Népsport, 1961. augusztus (17. évfolyam, 152-173. szám)

1961-08-01 / 152. szám

Prágai szemmel CSEPELEN... Az AfryfV nagy állomást már elhagyta az evezőssport vonata. Pénteken, szombaton és vasár­nap befejeződött az idei országos bajnok­ság. Bi­zony kissé nehezen döcögött a csepeli par­ttokon ez a szerelvény, inkább amolyan személyvonat benyomá­sát keltette, nemigen hasonlított a nemzetközi gyorsokhoz. Pedig nagyon jó lett volna, ha hasonlít hozzá, hiszen augusztus második felében Prágában Európa-baj­­nokság lesz és ott gyorsan kell majd haladni a vízen. Nézzük magasabb igényekkel az orszá­gos bajnokságot, tegyük fel az EB szemüvegét és próbáljuk meg ezen keresztül vizsgálni a cse­peli víz, az évad legnagyobb hazai evezős versenyének esemé­nyeit. Nem vártunk ennyit Az országos bajnokságot meg­előzően elég borúlátóan tekintet­tünk a bajnoki versenyek elé, hiszen előzően alig-alig találkoz­­hattunk biztató jelekkel. Arra­­ számítottunk, hogy a bajnoksá­­­­gon nem lehet majd éles kör­­­vonalat húzni a csapatok jó vagy rossz formáját illetően, úgy fes­­tett, hogy a színvonal alacsony lesz, hogy a csapatok zöme csak , árnyéka lesz saját magának .Kétségtelen, hogy ez az aggoda­lom nem volt alaptalan, hiszen­­nem is egy csapat rászolgált ,erre az elképzelésre, de szeren­csére mégsem az ilyen együtte­­sek alakították ki a bajnokság sképét. Ezen a bajnokságon né­­­hány együttes jó formával ruk­­kolt ki és váratlan örömet kel­tett. Az is igaz, hogy ugyanakkor vi­ás egységek alaposan alul ma­radtak, úgyszólván „labdába sem­­rúgtak”, olyanok, amelyekről­­ jóval többet reméltünk. Ez a baj­nokság elfogadható mércéje le­­hetett a felkészülésnek, s most mindenki annyit kapott vissza az eredményekben, amennyit a fel­készülésbe beleadott. Számok és tények A tavalyi 141 hajóval szemben az idén­­172 hajó küzdött a baj­noki címért. Ezek a számok lé­nyegében mutatják, hogy a lét­számgyarapodás kétségtelen. De a számokon belüli elemzé® már negatívumot is mutat. Tavaly például 78 együttes indult a női számokban, az idén viszont csak 66. A létszám csök­kené­s pontosan ott következett be, ahol emelke­dést várhattunk volna­­ az ifjú­ságiaknál. A csökkenés nem erős, de mindenesetre érdemes fel­figyelni rá, hiszen a betegséget is könnyebb kezdődő állapotban ki­gyógyítani. De menjünk to­vább. Tizenhárom­ felnőtt bajnoki szám­ban osztották ki az idén is az aranyérmeket. Ezek így osz­lanak meg: FTC 6, Acélöntők 2, Bp. Vörös Meteor 1, Vasas S€ 1, VM Csemege 1, Bp. Honvéd 1, Hajógyár 1. Az FTC tehát messze a legeredmén­yesebbn­ek bizo­nyult: a nyolc férfi bajnoki szám közül hatban győzött,­­ csak két bajnoki szám került más sport­­k­­örökhöz tartozó versenyzők ke­zébe. Az FTC­ sikere tehát vitat­hatatlan. Ugyanakkor az is vitat­hatatlan, hogy a Bip. Vörös Me­teor élgárdája ezúttal meglehető­sen alárendelt szerepet játszott a bajnokságban. Mi áll a hat győzelem mögött? Röviden: következetes, terv­szerű munka, gondos felkészü­lés. Ez eredményezte, hogy az FTC az egyesben, a négypáreve­zősben, a kormányosnélküli ket­tősben, a kormányosnégyesben, a kormányosnélküli négyesben és a nyolcasban is bajnok lehe­tett. Ez eredményezte, hogy az idei EB-re való kiküldetés szem­pontjából is az FTC-evezősök felé f­ordul a legnagyobb érdek­lődés. Miért maradtak el a Bp. VM sikerei? E­z a bajnoki viadal is igazolta, hogy a Bp. Vörös Me­teor versenyzőinek idei felké­szítése korántsem vo­lt olyan ala­pos, mint lennie kellett volna. Kormányos négyesének a tavalyi olimpián elért eredményéből olyan következtetéseket vontak le, hogy felkészülési módszerük helyes, hogy jó az az út, ame­lyen járnak. Az idén sok edzés­alkalmat elszalasztottak, nem vették például igénybe a közös edzésekre felkínált lehetőségeket sem, mondván, hogy nekik nincs erre szükségük. A jelek alapján nagyon is szükségük lett volna pedig rá, mert élvonalbeli ver­senyzőik teljesítménye nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után. Csupán a Wagner, Muntean kor­mány és ket­tős evezett első osztá­lyú szinten, a többi együttesük inkább II. osztályú együttes be­nyomását keltette. Idei bajnoki szereplésük hatására bizonyára változtatnak majd az edzésmód­­©zerek tekintetében kialakult fel­fogásukon- Átlagon felüli együtteseink Sürget az idő, a bajnokság alkalmas vo­lt arra, hogy meg­vizsgáljuk, milyen egységekkel érdemes részt vennünk a prágai EB-n. Bár Pappné csak a napok­ban gyógyult fel betegségéből, valószínűnek látszik, hogy nem lesz akadálya, hogy Prágába utazzék. A Vasas SC bajnokságot nyert női kormányos négyese jobb teljesítményt nyújtott a bajnokságon, smint tavaly, a Grünau­ban i© igazolta, hogy ütő­képesebb, mint egy évvel ezelőtt volt. Hosszú idő után egy jó erőt képviselő kétpárevezőssel is ren­delkezünk, a bajnokságot nyert Mózer, Pekanovits női páros idei szereplése kétségtelenül pozitív. A női négy­párevezősben a le­válogatott az A-válogatott fölé tudott kerülni, s grünaui értékes győzelme is iga­zolja az együttes képességét. A női nyolcasban kétségtelen a Csemege hazai fölénye. Az utóbbi időben megnőtt az együttes küz­­­deni tudása, de az is igaz, hogy csak akkor lehetne igazán ered­ménye®, ha néhány ponton meg­erősítenék. Ebben az esetben érdemes lenne a prágai kikülde­tésével fog­lalkozn­i. A férfiak soraiban már nem­­ ennyire rózsázó a helyz­et, hiszen a bajnokságon csak a kormá­­­­nyos nélküli négyes, a kormá­nyos négyes és a kormányos kettő® tett eleget a magasabb igé­nyeknek. Bár bajnok lett­­ek a­z egyesben és a Bp. Honvéd ver­senyzői a kétpárevezé­sben, még­sem túlságosan megnyugtató ha­zai sikerük, hiszen e két szám­ban nagyon maga© a nemzetközi szint. Mindenesetre a bajnoksá­gon ezek az együttesek érték el­­ azt a teljesítményt, amely alapja­­ lehet annak, hogy próbára te­gyék őket a kontinens legna­­­­gyobb idei versenyén. Szabó András A tizen­atti értékes győzelem után a bajnokságot is megnyerte a Vasas SC női kormányosnégyese. Rakitay, a csapat vezéreve­zőse boldogan integet a parton állóknak a Csemege felett aratott pompás győzelem után. Balról jobbra: Halászné, Neu­­bauer, Bertényi, Rakitay és a kormányos, Benedekné. (Pobuda-fotó felvétele) Magyar siker Bukarestben Szombaton é© vasárnap Buka­restben szerepelt a Bp. Vörös Meteor sakkcsapata. A magyar együttes az élcsoportba tartozó Progresul csapatával mérkőzött tíz táblán, két fordulóban, a ta­lálkozót a Vörös Meteor nyerte 12.5:7.5 arányban. Az első for­dulóban a magyar versenyzők csak egész szoros, 5.5:4.5-ös ve­zetést szereztek, előnyüket a második fordulóban növelték, iz­galmasak voltak a találkozók, a magyarok különösen a végjáték­ban tűntek ki. (MTI) Főiskolás sakkozóink veresége A főiskolai sakk-csapatvil­ág­bajnok­ság elérkezett az utolsó fordulóhoz. Mint jelentettük már, a XII. fordulóban a Szovjetunió csapata 3.5:0.5 arányban győzött Anglia együttese ellen. Egyéb eredmények: Bulgária— NDK 2:2, Egyesült Államok—Hollan­dia 2.5:1.5. Mongólia —Finnor­szág 2:2. Csehsz­lov­ákia—Ma­gyarország 3:1. Dánia—Tunisz 3:4. Az élcsoport állása az utolsó forduló előtt: 1. Szovjetunió 37.5, 2. Egyesült Államok 30.5, 3. Csehszlovákia 29, 4. NDK 27.5, 5. Bulgária 26.5, 6. Magyaror­szág 25 pont. Szeredai vezet a ploesti vi­tor­lázó-r­epülőver­seny­en A Ploesti mellett folyó román nemzetközi vitorlázó repülőbaj­nokság küzdelmeiben a hazai versenyzőkön kívül csehszlovák, bolgár, magyar és lengyel spor­tolók is részt vesznek. A négy nap óta tartó küzdelmekben a magyar Szeredai Pál áll a legjob­ban 3123.976 ponttal a román Bindea előtt (2852.413). A bajnoki küzdelmek szerdán fejeződnek be. Csak a jövő hétfőn jelölik ki a labdarúgó válogatott keretet Hétfőn délelőtt Baróti Lajos szövetségi kapitány megbeszélést tartott az NB I. osztályú csapatok edzőivel az első forduló tapaszta­latairól, a játékosok formájáról. Ezenkívül több szakmai kérdést tárgyaltak meg. Baróti Lajos a tervtől eltérően még nem jelölte ki a labdarúgó-válogatott keretet, mert — mint mondottja — még vár egy hetet, nem akar elhamar­kodottan dönteni. Éppen ezért a keret kijelölésére csak a jövő hétfőn kerül sor. (MTI) N­incs !2 találat! A bajnoki rajt olyan sok meg­lepetést hozott, hogy a Totóban nem akadt 12 találatos szelvény. A 31. hét hivatalos nyeremény­­jegyzékéből. Beérkezett: 638 787 db szelvény, felosztásra került 1 149 816 forint. 11 találat (70 db) = 4106 forint. 10 találat (1219 db) = 236 forint. 9 találat (9205 db) = 41 forint 25 fillér. A nye­reményeket augusztus 10-től kezdve fizetik ki. T Kedd, 1961. augusztus 1. Ami a vízilabda körül történt... (Milyen teljesítményt nyújtottak a válogatottak) A 15. fordulót játszották le a­­ vízilabda-bajnokságban és most ismét rövid szünet következik.­­ Az elmúlt héten lejátszott mérkő-­­ zések az erők bizonyos kiegyen-­­­súlyozatlanságát mutatják. Jel­lemző példa erre a Vasas esete. A piros-kékek 5:4-re kikaptak a Bp. Spartacustól, aztán nagysze­rű játékkal 7:2-re verték a BVSC-t, majd néhány nap múlva a vasutasok 10:5-re nyertek a Bp. Spartacus­szal szemben. ♦ Nehezen lehet magyarázatot találni a Vasas egyenetlen telje­sítményére. A BVSC-t idei leg­­­jobb játékával valósággal lelép­te, s a 7:2-s eredmény még akkor is kitűnő, ha figyelembe veszi szűk, hogy a vasutasok még egy­­szer sem játszottak ilyen rosszul a bajnokságban, mint ezúttal. És néhány nap múlva­ már teljesen bátortalanul küzdöttek a vasa­sok az FTC ellen. Olyan volt a kép, mintha állandóan ember­­hátrányban lett volna a Vasas.­­ Keserves perceket szerzett a bajnok­jelölt Szolnoknak az MTK. A Tisza-partiaknak bizony alapo­san meg kellett küzdeniük a két pontért. A kiesők között van az MTK és aligha kerülhet már el onnan. Jó csapatmunkát nyújtott ezen a mérkőzésen a kék-fehér gárda és sajnálatos, hogy egy ideig a II. osztályban kell majd küzdenie. De bizonyosra vehető, hogy — mint legutóbb is — visz­­szakerül a legjobbak közé. A há­rom kieső kétségtelenül sok, vi­szont elvitathatatlan tény, hogy ez­ az elmúlt évek erőszakos fel­hígító törekvéseinek következ­ménye. Ezt a folyamatot pedig egyszer meg kellett állítani! ♦ A bajnoki forduló egyébként a moszkvai Hatos Tornára való válogatás jegyében zajlott le. Laky Károly szakvezető valóban csak az utolsó fordulóba nyúj­tott teljesítmények alapján dön­tött több helyen. Kérdéses volt ugyani®, hogy Katona, Hevesi, Bodnár, Pécsik, Konrád I és Kon­­rád II közül melyik három uta­zik majd Moszkvába. — Úgy vélem — mondta —, hogy a moszkvai elég megerőlte­­tőnek látszó mérkőzés-sorozaton a nagy munkabírású Katona, to­vábbá Konrád I és Konrád II já­téka sokkal hasznosabb, eredmé­nyesebb lehet, ezért döntöttem mellettük. Laky Készől­y a lehető legtöbb mérkőzést nézte végig. Ahol pe­dig nem volt jelen, megfigyelő adott képet a válogatottak for­májáról.­­— Mit tapasztalt a legutóbbi fordulóban? Hogyan szerepeltek a válogatottak?) « A tornák az utolsó forduló­ban semmivel sem voltak mérsé­keltebbek, de — jobbak sem, mint például a lipcsei torna előtt, vagy a jugoszláviai mérkőzéseket meg­előző héten — hangzott ki szakve­zető válasza. — Mint ismeretes, 12 játékos utazik a tornára, Boros szilárd pont a csap­atban, formá­ja most már állandósult, rendkí­vül megnyugtató a védelem szem­pontjából, hogy ő őrzi a hálót. Ambrussal már egyáltalán nem voltam elégedett. Két egészen rossz kiadást láttam tőle. Sajnos, a tartalékkapus személyén most már nem tudtak változtatni. Ma­­yerre nem lehet panasz, régi eré­nyeit csillogtatta. Gyarmati a leg­utóbbi válogatott edzésen megle­pően friss, lendületes volt. A Va­sas ellen az első két negyedben okosan játszott, később már vál­toztatott játékmodorán, ez pedig nem vált hasznára. Sokat kell mo­zognia, nem szabad beállnia ,,centerbe”. Markovits szerintem okosan játszott az FTC ellen, vi­szonylag passzív játékmodorával­­hasonlóra késztette Kárpátit is. Mindamellett bizonyos, hogy egyiknek sem ez a jelenlegi for­mája, hiszen hétközben Marko­­vits egészen kiválóan játszott. Ka­nizsa és Dömötör szokott játékát nyújtotta. Konrád II az előkészí­tésben jeleskedett, gyakran tört be, vagy adta le a labdát. Kon­rád I javul, Katona elég sokat in­dított hátulról. Felkay játéka szí­nes, ötletes, gyakran vállalkozik egyéni megoldásokra. Ezek szerint tehát Moszkvá­ban is azok a játékosok szerepelnek, akik Lipcseiben és Jugoszláviában legutóbb helytálltak. Bennük te­hát változatlanul megvan a biza­lom. Várszegi János Szabó II László sikere a Sachsenringen «— Távbeszélő-jelentésünk. “» (Hohenstein Ernstthal, július 30.) Hatalmas érdeklődés köze­pette, mintegy 300 ezer néző előtt bonyolították 1© a Sachsen­­ringen a gyorsasági motorkerék­páros-világbajnokság VII. futa­mát. Szocialista ország első íz­ben rendezett világbajnoki futa­mot, és az NDK motorsport szö­vetsége jelesre vizsgázott. A nagyszerűen előkészített 8731 méter hosszú, 130 méter szint­­különbségű körpályán 17 ország legjobbjai érdekes versenyt vív­tak. Külön csemegének számított a ragyogó japán Hon­ri a motorok és az ugyancsak gyors NDK-beli MZ-gépek összecsapása. A 125 kcm-esek futamában Szabó II László várakozáson felül szere­pelt és az igen erős mezőnyben negyedik lett. Szép siker ez, nem­csak azért, mert első ízben in­dult világbajnokságon magyar versenyző, de Szabónak összeha­sonlíthatatlanul kevesebb ver­senyzési lehetősége van, mint a legtöbb külföldi versenyzőnek, akik közül például a dél-afrikai Redmannak ez volt az idén a 21. nagy versenye. Szabó a zsoko­­paui gyártól kapott MZ-motoron indult és a gyár szakemberei igen elégedettek a magyar fiú teljesítményével. Versenyzőnk el­indult a 250 kcm-esek futamá­ban is. Itt azonban olajtartálya szivárogni kezdett, az olaj a gu­mira csöpögött és emiatt a ka­nyarokban lassítania kellett. Még így is a 7. helyen végzett, szá­mos nagynevű versenyzőt hagy­va maga mögött. 125 kcm (13 kör - 113 503 km): 1. Degner (NDK) MZ 48:09.1. 141 432 km/óra, 2. Phillis (rho­­déziai) Honda, 3. Kunomicsu Ta­­kahasi (japán) Honda, 4. Szabó II László (magyar) MZ 49:09.1. A harmadik helyre befutó Taverit (svájci) pályaelhagyás miatt ki­zárták a versenyből. 250 kcm (15 kör = 130 965 km): 1. Hailwood (angol) Honda, 50:00.7. 157 121 km/óra, 2. Redmann (rhodéziai) Honda, 3. Takahasi (japán) Hon­da. ... 7. Szabó II László MZ 54:15.9. 350 kem (18 kör = 157 158 km): 1. Hocking (rhodé­ziai) MV Agueta, 1:00:46.0; 155.171 km/óra, 2. Stastny (csehszlovák) Jawa, 2. McIntyre (angol), Bian­­chi. 500 kcm (20 kör ,174 620 km): 1. Kocking (rhodéziai) MV Agusta 1:05:00.8. 160.825 km/ óra, 2. Hailwood (angol) Norton, 3. Schneider (osztrák) Norton, Vitár Róbert Mozgalmas vasárnapra virradt a Csongrád­­megyei Kistelek. Még alig éri fel a nap a látóhatáron a jegenyék derekáig, máris sorra érkeztek az autóbuszok Szeged­ről, Szentesről, Makóról, Hód­mezővásárhelyről és Csongrád­­ról, telis-tele sportolókkal és hozzátartozókkal. A Kisteleki Földművesszövetkezet a megyei KPVDSZ tagjai részére sport­ünnepélyt rendezett. A versenyre való felkészülés már februárban megkezdődött, s az eddig lezajlott versenyeken 850 KPVDSZ-dolgozó vett részt. Kistelekre már csak azok jutot­­­­tak el, akik megfelelő eredményt­­ értek el. De ez a szám így is Kisteleki vasárnap szép, hisz a jegyzőkönyv tanú­sága szerint a férfisportolóik száma elérte a 150 főt. A sportünnepélyt Kókai József, a KPVDSZ megyebizott­sági titkára nyitotta meg, majd 5 sportágban megkezdődtek a versenyek. Nagy volt a küzde­lem, mert nagy volt a tét, hiszen minden sportág győztesé­nek a sportágnak megfelelően teljes felszerelést helyeztek kilá­tásba a bajnokság jutalmául. A labdarúgást a Kisteleki Földszöv. csapata, a röplabda-tornát a Hódmezővásárhelyi Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat nyerte, a sakkversenyben a Csongrád megyei Terményforgalmi Vállalat dolgozói, az asztalitenisz győzte­sei meg a Szegedi Szálló- és Vendéglátóipar versenyzői lettek. Atlétikában a Csongrád megyei Kiskereskedelmi Vállalat fiataljai bizonyultak a legeredményesebb­nek. Sem a nézők, se­m a verseny­zők nem bánták meg, hogy részt vettek a sportünnepélyen. — VI — J(ülföldi hEÍR|k{6^ isaaagiBg)i«iaHrj / isisaiiiaBaaBBBgBigBBaigoiisigigiSSBagijiigigg Piatkowski ismét legyőzte Silvestert Amerikai férfi, lengyel női győzelem Varsóban Távbeszélő-jelentésünk. (Varsó, július 30.) Végig sza­kadó esőben, 35 ezer néző előtt folyt le vasárnap délután a len­gyel—amerikai atlétikai viadal második napja. A futópálya he­lyenként víz alá került, mégis néhány számban bámulatosan jók voltak az eredmények. Főlk hor­zsolásai ellenére (szombaton 100-on a célbadobáskor csúnyán elesett) nemcsak elindult 200-on, hanem 3 m-re­l győzte le az ame­rikai Budd-ot. 5000-en taktikai versenyben Zemny megverte Beatty-t. 10 000-en viszont Truex két erősítés után könnyen elhú­zott Ozegtól. Az ügyességi számokban a ki­emelkedő esemény a Piatkowski — Silvester találkozó volt. Sil­­vester másodikra, alig kilépve 60 m felett dobott, utána 57.83 mal átvette a vezetést. Piat­kowski elég bizonytalanul kez­dett, ötödikre azonban alapo­san túldobta Silvestert, aki csak 2 centivel tudott javítani. Hár­masugrásban a fiatal Jaskulski jól helyettesítette a sérült Szmidt­et, a ,,beugró” Boston kezdetleges technikával is egyéni csúcsot ért el. Végeredményben az amerikaiak vasárnap 30 pont­ra növelték előnyüket. A női viadalon szoros küzde­lem alakult ki 200 és 800 m-en. A legszínvonalasabb versenyt a távolugrónők vívták, már biztos­nak látszott a lengyel győzelem, amikor White utolsóra — egyet­len 6 m-en felüli ugrásával — megnyerte a versenyt. A pont­versenyt a hazaiak biztosan nyerték. A moszkvai vízilabda-torna sorsolását hétfőn elkészítették. Augusztus 5: Szovjetunió—Olasz­ország, Románia—Magyaror­szág, NDK — Jugoszlávia. Augusz­tus 6: Magyarország — Szovjet­unió, Románia — Jugoszlávia, NDK — Olaszország. Augusztus 7: Jugoszlávia — Olaszország, Szov­jetunió—Románia, NDK —Ma­gyarország. Augusztus 8: szün­nap. Augusztus 9: Jugoszlávia­— Magyarország, Szovjetunió— NDK, Románia —Olaszország. Augusztus 10: Szovjetunió —Ju­goszlávia, Magyarország —Olasz­ország, NDK — Románia. Ti­enni díji szakaszos a Java évi kerékpáros békever­seny A 15. kerékpáros békeversenyt a Berlin—Prága—Varsó útvona­lon rendezik meg 1962-ben, s először a békeverseny történe­tében, 14 szakaszon, kereken 2400 kilométeren. Ezt határoz­ták el a viadalt alapító lapok, a Trybuna Ludu, a Rudé Právo és a Neues Deutschland képviselői a Berlinben megtartott értekez­leten. A világ legnagyobb sza­bású amatőrversenye, mint min­den évben, 1962-ben is május 2-án kezdődik és az utolsó napi leghosszabb szakasz — 250 kilo­méter — vezet május 17-én Var­sóba. (MTI) Uruguay a 16-os döntőben Montevideo: Uruguay—Bolívia 2:1 (2:0). Labdarúgó VB selej­tező. Az első mérkőzés eredmé­nye 1:1 volt, s így Uruguay be­került a 16-os döntőbe. Ott most már öt dél-amerikai ország csa­pata van: Brazília, Chile, Argen­tína, Kolumbia és Uruguay. Még egy hatodik dél-amerikai is be­kerülhet, akkor ha Paraguay Mexikóval szemben tovább jut. A többi 10 helyre minden bi­zonnyal csak európai ország csa­pata kerül, mert Izraelnek, Ma­rokkónak és Dél-Koreának nincs sok esélye az európai csapatok­­kal szemben.★ Az olasz hivatásos kerékpár­bajnokságon a milánói Vigorelli­­stadionban Maspes a repülő fu­tamban 10.8 mp-es utolsó 200 mé­terével beállította saját világcsú­csát. Erősen kétséges, hogy Wilma Rudolph Stuttgartban elért 11.2 mp-es világcsúcsa hitelesíthető lesz-e. Az eredmény ugyan tel­jesen szabályos körülmények között született, de­­ a meg­hívásos versenyt nem írták ki a szabályoknak megfelelően ide­jében és nem szerepelt a nyom­tatott műsorban sem. Márpedig rögtönzött versenyeken világ­csúcsot javítani nem lehet. A Párizsban tartott francia úszóbajnokságon két csúcson kí­vül általában közepes eredmé­nyek születtek. A hátúszó Cris­­tophe sem erőltette meg magát. A legjobb eredmények: 100 m gyors: Gropaiz 57.2. 200 m gyors: Gropaiz 2:10.6. 400 m gyors: Montserret 4:38.9. 100 m hát: Christophe 1:06. 100 m pil­langó: Vidil 1:05, csúcs. 200 m hát, női: Piacentini 2:38.2, csúcs. Férfiak. 200 m: 1. Felk­ah 20.8, 2. Budd (a) 21.1, 3. Dray­ton (a) 21.8, 4. Badenski (1) 21.9. 800 m: 1. Siebert (a) 1:55, 2. Dupree (a) 1:55.3, 3. Orywal (1) 1:55.3, 4. Baran (1) 1:55.7. 5000 m: 1. Zimny (1) 14:11.6, 2. Bea­tty (a) 14:16.8, 3. Boguszewicz (1) 14:18.8, 4. Schul (a) 15:04. 10 000 m: 1. Truex (a) 30:08.4, 2. Ozeg (1) 30:13.2, 3. Gutknecht (a) 30:49.6, 4. Kierlewicz (1) 31:00. 110 m gát: 1. Jones (a) 14.3, 2. Washington (a) 14.5, 3. Bugala , (1) 15. 4. Muzyk (1) 15.1. 4x400 m: 1. Egyesült Államok 3:16.6, 2. Lengyelország 3:20.5. Rúd: 1. Uelses (a) 440, 2. Wadsworth (1)­­ 410, 3. Krzesinski (1) 410, 4. Gro­­nowski (1) 390. Hármas: 1. Jas­kulski (1) 16 m, 2. Malcherczyk (1) 15.84, 3. Boston (a) 15.54, 4. Floerke (a) 14.68. Diszkosz: 1. Piatkowski (1) 59.12, 2. Silvester (a) 57.85, 3. Humprer (a) 56.27, 4. Regier (1) 54,51. Végeredmény: Egyesült Államok —Lengyelor­szág 121:91. Nők. 200 m: 1. Pollard (a) 24.2, 2. W. Brown (a) 24.3, 2. Janiszewska (1) 24.3, 4. Gerwin (1) 24.4 800 m: 1. Walasek (1) 2:17., 2. Zbikowska (1) 2:17.2, 3. Daniels (a) 2:17.4, 4. Bennett (a) 2:17.6. Távol: 1. White (a) 631, 2. Krzesnieka (1) 614, 3. Bibro (1) 609, 4. McGuire (a) 549. Diszkosz: 1. Rykowska (1) 52.33, 2. Shepherd (a) 45.07, 3. Mojek (1) 42.99, 4 McGarthy (a) 35.28. Gerely: 1. Tubek (1) 45.31, 2. Krawcewicz (1) 44.38, 3. Mendyka (a) 43.75, 4. Davenport­­ (a) 38.82. Végeredmény: Lengyel­­­­ország—Egyesült Államok 57:49. 1 Z. Dobrowolny I A CCA Bukarest és a bécsi­­ Austria megegyezett labdarúgó , Európa Kupa-mérkőzéseik idő­­­­pontjaiban: szeptember 21-én Bu­­­­karestben, 28-án p pedig Bécsben­­ mérkőznek. A Capri—Nápoly között ren­­­­dezett 33,3 km-es távúszó-bajnok­­ságot Mohamed Zeitoun (EAK)­­ nyerte 8:45: 08 órás új csúcsered­­­­ménnyel. A régi csúcsot az ar­gentin Camarero tartotta 8:45:40 órával. 2. Larreira (argentin) 9:09:17 óra, 3. El Shazly (EAK) 9:16:36 óra. A nők versenyében indult Molnár Magda is, aki nem sokkal a cél előtt kénytelen volt feladni a versenyt. (MTI) A nyugatnémet atlétikai baj­nokság vasárnap fejeződött be Düsseldorfban. Egészen kiemel­kedő eredményt csak néhányan értek­ el. Az új bajnokok: 100 és 200 m: Germar 10.5 és 21.3. 400 m: Kaiser 40.7. 800 m: Schmidt 1:48.7. 1500 m: Egerkauser 3:44.3. 5 és 10 km: Watschke 14:00 és 20:50.4. Marathoni: Wedeking 2:28:27.4. 110 m gát: Willemczyk 14.4. 200 m gát: Gerbig 23.9. 400 m gát: Janz 50.7. 3000 m akadály: Böhme 8:47.2. Magas: PAU 202. Távol: Steinbach 750. Rúd: Sch­­wertz 430. Hármas: Wischmeyer 15.33. Súly: Urbach 17.98. Disz­kosz: Reimers 53.10. Gerely: He­­rings 77.83. Kalapács: Fahsl 00.28. Nők: 100 m: Coliin 11.9. 200 m: Heine 24. 400 m: Jeibhmarm 56.2. 800 m: GleichteUH 2:12.0. 80 m gát: kisen­y. Magas: Hans 187. Távol: Hoffmann 013. Súly: Gra­­bert 15.35. Diszkosz: Hausmann 51.85. Gerely: Gerhards 51.35. A japán nemzetközi úszóbaj­­nokság további eredményei. Az 1500 m-es gyorsúszásban a 16 éves amerikai Saari 17:21.8 mp­­cel nagy meglepetésre legyőzte a japán Jamanakát (17:25). 200 m gyorson a japán Fukimoto győzött 2:02.9-cel Fukui (2:04.5) előtt és az amerikai Clark csak ötödik lett. Vasárnap az utolsó napon a legérdekesebb döntőt 100 m gyorson vívták. 200 m pillangó­ban az olimpiai bajnok amerikai Troy csak 7. lett 2:21.3-mal. 100 m gyors: dos Santos (brazil) 55.3 (előfutamban 55.1), Clark 56.2, Isihara (japán) 56.8. 400 m gyors: Jamanaka 4:17.6, Fukui 4:26.1, Saari 4:28.1. 200 m pil­langó: Josimuda (japán) 2:17.4, Izucu (japán) 2:17.9. Martin inder, a súlyos beteg nyugatnémet gátfutó Európa­­csúcstartó állapota javul. Dauer ■néhány nap óta már láztalan és az orvosok véleménye szerint el­múlt a veszély, hogy a lábát am­putálni kell. LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK A New York-i nemzetközi lab­darúgó-torna II. csoportjának eredményei: Monaco—Crvena Zvezda Belgrád 4:2, Petah Tik­­va Tel-Aviv—Rapid Wien 2:2, Dukla Prága—Shamrock Ro­­vers 10:0. A csoport végered­ménye: 1. Dukla 13 pont (36:6 gólarány), 2. Concordia Mon­treal 10 (17:10), 3. Monaco 8 (18:13), 4. Crvena Zvezda 7 (23:17), 5. Espanol Madrid 7 (15:19), 6. Rapid 5 (12:17), 7. Shamrock Rovers 4 (12:26), 8. Petah Tikva 2 (6:31). A döntőt a Dukla az angol Evertonnal­­ vívja. »» »» »» «« »» »» »» A Trofeo Itália sorsolása Szovjetunió. I. csoport: Avan­­gard Harkov—Szpartak Vilnius 1:0, Trud Voronyezs —Admiral­­tyejec Leningrád 3:2, SZKA Rosz­­tov—Nyeftyanyik Baku 5:1. 1. Torpedó 16 12 1 3 39:18 25 3. Avantgárd IS 9 6 3 19:13 21 3. Lokomotív 17 8 6 3 29 :23 22 4. Rosztov 17 9 3 5 37:17 21 5. Tbiliszi 17 8 5 4 27:17 21 II. csoport: Dinamo Moszkva —Szpartak Moszkva 3:1, CSZKA Moszkva—Kajrat Alma-Ata 4:1, Szpartak Jereván —Dinamo Ki­­jev 0:0, Moldova Kisinyov— Pahtakor Taskent 1:3, Belarusz Minszk—Kalev Tallinn 2:1. 1. CSZKA 18 12 3 3 51:25 27 2. Kijev 18 10 5 3 33:17 25 3. Pahtakor 19 9 5 5 29:30 23 4. Szpartak Mo 18 9 4 5 38:18 22 5. Dinamo Mo 19 8 5 6 33:27 21

Next