Népsport, 1962. augusztus (18. évfolyam, 150-171. szám)

1962-08-02 / 150. szám

Körséta az atlétikai pályákon - A BAJNOKSÁG ELŐTT ! Három nappal az országos atlé­tikai bajnokság előtt körsétát tet­tünk azoknak a fővárosi egyesü­leteknek edzésein, amelyeken a legtöbb esélyes található. Hogyan, mire — és milyen esélyekkel — készülnek a bajnokságra! A szemlét Budán, a Vasas-atléták pasaréti otthonában kezdtük. A domboldal víztelenítésével kapcso­latos csatornázási munkálatok még látszanak a pályán, de hétfő óta már a futópályát is használ­ni lehet. Élénk, mozgalmas a kép. A bejáratnál Markó Margit rajt­gyakorlatokat végez biztatóan, és reméli, hogy az idei négy 11.8 után a bajnokságon végre sikerül a 11.7 is. Antal Márta is nagyon készül­t legalább 52 m-es gerely­hajításra. A futók közül Sütő csak 10 000-en indul, Porsch viszont mindkét középtávon, és nagyon ígéri, nem lesz „kocogás". A hangulat általában bizako­dóbb, mint tavaly volt. Harsányi Gusztáv, az egyik edző szerint: — Négy bajnokságot várunk — Markó, Antal, Porsch és esetleg Sütő révén. Persze, az esélyesek közé szá­mít kívülük Klics és magasugrás­ban a tavalyi váratlan győztes, az ifjúsági Szücs Éva is. A Csörsz utcai pálya meglepően csendes. A TF re­ménységei közül Eckschmidt ép­pen most készül az öltözőbe. A többiek máshol, vagy talán még vidéken tartanak edzést. Vendég­ségben itt található Zsivótzky, és újdonsült csúcstartónk, Nagy Zsiga, aki­­ nagyon kíváncsian várja Varjú helsinki eredményét. A MAFC-pályán viszont annál élénkebb az élet. Mindenki a fedélzeten, mindenki szorgalmasan készül s együtt van valamennyi esélyes — Nagy ki­vételével. A „nagy" hosszútáv­­futó-hármas. Szabó dr. Szeke­res — és vendégként — Pintér most még vidáman fut egymás mellett, de a hét végén ádáz küz­delemre készülnek. — Mindkét távon indulok — mondja egy kör séta közben Szabó dr. — szeretném megvédeni 10 000-es bajnokságomat és el aka­rom érni a szintet. Pintér is duplázik. Szekeres vi­szont amiatt bánkódik, hogy 1500-on nem indulhat, mert ez ütközik az ötezerrel. Mindkettő­jük nagy vágya: végre bajnoksá­got nyerni! Kazi Olga csak 800-on remél győzelmet, mert szerinte 400-on Németh és Munkácsi esé­lyesebb. A többiek közül Török­től (aki új üvegrúdját Pécsett si­keresen próbálta ki), a vágtázó Rozsnyaitól és a négy számban is induló Csányitól várnak jó szereplést. Folytassuk a sétát Pesten. A Csömöri úton lassan gyülekeznek az atléták, de bajnokjelöltet hiába keresünk, úgy látszik, hogy ők máshol edze­nek, így hát Gyursánszky János, a Vörös Meteor szakosztályveze­tője­­mondja el, hogy Mácsár az idén is 5000 m-rel „melegít" be az akadályra, Rózsavölgyiné pedig gáton és távolban a bajnokságon is szeretné megismételni diósgyőri győzelmét. A Tüzér utcában, a Honvéd fellegvárában a hosszútávfutók kivételével — akik a Népligetben tartják edzé­süket — minden esélyes jelen van, serényen végzik az utolsó „simitásokat”. A válogatottak láthatólag már kipihenték az athéni út, főleg a meleg és az éj­szakába nyúló versenyek fáradal­mait. A rövidtávfutók éppen rajtol­nak. Közülük Csutorás és az ifjú­sági Gyulai nagy fába vágta a fejszéjét, mindhárom távon rajt­hoz állnak. — Tudom, hogy idegileg is na­gyon nehéz feladat lesz, de sze­retném mind a három bajnoksá­got megnyerni — mondja Csuto­rás. A fiatalabb hosszútávfutók —­­ Kiss, Szentlványi, Szerényi —­ 5000-re összpontosítanak, valószí- í nűleg Iharos csak itt indul, és­ ezt a távot választja majd Rózsa-­ völgyi is. Az ugrók közül Naszály­i új csúcsban reménykedik, Kalo-­­ csal pedig a rohamát próbálgatja­­ (bizony rá is fér__) A női szá-­­ mokban Bognárban és 400-on az­­ újra formába lendülő Mihalovits-­­ ban bíznak. A vezetők, az edzők persze la-­­ tolgatják az esélyeket. Papírforma­­ szerint kilenc bajnokságra számí­­­­tanak, de lehet azért több is... ! Az utolsó állomás a Megyeri­­ úti stadion. Az U. Dózsa házatáján is nagy a sürgés-forgás, még az­­ esti szürkületben is szorgalma­­­­san edzenek az atléták. De­­ a­­ szakosztály vezetőit ezúttal nem­ elsősorban a várható győzelmek,­­ hanem más problémák foglalkoz­tatják.­­— Állandóan hangoztatjuk, hogy­­ a hazai versenyeket a nagy nem-­­­zetközi események felkészülési­­ állomásának kell tekinteni — mondják. — Ha a szövetség nem tudja rávenni erre az egyesülete­ket, megvalósíthatja saját maga, illetve megvalósíthatná. Sajnálat­tal vettük azonban tudomásul, hogy ki tudja, miért, a kalapács kivételével a dobószámokban az idén nem lesznek selejtezők s a futószámokban is annyira korlá­tozták az indulókat, hogy közép­futamokat nem is tartanak. Női 400-on pedig csak egyszer kell futni a bajnoki címért. Hát a víz­­ivást csak prédikáljuk? Bizony, a lila-fehér vezetőknek van igazuk e problémák hangoz­tatásakor. Az esti szakosztályvezetőségi­­ megbeszélésén azután szó esett már az esélyekről is. Nem titkol­ták, hogy Retezártól és Kontsek­­től biztos bajnokságot remélnek. Szentgálitól tavalyi bravúrj­a meg­ismétlését várják, azután van esélye Rábainak, Heldtnek, Cza­­palainak, a gyalogló Balajczának, Németh Idának (gáton , 400-on) és­­ nem tartják lefutott verseny­nek a női súlylökést és a másik két férfi gátfutószámot sem. A röplabda NBI két váratlan újoncáról Nem kis feltűnést keltett ta­valy, hogy a Vasas Izzó férfi röplabda-csapata bejutott az NB I- be. Az történt ugyanis, hogy az együttes, miután a Bp. I. osz­tályból felkerült az NB II-be, onnan két év leforgása alatt az ország legjobbjai közé küz­dötte fel magát. Az Izzó ezzel a teljesítménnyel valóban komoly fegyvertényt hajtott végre, de az idén a Zuglói Danuvia férfi csapata még nagyobb bra­vúr részese volt. A zuglóiak az 1960—61-es bajnokságban elsők lettek a Bp. I. osztályban, majd egy évvel később az NB II- ben a Bp. Postás mögött megszerezték a második helyet, ami az NB I-be jutásukat jelen­tette. Amire tehát az Izzónak két évre volt szüksége, azt a Danuvia egy év alatt érte el. öt évvel ezelőtt, amikor a csapat csak a hatodik helyen állt a Bp. I. osztályban, a veze­tők és a játékosok még alig gondoltak arra, hogy bejutnak az NB II-be, mint ahogy arról sem mertek álmodni, hogy ez­után egy évvel később már a legmagasabb osztályban fogják ütni a labdát. Az együttes kitű­nően kezdett az őszi idényben, s szereplését tavasszal még job­ban folytatta, hiszen az első három tavaszi forduló után az első helyen állt, úgy látszik azonban, hogy a játékosok ,,megijedtek” attól, hogy való­ban NB I-esek lesznek, mert ide­gesség lett úrrá rajtuk, ami vereségeket eredményezett. A küzdeni tudás, az akaraterő azonban végül is felülkereke­dett az idegességen, s ha elsők nem is lettek, a második he­lyet sikerült megszerezniük. A csapat erénye a lelkes, jó me­zőnyjáték, hibája a viszonylag gyenge támadójáték, valamint a sok veszekedés a néhány játé­kos részéről. Az NB II két bajnoka, vala­mint a Z. Danuvia mellett az NB I negyedik újonca a Szegedi Spartacus női csapata. Ez az együttes sem mert álmodozni az NB I-be való jutásról, hiszen éveken át kö­zépcsapatként szerepelt, sőt, volt időszak, amikor a kiesés ellen is küzdött. A múlt év ele­jén is az volt a jelszó: „Bent­maradni az NB II-ben." Ám, ami­kor az őszi idényt a lányok tíz győzelemmel és egy vereséggel zártak, felcsillant előttük a fel­jutás reménye, és­­ feljutottak. Persze, ebben a bajnokságban a játékosok már nem mulaszt­hattak, hanem rendszeresen jártak az edzésekre. Palásthy Pál, a csapat edzője az őszi idény végén összehívta játékosait és megbeszélte velük a teendőket. Már január első napjaiban megkezdték a felké­szülést. Mindenki szívesen vállal­kozott a „plusz munkára", mert szemük előtt lebegett a nagy cél: bejutni az NB I-be. A tava­szi idény mégsem sikerült úgy, ahogyan azt szerették volna. Jó­­néhány mérkőzésen idegesség, kapkodás lett úrrá a játékoso­kon, a békéscsabaiakkal folyta­tott igen izgalmas versenyfutás­ból azonban végül is a szegediek kerültek ki győztesen. Mindösa­­sze egy játszmával előzték meg a békéscsabai lányokat, ez az egy játszma azonban az NB I-be jutásukat. Jelentette. (gallai) ! Ki­ a szabadba... ! A szabadtéri játékot a­z 1' kosárlabdában vélemé­t­y­­­nyem szerint minél előbb~­s meg kell valósítani. Ne- S künk, a SZEAC csapatának I azért is előnyös lenne a ||i szabadtéren való játék, mert r). Szegeden a Rókusi Torna­­i­ csarnok pályája kisméretű. ■I1 Ha idegenben 26x14-es mé­­r­retű pál­yán szerepelünk, 2. legtöbbször nem tudnak helytállni a fiúk, és a­ki­­t is kapunk. Ha szabadban len- n■ nének a mérkőzések, vala-­­ mennyi csapat mindig sza­­­­bályos méretű pályán ját­szatai. A szabadtéren való­­ó játék sokkal egészségesebb tfi is, mivel friss levegőn ját- is­­szanak a csapatok, s nem J' a teremben gyakran elhasz- T nált levegőben. Sürgősen 2] szükség lenne típus tervek J, készítésére, hogy a már is meglévő és jól megalapo­zott salakpályákat minél ♦ olcsóbban és minél egyszer •J* rűbben át lehessen alaki-­í tani, bitumenes pályákká. Új pályákat nem kellene ki építeni, mert szabadtéri pá­­l­­ya véleményem szerint is elegendő van az ország­ I­ban, csak a pályák talaját­­ kellene megváltoztatni. J. (Kovács Imre dr., a ti SZEAC kosárlabda-c€ka­­ti patának edzője.) Az a bizonyos középmezőny M­eglepetéssel láttam m­e a labdarúgó átigazolások nyilvánosságra kerülése­kor, hogy NB I-es csapataink többsége ezt az alkalmat játékos­állományának nagyszabású ki­cserélésére használta fel. Nagyszerű, gondoltam ma­gamban, ez egészséges vér­keringést jelent, nemcsak él­csapataink játékosállománya frissül fel, hanem új lehetősé­gekhez jutnak azok a labda­rúgók is, akik évek óta a tarta­lékok keserű kenyerét ették. Amikor azonban tüzetesebben nézegettem az újak és a távo­zók névsorát, már kevésbé vol­tam elragadtatva. Észre kellett ugyanis ven­nem, hogy a távozók között szép számban vannak, akik csak egy évvel korábban érkeztek a klubhoz és nincsenek kevesen azok sem, akiket egy-két évvel ezelőtt még mint nagy remény­ségeket tartottak számon. Nem­ kívánom vitatni klubjaink szakvezetőinek hozzáértését, hiszen jól tudom, hogy az el­múlt években az átigazolásokat az egyesületek meglehetősen felületesen készítették elő, s egyébként is gyakran előfordul, hogy egy tehetségesnek ígér­­­kező fiatal sportember egyszer­­­ csak megtorpan, valamilyen rej­­­télyes oknál fogva megáll fej­­­­lőd­ésében. Csak éppen azt nem­­ tudom, hogy az ítéletalkotás sok­­ esetben nem történt-e t­ú­­­lágos gyorsan? • De vegyük az ügy másik ol­­­­dalát. Ú­jra és újra eszembe jutnak annak a fiatal atlétának a szavai, aki néhány évvel­­ ezelőtt még a legtehetségeseb­­­­bek közé számított, ma pedig­­ alig találkozni nevével a verse­­­nyeken. „Megértettem, hogy­­ sohasem lesz belőlem nagy ver­­­senyző” — mondta beszélgeté­­­seinkkor. „Meg kellett értenem,­­ mert eredményeim nem javul­­­­tak, s egy idő után edzőm­ és­­ szakosztályvezetőm éreztette­­ velem, hogy sajnálja­m rám fordított időt és­­ költséget, csak elfoglalom a helyet azok elől, akik esetleg tehetségesebbnek bizonyulná­nak nálam.” Fokozatosan lemorzsolódott, tanulásra, elfoglaltságra hivat­kozva maradozott el az edzések­ről. S ebbe mindenki bele­nyugodott, senki sem korholta, senki sem biztatta, ma már csak alkalomszerűen jár a pályára, ellenőrzés nélkül gyakorol néha és szívességből indul el egy-egy versenyen. Ismét hangoztatni kívánom, hogy nem vitatom, az érdekelt szakemberek hozzáértését, s el­fogadom, hogy az említett fia­tal sportember sohasem váltotta volna be a tehet­ségéhez kezdetben fűzött remé­nyeket. De nem tudom elfogad­ni a bánásmódot, főként pedig a gondolkozást, amely abban a pillanatban hajlandó „dobni" a versenyzőt, amint valaki kimondja róla, hogy nem, igazi tehetség. Hajlamosak vagyunk arra, hogy végletekben gondolkoz­zunk. Ha vissza­lapozunk pél­dául a Népsportban különböző sportegyesületek vezetőinek az utóbbi időben megjelent nyilat­kozataira, megfigyelhetjük, hogy szinte kivétel nélkül foglalkoz­nak legjobbjaik, nagy remény­ségeik sportolásával és annak feltételeivel, igen gyakran ki­térnek a tömegek foglalkoztatá­sára (többnyire, sajnos, csak reólamszerűen), de szinte soha­sem beszélnek azokról, a­k­i­k a kettő között vannak, akik kiléptek az alapfokon spor­tolók közül, de nem tudtak fel­kapaszkodni a csúcsokra. A baj­noki és versenyrendszer terve­zése kapcsán is legtöbbször csak a széles tömegalapról és a kis­­létszámú, alaposan megrostált minőségről esik szó, de vala­hogy az érdeklődés körén kívül kerül az úgynevezett kö­zépmezőny, az a bizonyos rosta, amelyen a tömegből át kell jutnia a tehetségnek a csúcsra. P­edig egy ország sportmoz­galmának színvonalát sok tekintetben a középme­zőny határozza meg. Olyan ez a középmezőny, mint az ipari gyémánt. Briliáns sohasem lesz belőle, de nagyszerűen használ­ható a drágakövek csiszolására. Minél erősebb — tehát minél magasabb színvonalon edz és versenyez — egy sportág közép­mezőnye, annál kiemelkedőbb eredményekre képesek legjobb­jai és annál kisebb a sportág élvonalának hullámzása­. Például kardvívásban: többek között azért tudott a magyar sport év­tizedeken keresztül az élen ma­radni, mert e fegyvernemnek rendkívül erős középmezőnye volt, amely olimpiai- és világ­bajnokokká „csiszolta” a tehet­ségeket. A mi egyesületeink, sport­szövetségeink a legtöbb sportágban mégis fel­tűnően elhanyagolták az utóbbi évtizedben azoknak a sporto­lását, akik a sportág, az egyesület törzsgárdáját, ezt az oly fontos és érté­kes középmezőnyt alkothatnák. Velük nem foglalkoznak rend­­szeresen edzők, tőlük sajnálják az edzési és versenyzési feltéte­leket, velük szemben nem tá­masztanak számottevő felkészü­lési követelményeket. Róluk egy­szerűen tudomásul ve­szik, hogy vannak,­­ csak azért tartják őket, mert több­ségük elkergethetetlenül szívós és egyiket-másikat néha hasz­nosítani tudják a csapatbajnok­ságok, a váratlan sérülések, a pontversenyek idején. Legjobb versenyzőinktől min­den sportágban azt kívánjuk, hogy edzéseikben és eredmé­nyeikben érjék el a nemzetközi színvonalat., Ehhez azonban fel­tétlenül szükséges, hogy na­gyobb gondot fordítsunk arra a bizonyos középmezőnyre minden sportágban és minden egyesület­ben, követeljünk tőlük sokkal színvonalasabb felkészülést, s ehhez adjuk meg nekik a lehető­ségeket is. Így lesz magas a mér­cénk, amellyel tehetségeink megmérettetnek, velük csiszol­hatjuk drágakövekké a remél­hetőleg egyre nagyobb mennyi­ségben felbukkanó „nyers­­gyémántot". Ardai Aladár J­árman­­ a bajnoki rajt előtt Aligha akad a felnőttek között olyan ember, aki gyerekkorá­ban ne várt volna izgalommal egy-egy nevezetes napot. Ilyenkor azt számlálgattuk, hány napot kell még aludnunk, hogy elkövet­kezzék a várva várt pillanat. Valahogy így vannak most ezzel a labdarúgás kedvelői is. Még néhány napot kell aludniok, aztán a játékvezető sípjába fúj, és útjára indul a gömbölyű labda az 1962 — 63. évi bajnokságért. Több alkalommal is hírt adtunk már arról, hogy labdarúgó­­csapataink házatáján milyen készülődés folyik. Ezúttal három vi­déki NB I-es csapat készülődéséről számolunk be a dorogiaknak, így tehát nem csoda, hogy Dorogon most a szokottnál nagyobb várakozással tekintenek az új bajnoki idény elé. Az edzéseken a felkészülés munkáját mindig népes csopor­tok figyelik. Gyakran morajlik fel az elégedettség hangja, de olykor egy-egy saisszenés is közbecsúszik. A pályán szorgos készülődés folyik. Nincs megállás egy pilla­natig sem. Állandóan hallik Buzánszky Jenő edző hangja. Árgus szemmel figyeli játékosait, a hibákat nyomban kijavíttatja. A legutóbbi edzésen a pálya, egyik szögletében a védők csiszolgatták rúgótechnikájukat, ugyanakkor a csatárok külön­böző támadási figurákat gyako­roltak. — így megy ez nap-nap után — mondta Buzánszky Jenő —, az idő ugyanis sürget, hiszen kevés alkalmunk volt a fel­készülésre. Ezen a héten még ráadást is kapnak a fiúk, mert szükségesnek látom, hogy napi két edzést tartsunk. A csapatátépítésről a követ­kezőket mondta az edző: — A végleges csapatot még nem tudtam kialakítani. Az idő rövidsége miatt az új játékosok­­ még nem tudtak teljes mérték­ben beilleszkedni a csapat egy­ségébe. Úgy látszik, hogy a­­ rajtnál nem tudom azt a csapatot­­ szerepeltetni, amelyet elképzel­tem. Mészáros — sérülése miatt­­ — csak a héten kezdhette el az­­ edzéseket, s így rá az MTK ellen­­még nem számíthatok. A csatár­sorban Csőri sérülése okoz némi , gondot, de a szélső valószínűleg­­ rendbejön vasárnapra. A fiatalok­­ közül Szűrőim az eddigi edzések­­során­ igen jó benyomást keltett,­­s így ő már az első bajnoki mér-­­­kőzésen bekerül a csapatba. "Szeretnénk jó rajtot venni, mert , az önbizalmat adna a csapat­­­­nak. Két edző a pályán " A Salgótarján együttese so­k­­ keserűséget szerzett szurkolói­­­­nak a legutóbbi bajnokságban.­­ Éppen csakhogy bent tudott­­ maradni az NB I-ben. Ennek az­­ volt a legfőbb oka, hogy alapo­­­­san megcsappant az együttes , játékosállománya. Ez év tava­­­­szán például előfordult, hogy­­ nem volt két csapatra való já­tékosa az együttesnek. .. • A nemrégiben lezajlott ked­vezményes átigazolások során egész sereg tehetséges fiatalt igazoltak le. Éppen ezért most meglehetős derűlátással tekin­tenek a szurkolók az elkövet­kezendő új bajnokság elé. Az edzéseken nagy megelégedéssel szemlélik, hogy csak úgy nyü­zsögnek a játékosok a pályán. Dorogon­­ sürgetett az idő A bajnoki nyitány előtt a dorogi szurkolók hangulatát röviden így lehetne meghatároz­ni: új bajnokság, új remények. Az elmúlt bajnokságban a Dorog együttes­e sok örömet szerzett a két edző is foglalkozik velük. Titkos Pál a csatárokkal fogla­latoskodik, Szabó István pedig a védők munkáját irányítja. Titkos Pál is sokkal derű­látóbb, mint az elmúlt bajnoki évben volt. A felkészülésről így beszélt: — Gondjaim most kelleme­sebbek az előző évinél. Akkor előfordult, hogy öt helyre csak négy játékos állt a rendelkezé­semre. Most közel tíz egyenlő képességű csatárom van. A baj csak az, hogy kevés volt az idő a fiatalok összeszoktatá­­sára. A régiek közül Taliga még sérült és aligha játszhat az első mérkőzésen. Mindezek ellenére a tarjá­­niak sokkal nagyobb derűlátás­sal várják az új bajnoki idényt, mint tavaly.­­ Debrecen — a csapatkeresés jegyében... Aki kimegy a DVSC edzésére, annak elsősorban az tűnik a szemébe, hogy milyen népes a pálya. Lyka Antal edző irányí­tása mellett több, mint 30 játé­kos végzi a munkát. Komlóssy Imre, a DVSC régi játékosa is segít neki, és ezért két csoport­ban folyik a munka. Újak és régiek róják a köröket, gim­­nasztikáznak és különböző gya­korlatokat végeznek. Az újak között ott van Molnár, az MTK volt játékosa, a Ferencvárosból Landi és Gerendás, és az Egyetértésből Somodi. Rajtuk kívül egy sereg fiatal tehetség is látható. A színes tarkaság, a népes edzés, kétségtelenül új képe az éledő debreceni labdarúgó­­sportnak. Erről így vélekedik Thomasz Henrik dr., a DVSC labdarúgó-szakosztályának el­nöke: — Szeretnénk végre gyökeret verni az NB I-ben. Ehhez biz­tató előfeltételeink vannak, csak az a kérdés, hogy tudunk-e élni a lehetőségekkel. Ma még csak ott tartunk, hogy keressük az állandó csapatot. Előkészüle­teinket sebtében kellett végez­nünk, mert jóformán alig volt rá időnk. Pedig a régi és az új játékosok összeszoktatására hu­zamosabb idő kell. Mi különö­sen örülünk, hogy egy hetet nyertünk a felkészülésben, mert az első fordulóban nem lép pályára a csapat bajn­oki pontokért. Vasárnap a Bp. Hon­véd ellen játszunk előkészületi mérkőzést. Ez jó alkalom lesz a csapatépítésre. AZ ÉRDEKLŐDÉS­­KÖZÉPPONTJÁBAN A bajnokcsapat tagja­ i Vasárnap, amikor a tatabányai­­ országúton reggel felálltak a csa-­­­patok a 100 kilométeres ország-­­ úti kerékpárosbajnokság rajtjá­­­­hoz , sok esélyt egyetlen gárda­­ sem kapott. A ,,nagyok"* egy része a jugo-­­ szláv körversenyen „hajtott”, míg­­ két legény — talán a két leggyor­­­­sabb az országúti menők közül­­ — eltiltás miatt nem állhatott rajt­ához. Ha ugyanis Mezei és Stámusz­i az U. Dózsa együttesét erősíti —­­ gondolkozni sem kellett volna a­­ győztes megjelölését illetően.­­ Szóval nem sokkal a rajt után, igencsak meghökkentek egyesek. ) A csonka lilák fordítótól fordítóig­­ nagyszerűen hajtottak. [ — Nem bírják majd sokáig . . . — hangzott a nézők és szakembe­rek véleménye. — Török Győ­­­zőn, s Mészároson kívül a másik kettő nem lesz képes . .. Mert a ,,másik kettő”, azaz a­­ kerékpározás versenyzési részét­­már befejező Szabó Lajos, a­­,,dagsi”, meg egy vörösképű, kis­­ cingár, tépett frizurájú fiú, „va­­­­lami a Polaneczki nevű gyerkőc ” volt. ( S a 100 kilométer végén éppen­­ őket emelték legtöbbször a ma­­­­gasba. Szabó, mint a csapat lelke,­­ végig biztatta, hajszolta a gárdát,­­ a „kis srác’* pedig . . * A kis srác,­ ­ a mi emberünk, meg minden al­­­­kalommal a legbecsületesebben­­ vezette a reá eső szakaszt, s ta­­l­­án azokon a kilométereken, azok­­­­ban a percekben gurult a nyolc­­ dózsás kerék a leggyorsabban.­­ Egészen addig, míg célba érkeze­t­tek. S közölték az eredményüket:­­ — Két óra tizennyolc perc négy­ig ven másodperc!­­ — Mennyim?!!. . . « többen­­ nem akartak hinni a fülüknek.­­ Az időeredmény ugyanis azt je­lentette, hogy a csapat negyven­­három kilométeren felüli átlagot hajtott. Jobb eredményt, mint a legutóbbi olimpián a harmadik helyezett együttes! S itt volt csapattag .»• Pola­neczki Dezső is. Polaneczki Polaneczki . . . Valahol már talál­koztunk ezzel a névvel. Igen, igen! Két esztendővel ezelőtt « szép sajtója is volt akkor — a nyár elején nap mint nap olvastuk a ,,Tour de Szabolcs” elnevezésű, nyírségi körverseny eredményeit. Ahol a kezdő kerekesek sokasága bontogathatta szárnyait. S ahol a kezdők szívesen is indultak, mi­vel onnan a legjobbakat kizár­ták ... Szóval a két évvel ezelőtti „Tour”-on a miskolci vasutasok egy kis, pirosképű bringása, Po­­laneczki Dezső lett a második. Igen . . . miskolci. S ott Török Győző példáján kezdett el ke­rékpározni. A jónevű versenyző­től első­sorban a nagy akarást, a kerékpározás iránti szeretetet tanulta meg. Meg néhány for­télyt, amit versenyzés közben mindig jól lehet kamatoztatni. S a kis villany­szerelő-tanuló egyre nőtt. Kitanulta a szakmát, s­­ felkerült a fővárosba. Az Egyesült Izzóban kapott állást, a TMK-ban, a villanyszerelőknél ügyködött. S nap mint nap ke­rékpározott! Keményen, állhata­tosan. Mert. . . mert. .. szóval neki vágyai, elképzelései voltak. A szorgalmas edzések után az idén nyár derekán nagy fába vágta a fejszéjét. Már rajthoz állt a Magyar Kerékpáros Kör­versenyen. Ezernégy száz kilométer verseny egy végtében — bizony nem gyerekjáték! S nem egy alkalommal az első tíz versenyző között is olvashattuk már a ne­vét, a befutók közlésekor. Azután jött ez a százkilométeres bajnokság. A két dózsás eltiltása következ­tében a klub vezetőinek sem volt más választásuk a csapat kijelö­lésekor, mint­­ Polaneczki Dezső. Szerencséjükre . * „ A jó átlagú bajnoki győzelem­ben ugyanis a kiváló csapatmun­kán kívül a remek egyéni válla­lások, közöttük Dezső fantasztikus küzdeni tudása is döntő jelentősé­gű­ volt. S amikor a célba érkez­tek, alig lehetett megismerni. A rajtnál még pirosképű, alig húsz­esztendős gyerek arcát fehérre varázsolta a kiizzadt só. S kicsit elcsigázottá tette a fáradtság . .. De talán a négy közül ő volt a legboldogabb. Első felnőtt bajnoki aranyérmét nyerte, s nem is akármilyen tel­jesítménnyel. Tervei első lépcső­fokának megvalósulásaként... (SZ. gy.) ............­................ "*1 Csütörtök, 1962. augusztus 2. *­ ­ Csütörtök du­ s/14 órakor GALOPP

Next