Népsport, 1962. november (18. évfolyam, 215-236. szám)
1962-11-01 / 215. szám
Baráti vacsorán ünnepelték a KK-győztes Vasast Hétfőn este a Vasas Eötvös utcai székházéban baráti vacsorán ünnepelték a Vasas labdarúgó-csapatát abból az alkalomból, hogy harmadszor is megnyerte a Középeurópai Kupát. A baráti vacsorán megjelent Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, Csergő János, kohó és gépipari miniszter, Kossa István, közlekedési és postaügyi miniszter, Pólyák János, a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Egri Gyula, az MTST elnöke, Kutas István, az MTST elnökhelyettese, Barcs Sándor, az MLSZ elnöke, Torpitkó András dr., az MLSZ alelnöke, a KK-bizottság elnöke, továbbá a Vasas Sport Club vezetői, a győztes labdarúgó-csapat tagjai és régebbi játékosai, az egyesületek képviselői és még sokan mások. Kertész István, a Vasas elnöke üdvözölte a megjelenteket Méltatta a Vasas újabb nemzetközi sportsikerét. Kiemelte: ez az első eset, hogy egy magyar klub neve harmadszor is felkerült a trófeára. Megemlékezett a mindhárom KK-győzelem kivívásában részt vett Berendi Pál, Bundzsák Dezső, Sárosi László, Kárpáti Béla játékosok, valamint Illovszky Rudolf edző érdemeiről. A bensőséges ünnepség során a vendégek közül többen emelkedtek szólásra, üdvözölték a háromszoros EK-győztes Vasast és további sikereket kívántak neki. Végül a hagyományoknak megfelelően pezsgővel töltötték meg a Középeurópai Kupát és a nagy ezüstserleg körbe-körbe járt a megjelentek között. (MTI) Számos meglepő eredmény a megyei labdarúgó-bajnokságban Elmaradt vagy előrehozott mérkőzéseket játszottak a megyei labdarúgó-bajnokságban vasárnap — sajnos, csak keveset —, pedig, hacsak valamennyire is igazuk lesz a meteorológusoknak, úgy tűnik, helyesebb lett volna, ha lényegesen több megyében hozták volna előre valamelyik decemberi fordulót . . . Esős, hűvös az időjárás Európa-szerte, sőt, sok helyen már havazik is. Így azután nagyon könnyen lehetséges, hogy „bajba kerülnek” az utolsó fordulók, főleg azokban a megyékben, ahol még most is csak a 9. vagy 10. mérkőzésnél tartanak a csapatok... A vasárnap lejátszott mérkőzések egy-két megyében érdekes változásokat hoztak a bajnoki táblázaton. Így például Heves megyében először jutott az élre a Hatvani Kinizsi, amelynek szereplése ebben az évben a megyei bajnokság egyik legnagyobb meglepetése! A Vas megyei rangadót nem várt nagy gólaránnyal nyerte a Cellddömölk a Kőszeg csapatával szemben, a hevesi és a két baranyai rangadó döntetlenül végződött. Nagy meglepetés született Hajdú-Bihar megyében, ahol a DMTK 4:1-re legyőzte a Debreceni Honvédot. Zalában — ugyancsak először — élre került a Honvéd Katona I. SE, Tolnában pedig — hatalmas meglepetés a Bátaszék második helyezése. .. Érdekes esemény történt Győr-Sopron megyében, ahol a bajnokság egyik újonca szolgáltatta a nagy meglepetést. Az Abdai SE a megyei I. osztályban — újonc létére — már eddig is több meglepő eredménnyel hívta fel magára a figyelmet ... Vasárnap újabb meglepetéssel szolgáltak az abdaiak, de ez nem volt az eddigiekhez hasonló kellemes meglepetés... A Győri Postástól 10:0-ra kapott ki az együttes. Persze egyáltalán nem azért, mert ilyen nagy tudáskülönbség van a két csapat között. A súlyos vereség oka az volt, hogy az abdai labdarúgók a mérkőzést megelőző éjszakán alánosan „bemelegítettek” ... Lakod a lent, bán volt a csapat, s a mérkőzés kitűzött időpontjában mindössze nyolcan jelentek meg ... Bizony, ez a meglepetés aligha válik díszére az abdai labdarúgóvezetőknek és játékosoknak ... Baranya megye. P. Pécsi. Pécsi Urán SC —PEAC 0:0, P. Vasas—Vasas I Bányász 2:2 (1:0). Hétköziben: Vasa® Bányász— JSK II 3:0 (2:0). 1. Pécsi Vasas 11 7 4 — 24: 9 18 2. Pécsi EAC 9 6 3 2 19: 3 15 3. P. Urán SC 9 6 1 2 26: 6 13 4. Vasas SB. 10 5 2 3 25:11 12 Bács-Kiskun megye. Császártöltés—Tisztakécske 0:0. Hajdú-Bihar megye. D. Debreceni. DASE—Polgár 3:1 (2:0), DMTK—D. Honvéd 4:1 (2:0), D. Előre—D. Elektromos 2:2 (1:0), D. Postás—Nádudvar 3:1 (1:0), Püspökladány —D. Kinizsi 1:3 (1:2), Balmazújváros—Hajdúnánás 0:1 (0:0), Hajdúböszörmény — Téglás 3:0 (2:0), DEAC II—D. Építők 4:1 (2:1). A Berettyóújfalu — D. Mezőgépgyár mérkőzés elmaradt. 1. Debreceni K. 11 8 3 2 31: 7 19 2. Debreceni H. 12 8 2 2 34:18 18 3. Debr. ASE 11 6 3 2 18:16 15 4. Debr. Építők 11 6 2 3 20: 9 14 5. Püspökladány 11 7 — 4 22:18 14 Debr. EAC II 11 8 — 3 46:25 16 Győr-Sopron megye. Győri Postás—Abda 10:0 (7:0), Soproni FAC—Mosonszentjános 2:2 (2:1). Komárom megye. Ebszőntbánya—Almás Sfüzitő 0:7 (0:4), Kisbér— Tokodi Üveggyár 0:1 0:1), Lábatlan — Tatai Textiles 3:0 (2:0). Tatabányai Dózsa—Tatabányai Építők 4:2 (2:1). Csolnok—Tatabányai Vasas 5:0 (1:0). Vértesszöllős — Bábolna 3:0 (1:0). Komáromi Olajmunkás — Ács 1:0 (0:0). Tokod Erzsébet-akna—Tatai SZSE 0:0. Kesztölc — Oroszlányi Bányász II 0:2 (0:1). 1. Almásfüzitő 12 10 1 1 41: 6 21 2. Tokodi Üveg 13 9 1 3 32:13 19 3. Komáromi O. 12 7 4 1 41: 9 18 4. Tabányai Ép. 12 8 2 2 22:11 18 5. Ács 13 7 2 4 34:11 16 6. Lábatlan 12 7 2 3 20:14 16 Oroszlány II 11 9 1 138:10 19 Zala megye. Honvéd Bajcsy Zsilinszky SE—Nagykanizsai TE 3:1 (2:1). Bázakerettye — Honvéd Katona József SE 2:3 (0:2). Lovászi—Zalaegerszegi Előre 1:1 (1:0). 1. H. Kartonya J. SE 11 8 2 1 36:11 18 2. Andrássihidia 10 6 4 — 22 : 6 16 3. MTE 11 8 3 40:14 16 ZTEH 11 8 — 3 30:17 16 Heves megye. Egri Dózea II — Egri Spartacus 0:0. Hatvani Kinizsi —Honvéd Korvin SE 1:1 (1:1). Heves—Apc 6:0 (2:0). Hatvani VSE—Tiszafüred 5:0 (2:0) Rózsaszentmárton — Gyöngyösi VSE 4:1 (3:0). 1. Hatvani K. 10 8 1 1 26: 7 17 2. H. Zalka SE 10 8 1 2 35: 7 16 3. H. Korvin SE 11 7 2 2 26:16 16 4. Füzesabony 11 7 1 3 25:19 15 Tolna megye. Máza-Szászvár— Gyönk 5:2 (2:2). Bátaszék—Kisdörög 2:1 (1:0). Paks—Gerjen 1:1 (1:11). 1. Máza-Szászvár 11 10 1 41:14 20 2.Bátsaszék 11 6 3 2 23:18 15 3. Bonyhád 10 6 2 2 27:13 14 4. Paks 11 5 4 2 19:13 14 Vas megye. Sz. Szombathelyi. Szentkirály—Sa. Postás 3:1 (4:0). Sárvár—Vép 3:1 (3:1). Csepreg— Celldömölki SK 2:0 (1:0). Celldömölki VSE—Kőszeg 4:1 (1:1), Sz. Haladás III—Sz. Spartacus 5:3. Sz. Elektromos — Uraiújfalu 2:i1. SzSE—Jánosháza 1:0, Szemgotthárd — Répcelak 2:2. 1. Celldömölki VSE 10 8 2 — 23: 6 18 2 Kőszeg 10 8 — 2 30:11 16 3. Szentkirály 10 6 2 2 17:15 14 Nógrád megye. Forgácsbányatelep— Rétság 2:0 (1:0), Salgótarjáni Kohász II — Karancskeszi 3:0 (1:0), Karancslapujtő —Zagyvapélfalva 2:1 (1:0), Dejtár—Balassagyarmati Dózsa 1:1 (1:1). 1. Salg. Üveg 8 5 2 1 16: 5 12 2. Z.pálfalva 9 4 4 1 14:9 12 3. Kazár 10 4 3 3 21:10 11 4. B. Dózsa 8 5 1 2 22:14 11 5. Pásztó 10 4 3 3 12:14 11 6. Szorospatak 8 4 2 2 21:11 10 7. B. MÁV 10 4 2 4 16:15 10 8. Szécsény 8 4 2 2 17:16 10 9. K.-keszi 9 3 4 2 11:15 10 10. K.-lapujtő 10 3 2 5 9:19 8 ÚJ RÁDIÓ | NAGYOBB ÜRÖM! OTP-HITEL AKCIÓBAN, 12 HAVI GARANCIÁVAL! a .V jJjti&aNfm ASZTALITENISZ EREDMÉNYEK Székesfehérvári Vasas — Pécsi Egyetemi AC 11:7, Dunaújvárosi Kohász —Bp. MEDOSZ 11:7, Csepel SC—Szombathelyi SE 12:6, Kaposvári MTE —MAHART 11:7, Dunaújvárosi Ruhagyár—Bp. MEDOSZ 15:3, Külkereskedelmi SC—Szombathelyi SE 11:7, MAHART—Bp. MEDOSZ 17:1, Pécsi Egyetemi AC — Dunaújvárosi Ruhagyár 13:5, Csepel SC--Győri Dózsa 16:2, Veszprémi AKÖV— Dunaújvárosi Kohász 12:6, Székesfehérvári Vasas—Szombathelyi SE 10:8. Férfi „Gárdos”-csoport 1. Bp. Aknam. B. 7 7 ------- 97:29 14 2. Debr. V. Met. 6 6 ------- 87:21 12 3. M. Adócsőgyár 6 3 2 1 56:52 8 Debreceni Vörös Meteor— Magyar Posztógyári SE 13:5, Diósgyőri VTK — Kőbányai Textil 10:8, Magyar Adócsőgyár—Magyar Posztógyári SE 12:6, Ceglédi Vasutas SE—Váci Kötött 9:9, Bp. Aknamélyítő Bányász — Lakkfestékgyár 15:3, Magyar Posztógyári SE—Diósgyőri VTK 9:9, Ózdi Kohász — Kőbányai Textil 10:8, Ceglédi Vasutas SE— Lakkfestékgyár 11:7, Debreceni Vörös Meteor — Váci Kötött 15:3, Bp. Aknamélyítő Bányász — Lőrinci Elektromos 12:6. Női „Benkő”-csoport L BEAC 6 5 — 1 82:26 10 2. Kaposvári MTE 5 5 1 64:26 10 3. Pécsi BTC 6 4 — 2 75:33 8 4. VM Egyetértés 6 4 — 2 65:43 8 5. Szombathelyi Cipő 5 3 — 2 49:41 6 6. Nagykanizsai MEDOSZ 5 2 1 2 46:45 5 7. Gödöllői Vasas 6 2 1 3 50:58 5 8. Pénzügyőr 6 1 — 5 35:73 2 9. SZÖVOSZ 5 1 — 4 28:62 2 10. Dombóvári VSE 6____6 11:97 — Kaposvári MTE—Dombóvári Vasutas SE 14:4. Pécsi Bőrgyári TC —Gödöllői Ganz Vasas 18:0, BEAC — Nagykanizsai MEDOSZ 10:8, VM Egyetértés—Szombathelyi Cipőgyár 13:5, Pénzügyőr — Dombóvári Vasutas SE 15:3 Női „Schmiedl’-csoport 1. Posta Távh. 6 6 ------- 81:27 12 2. Szom. MÁV 6 5 — 1 75:33 10 3. Nyíregyházi Petőfi 6 3 1 2 66:42 7 Miskolci Előre—Debreceni Munkás TE 11:7. Szolnoki MÁV — Siketek SC 15:3. Miskolci Előre —Könnyűipari Minisztérium 13:5. Bp. MEDOSZ—Debreceni Munkás TE 12:6. Posta Távbeszélő —Szegedi Spartacus 12:6. Szegedi Kender—Nyíregyházi Petőfi 11:7. TEKE HBL Forfi csoport— Bp. Előre— Bp. Spartacus 7:1, 5016:49 15. Ganz-MÁVAG—Győri ETO 2:6, 5161:5198, Ceglédi Építők—K. Vasas 5:3, 4971:4948, Cserző—FTC 1:7, 5020:5194, U. Dózsa—Ózdi Kohász 8:0, 5239:4873, Pápai Vasas—Sz. Vasút 3:5, 5183:5261. A hét legjobbjai: Oláh (Sz. Vasút) 945, Fáczán (Ganz-MÁVAG) 924, Pákozdi (Ceglédi Építők) 914, Fülöp (U. Dózsa) 904, Füleki (Sz. Vasút) 903, Juhász (Győri ETO) 902. KB I. Női csoport: SZAK—Kecskeméti MÁV 7:1, 2331:1779, KTE—Z. Danuvia 6:2, 2450:2405, Csepel —Sz. Kender 2:6, 2291:2384, BF Építők—M. Likőr 2:6, 2303:2392, Bp. Előre— Ganz-MÁVAG 1:7, 2368:2481. A hét legjobbjai: Vancsainé (KTE) 465, Steckl (Dl. Likőr) 460, Vojna (Ganz-MÁVAG) 443, Klimentné (KTE) 436, Tóthné (Ganz-MÁVAG) 430, Sailainé (Z. Danuvia) 430. NB II. KELETI CSOPORT: Eredmények: Csepel—Ny. Munkás 6:2, 2445,2423, Ceglédi Bányász— Szegedi Építők 2:6, 2406,2508, Szolnoki MÁV—EKA 6:2, 2433:2405, KISTEXT — Danuvia 2:6, 2517:2517, Bp. MEDOSZ—Sz. Postás 7:1, 2559:2435, SZAK—Vízművek 6:2, 2503:2434. A hét legjobbjai: Szabó (Bp. ME-DOSZ) 469, Palic (Ny. Munkás) 454, Bátori (KISTEXT) 449, Kocsis (Sz. Építők) 448, Kovács (Bp. MEDOSZ) 445, Várkonyi (Z. Danuvia) 442. NB II, NYUGATI CSOPORT Eredmények: MOM—Oroszlányi Bányász 5:3, 2569,2553, Győri MAV-DAC—SZSE 5:3, 2372:2313, Szombath. Cipó—Pécsi Szikra 2:6, 2542:2547, Sz. Haladás-Kaposvári Építők 2:6, 2445:2489, Pápai Textil — Győri Richards 7:1, 2726:2513, Győri Lenszövő- Pécsi Építők 7:4, 2571:2434. A hét legjobbjai: Ambrus (Pápai Textil) 492, Pilka (P. Textil) 473, Szabó (Győri Richards) 464, Hankó (MOM) 458, Feltern (Pápa) 457, Ruzemsziky (P. Szikra) 456. SAKK Debrecenben 12 versenyző részvételével csillagszerző sakkversenyt rendeztek. Két versenyző szerzett csillagot: Kovács Lajos (D. Vörös Meteor) 8.5 ponttal, dr. Daróczi Zoltán (DEAC) 8 ponttal, harmadik Nagy Béla (DEAC) lett 8 ponttal. AZ ORSZÁGOS SAKKBAJNOKI KÖZÉPDÖNTŐK KÜZDELMEI Hétfőn folytatódtak az országos középdöntők küzdelmei. A délelőtti függőjátszmák eredményei: Tompa—dr. Hévízi 0:1, Sápi—Dózsa 1:0, Biró—Haág 0:1, Fleech—Heikkua 1:0, Csori — Bárczai 0.5:0.5, Czeváth — Réti 0.5:0.5, Bokor—Török 1:0. A Jenei — Melegihegyi játszma négy órai küzdelem után újra függőben maradt. Délután játszották a VII. forduló mérkőzéseit. A küzdelmes játszmákban bővelkedő forduló eredményei: I. csoport: Hévízi dr.—Szöllősi 1:0, Haág —Kovács Z. 1:0, Dózsa — Biró 1:0, Molnár—Sápi 0:1, Tompa—Vándorffy 1:0, Tipary — Sallai dr. 0.5:0.5, Somogyi —Érdi dr- függő. II. csoport: Hortobágyi—Szilágyi P. 0:1. Meleghegyi — Filep 0.5:0.5, Nagy A.—László dr. 0.5:0.5. Szilágyi Gy.—Androvitzky 0.5:0.5. Varnusz — SCluger de Kapu—Presovszky függő. III. csoport: Pogáts dr.—Ozsváth 1:0, Bárczay — László D. 1:0, Heikkia—Csém 1:0, Csiszár- Kádas 1:0. Magyar —Hábermann 0:1, Navarovszky—Fiesch döntetlen, Gasztonyi—Sillye függő. IV. csoport: Pacsay—Sándor 1:0, Földi—Szobi 1:0, Tokaji —Bokor 0:1. Függőben maradt a Török — Liptay dr., a Ströcker — Rieger, a Deli—Sebestyén és a Felméri — Kóbert játszma. Csoportonként az élmezőny állása. I.: Haág 5.5, Sápi 5, Hévízi dr. 4.5, Somogyi 3.5 (1). II.: Szilágyi P. 5, Meleghegyi 4.5 (1), Androvitzky 4.5. III.: Gasztonyi 5.5 (1), Navarovszky 5 (sz), Pogáts dr. 5. IV.: Paczay 5, Forintos 4.5 (sz), Kóbert 4.5 (1). Kedden délelőtt befejezték a hétfői fordulókban függőben maradt játszmákat. Eredményeik: Somogyi—Érdy dr. 0:1, Varnuer — Kluger döntetlen, Kapu—Prelovszky döntetlen, Gasztonyi— Sillye 1:0, Török—Liptay dr. 0:1, Ströcker—Rieger döntetlen, Dely —Sebestyén 1:0, Felméri—Köbert 0:1. Délután került sor a VII. fordulóra (az I. csoportban), illetve a VIli. fordulóra (a II —IV. csoportban). Váratlan volt az eddig veretlen Haág veresége, néhány esélyes mester megerősítette jó helyezését (Sápi, Sallay dr., Filep, Fiesch, Heijchila, Bárczay, Pacsay, Liptay dr.) Eredmények: I. csoport: Vándorffy—Hévízi dr. 0:1, Sallay dr. — Tompa 1:0. Érdy dr.— Tipary döntetlen. Sápi — Somogyi döntetlen, Biró—Molnár 0:4, Szöllösi— Haág 1:0. Függő: Kovács Z. — Dózsa. II. csoport: László dr.—Hortobágyi 0:1 Filep—Bory 1:0. Kluger—Meleghegyi és Demény—Varnusz játszmák döntetlen. Függő: Androvitzky—Nagy A. Prelovszky— Szilágyi Gy. és Jeney—Kapu. II. csoport: Habermann—Csiszár 0:1, Fiesch — Magyar 1:0, Csér — Navarovszky döntetlen, László D. — Heikkna 0:4, Sillye—Bárczay 0:1, Réthy—Pogáts dr. döntetlen Függő: Ozsváth—Gasztonyi. IV. csoport: Szobi—Felméri 0:1, Sándor—Ströcker 1:0, Bokor— Pacsay 0:1, Liptay dr —Tokaji 1:0. Függő: Sebestyén—Föld, Rieger—Dely és Forintos—Török A szerda délelőtti függők eredményei: Kovács Z. — Dózsa 1:0, Androvitzky—Nagy A. döntetlen, Prelovszky—Szilágyi Gy. döntetlen, Jeney—Kapu döntetlen, Ozsváth—Gasztonyi döntetlen, Sebestyén—Földi 0:1, Rieger— Dely 0:1, Forintos—Török 1:6. Vezetők. I. csoport: Haág, Sápi és Hévízi dr. 5.5—5.5, Sallay dr. 4.5, Somogyi 4. II. csoport: Meleghegyi 5.5, Szilágyi P. 5 (sz), Androvitzky, Varnusz 5 — 5, Filep, Kluger 4.5 — 4.5 (sz—sz). III. csoport: Gasztonyi 7, Navarovszky 5.5 (sz), Pogáts dr., Heikkná, Bárczay 5.5—5.5, Ozsváth 4.5 (sz). IV. csoport: Paczay 6, Forintos, Köberl 5.5— 5.5 (sz—sz), Földi, Liptay dr. 5—5 (sz—sz), Dely, Felméri 4.5— 4.5 (sz—sz). NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉS SBTC —Vörös Lobogó Brassó 2:1 (1:1). Brassó, 14 000 néző. Az SBTC második romániai mérkőzésén az alábbi összeállításban játszott: Cserháti — Sándor, Ferencz, Oláh — Havasi, Salgó — Kriskó, Toldi, Krajcsi, Gerencsér, Taliga. Jó iramban indult a mérkőzés, a hazaiak a 15. percben Nagy révén megszerezték a vezetést. A távoli lövésből kapott vezető gól megzavarta a tarjániakat és ezután sokat kapkodik. A 30. percben Krajcsi ragyogó egyéni akcióból egyenlített. Ettől kezdve az SBTC vette át a játék irányítását, s lelkesen, lendületesen játszva biztosan szerezte meg a győzelmet. A győztes gólt Sándor a 65. percben szabadrúgásból érte el. A második romániai mérkőzésen már jóval korszerűbben játszott a salgótarjáni csapat. Lublin-válogatott — Hajdúszoboszlói Spartacus 3:1 (0:1). Hajdúszoboszló, 800 néző, vezette: Kowalsky (lengyel). Lublin-válogatott: Kokovits (Mikowayczak) — Safrainski (Potocki), Kostanyak, Vezniak — Moritz, Widera — Bartmainszky (Malenki), Stafenszky, Nowara, Pietrasinszki, Olschok. Hajdúszoboszló: Pinczés — Bakos dr., Molnár, Kom- Iósi — Simon, Daróczi — Németi, Halas, Papp, Piczil (Gellér), Jakab. Kissé elfogódottan kezdett a vendégcsapat. A helyiek nagy becsvággyal küzdöttek. Szünet után kidomborodott a lublini válogatott egységesebb játéka, de a csatárok a kapu előtt sokat pepecseltek. Csak a 70. percben esett hajdúszoboszlói öngól után kerekedett felül a labdakezelésben és összjátékban jobb lublini válogatott. Góllövő: Molnár (öngól), Novara, Safrainski, 111. Németi. Jo: Kostanyak, Moritz, Pietrasinszki, ill. Molnár, Papp. BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSEK Ferencváros —BVSC 1:0. Üllői út, 500 néző. V: Major II. FTC: Száger — Novák, Mátrai, Dalnoki — Vitezsál, Kocsis — Kökény, Orosz, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. A Fradi ötösfogata igen körülményesen játszott és több gólhelyzetet kihagyott. G: Fenyvesi dr. Ferencváros II — BVSC II 0:0. FTC: Szekeres — Szántai, Kiss III, Havasi — Németh, Ormai — Horváth II, Széles (Saller), Varga, Nagy, Pusztai. A csapatok 50 — 50 percig játszottak. MTK —Ikarus 11:0 (6:0). Hungária út. V: Radó. MTK: Kovalik — Jenei, Danszki, Kovács III — Vasas, Sípos — Sándor (Burányi), Kuti, Bödör, Laczkó, Szimcsák. G: Bödör (3), Sándor, Kuti, Sípos (2 — 2 — 2), Vasas, Laczkó. Dorog —Gamma 3:0 (1:0). Kocsis u. V: Vámos. Dorog: Ilku — Mészáros, Lakat, Fellegi (Szűcs) — Pálmai, Surányi — Karába, Szuromi (Varga). Monostori, Kertes, Csőri (Oláh). G: Pálmai (2), Monostori (1 Lesből). Szombathelyi Haladás —Szombathelyi Cipőgyár 3:0 (1:0). Szombathely, Sz. Haladás: Szarka — Kunos, Molnár I. Mester — Czigány, Győri-Kiss — Molnár II. Iszak, Varga, Földi, Tóth. G: Molnár II, Tóth, Varga. Pécsi Dózsa I —Pécsi Dózsa II 0:0, Pécsi Dózsa I —PETC 1:0. Pécsi Dózsa I: Danka — Bendes, Kocsis, Hegyi — Vajda, Halasi — Györkő, Garami, Vári, Dunai I, Törjék. Az I. félidő 45, a II. félidő 35 percig tartott. G: Garami. Tatabányai Bányász —K. Textiles 2:0 (2:0). Komárom. 300 néző. Tatabánya: Gelei — Töröcsik II, Szepesi, Molnár — Laczkó, Szekeres — Szovják (Sátori), Lábos, Csernai, Biró, Deli. G: Csernai (2). Vasas—Budafok 7:0 (4:0), Fáv u. V: Illovszky. Vasas: Szentmihályi — Ihász, Mészöly, Bakos — Sas, Berendi — Teveli, Kékesi, Machos, Farkas (Bundzsák). Pál II. G: Farkas 3, Machos 2, Kékesi 2. SZEAC — SZEAC ifjúsági 6:2 (4:0), Szeged. V: Kertes. SZEAC: Mészáros — Szabó, Portörő, Sándor — Makrai, Kővári — Reményik, Nemes, Hajós, Gilitz, Boros (Dezsőfi). G: Hajós (3), Nemes (2), Gilicz, ül. Héger, Linka. Győri Vasas ETO —Győri Postás 7:2 (4:0), Győr. V: Szusza. ETO: Barna — Koós, Orbán, Tamás — Palotai, Máté — Glázer, Morvai. Orosz, Povázsai. Adrigán. G: Povázsai (3), Adrigán (2), Palotai, Morvai, illetve Búr. Kalmár. DVSC —Nyíregyházi MTE 2:1 (1:0). Debrecen, 500 néző. V: Orosz. DVSC: Jakab — Beck, Gellér, Kovács — Juhász (Varsányi), Somodi — Gazsó, Zilahi (Sinka), Nagykaposi, Molnár (Puskás), Csekő. Az NB I-es csapat körülményesen játszott lelkes ellenfele ellen. G: Zilahi. Nagykaposi, 111. Eszenyi. Jó: Kovács, Somodi, ill. Varga. LABDARÚGÁS KB II Férfi „Barna”-csoport 1. Veszprémi AKÖV 1 5 1 _ 66:48 11 2. Kaposvári MTE 3 5____68:21 10 3. MAHART 7 4 1 2 85:41 0 4. Csepel SC 6 3 2 1 66:42 8 5. Dunaújvárosi Kohász 5 3 1 1 54:36 7 6. Pécsi EAC 6 3 1 2 61:47 7 7. Külker. SC 6 3 1 2 58:56 7 8. Székesfehérvári Vasas 6 3 1 3 55:53 6 9. Győri Dózsa 6 2 _ 4 39:69 4 10. Dunaújvárosi Ruha 7 X 1 5 47:79 3 11. Számt. SE 7 1 _ 6 45:81 2 12. Bp. MEDOSZ 7____ 7 27:99 _ 1. Szegedi Ép. 19 48 864 98.5 2. Szeg. Postás 19 48 914 86.5 3. 7. Danuvia 19 47 930 84 1 4. KISTEXT 19 48 010 79 5. Csepel 19 47 556 76.5 6. Cégi. Bány. 19 47 014 75.5 1 7. Bp. MEDOSZ 18 45 383 71.5 8. Vízművek 19 48 392 70 9. EKA 19 46 906 69.5 1 10. SZAK 18 44 547 69 11. Ny. Munkás 19 47 359 63 12. Szem. MÁV 19 46 106 61 1. Pápai Text. 19 49 580 111 2. MOM 19 48 735 84.5 3. Pécsi Ép. 19 47 756 79 4. Sz. Haladás 19 47 712 74.5 5. Győri MÁV-DAC 19 46 181 74.5 6. Győri R. 19 47 523 74 7. Kaposv. Ép. 49 47 291 74 8. Győri Len. 19 46 788 72.5 9. Szomb. SE 19 46 754 69 10. P. Szikra 18 44 158 66 11. Sz. Cipő 19 46 742 65.5 12. Oroszlány 18 44 424 59.5 AZ IFJÚSÁGI LEÁNY NB I ÁLLÁSA 1. Statisztika 10 fil . 46: 4 20 2. Bp. V. Meteor 9 8 1 39: 6 16 3. BRESC 10 8 2 37:13 16 4. FTC 9 7 2 37 : 8 14 5. Földgép 10 7 3 36:14 14 6. Miskolci MTE 9 6 3 27:18 12 7. HSC 10 6 4 25:25 12 8. Szombath. Ped. 8 3 5 19:21 6 9. Főv. Autóbusz 9 3 6 15:30 6 10. Hídépítő 10 2 8 13:37 4 11. VM KÖZÉRT 9 2 7 12:33 4 12. Vasútterv 10 2 8 9:41 4 13. Palma SC 9 2 7 8:37 4 14. Külker SC 10 — 10 7:48 _ AZ IFJÚSÁGI FIÚ NB I ÁLLÁSA: 1. VM Egyetértés 10 10 — 50: 0 20 2. Bp. Postás 10 9 1 41: 9 18 3. Bp Spartacus 10 7 3 33:17 14 4. Bp. V. Meteor 10 1 4 32:18 12 5. Misik. MTE 8 6 2 24:16 12 6. VM KÖZÉRT 9 6 3 26:19 12 7. BEAC 10 6 4 22:28 12 8. Szegedi K. 8 5 3 20:20 10 9. BRESC 10 3 7 23:27 6 10. Vasútépítő 9 3 6 18:27 6 11. Ganz-MÁVAG 10 3 7 19:31 6 12. Betonút 8 1 7 6:34 2 13. Pénzügyőrök 10 — 10 9:41 — 14. Pécsi Urán 8 — 8 2:38 — KOSÁRLABDA NÉGY VÁROS IPARI TANULÓINAK KOSÁRLABDA-TORNÁJA Szombaton é® vasárnap Perecesen került sorra a torna, amelyen csak három város sportolói jelentek meg. A meghívottDebrecen nem érkezett a torna színhelyére, helyette Miskolc B- csapata lépett pályára. A körűiérkőzésen lebonyolít a 11 torna végeredménye: 1. Budapest 6 pont, 2. Miskolc A-csapata 5 pont, 3. Esztergom 4 pont, 4. Miskolc B-csapata 3 pont. VÁSÁROLJON SZAKÜZLETEKBEN! AUTÓSOKNAK „VOLÁN” SPORTKABÁT különlegesség. Ára: 400.— Ft. FERENCVÁROSI RUHAHÁZ, IX., Üllői út 69. 342 — 191. Külföldi eredmények és hírek Hollandiába érkezett Mihail Botvinnik sakkvilágbajnok. A szovjet nagymester több városban szimultánt játszik. Az Európában vendégszerepelt FC Santos brazil labdarúgó együttes, az idei Világ Kupa győztese visszaérkeeztt Sao Paulóba. Az európai portya tapasztalatai alapján a klub elnöke, Alle Jorge Curi kijelentette, hogy csapatát öt-hat külföldi játékossal szeretné megerősíteni. A kiszemeltek között európai labdarúgó is van. A Vásár Városok Kupájának első fordulójába tartozó Bayern München—Basel visszavágót Münchenben a nagy köd miatt nem tudták megrendezni. Az első mérkőzésen a nyugatnémet együttes győzött 3:0 arányban, s most a Basel elnöksége azzal a kéréssel fordult a VK szervező bizottságához, hogy időpontnehézségeik miatt tekintsenek el a visszavágómérkőzésen való részvételüktől. Nemzetközi találkozó: Manchester United — Vienna 3:1. Manchester. Labdarúgás. A Labdarúgó Kupagyőztesek Kupájáért: Grazer AK —Odense 1:1 (0:1). Graz. A bajnokcsapatok Európa Kupájáért: Norrköping —Benfica 1:1 (1:1). Norrköping. LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Norvégia. Befejeződött a bajnokság. A tavalyi bajnok, a Vasas EK-beli ellenfele, a Fredrikstad, a harmadik helyen végzett. 1. Braun Bergen 30 21 4 5 94:44 46 2. Steinkjer 30 18 5 7 81:43 41 3. Fredrikstad 30 18 5 7 80:45 41 4. Frigg Oslo 30 15 10 5 59:43 40 5. Lyn Oslo 30 16 5 9 86:66 37 Jugoszlávia. OFK Beograd — Dinamo Zágráb 3:3, Novi Szad — Radnicski Nis 2:1. Finnország. Véget ért a bajnokság. 1. Kaka Valkeakoski 22 15 2 5 63:34 32 2. Reipas Viipuri 22 9 9 4 47:33 27 3. Tata Tamp 22 10 6 6 51:38 26 Dánia. Az Esbjerg megvédte a bajnoki címét. 1. Esbjerg 18 15 1 2 53:13 31 2. Aarhus 18 10 4 4 51:35 24 3. Odense 19 13 18 11 1 6 43:31 23 4. Bondklub Koppenhága 18 8 5 5 35:30 21 A forint 30 fillérért •okat nyerhet a Totón! ATLÉTIKA 1 Nagykanizsán rendezték meg a Zala megyei összetett bajnokságokat. Tízpróba: Kauzli (ZTE) 3304 p. Ifj. ötpróba: Skoza (N. Dózsa) 2115 p. Serdülő hárompróba: Kénner (Z. Zrínyi G.) 1472 p. Női ifj. hárompróba: Horváth (Z. Csány KSK) 1721 p. Női serd. hárompróba: Béres (N. Dózsa) 1732 p. 2 órás gyaloglás: Erdős (N. Bányász) 19 659 m, megyei csúcs. VÍZILABDA Komjádi Kupa középdöntők: BVSC —VTSK 3:2, Szolnoki —Dózsa— FTC 4:4, Bp. Spartacus—V. Dózsa 8:7, Bp. Honvéd — Csatornázás 10:5, Bp. Építők—Vasas 6:5, OSC — MAVAUT 8:0. Csepel Autó —Budai Spartacus 7:0, V. Meteor—MTK 4:1. •t Cozlar sí úrnője. Elköltözött a Magyar Úszó Szövetség az MTST Rosenberg-házaspár utcai székházából. A szövetség a margitszigeti Sportuszoda főépületének földszintjén nyert elhelyezést. Szeghy Ferenc dr., a Bp. Vörös Meteor volt többszörös válogatott jégkorong kapusa tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése csütörtökön 14.30 órakor lesz Gödöllőn. Ő • -----r---IT~11I—HWT A Magyar Testnevelési és Sport Tanács lapja Főszerkesztő Tabák Endre Szerkesztő: Ardai Aladár Szerkesztőség: Budapest vill., Somogyi Béla utca 6. Tel. 140 — 423, 140 — 850 és 140 — 855. Kiadja a Sport Lapkiadó és Propaganda Vállalat. Budapest, XIV., Istvánmezei út 3 Tel.: 140—034. Felelős kiadó Angur Imre igazgató. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyt Budapesten a Kerületi kézbe«ső postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetést diller hónapra 14 forint Megjelenik hétfőn kedden csütörtökön pénteken és vasárnap Szikra Lapnyomda. Budapest, 1..........——-------------------w Csütörtök, 1962. november 1.