Népsport, 1962. április (18. évfolyam, 63-84. szám)
1962-04-01 / 63. szám
2. Vasárnap, 1962. április 1. Csepelen nincs megalkuvás Ha a 23. forduló előtt a bajnoki táblázat végére tekintünk velünk együtt szinte az egész sportközvélemény csodálkozással fogadja, hogy az utolsó helyen az az együttes szerepel, amely három évvel ezelőtt megnyerte a bajnokságot. A nagy sporthagyományokkal rendelkező és ez évben fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Csepel labdarúgó csapatáról van szó. Annak a sportegyesületnek NB I-es együtteséről, amelynek idei szereplése elé nagy várakozással nézett a hatalmas gyárváros szinte minden lakosa. A világ- hírre szert tett csepeli Sparcik-í kék, termékek fémjelzik ezt az iparicentrumot, ahol a labda- rúgáson kívül más sportágakban is élénk, pezsgő élet zajlik, s ahol maguk a csepeliek is sok áldozatot hoznak sportéletük, így labdarúgóéletük felvirágoz-tatásáért, s ahol minden lehetőt biztosítanak az NB I es csapat zavartalan, gondtalan szereplésé- hez is. A Csepel csapata jó rajtot vett tavasszal, s mindenki azt várta, hogy további eredményes szerepléssel elkerüli a kiesést. Az utóbbi mérkőzéseken azonban a kedvezőtlen jelek mutatkoztak, az együttes utóbbi eredményeit és a csapat belső életét tekintve egyaránt. Sokszor hallottuk, nincs minden rendben, nem minden játékost füt a csepeli ■ színekért vívott harc igazi tudata. Szerdán aztán bebizonyosodódott, hol keressék a hibát Csepelen. Az Annavölgyi Bányász ■ elleni szerdai edzőmérkőzésen ugyanis Preiner Kálmán edző ■ leküldte a pályáról egyik játéko- : eát, Kleibán Antalt és erős bírá- ■ lat érte Kisuczki Róbertet is. Félreértés ne essék: nem arról volt szó, hogy e két játékos szakmailag nem megfelelően ■ szerepelt az edzőmérkőzésen. Más okok vezették az edzőt, amikor a szakosztály vezetőségéhez írt jelentésében beszámolt arról: e két labdarúgó sportszerűtlen magatartásával, életmódjával magyarázható az intézkedése. Klejbán és Kisuczki ugyanis olyan állapotban érkezett az edzőmérkőzésre és vett részt a játékban, hogy Preiner edző kénytelen volt arra következtetni: az edzőmérkőzés előtt alkoholt fogyasztottak. Ezt észlelni lehetett játékukon, így került sor például Kleibán eltávolítására a pályáról, majd mindkettőjük felelősségrevonására. Csütörtökön a Csepel labdarúgó-szakosztályának vezetősége összeült. A vezetők úgy határoztak, hogy az április 18-ra kitűzött fegyelmi bizottsági döntésig Klejbán és Kisuczki játékjogát felfüggesztik, a Csepel hátralevő négy bajnoki mérkőzésén a két labdarúgó nem szerepelhet. Beszéltünk néhány csepeli vezetővel, például Koltai István szakosztályvezetővel és Preiner Kálmán edzővel. Ők, de mások is úgy nyilatkoztak, hogy Kisuczki és Kleibán esetében visszatérő jelenség szerdai sportszerűtlenségük. Kleibán hosszú évekkel ezelőtt került Csepelre Salgótarjánból. Az első időben néhány fiatalos kilengőjével hívta fel magára a figyelmet, utána azonban hosszú időkig nem volt baj vele. De akadtak időszakok, amikor régi hibáiba esett, mint például legutóbb le. Kisuczki Róbert nem is olyan régen még az együttes „fekete bárányának” számított. Sok gondot okozott ez a fiatal játékos a klub vezetőinek. Hosszú ideig tartó kényszer pihenője alatt — úgy látszott — megváltozott, győzedelmeskedett benne a jobb belátás. Kieucakl — sajnos — visszaesett, ismét megfeledkezett arról, hogy csak abszolút sportszerű magatartással állhatja meg a helyét. Mindkét játékos megfeledkezett arról is, hogy a közvélemény reflektorfényében, az élvonalban nemcsak a szakmai, technikai képességek a döntők, hanem, az emberi magatartás, a példamutatás is, amelyre éppen a nagy gyárváros műhelyeiben, gépei mellett zajló élet is kötelezi őket. Preiner Kálmán edző nagy ambícióval, szép tervekkel vette át az új idényben csapatát. A hajdani csepeli játékos hangoztatta, hogy nemcsak szakmai, hanem erkölcsi tekintetben is igyekszik egységessé formálni az együttest. Preiner szívósan tört célja felé, s ha most a szakosztályi vezetőség szigorú, de érthető intézkedését nézzük, egyet kell értenünk velük, hiszen amikor nálunk a labdarúgásban is mind jobban előtérbe kerül a sport emberformáló, átalakító és nevelő jelentősége, komoly visszahúzó erőt jelenthetnek olyan esetek, mint amilyenek például a két csepeli játékos sportszerűtlen magatartásából adódhatnak. A Csepel csapata jelenleg nehéz helyzetben, az utolsó helyen áll és hátralevő négy mérkőzése sorsdöntő a kiesést tekintve. De a hírek, amelyeket Csepelről kaptunk, arra mutatnak, hogy az elnézés, a megalkuvás csak ronthatott volna a csapat szellemén, egységén, ezért a csepeli NB I-es együttes minden tagja helyesli a szakosztály vezetőség intézkedését. És ígérik a Csepel játékosai: a történtek után még nagyobb akarattal, lelkesedéssel és tudásuk latbavetésével mindent el fognak követni, hogy a nagy gyárvárosnak a jövőben is NB I-es csapata maradjon. Olyan ez a márciusi határ, mint a mozvfeszdés előtt a vászon. Sivár és megszokott. De mihelyt az első csóváit ráhullatja a lény, eleven mozgás tölti be a síkját, s nem sejtett történet kél életre a vásznon. Ilyen a télutó is. Ma még kopár, egyhangú a táj, de egy szép napon kirobbannak a bimbók, sarjadni kezd a fű, s máról holnapra átalakul a világ. Valahogy így vagyunk a földeáki sporttal is. Soka sok minden történt itt, míg a tavaszt várták. S most, akár a márciusi tájat, kíváncsian figyeljük, hogy mit hoz számukra a tavasz. Mert Földeákon a tél fehér hava hiába hullott a tájra, csak a vetés szunnyadt és a mező. A sport tovább „élt”, virult, ha nem is olyan pezsgőn, mint nyáron, de szervezetten és céltudatosan. Mi bizonyítja ezt ? — Volt időnk, hát megtárgyaltuk télen a sportkör helyzetét — feleli Tóth József, a tanács elnöke. Számba vettük az eredményeket és latolgattuk a hibákat. Tanácsot és segítséget adtunk. Tudjuk jól, hogy a fiatalok nevelésében a sport hatalmas érték, magunknak segítünk hát, ha támogatjuk. Ezt tudva, amikor kellett, segítettünk is, öltözőt bővítettünk, anyagi támogatást adtunk. A jövőben sem hagyjuk őket cserben. Tavasszal új kézilabdapályát kapnak. Amikor a pártszervezethez és hozzánk fordulnak, mindig számíthatnak ránk. A község pártszervezetének, s ennek a négy és félezer lakosú község tanácsának a sporttal való törődése nem volt hiábavaló. Földeákon télen nem „vakációztak”. A sakkszakosztály a téli Szpartakiádon első helyezést nyert. Az asztaliteniszezők és a tekézők a járásiakkal vívtak szép mérkőzéseket. A labdarúgók és kézilabdázók pedig az iskola tornatermében tartottak rendszeres edzést. De nem maradt el a szervezeti élet sem. A sportkör vezetősége a téli összejöveteleket használta fel a játékosok növelésére. Egyik legfontosabb cél: ne legyen többet a sportolók között olyan, aki csak úgy hajlandó játszani, ha mérkőzés előtt „feldobnak” két hordó sört. A téli idő jó kihasználását dicséri a vezetőség ténykedése : az utánpótlás biztosítására labdarúgójátékvezetői tanfolyamot szervezett, így élt, így maradt együtt a „család" a sportoló közösség Földeákon. De mit hoz a tavasz ? Hogyan válik sikert termő erővé a téli munka? — ez most a kérdés. — Sok a tervünk _– mondja Wagner Mihály, a pártkör elnöke. — Szeretnénk, ha labdarúgóink az idén bejutnának a megyei bajnokságba. Most hat ponttal vezetünk a városiban. Ez szép és nagy előny! Csak az osztályözön is sikerüljön! A kézilabda-sport is népszerű. Szeretnénk továbbra is azt a gyakorlatot folytatni, hogy női csapatunk együtt játsszék edzőmérkőzést a makói NB I-es lányokkal. Nekünk, a fejlődést illetően, ez rengeteget jelent. A férfi csapat is jól szerepelt, a szakemberhiány azonban meglátszik a szakosztályi munkán. A falunak nincs helyben lakó testnevelő tanára, így aztán magunkra és a lelkesedésre vagyunk utalva. Kár ez bizony! Oly sok tehetség van itt a parasztgyerekek között, hogy szinte sajnálja az ember azt az értéket, ami szakemberhiány miatt itt elvesz. De ettől függetlenül mi sokat megtettünk, hogy jól sikerüljön a kora tavaszi rajt! Valóban, sóikat tettek. A télen azonban még egy erő buzgott a földeáki szívekben: a fejlődés akarata! A sportkör vezetősége nemcsak erőt gyűjthetett, hanem új gazdát is keresett a sportkörnek. Bekopogtattak a két termelőszövetkezet vezetőihez és asztalhoz ültek velük. A községi sportkör jövőjéről beszélgettek. A Kossuth Tsz szívesen fogadta őket, a Dózsa azonban kezdetben „kötekedett”. De miivel belátták, hogy az ő fiataljaik sportolásáról, faluhoz kötéséről is szó van, hajlottak a jó szóra! Már el is készültek a tervek, s két-három hét múlva közgyűlés elé kerül a terv. Ahogy az előjelekből látja az ember, biztosra vehető, hogy az aláírások mellett nemsokára már a pecsét is ott díszeleg majd: „Földeáki Termelőszövetkezeti Sport Kör”. Ugye, mennyire hasonlít itt az élet a márciusi tájhoz, s mily sok van benne a kirobbanó erő formáló akaratából? Ahogy a sportolókkal, azok vezetőivel és a tanács dolgozóival beszélgetünk, szinte érzi az ember a jövendő változás igézetét, a szakosztályok erősödését, és a földeáki embereknek a sport formáló erejébe vetett hitét. Jön, valóban jön a tavasz! A pályáról lassan felszikkad a sár, s közben a márciusi szél meg összekócolja a szép szemű földeáki lányok haját! . . . Valóban jön — ha nehezen is, s mindenkinek ígér valami szépet a Maros menti tavasz! . .. B. J. Tavaszi beszélgetés Földeákon ffleBBBSEBSSBEEBEBBSEBSSHSBESfflBBBSWSBEEBEt JUMM SSilci^giDlm BSBBBBBBBBBBI / 3BBBBBBBaBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBI»]BBSBBBBB[ Csalódást hozott az ausztrál férfi atlétikai bajnokság mert például 100 yardon az első három 9.6-ot (tehát 100 m-re kb. 10.5-öt) futott, a 220 yardot pedig meglepetésre a gyenge felépítésű Vassella 21.2-vel nyerte és egy-egy tizeddel követték a többiek. A melbourne-i Roehe 47.5-tel győzött 440 yardon, majd két nap múlva a bajnokság egyik legjobb eredményét érte el gáton 51.4 es csúccsal. A nyurga, Gosper-hez hasonló alakú és stílusú Roche főleg gáton komoly tehetség. Tony Blue dr., a brisbanei orvos könnyen lett bajnok félmérföldön, bár indult az újzélandi Philpott is. A mérföldet jó hajrájával a pöttöm Thomas nyerte, taktikai verseny után nagyon közepes 4:06.5-ös idővel. Először fordult elő 1947 óta, hogy sidney-i mérföldes lett bajnok, mert azóta mindig melbourne-i csillagok, McMillan, Landy, Lincoln, az utóbbi időben pedig a perthi Elliott vitte el a pálmát — rendszerint a mostaninál jobb eredménnyel. A hosszútávú számok ismét igazolták Dave Power klasszisát, mindkét számban erőlködés nélkül, jó időkkel győzött, mindig az utolsó mérföld előtt leszakítva ellenfeleit. Hárommérföldes (5000-en kb. 13:57-nek megfelelő) eredményénél tud most lényegesen jobbat is, de Thomas sem tudta megszorítani, a fiatal Vagg pedig még mindig képtelen Power hajráját tartani. Az akadályfutásra áttért középtávfutó Vincent egészen biztató csúcsot futott. A gátfutásban David Prince újra elérte két év előtti formáját. 120 yardos idejét ugyan enyhe hátszélben érte el, de elsőségét 220-on sem tudták -a többiek veszélyeztetni és kitűnő egyéni csúccsal lett második 440-en. Az ügyességi számok több meglepetést hoztak. A magasugrásban sokan vártak 214 körüli eredményt ennyit ugrott dán tanuló Ridgway , a nyurga melbourne-i Snearwell-től, aki az idén nagyot javult. A rohama azonban ezúttal nem jött ki és a végén a csak 200.7 cm-rel győztes Hobson mögött több javítással második lett. Ugyanennyit ugrott egy új reménység, a 17 éves melbournei Peckham is. A rúdugró Filshie combhúzódása ellenére is átugrotta az ausztrál viszonylatban nagyszerűnek számító 437-et. A helyezettek mind az új amerikai csodarúddal ugrottak, amely valóban szinte „átlövi" az ugrót a léc felett. A távolugrók gyengeségére jellemző, hogy a gyatrán előkészített nekifutón az első két helyet hármasugró szerezte meg. A hármasugrásban viszont elmaradtak a várt 16 m-es eredmények. Tomlinsonnak 15.66 is elég volt ahhoz, hogy legyőzze az esélyesebb Baguley-t, akinek egyetlen ugrása sem sikerült igazán. Még nagyobb csalódást okozott a gerelyhajítás. Birks, az újdonsült 81 m-es csúcstartó nem tudott megbirkózni a hátszéllel, alltg volt érvényes dobása és végül nemcsak a megbízhatóbb Mitchell előzte meg, hanem Spiers is Súlylökésben és diszkoszvetésben Selvey kiemelkedett a gyenge mezőnyből, kalapácsvetésben többet vártak Lefflertől 58 m nél, de még szomorúbb volt hogy a helyezettek eredménye 53 és 51 m között mozgott, így hát végeredményben a bajnokság egyáltalán nem felelt meg a várakozásnak. A. P. D. A részletes eredmények: 190 yard: Hoidsworth 9.6, Vasselia 9.0, Cleary 9.6. 220 y: Vassella 21.2, Hoidsworth 21.3. Cleary 21.4. 440 y: Roche 47.5. Randa l 47.8, Waters 47.9. 880 y: Blue 1:49.2, Blake 1:51.3. Philpott (tijzélandi) 1:51.5. 1 mérföld: A Thomas 4:06.5, Blake 4:06.8. 3 mérföld: Power 13:27.2, A. Thomas 13:36.4. Vagg 13:38. 6 mérföld: Power 28:51.8, Vagg 29:10.4. Cook 29:21.6. 120 y qát: Prince 14.3, Knoke 14.5, Daws 14.5 220 y qát: Prince 28.4. Baltiies 24. 440 y qát: Roche 51.4, csúcs, Prince 51.9. Stanton 53.1. 3000 m akadály: Vincent 8:49.2, csúcs, Atterton 9:02.6. Magas: Hobson 200.7, Sneazwell 200.7, Peckham 200.7. Távol: Bag’Jev 733. Tomlinson 727. Rúd; Filshie 437, Pfltzner 432. Hármas: Tomlinson 15.66. Bagulev 15.42, Boase 15.05. Súly: Selvev 16.83 Diszkosz: Selvey 52.60. Gerely: Mltchell 76.04, Spiers 73.67. Birks 72.73. Kalapács: Leffler 58.17. A Mar del Plata-i nemzetközi sakkversenyen résztvevő Vaszilij Szmiszlov csütörtökön töltötte be 41. életévét. Az Argentin Sakk Szövetség ebből az alkalomból díszvacsorát rendezett a kitűnő szovjet versenyző tiszteletére, és sakktábla alakú tortával ajándékozta meg. (MTI) Április 4-én Londonban az angol labdarúgó-válogatott így áll ki az osztrákok ellen: Springett — Armfield, Swan, Wilson — Anderson, Flowers — Connelly, Hunt, Peacock, Haynes, Charlton. Az angol szakkörökben meglepetést keltett a 24 éves Peacock beállítása, aki csak rövid idő óta játszik középcsatárt egyesületében, a Middlesbroughban. Rajta kívül újonc Anderson és Hunt is. Az osztrák csapatot Decker előreláthatólag csak vasárnap jelöli ki, annyi azonban biztos, hogy Hanappin kívül nem számíthat az ugyancsak sérült Nemecre sem. (Sidney, március.) Akadozó rendezés, vérszegény érdeklődés és általában közepes eredmények jellemezték a Sidney-ben tartott idei ausztrál férfi atlétikai bajnokságot. Mint már a múltban annyiszor, most is ,,kitettek” magukért a bemondók. Sikerült elérniök, hogy a nézők valóban csak nézelődtek, mert néhányszor még az indulókat sem mondták be, a helyezettek eredményeit pedig egyszer sem közölték velük. Igaz, alapjaiban véve nem akadt sok közölni való, mert a legtöbb számban még a győztes eredménye is elmaradt a várakozástól. A vágtaszámokban aránylag jók voltak az átlagok. A TÍZÉVES ARANYÉREM Már több mint 12 éve, hogy egyre szaporodtak, nagyobbodtak, szépültek az érmek a lassan már kicsinek bizonyuló vitrinben. Vitatkoztak is egymás között: „Én érek többet! — Engem jobban szeret a gazdám!”, míg egy szép nyári napon egyszerűen végeszakadt minden civakodásnak. Új, sárgán csillogó érem került a középső polc legközepére. Egyik oldalán dombormű, amint a győztes atlétát társaik a vállukon vive ünnepük, a másikon pedig babérkoszorút tartó nőalak mellett a felírás: XV. Olympia, Helsinki, 1952. így hát minden kis „vitrinlakó” megelégedésére volt már megfelelő, rangos családból származó vezérük. Amelyek nála korábban nyertek „polgárságot”, azért voltak büszkék, mert állították, hogy bizony csak rajtuk keresztül, az ő segítségükkel nyerhette el új társuk a vezéri címet, amelyek pedig már az ő uralkodása alatt lettek alattvalói, Zokszó nélkül ismerték el felsőbbségét. Gazdája, Szilvási Miklós, aki egyben az 1952. évi helsinki olimpia „kötöttfogású birkózás váltósúlyú olimpiai bajnoka” cím tulajdonosa is, most itt ül előttünk. Furcsa kérdést teszünk fel neki: — Mondd Miklós — mit adtál érte? Először nevet, majd elgondolkozik. Látszik, hogy sok minden jut egyszerre eszébe és a kedves gondolatokat dédelgetve válasza egyre késik. •— Hátrább az érzelmekkel öregem — mondjuk kegyetlen szívvel — minket csak a száraz tények érdekelnek. Mi volt az ára? £ — Hosszú, keményen átdolgo £ zott inasévek, sok versenyzés^ és néha bizony lemondás is. ^ Elég száraz? — Egy kicsit túl tömör meg- ^ fogalmazásban adtad elő. Nem lehetne egypár érdekesebb, fontosabb részletet is megtudni? ^ — Tizennégy éves voltam, fs amikor 1939-ben a BVSC bir- kózó-szakosztályába léptem. Számomra több szempontból is szerencsés választás volt. A vasutas birkózók szakosztályá- ban ugyanis az időben igen sok , jóképességű, sőt már befutott versenyző akadt, akiktől renge- teget lehetett tanulni. Itt első-sorban Kovács Gyula, sokszoros válogatottunk segítségére gonddoalok, aminek, véleményem szerint, igen sokat köszönhetek. A másik kedvezőbb lehetőséget pedig a vasúti szabadjegy nyújtotta, mert lehetővé tette, hogy sokat versenyezhettem, hiszen nem kellett az utazási költsé- gekre gondolni. — Sokat versenyeztél? — Amennyit csak lehetett. Szerintem csak versenyeken le-het versenyezni tanulni. — Ezek szerint te magad vagy állításod élő bizonyítéka. És ilyen felkészülési „felfogás” mellett hány év múlva lettél válogatott? — 1946-ban. A rákövetkező évben a prágai EB-n negyedik, majd 1948-ban Londonban második lettem. Közben sok sikeres válogatott szereplésem is volt, de a „nagy előrelépést" számomra mégis az 1950-es év jelentette, mert — Matúra Miska bácsi segítségével — már akkor megkezdtem a Helsinkire való felkészülést. — Új módszerek, nagy remények filapon? — Majdnem úgy. Miska bácsi már akkor is, igen felkészült szakember volt és — mai szememmel nézve — egyik legnagyobb erénye az volt, hogy azonnal meglátta az újat. Versenyekről soha sem jött haza üres tarisznyával, az ellenféltől is tudott tanulni. Az edzésadagot pedig külön „receptre” írta fel mindegyik birkózójának. Nekem mindig különlegesen nagy adag jutott. Futás, kötelezés, expanderezés, súlyemelés, súlyzózás, és saslengések, erőgyakorlatok korláton, nyújtón. Ezek szerepeltek — kiegészítő munkaként. A birkózóedzéseken volt nap, amikor a délelőtti és délutáni edzésen is váltott, legtöbb esetben nagyobb súlyú ellenfelekkel találkoztam. Szóval én mindenből nagyobb adagot kaptam, mint a többi. Nem azért, mint ha ők nem lettek volna hajlandók többet dolgozni, hanem mert Miska bácsi szerint az én fizikumom a többletterhelést is elbírta. Sőt, kellett neki, így is volt. — Igaz, hogy Helsinkiben, amikor fogyasztanod kellett, egyfolytában 45 percet köteleztél? — Igaz. Honnan tudod? — Miska bácsitól. Azt mondta, hogy mások már félidőben kidőltek volna. — Nem tudom. A lényeg az, hogy sikerült Anderssonnak a londoni vereségért visszavágnom és megnyernem azt a versenyt, amelyre két éven át lelkiismeretesen készültem. — És utána? — 1953 Nápoly, VB második hely, 1954, budapesti FVB első hely, 1956, Prága, 7 nemzet versenye első hely. Utoljára 1959 októberében az olasz—magyar válogatott mérkőzésen birkóztam. Győztem, és azóta nem léptem szőnyegre. Mielőtt megkérded, hogy miért is hagytam abba, azt is elmondom. Helsinki után egy kicsit elengedtem magam, hízni kezdtem, rettentően sokat szenvedtem a fogyasztás miatt. Az edzést már kevésbé bírtam, nem volt „szívem” komolyan újrakezdeni. Az utolsó években váltósúlyról felmentem középsúlyra, a végén már ahhoz is 7—8 kg-ot kellett fogyasztanom minden versenyre. Nem akartam tönkretenni az egészségemet és így búcsút mondtam a versenyzésnek. — Azt hiszem, így is száznál többször voltál válogatott? — Igen. És ha jól számoltam, válogatott „teljesítményem” 80 százalékos volt. — Munkahely? — Rendőrszázados vagyok. — A birkózáshoz már semmi közöd? — Dehogy nincs. Járok a TF hároméves szakoktatói tanfolyamára. Edző szeretnék lenni, de egyelőre — beosztásom miatt — , még nem tudok rendszeres edzősködést vállalni. — Nos, mint nagymúltú versenyzőnek és „félig kész” szakoktatónak mi a véleményed utódaidról, birkózóink jelenlegi munkájáról, felkészültségéről. — Csak amit hibáztatok. Jó? — Halljuk! — Először is véleményem szerint élversenyzőink részére kevés olyan versenyalkalom van, amely teljes terhelést jelentene részükre. A decemberi egyéni bajnokság és a toledói VB között például jóformán csak a csapatbajnokságot lehet ilyennek tekinteni. A keretedzéseken ezzel ellentétben állandó versengés folyik, noha ezeket az alkalmakat a tanulásra, a tovább fejlődésre kellene fordítani. Az alacsonyabb osztályokban pedig a birkózók fejlődését az élcsoporttól való szinte teljes elszigeteltség gátolja, késlelteti. íme: így látja Szilvási a hibákat. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem látja az erényeket is .. . Sákovics József Három újabb „rivierás" Hétfőtől ismét Cannes-ban folytatódik a teniszezők rivierai versenysorozata. A filmfesztiválok híres városában a mezőny három újabb magyar teniszezővel gyarapszik. Bajnoknőnk, Körrmöczi Zsuzsi, és Davis Kupa csapatunk további két játékosa, Katona és Zentai is részt vesz már a cannes-i találkozón. Bajnoknőnk tehát a múlt évi közép-amerikai kirándulás után ismét a francia tengerparton rendezett bemelegítő jellegű versenyeken készül az újabb idényre. — Milyen reményekkel és tervekkel indul? — kérdeztük elutazása előtt Körmöczitől. — Évek óta nem hátráltatta annyi nehézség téli előkészületeimet, mint az idén — hagzott a válasz. — Karfájásom miatt nem tudtam készülni úgy, ahogyan szerettem volna és ezért voltam kénytelen lemondani már előzetesen az újabb tengerentúli meghívást is. Sérülésem gondos orvosi kezelés után csak nemrég jött rendbe és így nem is várok magamtól különösebb eredményeket. Számomra jelenleg az a legfontosabb, hogy az igazi nagy versenyekre jó formába lendüljek odakinn ... Körmöczi Zsuzsi három rivierai verseny után tér haza, majd különösen az idény első fele ígérkezik számára mozgalmasnak, hiszen Párizs és Wimbledon előtt még Rómában, azolasz nemzetközi bajnokságon is sze- retne indulni. Versenyekre szóló meghívása akad egy tucatos s így további tervei még nem alakultak ki véglegesen. Katona és Zentai személyében ) egy „öreg” és egy „újonc” utazott a Riviérára. — 1957-ben játszottam utoljára hasonló előkészítő verse- nyeken — mondta Katona. — A jelenlegi kiküldetésnek nagyon örülök, mert az a tapasztalatom, hogy az előversenyeken meggyorsul a formábahozás. Én pedig szeretnék az idén nagyon jól játszani, hiszen negyven éves leszek, s lassan már búcsúzni akarok a versenyzéstől. Remé-lem, sikerül újból bejutnom a Davis Kupa-csapatba, amelyben szeretnék eredményesen szere- pelni ... . Az ,.újonc'', a Riviérán első alkalommal versenyző, 28 éves, Zentai pedig végre hazai formáját, eredményeit szeretné elérni külföldi ellenfelekkel szemben is. Mire e sorok eljutanak az olvasókhoz, a vonat már messzire jár három teniszezőnkkel, s néhány hét múlva az is kiderül, kinek vágya, terve vált valóra a napsütéses francia tengerparton? V. D.