Népsport, 1961. szeptember (17. évfolyam, 174-194. szám)
1961-09-01 / 174. szám
Apró és ARANYKOSZORÚ Az a nagy derűlátás, amely ,az idei Európa-bajnokságot megelőzte, végül mély sebet ejtett evezőseink szívén. Hiába nyerte meg Pap Jenőné negyedszer is a női egyesek bajnokságát, mégis csalódnunk kellett, hiszen többi nőversenyzőnk még sohasem szerepelt ilyen gyengén. Sajnos, ha a magyar versenyevezésről beszélünk akkor még mindig csak Pap Jenőné kerülhet szóba hiszen egyetlen más versenyzőnk sem képes az őáltala nyújtott teljesítményekre. Pap Jenőné negyedszer is igazolta páratlan képességeit és még az ismert nehézségek ellenére is gyarapítani tudta valóban értékes győzelmeinek számát. A nagy klasszis példaképe lehet valamennyi versenyzőnknek. Férfiatok egyszer már nagyot csalódtak Poznanban, amikor csak a nézőtérről figyelhették a döntőbe.jutottak küzdelmét. Ezúttal megismétlődött a kudarcuk, jegyük a döntőben a mostani EB-n is csak a nézőtérre szólt. Mintha láthatatlan kezek hegyes tövisekkel rakták volna ki az aranykoszorút. Olyan tüskék vették el a babér fényét, mint a nők további három negyedik helye, s a férfiak eredménytelensége. Egyetlen szám kivételével súlyos vereséget szenvedett evezőssportunk Prágában. És ezt a vereséget elsősorban amiatt szenvedték el versenyzőink, mert egy kicsit visszaestünk, mert egy kicsit álmosan, ügyetlenül intéztük saját dolgainkat. Mindezt pedig tettük akkor, amikor szerte Európában ez olimpia további lökés- adok a sportágnak, amikor a felkészítésre, a helyes csapat összeállításokra menően ol nagyobb gondot fordítottak. Tagadhatatlan, hogy mind a női, mind pedig a férfi evezés előbbre lépett a kontinensen. Az eredmények tanúsága szerint a szovjet evezősök vitték ebben a vezető szerepet, hiszen az öt női szám közül négyet, a hét férfi szám közül pedig hármat megnyertek. Hét Európa-bajnokságuk igazolja, hogy 1961-ben ők készültek fel a legjobban. Az aranyérmekért folyó versenyfutásból a gyomorrontásra panaszkodó német férfi evezősök ezúttal nem tudták kellően kivenni a részüket. Viszont e magyar versenyzők egészségesen lettek negyedikek, illetve szaporíthatták a férfiak a döntő idejére partra került országok — Ausztria, Norvégia, Svédország, Lengyelország, Belgium — versenyzőinek a számát. Nő versenyzőink nehéz útja Mondjuk meg nyíltan: nő versenyzőinknek ebben az idényben alaposan meg kellett járniuk a felkészülés nehéz útját. Nem a vészharang megkongatásáról van szó, hiszen nő versenyzőink mindegyik számban a döntőbe jutottak és egyikben sem lettek az utolsók. De éppen ezért kell elégedetlenkednünk, mert sokkal több van női gárdánkban, mint amennyi kijött belőlük ezúttal. Vajon a legjobb összeállításban álltak-e ki Prágában? Szó sincs róla. Jobb kormányos négyest és jobb négypárevezőst is kiállíthattunk volna, mint amilyen elindult. És mégsem tettük ezt. [ Nem tettük, mert valljuk be, a jobb összeállítás egy kis kényelmetlenséggel járt volna. A kormányos négyesben például nem nyúltunk a válogatás módszeréhez, még csak gondolatban sem merül fel, hogy megerősítsék a legjobb négyest , pedig ráfért volna. De nem kerül rá sor,mert a válogatás nem egyezik a klubérdekekkel, legélesebb ellenzői az edzők, a szövetség pedig nem kívánt beleavatkozni az ügybe Kormányos négyesünk teljesítménye úgy hullámzott ebben az idényben, mint a viharzó Balaton. Képtelen volt rá, hogy kétszer egymás után helytálljon versenyen, klubcsapat lévén, vállalnia kellett az összeállításból eredő nehézségeket. A párevezősök már jobban hajlottak a jóra, hiszen soraikban először az idén merészen válogattak. Dicséret érte, hiszen ez a módja, hogy a legjobbak egy csapatban húzzanak. De hiába állítottak össze két válogatott négy párevezőst, a két négyes nem az EB-re, hanem , egymás ellen készült. Ha tehették, kikerülték egymást, így adódhatott, hogy a válogató versenyt is csak Grünauban rendezhették meg közöttük Aztán a jobbik együttest megerősítették egy ponton, holott kettőn kellett volna. Akadt is volna kivel, hi- I szén • Maner Erzsébet a második legjobb női ,„szikes terünk”, neki azonban a kétpárevezőst szemelték ki EB-re. Mi lett a vége? Amennyit veszhettünk a réven, annyit vesztettünk a vámon is, hiszen kétpárevezősünk bármi-lyen szépen is küzdött, csak neggyedik lehetett. Pap Jenőnének is különös női kézségekkel kellett megküzdenie az idény során. Csak az irányítás hibájául róható föl, hogy új hajója építését senki sem szorgalmazna kellően, hogy emiatt egy sereg energiát fecsérelt el. " De ő túl tudta tenni magát a hazai megpróbáltatásokon, még az sem zavarta, hogy nyolc ellenfele hajója közül az övé is volt a legöregebb. Férfi gárdánk súlytalanná vált Kemény következtetéseket szükséges levonnunk férfi evezőseink prágai szerepléséből. Ez az EB is mutatta, hogy jelenlegi gárdánknak túl erős az EB mezőnye. A keserű itallal telített pohár tartalmát versenyzőink már egyszer kiitták Poznanban. 1958-ban okultak a súlyos vereségből, és akkor szinte egyhangúlag mondták a szakemberek. ..Ez nem mehet így tovább.” Joggal mondták, hiszen még előttünk áll, hogy akkor a nagy egységek szereplését erőltették. Egészségesebb időszak következett, legjobbjainkat kis egységekben láthattuk, s ez hozott is némi fejlődést. Kis egységekben készültek fel lényegében az olimpiára is, de az idén mindez feledésbe merült. Ismét az úgynevezett nagy egységek kerültek az érdeklődés középpontjába, az amúgy is szegényes élgárda visszaesése tehát törvényszerűen következett be. Fájdalmas, de tudomásul kell vennünk: férfi gárdánk ilyen előzmények után nem volt méltó az Európa-bajnoki szereplésre. Aligha lehet mentséget találni arra, hogy egypárevezősünk és kétpárevezősünk még az előfutamokban is minden ellenfelétől vereséget szenvedett, méghozzá szánalmas vereséget. Kormányos kéttősünk tagjai maguk is elismerték, hogy nem a legjobban készültek fel az idényre, hogy az EB előtt próbálták meg pótolni a mulasztottakat. Már az eredményük is igazolta, hogy milyen sikerrel tették ezt. Kormányos négyesünk tagjai mindent megtettek a sikerért, de többre nem telhetett az erejükből. Ez az együttes legalább küzdött és mentségül felhozhatta, hogy az előfutamban és a reményfutamban harmadik, illetve második lett, hogy legyőzte Nagy-Britannia, Franciaország, illetve Lengyelország és Svédország együttesét. Ez a csapat legalább sportszerű keretek között szenvedett vereséget. Az új és a régi hibák most alaposan kiütköztek. Visszaütöttek a felkészülés módozatairól alkotott, egymástól alaposan előt térő vélemények, visszaütött a férfi evezősök zömének gyenge küzdeni tudása, és főleg az, hogy n nem az erős külföldi csapatokhoz szabtuk a teljesítmény mércéjét, hanem jelenlegi gárdánk átlagon aluli szánvonalához. Meg kell állapítani, hogy ez idő szerint súlytalan nálunk a férfi versenyevezés, hiszen tömegeiben és minőségében alig nyom valamit a Latban. Szembe kell néznünk ezzel a ténnyel, és ha szembenézünk, akkor őszintén ki kell mondanunk: mindaddig, amíg nem frissül fel az élvonal, ameddig az edzők külön utakon járnak, ameddig nem ülnek a magyar hajókban valóban klasszis evezősök, addig zárkózzunk magunkba, ne az Európa-bajnokságok és egyéb világversenyek eredményei tárják elénk, férfi élvonalunk sok-sok gyengéjét. Szabó András Ezt láttuk az 5. forduló veszteseinél Tegnapi számunkban arról adtunk rövid beszámolót, hogyan dolgozott az MTK és az Újpesti Dózsa csapata a héten, hogyan próbálja kiköszörülni az ötödik fordulóban esett csobát. Munkatársaink ezúttal arról számolnak be néhány sorban, mit láttak a Béke utcában, az Üllői úton és Csepelen, ahol minden mozdulat, minden lépés, minden lövés annak az érdekében történt, hogy legközelebb elfelejtessék szurkolóikkal azt a keserűséget, amit néhány nappal ezelőtt nekik okoztak. Azt gyakorolták, ami nem ment A bajnokcsapat edzése minden alkalommal pontos időben szokott kezdődni. Ezúttal késett. Illovszky Rudolf megbeszélése a játékosokkal kissé elhúzódott. A pécsi csatavesztésről volt szó. Erről — úgy látszik — akadt mondanivalója bőven. S hogy a beszélgetés során nem a dicsérő jelzők dominálhattak, azt nagyon is elárulták a játéktérre kivonult piros-kék labdarúgók tekintetei, amelyek inkább komorak, mint derűsek voltak. A hangulat azonban aránylag gyorsan felengedett, különösen, amikor a roppant kiadás, bemelegítés, majd az ezt követő ugrókötelezés után előkerültek a labdák. Hiába, a futballistát igazán csak a labda vidítja fel Baróti Lajossal és Volentik Bélával figyeltük a Vasas edzését a kispadról a tűző koradélutáni napsütésben. Bizony nem irigyeltem Berendiéket a kötelezés közben s vágyakozva tekintettem a játéktér túlsó oldalára, ahol a locsoló szerkezet szüntelenül üdítette a bágyadt gyepet. Még szerencse, hogy Illovszky szellemes módszereket talált ki és így a kötelezés egyébként egyhangú gyakorlatai is érdekessé változatossá váltak. — Mi lesz az edzés anyaga? — kérdeztem az edzőtől a munka megkezdése előtt. — Az, ami Pécsett nem ment — hangzott a rövid válasz. Ebből azután sorra-rendre megtudtam — mivel magam nem láttam a pécsi mérkőzést —, hogy mit nem csináltak jól vasárnap a bajnokcsapat játékosai. Nem voltak pontosak a leadások, nem volt elég és nem volt elég gyors a csatárok mozgása, nem volt kellő a labda nívüli mozgás és váltás, ezért hát kombinált csoporté© és páros labdás gyakorlatok követték egymást. Baróti Lajos a kiapadón felhívta a figyelmemet egy igen érdekes -jelenségre • —: Mindegyik játékos kizárólag belsővel adogat. Ez pedig nem helyes, mert a belsővel adott labda lassú,s a belsőzés fékezi a futó játékos lendületét A brazilok, az olaszok inkább külsővel passzolnak, ez futás közben folyamatosabbá, gyorsabbá teszi a játékot! És nem mehetett Pécsett a lövés sem mert Illovszky néhány nagyszerű kombinált gyakorlatot végeztetett. Magasra felpattant labdát hátrafelé csúsztatott fejessel kellett a társhoz továbbítani majd villámgyors fordulás után előretörve, egyből kellett kapura lőni a visszajátszott labdát Előbb jobb lábbal, majd a második sorozatban ballal. Ilyen és hasonló gyakorlatok váltogatták egymást vagy negyven percen keresztül. A változatos, nagyszerűen gördült edzésen nem vehetett részt a sérüléssel bajlódó Mészöly, Iliász, Bakos és később abbahagyta Berendi is, aki derékrándulást kapott. Viszont ott volt a többiek között térdgumival a lábán Bundzsák, aki azonban még elég óvatosan mozgott. — Ma még nem tudom, ki jön rendbe a sérültek és betegek közül vasárnapig, így hát az összeállításról még korai beszélni. Mondhatom, sok a gondom a hatodik forduló és a Red Madrid elleni mérkőzés előtt — mondotta Illovszky Rudolf —, az azonban bizonyos, hogy a fiúkban megvan az akarat a múlt vasárnapi csorba kiköszörülésére. És az is bizonyosnak látszik, hogy Farkas, aki büntetésből a tartalékcsapatban játszott, a legközelebbi mérkőzésen ismét elfoglalja a helyét az ,,egy"-ben. i. e. Javítási szándék Csepelen még egy ideig beszéd téma marad a szurkolók, de a játékosok körében is a múlt heti bajnoki mérkőzés. Érthető ez, hiszen aki kinn volt szombaton a Salgótarján elleni találkozón, annak sokáig emlékezetes marad ez a 90 perc. — Már sok labdarúgó-mérkőzést láttam, ám hasonlóra, mint a szombati, nem nagyon emlékszem — mondotta egy őszes hajú szurkoló, annak a kicsiny törzsgárdának a tagja, akiket — ha szabadidejük engedi — hétköznap is kint találni a sportpálya körlépcsőjén, amint árgusszemmel figyelik kedvenceik mozgását az edzéseken. — Mert hiszennem is az a legbosszantóbb, hogy kikaptunk — toldja meg a mellette ülő —, hanem az, hogy hogyan kaptunk ki. Egy idényre való gólhelyzetet hagytak ki csatáraink. 4:0 már elég kiadós vereségnek számít, mégis, ha egy kis szerencsénk van, helyesebben, ha csatáraink csak a legnagyobb helyzeteiket berúgják, mi győzhettünk volna. Azóta már elmúlt egy-két nap, és hogy a sopánkodásból, a vereség felett való kesergésből nem származott még siker, tudják ezt Csepelen. De, hogy a hibák okait meg kell keresni és ki kell küszöbölni, ezt is tudják , ennek a szelemében vonultak ki a játékosok kedden a stadion üdezöld gyepszőnyegére. Minden gyakorlatot labdával csináltak, sőt volt, amelyiket páronkont kettő-kettővel. Érdekes volt nézni a játékosok é© a sok labda színes forgatagát, mintha megannyi zsonglőr hajigálná a levegőbe szerszámait a porondon. Nem könnyű dolog két labdával fejelgetni, hiszen nem mindig arra megy, amerre irányítják és sokszor köt ki a zöld gyepen, ahelyett hogy engedelmesen a tár© fejére szállna. Később két csoportra szakadt a társaság. A védők az egyik térfélen kiskapuztak, a másik kapunál pedig Preiner Kalmán edző foglalkozott a csatárokká! A támadók főleg a különböző helyzetekből való kapural övét gyakorolták Először meredek átadásokra rajtoltak a játékosok, 5—6 métert vezették a labdát, majd futtából a tizenhatoson kívülről rálőttek, később pedig elhúztak a jelképesen védőt játszó edző mellett és rávezették a kapusra a labdát. Az első néhány ilyen akció nagyon hasonlított a szombatiakhoz, jó néhányszor Kenderesiről pattant ki a labda. Később azonban már sűrűn rezzent meg a háló Kisuczkyék lövései nyomát . A kihagyott helyzeteken való javítási szándék is fémjelezte ezt az edzést — mondotta Preiner Kálmán, a csapat edzője. — Sajnos, Tóth I és Nagy még mindig sérült, Várnainak izomzúzódása van, valószínűleg őrá sem számíthatok még vasárnap. Úgy látszik, egy-két helyen változik az összeállítás, de még nem alakult ki a végleges csapat a Győr elleni mérkőzésre. Hogy mit várok a csapattól vasárnap? Szeretném, ha jó küzdőszeremű, lelkes tizenegy játszaná, de nem utolsósorban azt, ha csapatjátékunk színvonala is javulna. v. s. Másfél óra az FTC-pályán Fél négykor kezdődött a Ferencváros első csapatának az edzése, de már jóval előtte sokan figyelték a tartalékcsapat edzését. Amikor néhány perccel a befejezés előtt Vilezsál egy remek- s beszabott lövést küldött a jobb felső sarokba, a szurkolók szinte egy emberként sóhajtottak fel. — Bizony, ilyen lövésekre lett volna szükség vasárnap. Amikor ez első csapat játékosai kiballagtak a pályám, nyomban feltűnt, hogy a fiúk közül ezúttal hiányzott Dálnoki és Orosz. — Dalnokinak újból kiújult a Szófiában szerzett sérülése, ezért nem játszhatott vasárnap sem, Orosz Pali pedig a Tatabánya ellen sérült meg — adta meg a felvilágosítást az edző. — Dálnoki salgótarjáni játéka csaknem biztosra vehető, Orosz helyett azonban Friedmanszky játéka a valószínű. A nézőtéren sok embert foglalkoztatott az a kérdés i©, vajon a jövőben kik fogják alkotni végleg a fedezetpárt. Érthető ez, hiszen az idei bajnokság öt fordulójában mindössze kétszer fordult elő, hogy ugyanaz a két labdarúgó játszott ebben a szerepkörben. Érdekesek voltak ezzel kapcsolatban az edző szavai: — Elhatároztam, hogy a Kocsis a Németh-pár mellett maradok. Úgy gondolom, a fiatal Németh jól bele fog illeszkedni a csapatba. Később arról beszélgettünk Mészáros edzővel, mik voltak azok a legfőbb hiányosságok, amelyek vasárnap a vereséget okozták. Elmondta, hogy félórán keresztül jól játszott a csapat. — Szünetben kértem őket — tette hozzá _, hogy az elkövetkező 45 percben igyekezzenek úgy játszani, mint az első félórában. Sajnos hiába próbáltam őket viugalomra inteni, idegességüktől nem tudtak megszabadulni, s olyan hangulat uralkodott az öll tözöben, hogy ezt a mérkőzést már újra sem tudják megnyerni. * Ez különösen a belső hármas játékára nyomta rá a bélyeget, s most főleg az. ő játékukat aka-rom feljü vitám. Nos, erről meggyőződhettünk a mi továbbiakban is. A csatárok különösen sokat gyakorolták a há- I ' túlról és oldalról érkező labdák I lekezelését, majd kapura lövését, ! Feltűnt, hogy úgyszólván mind- i egyikük műven jól hozta magát a lövőhelyzetbe, a lövések azon-ban jó ideig nem sikerültek. Ta- I fán majd Salgótarjánban ... I I. L ió Péntek, 1961. szeptember 1. Újra az NB II-ben Heteken át folyt a legjobb megyei, illetve Budapest-bajnokságot nyert röplabda-csapatok között a küzdelem. Heteken át tették fel maguknak és egymásnak játékosok éss szakvezetők a kérdést: vajon bejutunk-e a négyes döntőbe? Amikor aztán nehéz. Izgalmas mérkőzések árán ez skerült, felmerült az újabb kérdés: vajon megszerezzük-e az első, vagy legalább a második helyet, hogy bekerüljünk az NB II-be? A múlt hét végén elérkezett a várva várt nagy nap, megkezdődtek az osztályozó döntő mérkőzései. Két napon keresztül vetélkedtek , egymással a legjobbak. Rendkí-ívül feszült volt a légkör, ami érthető, hiszen a résztvevő együttesek e két nap alatt akar- t ták gyümölcsöztetni egész évi kemény, nehéz küzdelmekkel tarkított munkájukat. Különösen a férfiak mezőnye hozott igen izgalmas mérkőzéseket, amelyek végül is pécsi sikerrel zárultak. Az első hely kérdése tulajdonképpen már az első fordulóban, a Pécsi Dózsa — Zuglói Danuvia találkozón eldőlt, amikor is a vidéki csapat látványosan izgalmas, ötjátszmás küzdelem után diadalmaskodott jó képességű ellenfelével szemben. Sokan a Z. Danuviát tartották a legfőbb esélyesnek. S hogy a pécsi fiúk mégis megérdemelték a győzel-met, azt leginkább Nagy József- nek, a zuglóiak edzőjének a szavai igazolják, aki vasárnap délután, a döntők befejezése után eképp szólt a pécsiek edzőjéhez: — Ennyivel jobbak voltatok. Gratulálunk a győzelemhez és az első helyhez. Igen, valóban megérdemelték a győzelmet a dózsások, akik nemcsak a megyei bajnokságon, hanem az. osztályozókon is veretlenül végeztek az első helyen Most pedig lássunk valamit az együttes múltjából. A Pécsi Dózsa röplabda-szakosztálya 11 éves múltra tekint vissza. A csapat néhány évvel ezelőtt egyszer már bekerült az NB II-be sőt, az 1957—58-0© bajnokságon az élvonalban is végzett. A következő évben az ötödik helyre került, majd újabb egy év elteltével kiesett az NB II-ből. Szó ami szó. ..gyors I munka’* volt: két év alatt az NB II élvonalából a megyei 1. csaztályig kerülni. Bár meg kell hagyni, az együttes, ez alatt nem kis balszerencse kísérte. Nem volt elég, hogy néhány játékos — érthető okokból kifolyólag — eltávozott, ráadásul a megmaradottak sorait sérülések tizedelték meg. Emiatt az őszi idényben csupán egy mérkőzést nyertek , és bár tavasszal ez a szám nyolcra növekedett, mégis, kiestek. Pedig elég lett volna még egy győzelem, sőt, akár egy-két játszma is a bennmaradáshoz. Bizony, nem egy példát tudnánk felhozni, hogy ilyen esetben a játékosoknak elmegy a kedvük és más egyesületben próbálnak szerencsét. A pécsi legényeket azonban nem ilyen fából faragták. Egyik játékosnak sem szegte meg a kedvét a sikertelenség annyira, hogy cserbenhagyja társait. Ezt a legközelebbi szakosztály értekezleten ki is jelentették. Mire a szakosztály vezetői így szóltak hozzájuk: — Nagyon örülünk, fiúk, hogy így határoztatok, de aki most kötelezettséget vállal, az, elhatározásán a továbbiakban sem változtasson, hanem vállalja a nehézségeket. És a fiúk kivétel nélkül vállalták! Augusztus 19-én már az izgatottságtól kipirult arccal ott álltak az NB II kapujában és egy nappal később már büszkén, örömtől sugárzó arccal átlépték a kaput Újra NB II-sek lettek. (gallai) Támpontot adott a válogatott kiépítéséhez A szurkolók már régin látták válogatott csapatunkat, s az időjárás is kedvező volt szerdán este, így aztán nem csoda, hogy noha csak egy edzőmérkőzésről volt szó, mégis húszezren nézték végig Budapest és Zágráb város válogatottjának találkozóját. S akik kimentek a mérkőzésre, nem bánták meg, annak ellenére, hogy a játék nem volt végig élvezetes, színvonalas. Nagy kedvvel, lendületesen kezdtek a mieink, mintha valamennyien bizonyítani akarták volna a szövetségi kapitánynak, hogy méltóak a válogatottságra. Gyors, eleven, támadások cikáztak a pályán, játékosaink sokat és frissen mozogtak, s egy ideig erőteljesen rohamozták Sztojanovics kapuját. Nagyszerű, kevés húzásból álló pompás első gólunkat mi sem dicsért jobban, mint az a viharos erejű taps, amely felcsattant a lelátón, amikor Tichy kapáslövése után a labda hálót ért. És itt említjük meg, hogy ugyancsak, váratlan, gyors támadásból, ügyes megoldásból született Mátrai bravúros gólja is. Olyan támadások voltak ezek, amelyek megoldhatatlan feladat elé állították a válogatottakkal telitűzdelt zágrábi együttest. S ha a jugoszlávok ezt a két támadást nem a pályáról, hanem a lelátóról nézték volna, bizonyára ők is tapsoltak volna, mint ahogyan így is elismerték a támadásépítés gyorsaságát, s a kitűnő befejezést. örvendetes az is, hogy válogatottunk erősségei közül többen is bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Elsősorban Síposra, Fenyvesire, Tichyre, Grosicsra és Mátraira gondolunk, de ide sorolhatjuk Sándort is, akit ugyan feltűnően keveset foglalkoztattak, de a szélső néhány megoldásán így is látszott, hogy formában van. Kitűnően játszott egy olyan játékos is, aki csak versenyben van a válogatottságért. Nagy István, holo kiléje sérülten ült a kiapadón, de Nagy dicséretére legyen mondva, képes volt olyan nagy területen és hasznosan játszani, mint az ugyancsak jó formában levő újpesti fedezet szokott. A jelekből ítélve fedezetgondjai aligha lesznek a kapitánynak, annál is inkább, mert mint ahogyan Báróti Lajos csütörtök délelőtt megemlítette: Kotácz és Palotai játéka is kielégítette. Kíváncsian várjuk, hogy négyük versengéséből melyik kettő kerül ki győztesen, azaz kik alkotják a fedezetpárt az NDK elleni VB-selejtezőn. A csapatjátékban megmutatkozó hibáknak helytelen lenne túlzott jelentőséget tulajdonítani, hiszen válogatottunk három helyen is tartalékos volt. Göröcs, Solymosi és Dálnoki sérülése miatt nem tudott az együttes a legjobb összeállításban pályára lépni. Mégis voltak azonban olyan jelenségek, amelyek figyelmet érdemelnek. Ilyen például az is, hogy válogatottunk játékfelfogásában nem mutatkoztak meg azok a törekvések, amelyek mostanában nem egy klubcsapatunk játékát jellemzik. Arra gondolunk, hogy a csatárok csak rövid időszakokként adtak segítséget a hátsó alakzatoknak. A lelátó magasabb pontjairól nagyszerűen látni lehetett, hogy a hátsó és az első sorok között milyen nagy szakadék tátongott, mert az ötösfogat tagjai közül csak Fenyvesi dr. volt az, aki mélységben is sokat mozgott, aki hátrament. Ezen a mérkőzésen ebből a hibából nem származott különösebb baj, de nagyobb tudású csapat esetleg kihasználta volna azt, hogy szabadon hagyták a pálya nagy részét, s emiatt csapatjátékunk sem volt elég folyamatos, hiszen nem volt közelben olyan csatár, aki a hátulról kapott labdával ellentámadásokat indíthatott volna. Még Fenyvesin kívül viszonylag Monostoriban volt törekvés arra, hogy a védők felé iramodva jelentkezzék a labdáért. úgy gondoljuk, az önzetlenebb játékfelfogás is növelné csapatjátékunk egységét, ötösfogatunk gólerejét, kombinatívabb játékát, ütőképességét. Sokszor megfigyelhettük, hogy egy-egy fedezet, vagy csatár nem adta le időben a labdát, vagy addig tartotta magánál, amíg le nem szerelték. Az öntvekedés aztán megbénította a többiek törekséénytője. Elég gyororian láttuk például azt, hogy Albert a megszerzett labdát leadta valamelyik társának, aztán gyorsan, teljes erőből vágtázott, beindult a védelmi résekbe, azzal a szándékkal, hogy majd visszakapja a labdát, s helyzetbe kerül. De nem kapta vissza! Csoda-e, hogy öt-hat ilyen próbálkozás után, hetedszer már nem rajolt gyorsan, hanem csak megelégedett a labda leadásával. Tichy, Albert és Sándor egyénileg is sokra képes, de együttesen, kollektívabb játékkal — még többre! Jó, hogy létrejött ez a tanulságos edzőmérkőzés, amelynek néhány mozzanata olyan Intőjes, figyelmeztető volt, amely támpontot adott a válogatott további toepnécjéhez ... . . . __ N. Gy. A fehér labda nyomában.*♦ Ismét három teniszverseny folyik egyidőben a fővárosban. Az élgárda a Margitszigeten, a Bp. Honvéd tenisztelepén, a III osztályúak a Tabánban, a Bp. Spartacus pályáin mérkőznek. A fiatalok pedig a fővárosi serdülő és újonc csapatbajnok mérkőzéssorozaton vesznek részt. A hét végén megkezdődik a budapesti felnőtt CSB őszi fordulója is, de szeptemberben már csak vidéken nyílik majd versenyzési lehetőség teniszezőink számára. Hol van a közönség ? A versenyidény tehát lassan a befejezéshez közeledik. A játékosok szerepléséről, az általános" színvonalról azonban talán még korai volna átfogó véleményt alkotni. Egyelőre a közönség kérdését próbáltuk meg napirendre tűzni. Aligha akadt volna igazi teniszkedvelő, aki ne tekintett volna szomorúan az országos bajnokság döntői alatt is üresen meredező margitszigeti lelátókra. A versenyek elnéptelenedése, az érdeklődés csökkenése tehát a részvevők mellett a nézőközönségre még inkább vonatkozik. Az országos bajnokság előtt a Budapest-bajnokság és a CSB hasonló érdektelenségnek ,,örvendett” és így nagyon is időszerű a kérdés: Hol van, avagy miért nincs nézőközönsége a tenisznek? A kérdésre három érdekelt fél, a versenybíró, a versenyző és a néző véleményével válaszolunk . . A versenybíró — Még mindig kevés a feltörő fiatal — kezdte Tari Jenő a bajnokság versenybíróságának helyettes vezetője. — Évek óta ugyanazok játszanak és a közönség szerintem már ráunt az ,,ismerős” mérkőzésekre. Emellett a bajnokság időpontjában 19 óra körül sötétedett, üzemi, de még inkább hivatali elfoglaltság után egy-egy néző alig másfél órát tölthetett el a pályán, tehát sokszor még egy mérkőzést sem tudott végignézni hatforintos belépőjegyéért. Népszerű helyárakkal a nagyüzemekben és a hivatalokban, valamint a tenisziskolákban megindított széleskörű hírveréssel azonban mindezek ellenére szép számú nézőközönséget lehetne összetoborozni. De hiába , a propagandával nem törődnek A sajtóban megjelent cikkeket nem tartom elegendő hírverésnek. Sajnos, egyetlen falragasz vagy villamoson elhelyezett hirdetés sem hívja fel a sportkedvelők figyelmét a tenisz egy-egy eseményére. A versenyző k Huszonhárom éve lódultam először a bajnokságon, de üzentpéka.,, Pető és Frigyesi, a mai versenyek résztvevői már akkor befutott játékosok voltak — folytatta Katona Zoltán, válogatott teniszezőnk. — Behúnyt szemmel ismerjük egymást, nekünk is unalmas egymás ellen játszani, hát még a közönségnek. A teniszelsősorbny akkor tudná visszaszerezni népszerűségét, akkor tudná megteremteni új közönségét, ha érdekes versenyeket rendeznének. Fejlett teniszsport elképzelhetetlen nemzetközi versenyek nélkül. Egy-egy versenyre takarékossági szempontból ekv volna néhány nevesebb teniszezőt meghívni. Mi, játékosok, ti. azt hiszem a nézők is örömmé, fogadnának néhány, több egyesből és párosból álló veresek vagy országok közötti barátságos találkozót Mit mond a szurkoló? — Számomra érthetetlen, hogy miért akad csak ilyen kevés nézője ennek a nagyszerű sportágnak — válaszolta Kulcsár Mihály, a Szikra Lapnyomda igazgatója. — Én egy éve pártoltam át a futballtól a teniszhez. Véreményem szerint a sportok közül talán tenisz teszi a legjobban próbál a sportolók ügyességét, ereje állóképességét, technikai és talikai felkészültségét. Rövid id alatt is nagyon megszerettem ez a szép sportot, s igazán sajnom, hogy már csak néző lehek, nem kezdhetek el magam játszani. A versenyek színvona bizonyára lehetne magasabb : szívesen néznék külföldieket, s érzésem szerint jobb hírverés© még a jelenlegi körülménye között is jelentősen emelhetné a nézők számát. Három véleményt idéztünk Mindhárom önmagában is megállna helyét. Együttesen azonba nyomatékosan arra hívják fel a illetékesek, elsősorban a szövetég vezetőinek figyelmét, hog egyrészt szívós munkával hozz kellene látni a tenisz népszerűsítéséhez, a tenisz új közönségének kialakításához, másrész valóban mindent meg kellentt tenni az itthon rendezendő nemzetközi versenyekért, meg kellene próbálni néhány országon közötti barátságos találkozót a hazai versenynaptárba iktatni. V. D.