Népsport, 1961. szeptember (17. évfolyam, 174-194. szám)

1961-09-01 / 174. szám

Apró és ARANYKOSZORÚ Az a nagy derűlátás, amely ,az idei Európa-bajnokságot megelőzte, végül mély sebet ejtett evezőseink szívén. Hiába nyerte meg Pap Jenőné negyedszer is a női egyesek bajnok­ságát, mégis csalódnunk kellett, hiszen többi nőversenyzőnk még sohasem szerepelt ilyen gyengén. Sajnos, ha a magyar versenyevezésről beszélünk akkor még mindig csak Pap Jenőné kerülhet szóba hiszen egyetlen más versenyzőnk sem képes az őáltala nyújtott teljesítményekre. Pap Jenőné negyedszer is igazolta páratlan képességeit és még az ismert nehézségek elle­nére is gyarapítani tudta valóban értékes győzelmeinek számát. A nagy klasszis példaképe lehet valamennyi versenyzőnknek. Férfiatok egyszer már nagyot csalódtak Poznanban, amikor csak a nézőtérről figyelhették a döntőbe.jutottak küzdelmét. Ezút­tal megismétlődött a kudarcuk, jegyük a döntőben a mostani EB-n is csak a nézőtérre szólt. Mintha láthatatlan kezek hegyes tövisekkel rakták volna ki az aranykoszorút. Olyan tüskék vet­ték el a babér fényét, mint a nők további három negyedik helye, s a férfiak eredménytelensége. Egyetlen szám kivételével súlyos vereséget szenvedett evezős­­sp­ortunk Prágában. És ezt a ve­reséget elsősorban amiatt szen­vedték el versenyzőink, mert egy kicsit visszaestünk, mert egy kicsit álmosan, ügyetlenül intéz­tük saját dolgainkat. Mindezt pedig tettük akkor, amikor szerte Európában ez olimpia to­vábbi lökés- adok a sportágnak, amikor a felkészítésre, a helyes csapat összeá­llításokra m­enően ol­ nagyobb gondot fordítottak. Tagadhatatlan, hogy mind a női, mind pedig a férfi evezés előbbre lépett a kontinensen. Az eredmények tanúsága szerint a szovjet evezősök vitték ebben a vezető szerepet, hiszen az öt női szám közül négyet, a hét férfi szám közül pedig hármat meg­nyertek. Hét Európa-bajnokságuk igazolja, hogy 1961-ben ők ké­szültek fel a legjobban. Az aranyérmekért folyó versenyfu­tásból a gyomorrontásra panasz­kodó német férfi evezősök ezút­tal nem tudták kellően kivenni a részüket. Viszont e magyar versenyzők egészségesen lettek negyedikek, illetve szaporíthatták a férfiak a döntő idejére partra került or­szágok — Ausztria, Norvégia, Svédország, Lengyelország, Bel­gium — versenyzőinek a számát. Nő versenyzőink nehéz útja Mondj­uk meg nyíl­tan: nő ver­senyzőinknek ebben az idényben alaposan meg kellett járni­uk a felkészülés nehéz útját. Nem a vészharang megkong­atásáról van szó, hiszen nő versenyzőink mindegyik számban a döntőbe jutottak és egyikben sem lettek az utolsók. De éppen ezért kell elégedetlenkednünk, mert sok­­­­kal több van nő­i gárdánkban,­­ mint amennyi kijött belőlük ezúttal. Vajon a legjobb ö­ss­zeállításban­­ álltak-e ki Prágában? Szó sincs róla. Jobb kormányos négyest és­­ jobb n­égypárevezőst is kiállít­hattunk volna, mint amilyen el­indult. És mégsem tettük ezt. [ Nem tettük, mert valljuk be, a jobb összeállítás egy kis kényel­metlenséggel járt volna. A kor­mányos négyesben például nem nyúltunk a válogatás módszeré­hez, még csak gondolatban sem merül­ fel, hogy megerősítsék a legjobb négyest , pedig ráfért volna. De nem kerül rá sor,­­mert a válogatás nem egyezik a klubérdekekkel, legélesebb ellen­zői az edzők, a szövetség pedig nem kívánt beleavatkozni az ügybe Kormányos négyesünk telje­sítménye úgy hullámzott ebben az idényben, mint a viharzó Ba­laton. Képtelen volt rá, ho­gy két­szer egymás után helytálljon versenyen, klubcsapat lévén, vál­lalnia kellett az összeállításból eredő nehézségeket. A párevez­ősök már jobban hajlottak a jóra, hiszen soraik­ban először az idén merészen válogattak. Dicséret érte, hiszen ez a módja, hogy a legjobbak egy csapatban húzzanak. De hiába állítottak össze két váloga­tott négy párevezőst, a két né­gyes nem az EB-re, hanem­­ , egymás ellen készült. Ha tehet­ték, kikerülték egymást, így­­ adódhatott, hogy­ a válogató ver­senyt is csak Grünauban ren­dezhették meg közöttük Azt­án a jobbik együttest megerősítették egy ponton, holott kettőn kellett volna. Akadt is volna kivel, hi- I szén • Maner Erzsébet a második legjobb női ,„szikes t­erünk”, neki azonban a kétpárevezőst szemel­ték ki EB-re. Mi lett a vége? Amennyit veszhettünk a réven, annyit vesztettünk a vámon is,­­ hiszen kétpárevezősünk bármi-­­­lyen szépen is küzdött, csak neg­­­gyedik lehetett. Pap Jenőnének is különös nő­­i kézségekkel kellett megküzdenie­­ az idény során. Csak az irányítás hibájául róható föl, hogy új­­ hajója építését senki sem szor­galmazna kellően, hogy emiatt egy sereg energiát fecsérelt el. " De ő túl tudta tenni magát a­­ hazai megpróbáltatásokon, még­­ az sem zavarta, hogy nyolc­­ ellenfele hajója közül az övé i­s volt a legöregebb. Férfi gárdánk súlytalanná vált Kemény következtetéseket szükséges levonnunk férfi evező­seink prágai szerepléséből. Ez az EB is mutatta, hogy jelenlegi gárdánknak túl erős az EB me­zőnye. A keserű itallal telített pohár tartalmát versenyzőink már egyszer kiitták Poznanban. 1958-ban okultak­ a súlyos vere­ségből, és akkor szinte egyhan­gúlag mondták a szakemberek. ..Ez nem mehet így tovább.” Jog­gal mondták, hiszen még előt­tünk áll, hogy akkor a nagy egy­ségek szereplését erőltették. Egészségesebb időszak követke­zett, legjobbjainkat kis egysé­gekben láthattuk, s ez hozott is némi fejlődést. Kis egységekben készültek fel lényegében az olimpiára is, de az idén mindez feledésbe merült. Ismét az úgy­nevezett nagy egységek kerültek az érdeklődés középpontjába, az amúgy is szegényes élgárda visszaesése tehát törvényszerűen következett be. Fájdalmas, de tudomásul kell vennünk: férfi gárdánk ilyen előzmények után nem volt méltó az Európa-baj­­noki szereplésre. Aligha lehet mentséget találni arra, hogy egypárevezősünk és kétpárevező­sünk még az előfutamokban is minden ellenfelétől vereséget szenvedett, méghozzá szánalmas veresé­ge­t. Korm­­án­yos két­t­ősü­n­k tagjai maguk is elismerték, hogy nem a legjobban készültek fel az idényre, hogy az EB előtt próbálták meg pótolni a mulasz­tottakat. Már az eredményük is igazolta, hogy milyen sikerrel tették ezt. Kormányos négye­sünk tagjai mindent megtettek a­­ sikerért, de többre nem telhetett­­ az erejükből. Ez az együttes­­ legalább küzdött és mentségül­­ felhozhatta, hogy az előfutamban­­ é­s a reményfutamban harmadik,­­ illetve második lett, hogy le­­­­győzte Nagy-Britannia, Francia­­­­ország, illetve Lengyelország és Svédország együttesét. Ez a csa­pat legalább sportszerű keretek között szenvedett vereséget. Az új és a régi hibák most alaposan kiütköztek. Visszaütöt­tek a felkészülés módozatairól alkotott, egymástól alaposan elő­t térő vélemények, visszaütött a férfi evezősök zömének gyenge­­ küzd­eni tudása, és főleg az, hogy n nem­ az erős külföldi csapatokhoz­­ szabtuk a teljesítmény mércéjét, hanem jelenlegi gárdánk átlagon aluli szán­vonalához. Meg kell állapítani, hogy ez idő szerint súlytalan nálunk a férfi verseny­­evezés, hiszen tömegeiben és mi­nőségében alig nyom valamit a Latban. Szembe kell néznünk ez­zel a ténnyel, és ha szembenézünk, akkor őszintén ki kell monda­nunk: mindaddig, amíg nem fris­sül fel az élvonal, ameddig az edzők külön utakon járnak,­­ ameddig nem ülnek a magyar hajókban valóban klasszis evező­sök, addig zárkózzunk magunk­ba,­­ ne az Európa-bajnokságok és egyéb világversenyek ered­ményei tárják elénk, férfi él­vonalunk sok-sok gyengéjét. Szabó András Ezt láttuk az 5. forduló veszteseinél Tegnapi számunkban arról adtunk rövid beszámolót, ho­gyan dolgozott az MTK és az Újpesti Dózsa csapata a héten, hogyan próbálja kiköszörülni az ötödik fordulóban esett cso­bát. Munkatársaink ezúttal arról számolnak be néhány sorban, mit láttak a Béke utcában, az Üllői úton és Csepelen, ahol minden mozdulat, minden lé­pés, minden lövés annak az érdekében történt, hogy leg­közelebb elfelejtessék szurko­lóikkal azt a keserűséget, amit néhány nappal ezelőtt ne­kik okoztak. Azt gyakorolták, ami nem ment A bajnokcsapat edzése minden alkalommal pontos időben szo­kott kezdődni. Ezúttal késett. Illovszky Rudolf megbeszélése a játékosokkal kissé elhúzódott. A pécs­i csatavesztésről volt szó. Erről — úgy látszik — akadt mondanivalója bőven. S hogy a beszélgetés során nem a dicsérő jelzők dominálhattak, azt nagyon is elárulták a játéktérre kivo­nult piros-kék labdarúgók te­kintetei, amelyek inkább komo­rak, mint derűsek voltak. A hangulat azonban aránylag gyorsan felengedett, különösen, amikor a roppant kiadás, beme­legítés, majd az ezt követő ug­rókötelezés után előkerültek a labdák. Hiába, a futballistát iga­zán csak a labda vidítja fel Baróti Lajossal és Volentik Bélával figyeltük a Vasas edzé­sét a kispadról a tűző koradél­utáni napsütésben. Bizony nem irigyeltem Be­­rendiéket a kötelezés közben s vágyakozva tekintettem a já­téktér túlsó oldalára, ahol a lo­csoló szerkezet szüntelenül üdí­tette a bágyadt gyepet. Még szerencse, hogy Illovszky szellemes módszereket talált ki és így a kötelezés egyébként egyhangú gyakorlatai is érde­­kessé változatossá váltak. — Mi lesz az edzés anyaga? — kérdeztem az edzőtől a­­ munka megkezdése előtt. — Az, ami Pécsett nem ment — hangzott a rövid válasz. Ebből azután sorra-rendre meg­tudtam — mivel magam nem láttam a pécsi mérkőzést —, hogy mit nem csináltak jól vasárnap a bajnokcsapat játékosai. Nem voltak pontosak a leadá­sok, nem volt elég és nem volt elég gyors a csatárok mozgása, nem volt kellő a labda nív­üli mozgás és váltás, ezért hát kom­binált csoporté© és páros labdás gyakorlatok követték egymást. Baróti Lajos a kiapadón fel­hívta a figyelmemet egy igen ér­dekes -jelenségre­ • —: Mindegyik játékos kizárólag belsővel adogat. Ez pedig nem he­lyes, mert a belsővel adott labda lassú,­­s a belsőzés fékezi a futó játékos lendületét A brazilok, az olaszok inkább külsővel passzol­nak, ez futás közben folyamato­sabbá, gyorsabbá teszi a játékot! És nem mehetett Pécsett a lö­vés sem mert Illovszky néhány nagyszerű kombinált gyakorlatot végeztetett. Magasra felpattant labdát hátrafelé csúsztatott fejes­sel kellett a társhoz továbbítani majd villámgyors fordulás után előretörve, egyből kellett kapura lőni a visszajátszott labdát Előbb jobb lábbal, majd a második so­rozatban ballal. Ilyen és hasonló gyakorlatok váltogatták egymást vagy negyven percen keresztül. A változatos, nagyszerűen gör­dült edzésen nem vehetett részt a sérüléssel bajlódó Mészöly, Iliász, Bakos és később abba­hagyta Berendi is, aki derékrán­­dulást kapott. Viszont ott volt a többiek között térdgumival a lá­bán B­und­zsák, aki azonban még elég óvatosan mozgott. — Ma még nem tudom, ki jön rendbe a sérültek és betegek kö­zül vasárnapig, így hát az össze­állításról még korai beszélni. Mondhatom, sok a gondom a hato­dik forduló és a Red Madrid el­leni mérkőzés előtt — mondotta Illovszky Rudolf —, az azonban bizonyos, hogy a fiúkban megvan az akarat a múlt vasárnapi csorba kiköszörülésére. És az is bizonyosnak látszik, hogy Farkas, aki büntetésből a tartalékcsapatban játszott, a leg­közelebbi mérkőzésen ismét el­foglalja a helyét az ,,egy"-ben. i. e. Javítási szándék Csepelen még egy ideig be­széd téma marad a szurkolók, de­­ a játékosok körében is a múlt­­ heti bajnoki mérkőzés. Érthető ez, hiszen aki kinn volt szomba­ton a Salgótarján elleni találkozón, annak sokáig emlékezetes marad ez a 90 perc. — Már sok labdarúgó-mérkő­zést láttam, ám hasonlóra, mint a szombati, nem nagyon emlék­szem — mondotta egy őszes ha­jú szurkoló, annak a kicsiny törzsgárdának a tagja, akiket — ha szabadidejük engedi — hétköz­nap is kint találni a sportpálya körlépcsőjén, amint árgusszem­­mel figyelik kedvenceik mozgá­sát az edzéseken. — Mert hiszen­­nem is az a leg­bosszantóbb, hogy kikaptunk — tol­dja meg a mellette ülő —, ha­nem az, hogy hogyan kaptunk ki. Egy idényre való gólhelyzetet hagytak ki csatáraink. 4:0 már elég kiadós vereségnek számít, mégis, ha egy kis szerencsénk van, helyesebben, ha csatáraink csak a legnagyobb helyzeteiket berúgják, mi győzhettünk volna. Azóta már elmúlt egy-két nap, és hogy a sopánkod­ásb­ól, a ve­reség felett való kesergésből nem­­ származott még siker, tud­ják ezt Csepelen. De, hogy a hi­bák okait meg kell keresni és ki kell küszöbölni, ezt is tudják , ennek a szelemében vonultak ki a játékosok kedden a stadion üdezöld gyepszőnyegére. Minden gyakorlatot labdával csináltak, sőt volt, amelyiket pá­ronkont kettő-kettővel. Érdekes volt nézni a játékosok é© a sok labda színes forgatagát, mintha megannyi zsonglőr­ haj­igálná a levegőbe szerszámait a porondon. Nem könnyű dolog két labdával fejelgetni, hiszen nem mindig arra megy, amerre irányítják és sokszor köt ki a zöld gyepen, ahelyett hogy engedelmesen a tár© fej­ére szállna. Később két csoportra szakadt a társaság. A védők az egyik térfélen kiskapuztak, a másik kapunál pedig Preiner Kalmán edző foglalkozott a csatárokká! A támadók főleg a különböző helyzetekből való kap­ural övét gyakorolták Először meredek átadásokra rajtoltak a játékosok, 5—6 mé­tert vezették a labdát, majd fut­tából a tizenhatoson kívülről rá­­lőttek, később pedig elhúztak a jelképesen védőt játszó edző mellett és rávezették a kapusra a labdát. Az első néhány ilyen akció nagyon hasonlított a szom­batiakhoz, jó néhányszor Kende­­resiről pattant ki a labda. Ké­sőbb azonban már sűrűn rezzent meg a háló Kisuczkyék lövései nyomát . A kihagyott helyzeteken való javítási szándék is fémjelezte ezt az edzést — mondotta Preiner Kálmán, a csapat edzője. — Saj­nos, Tóth I és Nagy még mindig sérült, Várnainak izomzúzódása van, valószínűleg őrá sem számít­hatok még vasárnap. Úgy látszik, egy-két helyen változik az össze­állítás, de még nem alakult ki a végleges csapat a Győr elleni mérkőzésre. Hogy mit várok a csapattól vasárnap? Szeretném, ha jó küzdőszere­mű, lelkes tizen­egy játszaná, de nem utolsósor­ban azt, ha csapatjátékunk szín­vonala is javulna. v. s. Másfél óra az FTC-pályán Fél négykor kezdődött a Fe­rencváros első csapatának az ed­zése, de már jóval előtte sokan figyelték a tartalékcsapat edzé­sét. Amikor néhány perccel a be­fejezés előtt Vilezsál egy remek- s beszabott lövést küldött a jobb felső sarokba, a szurkolók szinte­­ egy emberként sóhajtottak fel. — Bizony, ilyen lövésekre lett volna szükség vasárnap. Amikor ez első csapat játéko­sai kiballagtak a pályám, nyom­ban feltűnt, hogy a fiúk közül ezúttal hiányzott Dálnoki és Orosz. — Dalnokinak újból kiújult a Szófiában szerzett sérülése, ezért nem játszhatott vasárnap sem, Orosz Pali pedig a Tatabánya el­len sérült meg — adta meg a fel­világosítást az edző. — Dálnoki­­ salgótarjáni játéka csaknem biz­tosra vehető, Orosz helyett azon­ban Friedmanszky játéka a való­színű. A nézőtéren sok embert fog­lalkoztatott az a kérdés i©, vajon a jövőben kik fogják alkotni vég­leg a fedezetpárt. Érthető ez, hi­szen az idei bajnokság öt fordu­lójában mindössze kétszer fordult elő, hogy ugyanaz a két labda­rúgó játszott ebben a szerepkör­­ben. Érdekesek voltak ezzel kap­csolatban az edző szavai: — Elhatároztam, hogy a Ko­csis a Németh-pár mellett mara­dok. Úgy gondolom, a fiatal Né­meth jól bele fog illeszkedni a csapatba. Később arról beszélgettünk Mé­száros edzővel, mik voltak azok a legfőbb hiányosságok, amelyek vasárnap a vereséget okozták. El­mondta, hogy félórán keresztül jól játszott a csapat. — Szünetben kértem őket — tette hozzá _, hogy az elkövetke­ző 45 percben igyekezzenek úgy­­ játszani, mint az első félórában.­­ Sajnos hiába próbáltam őket­­ vi­ugalomra inteni, idegességük­­­­től nem tudtak megszabadulni, s olyan hangulat uralkodott az öl­­l tözöben, hogy ezt a mérkőzést már újra sem tudják megnyerni. * Ez különösen a belső hármas já­­­­tékára nyomta rá a bélyeget, s­­ most fől­eg az. ő játékukat aka-­­­ro­m feljü vitám. Nos, erről meggyőződhettünk a m­i továbbiakban is. A csatárok kü­lönösen sokat gyakorolták a há- I ' túlról és oldalról érkező labdák I lekezelését, majd kapura lövését,­­ ! Feltűnt, hogy úgyszólván mind-­­ i egyikük műven jól hozta magát a lövőhelyzetbe, a lövések azon-­­­ban jó ideig nem sikerültek. Ta- I fán majd Salgótarjánban ... I­ I. L­ ­­ió Péntek, 1961. szeptember 1. Újra az NB II-ben Heteken át folyt a legjobb me­gyei, illetve Bud­a­pest-bajnoksá­got nyert röplabda-csapatok kö­zött a küzdelem. Heteken át tet­ték fel maguknak és egymásnak játékosok éss szakvezetők a kér­dést: vajon bejutunk-e a négyes döntőbe? Amikor aztán nehéz. Izgalmas mérkőzések árán ez s­­­­­került, felmerült az újabb kér­dés: vajon megszerezzük-e az­­ első, vagy legalább a második helyet, hogy bekerüljünk az NB­­ II-be? A múlt hét végén elérkezett a­­ várva várt nagy nap, megkezdődtek az osztályozó­­ döntő mérkőzései. Két napon keresztül vetélkedtek , egymással a legjobbak. Rendkí-­í­vül feszült volt a légkör, ami­­ érthető, hiszen a résztvevő­­ együttesek e két nap alatt akar- t ták gyümölcsöztetni egész évi­­ kemény, nehéz küzdelmekkel­­ tarkított munkájukat. Különösen­­ a férfiak mezőnye hozott igen­­ izgalmas mérkőzéseket, amelyek­­ végül is pécsi sikerrel zárultak.­­ Az első hely kérdése tulajdon­képpen már az első fordulóban, a Pécsi Dózsa — Zuglói Danuvia találkozón eldőlt, amikor is a vi­déki csapat látványosan izgal­mas, ötjátszmás küzdelem után diadalmaskodott jó képességű ellenfelével szemben. Sokan a Z. Danuviát tartották a legfőbb esélyesnek. S hogy a pécsi fiúk­­ mégis megérdemelték a győzel-­­­met, azt leginkább Nagy József-­­ nek, a zuglóiak edzőjének a sza­vai igazolják, aki vasárnap dél­után, a döntők befejezése után eképp szólt a pécsiek edzőjéhez: — Ennyivel jobbak voltatok. Gratulálunk a győzelemhez és az első helyhez. Igen, valóban megérdemelték a győzelmet a dózsások, akik nemcsak a megyei bajnokságon, hanem az. oszt­ályozókon is ve­retlenül végeztek az első helyen Most pedig lássunk valamit az együttes múltjából. A Pécsi Dózsa röplabda-szak­osztálya 11 éves múltra tekint vissza. A csapat néhány évvel ezelőtt egyszer már bekerült az NB II-be sőt, az 1957—58-0© bajnokságon az élvonalban is végzett. A következő évben az ötödik helyre került, majd újabb­­ egy év elteltével­­ kiesett az NB II-ből. Szó ami szó. ..gyors I munka’* volt: két év alatt az NB II élvonalából a megyei 1. csaz­­­­tályig kerülni. Bár meg kell hagyni, az együttes, ez alatt nem­­ kis balszerencse kísérte. Nem­­ volt elég, hogy néhány játékos­­ — érthető okokból kifolyólag —­­ eltávozott, ráadásul a megmara­­­­dottak sorait sérülések t­izedel­­­­­ték meg. Emiatt az őszi idényben­­ csupán egy mérkőzést nyertek , és bár tavasszal ez a szám nyolcra növekedett, mégis, kies­tek. Pedig elég lett volna még­­ egy győzelem, sőt, akár egy-két­­ játszma is a bennmaradáshoz.­­ Bizony, nem egy példát tud­­­­nánk felhozni, ho­gy ilyen eset­­­­ben a játékosoknak elmegy a­­ kedvük és más egyesületben­­ próbálnak szerencsét. A pécsi legényeket azonban nem ilyen fából faragták. Egyik játékosnak sem szegte meg a kedvét a sikertelen­­sé­g annyira, hogy cserben­hagyja társait. Ezt a legközelebbi szakosztály­­­ értekezleten ki is jelentették. Mire a szakosztály vezetői így­­ szóltak hozzájuk: — Nagyon örülünk, fiúk, hogy így határoztatok, de aki most kötelezettséget vállal, az, elhatá­rozásán a továbbiakban sem vál­toztasson, hanem vállalja a ne­hézségeket. És a fiúk kivétel nélkül vállal­ták! Augusztus 19-én már az iz­gatottságtól kipirult arccal ott álltak az NB II kapujában és egy nappal később már büszkén, örö­mtől su­gárzó arc­cal át­l­é­pték a kaput Újra NB II-sek lettek. (gallai) Támpontot adott a válogatott kiépítéséhez A szurkolók már ré­gi­n látták válogatott csapatunkat, s az idő­járás is kedvező volt szerdán este, így aztán nem csoda, hogy noha csak egy edzőmérkőzésről volt szó, mégis húszezren nézték végig Budapest és Zágráb város válogatottjának találkozóját. S akik kimentek a mérkőzésre, nem bánták meg, annak ellenére, hogy a játék nem volt végig él­vezetes, színvonalas. Nagy kedvvel, lendületesen kezdtek a mieink, mintha vala­mennyien bizonyítani akarták volna a szövetségi kapitánynak, hogy méltóak a válogatottságra. Gyors, eleven, támadások ci­káztak a pályán, játéko­saink sokat és frissen mo­zogtak, s egy ideig erőtelje­sen rohamozták Sztojano­­vics kapuját. Nagyszerű, kevés húzásból álló pompás első gólunkat mi sem dicsért jobban, mint az a viharos erejű taps, amely felcsattant a lelátón, amikor Tichy kapáslö­vése után a labda hálót ért. És itt említjük meg, hogy ugyancsak, váratlan, gyors támadásból, ügyes megoldásból született Mát­rai bravúros gólja is. Olyan tá­madások voltak ezek, amelyek megoldhatatlan feladat elé állí­tották a válogatottakkal telitűz­­delt zágrábi együttest. S ha a ju­­goszlávok ezt a két támadást nem a pályáról, hanem a­ lelátó­ról nézték volna, bizonyára ők is tapsoltak volna, mint ahogyan így is elismerték a támadásépítés gyorsaságát, s a­ kitűnő befeje­zést. örvendetes az is, hogy válogatottunk erősségei kö­zül többen is bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Elsősorban Síposra, Fenyve­sire, Tichyre, Grosicsra és Mátraira gondolunk, de ide sorolhatjuk Sándort is, akit ugyan feltűnően keveset foglalkoztattak, de a szélső né­hány megoldásán így is látszott, hogy formában van. Kitűnően játszott egy olyan játékos is, aki csak versenyben van a váloga­tottságért. Nagy István, holo kiléje sérülten ült a kiapa­dón, de Nagy dicséretére legyen mondva, képes volt olyan nagy területen és hasznosan játszani, mint az ugyancsak jó formában levő újpesti fedezet szokott. A je­lekből ítélve fedezetgondjai alig­ha lesznek a kapitánynak, annál is inkább, mert mint ahogyan Báróti Lajos csütörtök délelőtt megemlítette: Kotácz és Palotai játéka is kielégítette. Kíváncsian várjuk, hogy négyük versengésé­ből melyik kettő kerül ki győzte­sen, azaz kik alkotják a fedezet­párt az NDK elleni VB-selejtezőn. A csapatjátékban megmutat­kozó hibáknak helytelen lenne túlzott jelentőséget tulajdonítani, hiszen válogatottunk három helyen is tartalékos volt. Göröcs, Solymosi és Dálnoki sérülése miatt nem tudott az együttes a legjobb összeállításban pályára lépni. Mégis voltak azonban olyan jelenségek, amelyek figyel­met érdemelnek. Ilyen például az is, hogy válogatottunk játékfelfogásá­­ban nem mutatkoztak meg azok a törekvések, amelyek mostanában nem egy klub­csapatunk játékát jellemzik. Arra gondolunk, hogy a csatá­rok csak rövid időszakokként adtak segítséget a hátsó alakza­toknak. A lelátó magasabb pont­jairól nagyszerűen látni lehetett, hogy a hátsó és az első sorok között milyen nagy szakadék tátongott, mert az ötösfogat tag­jai közül csak Fenyvesi dr. volt az, aki mélységben is sokat mozgott, aki hátrament. Ezen a mérkőzésen ebből a hibából nem származott különösebb baj, de nagyobb tudású csapat esetleg kihasználta volna azt, hogy sza­badon hagyták a pálya nagy részét, s emiatt csapatjátékunk sem volt elég folyamatos, hiszen nem volt közelben olyan csatár, aki a hátulról kapott labdával ellentámadásokat indíthatott vol­na. Még Fenyvesin kívül viszony­lag Monostoriban volt törekvés arra, hogy a védők felé iramod­va jelentkezzék a labdáért. úgy gondoljuk, az önzetlenebb játékfelfogás is növelné csapat­játékunk egységét, ötösfogatunk gólerejét, kombinatívabb játékát, ütőképességét. Sokszor megfi­gyelhettük, hogy egy-egy fedezet, vagy csatár nem adta le időben a labdát, vagy addig tartotta ma­gánál, amíg le nem szerelték. Az öntvekedés aztán megbénította a többiek töreks­éénytő­je. Elég gyoro­­rian láttuk például azt, hogy­ Al­bert a megszerzett labdát leadta valamelyik társának, aztán gyorsan, teljes erőből vágtázott, beindult a védelmi résekbe, azzal a szándékkal, hogy majd vissza­kapja a labdát, s helyzetbe ke­rül. De nem kapta vissza! Cso­da-e, hogy öt-hat ilyen próbál­kozás után, hetedszer már nem raj­olt gyorsan, hanem csak meg­elégedett a labda leadásával. Tichy, Albert és Sándor egyénileg is sokra képes, de együttesen, kollektívabb já­tékkal — még többre! Jó, hogy létrejött ez a tanul­ságos edzőmérkőzés, amelynek néhány mozzanata olyan Intőjes, figyelmeztető volt, amely tám­pontot adott a válogatott további toepnécjéhez ... . . . __ N. Gy. A fehér labda nyomában.*♦ Ismét három teniszverseny folyik egyidőben a fővárosban. Az élgárda a Margitszigeten, a Bp. Honvéd tenisztelepén, a III osztályúak a Tabánban, a Bp. Spartacus pályáin mérkőznek. A fiatalok pedig a fővárosi ser­dülő és újonc csapatbajnok­ mérkőzéssorozaton vesznek részt. A hét végén megkezdődik a budapesti felnőtt CSB őszi for­dulója is, de szeptemberben már csak vidéken nyílik majd ver­senyzési lehetőség teniszezőink számára. Hol van a közönség ? A versenyidény tehát lassan a befejezéshez közeledik. A játé­kosok szerepléséről, az általános" színvonalról azonban talán még korai volna átfogó véleményt alkotni. Egyelőre a közönség kérdését próbáltuk meg napi­rendre tűzni. Aligha akadt volna igazi teniszkedvelő, aki ne tekin­tett volna szomorúan az orszá­gos bajnokság döntői alatt is üresen meredező margitszigeti lelátókra. A versenyek elnép­telenedése, az érdeklődés csök­kenése tehát a részvevők mellett a nézőközönségre még inkább vonatkozik. Az országos bajnokság előtt a Budapest-bajnokság és a CSB hasonló érdektelenségnek ,,ör­vendett” és így nagyon is idő­szerű a kérdés: Hol van, avagy miért nincs nézőközönsége a tenisznek? A kérdésre három érdekelt fél, a versenybíró, a versenyző és a néző véleményével vála­szolunk . . A versenybíró — Még mindig kevés a fel­törő fiatal — kezdte Tari Jenő a bajnokság versenybíróságá­nak helyettes vezetője. — Évek óta ugyanazok játszanak és a közönség szerintem már ráunt az ,,ismerős” mérkőzésekre. Emellett a bajnokság időpont­jában 19 óra körül sötétedett, üzemi, de még inkább hivatali elfoglaltság után egy-egy néző alig másfél órát tölthetett el a pályán, tehát sokszor még egy mérkőzést sem tudott végignézni hatforintos belépőjegyéért. Nép­szerű helyárakkal a nagyüze­mekben és a hivatalokban, va­lamint a tenisziskolákban meg­indított széleskörű hírveréssel azonban mindezek ellenére szép számú nézőközönséget lehetne összetoborozni. De hiába , a propagandával nem törődnek A sajtóban megjelent cikkeket nem tartom elegendő hírverésnek. Sajnos, egyetlen falragasz vagy villamoson elhelyezett hirdetés sem hívja fel a sportkedvelők figyelmét a tenisz egy-egy ese­ményére. A versenyző­ k Huszonhárom éve lódultam először a bajnokságon, de üzent­­péka.,, Pető és Frigyesi, a mai versenyek résztvevői már akkor befutott játékosok voltak — foly­tatta Katona Zoltán, válogatott teniszezőnk. — Behúnyt szemmel ismerjük egymást, nekünk is unalmas egymás ellen játszani, hát még a közönségnek. A tenisz­­elsősorbny akkor tudná vissza­szerezni né­pszerűsé­gét, akkor tudná megteremteni új közönsé­gét, ha érdekes versenyeket ren­deznének. Fejlett teniszsport el­képzelhetetlen nemzetközi verse­nyek nélkül. Egy-egy versenyre takarékossági szempontból ekv volna néhány nevesebb tenisze­zőt meghívni. Mi, játékosok, ti. azt hiszem a nézők is örömmé, fogadnának néhány, több egyes­ből és párosból álló veresek vagy országok közötti barátsá­gos találkozót Mit mond a szurkoló? — Számomra érthetetlen, hogy miért akad csak ilyen kevés né­zője ennek a nagyszerű sportág­nak — válaszolta Kulcsár Mihály, a Szikra Lapnyomda igazgatója. — Én egy éve pártoltam át a fut­balltól a teniszhez. Véreményem szerint a sportok közül talán tenisz teszi a legjobban próbál a sportolók ügyességét, ereje állóképességét, technikai és tal­­ikai felkészültségét. Rövid id alatt is nagyon megszerettem ez a szép sportot, s igazán sajn­­om, hogy már csak néző leh­­ek, nem kezdhetek el magam játszani. A versenyek színvona bizonyára lehetne magasabb : szívesen néznék külföldieket, s érzésem szerint jobb hírverés©­ még a jelenlegi körülménye között is jelentősen emelhetné a nézők számát. Három véleményt idéztünk Mindhárom önmagában is meg­állna helyét. Együttesen azonba nyomatékosan arra hívják fel a illetékesek, elsősorban a szöve­tég vezetőinek figyelmét, hog egyrészt szívós munkával hozz kellene látni a tenisz népszerű­sí­téséhez, a tenisz új közönségé­nek kialakításához, másrész valóban mindent meg kellentt tenni az ittho­n rendezendő nem­­zetközi versenyekért, meg kel­lene próbálni néhány országon közötti barátságos találkozót a hazai versenynaptárba iktatni. V. D.

Next