Népsport, 1962. szeptember (18. évfolyam, 172-192. szám)

1962-09-02 / 172. szám

dloar meswd aiftpemyő Az ajtó kinyílik, ^ szoba végében fehérült a tele­vízió torz ellipszise. A készü­lék előtt néhány férfi és nőalak körvonala. — Üljön ide mellém, nézzük együtt, ha kedve van rá ... — tolja alám a fotelt vendéglátóm, Avar Ricsi, a barátságos kapos­vári lakásban. A Népstadionból közvetítik a Vasas—Ferencváros mérkőzést. — Sajnos, „pótkávéval” kell beérnem — súgja a fülembe a házigazda. — Egy évben, ha kétszer megyek Pestre, meccset akkor sem mindig látok. Marad — ez ... — és a televízió felé mutat. Szép, gyors, lyukrafutásos fe­rencvárosi támadás gördül a pá­lyán. Suttogóra fogom a hangom: — Maguk is tudták ezt? A fejét ingatja: — Ők szebben vezetik a tá­madásokat, gyorsabb az adoga­tásuk. Nincs igazuk azoknak, akik azt mondják, hogy mi, öre­gek szebben játszottunk. Ma más a játék. Albert cselez a tizenhatos kö­rül. Meg egy csel és még egy csel. — Odanézzen! Ezt nem csinál­tuk. Ma be akarják­ vinni a ka­puba a labdát. Mi 20—25, sőt sokszor 30 méterről is lőttünk. Gólt lőttünk. (Elmosolyodom a sötétben. Ri­csi azt mondja „mi”. Pedig úgy is mondhatná. ..én.” Az „Avar­bomba” volt a legjobb márka.) Mészöly hátulról indít. Gondo­san leteszi a labdát a szélsőnek. Pontosan a lába elé. — Amikor kilencszázhúszban játszani kezdtem és még utána is évekig, nem ismerték ezt a pontos indítást. A bekknek nem kellett pontosan passzolnia. Jó rúgótechnika, lehetőleg fordu­lásból, kapásból — ez volt a követelmény. Amit ez a Mé­szöly fiú tud, vagy Sípos Feri, akkor nem tudta senki. A Vasas vezet, adogatják a labdát hátrafelé, mindig csak hátrafelé. — Ezt sem csináltuk... — súgja Avar. — Nem emlékszem rá, hogy akadt volna a mérkő­zésnek olyan perce, amikor fel­adtuk volna a gólszerzés esé­lyét. Vége. Valaki felkattintja a vil­lanyt. A szobában otthonos fény ömlik szét. Most, igen, csak most, megláthatom a mai Avar Ricsit. i­., A haja ősz­ ak­nai Itt vall, alakja még min­dig erőteljes, a szeme a régi meleg, barátságot sugárzó. 57 éves az „újpesti” Avar. — Hányszor volt válogatott? — Huszonegyszer magyar és nyolcszor román válogatott. Tu­dom mit akar kérdezni — foly­tatja gyorsan. — Melyik volt a legemlékezetesebb? Amikor 3:0-ra győztünk Svájc ellen és — mutatja az újságot — ezt írták a címben: Avar—Svájc 3:0. Sze­mélyi kultusz volt... — és ne­vetve összehajtja a lapot. Aranyszegélyű, díszes lap az iratok között, olasz nyelven. Olyan, mint egy diploma. „Ke­resztlevél” arról, hogy Avar Ri­csi átlépte az Egyenlítőt. — Nem léptem át. Két nap­pal előtte Temesvárott eltört a lábam. Itthon maradtam. A fiúk ezt hozták nekem emlékül. Soha sem kerülhettem ki már Dél-Amerikába. Hallgatunk. Én szólalok meg először: — És most? __Két éve hogy nem edzős­ködöm — kezét lábát tapogatja. — Az ízületek... Rendes állásom v­an a cukor­gyárban, már vagy húsz eszten­deje. — És azonkívül? A tv felé int. — Láthatta. Nézem a meccse­ket a televízión. Meg kijárok szurkolni a Kaposvári Kinizsi­nek. Néha, ha Pesten van dol­gom, meglátogatom a régieket. 54-ben jegyet kaptam a szövet­ségtől a 7:1-es angol—magyar­ra. Ahogy ülök a lelátón, egy­szer csak ki ül le mellém? A Turay, aztán meg Takács II, majd Takács I, Bíró Sanyi, így adták ki a jegyeket. Alig is­mertük meg egymást. Szép nap volt... N. S. Vasárnap, 1962. szept. 2.­2 A sakkozók olimpiájáról A fizikai sportok legnépsze­rűbbé vált versenye kétségtele­nül a négy évenként megrende­zett olimpia. Az itt kivívott győ­zelemnek súlya van, a helyezés­nek tekintélye. A fontos esemé­nyeket megőrzi a film, a króni­kások feljegyzése, az emlékezet. A sakkozóik korántsem egyoldalú egyénekből álló táborára is nagy hatással volt és v­an a Coubertin­­féle olimpiai gondolat, és ezért kedvenc sportáguk legmagasabb szintű versenyét sakkolim­­p­iának nevezték el. A kü­lönbség csupán annyi, hogy ezen csak csapatok vesznek részt — kivéve az első rendezvényeket (1924. 111. 1926.). Kegyelettel idézem egykori beszélgetésünket dr. Mező Fe­renccel, aki — bár elképesztően széleskörű ismeretei közé sorol­hatta a sakkot és a sakkozás legjobbjai nevét, sőt játszmáit is — kétségbevonta a „sakk­olimpia” elnevezés létjogosultsá­­gát. Valóban, precízebb kifeje­zés lenne pl. a „csapatvilágbaj­­nokság" elnevezés, ám­ mi, sak­kozók a gondolatmenet mélysé­gét, mondanivalóját többnyire a kifejezés pontossága fölé helyez­zük. S ez esetben az olimpiai szellem mellett állunk ki. Törek­vésünket 1952 óta a NOB hozzá­­j­árulása ideéri. Jóllehet két éven­ként rendezzük meg — ellentét­ben a fizikát sportokkal. Ez év­ben a 15. sakkolimpiára kerül sor Bulgáriában, Várna közelében. Röviden tekintsük át az egyes olimpiák győzteseinek névsorát és hazánk legjobbjainak ered­ményeit. Ha az 1924-es párizsi versenyt nem is soroljuk a 15 közé, még­is megemlékezhetünk csapatunk második helyezéséről (Csehszlo­vákia mögött) és dr. Vajda 5. helyezéséről az egyéniben. Ha­son­ló az 1926-ban Budapesten le­bonyolított verseny értékelése is. Amelyen az első helyen végzett bakonyi, Négye­sy, Steiner E., Sterk, Vajda és Zinner összeállí­tású csapatunk. A két kísérleti olimpia után kikristályosodtak a szabályok. Négyes csap­atok küz­denek (két tartalékkal) erősor­rend szerint. Mindjárt a legelső, az 1927-es londoni olimpia fényes ma­gyar győzelmet hozott. A Maróczy, dr. Nagy, dr. Vaj­da, Steiner E. és Havasi ötös a 16-os mezőnyben 40 pon­tot (67%) é® elsőséget szer­zett! A Hamilton—Russel vándorser­­leget sikerült megőrizni a kö­vetkező olimpián is (Hága, 1928). A Maróczy nagymestert nélkü­lözni kényszerült válogatott 4,5 pont előnnyel végzett az esélyes USA előtt!­­ A magyar sakkozás e nagy sikerében — anyagi okok folytán tartalék nélkül — dr. Nagy, Steiner E., Vajda és Ha­vasi osztozott. III. Hamburg, 1930. Fatális balszerencse (vereség az első fordulóban a lengyelek ellen 3.5:0.5-re), majd lankadatlan küzdés­re felnyomul­vt a máso­dik helyre, Lengyelország mögé, melynek csapatában Rubinstein közel 90%-os eredményt muta­tott fel! Maróczy, Takács, dr. Vajda, Steiner E., Havasi együt­tes 47 pontot hozott össze, de a 70% sem volt elegendő a győze­lemhez. IV. Prága, 1931. Rosszul ment, 10. hely. V. Folkestone, 1933. Javulás jelei­ , holtversenyben 3 —5. helyezés. Lilienthal Itt esett át a „tűzkeresztségen". VI. Varsó, 1935. Lilienthal remekel. Szabó bemutatkozik és Réthy is beválik, maradt a 4. hely. Az USA sorrendben harmadszor győzött. Müchen, 1936. Nem hivatalos olimpia, ám a 21 csapat kö­zül ismét Magyarország csa­pata az első. Ezúttal nyolc játékos­­ (Maróczy, Steiner L., Steiner E., Havasi,­­Szabó, Barcza, Vajda, Gere­ben, Balogh, Kóródy) vívta ki a sikert. Szabó az egész mezőny legjobb „góllövőjének’’ bizo­nyult. VII. Stockholm, 1937. Második helyen végzett a Lilienthal, Szabó, Steiner E., Havasi, Vajda dr. kvintett — az Egyesült Ál­lamok mögött. Vill, Buenos Aires, 1939. Anya­gi okokból távollétünkben első Németország. Fegyverzajban hallgatnak a múzsák! Hosszú szünet a sakkozásban is. IX. Dubrovnik, 1950. Jugoszlá­via győzött. Csapatunk nem in­dult. X. Helsinki, 1952. A világ leg­erősebb „sakknemzete’’, a Szov­jetunió első ízbeni indul­t és fölényesen győz, mi a hatodik helyen végeztünk. XI. Amszterdam, 1954. Újból a hatodik hely, ismét a Szovjet­unió győz. XII. Moszkva, 1956. Immár 34 ország összecsapása. öldöklő küzdelemben született siker: a Szovjetunió mögött 2 — 3. hely Jugoszláviával, Barcza feledhe­tetlen játszmában nyer Szmisz­­lov ellen, a többiek (Szabó, Ben­­kő és Bély dr.) jól tartották ma­gukat és első ízben győzött a csapat a Szovjetunió ellen. (Azóta nem fordult elő ilyen meglepetés!) Portisch első olim­piai szereplése. XIII. München, 1958. Sorszá­mához méltó „szerencse”. Kies­tünk, bár a B-versenyt megnyer­jük. Első: a Szovjetunió. XIV. Lipcse, 1960. Sakkéletünk fellendülése és a lelkes készü­lés eredménye meghozta az ér­tékes 4. helyet. Ez Szabó, Por­­ticek, Barcza, Bilek, Kluger és Lengyel érdeme volt. XV. Várna, 1962. ?—? Senki sem próféta... I Haág Ervin, nemzetközi mester Áfiiétéctéeé Aí/eteée Szabadságukat ünnepük A Vietnami Demokratikus Köztársaság népe évfordulót ün­nepel­ő véresen kivívott sza­badságának évfordulóját. Ilyen­kor, amikor megpróbál az em­ber betekinteni egy ország éle­tébe, sokszor hajlamos arra, hogy számokban, száraz adat­halmazban adjon számot a fej­lődésről. Próbáljunk meg most szakí­tani a hagyománnyal, ne arról beszéljünk, hogy egy év alatt hány sportmestert készítettek fel, hány országos csúcs dőlt meg, vagy hány nemzetközi ta­lálkozón vettek részt a viet­námi sportolók. Szakítsunk ez­zel a hagyománnyal — egy má­sik hagyomány kedvéért. Pró­báljunk meg hangulatképet fes­teni néhány odavetett vonással, hogyan szokott ünnepelni vidá­man, önfeledten egy élnivágyó kis nép.★ A Nagy Fennsíkon gyülekez­nek az emberek, ünnepi díszbe öltözött nők, férfiak, gyerekek. Megszólalnak a tamtamok, a do­bok, lágyan hajladoznak a szí­nes selyembe öltözött fekete­­­hajú lányok, zizegnek a karpe­­recek, gyöngysorok , megkez­dődik az ünnepség. A dobok és tülkök hangja azonban egyszerre megváltozik. Riadót fúj, bejelenti, hogy kö­zeledik a fő szám: az elefánt­­verseny. A szelídített lomha­­testű állatok, a vietnami hegyi­lakók leghasznosabb háziállatai, lassan közelednek a rajt felé. Mindegyiken két izmos fiatal hajcsár: az egyik vörös mezben a nyakán, a másik égszínkékben a hátán ül. A tülkök megadják a jelt az Indulásra. Az elefántok hosszú trombitálással válaszolnak a felszólításra és lassan mozgás­ba jönnek az 5—6 tonnás kolosz­­szusok. A hajcsárok — ki-ki szokása szerint — szóval­ tettel biztatja az állatokat, amelyek egyre nagyobb iramban vágtat­nak a cél felé. A versenyt a né­zők lelkes biztatása kíséri. És amikor az első „versenyző” át­szakítja a célszalagot, a dobok és tülkök hangját is elnyomja a tomboló zaj. A fáradt győztes pedig békésen majszolja a győ­zelem jutalmát, az érett banán­fürtöket és szürceöli a cukornád levét. És folyik tovább a tarka ün­nep. Most „kakasviadal” folyik a nézőtéren, majd népi táncok­nak adják át a porondot. Egyre többen kapcsolódnak be a tánc­ba, míg a végén az egész fenn­sík egy színes, zsibongó forga­taggá válik. Párbeszéd h­árom részben Ultam­ (derűsen) Egy másik beszélgetés­sel kezdődött. Valame­lyik kollégánk említette először a község nevét, Fortissimóban, csupa felső fokot használva. — Két éve jártam Nagy­­rédén, akkoriban alakult meg a tsz. De mondha­tom, már a kezdeti idők­ben is az ország egyik legnagyszerűbb termelő­­szövetkezete volt.­­És ott működött a legremekebb tsz-sportkörök egyike. Hatalmas terveik voltak. A szövetkezetnek és a sportkörnek egy arám. Nyolc szakosztály műkö­dött, női atlétáik komoly eredményeket értek el a különböző sportakládo­­kon. A sportköri elnök, Nagy Imre, törekvő em­ber, tele ambícióval. Mit csinálhattak azok két év alatt? ... Hső­rési (reverten) A folytatás már Nagy­­rédén következett. Kánikula volt, fojtott a levegő, a szobából azon­ban kiszorult a hőség és végtelenül jóleső hűvös­ség áramlott a helyére. Az elnök az asztalnál ült. Magas ember, izmos, arca markáns,, az akarat­erő ráncaival barázdált. Végigsimította homlo­kát. — Jól működő sport­kör? Csak volt. .. Most is akad valami, de hol van ez már a régitől? Ha jó sportkört akartak lát­ni — rossz helyre jöttek! Legyintett. Furcsa do­log két év alatt ekkora változás? . . . — Hét szakosztályunk most is van. De ezek ... Közülük csak az atléti­kai és a labdarúgó mű­ködik jól. A többieknek nincs vezetője. Edzőjük meg csak a labdarúgók­nak van. És a legszomo­rúbb — egyik napról a másikra megszűnt a női szakosztályunk. Második rész (töprengve) :— Talán volt valami oka? — kérdeztük. — Ilyen változás nem kö­vetkezik be villámcsapás­­szerűen. Keze a ceruzával bab­rált. — Fogalmam sincs róla, mi lehet az oka. Talán a vezetés? Nem, ez lehe­tetlen, hiszen két év óta semmit sem változott. Megpróbáltunk segí­teni. — Talán az anyagi tá­mogatás ? — Jobb, mint valaha. A szövetkezet erős, gazdag, bár a sportkör lenne olyan! Mindenről gondos­kodnak. A mérkőzésekre saját gépkocsinkon me­gyünk. Évenként tekinté­lyes összegeket kapunk a felszerelés pótlására, a tsz költségvetésének egy része ugyancsak a miénk. Rövid szünetet tartott. Mély lélegzetet vett. Lát­szott rajta, hogy régóta ki akarja mondani azt, ami következik. — A férfiaknál való­ban érthetetlen a dolog... A nőknél, tudjuk az okot. A szülők. Olyan volt, mint egy rossz álom. Versenyzőink egyik nap­ról a másikra bejelentet­ték — nem engedik őket sportolni. Az ok? A ver­senyek vasárnap vannak — ilyenkor bűn sportol­ni, azonkívül pedig ne mutogassák magukat mindenki előtt! Főleg Anna kiesése fájt ne­künk, annál is inkább, mert ő volt a lányok példaképe. Kerékgyártó Anna volt a legjobb ver­senyzőnk, a 100-at 14 mp-en belül futotta. Ami­kor bejelentette, hogy szülei nem engedik spor­tolni, rögtön tudtam , az többiek követik példáját. És így is lett.. . Pedig mindent megpróbáltunk. Beszéltünk a szülőkkel, semmit sem használt, így most itt állunk női ver­senyzők nélkül. Harmadik rész (reménykedve) Felnézett, fáradt ember benyomását­­keltette. — Úgy látszik, hiába minden erőfeszítés. Nem szeretnek sportolni miná­­lunk . . . Alig néhányan vannak, akik valóban ra­jonganak érte . .. Hirtelen hangot vál­tott, keményebb lett­ a szava. — És ez az, amit nem tudok elhinni. Ezerhá­romszázan laknak ebben a faluban — és ne lenne száz ember, aki teljes odaadással sportolna? — Mert eredményeket azért értünk el. Talán ki­csit nagyok az igényeink, ezért vagyunk elégedet­lenek. Hiszen, ha a gyön­gyösi járásról kerül szó, a sportban is rögtön az elsők között említenek bennünket. A spartakiá­­dokon mindig részt ve­szünk. Pál Benedek ma­gasugrásban, Ambrus Lajos pedig gránátvetés­ben a legjobbak közé tartozik a megyében. Ta­valy még én is indultam, súlylökésben körzeti első voltam. De idén­­ már harmincnyolc éves va­gyok. Kicsit derűsebb lett az arca. — Szóval, eredményeink azért vannak. Labdarúgó­csapatunkat, amely ép­pen az idén került egy osztállyal feljebb, még nem is említettem. Ez ta­lán vonzani fogja a töb­bieket is, esetleg a lá­nyok szintén „megtér­nek”i mindenesetre reménykedünk. üszó (?) Az utószót nem , írjuk meg. Pontosabban: nem most írjuk meg. Hanem — mondjuk egy év múl­va. Reméljük, olyan hang­nemben írhatjuk majd, mint a mostani cikk elő­­hangját. Derűsen. Kereszty András Közös koreai csapat Tokióban A Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság a közelmúltban felszólította mindkét koreai állam olimpiai bizottságát a közös koreai olimpiai csapat kialakítása ügyében. A Koreai NDK olimpiai bizottsága nyomban közölte, hogy hajlandó a szükséges tárgyaláso­kat megkezdeni. A dél-koreai vá­lasz azonban késett. Otto M­ayer, a NOB kancellárja most bejelen­tette, hogy a dél-koreai olimpiai bizottság is eleget tesz­ a felhí­vásnak, és így az 1964. évi tokiói olimpián közös csapat képviseli a koreai színeket. Amennyiben a délkoreaiak is­mét tagadó választ adtak volna, a NOB moszkvai kongresszusá­nak határozata alapján Tokió­ban csak a Koreai NDK spor­tolói vehettek volna részt. A Santos csapata a elég­ amerikai bajnok Sok huza­vona után Buenos Airesben lejátszották a dél­­amerikai labdarúgó-bajnokcsa­patok kupájának harmadik döntő mérkőzését a Santos (Sao Paulo) és a Penarol (Mon­­tevideo) csapata között. A San­tos 3:0 (1:0) arányú győzelmet aratott és így a brazil csapat mérkőzik a Világkupáért az Európa Kupagyőztes portugál Benfica csapatával. Erősít a Real Madrid labdarúgó­csapata. Három évre szerződhet­ték Evarisiot, a Barcelona válo­gatott brazil csatárát. NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉSEK AS Roma—Real Madrid 3:3. Róma. Atletico Madrid — Monaco 5:0. Madrid. Benfica­—Osló vá­logatott 4:0. Osló. Labdarúgás. Svédország 98, Finnország 75, Dánia 56 p. Varnamo. Női atlétikai hármasviadal. LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Csehszlovákia: Dukla Prága — Slovan Nitra 5:0. A »»»»v»» |·@‹y |·@@| 3w·‹ CJy··· »» |­««q«« j*»» (j »»| Néhány pillanatkép a chilei VB után. Keseregnek a chileiek, amióta edzőjük, Fer­­nando Riera visszatért Európába és a portugál Benfica edzője lett. „úgy éreztük, hogy végre a csúcsra jutottunk — írják a lapok —, Riera nélkül azonban a legsötétebb mélységekbe zu­hanunk vissza.” Más. Szeptem­berben kezdődik az olasz lab­darúgó-bajnoki idény. Herrera szokásához híven nyilatkozik, és mint mindig, most is csapatára, az Internazionale bajnokságára esküszik. Mire Sivori, a Juven­­tus argentin származású csa­tára, az olaszok fenegyereke, aki nem viseltetik a legbarátibb érzelmekkel Herrera iránt, így reagált: „Hajlandó vagyok 500 ezerbe­lefogadni, hogy az Inter­ nem lesz bajnok 1963-ban sem. Én magam is igyekszem tenni erről.” Sivorival egyébként, akit az olasz válogatott gyenge chilei szereplése ellenére is ünnepélye­sen fogadtak Olaszországban, filmet forgatnak. A rossz nyel­vek szerint azért gondoltak éppen rá, mert a pályán szeret „nagyjeleneteket” produkálni. Más. Uwe Seeler, a nyugat­németek gólzsákja, aki Chilében magárahagyottan nem sokat tu­dott produkálni a csatársorban, levelet kapott a VB színhelyé­ről. „Én minden ellenkező hí­reszteléssel szemben most is azt vallom, hogy ön a világ legna­gyobb csatára” — így a levél­író. Vigasznak mindenesetre kedves. A­z , éppen nem mai Az esemény keletű, a vissz­hangja azonban még alig ült el. A Palo Altóban lezajlott amerikai —szovjet atlétikai versenyről van szó, amelynek baráti légköréről nem győztek eleget írni többek között a nyugati sportlapok is. Az, hogy a kétnapos viadalt kö­zel 160 ezren szurkolták végig és csak közelharc árán lehetett jegy­hez jutni — már tudott dolog. A záróakkordok hangjai azonban még mindig visszacsengenek. A zenekar az „Aida” bevonulási in­dulóját játszotta. És a bejáratnál kéz a kézben jelentek meg hosz­­szú sorban a szovjet és amerikai atléták. A sarló-kalapácsos zász­lót Cibulenko, a sokcsillagos lo­bogót pedig Thomas­­vitte egyik kezében, a másikkal egymás ke­­zét fogták. A talpon álló stadion dübörgő tapssal fogadta a nem mindennapos látványt. És egy nyugati újságíró így kiáltott fel: „De szép lenne a világ, ha a két hatalom képviselői egyszer így vonulnának be az ENSZ-be is." Érdekes táblázatot utóbb az olasz labdarúgó-bajnoki merkőzések látogatottságáról a La Gazzetta dello Sport. Ezek szerint az elmúlt hat esztendő­­b®n több mint 35 és fél millió nézője volt a bajnoki mérkőzé­seknek. Az érdeklődés egyébként évről évre hullámzott, a két állandó sztár azonban az Inter­­nazionale és a Milán maradt Az Internek 1956 — 57 óta 526 ezer­ről 782 ezerre növekedett az idei idény végére a szurkolótábora, míg a­ Milánnak 518 ezerről 715 ezerre. A Juventus az 1959 — 60-as idényben érte el a néző­csúcsot 474 ezerrel, de azóta megcsappant iránta az érdeklő­dés. A Fiorentina 56 -57-ben 419 ezerrel rajtolt és hullámvölgy után az idén ismét 400 ezer felett zárta az idényt. A heti át­lagos nézőszám a most lezárult idényben 19 ezer körül mozgott, ami egy kis visszaesést jelent a tavalyi 20 ezerrel szemben. Elég furcsán hangzik, de mégis igaz, hiszen nyomta­tásban is megjelent. A brazil sportszövetség ugyanis jóvá­hagyta a női labdarúgó-szövet­ség megalakítását. A nők kü­lön bajnokságban küzdenek a bajnoki címért a profi liga ke­retében. A sportszövetség en­gedélyt adott nekik arra is, hogy ha megfelelő ellenfelet találnak, hivatalos mérkőzé­seket kössenek és játszanak le külföldön, sőt lehetőséget kap­­tak arra is, hogy megszervezze­nek egy nők részére fenntar­tott világbajnokságot. A rész­vétel feltételei között szerepel többek között, hogy a női fo­cisták betöltsék a 18 évet, továbbá franciául és angolul beszéljenek. (?) ► A nyugatnémetek, a szá- ► J mukra váratlan eredmény- 4 - nyel zárult chilei VB-sze- 1 2 replés után a statisztikák- 7 J ba zárkóztak. Legutóbb­i ► például kimutatták, hogy a t 4 VB keretében Chilében le- 4 c játszott négy mérkőzésen ► 7 a fizikai megterhelés hány i­k kilójába került a csapat 1 Z játékosainak. Az átlagos ? A súlyveszteség a 4. mérkő- 5 ► zés után 2 kiló volt. A lep- 2 i többet — közel öt kilót — 5 c a veterán középhátvéd ► 7 Erhardt és a­ jobbösszekötő 5 1 Szymannak veszített a sú-­­ 2 lyából.­­ Százhárom ország mintegy 8000 sportolójának részvételére számítanak az 1964. évi tokiói nyári olimpián. A szervező bi­zottság továbbá másfél ezer újságírót, rádió- és TV-riportert és mintegy harmincezer kül­földi látogatót vár. Az összesen 20 sportág versenyeit 24 külön­böző sportlétesítményen bonyo­lítják le, ezek közül a legna­gyobb — az olimpiai stadion befogadó képessége — 85 ezer néző lesz. Az EB-re készülő csehszlovák atléták ostravai ellenőrző-verse­nyén Salinger 3:44.4-es egyéni csúccsal győzött 1500 m-en. To­vábbi eredmények: 400 m: Trou­­sil 47.1. 3000 m: Jurek 8.05.4. 110 m gát: Cserny 14.3, Demcsek 14.4. Rúd: Tomásek 450. Diszkosz: Darcek 54.57. Kalapács: Matousek 65.26. Nők. 400 m: Kralicková 56­7. Távol: Prikrylová 580. Disz­kosz : Nemcová 52.58. Gerely: Hrbková 50.40. Még csak egy nap telt el... Huszonnégy órája már, hogy megnyitotta kapuit a 64. Or­szágos Mezőgazdasági Kiállí­tás és Vásár. A hatalmas te­rület nagyszerű látnivalói mindennél fényesebben bizo­nyítják mezőgazdaságunk szo­cialista átszervezésének hatal­mas sikereit. A látnivalók gazdagsága, a statisztikai ada­tok szemléltető grafikonjai meggyőzően szemléltetik szo­cialista átalakulásunk nagy eredményeit. Ez a 24 óra alkalmat adott arra, hogy a sok látnivaló között, gyönyörködjünk ál­lattenyésztésünk s ezen belül sportló-tenyésztésü­nk kiváló produktumaiban. E mellett a kiállítás gazdag műsorú lovas­­bemutatókkal, nemzetközi mé­retű lovasbajnokságokkal gon­doskodik a sok százezer láto­gató szórakoztatásáról. Bár még csak egy nap telt el a megnyitás óta­, az első napi lovasműsor jól pergő, nagyszerűen sikerült számai és a várakozáson felüli érdek­lődés a közönség részéről azt mutatja, hogy a kiállítás láto­gatói minden délután igazi sportcsemegének is részesei lesznek.

Next