Népsport, 1961. szeptember (17. évfolyam, 174-194. szám)
1961-09-01 / 174. szám
A FÖLD FELETT... Nagyot fordult lécek környékén i©. Jött a nagy változás, amely nekik is jogot biztosított az emberibb élethez. Most imár, ha feljönnek a sötétből a világosra, nem a kietlenség, a nyirkos lakás, a kártya, az, Ital, hanem a kultúra, a sport, a jobb és igazabb élet várja őket. Ma, ha valakinek a bányászok életéről kell írnia, nem okvetlenül kell Tatabányára, vagy más nagy bányavárosba mennie. Mert egyformán élnek a bányászok mindenütt, még a legkisebb faluban is, egyformán jól, így jutottunk mi el Pilisvörösvárra, ebbe az erdőborította, hegyekkel körülvett községbe. Itt akartuk megnézni: mit csinálnak a bányászok a föld felett, mivel foglalkoznak munka után, hol és hogyan töltik idejüket? Milyen mai életük? Útban a bánya felé emberrel találkoztunk a Éjszakai műszakból jött, haján még ott csillogtak a vízcseppek. Nemrég jöhetett ki a fürdőből. Amikor feltettük neki a kérdést: hogyan élnek ők, vásárokt a föld felett — kicsit elcsodálkozott. Aztán felhúzta a vállát: — Hát, ahogy a többi ember, tanulunk, szórakozunk és csináljuk azt, amihez éppen kedvünk van. Rövid beszélgetés után sietve búcsúzott. ..Megyek, mert az asszony . . . Tudja, 8-ra ígérkeztem, most meg már majdnem 9 óra. Nem akarom, hogy aggódjék." Tovább indultunk, s hamarosan eljutottunk a bányairodához. Választ kértünk ott is kérdésünkre. A válasz pedig hasonlított a legelsőhöz. -Hogy milyenek a bányászok? Meg kell kérdezni talán valamelyik sportvezetőtől. De hiába volt minden igyekezetünk, nem lehetett egy sportvezetőt sem bent találni. Szerencsénkre volt, aki útba tudott igazítani, a most épülő, új sporttelepen dolgoznak. És tényleg a készülő pályán találtuk meg őket. A pályán — ahonnan az üdezöld hegyekre nyílik kilátás — folyt a munka. Mindenütt dolgozó emberek, akik egyengették a futópálya salakját, gereblyézték a füvet. Stifter Ferencet, az ifjúsági csapat edzőjét kérdeztük meg, hogyan határozták el az új pálya építését. Elmondta, hogy eddig egyesületüket, a Pilisi Bányászt úgy tartották számon, mint azt az egyesületet, amelynek talán az egész országban a legrosszabb a pályája. És sajnos, ez igaz is volt. A pályát futóhomok borította, s a játékosoknak bokáig a porban kellett játszaniok. Ezen változtatni kellett. De hogyan, miből? Ez volt a nagy kérdés. Mikor aztán befejeződött az idény, a bányászok döntöttek: - Új pálya kell? társadalmi munkában! — És az elhatározásból fett lett. Nem zárkózott el az anyagi támogatástól a bányászszakszervezet és a vállalat sem, így aztán megindulhattak a munkálatok. Néhány hónap múlva pedig már új pálya várta a játékosokat. Igaz, még nem volt teljesen készen, de — mint Gajder Ferenc elnök mellékesen megjegyezte, a legutóbbi éjjel is sokan, dolgoztak, hogy a szerdai ünnepélyes átadásra minden a helyén legyen. — Szeretik a sportot az embereink — mondta Stifter Ferenc. — Erre a legékesebb bizonyíték a pálya megépítése. Bár aktív sportolója az egyesületnek mindössze 132, a pártoló tagok száma eléri a 380-at. Ezeknek a támogatásával tud létezni a sportkörünk. Tehát a sporttal nincs baj. És a szellemi kultúrával mi a helyzet? Ezt nem kérdezné az, aki már látta az egyesület szép klubházát, a kultúrházat. Könyvtár, mozi biztosítja a művelődési lehetőséget mindenkinek. De igénylik is a kultúrát, az idősek és fiatalok egyaránt. Legalább olyan fontos most nekik a könyv, mint régen a kártya, az ital volt. Vagy még fontosabb! ★ így élnek hát ők, a mai bányászok a föld felett, kulturáltan, nyugodtan és boldogan. Csak annyiban különböznek államunk sok más dolgozójától, hogy így köszöntik egymást: Jó szerencsét! Kocsis Levente Megtalálták a helyüket A kézilabdázás kamaszkorát éli Zalában: néhány esztendő meddő erőfeszítései után tavaly rendeződek csupán együttesekbe a sportág hívei és az idei év az első, amikor a férfi és női megyei bajnokság kiírására is sor került. A kezdeti nehézségekkel hadakozó csapatok játékában persze még sok a javítanivaló, de igyekezet, eredményt érlelő akarat tekintetében máris felnőttek a jövő feladataihoz. A férfiak mezőnyében különösen a Zalaegerszegi TE újoncgárdáját dicsérik töretlen küzdőkedvéért a szakemberek. — Honnan ez a 18 karátos lelkesedés? — kérdezzük Kránicz Vilmost, a ZTE edzőjét, utalva arra, hogy jól tudjuk: csapatának átlagos életkora pontosan 18 esztendő. A válasz megfontolt, halki szavú, tanáremberhez illő: — A kezem alatt nőttek fel ezek a fiatalok az ipari tanulóiskolában. Ott barátkoztak meg a kézilabdázással, és most, hogy a szakmáikban megkapták az oklevelet, magasabb osztályba léptek a sportágukban is. Valamennyi játékosom fizikai munkát végez, a kitűnő lövőkészségű Rózsás Gabi és Fecner Sanyi éppúgy, mint a 22 éves korelnök, Gerencsér Pista . . . Szeretik, nagyon szeretik valamennyien a kézilabdázást és a testedzés megfelelő formája mellett megtalálták a helyüket az életben is. Úgy vélem, e két tényező harmóniáig az alapja a csapat sokasodó sikereinek. Valóban, hiba lenne elhallgatni a ZTE férfi kézilabdázóinak eredményes szereplését. A tavaszi idényt a 4. helyen zárták, az őszi fordulókban pedig eddig megnyerték valamennyi mérkőzésüket és jogos a reményük, hogy a bajnoki év végén „dobogóra” kerülnek. Kránicz edző nem említi, de szavain átfényül a bizakodás: a tehetséges, jószellemű gárda mellett ő is megtalálta a helyét és közös munkájuk nyomán bejárják majd a sportsikerek új, magasabb csúcsait is. B. T. Sportparadicsom — társadalmi munkában 1967-ben, amikora Kossuth Akadémiát megszüntették, területét felosztották a kerület különböző intézményei között. A VIII. kerületi KISZ-bizottság elhatározta, hogy a kapott területen ifjúságii sport- és kultúrparkot létesít. Ma, 1961-ben, gyönyörű, hatalmas sportparadicsom áll ezen a helyen. — Hogyan kezdtek a munkához? — kérdezzük Turgonyi Lászlót, a VIIl. kerületi KISZ-bizottsági munkatársát. — Miután elhatároztuk, hogy sport- és kultúrparkot építünk, a tanáccsal és a kerület fiataljaival összefogva munkához láttunk. Mintegy kétszázezer társadalmi munkaóra teljesítésével ma még mindig nem mondhatjuk teljesen késznek a sporttelepet. Bár az előzetes megnyitó augusztus 20-án volt, a végleges átadást csak a jövő év májusára tervezzük. A létesítmény megépítésére természetesen nagy szükség volt. A kerületben rengeteg az iskolái. Tanulóinak nem voltak megfelelő sportolási lehetőségeik. Főleg ez tette szükségessé felépítését. — Más kerületek fiataljainak is alkalmuk lesz itt a sportolásra? — Nem. Már az előbb említettem, hogy sok az iskola. Ezek is szinte percre be vannak osztva, úgy, hogy a pályákat más egyesületek számára nem tudjuk biztosítani. Végül nézzünk egy kicsit a jövőbe. » — Mi a program vele kap-csolatban? ! — Itt szeretnénk lebonyolítani az általunk kiírt VIII. kerületi Ifjúsági Spartakiád versenyeit. Ezenkívül főleg a Józsefvárosi Sportiskola fog gondoskodni arról, hogy ne maradjon egy pillanatra sem kihasználatlanul a hely. Természetesen az üzemek és gyárak dolgozói előtt is nyitva áll a sporttelep kapuja. A sporttelep gyönyörű, minden dicséretet megérdemel. Valóban ráillik a sport- és kultúrpark elnevezés. Területén hatalmas fák, bokrok állnak és középen egy tó vize csillog. Az atlétikai-, kézilabda- és röplabda-pályák már készen vannak. A „focipálya" füvesítése most folyik. Jövőre lesz kész a tornaterem és az úszómedence. Mindez a gyönyörű környezettel igazi sportotthont adott a VIII. kerületieknek. Amint a neve mutatja, nemcsak sport, hanem kulturális események lebonyolítására is alkalmas lesz. Tervbe vették egy szabadtéri színpad építését is, szintén társadalmi munkában. A munka tehát egy percre sem érti meg. A fiatalok szorgos keze a sportparadicsomnak még további bővülését fogja eredményezni. És ha nem lankad a lelkesedés, 1962. május elsején már a teljesen kész sporttelepet avatják. És mindez nem csupán az állam millióiból, hanem a fiatalok összefogásából, lelkesedéséből született meg. Szakáts Katalin Lelkesen építik a kerület fiataljai az új létesítményt. ♦ Változatos műsorok a bányásznapon Az idei bányásznap, hasonlóan az előzőkhöz , változatos, gazdag programot ígér a szórakozni vágyó embereknek. Szerte az országban már szombaton megkezdődnek az ünnepségek, az események — így egyik legnagyobb, és legjelentősebb bányavárosunkban, Tatabányán is. A lakosság kétnapos sport- és kulturális műsorban gyönyörködhet. Szombaton délután a városban súlyemelő, cselgáncs, torna, és atlétikai bemutatók lesznek. Sor kerül a Bp. Honvéd—Tatabánya NB I-es labdarúgó-mérkőzésre is. Azonkívül egy osztrák úszó- és vízilabda-csapat is ellátogat az ünneplő városba, hogy összemérjék erejüket a tatabányaiakkal. A Fruzsina Mihály kerékpáros emlékverseny — mintegy 250 résztvevővel — a bécsi országúton kerül lebonyolításra. A 10-es km kőtől Tatabányáig és vissza, kb. 180 km-es távot fognak végighajtani a versenyzők. De nemcsak a sport tölti ki az első napi műsort, szombaton este fél 8 órai kezdettel ünnepélyes keretek között átadják az új szabadtéri színpadot, ahol szimfonikus zenekar, tánckar, és két fővárosi énekes, Vámos Ágnes és Mátrai Ferenc fogja szórakoztatni a közönséget. Vasárnap 10 órakor lesz az ünnepi nagygyűlés. Térzene, bábműsor, divatbemutató és kulturális műsor tölti ki a vasárnap programját. Így fest tehát Tatabánya ünnepi műsora, de az ország minden — kis és nagy — bányatelepülésén egyaránt kellemesen fognak szórakozni az emberek. Komló, Dorog, Salgótarján, Sajószentpéter stb .. . mind-mind érdekes sportprogramot biztosít a két napra Mindenütt nagyszabású sport- és kulturális műsorok, meghívásos versenyek, budapesti sportolók bemutatói, és fővárosi művészek biztosítják a teljes kikapcsolódást a bányászoknak. „CSAK BÉKÉBEN SPORMBANUNK..." Augusztus 13-án, vasárnapra virradó éjjelen a Német Demokratikus Köztársaság kormánya jól megszervezett intézkedésével, a varsói szerződés szellemében, Berlinben megnyugtató módon véget vetett az addig kirívó és a nyugatnémet revansisták és militaristák" sorozatos provokációi által a békés életet is zavaró állapotoknak. A demokratikus Berlinben rend és nyugalom van. Ez nyilván nem tetszik a bonni kormánynak. Többek között — mint az ADN hírügynökség jelentette — a nyugatnémet olimpiai bizottság például megszakította a kapcsolatot az NDK sportolóival. Avery Brundage, a NOB elnöke annak idején nyilatkozatot adott, hogy a nyugatnémeteknek ezzel a döntésével foglalkozni fog a NOB, hiszen ezt a határozatot — amely ellenkezik az athéni megállapodással — az NSZK olimpiai bizottsága a bonni kormányzat nyomására hozta. Az NDK sportemberei, köztük a magyarok elleni szeptember 10-én Berlinben sorra kerülő VB-selejtezőre készülő válogatott labdarúgó-keret tagjai, szorgalmasan készülnek a soron következő feladataikra. A „Die Neue Fussballwoche” című berlini sporthetilap 34. számában híradást találunk arról, hogy a válogatott keret egyik megbeszélésén a fő téma az NDK kormányának intézkedése volt. A válogatott játékosok egyöntetűen magukénak vallották és elfogadták az intézkedéseket. Határozatot írtak alá, amelyben többek közt az NDK válogatott játékosai, edzői, funkcionáriusai megelégedéssel állapították meg: „Mi, labdarúgók és velünk együtt köztársaságunk minden sportolója, meggyőződtünk arról és igen jól tudjuk, hogy csak békében sportolhatunk. Ezért fogadtuk tehát olyan őszinte lelkesedéssel kormányunk legújabb intézkedését, mert ez képezi előfeltételét a közeli békeszerződés megkötésének. A népek családjának egyenrangú és egyenjogú tagjaként élni, a világ minden országának sportolóival békés sportversenyeken találkozni: igenis, ezért minden erőnk megfeszítését érdemes latba vetni!" — fejeződik be az NDK labdarúgóválogatott kerettagjainak állásfoglalása. KINEK HOGY TETSZETT... Úgy látszik, hogy az NDK labdarúgásának szakfelügyelője sűrűn olvassa a németek népszerű humoros lapját, az „Eulenspiegel"-t,mert meglepetésünkre arra a kérdésre: — Hogy tetszett a magyar válogatott? — Sós Károly a Budapest—Zágráb mérkőzés utáni percekben ezt felelte: — Csak Tichy és Fenyvesi dr. Játéka nem tetszett nekem . . . Majd sietve hozzáfűzte: Mivel az NDK labdarúgásának magyar szakfelügyelője már megtréfált bennünket a fenti válaszával, Hans Studenernek nem adunk alkalmat sem tréfára, sem pedig udvarias, obligát válaszra. Ezt a kérdést szegezzük ugyanis neki: — Német szemmel milyen hibákat fedezett fel a magyar válogatott játékában? — A meghökkentőnek vélt kérdésre hallatlanul nyugodt választ kaptunk a rokonszenves német edzőtől: — Túl jól játszott ,a Lali és a „Tüske" ... Sós tréfás megjegyzéséből arra következtettünk, hogy ő és német asszisztense a zágrábiak ellen szerepelt játékosaink közül csak két játékosunk teljesítményére figyelt fel. Ez bizony 13 válogatott közül elég sovány eredmény. De úgy véljük, hogy a humor helyett inkább maradjunk a száraz tényeknél és üljünk le például Bank Studener német edző és Sós Károly barátunk mellé. — Nézze, én jó! ismerem a magyar labdarúgást. Nem lepődtem meg ma este, a zágrábiak elleni játékukon sem. A magyarok mindig ragyogóan kezdenek! így volt ez a múltban, például Amszterdamban, a hollandok elleni mérkőzésen és ma este, a zágrábiak ellen is. Huszáros nyitány után fokozatos ellanyhulás. Egyre lassabban folyt a játék, majd újra felélénkült. Szóval nekem az a véleményem, hogy a magyar csapat nem tud mind a 90 percen át egyformán egyenletes teljesítményt nyújtani . . . Meg vagyok azonban arról győződve, hogy a magyarok ennél sokkal többet tudnak magukból adni . . . Például majd ellenünk, Berlinben. Hát bizony, ez nem volt udvarias válasz. Viszont érthettünk belőle. Félig német, félig magyar szemmel... Nem szeretnék Sós Károly bőrében lenni! Mert ha győz az NDK válogatottja, Sósnak az egyik szeme biztosan sír. Viszont, ha Berlinben vereséget szenvednek a németek, a német szakfelügyelőnek mind a két szeméből potyognának a könynyek. Ahogy én ismerem Sóst, neki a döntetlen felelne meg a legjobban. Hiszen ez esetben a magyarok 5 pontja talán Chilét is jelenthetné. — Ugye, Sós mester? — kérdezzük. Ő sietve felteszi a szakember szemüvegét. — Kérem, ami a zágrábi ellenfelet illeti: a németek a mezőnyben nem tudnak olyan jól játszani, mint a jugoszlávok, nekünk teljesen más a játékfelfogásunk, ezért i© néztem én más szemmel ezt a mérkőzést. .. A szakfelügyelő arra gondolt a mérkőzés alatt: a német csapat harcosabban játszik,mint a zágrábiak, a német" .Csatárok jobban is lőnek, s nem érintik annyiszor a labdát, mint a zágrábiak. — S különben, mint német szakfelügyelő, szerdán este meggyőződtem mindarról, amit a magyar edző úgy is tudott.. . A fenti válaszból sokat értettünk: a zágrábi együttesnél nagyobb játékerőt képvisel az NDK válogatottja. Tehát a szerdai 3:1-es eredményből, játékosaink teljesítményéből kiindulva egyáltalán ninc© okunk arra, hogy elbizakodottak legyünk. Csak magyar szemmel Mint ahogyan Báróti Lajos egyáltalán nem bízta el magáta szerda esti játékot látván. Viszont megértjük azt is, hogy nincs oka az elégedetlenkedésre. Elsősorban: a szerda esti csapatból két kulcsembere, Göröcs és Sólymosa hiányzott, így tehát érthető a szövetségi kapitány felfogása: — Azt kaptam, amire számítottam... És volt valami, ami nagyon megnyugtatott: a játékosok akarata, lelkessége biztatást jelenthet a számunkra . .. A szakmai kérdésekre terelve a beszélgetésit, a szövetségikapitány nagyjában a csapatjátékkal is elégedett. Viszont akadnak hibák, amiket azonban szeptember 10-ig ki lehet javítani. Például: — Elég sok hibás leadást láttam a fiúktól, olykor kiütközött a felesleges labdatartás is, ami megakadályozta a folyamatos játékot. Az önzősködés és egyénieskedés helyett előtérbe kell kerülnie egyeseknél az önzetlenségnek. Megbeszéltük a mérkőzés előtt a taktikánkat. A szárnyak foglalkoztatására kértem fel a játékosokat. Ezzel szemben a szárnyakat keveset foglalkoztatták... Milyen hibákat tapasztalt a német megfigyelő? Míg a zápor tartott... Pár perc alatt elsötétült az ég, és hatalmas zápor zúdult a községre, Papavicskiék egykori birtokára. A zápor elöl a tanácsházára menekültünk, s a vihar múlását váró emberek között akadtunk össze Judik Miklóssal, a Sándorfalvi Termelőszövetkezeti Sportkör asztalitenisz-szakosztályának egyik játékosával. A 6000 lakosú község sportköre tavasszal alakult tsz-sportkörré, s arról is tájékozódtunk már az első pillanatban, hogy a község párttitkára, Németh László, meg tanácselnöke, Ocsai József is nagyon szeretik a sportot. Arra voltunk kiváncsiak, milyen változást hozott magával a falusi sportkörnek tsz-sportkörré alakulása, s milyen az élet az új sportkör hétköznapjaiban? S hogy látja ezt egy fiatal sportoló? — Nálunk ma már minden feltétel megvan a sportoláshoz — mondta Judik Miklós. — De azért sok idő múlt el, míg eljutottunk idáig. Először volt egy termünk. Ezt azonban egy szép napon a Rózsa Ferenc Tsz vezetői kicsinosították, új székeket vásároltak bele, majd zenegépet és televíziót vettek, s ezzel „otthont" biztosítottak számunkra. Mikor panaszkodtunk, hogy nem tudunk hol pingpongozni, mert sem asztal, sem terem, akkor két pingpong-asztalt vásároltak, ütőket, hálókat és labdákat hozattak, majd termet is adtak. Sőt, lehetőséget teremtettek ahhoz is, hogy a falu művelődési otthonában játszani tudjunk. Azt mindenütt megkövetelik tőlünk, hogy rendesen viselkedjünk. De ez természetes is. Ezek után azt hiszem, nem kell külön hangsúlyoznom, hogy mi, asztaliteniszezők, nagyon meg vagyunk elégedve. — A falunak szép labdarúgó-pályája van, s ott lehetőség adódik kézilabdázásra és röplabdázásra is. Látták a nagy versenyuszodánkat? Ugye szép? Szóval nem panaszkodhatunk. Minden lehetőségünk megvan ahhoz, hogy ez a község a járás sportbázisává váljék. — Amióta a sportkört átvette a tsz, a vezetés jobb, színvonalasabb, meggondoltabb és egységesebb, mint régebben volt. Hogy miben mutatkozik ez meg? Példával felelek. Évekkel ezelőtt felvetődött már a labdarúgó-pálya bekerítésének gondolata. De soha nem kezdték el a munkát, mert ahány szektor volt, annyiféle vélemény volt a kérdésben. Most már más a helyzet. Sándorfalván szeretik a sportot és szívesen vállalnak az emberek érte társadalmi munkát. Higgye el, a pálya bekerítésére is sor kerül. Úgy érzem, hasznos időtöltést, s egyben üdítő szórakozást ad a fiataloknak a sportkör. De úgy gondolom, több ennél a sport, összekötő erő is! Sportolás közben jobban megismerjük egymást és közelebb kerülünk egymáshoz. Mi a szakosztályban nemcsak „klubtársak”, hanem barátok is lettünk. Dörögni kezdett az ég, s egy pillanatra abbahagytuk a beszélgetést. Egy idő múltán Judik Miklós törte meg a csendet: — Persze, azért nem kell azt hinni, hogy most már nincs itt semmi tennivaló. Például: van felszerelésünk a szakosztályokban, még a kézilabdás lányoknak és fiúknak is jut, pedig azok szakosztálya csak nemrégen alakult. De mi lesz a bekövetkező rohamos fejlődés esetén? Akkor bizony kevés lesz a felszerelés. Pedig ahogy látom, rövidesen igen nagyszámú fiatal kapcsolódik majd be a röplabda-, a kézilabda-, a labdarúgó- stb. szakosztályokba. Ez bizony gondot okoz majd. Meg aztán kellene olyan valaki is, aki az új szakosztályokat szakszerűen vezeti. Kellene edző. Csakhogy ide Szegedről kellene kijárnia. Ez pedig költséges dolog. S hogy fejlődni tudjunk, az sem lenne rossz, ha Szegedről kijönnének hozzánk többször is az NB I-es játékosok, tartanának például nekünk, asztaliteniszezőknek bemutatót. Különben itt Sándorfalván nagyon megértők a sportolókkal. A szövetkezetek általában elengedik a sportköri tagokat edzésre. Labdarúgóink kétharmada például tsz-tag, de nincs fennakadás az edzésekben. Igaz, hogy az edzéseket általában a későbbi órákra teszik, de így van ez helyesen, hiszen a problémák megoldását elsősorban a kölcsönös megértés viszi előre. — S van-e olyan probléma, ami ha nem is az asztaliteniszezőket foglalkoztatja, de mégiscsak beszédtéma? — Akad! Itt van például az utazás ügye. A csapatot nem vihette el a tsz autója, mert az AKI-nél nem kaptunk személyszállításra engedélyt, mert TEFU is van. Ezt a rendeletet jobban meg kellene vizsgálni, mert az utazás sok pénzbe kerül. A másik bánatunk pedig az, hogy a sándorfalvi ktsz-eknek is be kell fizetniük a sportalapot a szegedi igazgatóságon. Onnét a pénz az illetékes helyre kerül. De úgy érezzük, helyesebb lenne, ha a ktsz-ek sportalapja itt maradna nálunk a faluban. Ezen is érdemes lenne elgondolkozni. Mint amilyen gyorsan jött, oly sietve múlt el a zápor. De a beszélgetés tanulságos volt, mert arról győzött meg minket, hogy a fiatalok falun is szeretik a sportot, s a termelőszövetkezeti sportkörökben már felismerik a fejlődés útját. Bánfalvi József Örvendetes Baráti nem túlozza el az erényeket, s amikor arról beszél, hogy akadnak olyan örvendetes jelenségek, amelyekre okvetlenül rifii Hertfi Ti&vel£iGftk, a szövetségi ká P út árjy nya van, " ezeknél arra gondol: a jelentőségében döntő fontosságú berlini VB-selejtező előtt — amely egyben a chilei repülőjegyet is jelentheti — játékosaira serkentőleg hat majd a dicséret, amennyiben az jogos. Megkértük Barótit, a teljesítmények tükrében rangsorolja a játékosokat: — A rangsort így állítom fel: Grosics, Mátrai, Sipos, Nagy, Fenyvesi dr. Időnként tetszett Tichy és a II. félidőben Monostori . .. — A berlini csapat? — Nem is gondolok arra, hogy Berlinben Göröcs és Solymosi nem játszhat. Csak a vasárnapi hatodik forduló után döntök az utazó keretről, a csapatról és arról is: a sérülések miatt esetleg új csatárokat is be kell-e vonnom a keretbe . . . Sok nyitott kérdés, elég sok kérdőjel. Ezek után. Só© Károlyék igazán nem mondhatják, hogy a magyaroknak könnyebb a helyzetük, mint nekik. Páratlan jubileum Grosics Gyula a zágrábiak elleni II. félidőt a digipadról nézte végig. Elsőnek vonult az öltözőbe, s örülünk, hogy őt kértük meg, hogy mondjon véleményt a látottakról, hiszen Grosics Gyula számára jelentőségteljesebb lesz az a berlini 90 perc, mint másoknak. — Először talán arról: az edzőtárs a mezőnyben kitűnően mozgott, de a kapumra Matusék nem voltak veszélyesek. A német csatárok biztosan többet és jobban lőnek. A mi csapatunk támadójáték® pedig, remélem, megjavul Berlinig .. . Fel kell gyorsulnia csatár játékunknak, többet kell a széleket is foglalkoztatnunk . . . — Berlin, ugye sokat jeled majd, külön a számodra. . . — Valóban, ez a mérkőzés különösen a szívügyem, hiszen Berlinben húzom fel magamra 75-ödször a válogatott mezt.. . Ezt a jubileumot, remélem, győzelemmel ünnepelhetjük ... Az udvarias „semlegesek** Beszéltünk Antalkoviccsal, a zágrábiak edzőjével és Perusiccsal, a neves válogatott fedezettel. Mindketten dicsérték a magyar csapatot. Perusics még hozzáfűzte: — Nincs sok hiba a magyar válogatottban ... Szóval sok hiba nincs. De hibák még akadnak... És ezek a hibák Berlinben sokszorosan megnőhetnek, mert való igaz: az NDK válogatottja nem Zágráb válogatottjának erejével ér fel. Ennél sokkal többre képes! Fekete Pá! Péntek, 1961. szeptember 1.