Népsport, 1961. április (17. évfolyam, 65-85. szám)
1961-04-02 / 65. szám
a labdarúgás? Játékrendszeri játékváltozatok A labdarúgás játékrendszere sokat fejlődött az utóbbi években. A régi értelemben vett szigorú VM-rendszer már rugalmasabb alakzatot öltött, nagyobb feladat hárul a játékosokra, s ennek csak úgy tudnak eleget tenni, ha az egyes posztokon rugalmasabban tesznek eleget a védekezésben és a támadásban megkívánt kötelezettségüknek. A kapusok többet avatkoznak kifutással a játékba, a hátvédek nemcsak rombolnak és hátulról indítanak, hanem, ha a helyzet megkívánja, akár a támadólánc vonalába is előre törnek, adott esetben pedig még kapura is lőnek. A fedezeteknek sokrétűbb a játéka, nagyobb területen mozognak, speciális feladatokat oldanak meg, s az összekötőkkel együtt ők a csapat kulcsjátékosai. A támadósor tagjainak elhelyezkedésében alapvető változások történtek. Ma már a szélsők nemcsak lerohannak a szélen, s befejeznek, vagy ehhez segítik hozzá a belsőket, hanem megszerzik a labdát, építenek, sőt, különleges védőfeladatot is kapnak. Régi értelemben vett Drake-, vagy akár Deák-szerű előretolt, kiugrásra várakozó középcsatárt alig-alig lehet látni. A korszerű csatárjátéknak egyik alapvető követelménye a kötetlen mozgásterület, a sok helyzetváltoztatás, helycsere, az a sokoldalúság, amely biztosítja, hogy az öt játékos minden poszton feltalálja magát. Labdarúgásunkban a különféle játékváltozatok, elképzelések, taktikák új játékfelfogást szültek. Feltétlenül fejlődött csapataink védőjátéka, aminek persze részint függvénye a csntárjáték visszaesése is, hiszen minél jobb, minél szervezettebb egy csapat védekezése, annál nehezebb ellene játszani Másfél-két esztendővel ezelőtt élcsapataink többségének jellemzője volt a túlzott védekezés mégpedig úgy, hogy csatárokat vontak hátra, a közvetlen védelem megsegítésére. Ezt a játékmódot azonban már kevésbé követik, noha még most is gyakran találkozunk olyan együttesekkel, amelyek úgy szervezik meg védekezésüket, hogy egyben teljesen átengedik a támadási területet az ellenfélnek, s miközben elszántan védekeznek, alig tesznek kísérletet az ellenfél kapujának bevételére. Játékfelfogásuk tehát nem elég rugalmas, nem fordítanak kellő gondot az ellentámadásokra. Még inkább áll ez a megállapítás az alacsonyabb osztályokban szereplő csapatokra. Ezek többsége lemásolni, utánozni igyekszik az élvonalbeli csapatok játékát, s az csak természetes, hogy a nehezebb feladatokkal, tehát a gólerősebb támadójáték fejlesztésével még kevésbé tud megbirkózni, mint az élvonalbeli együttesek. Az jelenthetne előrelépést, ha az ily módon védekező csapatok elérnék, hogy gyors játékosaik segítségével többször, s idejében felzárkózzanak az előretolt támadókhoz. Védekezésben leginkább a szoros emberfogást, a tömör védekezés alkalmazzák csapataink, s ritkábban a terület-, vagy a vegyes védekezést. A kisebb tudású csapatok kedvelt játékmódja az, hogy az ellenfél támadóival szemben védekezésben számbeli fölényt akarnak elérni. Tehát, mint mondtuk, egyik csatárukat hátravonják a fedezetek vonalába. Persze, a háromfedezetes játék is lehet támadó jellegű, akkor, ha azt rugalmasan játsszák Döntő a játékosok elhelyezkedése, s főként az, hogy a három fedezet miyen mértékben veszi ki részét a támadásindításból, az előretörésekből, sőt, a befejezésből. A három fedezetes játéknak egy rugalmasabb változatát mostanában vezető csapataink alkalmazzák. Arra a megoldásra gondolunk, amikor a támadó sorban támadófedezet-erényekkel rendelkező csatárt játszatnak, mégpedig legtöbbször iz ötösfogat tengelyében. Az Újpesti Dózsában Káposzta, a Vasasban Bundzsák, a Bp. Honvédban Bozsik lát el ilyen szerepet. Mélyen hátramennek a labdáért, rendszerint egészen a két fedezet vonaljáig, s bejátsszák a pálya középső harmadát, felhozzák a labdát. Leginkább előkészítenek, helyzetbe hozzák társaikat, messziről lőnek, s ha mód van rá, be is törnek az ellenfél védelmi réseibe. Ezt tette például a salgótarjániak eden Bundzsák is, aki mesterhármast ért el. Sajnos, sajátos játékstílusról nemigen beszélhetünk. Egy időben az MTK sikerrel alkalmazta a rövidpasszal tetszetős, de sok húzásból álló támadójátékot, a Ferencváros pedig lerohanásokkal, lendületes játékkal lepte meg ellenfeleit, de mostanában már ilyen fajta játékot ritkán látunk tőlük. Jelenleg talán az U. Dózsa és a Vasas az a két csapat, amelynek támadójátékában egyre nagyobb teret kap a gyorsaság, a mozgékonyság. Kialakult játékstílusról azonban még náluk sem beszélhetünk. Még inkább ez a helyzet lejjebb, az alacsonyabb osztályokban, ahol még bizony a tervszerűség is kevés a játékban. A labdarúgás másodvonalában, de az élvonalban se nagyon jellemző tünet, hogy mindig csak azok a játékosok mozognak, akiknél a labda van, s akiknél éppen nincs, azok nem játszanak. Álldogálnak ahelyett, hogy sok változó ütemű mozgással megnehezítenék az ellenfél dolgát, s gyors elszakadással megkönnyítenék saját csapatuk támadás-építését A stílus formálását már az alapoknál kell kezdeni. Labdarúgásunk legkisebb, legfiatalabb palántáit, az újoncokat úgy kell tanítani, hogy amikor feljebb kerülnek, már magukkal vigyenek olyan stílusalapot, amelyet megfelelően formálni lehet. Persze az lenne a legjobb, s az gyorsítaná meg az ő fejlődésüket is, ha a tanítómesterektől, az élvonalbeliektől látnák, milyen is az a sajátos stílus, amelyet követniök kell. EDZŐK Jóval meghaladja a minősített edzők száma az ezret. Ez sem valami nagy szám, de fő, illetve mellékfoglalkozásként mindössze 784-nek van szerződése. A társadalmi munkában dolgozók száma pedig 630. A fővárosban 215 minősített és 119 társadalmi edző működik, a többiek vidéken dolgoznak. Eltekintve az élvonalbeli egyesületektől, az edzők zöme csak a felnőtt csapatokkal foglalkozik, s így a fiatalok nevelése, tanítása a véletlenre van bízva. Az csak természetes, hogy főleg a kis csapatok most még nem tudják fedezni az edzői fizetéseket, így hát halaszthatatlanul szükséges a társadalmi edzők fokozottabb képzése, számuk megsokszorozása. Fiatalok az első vonalban A magyar labdarúgás mindig bővelkedett tehetségekben. Mindig voltak olyan játékosaink, akik már fiatal korukban csillogtatták kivételes képességüket, s bekerültek a válogatottba is. Most is vannak ilyen tehetségeink. Gondoljunk csak Göröcsre, Albertre, Kuharszkira, Sóvárira, Rákosira és másokra. Labdarúgásunk élvonalának összetétele az utóbbi két évben jelentős módon megváltozott, kicserélődött. Az edzők csapatépítési tervük kovácsolása közben nem feledkeztek meg azokról a fiatalokról, akik tehetségesek, s reményt adnak arra, hogy viszonylag rövid idő múlva gyökeret verhetnek a csapatban. S ez így helyes. Ma már az említett válogatottakon kívül bebizonyította tehetségét az U. Dózisában Pataki, Káposzta, a Vasasban Mészöly, Farkas, Kékesi, Bakos, a Ferencvárosban Verebes, Nagy Gábor, az MTK-ban Sas, Keszel, a Csepelben Kalmár, Kisuczky, Rottenbiler, a Pécsi Dózsában Pécsi, Garami, Rád, Halasi, a Bp. Honvédban Józsa, Galambos, Nógrádi, Cserjés, Marosi, a Salgótarjánban Sajgó, Krajcsi, Menczel, Cserháti, a Tatabányában Szepesi, Bíró, a Debrecenben Jakab, Csekő, Némethy, a Diósgyőrben Perecsi, Ráczi, a Dorogban Ilku III, a Szegedben Tóth, Boros, Kürtösi, a Győrben Orbán, Keglovich is. Ezeknek a fiataloknak egy jelentős része az UEFA-tornán, s különféle ifjúsági tornákon tűnt fel. S ez egyúttal felhívja a figyelmet a szervező, a kutató munka fontosságára is. Biztos, hogy országszerte sok még az olyan ismeretlen fiatal, aki tehetséges, aki szorgalmas, lelkiismeretes, akiből még lehet neves labdarúgó. Éppen ezért fokozni, szélesíteni kell a tehetségkutatás fáradságos, de nagyon szép, s bőségesen kamatozó munkáját. Meg kell ezt tenni a fiatalok, s a magyar labdarúgás érdekében. A játékvezetés összefüggései és helyzete Két csapatt*®, játéktér és egy labda: ha ez a négyes együtt van, akár kezdődhet is a bajnoki mérkőzés. Ha azonban a négy közül bármelyik hiányzik, még a leglelkesebb és a legelfogultabb szurkoló is dolgavégezetlenül indulhat hazafelé. A játékvezetés gólei azonban nem ebből, hanem abból erednek, hogy a játékvezetés és a játék kölcsönhatásai a mérkőzések folyamán szinte megszakítás nélkül érvényesülnek. A játék hatása a játékvezetésre ezernyi formában jut kifejezésre. Elég, ha csak arra utalunk a sok közül: a sportszerű mérkőzés vezetése sokkal könnyebb játékvezetői feladat, mint a szabálytalanságokkal átszőtt, durva játék. Persze az is igaz, hogy a durva játékban vétkes lehet bizonyos fokig a játékvezető határozatlansága, puhasága is — ez viszont a kölcsönhatást bizonyítja. A játékvezetés hatása a játék alakulására abban jut kifejezésre, mennyiben biztosítja a bíró a szabályok helyes alkalmazásával a játék folyamatosságát. És az sem szorul különösebb bizonyításra, hogy a játékvezetés és a játék külön-külön és együttesen is hat a közönség hangulatára, a szurkolók ilyen vagy olyan magatartása jó vagy rossz irányba befolyásolja a játék menetét és hatása alól sokszor a játékvezető sem képes kivonni magát. A legáltalánosabb hibája a játékvezetésnek az egységes felfogás, az egységes ítélkezés nagyfokú hiánya, egyesek gyakorlatában a túlzott aprólékosság, másoknál pedig a megengedhetetlen nagyvonalúság. A hibák oka lépésből ered, másrészt pedig abból, hogy az egyéniség túlzott mértékben nyomja rá bélyegét a működésre. Ez utóbbi túlzott érvényesülése nagy veszélyt rejt magában, az egységes bíráskodás rovására megy. E veszély elhárítása a legfontosabb feladata kell, hogy legyen a játékvezetők továbbképzésének. A továbbképzés módszerei közül a játékvezetők működésének állandó ellenőrzése, egymás működésének állandó figyelemmel kísérése és ezzel együtt a tapasztalatok leszűrése; a jellemző és általánosítható hibák szüntelen feltárása a továbbképzés keretében; a tennivalók közös és gyakori megbeszélése; a tapasztaltabb játékvezetők patronáló munkája a fiatalabbak felett; a tárgyilagos, őszinte, kemény kritika és a tehetségek folytonos keresése és felszínre hozása járhat a legtöbb eredménnyel.e, ma ezeknek szerezzük, a módszereknek alkalmazása nagy nehézségekbe ütközik legfőképpen azért, mert sem Budapesten, sem a legtöbb megyében nem áll rendelkezésre sem a továbbképzésüket szolgáló anyagi lehetőség, sem olyan helyiségekkel nem rendelkeznek, ahol gyakran és rendszeresen összejöhetnének a közös szakmai problémák megbeszélésére. A másik, mindezzel egyenlő horderejű hiányosság, hogy a továbbképzésben hiányzik a szükséges tervszerűség. Meg kellene teremteni számukra az említett, nélkülözhetetlen feltételeket, mert játékvezetőink nagy része tehetséges és szívesen vállalja a tanulással járó nehézségeket is. Társadalmi munka a szövetségekben A LABDARÚGÓBA SZÖVETSÉG egész országra kiterjedő nagy gépezetében, a 19 megyében — beleértve a járásokat is továbbá Budapesten összesen 1824 lelkes sportember veszi ki részét a társadalmi munkából. Leszámítva a fővárosiak létszámát (433-at), kiderül, hogy 1391 aktíva bonyolítja le a vidék labdarúgásának minden ügyét. Ha figyelembe vesszük, hogy a társadalmi munkásoknak csaknem fele a megyei központokra esik, rögtön világossá lesz, hogy a járások labdarúgó szövetségeiben, amelyek keretébe tartozik a falu labdarúgása, nagyon kevés a társadalmi munkások száma. Elengedhetetlen a társadalmi munkások számának fokozása, főleg a fiatalabb évjárathoz tartozókkal, mert a jelenlegiek túlnyomó többsége az idősebbekhez tartozik. Az utánpótlásra pedig a sportág lelkes, névtelen munkásai sorában is nagy szükség van. KÉRDÉSEK A VB ELŐTT : Nem kétséges, 19ffiSfvB- j — csakúgy, mint az előbbiek — , most még az európai és a dél - amerikai labdarúgás erőpróbája lesz, hiszen a többi földrész legjobbjai nem szólhatnak bele a küzdelembe. A nemzetközi szaksajtóban hosszú hónapok óta folyik a találgatás: mi lesz Chilében? Ki lesz a győztes? " A körkérdésekre érkezett válaszokat — amelyek a négyes döntő részvevőit próbálják megjelölni — persze nem lehet megalapozottaknak tekinteni, hiszen még a 16-os döntő európai részvevőit is nagyon nehéz eltalálni. Mert ugyan ki tudja még, hogy Anglia vagy ' Portugália, Svédország vagy | Svájc, Franciaország, vagy Bulgária, Spanyolország vagy ' Wales lesz-e a csoportgyőztes? | Vagy talán olyan biztos a Magyarország, NDK, Hollandia csoport küzdelmeinek végső eredménye? ' Ez utóbbi kérdésre a feleletet most fogalmazzák az egyre , élénkebbé váló előkészületek során. S hogy a válasz számunkra kedvező legyen, Budapest, Rotterdam és Berlin szadionjaiban nagyon 16 gondosan kell majd felraknia a pontot az ,,i”-betűre válogatott csapatunknak. Két héttel az NDK válogatottja elleni első VB-selejtező előtt , ha nem is becsüljük túl az elleni felet, s ha nem is becsüljük le a mi együttesünk erejét — túlzott derűlátásra sincs nagy okunk és nem feledkezünk meg arról sem, hogy a jelek szerint Hollandia még nehezebb vetélytársnak ígérkezik a csoporteleségért meginduló küzdelem | ben | Nyugtalanít bennünket , dee csapataink formábahozása nem sikerült, öt fordulóban | kitűnt, hogy csak az Újpesti Dózsa és a Vasas formájára nem lehet különösebb panasz. | És mindez nem vigasztaló, mert a klubcsapatok és a válogatott formája között szinte törvényszerű az összefüggés. Ismerve a szövetségi kapitány elképzeléseit a válogatott összetételére, nem valami szívderítő, hogy hét olyan együttes adja a 11 válogatott játékost, amelyek közül csak két csapat formája kielégítő. Úgy véljük, nagyon helyénvaló lenn© két-három helyen változtatni a csapat összeállításán. Ki kellene hagyni azokat, akik nem képesek hozni azt a formát, amelynek alapján egykét év előtt, vagy korábban helyet kaptak a válogatott együttesben. Nem volna helyes a VB-selejtezőkön adni részükre újabb lehetőséget a bizonyításra, hanem majd máskor. Olyan alkalmakkor, amikor nem a VB 16-os döntőbe jutása dől el. Felmerül azonban a kérdés, rendelkezésre állanak-e megfelelő tudású helyettesek? Igen! Van ma ig olyan hátvédünk, fedezetünk, csatárunk, aki megbízható helyettese lehet a rossz formában levőknek anélkül, hogy az együttes kialakulóban levő játékfelfogásán, stílusán, szerkezetén változtatni kellene. Milyen kilátásokkal neki sziknek? Nem legyőzhetetlen az az akadály, amit a selejtező állít a csapat elé — ha a Kairótól Székesfehérvárig lejátszott előkészületi mérkőzéseken nyújtott 15—30 perces teljesítményt másfél órára lesznek képesek állandósítani a játékosok; ha fegyelmezetten abban a felfogásban játszanak, amelyre felkészülnek; ha magánéletük mindig összhangban lesz a sportszerűség követelményeivel; ha tökéletesen átérzik, milyen kötelezettségekkel jár a nemzeti színek képviselése; ha soha nem feledkeznek meg róla, hogy a képességeken kívül az akaraterő és a lelkesedés is fontos összetevője a sikernek. S ha sikerül a selejtező sorozat? Akkor majd alaposan megnézhetjük, kik váltották meg a repülőjegyet Európából Dél- Amerikába ... A nemzetközi labdarúgás új vonásai Napjainkban a sportág fejlődésének három új vonása bontakozik ki egyre erőteljesebben, mindhárom az újabb és a gyorsabb ütemű előrehaladás irányában hat. A második világháborút követő években, még a legkiélezettebb nemzetközi viszonyok idején is, világszerte fejlődtek a labdarúgás nemzetközi kapcsolatai. Az 1954-es svájci VB óta ez a fejlődés felgyorsult, s ha 1956 táján volt is átmeneti visszaesés, néhány hónap után ismét érvényesült a gyorsuló és szélesedő irányzat. Nemcsak a nemzetek közötti válogatott mérkőzések szaporodtak, hanem soha nem tapasztalt élénkség uralkodott a klubcsapatok találkozóinak frontján. Ezen belül rendszeressé váltak a különböző kupatornák, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek világszerte, mert színvonalban, érdekességben üde színfoltokat jelentenek a rendszeresen folyó bajnoki küzdelmek közben. Új jelenség — mintegy kisugárzása a gyarmati rendszer felszámolása folyamatának —, hogy új színek tűntek fel a FIFA zászlóerdejében. Guinea, Ghana, Nigéria és az ébredező Afrika sok új országa kapcsolódott be már a nemzetközi labdarúgás vérkeringésébe, s lehet, hogy nemsokára egyik-másik komoly tekintélyt vív ki magának a sportág világszínpadán. Amilyen figyelemre méltó és örvendetes ez a fejlődés, nem kevésbé reményt keltőek azok az erőfeszítések, amelyek a labdarúgás szakproblémáinak megoldását állították előtérbe. Úgy látszik, az az irányzat, amely az erőfutballt állította előtérbe, amely a fizikai képességek fejlesztését a technika és ataktika rovására próbálta megoldani, veszített erejéből, befolyásából. És most szerte a világon — Angliától, a labdarúgás őshazájától a Szovjetunióig — az erő, a fizikai képességek, másrészről a technika és a taktika helyes arányának érvényesülését úgy keresik és kutatják, hogy abból maga a játék kerüljön ki győztesen a maga szépségével, érdekességével, változatosságával és eredményességével. Ha a világméretekben folyó útkeresés lényegét próbáljuk kihámozni az utóbbi hónapok szakmai vitáiból, nem nehéz megállapítani, hogy a minta a megoldásra: a néhány év előtti magyar játékfelfogás és ennek további finomított változata, az 1958-as VB-n nagy diadalt aratott brazil labdarúgás. Röviden: az erőnlét és a fizikai képességek fejlesztésének, a technikai és taktikai képzettség fokozásának, a hátsó játék jó megszervezésének, a támadó játék erőteljes kibontakoztatásának harmóniája felé próbálják irányítani ma világszerte ezt a csodálatosan szép és érdekes sportjátékot. Menjünk mi is ezen az úton. A bajnokság rendszere megérett az átszervezésre Amikor néhány év előtt megalkották és bevezették a magyar bajnoki rendszert, a sportág felelős vezetői kijelentették, hogy az nem örök időkre szól. Ha a fejlődés a megváltoztatását, továbbfejlesztését, kereteinek kiszélesítését követeli meg, az új követelményeknek megfelelően kell átalakítani. Mivel hazánkban a fejlődés üteme olyan eredményeket produkált, amelyeknek kisugárzásai egyre inkább feszítik a labdarúgó bajnoki rendszer kereteit is — elég, ha a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatban, a falusi sportmunka új feladataira utalunk — elérkezett az ideje annak, hogy a fejlődésnek megfelelő változások valósuljanak meg a bajnoki rendszerben is. A sportág egyik legfontosabb problémája a tömegbázis szélesítése. A sportág népszerűsége megkönnyíti a falusi fiatalok fokozott bevonását a sport és testedzés keretei közé. Másrészt a falusi labdarúgó-csapatok számának szaporítása vonzóbbá teszi a falusi életet a fiatalok számára, akik gyakran éppen azért vágynak a városba, mert a falu még nem biztosítja számukra a sportolás lehetőségét. Ez tehát fontos gazdasági és politikai szempont is egyúttal Ma a tömegek labdarúgásának falán, csakúgy, mint a városon, több gazdája van: az MLSZ, az OISB és a SZOT. Ez helyes is, abban a vonatkozásban, hogy mindegyik szerv a maga tömegkapcsolataival és befolyásával nagy tömegek mozgatására képes. Meg kell azonban teremteni a lehetőségét annak, hogy szervezetten az egységes bajnokság keretében vegyenek részt a bajnoki küzdelmekben, a három szervezethez tartozó csapatok. A bajnokságok színvonalának emelését, az egyes bajnoki osztályok erejének növelését és az osztályok között jelenleg fennálló nagy különbségek megszüntetését szolgálná, ha az NB I és az NB 11 közé létrehoznák az NB B-csoportot a jelenlegi két NB II-s csoport első 8 helyezett csapataiból. Ez ugrásszerűen megnövelné a második vonalnak tekintendő NB B-osztály erejét, amely ezzel az átcsoportosítással valóban az NB I előiskolája szerepét tölthetné be. E csoport bajnoki címének és második helyezésének megszerzése komoly sportértékkel bírna, a két legjobb együttes komoly versenytársa lehetne az élvonal csapatainak. A Nemzeti Bajnokság tehát így festene: NB I 14, NB I/B 16, NB II (2 csoport) 16, NB III (24 csoport) 16-os létszámmal. A megyei és a budapesti bajnokságoknak olyan szervezeti formát kell kidolgozni, hogy keretei alkalmasak legyenek a nagy tömegek bevonására. Meg kell valósítani a jelenlegi lebonyolítási formáról a tavaszi,őszi bajnoki évre való áttérést. A tavaszi és őszi idény közötti kéthetes szünet lehetővé tenné a bajnoki év későbbi kezdését és korábbi befejezését. Ennek az új formának nagy előnye, hogy meghoszszabbodik a felkészülésre, a formába hozásra szolgáló idő, megrövidül a formábantartás időszaka, hiszen lényegében rövidebb idő alatt bonyolódik le a bajnokság. Néhány fordulónak hétköznapra való beiktatásával bőven jut idő a válogatott műsorának lebonyolítására, lesz idő a portyák és nemzetközi mérkőzések lejátszására, le lehet majd játszani egy év leforgása alatt a kupamérkőzéseket. ★ Úgy érezzük a bajnoki rendszer átszervezése nemcsak szervezettségében erősítheti labdarúgásunkat, hanem színvonala emelkedésének is fontos pillére lesz. Vasárnap, 1961. április 2.,3 . o