Népsport, 1961. augusztus (17. évfolyam, 152-173. szám)

1961-08-01 / 152. szám

r­g­r­an eik m Bz ■ ■ ■ , , \ • \ .• i iSta­tik a labdarugo-bajnokság nyitányáról SZÍNI A szombati bajnoki nyitány egyik örvendetes jelensége, hogy mindjárt kivételes egyéni teljesítménnyel lepte meg a nagyon igényes nézőket is. Színi József fedezet játékár­ól van szó. Szininek a múltban is akadtak kiemelkedő teljesítményei. Amikor például Borsányi oldalán játszott, legtöbbször úgy em­lékeztek meg róla, mint a védőfeladatokat jól megoldó fede­zetről. Általában fedezet játékának a skálája a múltban elég szűk területen mozgott, de igaz az is, hogy a taktikai felada­ta gyakran csak bizonyos keretek közé szorult. Nos, az Újpesti Dózsa fedezetének szombati teljesítménye legjobb fedezeteink játékára emlékeztetett. Illetve­­ nem ha­sonlíthatjuk Szini teljesítményét ezekhez, mert ő saját egyé­niségét is beleadta e szerepkörbe. Színiről sokszor megírtuk már, hogy egyik erénye­ nagy területen mozog. A múltban játéka nem volt mindig folyama­tos, volt úgy, hogy rövidebb-hosszabb időre eltűnt a mezőny­­ben. Az Ózd elleni játékát méltatva elsősorban le kell szögez­nünk, hogy Színi végig bírta az iramot és nem specializálta magát sem a védő-, sem a támadószerepre, hanem e kettőt úgy egyesítette, ahogyan a szükség megkívánta. Pontosak vol­tak a leadásai, jól átlátta a játékteret és figyelemmel volt arra is, hogy fedezettársa, az V. Dózsában még újonc Soly­­mosi történetesen milyen feladatot old­ meg. sólymosi sűrűn tört előre, lőtt is, ilyenkor Szirti ügyelt hátul kettőjük helyett is, igazán kiváló kapcsolatot teremtve a csatárok és a védők között. Ez aztán igen! Csak úgy szakadt az eső, ami­kor a Vasas—Győr mérkőzésen Dorogi játékvezető a mérkőzés végét jelezte. A szurkolók azon­ban nem mozdultak helyükről. Lelkes tapsviharral ünnepelték a piros-kék játékosokat. Nagyon, de nagyon meg is érdemelték. Az bizonyos, hogy olyan mér­kőzés volt ez, amiről sokáig beszélnek azok, akik tanúi le­hettek. Mostanában olyan sok szó esik a labdarúgás korszerű­sítéséről. Nos, a Vasas ezen a találkozón bemutatta, hogy ,,kö­rülbelül” így kell ezt csinálni. Az erőtől duzzadó játékosok egy pillanatig sem álltak le. Ál­landóan mozgásban voltak. A rendkívül gyors csatárok pedig bebizonyították, hogy a bizton­sági játékra törekvő, szoros emberfogással játszó védelmi falat is át lehet törni, mégpe­dig nem is egyszer. Az öt Vasas-csatár közül leg­alább kettő mindig lyukrafutás­­ra készen állt. Nem is hiába, mert mindig jól időzített labdá­val indulhattak az ellenfél ka­puja felé. Az ötösfogat erénye az, hogy mind az öt csatárban megvan a gyors kapura törési képesség, így azután a győri védők azt sem tudták, mikor melyik csatárt fogják szoro­sabban. Ezenkívül mind az öt gyors csatár állandóan változ­tatta a helyét, kitűnően tago­zódtak és így tudták sikeresen felőrölni a lelkesen küzdő el­lenfél védelmének erejét. Jól vizsgázott a csapat hátsó alakzata is. Ha megbénította az ellenfél próbálkozásait, rend­szerint kivárt, hogy az ellenfél egy kissé kijöjjön és akkor in­dított. A bajnokcsapat rajtja kitű­nően sikerült. Vajon milyen lesz a folytatás? Rapainak sikerült, Bencsicsnek nem két majdnem azonos gólhelyzet. . . A 31. perc­ben 1:0-ás pécsi vezetésnél Be­n­cs­ics e­l­le­n­á­l­l­ha­t­at­la­n­u­l húzott kapura, a védők messze lemaradtak tőle. Előtte egyedül Grosics ké­pezte az akadályt, aki kétségbeesetten futott a csatár elé. A szélső lába lövésre lendült, a nézők egy része gólt kiáltott. Ámde a kapus eldobta magát és a levegőben úszva elcsípte a labdát. A másik helyzet. A mér­kőzés állása 1:1, a néző­téren ideges a hangulat. Az óra az 59. percet mu­tatta, amikor Rapai ugrott ki Kocsis mellett. Nem annyira egyedül, mint ko­rábban Bencsics, de talán nagyobb lendülettel. Itt is kiszaladt a kapus, a csa­tár azonban nem akart nagy gólt lőni, hanem amikor Dán­ka testsúlya a bal lábára került, ügyesen a kapus jobb oldalán gu­rította hálóba a labdát. Sorsdöntő gól, nyert a Tatabánya. Ha Bencsics higgadtabb lett volna, esetleg most a pécsiek örülnének a két pontnak. " Az idén Ózd és a Komló együttese került a leg­jobb 14 csapat közé. Az újoncok a vas és szén bi­rodalmából jöttek és, akik látták a két újonc játé­kát, elismerhetik: szak­májuk nemcsak jelkép, hanem valóban az erőt képviselik a két együt­tes tagjai. Utólag most leírjuk, hogy a rajt előtt mit nyilatkozott Kálnai Lász­ló, az Ózd edzője: — A több válogatottal rendelkező U. Dózsa per­sze jóval nagyobb tudás­sal rendelkezik, mint a mi csapatunk, így jófor­mán semmi esélyünk nincs az első találkozón... Abban azonban biztos vagyok, hogy a budapesti nézők együttesünkben sportszerűen, szívvel­­lélekkel küzdő csapatot ismernek majd meg . . . | k Az ózdiak erényei­ ­ és Nos, a Megyeri úti 90 perc­­ után megállapíthatjuk,­­ hogy a különben mérték­­­­tartóan nyilatkozó Kálnai ^ s edzőnek talán abban nem i­s volt igaza, hogy — túlsá- j­a­gosan lebecsülte saját " ^ csapatának az erejét és i­s jóformán abszolút esély­­­telennek vélte. Bizony — Katona kapushibáit is fi­­­­gyelembe véve — a lilák­­ számára a mérkőzés leen­ JÓL RAJTOLTAK AZ ÚJONCOK jásáig az ózdiak elleni találkozó nem volt lefu­tott mérkőzés. Valóban új színt vitt Ózd csapata az NB I-be jutásával az első osztályba, s egyik legnagyobb erénye az volt, hogy nem követte néhány más vidéki együt­tes példáját: nem állt be egyoldalú védekezésre, pedig idegenben, nagy­nevű ellenfél ellen ját­szott. Az ózdi csapatré­szek időnként kitűnően és rugalmasan hangolták össze a védekezést a tá­madással. A védők szere­lés után gyorsan indítot­tak, a védekezésben részt­vevő fedezetek és csatá­rok nem ragadtak hátul, hanem pillanatok alatt ro­hamot indítottak a lilák térfele ellen. Ha a kor­szerű játék alapját képe­ző felfogásuk pontos be­fejezésekkel is párosul, akkor elmondhatjuk: so­kat tettek a korszerű já­ték elsajátítása érdeké­ben. Igaza volt abban Kál­­nai edzőnek, hogy csapa­tában sportszerűen, szív­­vel-lélekkel küzdő együt­test ismernek majd meg. De olyan erényekkel is rendelkeznek az ózdiak, amelyek különösen figye­lemre méltók: a férfias, kemény, erőtől duzzadó játékukat nem ,,megfé­lemlítésre” használják!. . . Nem tekintélyszerzés a céljuk és nem kímélet­lenek. Ahogyan mondani szokás: „hajtanak” az utolsó másodpercig. Sport­szerűek, nem reklamál­nak, tudomásul veszik a bírói döntéseket. Le kell azonban szokniok olyan dolgokról, amelyek ugyan nem számítanak kifeje­zetten durvaságnak, de visszatetszést keltenek. Szurdoki I-re gondolunk, aki Lenkei visszarántá­­sával sajnálatos eseményt robbantott ki. Sokan azt mondják: otthonában nagyon veszélyesek lesznek az ózdiak. Mi hozzátesszük: idegenben is szá­molni kell ózd csapatá­val. Megérdemelten ke­rültek a 14 legjobb közé, lelkiismeretesen készül­tek és­­ nagyon szeretik a futballt. És a Komló? Az újonc bányászcsapat, a Komló edzője, Albert József Kálnaihoz hason­lóan mértéktartással és szerényen vágott neki csapatával az NB I rajtjá­nak. A mérkőzés előtt ki­jelentette: — Mi nem várunk egye­bet az elkövetkező mér­kőzésektől, mint azt, hogy sikerrel megkapaszkod­junk ... Erre, azt hiszem, hogy megvan a megfelelő alap ... Az NB 11-ben az egységes csapatmunka jellemezte szereplésün­ket. Ehhez jó szellem is társult. Bízom, hogy a fiúk harcikedve, akarata legyőzi majd elfogódottsá­gukat . . . Albert jól ismeri csapa­tát — erre mutat a sze­gedi sikeres bemutatko­zás is. Hiszen a komlóiak mindjárt a „premieren” a második legjobb vidéki együttest fektették két­­vállra — az NB II-ből „áthozott” egységes csa­patmunkát, nagy harci­kedvet és kiváló csapat­­szellemet is csillogtatva. Szükség volt a szívre, a szívósságra is, hiszen a második félidőben volt a komlóiaknak olyan 20 percük, amikor nagy nyo­más nehezedett a kapu­jukra. S ekkor éppen azokkal az erényekkel tudták hárítani a meg­megújuló szegedi táma­dásokat, amely erények a Tisza-partiakat jellemez­ték mindig: a biztonság­gal, a szervezett védeke­zéssel vészelték át ezt a kritikus időszakot. De ilyenkor csak 6—7 játékos védekezett. S utána újra támadásba­­ lendültek a komlóiak. Bár a kívül álló úgy látta, hogy a II. félidőben egy-­­­oldalúan játszanak, mert­­ Garai sérülése miatt kény-­­­telenek voltak a támadá­­­­suk súlyát a balszárnyra­­ áttenni. Albert edző a mérkőzés­­ után is mértéktartó mar­­ radt, amikor fogadta a­­ gratulációkat, ezt mondta:­­ — A győzelem kétségkí-­­ vlül önbizalmat adott a fiúknak ... s látják azt­­ is, hogy a szorgalmas , munkának megvan a gyű- ' mölcse ... Ha balsiker ki- ' séri szereplésünket, ak- ' kor sem csüggedünk, tud- t juk, sokat kell még dol- ,­goznunk, fejlődnünk ...­­ ★ A rajtnál két vidéki­­ újonc mutatkozott be. Ha a kezdeti siker nem kelt­­ bennük önelégültséget, az­­ idény végén nyilván nem- , csak azt írhatjuk majd­­ róluk, hogy sikerrel­­ „meg­kapaszkodtak” az­­ NB I-ben . .. // Oh hatan... A dorogi pályán a 22-ből mindössze ketten játszottak gyengébben: a Bp. Honvéd Ba­­loghja és a Dorog Kovácsa. S ha figyelembe vesszük, hogy a fennmaradt 20 közül 14-en jó átlagos, 6-an pedig kimagasló teljesítményt nyújtottak, akkor mindjárt meg is van a magya­rázat arra, hogy miért tapsolta végig a közönség a mérkőzést. (Ezt a végigtapsolást úgy kell érteni, hogy hol a dorogi, hol a kispesti szurkolók verték ösz­­sze a tenyerüket — ez utóbbiak valamivel többször.) A legtöbb elismerést ők kap­ták: Komora, aki a szó szoros ér­telmében meg nem állt a 90 perc alatt, s talán nem volt a jól ápolt dorogi gyepszőnyeg­nek egyetlen fűszála, amelyre rá ne taposott volna. A visszavont összekötőn akadt el a legtöbb dorogi támadás, ő indította a legtöbb Honvéd-akciót, de ott volt elől is, ha lőni kellett! Fellegi, az apró termetű jobb­hátvéd, akinek egyébként na­gyon is pipiske-daire kell, ha ki akar látszani a fűből, nagyon megkeserítette­­azi ellenfelek éle­tét. Mindig akkor robbant a lab­dára, amikor kellett, mi­ndig egy gondolattal hamarább érte el, mint ellenfele. Ravasz játékos, nem hiába adták neki a doro­giak a „Róka” nevet. Tichy hallatlanul gyors, ötletes és robbanékony volt. Küzdött, harcolt és lőtt. De ha egy ici­picivel önzetlenebb lett volna, az neki is, csapatának is még töb­bet használt volna. A mérkőzés egyik legszebb mozzanata az utolsó percekben éles szögből leadott bombája volt, amelyet Illat nagy bravúrral öklözött szögletre. Varga egy félidőn át szebben, eredményesebben és hasznosab­ban játszott, mint fénykorában. Ez mindennél többet mond. És tegyük hozzá, a bal felső sarokba küldött bombagólja olyannak si­került, hogy párjára nehezen akadhatunk. Kotász mérsékelt kezdés után fokozatosan lendült bele a játék­ba. A második félidőben azután már az igazi, az ötletgazdag, szellemes, gyors Kotász volt, a hátsó alakzatok karmestere. Monostori: pontos szöktetések, váratlan keresztlabdák, önzetlen átadások fejjel, lábbal (ő tette a gól előtt Varga lábára­­a labdát), bombalövések, harc a labdáén elől-hátul. Igen, ez volt Monos­tori Tibor. Igen, ők hatan voltak különö­sen az okai annak, hogy jó kis mérkőzés volt Dorogon. Néhány másodperc múlva már a győriek hálójában táncolt a labda. A Vasas —Győr mérkőzés 17. percében Pál II a kapu­tól mintegy 40 méternyire villámgyorsan megindult a győri kapu felé. Sorra maga mögött hagyta a védőket és úgy lőtt a hálóba. Felvételünk azt a pillanatot ábrázolja, amikor Pál II a sepregető Kalmár mellett is elviharzik. (Pobuda Foto) FIATALOK Két megfiatalított csapat adott egymásnak találkozót vasárnap a Népstadionban. 1­. Csepel Ferencváros találkozó ebből a szempontból is érdekes meg­figyelésekre adott alkalmat. És azért is, mert Preiner Kálmán és Mészáros József , a Csepel, illetve a Ferencváros edzője most ült le először a kispadra az NB I-ben. A Csepel csatársoráról még hallani fognak, mert volt a cse­peli csatároknak olyan 20 per­cük, amikor mintát adtak a kor­szerű támadójáték elemeiből. Viszont a csatároknak, de az egész Csepelnek tudnia kell, hogy egy mérkőzés nem 20 per­cig, hanem 90-ig tart . . A Ferencvárosnál ,,kényszer”­­fiatalításról is beszélhetünk, hiszen a csatársorba Albert és Rákosi pótlása miatt kerültek be az újoncok. De így. ..versen, bizonyos fokig még ,,zölden” sem keltett csalódást a zöld-fehér együttes, amely — a fiatalokat tekintve — a rutint lelkességgel pótolta. Hiba volt a csapatban, hogy nem fogta össze senki a fiatalokat, hiányzott a csapatból az úgynevezett ,,játékmester”, a tapasztalt irányító, aki okosan mozgatta volna a támadások rugóit. Ezt Orosztól nem kapták meg a fiatalok, de hiába várták VT-1-­btól is. A Dózsa első gólja nagyszerű, gyors támadásból született. Solym­osi tértölelő labdával kiugratta Göröcsöt. Az újpesti jobb­összekötő villámgyorsan kitört, maga mögött hagyta a védőket, s a kifutó Katona mellett a hálóba helyezte a labdát. 11 ----------­­3 Kedd, 1961. augusztus 1. ) Kaian KOSH Tíz év óta nem szenvedett el a Győr ilyen nagy vereséget. Ak­kor a Honvéd csapatától kapott ki 7:0-ra. Tavaly például a győ­riek minden veresége legfeljebb egygólos volt. A Komló ott folytatta, ahol abbahagyta az NB II-ben. Tavasz­­szal ugyanis a hajrában sorra nyerte idegenbeli mérkőzéseit, a többi között Szombathelyen még a rangadón is győzött. Ezt a szép idegenbeli szereplést most Szege­den folytatta. A kedvezőtlen idő miatt „csak” 91 ezer néző tekintette meg a mérkőzéseket. Az NB II mérkőzé­sein 51 ezer néző jelent meg. 28 gól esett az NB I-be­­, te­hát átlagban 4—4 gól jut egy­­egy mérkőzésre. Ha azonban a Vasas—Győr és az MTK— Salgótarján mérkőzést elvesszük, akkor átlagban már csak 3—3 gól jut a többi mérkőzésre. A Győr kivételével egyébként valamennyi csapat rúgott gólt RITKA JELENET A győri együttes a szoros emberfogáson kívül igyekezett lestaktikával is játszani. Az első félidő vége felé ennek kö­vetkeztében adódott egy olyan jelenet, amilyen csak nagyon ritkán fordul elő labdarúgó-pályán. Az történt, hogy a Vasas térfelén Kárpáti szerezte meg a labdát. Megindult vele az ellenfél kapuja felé. Valamennyi győri védő a felezővonal mentén helyezkedett el. A Vasas­­csatárok kénytelenek voltak a felezővonalon a győri játékosok előtt állni, hogy lesre ne fussanak. De nemcsak a győri vé­dők álltak a felezővonal közelében, hanem a hátráló győri já­tékosok és az előrehúzódó Vasas-játékosok is. Néhány pilla­nat alatt Kárpáti kivételével 19 mezőnyjátékos helyezk­edett el a felezővonal mentén. Kárpáti úgy oldotta meg a helyzetet, hogy a játékosok fö­lött a Győr térfelére ívelte a labdát. Mintha mondta volna: ,,Legyen azé, aki a leggyorsabb!” Úgy is történt, mert óriási versenyfutás kezdődött a labdáért. Ezen a jeleneten méltán derültek a szurkolók. A Tatabánya: egységes csapat — Tatabánya ezúttal a hagyo­mánnyal ellentétben igen sikeres rajtot vett. — Az értékes győzelem mel­lett igen nagy pozitívum, hogy a csapatunka terén talán még a vártnál is többet nyújtottak a fiúk — örvendezett a mérkőzés végén Lakat Károly edző. A tatabányai edzőnek minden oka megvolt a derűs hangulatra. A csapat tavaszi sikersorozata az őszi rajtnál sem tört meg és a nyitány előtti külföldi portyá­nak inkább pozitív eredményei jelentkeztek. Főként azzal, hogy az új játékosokat sikerült meg­felelően beilleszteni a csapatba. Úgy látszik, hogy Lakat Károly a válogatást illetően nem volt még ilyen kedvező helyzetben. Egy példa csak: a jó formában levő Szovják a tartalékok között küzdött. A Pécsi Dózsa többet tud, mint amennyit nyújtott. Itt főleg néhány mérsékelt teljesítmény miatt nem volt még egységes a csapat. Három csatárral — Ga­rami és Bódi gyenge erőnléte miatt — nem lehet ütőképes az együttes, de még néhány játékos gyorsaságán és állóképes­ségén is javítani kell. Főleg Kocsisnál volt szembetűnő e kellékek hiánya, mert ez kész­tette a hátvédet olyan szabály­talan megoldásokra, amelyek gólt is eredményeztek. A vere­ség ellenére a jövő itt is biztató, hiszen az újonnan igazolt fiata­lok (Török, Fülöp, Fenyvesi, Ar­­nold, Dunai II) mind igen jól mozogtak a tartalékok mérkő­zésén. A Hungária útról... Öt gólt kapott az SBTC, de az MTK — helyzetei alapján — ta­lán tizet is rúghatott volna. A kék-f©hérek régen játszottak már olyan ötletesen, mint most. A tá­madók nem sablonos, gépies megoldásokat választottak, ha­nem ügyesen variáltak, váltogat­ták a szárnyakat, sokat vállal­koztak egyénileg is, gyakran lőttek és sűrűn helyzetbe hozták egymást. Az persze egyenesen elképesztő volt, hogy élvonalbeli csatárok, hogyan hagyhatnak ki olyan igazi gólhelyzeteket, mint amilyeneket ezen a mérkőzésen — Molnár vezérletével — a csa­tárok el­ügyetlenkedtek. Érdekes volt megfigyelni, hogy a tartalékos salgótarjániak nem sokat tettek annak érdekében, hogy szervezett védekezéssel el­hárítsák a sok gólt, a sok helyzet kialakulását. Megítélésünk sze­rint ugyanis, most feltétlenül indokolt lett volna az, hogy a vendégek egy-két csatár hátra­­vonásával — elsősorban a fede­zet-erényekkel rendelkező Men­­czelre gondolunk — megerősít­sék védelmüket, növeljék hátsó alakzataik biztonságát. Erre azért is szükség lett volna, mert a csatárok percekre sem tudták tartani a labdát, s látni lehetett, hogy a nagy nyomást nem bírják majd Jancsikák. Ezúttal tehát nem volt szerve­zettség a salgótarjániak játéká­ban, s hibájukat még csak tetéz­ték azzal, hogy a pályán sokat beszéltek, veszekedtek, szemre­hányással illették egymást. A LABDARÚGÓ NB I legköze­lebbi fordulójának részletes mű­sora: szom­baton: 3p. Honvéd — Csepel, Kispest, Honvéd-pálya, 16.30 (ifj. Schopp). Vasárnap: Ózd —Ferencváros, Ózd, 16.30 (Balta B.), Komló—Dorog, Komló, 16.30 (Petri), Tatabánya —Szeged, Tatabánya, 16.30 (Szigeti L.), Salgótarján—Pécs, Salgótarján, 16.30 (Horváth L.), Győr —MTK, Győr, 16.30 (Virág), Újpesti Dó­zsa—Vasas, Megyeri út, 16.30 (Pósa). Ezek is meleg pillanatok voltak. Pál II lyukra küldött átadá­sára Machos kibújt a győri védőfalon, de ezúttal Barna egy gondolattal előbb fel tudta szedni a labdát a kitörő csatár elől. Machos mögött Morvai, a háttérben pedig Pál ! KOVALIK ÖRÖME Az MTK játékosai vi­dáman, jó hangulatban készülődtek a mérkőzés­re, csak Kovalik, az új kapus volt nagyon szót­­lan. Sápadtan, idegesen várta, hogy kivonulhas­sanak a pályára. S az el­ső percekben talán éppen arra gondolt, milyen jó lenne, ha az első védése sikerülne, amikor Bable­­na máris ott termett a kapu előtt, védhetetlenül a hálóba vágta a labdát. A kapus idegessége azonban fokozatosan fel­oldódott. Néhány beadást ügyesen lehúzott, a szór­ványos lövéseket pedig biztosan hárította. Már joggal gondolhatott arra, hogy nem kap több gólt, amikor három perccel a befejezés előtt az SBTC 1 - eshez jutott. Csáki állt a labdának, a bal sarok­ra helyezte, de Kovalik nagyszerű érzékkel, gyors vetődéssel elcsípte a labdát. A nézőtéren zú­gott a taps, a játékosok pedig boldogan ölelget­ték a kapust. “ Nem is annyira ‘*t*- nak örültünk, hogy nem kaptunk újabb gólt, ha­nem inkább annak. Ková­nknak sikerült a bemutat­kozása — mondta a mér­kőzés után Molnár János. — Amikor 2:1-nél kihagy­tam az első nagy helyzete­met, nyomban arra gondol­tam, hogy Feri mennyivel nyugodtabba­b védett vol­na, ha gólt rúgok. Néhány hét alatt is nagyon meg­szerettük őt. . . Kovatik Ferivel a mér­kőzés után verebet lehe­tett volna fogatni, annyira örült. És örömében osz­toztak új barátai is.

Next