Népsport, 1961. május (17. évfolyam, 86-106. szám)
1961-05-01 / 86. szám
A feledhetetlen el$&&zocet&n Olimpiai öt karika Két nagy szereim® volt: a művészet és a sport. Jól megvoltak egymássa!, de egyszercsen elérkezett a döntő pikánst, amikor választania kellett. Az ifjú labdarúgó azon a napon néhány pompás robinzonáddal még magához ölelte a zúgó labdát, azután gondosan összehajtogatta kapus mezét s berakta a szekrény sarkába, a kinőtt darabok közé. Attól fogva inkább csak olyan ruhákat öltött magára, amit Shakespeare, Csehov, Tolsztoj, Madách és a többiek lángelméje, szárnyaló képzelete szabott ki aportolt alakjára. A vásárhelyi futballpálya hófehérre meszelt kapujától hosz■szú az út az ország első színpadáig. De ő ruganyos, tértölelő léptekkel hamar odaért a színészbejáró kapujához. S a deszkákon, ahol egykor Odry Árpád, Petites Imre, Csortos Gyula, Somlay Artúr ajkán csendültek fel a halhatatlan mondatok Otiwelle és Antoniusz Ivángya és Fegyin. Kossuth és Galilei az ő hangján, ezen az ezer hangon búgó orgonán kel életre. Bessenyei Ferenc, aki azon a bizonyos napon a művészetet választotta, s aki ezzel örökre átkerült a sportrovatból a színházi rovat legelejére, azért nem szakadt el végleg első szerelmétől, így mondotta: — Egy percre sem szakadtam el. Nem is szakadhattam el, mert aki egyszer belekóstolt, ízeit,a sejtjeiben hordozza, valahogy hozzátartozik életéhez. Csakhogy egészen másképpen, mint annak idején a hódmezővásárhelyi zöld gyepen. — Ki kellett állnom a kapuból, nehogy, úgy járjak, mint egykori edzőm és mintaképem, Baumgartner, a Szeged válogatott kapusa. Vetődés közben orronrúgták. A színész dagadt orral mégsem mehet a színpadra. Ha csak nem a Cyranot játssza. De hát én akkor, amikor abbahagytam, más szerepekre készültem .. . így hát meg kell elégednem azzal,ha időm engedi, a lelátóról élvezem a játék minden örömét. Lelkesedem, s ha igazi kapusbravúrt látok, önfeledten tapsolok. — Ennyi tehát az egész kapcsolat ma Bessenyei Ferenc, a volt labdarúgó és asport között? — vetjük közbe. — Hova gondol? Ennyi a kapcsolat a labdarúgással. De nem történt más, mint hogy hivatásomnak inkább megfelelő, a színészi munkával jobban öszszeegyeztethető sportágat választottam. Végtelenül szeretem a vizet. Kora reggel, a délelőtti próbák előtt, a nagy munka, a nagy megterhelések, az idegfeszültségek időszakában az úszás az igazi króm. Néhány hossz a Lukácsban, váltakozó iramban, újjá varázsolja, felüdíti, megnyugtatja az embert. Sajnos, akad időszak, amikor egy-két órai alvás ürügyén könnyelmen feláldozom az úszás öröméit. De azután mindig rádöbbenek, hogy önmagamat csaptam be. Ilyenkor újra kezdem. — A színészi munka egyik alapvető követelménye, hogy könnyed, friss maradjon a művész, mert egészséges emberi alakot csak ép testtel és világos fejjel képes megformálni úgy, ahogyan azt az író elképzeli. Nem kétséges, hogy a rendsze- rés sportolás biztosíthatja csak a test ruganyosságát, csak a rendszeres sporttevékenység — bármelyik sportág űzése — teremt- heti meg azt a szükséges fizikai erőnlétet, amely képessé teheti a színészt arra, hogy megerőltető szellemi munkáját jól elvégezhesse. — Tehát labdarúgás helyett: úszás. És vannak követői, társai is Bessenyei Ferencnek a medencében? — Elég szép számmal, de nem elég rendszeresen. De nehogy azt higgye, hogy mindent elmondottam. Van ugyanis kiegészítő sportágam is: óriási cél, tálcát teszek a budai hegyek pompás erdei útjain. Egyedül ! Olykor hosszú órákon keresztül. Valósággal nyelem a friss levegőt. S amikor újra lenn vany gyök a városban, mindig az az érzésem, mintha kikotorták volna a torkom, tisztábban cseng a hangom, öröm megszólalni a színpadon. — A színésznek meg kell tanulnia vívni is, magam is gyakorolom. És meg kellett tanulnom lovagolni. Nem ment könyyen. Addig, amíg ló és lovas között nem volt meg az összhang, ■ inkább szenvedést okozott, mint szórakozást. Nem ment könnyen,d de megérte. Most már csak fel kell pattannom a nyeregbe, s a ló már mindent elintéz. Most már kitűnő a ritmus. Most már elégedett vagyok a lovammal, s úgy érzem, a ló is velem. Mindketten tudjuk, mit akarunk. Bessenyei Ferencet szólítja a?, ügyelő, következik az utolsó kép a Nemzeti Színház színpa■ dán. — Mielőtt elbúcsúzunk, még csak annyit: a színész ne hanyagolja el a sportot, ha úgy érzi, minden perce foglalt, erőszakkal is szakítson magának félórát, egy órát, de lehetőleg mindennap . . . Bessenyei Ferenc tudja, ő értője mind a kettőnek t. e. Ellesett beszélgetés Nem szép dolog ti hallgatózás. Más emberek gondolatait ellesni, figyelni a nem nekünk szóló mondatokat . . . ráadásul még meg is jegyezni azokat. .. Persze, varrnak esetek, amikor mindez megbocsátható. Mondjuk . . ., amikor olyan ,,hangosak" azok a gondolatok, hogy akaratlanul is figyelni kell a beszélőre. Nos, éppen ilyen alkalom volt az alábbi is. A Villain Sils megmegállva, álmodná lassúsággal döcögött atkülvárosi kerület felé. Éjjel fél tizenegyre járt az idő, s a kocsiban üldögélő néhány utas a világról tudomást sem véve szundikálással töltötte a hosszú utat. A szövőgyár előtti megállónál aztán hirtelen végeszakadt a csendes ,,pihenésnek". .. felszálló, munkából jövő szövőnők vidám hangja, felcsattanó nevetésekkel tarkított beszélgetése egyszerre esettel töltötte meg az addig csendes kocsit. — Képzeld, milyen jó napunk volt ma. Elmaradt a torna. A beszélő mellettem állt. Magas, harmincon, jóval inneni, sötéthajú, fiatalaszszony. — Megbetegedett a ..tanár". Vagy két hétig nyugton leszünk. Nesze neked üzemiírna! Csak ennyi sikere lenne ? Volt azonban ellenvélemény is: — Terike néni meg egész nap azon sóhajtozott, hogy fáradt, mert nem tornázhatott. Azt mondja, az ő öreg csontjainak jót tesz a mozgás. — Ne mondd! Az öreg szeret tornázni? A kilóival? — Azt mondja szeret. Sőt, mióta az üzemben tornázunk, azóta otthon is gyakorol, néha főzés közben is. Szép lehet, mi?! A látvány valóban furcsa lehet, mert mindketten harsány nevetésre fakadtak, azzal sem törődve, hogy mindenki felfigyel rájuk. — Munka közben meg állandóan mondogatja, hogy majd meglátom én is, ha öregebb leszek ... — Kuncogva nevetett, majd aduként még hozzátette: — Most meg el akar járni mindenféle versenyekre, meg kirándulni, mert beszéltek , vele a kisiánosok ■ - i Az alacsonyabb várt « a válasszal, éppen ► csak mosolygott, lát-1 szőtt rajta, gondolko- J zik: vajon jó, vagy ? rossz az, amire Teri- Vke néni készül? 2 —. Te, és végered- 4 menyben hány éves? 1 — kérdezte aztán, 4 majd tétovázva kibök- te: — Jó lenne azért 4 beszélni vele . . . Hát- s ha igaza van és ami- 7 kor megöregszünk - - - v Ellenőr jött, kérte ? a jegyeket, s ezzel 5 elvágta a beszéd fo- 2 nalát. Nem tudtam 4 meg, hány éves Teri- ke néni, aki szereti a 4 tornát, s nem tud- t tam meg azt sem: 4 meggyőzik-e lassan r egymást az üzemi ? torna szükségessége- 5 röl — éppen Tériké néni példájával. 4 Leszálltam. És ha- ► zafelé tartva, gondo-latban megszorítottam r az ismeretlen ismerős 4 Tériké néni kezét. . . s (dávid) 5 ELINDULNAK AZ ÚJ TEHETSÉGEK Ki ne gondolná, amikor elindul élete első valamirevaló versenyén, hogy fog ő majd jobb felszereléssel, nevesebb versenyzők között is küzdeni az elsőségért. Biztosan erre gondolt az a kislány is, aki mint hatéves csetlő-botló került a jégre. Ahogyan lassan teltek az évek, úgy lett mindene a korcsolya, és rövidesen elhatározta, hogy jégtáncos lesz. Mégsem lett az. Vajon miért? — Nem akadt partner — mondja szobát betöltő mosollyal Asztalos Eszter gyorskorcsolyázónőnk. — Erre én is fütyültem rájuk és 1954-ben elindultam egy tehetségkutató úttörő gyorskorcsolyázó versenyen. Most már világos — gondolja az olvasó. Felfedezték, segítettek és így lett 7 évvel ezelőtt ifjúsági bajnok, kétszer is második a magyar bajnokságban és kikerült a női világbajnokságra is. . — Nem így lett — kapjuk aválaszt egy újabb mosoly kíséretében. — Ezen a versenyen ugyanis nagyon gyengén szerepeltem és egy „leégett" kislány senkinek sem tűnik fel. De magamban nem tudtam ennyiben hagyni a kudarcot és elhatároztam, hogy mégis gyorskorcsolyázó leszek. Azért jobb példát is találhat- tak volna — vetheti szemünkre az olvasó. Elhisszük, hogy a tömegverseny a gyengén szerep- ■ let is serkenti. De azért mégis az az igazi, amikor 1 üstökös jelenik meg valamelyik sportág egén. Nos, nézzünk körül és állítsuk csak meg ezt a vékony fiatal-embert, aki a válogatott atléták edzésén jóformán számolatlanul rója a köröket. — Én is 1954-ben kezdtem, akárcsak Eszti —, válaszolt kér- !désünkre Csubrás Csaba a Bp. I Honvéd futója, kétszeres ma- 1 gyar rekorder — mondhatom, hogy nálam talán minden úgy ment, mint a karikacsapás. Rác- | kévéi járási spartakiáddal kezdődödött, utána Pest megye válogatottjaként országos sparta- I kiáddal folytatódott, ahol 100-on 11.3-at futottam és 6.33-at ugrottam távolban. Mindjárt. ..felfedeztek’’ és felkerültem a Bp. I Haladásba,majd onnan a Hon- vádba. Hát igen, a tömegversenyeken , mindjárt megmutatkoznak a született tehetségek is. De ugyanúgy, mint Asztalom Esztinél, náluk is a szorgalom ,a -z akaraterő dönti el, mire vízik később. T. F. Öt egymásba fonódó színes karika . . . Milyen egyszerű jelvény. De ami jelképez, az olimpizmus, a modern kor egyik legszebb mozgalma. Az öt karikás fehér lobogó alatt a világ ifjúságának legügyesebbjei adnak egymásnak négyévenként találkozót, hogy nagyszerű és nemes versenyek keretében vetélkedjenek. Az olimpiáknak az, egyik legszebb motívuma, hogy a résztvevő fiatalság fittyet hány a társadalmi előítéletekre, idegen számára a faji megkülönböztetés, aminek a televízió a Rómából is számos tanújelét bemutatta. Az olimpiákon a nagy és a kis országok sportolói szoros egységet alkotnak, becsülik, tisztelik és szeretik egymást, sok esetben hosszú időre szóló őszinte barátság szálai szövődnek közöttük. De ez az éremnek csak az egyik oldala. Az olimpiáknak a sport és a testnevelés szempontjából is óriási a jelentőségük. Minden olimpia egy-egy határkő a sport és testnevelés világméretű fejlődésében és ugyanakkor annak a legjobb propagálója is. Nálunk a római olimpia után tömegesen jelentkeztek a fiatalok az öttusa-szakosztályokba és a kajak-kenuzók száma is megszaporodott. És minden bizonnyal Abeszszíniában is sok fiatal kereste fel a sportegyesületeket, hogy Bikila Abebe nyomdokaiba léphessen Az újkori olimpiák alapjainak a lerakása nem véletlen szüleménye volt. A múltszázad második felében a polgári életforma keretei között sok országban a sport és a testnevelés felé fordult az érdeklődés, de akik foglalkoztak vele, meglehetősen elszigetelten, tevékenykedtek. Még szerencse, hogy akadtak előrelátó vezetők, főleg haladó szellemű pedagógusok, akik felismerve a testnevelésben és a sportban rejlő fizikai és erkölcsi lehetőségeket, tovább kívánták a mozgalmat fejleszteni és egy minden sportot átfogó, időszakonként ismétlődő nagy nemzetközi találkozó megszervezéséről álmodoztak. Közöttük volt a francia Pierre de Coubertin is, aki az ókori olimpiák legendás történetének nyomdokain kereste a megvalósítás útjait. A múlt század végén az athéni és az azt követő néhány olimpia azonban még csak a kevesek olimpiái voltak. A világ ifjúságának még csak egy kis töredéke mutatott érdeklődést iránta, a közvélemény pedig jóformán ügyet sem vetett rá, vagy legfeljebb Pierre de Coubertin és maroknyi lelkes hívének érdekes, de kockázatos próbálkozásának tekintette. Akkor még azért folyt a harc, hogy vajon sikerül-e a háromezer éves gondolat újjászületését megmenteni és az újkori olimpiákat az ókori olimpiák hagyományain tovább fejleszteni. Kezdetben nehezen ment. De mert az olimpia elsősorban a fiatalok ügye, az ő hozzáállásuk és lelkesedésük eldöntötte a kérdést. Az olimpia, az olmpizmus eszméje döntő csatát nyert. Azóta azonban nagyot fordult a világ kereke.A technika szédítően gyors fejlődése, a régi társadalmi rend épületének kort adása, az új társadalmi rend megszületéseés lenyűgöző fejlődése, a gyarmati népek tömeges felszaba- dulása, a nők egyenjogúságának kifejlődése mind olyan tényezők, amelyek az olimpia intézményére erős nyomást gyakorolnak. Nem az olimpiám ist, mint eszmét támadják, mert az tökéletesen megfelel a modern kor követelményeinek, hanem a demokratizmus sokkal szélesebb alapokra való helyezéséért, a keretek bővítéséért és az elavult szabályok megreformálásáért szállnak síkra. De ez egyelőre nehezen megy. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság konzervatív. Veterán urai nehezen akarnak tudomást venni a megváltozott élet követelményeiről, pedig olimpiáról olimpiára egyre több problémájuk van vele. A NOB tagjai — kevés kivételtől eltekintve, azokra a szocialista országok képviselői — a régi normák alapján állanak és dogmatikusan ragaszkodnak hozzá. Előfordul persze, hogy szavakban, nem hivatalosan adott nyilatkozataikban nem mindig tudnak kitérni a reformtörekvések elől. A gyakorlatban azonban halogató politikát folytatnak, igyekeznek egyik kongresszusról a másikra elodázni a legfontosabb kérdéseket. S most megint kongresszus következik. Ez év júniusában Athénban ülésezik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy határozatokat hozzon az 1964. évi tokiói olimpiát illetően. Nem lesz sima lefolyású ez az összejövetel sem. A japánok, az olimpia rendezői lényeges változásokat szeretnének a programoneszközölni. A cselgáncsért, ezért a náluk nagy népszerűségnek örvendő sportágért igyekeznek majd síkraszállni, mégpedig úgy, hogy a labdarúgást, az öttusát, a kajak-kenut és a lovaglást ne kelljen megrendezniük. Szűkíteni akarják tehát a programot, nemhogy bővítenék. Kérdés, hogy a NOB majd milyen álláspontra helyezkedik. Aztán ott van a megkülönböztető politika ami a legélesebben Kína esetében mutatkozik. A NOB nem hajlandó tudomásul venni, hogyegy Kína van, a 650 milliós Kínai Népköztársaság, amelynek szerves, és csak átmenetileg elszakított része Tajvan szigete. Struccpolitika ez, ami annyira messze esik a realitásoktól, hogy egyenesen nevetséges, és vajon mi lesz a Szovjetunió korábban beyújtott javaslatával, amely a NOB ötezer vezérére, demokratizálására vonatkozik. Mint ismeretes,ebben a javaslatban arról van szó, hogy a NOB-nak a nemzetközi sportszövetségek elnökei és főtitkárai, valamint néhány nemzeti olimpiai bizottság elnöke is tagja lehessen. Mondanunk sem kell, hogy ha ebből a javaslatból határozat születne, az minden bizonynyal forradalmi változásokat eredményezne. Azt jelentené többek között, hogy C. Coubertin által elképzelt olimpiai eszme a legmodernebb kor követelményei között új erőre kapna, az olimpiák pedig minden vonatkozásban sokkal jobban szolgálnák a világ minden táján lendületes fejlődésnek indult testnevelési és sportmozgalmat. Pető Béla Hétfő, 1961. május Fél évszázad távlatából Milyen hatalmas mértékben fejlődött, hova jutott el száza-4 diánkban a sport, hogyan nőtt meg szerepe, jelentősége — ezt ? a legjobban lemérni, értékelni i a régi, neves sportemberek tud► jak. Akik már jó ötven évvel ezelőtt tevékeny részvevői, sze-5 replői voltak a kialakuló modern sportéletnek és fejlődését azóta is figyelemmel kísérik. Közéjük t tartozik Somodi István dr., az ’ idősebb nemzedék meg bizony á- 4 ra emlékezik a nevére." A 900-as években többször nyert magas- és távolugró-bajnokságot, ~egy nagyobb sikerét pedig az 1908-as londoni olimpián, az első igazi világversenyen aratta, amikor magasugrásban 188 ’ cra-re holtversenyben a második helyen végzett. Gyerekkora óta fanatikusa a sportnak, s most, hetvenhat éves korában is bámulatos pontossággal emlékezik vissza a legkülönbözőbb adatokra, nevekre, eredményekre, évszámokra, elsősorban ter►mészetesen az atlétikában, de más sportágakban is. S ha fel- elevenítiemlékeit a régmúlt időkből, hűen kirajzolódik az akkori és a mai sportolási körülmények között az a különbség, amelyhez különösebb kommentár felesleges. 1 — A mi időnkben az edzési, ► felkészülési lehetőségek, oktatás dolgában bizony gyengén álltunk, különösen mi, vidékiek. 1 Nálunk hosszú harcot kellett • vívni a sportolási lehetőségekért. J a pályáért és csak 1911-ben épült meg végre az első sporttelep, amikor én már abba is hagytam. Addig társaimmal együtt éveken át a kollégium udvarán, majd egy imaház kertjében tartottuk az edzéseket, istállóban, fáskamrában öltöztünk. ’ így készültem az olimpiára is. ) Az oktatás? Csak annyiból állt, hogy néhány lelkes, fanatikus sportember igyekezett tanácsokkal ellátni a fiatalokat Pesten, de vidéken még erről se igen , lehetett szó. Versenyzői pályafutásom alatt edzőm sohasem volt. Lázasan böngésztük a kezünkbe került ritka szakkönyveket , igyekeztünk tanulni az újságok , cikkeiből. Én például az újsági cikkek hatására próbálkoztam meg szembe-nekifutásos, kiho- moruló stílusom helyett az ak-2 kor legeredményesebbnek hirdetett angol, oldalrohamos technikával — sikertelenül. Sajnos, négy évet vesztegettem el vele, amíg véletlen folytán visszatértem régi stílusomra és ismét javulni kezdtem. Utána javítottam többször csúcsot és értem el esőtől felázott gyepen a londoni második helyezést, amelynél az angol közönség lelkesen szurkolt nekem az esélyes amerikaiakkal szemben. Edzésrendszerről, kialakult módszerekről akkoriban nálunk nem igen lehetett beszélni, tudatos képességfejlesztés, rendszeres téli felkészülés még ismeretlen volt. Télen általábanmás sportokat űztek, így főleg tornáztak, úsztak, korcsolyáztak, még ha ez nem is minden versenyágnál volt előnyös. Somod dr. például versenyszerűen gyorskorcsolyázott, amíg észre nem vette, hogy merevíti izmait. Tavasszal mezezés csak ott folyt, ahol az időjárás megengedte és akadt valamiféle fűtött öltöző, így azután sok helyen csak későn kezdték el az atlétikai előkészületeket. Az ügyességiek általában hetente három edzést tartottak, az ugrók egy kimondott ugróedzést, a futók már négyszer, sőt, ötször is edzettek és ezt akkoriban teljesen kielégítőnek tartották. S hogy mégis figyelemre méltó eredményeket értek el? — A sport iránti szeretettel és nagy lelkesedéssel igyekeztünk pótolni a technikai, edzési fogyatékosságokat. Megbecsültük a versenyzési alkalmakat, nyitott szemmel versenyeztünk otthon és külföldön is, igyekeztünk felhasználni amit láttunk és társaink körében tovább adni. Magam legtöbbet olimpiai szerepléseim alkalmával a külföldi atléták edzéséből tanultam s ez adta meg az alapot, hogy viszszavonulásom után több mint huszonöt éven keresztül eredményes edzői munkát végezhes S&tv. A két világháború között Somod dr. a Kolozsvári AC atlétáinak edzését irányította társadalmi alapon. Tapasztalatai segítségével, lépést tartva a fejlődéssel, sok tehetséges versenyzőt nevelt, tanítványai 51 felnőtt és 35 ifjúsági román bajnokságot nyertek, és sokszor javítottak csúcsot. Ma is büszke arra, hogy 1934-ben elsők lettek a bajnokság pontversenyében és a következő évben a román szövetség a KAC-ra bízta az országos bajnokság megrendezését. 1957-ben a bukaresti nemzetközi bajnokság alkalmával pedig díszjelvényet tüntették ki félévi százados atlétikai munkásságáért. S ha mostanában kora miatt versenyekre már ritkábban is látogat, változatlanul érdeklődik az események, a sport, főleg az atlétika fejlődése iránt. Vajon miben látja, mint régi versenyző és edző, az óriási fejlődés okait? — Az atlétika ma már az egész világon elterjedt, a kiemelkedő versenyzők és edzők száma állandóan növekedik — feleli. — A magyarázatot elsősorban az edzésrendszerek, a technika, az oktatási módszerek állandó fejlődésében és sok esetben a versenyszabályok tágabb értelmezésében látom. A mai atlétáknak szinte már minden feltételük megvan a minél jobb eredményekre. A lehetőségeket felmérve néhány ügyességi számban én nem is tartom meglepőnek a fejlődés méretét. Hiszen például a mi időnkben a gerelyhajításhoz még csak az északiak kinyitottak valamit, a diszkoszvetés is csak a századforduló idején kezdett elterjedni, a kalapácsvetés technikájával pedig a 30-as években kezdtek komolyabban foglalkozni. Azután — ne haragudjanak meg érte a mai magasugrók —, de mostaniugrásmódjuk a mi időnkben még fejesugrásnak számított, tilos volt. Ez a mostani, legkorszerűbb technika pedig a képességfejlesztéstől függetlenül is szerintem már eleve 20 centis előnyt jelent. Ami pedig a többi számot illeti, ne felejtsük el, hogy már a mi időnkben is futottak 10.5-öt 100-ra, 1:51.9-et 800-ra, vagy ugrottak 761-et távolba, éppen ezért ezekben a fejlődés, talán a súlylökés*■ kivételével, félévszázad alatt szerintem fokozatos. Bevallom, hogy ma leginkább a súlylökő-eredményeket bámulom, bár a fejlődés még nem olyan általános, mint például a magasugrásban vagy a hosszabb futószámokban. Függetlenül a versenyzői sikerektől, a sportolás egészséges, üdítő hatását Somod dr. a maga idejében, tanulmányaiban, munkájában egyaránt tapasztalta. Éppen ezért nagyon fontosnak tartja, hogy ha nem is törnek versenyzői babérokra, lehetőleg minél több fiatal sportoljon rendszeresen, legalább tavasztól őszig, mindegy, hogy milyen sportágban. A jelvényszerző versenyek, mozgalmak nagyon hasznosak, de céljukat csak akkor érik el, ha a sportolás nemcsak a jelvény megszerzéséig terjed, hanem rendszeres. Én alapfeltételnek tenném, hogy aki jelvénytakar szerezni, az köteles egy idényben megfelelő ellenőrzés mellett legalább 30—50 edzésen, részt venni. Figyelemmel kíséri a magyaratlétika eredményeit. Ami s,: vén, az_a száján, őszintén megmondja a véleményét. • Úgy látom, hogy a magyar atlétika ma csak nagyon kevés élversenyzővel rendelkezik, még a legtöbbet fejlődött dobószámokban is. A válogatottak mögött álló fiatalok, az utánpótlás fejlődésével nem törődnek eléggé. Márpedig, ha nem keltik fel az utánpótlás érdeklődését, nem biztosítanak számára megfelelő versenyeket, esetleg nemzetközi alkalmakat is, akkor ez olyan komoly, hosszú felkészülést igénylő sportágtól, mint a. atlétika a fiatal tehetségeke, mindjobban elvonják majd a szórakoztatóbb labdajátékok. Azis elgondolkoztató, hogy a római olimpián egyetlen magyar atléta sem tudta elérni legjobb eredményét, úgy látszik, nemcsak a küzdőképességben, hanem a felkészítésben is hiba van. Nagyszerű emlékező tehetségével a sporttörténet egy ig érdekes, lassan feledésbe mrülő korszakát örökíthetné me Somodi István dr., kár, hogy : írásbafoglalás mindeddig csv terv maradt. Helyette a sor szolgálatában eltöltött fél évszad gazdag tapasztalataival az tanácsolja a mai sportoló fiattoknak: legyenek szorgalmasan szeressék úgy a sportot, az a:'' tikát, mint ahogy ők szerettél: 55 évvel ezelőtt. S ne húzódozzanak a komoly versenyektől, elijedjenek meg az erősebbeknek látszóellenfelektől, mert győzni akarás, küzdőkéntesség nélkül nincs jó versenyző! (s. z.)