Népsport, 1960. január (16. évfolyam, 1-22. szám)

1960-01-01 / 1. szám

barátom, neked igazad te­­-------------- hét. Ez évi sport­lékeid között kutatva számod­­tényleg az lehetett a legszebb anál, amikor megfogtad a fiad kezét, s ti kettőn férfiak idultatoké a sportiskolába. S­ikor fekete nadrágjában és ér trikójában ott ugrált Palika öbbiek között és egy kis se­­r­ éggel megcsinálta a torna­­üvegen az első bukfencet, Ted repesett az örömtől, nem túl elszakadni az ablaktól. E csalatos pillanat varázsát ta­­örökre magadba zárod és­­ felejted el, hogyan kezdett ska sportolni. De emlékezz csak vissza egy nagy pillanat után hogy riadt fel belőled a biztatás,­g y verted pirosra a tenyere­­, hogy örültél egy szép gót­­s hogyan lelkesedtél — ott tízezrek ” között — Palikával ’fitt, vlert te, no meg a fiad, igazán rétitek a sportot. Emlékszem, hy egy csúnya, esős vasárnap­i hosszantartó agitáció után tál elszakadni az otthon me­ntél, s csuromvizesen, átázva ezzél haza. Egy gólról hoztál, amelyet a kedvenced , a nagy pillanatot mesélted­­, szinte órákig tudsz beszél­­ezekről a nagy pillanatok­’­gy alkalommal elhatároz­ó:-----------------------tad, hogy­álogatott mérkőzést a tele ló mellett szurkolod végig, az utolsó pillanatban mégis gadra kapták a kabátodat, s­ohantál a színhelyre (kétszeres­át fizettél a jegyért), mert­­ha lesz egy olyan pillanat, m­i kár lett volna ,,kihagyni”,­elyet csak ott, kint tudsz ,tán élvezni. * Hogy zsémbelődtél az év ele­jén az ,,üres" vasárnapok miatt. Nincs hova menni — mond­tad —, üresek a pályák, s te üresnek érezted a pihenőnapo­dat, délután keserves kínodban gombfocit játszottál a gyerek­kel. Nem bocsátottad meg ezt az esem­ény­te­l­enséget, s ígérted, hogy levelet írsz ez ügyben az illetékeseknek. Amikor pedig megtudtad, hogy kínai asztaliteniszezők ér­keznek fővárosunkba, Palikánaik előadást tartottál e sportág szép­ségeiről. S szereztél jegyet is — kettőt — a lelátó nyolcadik sorába. Még csak a bemelegí­tésnél tartottak a kínai fiúk, s te lélegzetvisszafojtva figyelted a ragyogó pillanatokat. Kont­racsatát láthattál a javából, pillanatok alatt megtanultad Van Csuan-jao és Run Kuo-tung nevét. És amikor néhány héttel később újságra várakoztál­ a Nemzeti sarkánál, nem ért meg­lepetésként a hír, hogy a kínai fiú nyerte a világbajnok­ságot.­­ A rangadóra az első futball­!----------------------- rangadóra is nagy izgalommal készülődtél. Kora délután ötvenezredimagad­dal ott ültél a Népstadionban a Honvéd—MTK mérkőzésen. Egy kicsit többet, jobb játékot vártál, s már majdnem elköny­velted az 1:0-ás Honvéd-győzel­met. De következett a pillanat, amely láttan hozott téged, s az ötvenezret. Szőcs elbuktatta Molnárt és 11-es­ így lett dön­tetlen. Egy izgalmasnak ígérkező rangadóért nemcsak a labda­rúgópályát kerested fel, de ott szorongtál a Sportcsarnokban is. A kosárlabda örök rangadó minden évben hozzátartozik sportcsemegéidhez. Rekedtre kiabáltad magad a Honvéd — MAFC mérkőzésen is, s lelkesen tapsoltál egy-egy szép akció után. Greminger úszott a leve­gőben a labdáért, megszerezte, átkígyózott a védelmi gyűrűn, s bravúros dobócsel után a szaba­don álló Bánhegyihez játszotta a labdát. Elbűvölt a csodálatos alakítás, a különleges pilla­nat varázsa. A jugoszlávok elleni váloga­tott labdarúgómérkőzés előtt elég sokat szaladgáltál jegyért. Először kaptál egyet a felső szektorba, de­ ez téged­ nem elé­gített ki, jobb jegyet akartál. Végre sikerült, s te ezen a napon újra alaposan megázhattál. De mennyire megérte! Nemcsak azért, mert 4:0 arányban győz­tünk, de azért a­ különösen szép gólért, egy felejthetetlen pilla­natért. A 37. percet­­ érte el az óramutató. Sándor kapta a lab­dát, az ördöngős jobbszélső cse­lezni kezdett, majd becsapta lelkiismeretes őrzőjét, Sijakovi­­csot, szélsebesen a kapu felé kanyarodott és az ötös sarkáról a jobb sarokba lőtte a labdát. Kilencvenezer emberrel együtt ünnepelted a magyar fiút.­­Egy másik gólt is láttál, de­­——--------------—-----azt csak egy­magad­ figyelted­ a grund sarká­ról. Egy jó kiállású fekete gye­rek cikázott az egyes futball labdával, társai jobbra-balra dőltek mellette. Jó tíz méterre lehetett a sapkákból rögtönzött kaputól, amikor lövésre szánta el magát. A labda úgy süvített át a két „kapufa” között, mint a bomba. Amikor megtudtad, hogy a gól szerzője Várkői János, s a Fradiban fog játékra jelentkezni, helyeslően bólogat­tál. « Bizonyára szépnek és fel­emelőnek ítéled meg azt a pil­lanatot is, amikor a Népstadion­ban először gyúltak ki a fény­szórók. Emlékszel? Először csak hunyorogtál a nagy fényben és egyre csak azt mondtad: cso­dálatos, csodálatos! Egy kicsit színházban is érezted­ magad, amikor elkezdődött a kupadöntő. A hatalmas égők nappali világosságot árasztot­tak, de a háttér teljes fekete­ségbe burkolózott. Néha még a küzdelemről is elfeledkeztél, csak nézted a „színpadot”, gyönyörködtél a színes képben. Boldogan, mosolyogva mondtad, de jó, hogy végre elkészült, hiszen eddig, ha ilyen ragyogó élvezetnek akartunk részesei lenni, Csepelre kellett utaznunk és hadakozni kellett a jegyekért.­­ Ugye, mennyi szép pillanat? ■----------------------.— De még szá­zat, vagy talán ezret lehetne felsorolni, hiszen ott voltál vala­mennyi jelentős sportesemé­nyen. Húsz esztendeje járod már a sportpályákat, a sport­csarnokokat, s keresed, kutatod a szép pillanatokat. El sem tud­nád dönteni, melyik volt a leg­szebb, s ha az emlékeidet idé­zed és mesélni kezdel, történe­teidnek se vége, se hossza ... A nevek, az események, a nagy pillanatok egymással vetélked­nek. Persze, hogy igazat adok most neked, amikor a fiaddal kapcsolatos élményedet helyez­ted az első helyre ebben az esz­tendőben. Hiszen az a titkos vágyad, hogy majd egyszer Palikát biztatod a nézőtérről. Addig is járjátok együtt a pályákat, örüljetek a szép pilla­natoknak. S kívánom, hogy az új esz­tendőben minél többször örül­jetek és szurkoljatok teljes szív­vel a sportsikerekért, örüljetek a sok-sok szép pillanatnak, te és reménységed, Palika. Lakatos György föl'ti'Cl-f't'Cl'tö'k­ ... ­ÓCZIÁN ÉVA Szun Mei-jinről és Egucsiról beszél ! Belép a zajos, hangulatos eszpresszóba. A Wurlitzer slágert rikolt. Ez Bill Haley — mutat mosolyogva a gép­­re és ugyanolyannak tűnik, mint a többi randevúra ér­kező kislány. Aztán néhány röpke perc múlva átalakul versenyzővé. Gondolatai így küzdelmes esztendő em­lékei között kutatnak, hogy a szavak ismét lepergethessék az izgalmas, „örök” játsz­mákat. S a bajnoknő, Kóczián Éva először erről szól: * —" riO^y-rrr.v.ryéiV^XZt^rr­ti.l­egizgalmasabb mér­kőzésem? Nehéz vá­lasztani, de talán a kí­nai Szun Mei-jin el­­eni budapesti döntő... Erről az összecsapás­­ól akkor mi ezt írtuk: ,Igazi nagy mérkőzést áthattunk”... Ő így emlékszik vissza: — örültem, hogy a kínaiakkal versenyez­hetek, elsősorban az ázsiai smus miatt. Szun Mei-jin vezetett, de nagy küzdelem árán befogtam — és győz­tem! Nagyon kellett a VB előtti önbizalmam miatt. — De nem a sikerekről akarok beszélni. Ami­kor legyőztem Szun Mei-jint, azt hittem megszoktam a tollszár­­fogásos stílust és a ja­pánok ellen sem lesz sokkal nehezebb dol­gom. Sajnos, néhány hét múlva Egucsi is­mét bebizonyította, hogy sorozatos győzel­meiket nemcsak a stí­lusuknak köszönhetik. A dortmundi VB elő­döntőt bizony soha nem felejtem el. Fájt, nagyon fájt a vereség, talán csak az nyújtott némi vi­gaszt, hogy a döntő­ben az a Macuzaki nyert világbajnoksá­got, akit én a csapat­­versenyek során le­győztem ... Erről a vereségéről beszél Kóczián Éva. Pedig beszélhetne so­kat, szinte páratlan eredménysorozatáról, például arról, hogy ki tudja hány száz mér­kőzése közül mindösz­­sze csak 9 alkalommal hagyta el vesztesként az asztalt. * S miközben hallgatja a Wurlitzerből ki­áramló muzsikát, talán arra gondol, hogy egész év alatt, milyen ritkán jutott pihenés­hez. Meg is kérdezem: — Szórakozás ? Erre felélénkül, a szeme is mosolyog. — Ilyen program mellett kevés idő jut a szórakozásra, de azért nem panaszko­dom. Nagyon szeretek olvasni, moziba és színházba járni. Utol­jára Stendhal Vörös és Fekete című drámá­ját láttam a Petőfi Színházban. Imádom a könnyű zenét is. És a bajnoknő ismét kislány lett__ Hámori Tibor ozgalmas évük volt... Az idei év legjelentősebb ter­­szerjáró eseményei -a Tanács- 2 társaság 40 éves évforduló­­n rendezett emléktúrák vol- A Budapesti Természetbarát Vetség Nagyszénáson rende­­z koszorúzás­ emléktúrát,­elyen több ezer ember vett­ezt közöttük sok régi harcos e gy jelentőségű volt a KISZ iskotója Oszolytetőn, amelyen ezer fiatal adott egymásnak i­lkozó­t. Nemcsak a fővár­o­­s, hanem a vidéki természet ■át egyesületek is nagyszá­jú túrákkal ünnepelték meg az ordulót. A Salgótarjáni Ter­­sze­rbar­át Egyesü­l­et B­ősz­or­­tykőnél emlékművet állított és másfélnapos túrával, vez­­ínyel ée táborozással emléke­­z meg az évfordulóról. 25 PONT Az óév utolsdi napja kicsit szellemidézés is. Az ember kihívja az emlékek palackjá­ból azt a szellemet, amely a legtöbb iz­galmat, a legtöbb ér­dekességet hozta szá­mára — és már ott táncol, viharzik előtte az esemény, a nagy mérkőzés. Idézzük hát vissza egy pillanatra az ASK Riga—Bp. Honvéd Európa Kupa kosárlabda mérkő­zést. A magyar csapat szá­mára kedvezőtlenek voltak az előjelek. A Bp. Honvéd a bajno­kok Európa Kupájá­ban 25 pontos hát­ránnyal nézett a nagy találkozó elé. Huszon­öt pont kosárlabdában szinte behozhatatlan hátrány. Vagy mégsem? A félidő végén tizenöt ponttal vezetett a ma­gyar bajnokcsapat. A Sportcsarnok zsúfolt nézőtere űzi, hajtja a magyar fiúkat újabb pontok elérése felé. De közben elismerően tapsol a rigaiaknak is. A csodálat és az elis­merés moraja hullám­zik végig, amikor Kru­­mins ismét a pályára lép. Ezzel meg is pe-­­ csételődött a tovább- ' jutás sorsa. \ Még hullámzik egy \ ideig az eredmény, \ még fel-f­ele sillan a re- ■ meny, a közönség rá- s zasan számolgat vis­- 1 szafelé . . . Mert hiába­­ mutat az eredmény­, jelzőtábla Honvéd ve­zetést ez kevés az ab-­ szolut győzelemhez. Az utolsó pillanatig­­ folyik a nagy küzde­lem, győz a Honvéd­­ , ám a két mérkőzés­­ összesített eredménye­­ alapján továbbjut az­­ ASK Riga. De mégis szép volt. \ BARÁTOK KÖZÖTT Bregare alig néhányezer la­kosú termelőszövetkezeti kis­község Bulgária északi ré­szében. Pazar­dzsik már lé­nyegesen nagyobb, városias település. A nyár végefelé a IV. falusi nemzetközi játéko­kon részvevő magyar falusi sportküldöttség tagjai errefe­lé jártak. Nehéz lenne sza­vakba önteni vagy visszaad­ni azt az örömöt és lelkese­dést, amellyel akár az egyik, akár a másik, helyen bolgár barátaink vendégeiket és a bolgár—magyar barátságot ünnepelték. A kicsiny tsz­­község apraja-nagyja a meg­érkezés pillanatától ott szor­goskodott a mieink között, s a figyelmesség minden jelé­vel elhalmozták a messzi vi­dékről érkezett vendégeket. A tűzoltó-zenekar már a falu bejáratánál magyar dallal kö­szöntött bennünket. Fiatalok, öregek magyarul igyekeztek a rövid idő alatt tanulni, a tsz pedig? . . . Nos, a tsz le­vágott vagy 100 csibét a rit­ka ünnepre ... De talán nem is ez a lényeg, hanem az, ahogyan mindezt csinálták. Egyszerűen, kedvesen és vég­telen nagy-nagy szeretettel. S amikor a zene zajától kissé távolabb, az augusztusi bolgár éjszakában a helyi sport­egyesület egyik vezetőjével sé­tálgattunk, a vezető a kavar­gó, zsibongó, a hangos jó­kedvtől szinte kicsattanó fia­talság felé mutatva csak eny­­nyit mondott: — Látja, talán ez a leg­szebb ebben a mai szép éj­szakában. Nálunk eddig so­hasem jártak magyarok. Mi most megismertük magukat, maguk megismertek bennün­ket. Mi sohasem felejtjük el, hogy itt voltak, s talán ma­guk is sokáig emlékezni fog­nak ránk ... Semmi mást nem mondott Iván Kolarov, de ahogy a szavakat tagolta, azt nehezen lehetne elfelejteni. S a bo­zontos hajú, kemény tekinte­tű parasztember szemeiből annyi melegség áradt szerte­szét, amennyi csak egy mé­lyen érző, igaz barát szemei­ből sugározhat. N. J. Az 1954-es világbajnokságot követően öt esztendőt kellett várnia Mészáros Gyurkának ahhoz, hogy újra ott állhas­son egy világverseny győzelmi emelvényének legfelsőbb fo­kán. És 1959-ben a duisburgi kajak-kenu EB-n két ízben állott a legfelső, egyszer a második, egyszer pedig a har­madik fokon, ő volt az idei Európa-bajnokság legeredmé­nyesebb versenyzője. A 27 esztendős mérnök ez év nya­rán határozta el edzője taná­csára, hogy egy kajakban ver­senyez Szente Andrással. És ők ketten nyújtották az idei versenyidényben a legegyen­letesebb teljesítményt: mind­végig veretlenek maradtak, s rendre győztesként kerültek ki mind a hazai, mind a nem­zetközi találkozókból. Miután Szentével egy kajakban meg­nyerték az EB 1000 és 500 méteres kettes számát, Mé­száros György tagja volt a második helyen végzett váltó­nak is, s elindult az 500 mé­teres egyesben, ahol 3. lett. Derekas teljesítményt nyúj­tott 1959-ben. Jobb későn, mint soha Eredményeik messze elmarad­nak a nemzetközi színvonaltól — erre sorozatos botrányokkal irá­nyítják magukra a sportközvéle­mény figyelmét . . . Nem nehéz kitalálni — a jég­­korongozókra gondolunk. A jég­­korongozókra bizony, akik 1959 jó részében a magyar sport afféle fenegyerekének szerepét próbál­­gatták a Millenárison. Míg csak november utóján drá­kói szigorral példát nem statu­áltak a palánk mentén. Igaz, ehhez egy félbeszakadt mérkőzés kellett. A sport szellemét először és többször megsértők vétkére is a késői bűnösök fizettek rá. És a rendszabályoknak mégis örül­tünk, hiszen. ,,Jobb későn, mint soha .. . így tartja a közmon­dás és javítanivaló még 1960-ra is bőven maradt a jégkorongo­­zók házatáján. DACBÓL SZÜLETETT Nem volt világra­szóló esemény, nem írtak róla hasábos cikkeket a külföldi la­pok. Sőt, hogy hűek maradjunk az Igaz­sághoz, egy árva sort se. Most az év végén mégis eszünkbe jut a „Tour de Szabolcs”, mert a maga nemé­ben kiemelkedő ese­ménye volt az elmúlt esztendőnek. És eszünkbe jut a beszélgetés is, ame­lyet Mester Gyulával, a TST elnökével foly­tattunk Nyíregyházán a verseny kezdete előtt . Amikor a Haj­­dú-Bihar megyeiek a Tiszántúli Körver­seny szervezésébe fogtak, javasoltuk ne­kik, hogy vezessék a verseny útvonalát a mi­­megyénkén át is. Különféle ellenérve­ket hoztak fel, végül­­is Szabolcs-Szatmár kimaradt a TKV-ből. No jó, mondtuk erre magunkban. Ha ti ki­hagytok bennünket a versenyből, majd rendezünk mi ma­gunknak külön. Meg is rendezték, méghozzá olyan si­kerrel, amely bizo­nyos tekintetben fe­lülmúlta a TKV sike­rét is. ÉS jövőre bizo­nyára még eredmé­nyesebben hordozzák majd körül a Szabolcs megyei vaskerekes versenyzők a kerék­­pársport zászlaját a megye területén. Elvégre most már hagyománya se van a „Tour de Szabolcs­nak”. .. SZÉP VOLT... Június 21 .. . Nem izgalmas sportcsatára gyűltek egybe a nézők ezen a napon a Népstadion néző­terén. Nem hullottak gólok, nem születtek világ- vagy or­szágos csúcsok, mégis ezer és ezer szívben él élénken en­nek a napnak az emléke. A nyári verőfényben für­dő Népstadionban közel har­mincezer néző előtt vonul fel a budapesti ifjúság Béke és Barátság Sportünnepélyének hétezer részvevője, hogy az elkövetkező három órá­ban szemet-lelket gyönyör­ködtető műsorral igazolja: if­júságunk edzett, egészséges, sportra termett ifjúság. Mire is emlékezzünk annyi látnivaló közül? A megnyitó­­képre, amely percek alatt nyári pompában illatozó vi­rágos rétté varázsolta a más­kor izgalmas labdarúgó-csa­ták színhelyét? Vagy azokra a megindító jelenetekre, amikor az izgatott mamák és papák felfedezték csemetéi­ket a szereplők között is büszkén mondogatták: — Nézd, az ott az én kis­lányom. Ugye, milyen ügyes? Vagy jegyezzük fel a záró­jelenetet, amikor a DÍVSZ- induló hangjaira ismét felvo­nultak a szereplők. Színek kaleidoszkópja villódzott a ragyogó napsütésben: piros, zöld, sárga, kék, fehér ru­hákban lányok és fiúk népe­sítették be a pályát a leg­változatosabb alakzatokban. Középen hatalmas gúla emel­kedett a magasba, tetején zászlók lobogtak, a díszpá­holy előtt pedig élő betűk rajzolódtak a gyepszőnyeg­re, s a közönség szinte egy­­emberként olvasta össze a pirosbetűs szavakat: VII. VIT, aztán a nagyobb, fehér betű­ket: BÉKE! Nem, nem lehet itt kira­gadni egy-egy képet. Látni kellett az egészet. A szépség ünnepét, amelynek élménye hosszú időre megmaradt a szívekben ... Hatlaczki Ferenc kajakvilág­bajnokunk az elmúlt télen sok éjszakát töltött mérnöki rajzoló­asztala fölött, amíg elkészítette új kajakjának tervét. És amikor elkészült az új kajak, egy-egy edzés után oly gondosan mosta le, mint ahogy a háziasszony mossa el a legféltettebb porcelán edényt. Ugyanígy tett Parti Já­nos és még jónéhány versenyző. Úgy érezték, hogy az új, kor­szerű hajó, nagymértékben nö­veli majd győzelmi esélyüket a közelgő Európa-bajnokságon. Amikor aztán Duisburgba in­dult a társaság, egy kis nyugta­lanság lett úrrá rajtuk. — Elfogadják vajon a hajóin­kat? — kérdezgették egymástól, rosszat sejtve. — Miért ne — nyugtatták egy­mást —, hiszen nincs rajtuk semmi szabálytalan. A Berta-Lee partján az aggó­dás csak nőttön nőtt, amikor a már ott levő versenyzők való­sággal körül seregtették a mieink kajakjait, kenusait. De rosszra még senki sem gondolt. Aztán, az egyik napon kihir­dették: — A kajakokat és a kenukat­­ vigyék hitelesítésre! A hitelesítők szorgalmasan méricskélték a versenyzők ha­­­­jóit, s egyszercsak a magyar társaság következett. Hatlaczki tette le kajakját. — Ezt a hajót tegyék félre . .. Parti, Novák és Gábriel ke­nuja is erre a sorsra jutott, nem is szólva még néhány kajakról.­­ A „miért”-re egy volt a vá­lasz: — Délután majd megtudják! ! Megtudtuk! Egyik hajót sem fogadták el. Indokolás: „trükkös” építési mód! — De mi ebben a trükk? — kérdezgették versenyzőink. A könyörtelen hallgatás rosz­­szabb volt az egyértelmű vá­lasznál. A bosszankodás és a felzúdu­lás mégiscsak estig tartott. A mieink szállásán azon az estén néma csend honolt. Mindegyik versenyzőnk magába zárkózott, és alig-alig szólt társához. Az arcokon azonban ott ült a dac és az elszántság, hogy: „ ...csak­­azértis!” Aztán megkezdődtek a döntő küzdelmek. És Hatlaczki idegen hajóban is győzött. És első lett Parti, Szöllősi és Petróczy, Mé­száros és Szente, Hunics és Dö­mötör. Közülük többen kétszer is. Versenyzőink nem győzték fo­gadni a jókívánságokat. Arcuk­ra udvarias mosoly ült, de ami­kor egymás közt maradtak egy­másra nevettek: — No, így is megmutattuk... És amikor a Berta-Lee vizén az EB utolsó hullámai is elül­tek, véglegesen felengedett az idegfeszültség. A Duisburger- Hof tágas éttermében megrende­zett záróvacsorán már újra ma­gasra csapott a jókedv. Vígan szállt a magyarok ajkáról a dal: — Megláthatja bárki, aki rá kiváncsi... Aztán az olaszok asztalától szállt fel a dal, amelyet min­denki értett és az egész terem énekelt: — A rivederci Roma! Zentai Ferenc Csevegés arany * Ketten sétálnak a Körúton. I Fehéren csillog a neonlámpák * fénye az aszfalton, a kirakatok­­ még az éppen elmúlt karácsonyt­­ idézik. Apró szemekben esik az­­ eső, sírva búcsúzik az ég az­­ 1959-es esztendőtől. A két sétá­► ló azonban se hall, se lát, nem­­ érzi az esőt sem. Vitáznak. I — Azért három aranyérem , mégiscsak három aranyérem —­­így az egyik. [ — Igen, de amikor hat is le­l­he­tett volna — felel a másik. ) — Már megint telhetetlen vagy. * Nem sikerülhet mindig minden. ! — Rendben van. De akkor is­­ nagy szégyen, hogy a férfi tör­ő döntőben éppen a pesti VB-n­­ nem volt magyar részvevő, ho­­llott Kamuti Jenőinek győznie kellett volna. És elvesztettük a csapatot is ... — Es bizony. Győzött a hat szovjet fiú, sőt, a női egyénit is szovjet versenyző nyerte. De csapatban már nekünk játszották a himnuszt! — Nekünk. De először, pedig akkor már legalább másodszor kellett volna. És aztán mindjárt jött a párbajtőr egyéniben az újabb csalódás. Azt is meg kel­lett volna nyernünk. Ez lett vol­na már a harmadik ... — Jó. Sákovics nyerhetett vol­na. De a csapatot megnyertük! Először a vívás történetében/ — Stimmel.­­ Ennek kellett vol­na a negyediknek lennie és nem volt, csak a második.­­— Nagy fiú lettél. Akkor nem beszéltél ilyen lenézően arról a győzelemről. — No igen, de a nagykönyv­ben már csak annyi áll, hogy ez is egy aranyérem. — És amikor Kárpáti nyert? Hogy kiabáltad: Rudikám, nagy voltál, édes Rudikám, így Ru­dikám, úgy Rudikám! — Persze, hogy örültem, ki ne örülne, hogy ilyen hatalmas te­hetségű, kiemelkedő egyénisége van a magyar kardvívó sport­nak. De az ő győzelme csak a harmadik volt, ahelyett, hogy az ötödik lett volna. És akkor a tetejébe a lengyelek elvitték az orrunk elöl a csapatgyőzelmet. Odalett a kardhegemónia. No, ehhez mit szólsz? Ha azt is meg­nyerjük, hat érmünk van! — Hát... igen ... A kardcsa­patbajnokság elvesztése fájt. Na­gyon fájt. Ma sem értem az egészet. Akkor sem akartam hinni a szememnek. Hiáttk. ilyen a sport. No, nem baj, majd Ró­mában ... Hallgatnak egy darabig, az­tán a kétkedő legyint: — Ott se lesz több háromnál. Örüljünk, ha annyi lesz ... — Miért? — csattan fel az op­timista és felemeli a hüvelyk­ujjat. — Először is megnyerjük a férfi tőr egyénit... Tovább már nem hallani sem­mit, mert jön a villamos és csörömpölve vágtat végig a fénylő síneken, de lehet látni, mint­ emeli sorban többi ujját felemelt hüvelykujja mellé ... Ez is történt... 1959 július 11-én, Antonin No­­votny, a labdarúgó KK bizottság elnöke azt mondta: „Mostaná­ban alkalmam volt egész sereg nemzetközi mérkőzést látni. Ál­lítom, hogy sehol nem látni any­­nyi ma még ismeretlen tehetsé­ges fiatal játékost, mint a ma­gyaroknál. Szerintem már a chilei VB-n ismét vezető szere­pet játszanak majd a magya­rok”, öt nap múlva pedig bekövetke­zett a „wroclawi vész”. Olimpiai reménységeink 4:0-ra kikaptak a bolgár ifjúsági válogatottól. Azért került csak négy gól a magyar csapat hálójába, mert Fortuna is vigyázott a magyar kapura. Gö­­röcsék, Alber­ték alig-alig talál­koztak a labdával. Rajna Karcsi nyilatkozata­ világított legjobban a súlyos kudarc egyik legfőbb oká­ra: „Hihetetlenül nagy „mellé­nyünk” volt a mérkőzés előtt!”

Next