Népsport, 1962. április (18. évfolyam, 63-84. szám)

1962-04-10 / 70. szám

Az EK-elődöntő tanulságai Vasárnap este hat óra előtt néhány perccel a férfi röplabda Európa Kupa budapesti elődön­tőjében utolsót harsant a játék­vezetői sípszó a Rapid Buda­­est—State Francais mérkőzés végén. Az elődöntő során minden tekintetben kiemelkedett a Rapid együttese, amelyben kivétel nélkül rend­­kívül erős fizikumú játékosok szerepeltek. Ez a csapat nemcsak a védekezésben múlta felül vala­mennyi ellenfelét. A legszelleme­sebben is készítette elő az akció­kat, ütőereje pedig valósággal félelmetes volt. Szinte nem is lehetett­­ megkülönböztetni az ídó-, illetve a feladóhelyen sze­replő játékosokat, hiszen Fieraru és Dragán, az együttes két fel­adója csaknem olyan biztonság­gal ütötte be a labdákat, mint például Corbeanu és Pavel. A csehszlovák Dukla Kolin is igazolta jó hírét, bár "meg kell egyeznünk, hogy — elsősorban a Rapid ellen — nem tudta ki­játszani teljes formáját. Paulus vezérletével a mezőnyben nagyon ,jól játszott a csapat, támadó­­j­átékában azonban nem volt elég átütő erő, így a kitűnő román együttessel szemben nem lehe­tett versenyben a győzelemért folytatott harcban. A Stade Francais jóval gyen­gébb csapatnak bizonyult. A já­tékosok nagy része a mezőny­ben lassú, támadásszövésük könnyen kiismerhető, a leütése­ket pedig elég nagy hibaszáza­­lékkal hajtják végre. A legnagyobb érdeklődés ter­mészetesen a magyar bajnok Újpesti Dózsa szereplését kí­sérte. A Dukla elleni találkozó A Rapid Bukarest—­Újpesti Dó­zsa Európa Kupa elődöntő mérkőzés egyik jelenete. A 3-as számú román Drágán ugrik fel leütni, vele szemben Gálos és Jánosi igyekszik őt sáncolni. Balról Kovács, hátul Mayer. A képen jól megfigyel­­hető, hogy a román játékos mennyivel magasabbra ugrott fel, mint a vele szemben lévő két magyar játékos, volt a torna legküzdelmesebb, legszínvonalasabb mérkőzése. Ekkor játszott a Dózsa a legjobban. A mérkőzés egyáltalán nem úgy indult, hogy ilyen szép magyar siker fog születni. Nagyot változott a találkozó képe a továbbiakban. Ebben az időszakban játszott a Dózsa úgy, ahogyan­­ azt mindenki várta tőle. A csehszlovákok to­vábbra is nagyon jó támadó­játékkal léptek fel, továbbra is alkalmazták támadójátékukban az erős és gyengébb leütések variálását, amellyel annyira ér­tik ellenfeleiket kizökkenteni a ritmusból, ez a továbbiakban mégis sokszor hatástalannak bizonyult. Mi volt ennek az oka? Az, hogy a magyar játéko­­saik nagyon feljavultak a me­zőnyben, gyorsabbak lettek, mint addig, minden labdán rajta voltak. Ezenkívül jól is helyezkedtek, aminek az lett­­ az eredménye, hogy az első lab­­­­dák rendszerint pontosan ke­rültek a feladókhoz. És­ ha a csapat támadáselőkészítése nem is volt mindig olyan szellemes, a játékosok igen pontos előre, vagy hátra történő feladások­kal, jó keresztlabdákkal sokszor elkerülték a sáncot. Ugyanakkor a kulcsjátékosok is helytálltak, akik ezeket a jól előkészített labdákat legtöbbször jól helye­zett, erős leütésekkel fejezték be Megh­ökken­tően gyenge teljesítményt nyújtott az Újpest egy nappal később a Rapid ellen. A játékosok a mér­kőzés alatt szinte földbegyöke­rezett lábbal álltak, még meg­közelítően sem lehetett látni tő­lük azt a remek mezőnyjátékot, amelyet 24 órával előbb. Ugyan­ez vonatkozott a támadójátékuk­ra is, mert az előkészítés pon­tatlan volt, a leütésekben pedig nem volt erő. A román játéko­sok ugyanakkor hatalmas erejű leütéseikkel kezükben tartották a­­a mérkőzés irányítását, amelyet a Dózsa egyszer sem tudott át­venni. A mérkőzés döntő pilla­natai az első játszmában voltak 6:6-os állásnál. Ekkor ugyanis percekig egyik csapat sem tu­dott pontot elérni. Ez végül is a Rapidnak sikerült egymás után háromszor, ami eldöntötte a játszma, s nyugodtan mond­hatjuk, a mérkőzés sorsát is. A tornának egy igen fontos tanul­sága: a magyar csapatok általá­ban nem tudnak sorozatmérkőzéseken jól szerepelni. Egy mérkőzésre nagyszerűen fel tudnak készülni, amikor azonban egymás után több mérkőzésről van szó, a játékosok­­- nem annyira fizikailag, mint inkább idegileg — nem bírják­ a nagy megterhelést. A Dózsa végeredményben a tornán elért második és az EK- ban elért harmadik helyét főleg a Dukla legyőzésével érte el, ami szép teljesítménynek mondható. A Dukla ugyanis­­a tavalyi EK- ban az egyik mérkőzésen ugyan­ezt a Rapidot győzte le és csak a két mérkőzésen elért, játszmá­kon belüli pontaránnyal esett el attól, hogy a Rapid helyett a CSZKA Moszkvával vívja a dön­tőt. Gallai László ..GWENDOJÍN, A SZŐKE SZÉPSÉG.1r A főbíró ott ült elefántcsont színű foteljében és örömmel ál­lapította meg, hogy minden a legnagyobb rendben megy. A hatalmas teremben egymás melletti pályákon folyt a küz­delem. A szépszámú közönség élénk figyelemmel kísérte az egyes mérkőzéseket és mikor taps, mikor pedig füttykoncert, tette színesebbé a szeghegyezők küzdelmeit. Egyszerre csak felbukkant a főbírói fotel előtt Haverka, a KALAC edzője. Arca sugárzott a megelégedettségtől. — Tivadar bácsi — szólt a fő­bíróhoz — minden a legnagyobb rendben megy. Ragyogóan fun­­gálnak a bírák. Különösen a sokszoros rekorderből átvedlett zsűrielnök, Szivomnya remekel. — Mondtam, hogy nem lesz itt semmi baj. Csak így tovább, gratulálok a fixiknak. A döntnöki üdvözlet után ke­rült sor a középdöntők küzdel­meire. Huculka Tivadar rendü­letlen nyugaloménál ült foteljé­ben. Még szemeit is lecsukta, hogy jobban élvezhesse a fülei­nek oly kedves versenyzajt. Hir­telen felijedt, mert árnyék ve­tődött pilláira. Kleofás Jenő, a HALAC vezetője állt előtte. — Jó, ha te is tudsz róla — szólalt meg fontoskodva. — Ez a Szivornya egyszer csak eltűnt, aztán amikor előkerült. . . Na nem mondok semmit, de a sze­mei gyanúsan csillogtak. — Csak semmi idegesség! — hangzott a válási. — Tudhatjá­tok, hogy Szivomnya mindig be­­hűti a maga adagját. Ilyenkor még jobban megítéli a szeghe­gyeket. Kis idő múlva, amikor éppen azon törte a fejét, hogy kitűnő döntnöki szereplése valószínűleg majd a nemzetközi szövetség­nek is feltűnik — futva köze­ledett Nasili. Az újabb hírnök levegő után kapkodva közölte a legfrissebb hírt: — Szivornya teljesen kész! — majd így folytatta: — Azonnal tenni kell valamit, mert az előbb is tíz másodperc alatt elfelej­tette előző ítéletét. — Rémeket látsz — csitította foteljéből Tivadar bácsi. — Szi­­vornya régi nagysága, elismert hozzáértése és tekintélye­­nem engedi meg a zűrzavart. A kö­vetkező fordulóban, meglátod, minden rendben lesz. Nem telt bele tíz perc, amikor a versenypályák közül nem na­gyon erős, de bizonytalan hang­fekvésű régi izlandi matrózdal szállt a mennyezet felé. „Gwendolin te szőke szépség. Fut a hajó, mint a szélvész. Vár reánk a tenger kékje, Boldogságunk megszülője Két nappal később valaki meg­szólította az­ utcán Huculkát. — Mondja, miért nem vitette vasárnap haza azt a bekávézott Szivornyát. Hagyta, hogy végig kabarézza a versenyt. — Miket­­ nem mond?! — emelte szemét az ég felé Tiva­dar bácsi. — Hiszen nem láttam semmit. Aztán még sokáig csóválgatta hazafelé hitetlenkedve fejét. —y. —-c. Hired­etyéd ott a V­asas? A Népstadionban a rangadó után az öl­tözők hangulata hű tükörképe volt azoknak az érzelmeknek, amelyeket a 2:1 -es ered­mény kiváltott a játékosokból. A Vasas öl­tözőjét szinte szét­vetette az öröm. A Dózsa öltözőjében le­verten ültek a játékosok, bár a szakvezetők vigasztalták őket, s azt bi­zonygatták, hogy a lelkesedéssel nem volt baj, s mindent megtettek a siker érdekében. A Népsport vasárnapi számában, a rang­adó várható kimenetelével kapcsolatban ezt írtuk: „Az Újpesti Dózsa jobb formában van, s ezért a mérkőzés esélyese, mégis előfordulhat, hogy most a tavalyi bajnok­­csapatnak jön ki jobban a lépés.” Nos, ez történt. A Vasas felnőtt a feladat nagyságához A Vasas szakvezetői bíztak fiaikban, de nagyon tartottak a Dózsától, hiszen Illov­­szky Rudolf, a kitűnő mesteredző is azon a véleményen volt, hogy a Dózsának na­gyobb a győzelmi esélye. S, hogy ez a győ­zelem mégis elmaradt - az a Vasast di­cséri. A piros-kék játékosok fel tudtak nőni a feladat nagyságához, s ez főleg lelkes, oda­adó játékukban, fegyelmezettségükben, szervezettségükben nyilvánult meg. Nem mondjuk azt, hogy a Vasas lelkesebben játszott, mint a Dózsa, de feltétlenül har­cosabban, energ­ikusabban! Lendületesen kezdett, támadólag lépett fel a Vasas, mint olyan csapat, amely fel­tétlenül győzni akar. Az első félidőben, hosszú időszakon keresztül irányították a játékot a vasasok. Ekkor bátran támadtak, Bundzsák irányított, felnyomult, kapura lőtt, s a csatárok csak olyan mértékben jöttek hátra, ahogyan azt a helyzet megkívánta. Az ötösfogat tagjai mozgékonyak, gyorsak voltak, nem hagyták lefogni magukat. A korai gól serkentően hatott a csapatra, fo­kozta harcikedvét, lendületét. S amikor a Dózsa kiegyenlített, egy gyors Vasas-táma­dás — ha Lang hibájából is —, de ismét góllal végződött! Megítélésünk szerint szünet után a Vasas egy kissé kockázatos felfogásban játszott, mert túlzottan átengedte a kezdeményezési területet, a támadás lehetőségét az újpes­tieknek. Ekkor egy esetleges kapott gól szétzúzhatta volna a Vasas győzelmi remé­nyeit. De ez nem következett be, bár a liláknak adódtak helyzeteik. A Vasas Játék­­felfogása végül is bevált. Miért maradt alul az Újpesti Dózsa ? A lilák adósak maradtak azzal a sokmoz­­gásos, fürge, ötletes csatárjátékkal, s azzal a csapatmunkával, amelyre sok tavaszi mérkőzésen képesek voltak. S ebben jelen­tős mértékben közrejátszott az, hogy né­hány kulcsjátékos — köztük Solymosi és Göröcs — nagyon mérsékelten játszott, s mások is tudásuk alatt szerepeltek — fő­leg Rossira és Lenkeire gondolunk. Ezen a napon nem volt lendítője, karmestere a Dózsának, hiányoztak azok, akik magukkal ragadták volna a többieket. Az újpestieket idegessé tette az öngól, s méginkább­ a ka­pushiba. Persze mindezzel, nem magyarázható a csapat szerkezeti szétesése! Szerintünk já­­tékfelfogásbeli hibák is akadályozták a jobb eredmény elérését. Szembetűnő volt például az, hogy a támadósor és a védelem között az első félidőben mennyire nem volt összeköttetés. Farkas lefogása miatt Soly­­mosi hátul maradt, s így az újpestiek gé­pezetéből hiányzott az a játékos, aki befu­totta volna a két csapatrész között tátongó területet, aki gyors feltörésekkel,,, tértölelő átadásokkal a csatárokhoz juttatta volna a labdát. S ha a labda mégis előre került, az ötösfogat tagjai nem tudták elől tartani. Ezek a hibák szünet után — részint a Vasas Játékfelfogása miatt — eltűntek a lilák játékából. De ekkor hiába játszottak nyomasztó mezőnyfölényben, akárcsak a Győr ellen, nem tudták áttörni a Vasas zárt, biztonságos­ védekezését. De hogyan is bir­kózott volna meg a Vasas védelmével egy olyan támadósor, amelynek tagjai ezúttal mélyen igazi tudásuk alatt játszottak? De vajon mit mond a két edző ? Vajon ők milyen benyomásokat, tapaszta­latokat szereztek a rangadón? — Számunkra döntő fontosságú volt ez a mérkőzés, mert döntetlen esetén is bizo­nyára kiestünk volna a bajnoki­ címért való versenyfutásból — mondta Illovszky Rudolf. — Játékosaink átérezték ezt, s szinte maximu­mát adták akaraterejüknek, küzdőképessé­­güknek, s jelenlegi formájuk alapján tudá­suknak is. Mi a tavaszi mérkőzéseken csak egyes időszakokban játszottunk igazán jól. S ezt nagyrészt a játékosok idegességének­ tulajdonítom. Nagy felelősséget rótt rájuk a bajnokság, az első helyet meg akarták vé­deni, s az idegfeszültségből nem tudtak felszabadulni. — Mi úgy léptünk pályára, hogy támad­nunk kell! S ez az első félidőben sikerült is. Az volt az elképzelésünk, hogy Berendi Göröcsre ügyel, Pál­­i pedig Solymosit za­varja, s a labda megszerzése után támadásba lendül. Bundzsáknak főleg indító szerepet szántam. A csatárok azt a feladatot kap­ták, hogy felváltva jöjjenek hátra, s kife­jezetten előretolt csatárt egyikük se játsszék.­­ Ezt a játékfelfogásunkat tudatosan, te­hát utasításra, csak az utolsó tíz percben változtattuk meg, amikor is szilárdabban, tömörebben védekeztünk, s Matheszt is hátravontuk. A II. félidő első félórájában nem volt szándékunk átadni a támadási te­rületet a Dózsának, s, hogy ez mégis így történt, az nem volt tudatos, hanem a játé­kosok ösztönös megoldásából adódott. Min­denáron meg akarták őrizni az egygólo­s előnyt, s ezért lemondtak a gyakoribb tá­­madásvezetésről. De végül is megőrizték a 2:1-es eredményt, s ezért nagy dicséret illeti őket. S most hallgassuk meg Kalocsai Géza dr. véleményét. — Mi abból indultunk ki, hogy egy pont előnyünk van, s jobb formában vagyunk, mint a Vasas. Úgy gondoltuk, hogy a meg­szokott támadójátékunkkal sikert érhetünk el. Persze a fiúk különleges taktikai utasí­tást is kaptak, így például: Lenkei zavarja a támadás indításban Machost, Kuharszki és Rossi pedig Bundzsákot, a hátvédek behúzó­­dással ügyeljenek Farkas kiugrásaira. — Sajnos, többen nem tudták elvégezni feladatukat. Itt elsősorban Rossira és Len­keire gondolok. Csapatjátékunk lendülete megtört azért is, mert a sérüléssel bajlódó Solymosi nem tudott igazi képességeihez mérten játszani, s Göröcs,sem tudott elsza­badulni Berenditől. -- A fiúk nagyon igyekeztek és sokat is támadtak, sokkal többet, mint a Vasas. De idegekkel kevésbé bírták. S, hogy ez így volt, abban a balszerencse is jelentősen közrejátszott. Alig kezdtünk, máris kap­tunk egy öngólt, majd Rossi és Bene elügyet­lenkedett egy-egy helyzetet, Göröcs pedig a kapufát találta el. Szentmihályinak sok védeni valója akadt, Langnak viszont alig. Egy kapushiba megpecsételte a sorsunkat! Azt hiszem, nyugodtan elmondhatom, hogy határtalan balszerencsével maradtunk alul. Ez történt az utolsó öt­ perc előtt Vasárnap délután a labda­rúgó NB I-ben közel százezer néző szurkolta végig a lelátó­kon a bajnokság utolsóelőtti felvonását, több százezren pe­dig a rádió mellett hallgatták a mérkőzések eredményeinek alakulását. Amikor azután vé­get értek a küzdelmek, csak egy dolog vált véglegessé: a Csepel kiesett az NB I-ből. A bajnoki táblázat többi he­lyén még az utolsó forduló is hozhat változásokat. Előfordul­hat, hogy­ valamennyi csapat jelenlegi helyezése megválto­zik. Bár a Vasas egy pont előnnyel az élen áll, a bajnoki cím végleges sorsa az utolsó kilencven percben dől el. A kiesés szempontjából pe­dig olyan helyzet állhat elő, amely páratlan a 14-es létszá­mú NB I küzdelmeinek történe­tében. Előfordulhat ugyanis, hogy egy csapat 21 ponttal ki­esik az NB I-ből. Ehhez ha­sonló csak 1954-ben történt, amikor a Szeged 20 ponttal esett ki. Az utolsóelőtti fordulóról az alábbiakat jegyeztük fel: 1 .:fezetek az élen A sikertelen rajt után csak nagyon nehezen tért magához a Szeged együttese. Az őszi idényben csak 8, tavasszal pe­dig már eddig 13 pontot szer­zett. Vasárnap a Tatabánya el­leni mérkőzésen mindkét együt­tesben csak a fedezetek nyújtot­tak kifogástalan teljesítményt. Kővári és Zallár, illetve Laczkó és Szepesi motorja volt csapa­tának. Szinte ők vitték, irányí­tották társaikat. Mészárosnak és Grosicsnak viszont alig-alig akadt dolga. Ez annak a bizo­nyítéka, hogy mind a tatabá­­­nyai, mind pedig a szegedi csa­tárok gyenge formában játszot­tak vasárnap. A szegedi szur­kolókat most már csak az vi­gasztalja, hogy valószínűleg ak­kor is bent marad a csapat, ha vasárnap mindkét pontot Salgó­tarjánban ,hagyja. A győzelem kulcsa Nem lehet azt állítani, hogy a Ferencváros könnyű ellenfelet kapott vasárnap, hiszen a kiesés Góliszony A Bp. Honvéd mérkőzés után szomorúan távoztak­­a csepeli szurkolók. ,,Nem lehet mérkőzésről mérkő­zésre ennyi gólhelyzetet büntetlenül kihagyni” ez volt a távozók egyöntetű véleménye. Tegyü­­­k hozzá, hogy joggal. Nemigen akad olyan együttes az NB I-ben, amelyik annyi gól­helyzetet kihagyott volna, mint a Csepel. A gólhely­zetek kihagyásában vasár­nap a fiatal jobb­szélső, Kalmár járt az élen. Az egyetlen csepeli gólt ugyan ő lőtte, de négy olyan helyzetet hagyott ki, ami­kor mér­­csak a kapussal állt szemben. A csepeliek góliszonyát tetőzte meg, hogy Ughy a 11-est sem tudta a hálóba lőni. Ekkor sóhajtott fel az egyik szur­koló: „Ez bizony szomorít búcsú az NB 1-től”* ellen küzdő lelkes ózdiak, a baj­nokság folyamán a Ferencváros és az Újpesti Dózsa kivételével minden fővárosi csapatot legyőz­tek. Még az sem csorbítja nagy­szerű fegyvertényüket,­hogy győ­zelmeiket főleg odahaza érték el. A zöld-fehérek a következők­nek köszönhetik nagyarányú, szép győzelmüket: a támadósor­ban két gyors szélső rohamo­zott. Orosz személyében jó irá­nyítója volt az Ötösfogatnak, az örökmozgó motor szerepében Rákosi kiválót nyújtott, szinte minden csatár próbálkozott ka­­puralövéssel. A hátsó alakzatok­ban sem akadt bizonytalan pont. Kitűnő erőben vannak a zöld-fe­hér játékosok. Joggal tapsolhat­tak vasárnap délután a Ferenc­város szurkolói. Nagy csalódás Pécsett A pécsiek tavasszal a vártnál jóval gyengébben szerepeltek. Ebben kétségtelenül közre­játszottak a sérülések is. Külö­nösen a támadósor kulcsemberé­nek, Dunai I-nek a kiesése fosz­totta meg a csapatot karmeste­rétől. A Salgótarján ellen is hiányzott az a játékos, aki képes tartani a labdát és társait hely­zetbe hozni Ezúttal a védelem gyakori , bizonytalansága­ is tetézte a­ bajokat. Nem vált be Halasinak a csatársorban való szerepeltetése sem. A fedezet poszton, igen hasznosan küzdő játékos a korábbi hetekben sem csillogtatott csatárerényeket, de míg Tatabányán, Kispesten és otthon az U. Dózsa ellen taktikai okok indokolták ezt a szerepel­tetést, a Salgótarján ellen ter­vezett nyílt támadójátékot Halasi egyáltalán nem segítette elő! Sőt. A mérkőzés után Szolka Ferenc kezét szorongatták leg­többet játékostársai. Meg is ér­demelte. Mert a fedezet végig szellemi vezére volt annak az átgondolt védekezésnek, amely talán a bentmaradást jelentő Salgótarjánnak. A bányászcsapat azonban nemcsak védekezett, hanem a szorgalmas László és a robbanékony Dabl révén hely­zeteket is teremtett. ' :­­ \\\\\\\\\\v\\\\\v\\\\\\v\\\\\\\\\\\\\\ Még csak a 2. percben járt az óramutató a Ferencváros­i Ózd mérkőzésen, amikor Rákosi a 16-os sarkáról éles lapos lövést eresztett meg és a labda a bal kapufa tövéről a hálóba perdült. Katona hiába vetődött. Kisebb pálya - kevesebb idő Kétségtelen: lehetett volna valamivel ünne­pélyesebbé tenni a ser­dülő vízilabda-bajnok­ság nyitányát, mert bi­zonyos, hogy évek­ múl­va is emlékezni fognak erre a napra: 1962. áp­rilis 8. reggel 8 óra. Ek­kor kezdődött meg az Újpesti Dózsa — Csepel Autó mérkőzéssel az első ízben kiírásra ke­rült serdülő vízilabda­­bajnokság. Riskó játék­vezető működött ezen a mérkőzésen, amely — valljuk be — elég gyen­gécske játékot hozott. De később, ahogyan elcsendesedett a szél, kisütött a tavaszi nap, már vidámabbak lettek az arcok, mert egyre jobb és­­jobb csapatok szálltak a vízbe. M is érdekes: még jó­formán el sem kezdő­dött a bajnokság, máris kialakult egy bizonyos rangsor a résztvevők között. Az edzők máris tudják az erőviszonyo­kat, kik a legjobbak és melyek azok a csapatok, amelyek még a vízilab­dajáték „gyerekcipőit”, hordják.­. ««"A »» — Fiúk, lőni, lőni! — adta ki az utasítást az egyik edző. — De hiszen még, el sem tudják dobni ren­desen a labdát — hang­zott a korláton kívülről a megjegyzés, amelyben nem volt­­ rosszindulat, csak a tényt rögzítette. Ám helytelen volna azt állítani, hogy a ser­dülő bajnokság első for­dulójára ez volt a jel­lemző. Nem volt, túlságosan nehéz meglátni azokat a fiúkat, akik már most, az első szárnypróbálga­tások idején, csillogtat­ták tehetségüket. A Tipográfia Lehoczky nevű játékosa ügyes mozgásával, szemfüles­­ségével, lövőkészségé­vel tűnt fel. A hosszú­­karú Szívós az FTC-ben könnyedén dobálta a gó­lokat. Ugyanígy meg le­hetett találni a Vörös Meteorban, és a BVSC- ben is azokat, akik már kitűntek társaik közül. • • • • • Feltétlenül helyes, hogy valamivel kisebb méretű pályán rendezik a serdülő mérkőzéseket. Sokszor még a nagyok sem tudják bejátszani az egész játékteret, hát még a serdülők, akiknek többsége elég hiányos úszástudással rendelke­zik. — A szakbizottság azt javasolta, hogy 4x4 perc legyen a játékidő — mondta Brandy Jenő, de ezt nem fogadták el. Pedig a kisebbek — itt a példa — nem bírják a hoszabb időt Valóban helyes lett volna a javaslatot elfo­gadni. Még akkor is, ha vannak csapatok, ame­lyeknek a 4x5 perc nem­ okoz gondot. De hivat­kozni lehet például a labdarúgásra, ahol az ifjúságiak (még a válo­gatottak is!) csak két­szer 40 percet játsza­nak. Lehet, hogy a BVSC vagy a Meteor gyerekei könnyen bírják a 4x5 percet, de a többség­e nem. Igaz, hogy a csere­­játékosok szerepelteté­sével mód van a fárad­tak pihentetésére. Ám a csapatok nem túlságo­san élnek a Csere lehe­tőségével s mindig akad 4­—5 játékos, aki vé­gigjátssza az eg­ész já­tékidőt.2­ 0­0 Sok játékos kapcsoló­dott b­e a serdülő baj­nokság révén az edzői munkába,­­mások pedig a bíráskodásba. Sőt van­nak, akik mind a ket­tőbe, így például a V. Meteor serdülő csapatá­nak edzője Szirtes, a Bp. Honvédé. Hevesi, a Csepel Autóé Baktay, a Tipográfiáé pedig Dom­­by lett. Ez is a serdülő baj­nokság nyeresé­gszám­lá­ján szer­epel.(várszegi) Hat gól . A Népstadionban nem | csalódtak azok a szur- ! kólók, akik kíváncsiak vol- ; ; tak a nagy rangadó elő- , ; mérkőzésére is, mert az | | MTK—-Győr mérkőzésen a ‡ ; 6 gólon kívül időnként igen | ! jó mérkőzést láthattak. ; | megerősített győri hátsó ; ; alakzat az első félidőben ! ; elég jól állta a kék-fehér­­ csatárok kezdeményezé­­seit. Szünet után az első ,­­ húsz percben a kék-fehé­­­­rek kitűnő játékkal lep­ték meg szurkolóikat.­­ Gyors, kevés húzásból , szőtt akciók, fürge kiug­­­­rások jellemezték ezt az­­ időszakot és mire a ven­­­­dégek felcsúdtak, Barna már negyedszer kaparta­­ ki a hálóból a labdát. Di­­­­cséretükre szól a győriek-­­­nek, hogy a 4:0 ellenére­­ sem adták fel a küzdel-­­­met, és sikerült is két gól-­­­la­ szépíteniük. . Ismét a lestaktikáról Rendkívül alacsony színvona­lon és lanyha iramban folyt a Komló — Dorog mérkőzés első fél­ideje. Mindkét csapat játékosai szinte egymás hibáiból éltek. Rá­adásul a komlóiak biztonsági já­tékuk miatt csak szórványosan támadgattak, akkor is csak 2—3 emberrel — nem adva fel egy pillanatig sem a kapu előtti tér őrzését, a d­orogiak pedig egé­szen lagymatagon játszottak és ami a hazai szurkolók számára a legbosszantóbb volt, körülte­kintés nélkül. Ez azt jelentette, hogy csaknem minden támadá­suk leshelyzeten akadt el. Foly­tatódott ez a II. félidőben is, csak akkor az színezte kissé a játék folyását, hogy a komlóiak bát­rabban támadtak, talán látva azt, hogy ez a dorogi csatársor nem bír még a kevésbé megerősített védelemmel sem. Vonatkozik ez elsősorban a lestaktikára. Ezt ugyanis igen jól alkalmazták a komlói védők. f Kedd, 1962. április 10. ’3

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék