Népsport, 1960. október (16. évfolyam, 203-224. szám)

1960-10-09 / 208. szám

Finnországban hagyomány az atlétika mit tapasztaltunk a Nemzeti Bajnokság első osztályában 800 (!) sportegyesületnek van atlétikai szakosztálya Finn­országban, igen sok egyesület­nek más szakosztálya nincs is. Nem ritka az olyan falu, amely alig áll 15—20 házból, de or­szágos hírű atlétája van. ||| fiMRUgbi SS'jJ, % ~ tavaszodik, s ez május előtt sohasem, következik be, állandóan zsúfoltak a pályák, de futkározó fiatalokat lehet látni a tavak partján, az erdőszéleken, a réteken és az országutakon ie. Az ügyességi számokat, azok közül is a gerely­hajítást legalább úgy kedve­­lik, mint a futást. És egyik verseny a másikat követi. A nyolcszáz egyesület mindegyike becsületbeli kötelességének tartozott Európában. De ezt legalább „elhitték” neki, mert a magassága (195 cm), az alakja és a súlya illett a diszkosz­hoz. A magasugráshoz azonban­­ már meg­bocsásson a világ ... Most itt van­ ő is Bu­dapesten, mint a finn atlétikai szövetség tit­kolós súlyával 204 cm-t ugorjak. Pedig, a hiva­­talos csúcslista is tanú­sítja, hogy Kalevi Kot­­kas, a finn óriás 1936- ban ennyivel tartotta az Európa-csúcsot. Ugyan­akkor mestere volt a diszkosznak is: 51.27 m-eg eredményével eb­ben is a legjobbak közé fiatal Kottás. --------------------sebb ba­rátai nagyon jól emlé­keznek még erre a név­re. Húszegynéhány évvel ezelőtt ő volt az atlétavilág szenzációja. Szinte hihetetlennek tar­tották, hogy valaki 100 kora, s a válogatott csapat vezető edzője. Araszos vállát, szálfa termetét Toldi Miklósé­hoz lehetne hasonlítani ha nem lenne annyira ti­pikusan északi. Még min­dig fürtös gyérülő szőke haja, magas homloka, tejfehér bőre az ezer tó világát idézi. Olyan alak, mint amilyennek a finn nép nemzeti eposzá­ban, a Kalevalában az ősfinn hősöket meg­álmodta. Kedves, közvetlen és udvarias. Amikor megkérdezem tőle, hogyan tudott mázsás súlyával akkorát ugrani, jóízűen elneveti magát és tiltakozik II _­írá­­lóin sohasem vol-III alat­tM0 tam — mond­----------------- ja. — Ver­senysúlyom 94 és 98 között in­gadozott ... És most sem va­gyok annyi — teszi hozzá tréfá­san —, mert akárhányszor rá­­állok a mérlegre, 115 kilónál egy­szer sem mutat kevesebbet. Ezen viszont én mosolygok. Pedig ok nélkül figurázza ki magát, mert az alakja még mindig arányos, felesleget nem lehet felfedezni rajta. Most 47 éves. Természetesen az atlétikáról beszélgetünk. Szóba kerül Tho­­mas, Savlakadze. Brumel és a többiek — könnyű nekik — indokol­ja meg a magasugrás nagyará­nyú fejlődését. — Ők hasmáni stílusban ugranak, amellyel sze­rintem még jobb eredményeket­­ is lehet majd elérni. Az én időmben az úgynevezett Porter-­­ stílus volt a divatos, amelynek a lehetőségeit már alaposan ki­használtuk. A magyar—finn találkozón a magyarokat tartja esélyesnek, mert szerinte nálunk több klasz­­szis van a csapatban, a ez a pontversenyben is kifejezésre jut majd. De azért úgy véli, hogy szép verseny lesz, az egyes számokban igen jó küz­delmekre lehet számítani. Az is lehet azonban, hogy csak udva­riasságból tippelt így, s a fiai­tól jóval többet vár a Népstadion­ban. Alig néhány perce, hogy fel­tartom, s már nyoma sincs közöttünk a szabványos interjú kissé feszes hangulatának. Nem teszek fel neki kérdéseket, s ő nem is várja azokat. Fénykorá­ról beszél, de nem önmagáról, hanem a többiekről. A többi finn extraklasszis atlétáról, a verhetetlen hosszútávfutókról és másokról, akik hosszú ideig nagyon magasra emelték a finn nép sportdicsőségének zász­laját. Aztán mégis megkockáztatok egy kérdést. — Miben látja a finn atlé­tika visszaesésének az okát? Ili­ri- u.. rám néz, mint aki­­ tízSzör nem érti a kér- 1 -- dést, s aztán így válaszol: — Bizonyára csodálkozni fog, ha azt mondom, hogy nálunk nem esett vissza az atlétika. Sőt, sokat fejlődött azóta!... Valóban nem értem. De Kot­­kai megmagyarázza: — Atlétáink száma évről évre növekedik, jelenleg 25 000 minő­sített versenyzővel rendelkezünk. Ez a szám — figyelembe véve, hogy alig vagyunk többen 4 mil­liónál —, egyáltalán nem lebe­csülendő. A többi sportágat messze megelőzzük. És ál­lítom, hogy átlageredményeink is nagy reményekre jogo­sítanak. Csak az extra­­klasszisok hiányoznak, vagy eddig még nem tudtak kibonta­kozni. Egyébként a kivételes képes­ségű atléták hiányát abban lát­ja, hogy amíg, a régi nagyok virágjukban­­voltak, a közvet­len utánpótlásra nem fordítot­tak kellő gondot. A válogatott­ban bérelt helyek voltak, oda szinte csak kihalás esetén lehe­tett bekerülni. Emiatt sok tehet­séges fiatal elvesztette a kedvét és nem dolgozott olyan igyeke­zettel, hogy mégis rést tudott volna ütni a válogatott keret betonfalán. Hl fr|Upo hogy Finnország­|i trOSKeS, bár nem Hel­'—­­ —­­ senki az atléti­kai élet központja. Sőt. A ki­sebb vidéki városkákban (Turku, Tampere, Lahti, Vaasa stb.) mozgalmasabb, élénkebb az at­létika árverése, mint a főváros­ban, s a falvakban is nagyon erős. Példának ezt a mostani válogatottat hozza fel, amelynek 34 veresnyzőjét 25 (11) város, vagy falu adta. — Viszont ebben a nagy szét­tagoltságban rejlik a mi egyik legnagyobb gondunk is — jegy­zi meg sóhajtva. — Hogyan le­het ennyi felé jó edzőket bizto­sítani? Hogyan lehet a verseny­zők egységes, korszerű felkészü­lését megkövetelni? Bizony na­gyon nehezen. A szakosztályok legtöbbjében csak társadalmi edző működik. Igaz, lelkes, az atlétikáért rajongó sportvezetők, vagy kiöregedett atléták töltik be ezt a szerepet, csakhogy nem eléggé képzettek, nincsenek fel­vértezve a korszerű edzéselvek tudományával. A kerületi edzők már képzettebbek, de azok sem tudnak mindig mindenkinek a rendelkezésére állani.­­ A legnagyobb problémát azonban mégis a közel nyolc hó­napig tartó tél okozza. Ilyenkor hótakaró borítja az országot, s az atlétikai élet megdermed. A nagyobb városokban, ahol fedett csarnokok vannak, öt-hat alka­lommal 2—3 napos időszakokra összegyűjtjük ugyan a legjobb atlétákat, hogy egy kicsit mo­zogjanak, s a korszerű edzés­módszerekről is előadásokat hallgassanak, de ez alig valami­vel több a semminél. Sokan kö­zülük ugyanis még erre a ke­vés időre sem tudják otthagyni a munkahelyüket. Kotkas azonban mégsem félti a finn atlétikát, mert ennek a sportnak sok évtizedes hagyo­mányai vannak, s a lakosság bármelyik sportágnál jobban szereti. Jellemző erre, hogy s ha labdarúgásunk minden kö­telezettségének maradéktalanul eleget akar tenni, heteket kell elvenni a szükséges pihenőidő­ből, és meg kell rövidíteni az új bajnoki idényre való felkészü­lés időszakát. Így történt azután, hogy bár június 27-én — páratlanul izgal­mas hajrában — véget is ért a bajnoki év, NB I-es csapataink nem térhettek pihenőre, mert a következő két vasárnapon hat együttesünk, az Újpesti Dózsa, a Ferencváros, az MTK, a Vasas, a Diósgyőr és a Tatabánya KK- mér­kőzéseken vett részt. Te­gyük hozzá — szép sikerrel, s ezzel méltó módon zárta le az 1959 — 60-as évet. Július utolsó vasárnapján azután megtörtént az új bajnoki év rajtja. Ez alkalommal nem célunk értékelést adni arról, hogy a közbeesett feladatokat — olim­piai torna, nemzetközi klubmér­­kőzések, különböző nemzetközi tornák — miként teljesítette lab­darúgásunk, csupán arra szorít­kozunk, hogy megnézzük a vá­zolt helyzetben és előzmények után lényeges előrehaladást, fej­lődést, s nem egy csapatunk­­nál meglepő előreugrást jelez. Ebben a négy fordulóból állt szakaszban nagyrészt eltűntek az említett erőnléti hiányosságok, főleg, ami a játékosok állóképes­ségét illeti. Már inkább csak a gyorsasági állóképességgel vol­tak — igaz, nem kirívó — bajok, s ezek is csak egyeseknél mu­tatkoztak. Tulajdonképpen csak a Diósgyőr, a Dorog és bizonyos mértékben a Bp. Honvéd erőn­­léti állapotában volt lényegesebb hiba. Ezek az együttesek még nem bizonyultak 90 perces csa­Amikor tavasz­­szal a negyedik győzelemmel vé­ V-é get ért selejtező­­-­ mérkőzés után­ -ez bizonyossá vált,­­­ hogy olimpiai vá­­­­logatott csapa­tunk ott lesz Ró­mában, a labda­rúgó-torna tizenhatos mezőnyé­ben, nemcsak a szakemberek, hanem az egyszerű szurkolók is világosan látták, hogy az év kö­vetkező hónapjainak eseményei páratlanul nehéz feladatokat rónak az edzőkre, a játéko­sokra, de még a sportág hivatalos szerveire is. Nem kisebb dologról volt ugyanis szó, mint arról, hogy elsősorban be kell fejezni az iz­galmasan alakuló 1959— 60-as bajnoki évet; részt kell venni a nyári EK küzdelmeiben; tovább kell folytatni az olimpiai váloga­tott felkészítését az olaszországi küzdelmekre: meg kell kezdeni az új bajnoki évet, majd foly­tatni a több hetes olimpiai szünet után; közben képviselni kell színeinket a bajnokcsapatok EK- jában, a Kupagyőztesek Kupájá­ban, a Vásári Városok tornájá­ban; eleget tenni el nem ha­lasztható egyéb nemzetközi kö­telezettségeknek, és mindezek mellett meg kell találni a lehe­tőségeket arra is, hogy a hos­­­szabb szünet után újra pályára lépő A-, B- és az utánpótlás­együttes is lehetőleg sikerrel bo­nyolíthassa le az őszi műsorát. A bajnokság tavaszi idényének hajrájában ilyen körülmények között csak egy dolog látszott biztosnak: az év hátralevő hó­napjaiban az őszi idény két részletben le­bonyolított első felében. Az első forduló eseményei azt bizonyították, hogy csapataink zöme eléggé készületlenül indult harcba a bajnoki pontokért. Az első fordulóban kiderült, hogy a tavasszal és a nyár ele­jén erősen igénybe vett játéko­sok zöm© nem tudta kipi­henni magát és nem tudtak kelőképpen felkészülni az új bajnoki év feladataira a szűkre szabott szüneti időszak alatt. Nem véletlen, hogy a rajt nap­ján, a KK-ban nem szerepelt két vidéki együttes, a Szeged és Pécs keltette viszonylag a leg­jobb benyomást. A vezető csapa­tok sorában pedig csupán a Fe­rencváros elégített ki, igaz, az új bajnoki évben kirívóan gyengén szereplő Dorog ellen játszott akkor. Az olimpiai torna előtt még két fordulót bonyolítottak le az NB I-ben. Ha a rajthoz képest fel is lehetett fedezni valami­féle előrelépést, mégis a­z volt a tapasztalat­unk, hogy együtteseink zöme még a harmadik fordulóban sem közelítette meg tavaszi leg­jobb formáját. Talán, csak a Csepel, a Szeged és a Pécs nyújtott jobb teljesít­ményt. Mások általában csak egy-egy mérkőzésen, vagy helye­sebben egy-egy mérkőzésnek első vagy második félidejében jelezték igazi képességeiket Ilyenek voltak a Ferencváros, az Újpesti Dózsa, a Vasas. A töb­biek közül pedig a Tatabánya, a Dorog és a Diósgyőr egészen gyenge telj­esítmén­yekkel kez­dett. Mindezeket összevetve, nem volt nehéz megállapítani, hogy a kedvezőtlen körülmények között történt felkészülés nehézségeivel sem a játékosok, sem a szakem­berek nem tudtak meg­birkózni. A szeptember 17-e és október 2-a között lebonyolított újabb négy fordulóval lezárult az őszi idény első fele. Az olimpia utáni szakasz, ha nem is feledteti az előbbiekben vázolt feltűnő hiányosságokat, tartja, hogy a helyi és kerületi versenyeken kívül legalább egy országos versenyt rendezzen, amelyhez hozzájönnek még a szintén nem csekély számú válogatott viadalok. Az atlétika széles alapjaira mi sem jellem­zőbb, minthogy az elmúlt évben 180 egyesület versenyzői osz­toztak a különböző bajnok­ságok I-vi. helyezésén. Ilyen körülmények között persze a nehézségek ellenére is lehet bízni a finn atlétika jövőjében, mint ahogy Kalevi Kotkas is bizakodik. Két-három év múlva várja a fiatal tehet­ségek beérését, s a búcsúzásnál ezt mondja: — Nagyon szomorú lennék, ha csalódnék ... A tavaszhoz képest valami fejlődést láttunk pataknak. A Bp. Honvéd például nem, is egy mérkőzésen az utolsó negyedórában torpant meg."Si Az első szakaszhoz képest arról is beszámolhatunk hogy Persze nem egyenletesen és nem egyforma mértékben. Pompásan játszott már három mérkőzésen — és mindig a má­sodik félidőben, ami ugyancsak a jó erőnlétet és az idegek meg­nyugtató állapotát példázza — az Újpesti Dózsa. Feltűnően szí­nesedett, korszerűbbé, tudato­sabbá vált a fiatalok csapatá­nak, a Vasasnak a játékja is, noha az együttest állandóan sé­rülések tizedelték, s emiatt ta­­lán egyszer sem állhatott ki a legjobb összeállításában. Ennek ellenére csak két ponttal maradt el az első helyezettől. Fejlődés tapasztalható a Pécs és legutóbb már a Győr játéká­ban, is, habár ezek az együtte­sek még nem mentesek a híre­­lemző teljesítményektől. A legfeltűnőbb és ugyanakkor a legmeglepőbb előrehaladást a csapatjátékban az MTK, a Sze­ged és a Salgótarján érte el. Mindhárom csapat játékosainak általában megnyugtató volt a formája, s mivel az egyes csa­patrészek kiegyensúlyozottak, a játékosok egyéni képességeinek legjobban megfelelő taktikát si­­kerrel tudták alkalmazni. Így azután mindhárom együttes nemcsak a most folyó bajnok­ság első szakaszában nyújtott teljesítményét múlta felül, ha­nem a tavaszit is. Sőt, a­ Sze­ged, de különösen a Salgótar­ján talán eddigi legjobb játékát nyújtotta az elmúlt négy mér­kőzésen. A Ferencvárosnál megtorpa­nást észleltünk. Az okokat nem nehéz megtalálni. Tartalékos védelme biztonságából, támadó­­sora pedig lendületéből, átütő­­képessé­géből vesztett sokat, mert a belsők mély hullám­völgybe jutottak. Mindez a sze­gedi és a tatabányai mérkőzé­sen ütközött ki igazán. A Csepel hátsó alakzataiban erősödött csak lényegesen, tá­­madósorát még mindig nem ta­lálta meg, s ez meg is látszik gólarányán. A Tatabánya csak jelzi még, hogy a szokásos rossz kezdés után feljövőben van, de a Do­rog, a Diósgyőr és a Debrecen teljesen szervezetlen, tartalom, elgondolás nélküli játékai ko­moly aggodalomra ad okot, a fedezetpárok egymást kiegé­szítő, a támadó és védő felada­tokat most már sokszor nem mechanikusan ellátó munkájá­ban, örvendetesen megnőtt alovó kedv, méghozzá nemcsak a csatárok, hanem a fedezetek részéről is. És hadd említsük meg még a pozitívumok sorá­ban, hogy határozottan fejlő­dött a labda nélkül való mozgás is. Nem lehetünk azonban elégedettek, mert még mindig kevés volt a szárnyakon történt támadásveze­­tés, s nem próbálták elég gyak­ran a váratlan súlypont-áthelye­zést. Az a véleményünk hogy a szélsőínség azzal is összefügg, hogy néhány csapatunktól elte­kintve, eléggé elhanyagolják a szélsők frontbadobását, akik bi­zony sok mérkőzésen szinte tel­jesen ki vannak kapcsolódva a játékból. Végül pedig hadd mondjuk ez egyáltalán nem tetszett nekünk, a sok sérülés. Nem tetszett a sokszor kíméletlen játék, amely fittyest hányva a sport­szerűség legelemibb szabályaira, erősen veszélyeztette az ellenfél testi épségét. A kemény játék nem hiba, de a kíméletlen, sza­bálytalan játékot senki nem, kí­vánja. Ezzel a problémával feltétle­nül foglalkozniok kell a játékosoknak és edzőknek egy­aránt, hiszem a továbbra se eléggé kiegyenlített erőviszonyok továbbra is nagy harcot ígérnek az NB I-ben. Ezeket azonban csakis sportszerű esz­közökkel szabad és kell megvívni. A rövid ismertetésben termé­szetesen nem törekedhettünk tel­jességre, mindössze néhány megfigyelésünket próbáltuk cso­korba szedni. Pető Béla NÉHÁNY ÉSZREVÉTEL félidejében óriási megterhelés vár az NB I-re, javult a csapatjáték. ~ Vasárnap, 1960. október 9. A HÁROM RÉSZRE BONTOTT TÁBLÁZAT Az NB I három részre bontott táblázata sok érdekességet mu­tat.­­““ 1 Csak a Csepel dicseked- 1 1. 1 het veretlenséggel, vi­­­*­­­szont mint pályaválasz­tó még további hét (!) csapat nem kapott ki. Már csak a Dorog és a Diósgyőr áll győzelem nélkül, de a két csapa­­ton felül mint pályaválasztó nem nyert még a Csepel és a Tata­bánya, s mint vendég győzelem nélkül áll még a Győr, a Bp. Honvéd és a Debrecen is. I1 | Az Újpesti Dózsa eddig I 3. s mindössze kétszer jlt­­....* szóit mint vendég, a Ta­tabánya viszont csak egyszer sze­repelt otthon. E Mint pálya­választó Mint vendég összesen J. Gy. D. V. P. 1. Gy. D. V. P. 1. Gy. D. V. Gólok P. 1. Újpesti Dózsa 5 4 1 1 5 21—12 7 5 1 116:811 2. Ferencváros 33— — 6 41214 7421 17:10 10 3. MTK 44 — — 8 3 1 — 2 2 7 5— 2 17:11 10 4. Szeged 431—7 31113 7421 13:10 10 5. Salgótarján 42 1 15 32—14 74 1 2 14: 69 6. Vasas 4 2 1 15 312—4 7 3 3 117:12 9 7. Csepel 4— 4—4 312—4 7 1 6 — 7: 6 8 8. Pécs 4 1 2 14 31113 7 2 3 211:11 7 9. Győr 3 1 2 — 4 4—131 7 1 3 311:9 5 10. Bp. Honvéd 3 1 2 — 4 4 — 131 7 1 3 3 9:­13 5 11. Tatabánya 1— 1 — 1 61234 7 1 3 3 6:14 4 12. Deb­ecen 31—22 3—212 6 1 2 3 2: 8 4 13. Agrog 3— 1 21 3—121 6— 24 6:15 2 14. Diósgyőr 3 — — 3— 4—131 7 — 1­6 6:19­1 mérkőzést.4.— ....— ’ Tömegversenyek, kupák a KISZ kongresszusának tiszteletére A KISZ budapesti sportbizottsága és a Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsának testnevelési és sportosztálya, együttműködve a MUOSZ Sportújságíró Szakosztályával,, szombaton délelőtt tájékoz­tatta a sajtó képviselőit a KISZ decemberi országos kongresszusá­val kapcsolatos sportfeladatokról. A megjelenteket Kádas István, a SZOT testnevelési és sportosztályának vezetője köszöntötte és fel­hívta a figyelmüket arra, hogy a KISZ-kongresszust megelőző sportversenyek a magyar sportélet jelentős eseményei lesznek, amelyek megérdemlik a közvélemény figyelmét. Majd Harót Já­nos, a Budapesti ISB elnöke részletesen ismertette azokat a sport­­eseményeket, amelyeket Budapesten a KISZ-kongresszus tiszteleté­re rendeznek. A KISZ december 16-án sorra kerülő országos kongresszusa jelentős társadalmi és politikai esemény, amely összegezi három és fél esztendő küzdelmes mun­káját és megszabja a KISZ-ben tömörült ifjúság elkövetkező feladatait. Hogy milyen ered­ményt ért el a KISZ fennállása óta, azt mi sem bizonyítja job­ban, mint az, hogy jelenleg Buda­pesten háromezer alapszer­­vezetben több mint százezer KISZ-tag tevékenykedik és a KISZ munkájának eredményei tapasztalhatók életünk minden területén. A sportbarátok is jól tudják, hogy Budapesten a KISZ egyik fő szervezője a fia­talok sportolásának, s olyan si­keres rendezvények fűződnek a nevéhez, mint a VIT. VIT alkal­mából rendezett jelvényszerző verseny, a Béke és Barátság tomaünnepély. ez évről évre nagy sikerrel sorra kerü­l a vezélytetői találkozó és a szín­vonalas tömegesemén­yek egész sora. Csak természetes, hogy most, a kongresszus előtt, a KISZ tag­sága még többet, még jobbat akar nyújtani, mint eddig , a kongresszus tiszteletére rende­zett események sorában helyet kapott a sport is. A főváros kü­lönböző kerületeiben nagyszabá­sú rendez­vényeket készítenek elő, így például a VTI. kerü­letben a II. Ifjúsági spartakiádot a kongresszus jegyében bonyo­lítják le, a II. kerületben lövész­­versenyeket rendeznek, az V. kerületben kézilabda-tornára ke­rül sor és így tovább. Szinte a főváros valamennyi kerületében terveket szőnek a fiatalok, hogy sikeres sportesemények rende­zésével is emlékezetessé tegyék a KISZ kongresszusát. Ezen kí­vül október 15 és december 16 között a BISE, a SZOT és a KTST közösen, Kongresszusi Ku­­pa-versen­yeket rendez, melye­ken csak fiatalok vehetnek részt labdarúgásban, röplabdázásban, kispályás kézilabdában, asztali­teniszben, valamint ez olimpiai jelvényszerző verseny többi számában. A kupaversenyeket a nagyüzemekben, önállóan rende­­­zik. A kisüzemek, valamint a közép- és ipar­itanuló-iskolá­k részére kerületenként a TST és az USB szervez tornákat. A Kongresszusi Kupáért folyó versenyekben igazolt sportolók részt nem vehetnek. A tornákat körmérkőzéses rendszerben bo­nyolítják le, s így e­zek a ver­senyek bő sportolási alkalmat fognak nyújtani­ a budapesti fiataloknak. A rendezőség a kü­lönböző sportágakban elért ered­ményekre vonatkozólag pontér­ték-táblázatot állított össze. Az a kerület, amelynek a csapatai a legtöbb pontot gyűjtik ösz­­sze, megkapja a KISZ Budapesti Bizottsága álltal felajánlott ser­leget. A második helyezettek zászló-, a harmadikok oklevél­díjazásban részesülnek. A Kong­resszus­ Kupáért a kerületek két csoportban versenyeznek. Az első csoportba tartoznak a nagy ipari kerületek, a máso­dikba a kisebb kerületek. A Budapesti ISE a kongreen szus tiszteletére október 15-én szombaton délután a Szabadság téri körpályán nagyszabású kerékpáros-versenyt rendez, melyek, minősített versenyzők vehetnek részt. A versenyen minden osztály első négy he­lyezettje tiszteletdíjban része­sül, az első hat helyezett pedig megkapja a kongresszusi em­lékplakettet. Az az egyesület, amelynek versenyzői a legtöbb pontot gyűjtik össze, elnyert a Kongresszusi Serleget. ÚTRAKÉSZEN.­ A Semmelweis utcád 09C-vívó­terem képe most is olyan, mint máskor. Versenyzők jönnek, men­nek, némelyek iskoláznak meste­rükkel, mások beszélgetnek, a kirajzolt pástokon pedig ádáz csata dúl... mint akármelyik más, sok fáradtsággal teli hétköz­napon. Pedig ez a nap egyáltalán nem nevezhető a főiskolás vívók hét­köznapjának. Útra, külföldi túrára készülnek a főiskolások és az indulás előtti utolsó edzésüket tartják. Otthon már félig becsomagolt bőröndök várják csaknem valamennyiüket, d© itt a terem­ben még a munkáé a szó Juhász Kati olimpia utáni pihe­nőjét szakította félbe, s néhány nap óta rendszeresen edz. Szük­ség van rá a női tőrcsapatban,, mert a szovjet lányok Kievben és Tbilisziben is erős ellenfelek lesz­nek. “ Igyekeztem formába lendülni, amennyire lehetett — mondja az iskolázás szünetében. — Szeret­ném, ha csapatunk jól szerepelne, és persze az egyéniben sem lenne rossz egy jó eredmény ... A főiskolás párbajtőrcsapat egyik tagja, Rabár Pál, most ér­kezik a terembe, de úgy látszik, nincs szándékában vívni. Leteszi a vívózsákját, egy pillanatig kö­rülnéz, és máris indulna kifelé. Ez persze nem megy ilyen köny­­nyen. Hárman is szólnak utána: Mi az Pali, nem vívsz? Nevetve felelt *— Elkéstetek a marasztalással. Már végeztem. Több mint két órát vívtam a szomszéd teremben. A társalgóban Tary István és Forró Sándor vívómester tart ci­garettaszünetet. S közben termé­szetesen már az utazásról, az uk­rán és grúz vívóválogatott elleni versenyről beszélgetnek. Feleleve­nítik a múlt évben Pesten lezajlott baráti hangulatú versenyt, s köz­ben — ki tudja hányadszor? — fejcsóválva emlékeznek a kardo­­zók vereségére. ■— Hiába, akkor az ukrán kar­dozók voltak jobbak­­— jegyzi meg Tary mester. — Most más összeállítású csapattal, remélem, nekünk sikerül jobban. Valóban, a kardcsapatban új ne­vek szerepelnek: Meszéna, Kovács, Moravcsik. Mesterük, Forró Sán­dor bízik bennük. — Az idény kezdete óta szorgal­masan vívnak, tegnap is lenn vol­tak a Vasasban , mondja. — Nyerhetnek. Még néhány óra és a főiskolás vívóválogatottal elindul a vonat Kijev felé, ahol első, visszavágó jellegű versenyét vívja az uk­rán vívóválogatott ellen. Még edzenek, s az itthon maradó mes­terek utolsó tanácsaikat adják ta­nítványaiknak. Szalontay Kati pe­dig, a sarokban mintha mesét mondana: “ És akkor még egyet alszunk, utána . . . utána pedig indulás. De jó lesz!.. . (dávid) --------------------­ Jubilál a kassai marathoni A világ egyik leghíresebb hosz­szútávfutó-versenye, a kassai ma­rathon­­-verseny jubilál. Nemzet­közi jelleggel először 1924-ben rendezték meg és vasárnap ko­ra délután harmincadszor kerül sorra. A felszabadulás után a „Szabadság marathoni verseny” nevet viseli és évről évre a vi­lág neves marathoni futói adnak rajta egymásnak találkozót. A vasárnapi jubileumi versenyre 13 országból várnak részvevőket a rendezők. Az indulók sorában lesz több olimpiás, így a svéd Walde, az osztrák Gruber, a svájci Wittner, a holland Kun­nen, az ausztrál Sianfield, a cseh­szlovák Kantorek. A magyar szí­­neket Dobronyi és Kovács Z. kép­viseli a hagyományos versenyen. Megérkezett Kassára a DVSC Szombaton este megérkezett Kassára a DVSC NB I-es labda­rúgó-csapata. Némethi Gyulá­nak, a DVSC elnökének vezeté­sével 16 játékos vesz részt a portyán amelynek során a va­sárnapi marathoni versenyekkel kapcsolatban a Jednota Kosicé­­vel játszik barátságos nemzetközi"

Next