Népsport, 1961. október (17. évfolyam, 195-217. szám)
1961-10-01 / 195. szám
■r PÉMTEK: — 3 nekirugaszkodás utolsó napja ' Negyvennyolc órával a bajnoki pontok sorsát eldöntő kilencven perc előtt, a hét ötödik napján seregszemlét tartanak az edzők — sok helyen a szurkolók te — csapatuk háza táján, a felső osztálytól a legalacsornyabbig. Ez az a nap, amikor a pályára lépő tizenegyet kijelölik. Ezen a napon osztják ki az edzők, játékosaik között vasárnapra az útravalót, tarján.” Először a büfé népesedik be, Tichyék edzés előtt megrohanják a gyümölcsös kosarat. Babolcsay edzővel arról beszélünk, hogy a Bp. Honvédet nem zavarták a különböző kupákra való előkészületek és ez jó. A bajnokság kilencedik fordulójában a 2. helyen áll most a piros-fehér együttes. 1956. óta nem állt ilyen jól a Bp. Honvéd szénája, mint most. Említem, hogy, sokan beszélnek róla: sikerrel jár az új csapat kialakítása. Babolcsay azonban panaszosan hangoztatja, hogy még nem alakulhatott ki az új együttes, mert a sérültek miatt nem tudnak azonos összeállításban szerepelni. Rangadóra készülnek Kispesten ! Nemcsak az U. Dózsa elesni rangadóra,mert utána jön majd a Vasas, s harmadiknak az MTK... — Három kemény dió ... Három rangadó ... E három mérkőzés eredményéből derül majd ki: sikerült-e a csapatépítés ... Méghogy, milyen erőt képvisel az új Honvéd... — Csaknem egyöntetűen ezt mondják a játékosok és a vezetők. Lassan megtelik a játéktár. A rangadó előtt „cicáznak” a Honvéd-fiúk, az edzés legalábbis ezzel veszi kezdetét. Megjön Bozsik ifi. Amikor újbóli válogatott kerettagságát említem, nem ad választ, másra, a rangadóra tereli a beszédet. Távol jegenyefák határolják el egymástól a két világot, itt egészséges, életvidám jelenetek egész sora. Sport! Túl a fákon, a kispesti temetőben pedig olykor felcsendül a lélekharang. Milyen ellentét! Ott az elmúlás... Itt pedig egy magára talált, összeforrott együttes feltámadása, afiatalság, az élet örömei idézi. Fekete Pál Új erőkre, fiatalokra építenek A Budapest első osztályaiban szereplő csapatok hétköznapjai jobbára a nyilvánosság kizárásával zajlanak. Bizony, itt, „lenn”, ■ ahol az NB I-től három osztály választja el a csapatokat — így a Magyar Acélegyüttesét itt — ritkán gyűl fel az érdeklődés fényszórója. A nagy boésárugyár csapata most szerényen helyezkediik el az I. osztályban, pedig 1948-ban járt már „fent” is az NB II-ben. Még csöndes a labdarúgó-pálya. Havas László edző előbb a sporttelep nagytermébe invitálta a gárdát. Nem edzéssel, hanem értekezlettel kezdődött a pénteki felkészülés. Terveink szerint csak negyedórát szántünk e csapatra a villámriportból. A 15 percből aztán egy óra lett, mert percről percre fokozódó érdeklődést váltott ki ariporterben is az első osztályú csapat edzőjének NB I es színvonalon mozgó, kulturált, a komplikált szakkérdéseket is közérthető módon előadó értékelése, amellyel felkészítette csapatát a vasárnapi bajnok mérkőzésre. Közben megismertük az együttest, amellyel Havas edző is csak augusztusban ismerkedett össze. Új erőkre, fiatalokra építik az Acélban a csapatot, amely két „öreg”, Hol ezer és Görög rutinjára támaszkodik. Ezeket halljuk: — Furcsa, hogy az edzőmérkőzésen egyesek lelkesebben játszanak, mint a bajnokin. Ez azért van, hogy bekerüljenek a csapatba?__— utána pedig: — Ebben az osztályban sem teszik az ellenfelek a lábra a labdát... Meg kell itt is küzdeni a sikerért ... " A taktikai rész, úgy látszik, az alsó osztályban sem más, mint fenn: a szoros emberfogás, a tömörülő védelem elleni ellenszer eszközeivel vértezte fel fiait az edző. Zárószava ez volt: „Szombaton próbáljanak meg korán pihenőre térni, fiúk ..így fogott hozzá a csapat a könnyű mozgásból álló edzéshez. Künn a pályán pedig ezalatt közel 100 kölyök- és ifijátékos edzett... A 6:3 újra önbizalmat ad... Az Elektromos-pályán régi emlékek rohanják meg a riportert. A régi nagy Tromosra, s Hidegkútira, Börzsire, Pázmándyra, Kapocsira, Rozsánira emlékezünk, és a nagy csatákra is, a fényszórók tüzében fürdő hajdani gyepiszőnyegre. Most — ez egyik oszlop reflektorai a teniszpályára szögezik tekintetüket ... NB I-as a gyepszőnyege most is az NB III-as csapatnak. A Spartacus és az MTK után Bártfai Robit is itt látjuk a kissé Slózi-lábú Rékási, Veréb, Szavenwein, a többiek társaságában az edzésen. Csak öten maradtak az NB II-s csapatból. Bék Bertalan edző is új ember itt. Január óta edzőerödzik a Tremosban. Az idén azt a feladatot kapta, hogy lelkileg forrassza össze a játékosokat. A hangulatból úgy látom, hogy ez sikerült. De igaz az is, hogy vasárnap idegenben, Nagytétényben olyan adag önbizalmat kaptak 6:3-as győzelmükkela fiúk, hogy ebből elraktározhatnak maguknak néhány fordulóra valót. A hangulat jó, a játékosállomány is erős és az NB III-ba is „lejött” a csapattal a hűséges Tromos-közönség. Tehát minden remény megvan arra, hogy egyezer majd mind a négy oszlop reflektora! — a gyepszőnyegre hullatják fényüket. Egyelőre most vasárnap a Sáriságot fogadják. Tehát: — Gyerünk fiúk!... Kezdő-, dik az edzés ... — szólítja a’ Tromos-legényeket az edző. Elégedettek Kisgyerek dekázik a labdával a sodronykerítés mellett, és mint családtag kálit. Körösi intézőhöz: — Pista bácsi, kivel játszik vasárnap a „kettő”?... Pista bácsi készséggél közli, hogy a K. Lombikkal és hozzá is fűzi: — Az „egy” itthon játszik a Cegléddel... — Lukács Gyuri bólint, majd tovább pattogtatja a labdát. Kérdésünkre, hogy kinek szurkol, az apró srác önérzetesen kapja fel a fejét: „Kinek szurkolnék, ha nem a Lángnak, hiszen itt lakom a Lomb utcában...” Láng-pálya... A legcsodálatosabb háttérrel: a színes paloták hosszú és szinte szűnni nem akaró sorával. A dús, üde gyep szőnyegen a csapat tagjai szétszóródva, ez azonban nem jelkép, mert hosszú idő óta nem volt így együtt a Láng, mint az idén. Rossz emlék már az 1959-es idény, amikor az utolsó mérkőzésen menekült meg a kieséstől az NB II-s csapat. A nyolcadik forduló után a 3. helyen fekszik most a táblázaton a gépgyári együttse. Keszeg edző azt mondja: — Elégedettek vagyunk, hiszen én azt a feladatot kaptam, hogy végső soron a 8. helyen végezzünk ... Persze, még nincs lefutva az idény ... — Túlságosan könnyű feladatot kapott persze a 8. hely elérésében az együttes — említjük az edzőnek. Ő azonban azzal érvel, hogy számukra ismeretlen csoportba kerültek az idén és három új játékost is be kellett illesztenie a csapatba. A Ceglédet váró lánggyáriak labdásedzése a technikai és taktikai mozgáselemek elsajátítását célozza. Az igazi szurkoló az edzésen is ott van. És a vérbeli szurkoló egyben szakember is, mint ez a szemüveges bácsi: — A Juhos milyen jó formában van!... Megnyugodott, lehiggadt ... Azelőtt mindig „játszani” akart hátvéd létére ... Három kemény dió A pálya még üres. Az eredményhirdető táblán még ez olvasható: „Bp. Honvéd—Sajgó filntem ember — három világ Két héttel a poznani kajak-kenu Európa-bajnokság előtt rendezték meg a sportágban a skandináv bajnokságot. A kétnapos versenysorozat két szenzációval szolgált. S a svéd, a dán, a norvég és a finn lapok sportoldalain a meglepetést hozó kétnév volt a fő helyen. Az egyik svéd kajakoséra, a húszon jóval Inneni Petersonra azt mondták: „Magtaláltuk Fredrikssoss utódát." A másik... A másik meglepetést egy huszonnégy esztendős koppenhágai testnevelő tanárnő szolgáltatta. A teljes északi női mezőnyt nagy fölénnyel utasította maga mögé. Sok reményt feztek elykor az EB-n való szerepléséhez az északiak. Vártuk is őt Poznanban a döntőbe. Helyett© azonban a skandináv második, a bájos svéd Lindmark kisasztmány szerepelt ott kiválóan. Később, a dán—magyar kajakversenyen, mégis volt szerencsénk találkozni Anni Werner Harsen testnevelő tanárnővel, a dán válogatott egyik erősségével. Az augusztus végi versenyre pénteken késő éjszaka érkezett társaival Koppenhágából Holstebróba. — Pénteken délután még tanítottam... — mondta szinte mentegetőzve. Alig aludt négy órát. Szombaton délután azután a holstebrói kis tavon igen fölényesen utasította maga mögé lányainkat. A kétnapos verseny végeztével a kisváros polgármestere vacsorát adott a küzdelem résztvevői tiszteletére. Ott volt Annie. Vacsorázott, azután elbúcsúzott, s úgy kilenc óra tájban távozott. Balogh Anikó kérdezte: „Hová?.. . Koppenhága innen majdnem négyszáz kilométer, e reggel tanítanom kell. Sietek ... Majd ott még találkozunk. Másnap a magyar csapat Koppenhágán keresztül utazott haza Budapestre. A pályaudvaron valóban találkoztunk a közvetlen Hansen kisasszonnyal. Ismét sietett, tehát motorkerékpárral jött Itt még egyszer szóba került az Európa-bajnokság. — Ami, te miért nem voltál ott?... — Nézzétek, a dán szövetség szegény. Az olimpiai bajnok, Erik Hansen is csak úgy jutott ki, hogy munkaadója a kocsijába tette, s kivitte Poznanba ... Nekem nem volt pénzem az utazásra . .. Most ugyanis gyűjtök. Szeretnék lakást venni magamnak. Talán majd legközelebb ... Lányaink, fiaink szinte szólni sem tudtak a meglepetésről. Hát ilyesmi is lehetséges?... Kemény kézszorítás, zsebkendőlobogtatás . Majd a legközelebbin ... Addig talán Anni is kispórolja a lakását ... Ugyanitt, Koppenhágában előadtunk össze egy volt hazánkfiával. Másfél napon át a csapattal tartott. Mert Mózer Jóskának sok ismerőse volt a magyar válogatottak között, öt esztendővel ezelőtt ugyanis maga is a Sirály-csomnakház mindennapon látogatója volt. Akkori edzője, Szabó Ferenc azt mondta róla: nagyon tehetséges. Ha ott maradt volna, talán a válogatottságig is vihette volna a szőkefejű, tehetséges kenus. "Alkalmi ismerősünk azonban nem maradt otthon. Az ellenforradalom szele őt is elsodorta. S azóta járt Ausztriában, majd egy svédországi „továbbképző iskolába” került. Mint mesélte, ott nyelveket, s „egyebet” tanultak csupán. — Jó dolgom volt. Volt ruhám, s az ellátásra sem panaszkodtam... Egyszer azonban egyszerűen kirúgták az „iskolából”, így került Dániába. — S most, Koppenhágában mivel foglalkozol?... — Hát... — Idegesen igazította meg nyakkendőjét — hát éldegélek. Képeket árulok. Egy festőművész olajkrétarajzaival házalok. De nem keresek ám rosszul... Azután hirtelen másra terelte a szót. Az otthoniakról kérdezett. S amikor Máté Gabiék a „Sirályról” meséltek neki, meg a Dunáról, a barátokról, akkor látszott rajta, hogy elérzékenyül ... A pályaudvari búcsúzásnál ő se ott volt. Már nem lehetett a mozdony füstjét látni, ő még mindig integetett. Azután sarkon fordult, s a kajakokat szállító gépkocsihoz jött, ahol a magyar csapat néhány technikai kísérője készülődött — szintén Budapestre. Ott láttuk, hogy könnyezik. . . ki tudja, talán én se kijuthattam volna más módon is Dániába ... Talán nekem sem kellett volna... — s elcsuklott a hangja. A harmadik ... Holstebrö és Koppenhága között robogott velünk a Jó Ikarus. A zsúfolt kocsiban újdonsült Európa-bajnokunk, Czögl Laci mellett kaptam helyet. Laci csak bámult, bámult. Ki az ablakon. Arra kértük, árulja el, mi jár most éppen a fejében. — Tudod, ama vagyok kíváncsi, hogyan fogadnak otthon, az üzemben ... . S mondta tovább, tovább. Azt, hogy hónapokkal ezelőtt az Újpesti Szerszámkészítő Szövetkezetben, ahol segédenkedik, nem is tudták róla, hogy kajakos. Egyszer azután egy hétfőn reggel az egyik idősebb segéd odaállt eléje: — ... mondd, te vagy az az Ürögi, aki Ráckevén ... — Igen. Ettől kezdve minden munkatársa szurkolt Lacinak szombatonként és vasárnaponként. Sőt legújabban szombatokon nem engedték azt sem, hogy nehéz munkát végezzen. — Versenyezned kell! ... Majd mi elvégeztzük helyetted a nehezét. .. Múlták a heteit, s egyszer Laci elbúcsúzott újpesti barátaitól. Meg a főnökétől. Hosszan rázták a kezét. — Sok sikert Poznanban ... Ha győznél ... —e ekkor az egyik ezt, a másik azt ígérte a távozó munkatársnak. Mindannyian megállapodtak abban, hogy — aranyérem esetén, diadalkapuval fogadják. S ott, Holstebrö és Koppenhága között ürögi László Európa-bajnok gondolatban már ismét Újpesten volt, a szövetkezetben, munkatársai, barátai között. S amikor ezt nekünk az autóbuszt bán mesélte, neki is könny szökött a szemébe... * ■ Anni Werner Hansen most még nem kerülhetett ki az Európa-bajnokságra. Nem volt pénze. A Dán Kajak Szövetségnek sem volt. S ő most lakásra gyűjt. De legközelebb talán már neki se sikerül... Mózer Jóska,viszont kijutott Dániába. Habér .. . másként te kiutazhatott volna. Ő– mondta ... Ha jobban értékeli az Otthont. .. ÜröglLaci, a harmadik, már nem először járt külföldön. Volt már Európa-bajnoki helyezett, látta fél Európát. Bajnoki aranyérmet azonban csak most szerzett először ilyen nagy világversenyen. S a kétheti távollét után mégsem az újabb utazás foglalkoztatta. Már az Otthon járt a fejében. Az Otthon, amelyet megbecsül, s amely megbecsüli ötte — az Európa-bajnok szerszámkészítőt. Három ember — e milyen más három vllᮑ (sz. gy.) Szombaton délután ismét dísztornát rendeztek az újjávarázsolt Erkel Színházban, a fegyveres erők napja alkalmából. A színvonalas kultúr- és sportműsor megragadó élőképpel kezdődött. A sötét színpadot végigpásztázó fényszóró egy — a Szabadság-szobrot jelképező — nőalakot világított meg, majd a derengő fényben lassan láthatóvá vált a három egymás felett elhelyezett dobogó, amelyeken élsportolók, népi táncosok és a fegyveres erők különböző alakulatainak képviselői álltak. Ezután a Magyar Nőhadsereg művészegyüttesének énekkara következett, majd az Újpesti Dózsa és az Bp. Honvéd legjobb férfi és női tornászai talajgyakorlatokat mutattak be. Utána Máthé Jolán énekelt a Belügyminisztérium népi zenekarának kíséretében, majd ismét sport következett: korláton és felemás korláton mutatták be tudásukat a Honvéd és a Dózsa tornászai. A közönség lenyűgözve figyelte a Dózsa-tornászok együttes szabadgyakorlatát melyet tökéletesen egyszerre, ütemesen hajtottak végre. Nagy sikert aratott a Munkásőr-énekkar is. A Császár—örök harmonikakettős után a látványos asztalugrás következett. A Magyar Néphadsereg művészegyüttesének tánccsoportja fejezte■ be a színvonalas műsort. Azzal az érzéssel távoztunk, hogy a dísztorna rendezőinek sikerült új színt vinniök a műsorba, s jó ötlet volt a sport- és kultúrműsor összekapcsolása." Vasárnap, 1961. október 1. Nincs vége még Bevezetés, j —Talán mindenekelőtt — a közönségről. Arról a néhányezer lelkes atléta-barátról, aki perecet és nápolyit ebédelt, hogy pontosan jelen legyen a svéd—magyar atlétikai viadal kezdésének időpontjában. És még így is elkésett! Hiszen időrendi sorrendben a rúdugrók vetélkedése megelőzte a közönséget. Egy órakor már folyt a küzdelem. Alig valamivel egy óra után már azt se tudtuk, hogy Miskei megnyeri, a második magyar Török azonban nem fog a dobogóra állni, csak a dobogók mellé. Mentségére legyen mondva, hogy június óta nem ugrott 4.20-nál kevesebbet. Hibájául róható fel viszont, hogy a 4.10-es magasságot kihagyta és hosszú idő óta először éppen e svédek ellen, a 4.20-szal nem boldogult. Tárgyalás. A bevezető rúdugrás után természetesen széltében-hosszában folyt a tárgyalás arról, vajon sikerül-e visszavágni a svédeknek, vajon sikerül-e vezetésre szert tenni mindjárt az első napon. Úgy kezdődött, hogy a svédek tettek szert vezetésre és elég hé 16Z0 ideig így is folytatódott. 7:4, 20:13,... csupa svéd vezetés. Aztán 100 réteres meghívásos versenyt ékeltek a nemzetközi küzdelmek közé — mindössze három indulóval. Vajon csak ennyit tartottak érdemesnek meghívni, vagy a meghívottak nem tartották érdemesnek, hogy elinduljanak? Az érdeklődés természetesen a válogatottak küzdelmeire összpontosult. Itt-ott felmerült a vélemény. Igazságtalan az atlétikai pontozásos verseny, hiszen nem jutalmazzák jobban az elsőt még akkor sem, ha világcsúcsot ér el. De a 400 méteres síkfutás után, azt hiszem, senkinek nem jutott többé eszébe, hogy kifogásolja a pontozást, különben mennyi fó járt volna a mi fiainknak az eredmények után? . De a gerelyvetés után Kulcsár Gergely pompás sorozata láttán ismét visszaidéződött a kérdés. Miért is nem lehet olimpiai bronzérmesünknek több pontot adni, mint ami ezen a versenyen az első helyezettnek kijár? De így sem lehetett osztatlan az örömünk. Smiding megelőzte Krasznait és így a remélt kettős győzelem elmaradt. Hiába nyert Kulcsár Gergely közel 6 méteres különbséggel, azért az eredményjelző táblára mégis ez a felirat került: Svédország—Magyarország 32:23. Szentgáli és Kiss az 1500 méteres síkfutás során csökkentette a svédek előnyét 35:31-re. Itt már a derűlátó számítogatás lépett előtérbe, amelyre a távolugrás csak megerősítést hozott. Kalocsai nem várt szép ,sorozata után 7:48-as eredménnyel nyerte a távolugrást. A nézők és versenyzők kedvenc „Cinebene” régens adós már ezzel a jó eredménynyel. Most aztán kiegyenlítette tartozását. Hullámzott a verseny és a különféle számítgatások és tárgyalások közepette hullámoztak a meglepetések is. Diszkoszban sokáig úgy festett a helyzet, hogy bár Klice, atlétikánk „nagy öregje” felkerül a dobogó legmagasabb fokára — Szécsényi Jóska aligha követi. Végül mégis sikerült neki, így a verseny állása: Svédország— Magyarország 43:45 és aztán — utoljára 51:55. Ezzel zárult a 4x100 méteres váltó után az első napi harc,— annak ellenére, hogy a svédek a váltóban új svéd csúcsot futottak. Befejezés. De hiszen nincs vége még egyrészt azért, mert az atléták átadták helyüket a labdarúgóknak, másrészt, mert vasárnap nyer befejezést a Magyarország—Svédország atlétikai viadal. Mindenesetre a 4 pontos vezetés még az optimistán számolókat is megelégedéssel töltené el — a második napon. Réti Anna A balkezes fajnak. A közepe táján megrét ere// myikkant az egyik emeletes ágy. Felső lakója, Wiszt Ádám, csigalassúsággal felüti, megfontoltan nyújtózott egyet, öklével megdörzsölte szemét, aztán révedezve bámult a hajnali derengésbe. Korán ébredt. A nyitott ablakon át távoli trombitaszó hallatszott, áe alig jutott el a bent alvók füleihez. A félig lehúnyt szemmel bóbiskoló Ádám is éppen csak, hogy meghallotta. De meghallotta, és ezúttal szívesen lemondott volna e műélvezetről, kiváltképp ha figyelembe vesszük, hogy az imént félálomban éppen otthon járt a falujában és főnökével, egy jóindulatú kovácsmesterrel beszélgetett halaszthatatlanul fontos dolgokról, amikor a dallam füléig jutott. S mivel ez igencsak ismerős volt, egyszerre vsszacsöppent a józan valóságba. Érezni kezdte maga alatt a szalmazsákot, s mindjárt arra gondolt, hogy még fél perc és ki kell ugrani a pokróc alól a hidegbe, amihez pedig éppen semmi kedve nem volt, lévén január és igen hideg reggel. A pedig nem ha-A dallam kitött nyugtot, nem is igen hagyhatott, mivel mint már említettük, ismerős, cselekvésre ösztönző dallamról van szó. Ezt a rövid futamot, amelyet távolabb a trombita rikoltozott, egyébként sokan jól ismerik, sőt pársoros szövegét is többen azonnal fejből idézik. Wiszt is ismerte már néhány hét óta, s most sem állta meg — mint már annyiszor , hogy dühösen ne énekelje halkan a ..szövegét*: — Ébredjetek, ti ronda torpa■szok... Aztán nekilátott a felkelésnek, örülve, hogy ezúttal időelőnyhöz jut a többiekkel szemben, akik pár másodperc múlva a napos egetverő kiáltására ébrednek majd. * Annyira tetszett neki a helyzet, hogy szokása ellenére elmosolyodott. « még a sorakozó közben is nevethetnékje volt. Egyébre sem gondolt, mint arra, hogy ime, milyen jól kezdődött ez a nap, lám, ma határozottan szerencséje van. Ilyen gondolatokkal a fejében verejtékezett a reggeli tornán (mert futni, meg tornázni, aztán végképp nem szeretett), s 'a fél délelőttje a szerencse sírásának jegyében telt el. Ekkor még nem sejtette, hogy ezen a napon ő lesz a század nagy emberes hőse. A topli viszont erre mutat-JAélen fák, csak éppen ő nem vette észre. Belzás őrvezető ugyanis a következő hírrel jött: — No, legények, ma megláttuk, ki a legerősebb — jelentette ki a raj előtt, miközben arca nem sok jót ígért. — Indulunk a gyakorlótérbe. • Wiszt Ádám túl volt már az újonc koron, amikor még mindentől fél az ember. Tisztában volt már azzal, hogy senki sem harapja le az orrái, és józan ésszel gondolkozva, szép csendes katonaéletet élhet — már amilyen csendes az lehet. Csak az ilyen sejtelmes indulásokat nem szerette, kivált, hogy Békás még azt is hozzátette, hogy ma még sportolnak is kicsit. Nem. Neki ez nem megy. A sportot nem neki találták ki, csinálják azt csak mások. Varga, vagy Millich, vagy éppen Békás. Mit bánjak, ezek civilben úgyis birkóznak, súlyt emelnek. Hagyják csak őt nyugton. Mire gondolataiban idáig ért, már a gyakorlótéren lépkedett, s a hideg szél egyáltalán nem járult hozzá hangulatának emelkedéséhez. De mivel a dolgok rendszerint mennek a maguk kiszabottútján, most is elérkezett a pillanat, megkezdődött a század súlyemelő-versenye,. • egyben válogató az ezred bajnokságára. (-Egytizenhat kilós, füles súlyzót kellett a földről feltépve a magasba emelni, visszatenni, megint felemelni. Jobb, majd bal kézzel. Ki meddig bírja. Egymás után álltak neki a katonák, eleinte fanyalogva (,,na még ez is, nem eleget melózunk?*,’), majd egyre jobban belemelegedve. Alig végzett kettő az erejével, máris feléledt a virtus, „én ne tudnék többet?, Na gyerünk csak azzal a súlyzóval, nézzük csak!... Mire a tizedik ember állt a sarokkal megrajzolt körben, a versenyláz már hatalmába kerített mindenkit. Izgatottan lesték az éppen emelgető minden szusszanását, bírja még? Nem? Leteszi? — s számolgattak fennhangon: —» Kilencvenhat, kilencvenhéti . . . száztizenegy, száznegyven . .. Rekord lí Te vagy a bajnok* Varga — ujjongták körül a birkózó fiút. — Negyvennel több, mint az eddigi legjobb, is' kicsit később került Macimra a sor, s addig kissé viszolyogva nézte a vetélkedést. Ugyan, bolondság az egész —* gondolta —, emelgetnék csak egész nap a nagykalapácsot a műhelyben . . . Legyintett, aztán megmarkolta a súlyzót. Már első érintésre furcsa barátságfélét érzett irányában. A fogása hasonlított a kalapácséhoz, nem is volt sokkal nehezebb. Felgyűrte Jeason Ringe ujját, előtűnt vékony, de inas karja, amely mintha magában is képviselné a szikár, csontos, magasra nőtt fiút. Megemelte a súlyzót .. Az első ötvenig szinte meg sem szusszant a második ötven után kezdte jól érezni magát. Különösen az tetszett neki, hogy a többiek, akik körülálltak, csodálkozva követték fejükkel a súlyzó útját fel-le, fel-le, némelyiknek még a szája is tátva maradt a csodálkozástól: „Nicsak, az Ádám megbolondult!? Sose akarja ez abbahagyni. A harmadik ötven után hangosan, kiabálva számolt mindenki. Ádám nekivörösödött, nehéz izzadtságcseppek gyöngyöztek homlokán, de konok elszántsággal emelgette tovább a földről a súlyzót. „Nesztek egy kis ízelítő — járt táncot az agya —, egy kis sport, emelgessük, emelgessétek utánam. Százhetven, százhetvenegy, hetvenkettő . .. hetvenkilenc, nyolcvant — Hurrá! Éljen az Ádám! Gyere ide, hadd lássalak közelebb ők. Végre egy igazi bajnok!— egybeolvadtak a kiáltozások, az ujjongó katonák körülvették Lisztet,« többen, képzeletben már ott látták az ezred legjobbjai között a nagy vetélkedésen — természetesen győztesen, nekitámaszko- Liennesen dőlt az egyik teherautónak, homlokát törülgette.. Örült is,meg nem is. Valahogy még most sem értette az egészet. Ennyi lenne az egész? Sport? Biztosan az, hiszen verseny volt. „Hűha! — Egyszerre melege lett —, hiszen én nyertem.* Most kezdte érezni — először — a győzelem izét. Hangosan felnevetett, rántott egyest a vállán, aztán újból odaállt a körbe. — Fiúk, akkor most, ... adjátok csak ide a súlyt... — megpróbálom még egyszer, de most balkézzel — mondta csendesen, már az új verseny izglamától fűtve. — Hátha több is sikerül, hiszen balkezes vagyok, csak az előbb... A befejezését senki A monnar nem hallotta az égig csapó zajban. Sapkák repültek a levegőbe, a nevetés átviharzott a századon. — És ráadásul balkezes!. .. Fiúk, emeljük fel! Éljen a bajnok! Ádám kipirulva kapálózott a levegőben, ügyetlenül keresve egy „gerendát”, amelybe belekapaszkodhat ebben a szokatlan helyzetben. Dávid Sándor Színpompás dísztorna