Népsport, 1961. szeptember (17. évfolyam, 174-194. szám)

1961-09-15 / 184. szám

... ljnuL­I/^BBiOUltoSROSt Rarn+i I avi s követségi kapitánnyal be-DdrOTI Ld­OS szélgettem szerdán. Nem esett szó a berlini VB-selejtezőről. Semmi szükség sem volt rá, hogy vitázzunk róla. ő ott volt sze­mélyesen, én pedig láttam a TV-adást, hallottam a rádióközvetítést, elolvastam minden magyar és német tudósítást, véleményt, hozzászólást. Szóval, mindent tudok. Azt is, hogy valóban rosszul játszott a válo­gatott, azt is, hogy a Walter Ulbricht-stadionban vasárnap nem a jobbik csapat győzött. Sokan állítják, hogy a Grosics és Spickenagel közötti különbség, továbbá az volt a döntő, hogy Soly­­mosi, Szimcsák­i és Csikar a döntő pillanatok­ban nagyszerűen feltalálta magát, s talán egyet­len egyszer a 90 perc alatt Mátrai Sanyi és Tichy Lajos úgy istenigazában felvillantotta, ho­gyan kellene gyorsan és okosan indítani, illetve kirobbanni és a kapuba továbbítani a labdát. Néhány mozzanatból, néhány fellángolásból született a három gól, a győzelem. Ezt velem együtt mindenki tudja, de azt is érzi, hogy ami a kétségtelenül feljavult NDK- csapat ellen Berlinben elég volt, az október 8-án a Moszkvában győztes osztrákok ellen édes­kevés lenne, és még annál is kevesebb lenne Chilében a VB tizenhatos döntőjében, ha ott nem­csak indulni, hanem tisztes eredményt elérni is szándékozunk. Mi lesz holnap, holnapután? Erről esett szó beszélgetésünk során, mert a tegnapok most már csak annyiban érdekesek, hogy azok a hibák, amelyek becsúsztak — ha lehet, ne ismétlődjenek meg. E beszélgetésből került be néhány rövid mon­dat a jegyzetfüzetbe. — Nem túlságosan biztató a kép! Ezt mondta a szövetségi kapitány. Jó volt a kez­dés, jó volt a második bajnoki forduló is, de azután a legtöbb NB I-es csapat visszaesett, most pedig határozottan formán kívül vannak a játé­­­kosok. Ezt mutatták a bajnoki mérkőzések, az Eb-talál­kozó, és persze a berlini játék is. (Hozzá kell tennem: a szerdai Csepel-­Újpesti Dózsa összecsapás is.) Baróti most már múlhatatlanul szükségesnek tartja, hogy a nem túlságosan nagy létszámú válogatott keret közös edzéseket, jó előkészületi mérkőzéseket tartson. Ezek megvalósítása azon­ban egyáltalán nem egyszerű feladat. Élvonalbeli csapataink sok nemzetközi mérkőzése eddig is hátráltatta e program lebonyolítását, de még jó ideig tovább is akadályozza. Az igazi munka csak január végén kezdődhet meg. De mi lesz addig, hiszen az idő múlik? Addig formába kell hozni a játékosokat a klub­­edzéseken. Hogyan? Úgy, hogy a technikai gya­korlatokra nagyobb gondot kell fordítani. És meg kell vizsgálni, mi az oka a játékosok többsége rossz erőnléti állapotának, fáradtságának. ..­­ H­­i , mi okozza az általat Meg kell vizsgálni, nos elfásultságot, miért van az, hogy a csapatok hamar feladják a harcot. Arról is sok szó esett a beszélgetés közben, hogy talán nem is olyan nehéz megtalálni az okokat. Hiszen egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy azok a játékosok, akiket a kemény edzések utáni éjszaka könnyebb megtalálni valamelyik belvárosi, vagy budai szórakozóhelyen, mint sa­ját lakásukon, nem is lehetnek kirobbanó formá­ban, ha mégoly tehetségesek is. Az sem vitatható, hogy saját ágyban nyugodtabb a pihenés, mint másutt. Szóval, a bajnoki pontok sorsa, a nemzetközi mérkőzések eredménye nemcsak a felkészülést szolgáló edzésekkel, hanem a szórakozóhelyekkel és a hálószobákkal is kapcsolatos. A vezetőknek, az edzőknek, a játékosoknak közösen kell megtalálniuk a helyes utat. — S ha mégsem találja meg a játékos a helyes utat? Akkor le kell mondani róla. Mert nem lehet teljes értékű játékos. Legfeljebb csak fellángo­lásai lehetnek egy-egy mérkőzésen, vagy egy­­egy mérkőzés néhány szakaszában. Esetleges fel­lángolásokra azonban építeni nem lehet. — Másokat is ki kell próbálni! mond­­tam. A szövetségi kapitány egyet értett vele. Persze, a beszélgetés során arról is sok szó esett, hogy túlságosan nagy választék ma nincs, klasszis játékos pedig alig van. De rendelkezünk néhány játékossal, akik nagy munkabírásukkal, lelkesedésükkel, bátorságukkal bizonyára hasz­nosabb tagjai lehetnének a válogatott csapatnak, mint egy, kettő, három azok közül, akikkel a korszerű játék megkívánta taktikai elképzelés aligha oldható meg, nem is beszélve arról, hogy hónapok óta formán kívül vannak. Én be merném állítani a válogatott csapatba Szepesit a jobbfedezet helyére. Nem is beszélve arról, hogy Nagy Pista is pompásan betölthetné ezt a helyet. Őt azonban most a jobbösszekötő helyén próbálnám ki. Előttem van még Del Sol játéka most is. Őszintén megmondom, amikor az a spanyol fiú fáradhatatlanul rótta a gyepsző­nyeg legkülönbözőbb fertályait, sokat gondoltam arra, hogy erre a szerepkörre milyen nagysze­rűen be lehetne állítani az MTK jobbfedezetét, akinek ez a poszt egyáltalán nem ismeretlen. És ismét szerepet adnék Monostorinak, ennek a jól lövő, kitűnően fejelő, nagyszerű keresztlabdák­kal operáló balösszekötőnek is, aki szintén nem idegenkedik a hátsó alakzatok segítésétől. Van még a jegyzetfüzetben néhány név — köztük az élen Bozsiké, akinek pompás irányító­­készségére, jelenlegi formájában nagy szüksége volna a válogatott csapatnak —, de most nem teljesen új csapatról van szó, hanem egy, két, három helyen megváltozott együttesről, amely a jelenleginél keményebb, lényegesen munkabí­róbb, véleményem szerint ütőképesebb lenne. kA , ,­­ ja tizenhatos Most már benn vagyunk döntőben és néhány olyan válogatott mérkőzés előtt állunk, amelynek másfajta jelentősége van. Ezeknek a mérkőzéseknek olyan jelentőséget adnék, hogy mindegyik egy-egy próbája legyen annak az átalakított csapatnak, amely Chilére készül. Nem kell félni a próbáktól. Pesten megvertek bennünket az osztrákok, pe­dig a megszokott csapat játszott a Népstadion­ban. Mit kockáztatunk Bécsben? Semmit. A ma­gyar—osztrák válogatott kapcsolatok több, mint 100 mérkőzése során kaptunk ki már Bécsben akkor is, amikor jobban álltunk, mint ma. A jegyzetfüzetben van egy bejegyzésem: Baróti Lajos most formálódó keretében az említett ne­vek szerepelnek, sőt, még néhány más név is a „régiek” mellett. S a szövetségi kapitány jegy­zetfüzetében — neki is van ilyen — jó néhány összeállítás-terve­zet is szerepel. Ne­m is lenne rossz egy ilyen összeállítás: Gro­sics — Mátrai, Sípos, Sóvári — Szepesi, Kotász — Sándor, Nagy, Tichy, Monostori, Szimcsák, vagy az egészséges Fenyvesi dr, aki talán soha oly jó formában nem volt, mint sérülése előtt. Bízisten megpróbálnám. Még ha azt is monda­nák sokan, hogy a „kibicnek semmi sem drága.” Egy másik mérkőzésen pedig Nagyot játszat­nám a jobbfedezet helyén és Bozsik lenne a jobbösszekötő. S ha már így belejöttem, hadd mondjam el, hogy én bizony Göröcsöt egyszer kipróbálnám a jobbszélen is — ha ismét formába lendül. Mert azzal a gyorsasággal, labdakezeléssel akár Európa egyik legjobb szélsőjévé nőhetné ki ma­gát — ha kedve van hozzá. De jó lenne, ha Chi­lében — lehet, hogy négy mérkőzést kell majd játszanunk a legjobb 8 közé jutásért — Csikar és Göröcs válthatná egymást a sorozatmérkőzé­seken. (Egyszer ezt már megírtam, de akkor egy Dózsa-szurkoló figyelmeztetett: ne próbáljak még egyszer ilyen rossz tanácsot adni a szak­embereknek.) Mindezt elmondtam Barótinak. Úgy vettem észre, a szövetségi kapitányt egyetlen név említése sem lepte meg. Lehet, hogy már legközelebb megkezdődik a kísérletezés szakasza. Talán már Zágrábban!­t.­e. NEM PRÓFÉTÁK A SAJÁT HAZÁMBAN ! A gyöngyösi szőlőhegyek­­ szomszédságában, a Sárhegy­­nyúlványai alatt tölti el élete is egyharmadát ezer ember. Na­­­ponta beszállnak az úgynevezett „ „népes kocsik’-ba, hogy sok-sok ? kilométer távolságról felszínre­­ küldjék e táj rejtett kincsét: a £ lignitet.­­ " A bányatelep talán csak­ mére­teiben különbözik többi társától, egyébként minden külső jel meg­egyezik a szokásossal. A „ferde­szalagon” végtelen folyamban­­ hömpölyög a szén, amely az osz­­­­­tályozóból egyenesen a vasúti­­ kocsikba kerül. Kissé jobbra a­­ kazánház ágaskodó kéménye füs- t törög, míg­ a bejáratnál az öltö- 5 tőkke-1, fürdőkkel ellátott iroda­­­­ház terpeszkedik.­­ — Kis üzem ez, bár a nyitott S vágatok, hossza 27 kilométer — 1- mondja a beszélgetés elején Oláh­­Ferenc bányamester, a helyi bá­la­nyász sportkör elnöke. — Mun­­­­kánk nehéz, de szeretjük .. . Bá­­­­nyászok vagyunk. £ Kis gondolkodás után aztán így f folytatja: f — A sport? Hm . . . Akadnak kö­szönünk idősebbek és fiatalabbak, a helybenlakók és távoliak is. Bo­­k­onádtól Nagy­fügedig és Mérától £ Abasárig összesen 22 helységből­­ járnak ide dolgozni. f Megint elhallgat. Mellettünk, kö­­£ zel és távol, eleven munka folyik. £ Az épület előtt a délutáni műsza­­j­­kosok gyülekeznek, a vágányokon­­ megrakott kocsik gördülnek ki, £ odébb pedig éppen tehergépkocsik f állnak a rakodóhoz. ,i r l ' I örök moz-P £ Z Q Donyo­­­gás az egész £— szólal meg ismét az elnök. — J Hát, persze, hogy nehéz így a £ sportot megszervezni. J Nehéz . . . nehéz . . . ! Órák óta­­ mindenkitől ezt halljuk. Nehéz a ? munka, az utazás, a sport; nehéz £ tornatermet szerezni, nézőket ver­­£ buválni. De a panaszkodáson kí­­­vül mégis kell valami mozgató­­ erőnek is léteznie — véljük —, hi- i­szen a Gyöngyösi Bányász pará­­dnyisága ellenére is jó sportembe-­­reket nevel, ökölvívói évek óta szépen szerepelnek, s ismertekké­­ váltak. f — Ugyan!... — élénkül meg 5 vitatársunk. — Nem, hogy más­­ városban, még itthon sem ismerik­­ őket. J — Az lehetetlen.­­ — Már pedig így van. Azért, is mert Danyi, G. Tóth, Himmer és £ Kovács F. országos bányászbaj­­­­nokságot nyert, vagy itt-ott kisebb £ eredményeink akadnak, azért még s, lehetünk ismeretlenek. — És mi ennek az oka? A­, alig­ is megint lehiggad,­­ AZ elnök elkomorodik, hall­", gat. £ — Legyen szíves, jöjjön ide egy J .pillanatra — szólunk oda az egyik­­ fiatal rakodómunkásnak. '« A szőke, magas, jóalakú legény­­ máris ott terem. f — Igaz, hogy itt nem­ ismerik !­ az ökölvívókat? ! ~r®“­» r— És miért nem ismerik? P — Annak sok oka van, Gyöngyös­­szinte csak ökölvivó-rajongókból­­ áll, de szerintük itt egyedül a­­ Honvéd képviseli az ökölvívást. Ha meccsünk van, akkor Petőfibányá­­ra kell utaznunk. — Tehát ön is ökölvívó? — Az volnék. Megragadva a kedvező lehetősé­get, hosszabban elbeszélgetünk a legénnyel, Kun Jánossal. Először kissé szabadkozik, de aztán el­mondja, hogy sok probléma van itt. A bánya f­ívül esik a városon, ezért a gyöngyösiek nem érzik sa­­­­játjuknak. Ehhez járul, hogy nincs­­ szakosztályvezető, Intéző, nincs­­ hol mérkőzniök. Ő maga tíz éve ökölvívó, szereti is ezt a sport­ágat, de az idén mindössze egyszer léphetett a szorítóba. — Hányan sportolnak a Bányász­ban? — kérdezzük sebtiben, más oldalról közelítve a töprengő el­nököt. — Talán száznegyvenen. Ebből 35 labdarúgó, 10 atléta, 25—30 ököl­vívó, 10 sakkozó. A többiek a meg­alakulóban lévő asztalitenisz, röp­labda- és kosárlabda-szakosztály tagjai. — Milyen a sportkör ellátása, miből tartja fenn magát? — Néha a Tröszt segít, néha a szakszervezet, pártoló tag­ságunk is van, az üzemvezetés is segít, de ... Beszéljen erről más. Beszélgetünk másokkal i©, akik csak az utunkba kerülnek. S mi­nél többet beszélgetünk, annál furcsább dolgok derülnek ki. A lignitbánya, a Mátravidéki Szénbányászati Tröszt XlI-es ak­naüzeme. A központ­ja 30 kilo­méterre lévő Petőfibányán, van. Ott sokkal több a dolgozó — a Petőfi-altáró népesebb — é© sok a helyben lakó bányász. Ezt figye­lembe véve Petőfibánya sporto­lás szempontjából is előnyöket élvez. Míg Gyöngyösön semmi­lyen sportpályája sincs a Bá­nyásznak, Petőfibányán többek­­ között uszoda, labdarúgó­ pálya, kézilabda- és tekepálya épül. — Összegyűjtöttünk negyvenezer téglát, hogy társadalmi munkában építsünk egy pályát, de hiába je­löltek ki többször is területet, még a földkotrásra sem kaptunk pénzt — mondja az egyik fiatal sportoló. — A fiatalok nem ismerik a múltat és a nehézségek láttán könnyen felhúzzák az orrukat ■— véli egy idősebb bányász. Egyre újabb ellentmondások és problémák hálójába ütközik a kíváncsiskodó. Az azonban tény­nek látszik, hogy a gyöngyös­­bányászok ragaszkodnak a sport­hoz, hiszen — úgy, ahogy — mű­ködnek a szakosztályok, és mint Sam­anka Sándortól megtudtuk, mintegy 400 bányász vállalta ön­ként a pártoló tagságot is. Valahogy, valahol stimmel valami. Elköszönünk te­hát a telep dolgozóitól és vissza­­megyünk a városba. Az ökölvívó-edzésen a hallott panaszok után meglepő a jól fel­szerelt, modern tornaterem lát­ványa. — Béreljük. A használatiért ne­gyedévenként 500 forintot fizetünk, hetenként egyszer mi takarítunk és néha javításokat végzünk — árulja el G. Tóth Miklós, az edző. Az edzésen 23 fiú dolgozik, közülük 19 egészen fiatal. A han­gulat jó, a szorgalom kifogásta­lan. — Mi az oka az ismeretlenség­nek? — kérdezzük ezúttal az edz­­zőtől.­­ — Az, hogy nem mérkőzhetünk itthon, saját városunkban. Saját­­ termünk nincs, s nézőnk is alig lenne, mert... S ekkor újabb összefüggésekre jövünk rá. A két testvér­sport-Petri Miki, az egyik „isme­retlen” a sok közül. 16 éves, csak egy éve ökölvívó. A mis­kolci szurkolók bizonyára em­lékeznek rá, mert városuk egyéni bajnokságán első he­lyezést ért el. A Heves me­gyei ifjúsági öklözőknek pe­dig fiatalsága ellenére már­is a „mumusa”, hiszen ő lett Heves megye egyéni légsú­lyú bajnoka és egyúttal a megye legharcosabb verseny­zője. — Gyöngyösön bezzeg, még a nevét is alig néhányan ismerik. Kör­i a MÖSZ engedélyével koráb­ban olyan megállapodást kötött, hogy a gyöngyösiek az ifjúsá­giakkal, a petőfibányaiak a fel­nőttekkel foglalkoznak. Hasznos volt e megállapodás? Feltétlenül! A megerősödött petőfibányaiak­­nak így sikerült az NB II-be ke­rülniük, a gyöngyösiek pedig ezért szerepelnek jól az ifjúsági mérkőzéseken. Kétségtelen vi­szont, hogy az ifjúsági küzdelmek aligha lehetnek vonzók az NB I es viadalokhoz szokott gyön­gyösi szurkolóknak. Mit lehet itt tenni? A feleletet a fiúk adják­ meg. Az ökölvívók, akik ugyan egy szót sem szólnak — , dolgoznak. Edzenek, s ha lehet, versenyez­nek. Nem törődve a tucat­nyi problémával, az ismeretlenséggel, a közömbösséggel, ifjúi vágyuk, mozgásigényük kielégítésére tö­rekszenek. A szertáros később megmu­tatja a Kilián-igazolványukat is, és el kell ismernünk, hogy ők az elsők, akik már ökölvívással is szereztek pontokat. — Tehetséges, lelkes, áldozat­kész versenyzők — mondják még a Honvéd Zalka vezetői is —, csak éppen nem próféták a saját hazá­jukban. Ehhez azonban azonnal hozzá­tehetjük, hogy csak addig nem azok, amíg fel nem karolják őket! Z. Vincze György SPORTSÉTA - KESZTHELYEN Múltja, hagyományai miatt régebben Keszthelyt tartották a Balaton fővárosának. Az utóbbi években azonban megkopott ez a megtisztelő cím. Keszthelyt legfeljebb úgy emlegetik, mint a nagy víz — elfelejtett főváro­sát. Távol esik Budapesttől, és ez bizony döntő ok arra, hogy szórakozóhelyeivel, szép üdülői­vel az előnyösebb helyen fekvő Siófok nője ki magát a Balaton székhelyévé. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Keszthely elvesztette korábbi jelentőségét, hiszen ide­genforgalma most is igen nagy. Sőt, az utóbbi években ez a for­galom még csak növekedett. És gondoljunk kulturális jelentő­ségére. A nagy hagyományokkal rendelkező Helikon-ünnepségek­re, és azok folytatására a Diák Helikonra, amely minden évben kulturális seregszemlére gyűjti össze Dunántúl fiatalságát. Mű­emlékei, európai hírű könyvtára, múzeuma mind-mind azt mutat­ja, hogy a város él és fejlődik De hogyan áll a sportélet Keszthelyen? Ez a kérdés foglal­koztatott minket, amikor felfe­dezősétánkra elindultunk. Miből is lehet megállapítani, hogy milyen fontos szerepet tött be egy város életében a sport? Ahhoz, hogy tiszta lelkiismeret­tel véleményt lehessen mon­dani, először is meg kell vizs­gálni az egyesületek munkáját, eredményeit, a létesítmények mennyiségét, minőségét, és vé­gül, de nem utolsó sorban, meg­nézni azt, milyen helyet foglal el a sportban az iskolai testneve­lés, valamint a tömegsport. Miután a feladat ilyen világosan kirajzolódik az ember előtt, el­indulhat, hogy kielégítse kíván­csiságát. Meghallgat embereket, nézelődik, és igyekszik áttekint­hető képet nyerni mindenről, hogy a végén nyugodtan mond­hasson elmarasztaló vagy elis­merő véleményt. Elindultunk és lassan — a beszélgetések, a nézelődések közben —■ kezdett kibonta­kozni a város sportéletének ké­pe, pozitívumaival, hiányossá­gaival együtt. Sétánk során megtudtuk, hogy az utóbbi évek fejlődése, és szép eredményei mellett akadnak olyan problémák is, amelyek sürgős orvoslást kö­vetelnek. Elsősorban a megfelelő sportpályák hiánya mutatkozik meg a város sportján. Bár az utóbbi években a tanács komoly erőfeszítéseket tett, hogy növel­te a sportpályák számát , még mindig nagy a pályagond. Pe­dig jelenleg is nagyméretű pá­lyaépítkezések folynak a város­ban. A labdarúgó pályát — ame­lyet még a Tanácsköztársaság idején létesítettek — új kerítés­sel vették körül, rendbe hozták a futópályát, és szép, modern zuhanyozót, öltözőt építettek. Azonkívül új kézilabda- és röp­labdapálya épül körülbelül 100 000 forint értékű társadalmi munkával. Az akadémiának is vannak pályaépítési tervei. Vi­szont nagyon furcsa és érthetet­len, hogy a szép négypályás te­nisztelepen nincs öltöző, mert a MÁV-s-faladás nem hajlandó pénzt fordítani rá. Ezenkívül komoly hiányossá­ga Keszthelynek, hogy nincs úszósportja. A tóban nem lehet versenyzői színvonalon úszni, uszoda pedig nincs. Kissé ko­mikusnak tűnhet a külső szem­lélőnek, hogy a Balaton mellett — Csik Ferenc városában — uszodagondok jelentkeznek. De hasonló bajok mutatkoznak a többi vízisportnál is. A vitorlás­élet is eléggé mérsékelt. A se­kély víz megakadályozza a na­gyobb hajók közlekedését és en­nek következtében a versenyren­dezés lehetősége is legfeljebb csak a kishajókra korlátozódik. A tekeélet is megindult volna már, ha lenne megfelelő pálya. És lehetne még sorolni to­vább . .. Olyan dolgokat, amin ha nem is könnyen, de tudnának változtatni. A hiányosságok mellett azon­­­­ban sok szép eredményt I és elképzelést is fel lehet so­rolni. Igen jól működik például a labdarúgó-csapat, amely az I NB III-ban vívott ki magának I helyet, s a kézilabdázók is ered­­­­ményesen küzdenek a megyei 1. osztályban. Tervbe vették ném­­­hány új szakosztály alakítását is. Többek között az íjászsportot és a háromtusát szeretnék megho­nosítani a városban. Ezek még csak tervek, de remélhetőleg megvalósulnak. Nagyon helyesen Keszthelyen nem veszik félvállról a tömeg­sportot, és bár a város tömeg­sport­ja még csak most kezd kialakulni, sokan kapcsolódtak már be a kispályás labdarúgó­­bajnokságokba, és az üzemek sportjába is. Az igaz, hogy a Kilián-mozgalom még nem in­dult meg teljes erővel. Eddig fő­leg csak diákok és aktív spor­tolók jelentkeztek. Sajnos, itt is a pályahiány a fő gátló körül­mény. Keszthely iskolaváros és sétánk során felkerestük a nagymúltú Mezőgazdasági Aka­démiát is, ahol meggyőződhet­tünk arról: komoly sportmunka folyik az ősi falakon belül. Igazz, hogy az akadémiának jelenleg nincs tornaterme, és ez részben hátráltatja a nagyobb arányú fejlődést, de így is a tanulók 50 százaléka sportköri tag. A töb­biek is szívesen vesznek részt az iskolai testnevelésben. Az akadémián fontos feladatnak tartják, hogy az iskolából falura kerülő gazdászok, agrármérnö­kök segítsék és fejlesszék a falu sportját. Jó és hasznos do­log ez. Mikor elhagytuk az akadémia épületeit és a hatalmas, dús­­lombú fákkal övezett úton elin­dultunk, úgy gondoltuk, eleget láttunk, eleget hallottunk, befe­jezhetjük keszthelyi sétánkat. De az állomás felé vivő utunk a Balatoni Múzeum mellett vitt el, és mi még egy utolsó nézelő­désre szántuk rá magunkat. Kí­váncsian léptünk be a múzeum­ba: találunk-e ebben a szép, nagy épületben sportvonatkozá­sú dolgokat, esetleg — ami minden várakozásunkat felül­múlta volna — egy sportkiállí­­tást. Sajnos, ilyenről szó sem volt. Néhány evezősérem, egy múltszázadbeli fürdőtrikó. Ejury Lajos a város szülöttének 1807-es Balaton átúszásáról szóló egy­kori tudósítás, és egy valóban múzeumba illő késővaskori kor­csolya. Ez volt minden. A mú­zeum igazgatója azonban elmon­dotta, hogy a sportkiállítást ed­dig csak idő és szakember hiá­nya miatt nem tudták megvaló­sítani. A jövő évi tervben már egy ilyen kiállítás is szerepel. Körsétánk végére értünk. Ta­lálkoztunk hiányosságokkal, di­csérendő eredményekkel, azzal a széleskörű társadalmi összefo­gással, amely segíti, támogatja a sportot Keszthelyen. De a keszthelyi sportot még jobban lehetne és kellene is fejleszteni, ehhez azonban elsősorban a fel­sőbb megyei szervek, sportszer­vek hatásosabb, sokoldalúbb tá­mogatása kellene. Úgy látjuk, ezt megérdemlik , mert a vá­rosban szeretik a sportot. Kocsis Levente 4.Péntek, 1961. szeptember 15. F­erencváros—Győr, Komló—T­atabánya, Szeged—MTK a e heti szelvényén. Minden héten jelentős nyeremények a TÓT­Óban! TENISZ­eK­ Heves megye felnőtt tenisz­­bajnokságon csak egri és selypi versenyzők álltak rajthoz. Férfi egyes: 1. Fábián (Selyp), 2. ifj. Jánosi I. (Eger), 3. Jánosi L. (Eger). Nők: 1. Lucskai (Eger), 2. Sveticska (Eger), 3. Matz (Eger). A párosokat később fejezik be. A budapesti I. osztályú férfi CSB eredményei: Bp. Pedagógus — KPM 7:2, BKVI Dózsa I—BVTK I 7:2, PMSC I—OGSE I 5:4, Aruház I—Statisztika 6:3, Honvéd III— Állami Biztosító 6:3, Ganz-MÁVAG III —FVSK játék nélkül. Aruház I — UVATERV I 7:2, Láng—PMSC I 8:1, Postavezér I—BM Dózsa I 8:1, KPM—BVTK I 5:4, Honvéd III—FVSK 6:3. Statisztika—Ál­lami Biztosító 9:0, Bp. Pedagó­gus— Ganz-MÁVAG III 8:1. Nők: Rádió—NIM 5:4, Gyógyszerészek — Elektromos 9:0, Petőfi II— FVSK 8:1, BM Dózsa—BVTK 9:0, NEM—BM Dózsa 8:1, Rádió- Elektromos 7:2, Gyógyszerészek —Petőfi II 6:3. Csütörtökön délután ragyogó napsütéses időben kezdődött meg Szombathelyen az SZSE rende­zésében a Savaria teniszverseny. A kitűnő idő ellenére a rende­zőség sajnálattal állapította meg, hogy több egyesület versenyzői (Bp. Honvéd, Bp. Vörös Meteor, Bp. Petőfi, FTC), akik — bár nem hivatalosan, de jelezték in­dulásukat, nem érkeztek meg. A férfi egyesben Lénártot, Kor­pást, Bellákot, Kálit (II. Dózsa), Szabadost és Tóthot (Fűzfő), a női egyesben Slezáknét, Kuno­vitsot, Polgárt és Jusitsot emel­ték ki. A Vasas SC vegyes mesterver­senyének II. fordulójában erős küzdelmek után a következő eredmények voltak: Bakos—Pre­­lovszky 0:1, Orendi—Kertész 1:0 (sima győzelem), Forgács—ifj. Rózsavölgyi 1:0, Gasztonyi— Nagy Ervin Vztéz, (az ifjúsági Nagy nyerésre állt), Ozsváth — Földi, Valamint a dr. Hévizi—dr. Érdy és Meleghegyi—Tipary játszmák kölcsönös esélyekkel függőben maradtak. Vezet: Fer­­ i­ RÖPLABDA NB II. Női: Kerámia—Győr 3:0, Tatabánya —Bp. Előre 0:3, Bp. Pedagógus—B. Doboz 2:3, MTK — Szeged 1:3, Sopron —Szombat­hely 2:3, Békéscsaba — Zagyva­­pálifalva 3:2. (Mivel az ÉVITERV csapata feloszlott, helyette a Ta­tabányai Petőfi, az osztályozó döntőjének harmadik helyezettje került az NB II-be.) Férfi: K. Va­sas—Győr 1:3, Martfű —Bp. Pos­tás 3:2. Csatornázás —Fürdőigaz­gatóság 3:2, Z. Danuvia—Egyet­értés 3:0, Vízművek—Szeged 3:2, Bp. VTSK —Pécs 2:3. LABDARÚGÁS Barátságos mérkőzés: Komlói Bányász—Szekszárdi Petőfi 13:0 (5:0). Szekszárd, 200 néző. SAKK PÉNTEKEN DÉLELŐTT EL­UTAZOTT az ausztriai Güssing­­be hat élvonalbeli salakozóak (Dajka, Bendli, Pál, Perényi, Pásztor, Perge), akik vasárnap délután a legjobb osztrák salak­­motorosokkal mérik össze erejü­ket. A holland labdarúgó szövetség tiltakozása A holland labdarúgó szövetség szerdán még egyszer felkérte a kormányt, hogy adja meg az NDK labdarúgó-válogatottjának a beutazási engedélyt. A kor­mány eddig nem vette figyelem­be, hogy ez milyen következmé­nyekkel járhat a holland labda­rúgó szövetségre. A holland labdarúgó szövetség hangsúlyozni kívánja, hogy fel­tétlenül eleget akar tenni a nem­zetközi labdarúgó szövetséggel szemben vállalt kötelezettségé­nek és a holland kormány be­avatkozását nem veszi minden további nélkül tudomásul.

Next