenére szovjet barátaink biztosak lennének győzelmükben. Még élénken emlékezetükben él a Népstadionban játszott lelkes, csupaszív magyar csapat és a váratlan vereség, amit a magyar csapattól szenvedtek el. Bánhegyiről azóta is úgy beszélned, mint a legveszélyesebb ..dobógépről’*, Simon ravasz cseleitől rettegnek a középjátékosok. Krumins például azt mondja, hogy összes ellenfelei közül Simontól fél a legjobban. Ez viszont kölcsönös! Simon is Kruminstól fél a legjobban. Kérdés, melyikük fog jobban félni? S ha már a félelemnél tartunk hadd Amolyan óvatos titkolódzás ez, ami alól, mi, magyarok sem vagyunk kivételek. Ez részint abból fakad, hogy senki sem akar rossz jósnak bizonyulni, és senki sem szereti „elkiabálni" a csapatát. Marad tehát a sablon válasz. Ezúttal a szovjet férfi kosárlabda-válogatott két edzőjét, Gomelskit és Szpandarjant kértük meg, hogy mondják el véleményüket a budapesti május elseje legnagyobb sporteseményéről, a magyar—szovjet férfi kosárlabda összecsapásról. — Fontos felkészülési mérkőzés a magyarok elleni találkozó a szovjet csapat számára. Amolyan tapogatódzás az istanbuli Európa-bajnokságra, ami azért is nagy jelentőséggel bír, mert ez az egyetlen nemzetközi mérkőzés, amit az EB előtt csapatunk játszik. A télen lezajlott chilei világbajnokságon 8 ország válogatottjával játszott a szovjet együttes, az EB előtt azonban mindössze 1 találkozón vesz részt, itt Budapesten — mondja Gomelszkij edző, mert igaz ugyan, hogy félni férfiatlan dolog, de az mindenesetre mentő körülménynek számít, ha ez a félelem győzniakarásból származik. Vagy szerényebben — s talán reálisabban? — szólva abból adódik, hogy a mieink szeretnének szoros küzdelmet vívni a világ legjobb kosarasai ellen. Ez a mérkőzés számunkra is fontos előkészületi találkozó, nekünk is tapogatódzás a nemzetközi erőviszonyok iemérésére. Mi is Európa-bajnokságra készülünk és ezután a mérkőzés után, bárhogy is alakuljon az eredmény , okosabbak leszünk. A magyar csapat edzője, elsősorban azt akarja megakadályozni, hogy sok kosarat kapjanak a fiúk, s ezen a budapesti találkozón szeretné kiismerni az átalakított szovjet gárdát, hogy az Európa-bajnokságon ezeknek a tapasztalatoknak birtokában vegyük fel ellenük a küzdelmet. Simon, a magyar csapat középjátékosa ezt így fogalmazta meg: — Fontos mérkőzés ez, de az a legfontosabb, hogy az EB-n mit csinálunk. Persze van ennél jobb megoldás is. Például itt is győzni, meg ott is. De ebbe lesz beleszólásuk a szovjet kosarasoknak is. Hogy szám szerint mennyi, az pénteken délután derül ki a Népstadionban.* A magyar csapat a Bánhegyi, Czinkán, Boháty, Judik, Simon, Zsíros, Bencze, Gabányi, Greminger, Merényi, Temesvári, és Glatz összeállítású csapattal veszi fel a küzdelmet. A szovjet együttes a következő játékosokkal lép pályára: Zubkov, Valdmanis, V. Muznieks, Torban, Kutuzov, Minasvili,Kornyejev, Sztudenyeckij, Krumins, Petrov, Valkin és Volnov. mit gondol az ellenfél Node az esélyek? Erről mi a véleménye — vetjük közbe. — A magyar csapat Európa egyik legerősebb együttese, kétvállra fektetni nem könnyű dolog, de ha mégis sikerül, akkor éppen ezért jelentős eredménynek számít — válaszol. A túlzott óvatosság és szerénység mögött mindig nagy dolgok húzódnak meg. Ez esetben bizonyára egy nagyszerű formában levő szovjet együttes, amelyben egyesül a nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékosok tudása és nyugalma, a válogatott újoncok lendületével és lelkesedésével. Bizony, a szovjet együttesbe Bocskarjov, Szemjonov és Abasidze helyét, most három fiatal, a 20 éves 208 centiméter magas Petrov, az ugyancsak 20 éves 202 centiméteres Volnov és a 18 éves 201 centiméteres Vilkin foglalja el. Hiába, gondolni, kell a jövőre! — Igen, a ember nemcsak úgy veszi észre az idő múlását, hogy telnek a napok — húz végig ősz haján Szpandarjan edző —, hanem úgy is, hogy az 1955-ben Budapesten szere-pelt szovjet együttesből csak Torban, van a csapatban. Mi nemcsak az EB- re, hanem a római olimpiára is készülünk , szükségünk van a fiatalokra, akiket szeretnénk a budapesti mérkőzésen kipróbálni. Nálunk három teljesen új játékos, sok fiatal, s mindössze egy „öreg” van, a magyaroknál pedig ugyanaz a gárda, amely az 1955-ös, budapesti EB-n szerepelt. Ez tehát a különbség. Ha jól meggondoljuk, ez elég lénye- ges különbség — már a mérkőzés várható kimenetelét illetően is. Persze nem szóljunk néhány szót a magyarokról. R. A. „Világraszóló magyar teniszdiadal Párizsban’’ — írta 1948-ban a Népsport, s jónéhány külföldi lap is. DK-küzdelemben: Magyarország— Franciaország 4:1. Szinte minden mérkőzésen hatalmas küzdelem alakult ki, s nem is indult magyar sikernek: Bernard—Asbóth 6:1, 6:4, 4:6, 6:2... De a folytatás: Adam—Abdesselam 2:6, 6:4, 6:3, 8:6, a párosban 6:3, 6:3, 6:8, 2:6, 6:2 arányban nyert a magyar pár, majd Asbóth—Abdesselam 1:5, 6:1, 6:2, Adam—Bernard 1:6, 3:6, 6:0, 6:3, 6:4. Felszabadulásunk óta a párizsi 4:1 volt teniszezőink legváratlanabb sikere. Ilyen meglepetéseket mindig szívesen fogadunk.