Népsport, 1962. április (18. évfolyam, 63-84. szám)

1962-04-01 / 63. szám

2. Vasárnap, 1962. április 1. Csepelen nincs megalkuvás Ha a 23. forduló előtt a baj­noki táblázat végére tekintünk velünk együtt szinte az egész sportközvélemény csodálkozás­sal fogadja, hogy az utolsó helyen az az együttes szerepel, amely három­ évvel ezelőtt meg­nyerte a bajnokságot. A nagy sporthagyományokkal rendel­kező és ez évben fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Csepel labdarúgó csapatáról van szó. Annak a sport­eg­yesü­l­etnek NB I-es együtteséről, amelynek idei szereplése elé nagy várakozás­sal nézett a hatalmas gyárváros­­ szinte minden lakosa. A világ-­­ hírre szert tett csepeli Sparcik-­í kék, termékek fémjelzik ezt az­­ ipari­centrumot, ahol a labda-­­ rúgáson kívül más sportágakban­­ is élénk, pezsgő élet zajlik, s ahol maguk a csepeliek is sok­­ áldozatot hoznak sportéletük,­­ így labdarúgóéletük felvirágoz-­­­tatásáért, s ahol minden lehetőt­­ biztosítanak az NB I es csapat­­ zavartalan, gondtalan szereplésé-­­ hez is. A Csepel csapata jó rajtot vett tavasszal, s mindenki azt várta,­ hogy további eredményes sze­­­repléssel elkerüli a kiesést. Az­­ utóbbi mérkőzéseken azonban a kedvezőtlen jelek mutatkoztak,­ az együttes utóbbi eredményeit­­ és a csapat belső életét tekint­­­ve egyaránt. Sokszor hallottuk,­­ nincs minden rendben, nem­­ minden játékost füt a csepeli ■ színekért vívott harc igazi tuda­­­ta. Szerdán aztán bebizonyosod­ó­d­ott, hol keressék a hibát Cse­­­pelen. Az Annavölgyi Bányász ■ elleni szerdai edzőmérkőzésen ugyanis Preiner Kálmán edző ■ leküldte a pályáról egyik játéko- : eát, Kleibán Antalt és erős bírá- ■ lat­ érte Kisuczki Róbertet is.­ Félreértés ne essék: nem arról­­ volt szó, hogy e két játékos­­ szakmailag nem megfelelően ■ szerepelt az edzőmérkőzésen.­­ Más okok vezették az edzőt, amikor a szakosztály vezetősé­géhez írt jelentésében beszá­molt arról: e két labdarúgó sportszerűtlen magatartásával, életmódjával magyarázható az intézkedése. Klejbán és Kisuczki ugyanis olyan állapotban érke­zett az edzőmérkőzésre és vett részt a játékban, hogy Preiner edző kénytelen volt arra követ­keztetni: az edzőmérkőzés előtt alkoholt fogyasztottak. Ezt ész­lelni lehetett játékukon, így került sor például Kleibán el­távolítására a pályáról, majd mindkettőjük f­elelősségrevoná­sára. Csütörtökön a Csepel labdarúgó-szakosztályának veze­tősége összeült. A vezetők úgy határoztak, hogy az április 18-ra kitűzött fegyelmi bizottsági dön­té­sig Klejbán és Kisuczki játékjogát felfüggesztik, a Csepel hátralevő négy bajnoki mérkőzésén a két labdarúgó nem szerepelhet. Beszéltünk néhány csepeli vezetővel, például Koltai István szakosztályvezetővel és Preiner Kálmán edzővel. Ők, de mások is úgy nyilatkoztak, hogy Kisuczki és Kleibán esetében visszatérő jelenség szerdai sportszerűtlenségük. Kleibán hosszú évekkel ezelőtt került Csepelre Salgótarjánból. Az első időben néhány fiatalos kilengő­jével hívta fel magára a figyel­met, utána azonban hosszú időkig nem volt baj vele. De akadtak időszakok, amikor régi hibáiba esett, mint például leg­utóbb le. Kisuczki Róbert nem is olyan régen még az együttes „fekete bárányának” számí­tott. Sok gondot okozott ez a fiatal játékos a klub vezetőinek. Hosszú ideig tartó kényszer pihenője alatt — úgy látszott —­ megváltozott, győzedelmeske­dett benne a jobb belátás. Ki­eucakl — sajnos — visszaesett, ismét megfeledkezett arról, hogy csak abszolút sportszerű magatartással állhatja meg a helyét. Mindkét játékos meg­feledkezett arról is, hogy a köz­vélemény reflektorfényében, az élvonalban nemcsak a szakmai, technikai képességek a döntők, hanem, az emberi magatartás, a példamutatás is, amelyre éppen a nagy gyárváros műhelyeiben, gépei mellett zajló élet is köte­lezi őket. Preiner Kálmán edző nagy ambícióval, szép tervekkel vette át az új idényben csapatát. A hajdani csepeli játékos hangoz­tatta, hogy nemcsak szakmai, hanem erkölcsi tekintetben is igyekszik egységessé formálni az együttest. Preiner szívósan tört célja­ felé, s ha most a szakosztályi vezetőség szigorú, de érthető intézkedését nézzük, egyet kell értenünk velük, hiszen amikor nálunk a labdarúgásban is mind jobban előtérbe kerül a sport emberformáló, átalakító és ne­velő jelentősége, komoly vissza­húzó erőt jelenthetnek olyan esetek, mint amilyenek például a két csepeli játékos sport­szerűtlen magatartásából adód­hatnak. A Csepel csapata jelenleg nehéz helyzetben, az utolsó helyen áll és hátralevő négy mérkőzése sorsdöntő a kiesést tekintve. De a hírek, amelyeket Csepelről kaptunk, arra mutat­nak, hogy az elnézés, a meg­alkuvás csak ronthatott volna a csapat szellemén, egységén, ezért a csepeli NB I-es együt­tes minden tagja helyesli a szakosztály vezetőség intézkedé­sét. És ígérik a Csepel játékosai: a történtek után még nagyobb akarattal, lelkesedéssel és tudá­suk latbavetésével mindent el fognak követni, hogy a nagy gyárvárosnak a jövőben is NB I-es csapata maradjon. Olyan ez a márciusi határ, mint a mozvfeszdés előtt a vászon. Sivár és megszokott. De mihelyt az első csóváit ráhullatja a lény, eleven mozgás tölti be a síkját, s nem sejtett történet kél életre a vásznon. Ilyen a télutó is. Ma még kopár, egy­hangú a táj, de egy szép napon kirobbannak a bimbók, sarjadni kezd a fű, s máról holnapra át­alakul a világ. Valahogy így vagyunk a földeáki sporttal is. Soka sok min­den történt itt, míg a ta­vaszt várták. S most, akár a márciusi tájat, kíváncsian figyeljük, hogy mit hoz számukra a ta­vasz. Mert Földeákon a tél fehér hava hiába hul­lott a tájra, csak a vetés szunnyadt és a mező. A sport tovább „élt”, virult, ha nem is olyan pezsgőn, mint nyáron, de szerve­zetten és céltudatosan. Mi bizonyítja ezt ? — Volt időnk, hát meg­tárgyaltuk télen a sport­kör helyzetét — feleli Tóth József, a tanács el­nöke. Számba vettük az eredményeket és latolgat­tuk a hibákat. Tanács­ot és segítséget adtunk. Tud­juk jól, hogy a fiatalok nevelésében a sport ha­t­almas érték, magunknak segítünk hát, ha támo­gatjuk. Ezt tudva, ami­kor kellett, segítettünk is, öltözőt bővítettünk, anyagi támogatást ad­tunk. A jövőben sem hagyjuk őket cserben. Tavasszal új kézilabda­­pályát kapnak. Amikor a pártszervezethez és hoz­zánk fordulnak, mindig számíthatnak ránk. A község pártszerveze­tének, s e­nnek a négy és félezer lakosú község tanácsának a sporttal való törődése nem volt hiábavaló. Földeákon té­len nem „vakációztak”. A sakkszakosztály a téli Szpartakiádon első helye­zést nyert. Az asztali­teniszezők és a tekézők a járásiakkal vívtak szép mérkőzéseket. A labda­rúgók és kézilabdázók pedig az iskola tornater­mében tartottak rendsze­res edzést. De nem ma­radt el a szervezeti élet sem. A sportkör vezető­sége a téli összejövetele­ket használta fel a já­tékosok növelésére. Egyik legfontosabb cél: ne le­gyen többet a sportolók között olyan, aki csak úgy hajlandó játszani, ha mérkőzés előtt „feldob­nak” két hordó sört. A téli idő jó kihasználását dicséri a vezetőség tény­kedése : az utánpótlás biztosítására labdarúgó­­játékvezetői tanfolyamot szervezett, így élt, így maradt együtt a „család" a sportoló közösség Földeá­kon. De mit hoz a tavasz ? Hogyan válik sikert ter­mő erővé a téli munka? — ez most a kérdés. — Sok a tervünk _– mondja Wagner Mihály, a pártkör elnöke. — Sze­retnénk, ha labdarúgóink az idén bejutnának a me­gyei bajnokságba. Most hat ponttal vezetünk a városiban. Ez szép és nagy előny! Csak az osz­tály­özön is sikerüljön! A kézilabda-spor­t is nép­szerű. Szeretnénk­ tovább­ra is azt a gyakorlatot folytatni, hogy női csapa­tunk együtt játsszék ed­zőmérkőzést a makói NB I-es lányokkal. Nekünk, a fejlődést illetően, ez rengeteget jelent. A férfi csapat is jól szerepelt, a szakemberhiány azonban meglátszik a szakosztályi munkán. A falunak nincs helyben lakó testnevelő tanára, így aztán ma­gunkra és a lelkesedésre vagyunk utalva. Kár ez bizony! Oly sok tehetség van itt a parasztgyerekek között, hogy szinte saj­nálja az ember azt az értéket, ami szakember­­hiány miatt itt elvesz. De ettől függetlenül mi sokat megtettünk, hogy jól sikerüljön a kora ta­vaszi rajt! Valóban, sóikat tettek. A télen azonban még egy erő buzgott a föl­­deáki szívekben: a fejlő­dés akarata! A sportkör vezetősége nemcsak erőt gyűjthetett, hanem új gazdát is keresett a sportkörnek. Bekopog­tattak a két termelőszö­­vetkezet vezetőihez és asztalhoz ültek velük. A községi sportkör jövőjé­ről beszélgettek. A Kos­suth Tsz szívesen fogadta őket, a Dózsa azonban kezdetben „kötekedett”. De miivel belátták, hogy az ő fiataljaik sportolá­sáról, faluhoz­ kötéséről is szó van, hajlottak a jó szóra! Már el is készül­tek a tervek, s két-három hét múlva közgyűlés elé kerül a terv. Ahogy az előjelekből látja az em­ber, biztosra vehető, hogy az aláírások mellett nem­sokára már a pecsét is ott díszeleg majd: „Föl­deáki Termelőszövetke­zeti Sport Kör”. Ugye, mennyire hason­lít itt az élet a márciusi tájhoz, s mily sok van benne a kirobbanó erő formáló akaratából? Ahogy a sportolókkal, azok vezetőivel és a ta­nács dolgozóival beszél­getünk, szinte érzi az ember a jövendő változás igézetét, a szakosztályok erősödését, és a földeáki embereknek a sport for­máló erejébe vetett hitét. Jön, valóban jön a ta­vasz! A pályáról lassan felszikkad a sár, s köz­ben a márciusi szél meg összekócolja a szép sze­mű földeáki lányok ha­ját! . . . Valóban jön — ha ne­hezen is, s mindenkinek ígér valami szépet a Ma­ros menti tavasz! . .. B. J. Tavaszi beszélgetés Földeákon ffleBBBSEBSSBEEBEBBSEBSSHSBESfflBBBSWSBEEBEt JUMM SSilci^giDlm BSBBBBBBBBBBI / 3BBBBBBBaBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBI»]BBSBBBBB[ Csalódást hozott az ausztrál férfi atlétikai bajnokság mert például 100 yardon az első három 9.6-ot (tehát 100 m-re kb. 10.5-öt) futott, a 220 yardot pedig meglepetésre a gyenge felépítésű Vassella 21.2-vel nyer­te és egy-egy tizeddel követték a többiek. A melbourne-i Roehe 47.5-tel győzött 440 yardon, majd két nap múlva a bajnok­ság egyik legjobb eredményét érte el gáton 51.4 es csúccsal. A nyurga, Gosper-hez hasonló ala­kú és stílusú Roche főleg gáton komoly tehetség. Tony Blue dr., a brisbane­i orvos könnyen lett bajnok fél­­mérföldön, bár indult az újzé­­landi Philpott is. A mérföldet jó hajrájával a pöttöm Thomas nyerte, taktikai verseny után nagyon közepes 4:06.5-ös idővel. Először fordult elő 1947 óta, hogy sidney-i mérföldes lett baj­nok, mert azóta mindig mel­bourne-i csillagok, McMillan, Landy, Lincoln, az utóbbi időben pedig a perthi Elliott vitte el a pálmát — rendszerint a mos­taninál jobb eredménnyel. A hosszútávú számok ismét igazolták Dave Power klasszisát, mindkét számban erőlködés nél­kül, jó időkkel győzött, mindig az utolsó mérföld előtt lesza­kítva ellenfeleit. Hárommérföldes (5000-en kb. 13:57-nek megfele­lő) eredményénél tud most lé­nyegesen jobbat is, de Thomas sem tudta megszorítani, a fiatal Vagg pedig még mindig képtelen Power hajráját tartani. Az aka­dályfutásra áttért középtávfutó Vincent egészen biztató csúcsot futott. A gátfutásban David Prince újra elérte ké­t év előtti formá­ját. 120 yardos idejét ugyan enyhe hátszélben érte el, de első­ségét 220-on sem tudták -a töb­biek veszélyeztetni és kitűnő egyéni csúccsal lett második 440-en. Az ügyességi számok több meglepetést hoztak. A magas­ugrásban sokan vártak 214 kö­rüli eredményt ennyit ugrott dán tanuló Ridgway , a nyurga melbourne-i Snearwell-től, aki az idén nagyot javult. A rohama azonban ezúttal nem jött ki és a végén a csak 200.7 cm-rel győz­tes Hobson mögött több javítás­sal második lett. Ugyanennyit ugrott egy új reménység, a 17 éves melbourne­i Peckham is. A rúdugró Filshie combhúzódása ellenére is átugrotta az ausztrál viszonylatban nagyszerűnek szá­mító 437-et. A helyezettek mind az új amerikai csodarúddal ug­rottak, amely valóban szinte „át­lövi" az ugrót a léc felett. A tá­­volugrók gyengeségére jellemző, hogy a gyatrán előkészített neki­­futón az első két helyet hármas­ugró szerezte meg. A­ hármasug­rásban viszont elmaradtak a várt 16 m-es eredmények. Tom­­linsonnak 15.66 is elég volt ah­­hoz, hogy legyőzze az esélyesebb Baguley-t, akinek egyetlen ug­rása sem sikerült igazán. Még nagyobb csalódást okozott a ge­­relyhajítás. Birks, az újdonsült 81 m-es csúcstartó nem tudott megbirkózni a hátszéllel, alltg volt érvényes dobása és végül nemcsak a megbízhatóbb Mit­­chell előzte meg, hanem Spiers is Súlylökésben és diszkoszve­­tésben Selvey kiemelkedett a gyenge mezőnyből, kalapácsve­tésben többet vártak Leffler­­től 58 m nél, de még szomorúbb volt hogy a helyezettek ered­ménye 53 és 51 m között moz­gott, így hát végeredményben a bajnokság egyáltalán nem fe­lelt meg a várakozásnak. A. P. D. A részletes eredmények: 190 yard: Hoidsworth 9.6, Vas­­selia 9.0, Cleary 9.6. 220 y: Vas­­sella 21.2, Hoidsworth 21.3. Cleary 21.4. 440 y: Roche 47.5. Randa l 47.8, Waters 47.9. 880 y: Blue 1:49.2, Blake 1:51.3. Phil­pott (tijzélandi) 1:51.5. 1 mérföld: A Thomas 4:06.5, Blake 4:06.8. 3 mérföld: Power 13:27.2, A. Thomas 13:36.4. Vagg 13:38. 6 mérföld: Power 28:51.8, Vagg 29:10.4. Cook 29:21.6. 120 y qát: Prince 14.3, Knoke 14.5, Daws 14.5 220 y qát: Prince 28.4. Baltiies 24. 440 y qát: Roche 51.4, csúcs, Prince 51.9. Stanton 53.1. 3000 m akadály: Vincent 8:49.2, csúcs, Atterton 9:02.6. Magas: Hobson 200.7, Sneaz­well 200.7, Peckham 200.7. Távol: Bag’Jev 733. Tomlinson 727. Rúd; Filshie 437, Pfltzner 432. Hármas: Tomlinson 15.66. Bagulev 15.42, Boase 15.05. Súly: Selvev 16.83 Diszkosz: Sel­­vey 52.60. Gerely: Mltchell 76.04, Spiers 73.67. Birks 72.73. Kala­pács: Leffler 58.17. A Mar del Plata-i nemzetközi sakkversenyen résztvevő Vaszilij Szmiszlov csütörtökön töltötte be 41. életévét. Az Argentin Sakk Szövetség ebből az alkalomból díszvacsorát rendezett a kitűnő szovjet versenyző tiszteletére, és sakktábla alakú tortával ajándé­kozta meg. (MTI) Április 4-én Londonban az angol labdarúgó-válogatott így áll ki az osztrákok ellen: Sprin­­gett — Armfield, Swan, Wilson — Anderson, Flowers — Con­­nelly, Hunt, Peacock, Haynes, Charlton. Az angol szakkörökben meglepetést keltett a 24 éves Peacock beállítása, aki csak rö­vid idő óta játszik középcsatárt egyesületében, a Middlesbrough­­ban. Rajta kívül újonc Anderson és Hunt is. Az osztrák csapatot Decker előreláthatólag csak va­sárnap jelöli ki, annyi azonban biztos, hogy Hanappin kívül nem számíthat az ugyancsak sérült Nemecre sem. (Sidney, március.) Akadozó rendezés, vérszegény érdeklődés és általában közepes eredmények jellemezték a Sidney-ben tartott idei ausztrál férfi atlétikai baj­nokságot. Mint már a múltban annyiszor, most is ,,kitettek” magukért a bemondók. Sikerült elérniök, hogy a nézők valóban csak nézelődtek, mert néhány­szor még az indulókat sem mondták be, a­ helyezettek ered­ményeit pedig egyszer sem kö­zölték velük. Igaz, alapjaiban véve nem akadt sok közölni való, mert a legtöbb számban még a győztes eredménye is elmaradt a vára­kozástól. A vágtaszámokban aránylag jók voltak az átlagok. A TÍZÉVES ARANYÉREM Már több mint 12 éve, hogy egyre szaporodtak, nagyobbod­tak, szépültek az érmek a las­san már kicsinek bizonyuló vit­rinben. Vitatkoztak is egymás között: „Én érek többet! — En­gem jobban szeret a gazdám!”, míg egy szép nyári napon egy­szerűen végeszakadt minden ci­­vakodásnak. Új, sárgán csillogó érem került a középső polc leg­­közepére. Egyik oldalán dom­bormű, amint a győztes atlétát társaik a vállukon vive ünnep­ük, a másikon pedig babérkoszo­rút tartó nőalak mellett a fel­írás: XV. Olympia, Helsinki, 1952. így hát minden kis „vit­rinlakó” megelégedésére volt már megfelelő, rangos családból származó vezérük. Amelyek nála korábban nyertek „polgár­ságot”, azért voltak büszkék, mert állították, hogy bizony csak rajtuk keresztül, az ő se­gítségükkel nyerhette el új tár­suk a vezéri címet, amelyek pedig már az ő uralkodása alatt lettek alattvalói, Zokszó nélkül ismerték el felsőbbségét. Gazdá­ja, Szilvási Miklós, aki egyben az 1952. évi helsinki olimpia „kötöttfogású birkózás váltósú­­lyú olimpiai bajnoka” cím tulaj­donosa is, most itt ül előttünk. Furcsa kérdést teszünk fel neki: — Mondd Miklós — mit adtál érte? Először nevet, majd elgondol­kozik. Látszik, hogy sok min­den jut egyszerre eszébe és a kedves gondolatokat dédelgetve válasza egyre késik. •— Hátrább az érzelmekkel öregem — mondjuk kegyetlen szívvel — minket csak a száraz tények érdekelnek. Mi volt az ára? £ — Hosszú, keményen átdolgo­ £ zott inasévek, sok versenyzés^ és néha bizony lemondás is. ^ Elég száraz?­­ — Egy kicsit túl tömör meg- ^ fogalmazásban adtad elő. Nem­ lehetne egypár érdekesebb, fon­tosabb részletet is megtudni? ^ — Tizennégy éves voltam, fs amikor 1939-ben a BVSC bir-­­ kózó-szakosztályába léptem.­ Számomra több szempontból is­­ szerencsés választás volt. A­­ vasutas birkózók szakosztályá-­­ ban ugyanis az időben igen sok , jóképességű, sőt már befutott­ versenyző akadt, akiktől renge-­ teget lehetett tanulni. Itt első-­­sorban Kovács Gyula, sokszoros­­ válogatottunk segítségére gond­d­oalok, aminek, véleményem sze­­rint, igen sokat köszönhetek. A­ másik kedvezőbb lehetőséget­ pedig a vasúti szabadj­egy nyúj­­­totta, mert lehetővé tette, hogy­ sokat versenyezhettem, hiszen­ nem kellett az utazási költsé-­ gekre gondolni. — Sokat versenyeztél? — Amennyit csak lehetett.­ Szerintem csak versenyeken le-­­het versenyezni tanulni. — Ezek szerint te magad vagy állításod élő bizonyítéka. És ilyen felkészülési „felfogás” mellett hány év múlva lettél válogatott? — 1946-ban. A rákövetkező évben a prágai EB-n negyedik, majd 1948-ban Londonban má­sodik lettem. Közben sok sike­res válogatott szereplésem is volt, de a „nagy előrelépést" számomra mégis az 1950-es év jelentette, mert — Matúra Miska bácsi segítségével — már akkor megkezdtem a Hel­sinkire való felkészülést. —­ Új módszerek, nagy remé­nyek filapon? — Majdnem úgy. Miska bácsi már akkor is, igen felkészült szakember volt és — mai sze­memmel nézve — egyik legna­gyobb erénye az volt, hogy azon­nal meglátta az újat. Verse­nyekről soha sem jött haza üres tarisznyával, az ellenféltől is tudott tanulni. Az edzésadagot pedig külön „receptre” írta fel mindegyik birkózójának. Nekem mindig különlegesen nagy adag jutott. Futás, kötelezés, expan­­derezés, súlyemelés, súlyzózás, és saslengések, erőgyakorlatok korláton, nyújtón. Ezek szere­peltek — kiegészítő munkaként. A birkózóedzéseken volt nap, amikor a délelőtti és délutáni edzésen is váltott, legtöbb eset­ben nagyobb súlyú ellenfelekkel találkoztam. Szóval én minden­ből nagyobb adagot kaptam, mint a többi. Nem azért, mint ha ők nem lettek volna hajlan­dók többet dolgozni, hanem mert Miska bácsi szerint az én fizikumom a többletterhelést is elbírta. Sőt, kellett neki, így is volt. — Igaz, hogy Helsinkiben, amikor fogyasztanod kellett, egyfolytában 45 percet kötelez­tél? — Igaz. Honnan tudod? — Miska bácsitól. Azt mondta, hogy mások már félidőben ki­dőltek volna. —­ Nem tudom. A lényeg az, hogy sikerült Anderssonnak a londoni vereségért visszavág­nom és megnyernem azt a ver­senyt, amelyre két éven át lelki­­ismeretesen készültem. — És utána? — 1953 Nápoly, VB második hely, 1954, budapesti FVB első hely, 1956, Prága, 7 nemzet ver­senye első hely. Utoljára 1959 októberében az olasz—ma­gyar válogatott mérkőzésen bir­kóztam. Győztem, és azóta nem léptem szőnyegre. Mielőtt meg­kérded, hogy miért is hagytam abba, azt is elmondom. Helsinki után egy kicsit elengedtem ma­gam, hízni kezdtem, rettentően sokat szenvedtem a fogyasztás miatt. Az edzést már kevésbé bírtam, nem volt „szívem” ko­molyan újrakezdeni. Az utolsó években váltósúlyról felmentem középsúlyra, a végén már ahhoz is 7—8 kg-ot kellett fogyaszta­nom minden versenyre. Nem akartam tönkretenni az egész­ségemet és így búcsút mondtam a versenyzésnek. — Azt hiszem, így is száznál többször voltál válogatott? — Igen. És ha jól számoltam, válogatott „teljesítményem” 80 százalékos volt. — Munkahely? — Rendőrszázados vagyok. — A birkózáshoz már semmi közöd? — Dehogy nincs. Járok a TF hároméves szakoktatói tanfolya­mára. Edző szeretnék lenni, de­­ egyelőre — beosztásom miatt — , még nem tudok rendszeres ed­­­­zősködést vállalni.­­ — Nos, mint nagymúltú ver­­­­senyzőnek és „félig kész” szak­­­­oktatónak mi a véleményed utódaidról, birkózóink jelenlegi munkájáról, felkészültségéről. — Csak amit hibáztatok. Jó? — Halljuk! — Először is véleményem sze­rint élversenyzőink részére ke­vés olyan versenyalkalom van, amely teljes terhelést jelentene részükre. A decemberi egyéni bajnokság és a toledói VB kö­zött például jóformán csak a csapatbajnokságot lehet ilyen­nek tekinteni. A keretedzéseken ezzel ellentétben állandó versen­gés folyik, noha ezeket az al­kalmakat a tanulásra, a tovább fejlődésre kellene fordítani. Az alacsonyabb osztályokban pedig a birkózók fejlődését az élcso­porttól való szinte teljes elszi­­­geteltség gátolja, késlelteti. íme: így látja Szilvási a hi­­­­bákat.­­ Ami persze nem jelenti azt,­­ hogy nem látja az erényeket­­ is .. . Sákovics József Három újabb „rivierás" Hétfőtől ismét Cannes-ban foly­tatódik a teniszezők rivierai ver­senysorozata. A filmfesztiválok híres városában a mezőny há­rom újabb magyar teniszezővel gyarapszik. Bajnoknőnk, Kör­­rm­öczi Zsuzsi, és Davis Kupa csapatunk további két játékosa, Katona és Zentai is részt vesz már a cannes-i találkozón. Bajnoknőnk tehát a múlt évi közép-amerikai kirándulás után ismét a francia tengerparton rendezett bemelegítő jellegű ver­senyeken készül az újabb idényre. — Milyen reményekkel és ter­vekkel indul? — kérdeztük el­utazása előtt Körmöczitől. — Évek óta nem hátráltatta annyi nehézség téli előkészüle­teimet, mint az idén — hagzott a válasz. — Karfájásom miatt nem tudtam készülni úgy, aho­gyan szerettem volna és ezért voltam kénytelen lemondani már előzetesen az újabb tengerentúli meghívást is. Sérülésem gondos orvosi kezelés után csak nemrég jött rendbe és így nem is várok magamtól különösebb eredmé­nyeket. Számomra jelenleg az a legfontosabb, hogy az igazi nagy versenyekre jó formába lendül­jek odakinn ... Körmöczi Zsuzsi három rivie­rai verseny után tér haza, majd különösen az idény első fele­­ ígérkezik számára mozgalmas­nak, hiszen Párizs és Wimbledon­­ előtt még Rómában, az­­olasz­­ nemzetközi bajnokságon is sze-­­ retne indulni. Versenyekre szóló­­ meghívása akad egy tucat­os s­­ így további tervei még nem­ alakultak ki véglegesen.­­ Katona és Zentai személyében ) egy „öreg” és egy „újonc” uta­­­zott a Riviérára. — 1957-ben játszottam utol­­j­­ára hasonló előkészítő verse-­­ nyeken — mondta Katona. — A­­ jelenlegi kiküldetésnek nagyon­­ örülök, mert az a tapasztalatom,­ hogy az előversenyeken meg­­­gyorsul a formábahozás. Én pe­­­dig szeretnék az idén nagyon­­ jól játszani, hiszen negyven éves­ leszek, s lassan már búcsúzni­­ akarok a versenyzéstől. Remé-­­­lem, sikerül újból bejutnom a­ Davis Kupa-csapatba, amelyben­­ szeretnék eredményesen szere-­ pelni ... . Az ,.újonc'', a Riviérán első­ alkalommal versenyző, 28 éves, Zentai pedig végre hazai form­á­­­ját, eredményeit szeretné elérni­ külföldi ellenfelekkel szemben is.­­ Mire e sorok eljutanak az ol­­­­vasókhoz, a vonat már messzire jár három teniszezőnkkel, s né­hány hét múlva az is kiderül, kinek vágya, terve vált valóra a napsütéses francia tengerpar­ton? V. D.

Next