Népsport, 1962. december (18. évfolyam, 237-256. szám)
1962-12-02 / 237. szám
A döntetlen két arca A Portisch—Lengyel mérkőzés harmadik játszmája gyors döntetlennel ért véget. Sokan talán szalon-reminek minősítik, pedig annak a jele, hogy a párosmérkőzés eddigi szakaszában Lengyel valahogy nem találja el úgy igazában a „labdát”. Szinte erőtlenül játszik ezúttal — a szükséges önbizalom nélkül. Lengyel — Portisch, 3. játszma. Királyindiai támadás: 1. Hf3, d5 2. g3, Fg4 3. Hd7 4. 0—0, e5 5. d3, Hgf6 6. h3, Fh5 7. Hbd2 (Eben az igen ritkán látható védelemben a világbajnok-jelöltek curacaói versenyén 1962-ben Benkő 7. e41. de 8. de, c6 9. Fg3, Vc7 10. Hc3, Fb4 11. Vb3, a5 12. Ba41, Fe7 13. Hh4!-gyel kedvező középjátékot teremtett.) 7. .... Fe6 8. e4, de 9. 00 0 10. Ve2, Be8 11. Hb3, Fb6! (Sötét harmonikus elhelyezést talál tisztjeinek.) 12. Vc4, Be6! 13. Fd2, Bc6 14. Vd3, Bd6 15. Vc4, Bc6 16. Vd3, Bd6 17. Vc4, döntetlen, lépés ismétlés miatt. Sötét erős bástya-manővere kiegyenlített. (0,5—0,5) A játszma szemlélőjének természetszerűen hiányérzete támad. Hiányolja a küzdelmet, a harcot. A számolgatók megértik, no persze — Portischnak elég a döntetlenje. Egy párosmeccsnek mások a követelményei, mint egy játszmának — mondogatják. Ha mindebben van igazság is, mégis láttunk már a közelmúltban olyan párosmérkőzést (Navarovszky—Gasztonyi 3:1), amelyen a döntetlenek hatalmas, hullámzó harcban születtek, s gyönyörűséget okoznak a nézőben. Gasztonyi —Navarovszky, L. játszma, Grünfeld-védelem: 1. d4, Hf6 2. c4, g6 3. Hc3, d5 4. Ff4, Fg7 5. e3, 0 — 017 (Ismert, de máig sem tisztázott értékű gyalogáldozat a fejlődésért.) 6. cd, Hd5: 7. Hd5:, Vd5: 8. Fc7:, Hc67! (Szinte kizárólag Ha6-ot játsszák az utóbbi időben, Fa6:, ba. vagy. Vg2:-el. A 8.... Hc6-ot megdöntöttnek vélik, éppen a játszmafolytatással. Már csak ezért is nagy jelentőségű a bemutatott játszma.) 9. He2, Fg4 10. 13. BacS (A Ff3: áldozatról kialakult vélemény: inkorrekt, kiegyenlítést sem nyújt.) 11. Hc3, Ve6! 12. Ff4, Hd4.17 (Fantáziadús áldozat vonalakért.) 13. fg, Bfd8 14. Fbf3 (Kf2-re Vb6.) 14..., Hc6!7 15. Ve2 (A fenyegető Hb4-et a 3-mal akadályozni Fe5! miatt nem ajánlatos, pl. Fh6, Fc3:H-ot követő He51 Leginkább 15. Vbl jött számításba.) 15..., Hb4 16. Bdl (Fbl egészen rossz Bc3:l, majd Fc3 —Fal miatt.) 16___, Fc3:+ 17. be, Ha2: (Eddig tart Molnár mester szép és mély elemzése. Megállapítása szerint sötét van előnyösebb helyzetben, pl.: 18. Fc2, Hc3: 19. Bd8:+, Bd8: 20. Vf3: Va6l erős támadással. Ezt láthatta be Gasztonyi mester is, amikor minőségáldozatra szánta el magát királya biztonsága érdekében.) 18. 000, Hc3: 19. Vf3, Hd1: 20. Bdl:, Vb3! 21. Vf1! (Ravasz csapda. Ha sötét beleesik Bc3-mal, úgy 22. Fc2ll, Bdl: 23. Vdl:, Bc2: 24. Vd8+, Kg7 25. Fe5+, fe5 26. Ve7:+, Vf7 27. Ff6:+1 után nem menekülhet az örökös sakk elől Kg8, Vd8+ és Vf7-re Vd5+ folytán.) 21 ..., Bc5! (Felfedezi a cselvetést, ezért dS-ről akar tornyot kettőzni azzal a mellékgondolattal, hogy e4 hárításra g5i után már megy Bc3, mert g8-on búvóhelyet lel a K.) 22. Fc2l, Bdl: 23. Vd1: (Fb3- veszít Bfl:+ 24. Kfl., b5 25. Ke2, aS 26. Kd3, a4 27. Fc2, a3 28. Fb3, b4 29. Fa2, Bc3 30. Kd2, b3! végjátékban.) 23__, Vc2, 24. Vd8+, Kg7 25. Ve7:, Vd1 + 26. Kf2, Vd5! (Védekezni fontosabb.) 27. Kg3, h6 (Talán h5 jobb.) 28. h4! (Fh6: fenyegetés levegőben tartásával.) • 28 ... , Bc2 29. e4, Ve6 30. Vb7:, h57 (A hallatlanul bonyolult és izgalmas játék vezetése mindkét fél idejét elfogyasztotta a pontosság rovására. 30... , a5 31. Va8! — most fenyeget Fh6:! és Kh6:-re Vh8 matt! —, Bc8 32. Va5:, Ve4: megérlelte volna a győzelmet.) 31. gh, gh 32. Kh2, Vg6 33. Fg3, a5 34. Va8, Bc5 35. Ff21, Vd6+ 36. Fg3, Vg6 37. Ff2, Vd6+, 38. Fg3, Ve6 39. Ff2, Bc4 40. Va5, Be4: 41. Vh5: és az időzavaron túljutva sötét belátta, hogy már nem nyerhet. Rendkívül lebilincselő, tartalmas játszma, bár ez is ,,csak” döntetlen. íme a döntetlen két arca! Haág Ervin Aki látja a csillogást BESZÉLGETÉS A NYUGDÍJAS CZEISLER LAJOSSAL Kiküldött munkatársunk távbeszélő-jelentése. (Genova, november 30.) A hazából elvándorolt, a nagyvilágban szerteszóródva élő magyarokkal találkozni mindig érdekes és tanulságos dolog. Hát még, ha ezek olyan emberek, akiknek a nevét mint híres labdarúgóét őrizzük emlékezetünkben és akiknek egy-egy nagy teljesítménye ifjú korunk legfőbb sportélményei közé tartozik! Nápolyban Zsengellér Gyulával találkoztunk, az Újpest volt kitűnő csatárával, aki felkereste egykori csapatának játékosait. Genovában Czeisler Lajos, az utóbbi két évtized külföldön talán legnagyobb sikereket elért magyar edzőjét kérte fel a Sampdoria, hogy tolmácsként dolgozzék az FTC mellett. Tőlük hallottunk több Olaszországban élő, hajdani magyar játékosról, Mikéről, Kincsesről, Sárosiról, stb. Egyiknek jobban, a másiknak rosszabbul megy a sora, de mindegyikük tűrhetően megvan. Letelepedtek, megállapodtak az olasz futball mindig zaklatott, nagy lehetőségeket rejtő világában. Helyet, több-kevesebb tekintélyt teremtettek maguknak és belenyugodtak abba, hogy életüknek hátralévő részét már itt élik le. Úgy, ahogy Czeisler Lajos is, aki már bejárva egész Európát, végül itt maradt Genovában. Ahogy ő mondja: — Itt nyugdíjaztam magam! Erre is van érve: — Itt edzősködtem utoljára, nagyon megszerettem ezt a várost. Szerintem itt van Európában a legkellemesebb klíma. Nincs nagy meleg, nincs nagy hideg, a tenger adja az oxigéndús, friss levegőt. Olyan tényezők ezek, amelyekkel a magamfajta öreg embernek már számolnia kell... Mit csinál?... Mi van a régi barátokkal? — záporoznak feléje a kérdések, majd az ő ajkáról a viszontkérdések. És aztán, amikor kimerülőben a téma, áttérünk lassan az olasz futballra. Hogyan látja a sokat látott Czeisler Lajos, genovai „nyugállapotából” az olasz labdarúgást? Elővesz egy újságot. Kinyitja a sportrovatnál. Mutatja: visszapillantás a Dózsa—Napoli mérkőzésre, terjedelmes cikk az angol Ipswich nagyhatású milánói győzelméről, beharangozó az olasz liga-válogatott és az angol liga-válogatott londoni találkozójára. A vasárnap szembekerülő olasz—török válogatott találkozó ismertetése, a Ferencváros csapatának fényképe stb., stb. — íme az olasz labdarúgás műsora egy bajnoki forduló közben — mondja. — Ilyen az olasz labdarúgás. Rendkívül gazdag eseményekben, hetenként szolgáltatja a maga szenzációit a szenzációra örökké éhes szurkolók seregének. És a játék? Mi a véleménye az olasz labdarúgás színvonaláról? — A játék? — kérdezi vissza. — A játék is olyan, mint a mai olasz labdarúgás. Zaklatott, kiforratlan, néha bravúrosan szép, máskor fárasztóan és kiábrándítóan unalmas. Végre a témánál vagyunk! Keressük a magyarázatot a külföldi csillagokat, valóban csak csillagászati számokkal kifejezhető összegekért vásárló olasz labdarúgásban is tapasztalható válság tüneteire. A nyugdíjas Czeisler Lajos nagyon óvatosan fogalmazza meg véleményét: — Nagyon szeretem és becsülöm az olasz labdarúgást, a szövetséggel, a klubokkal ma is kapcsolatban vagyok, gyakran felkérnek kisebb-nagyobb feladatok ellátására, játékosok megfigyelésére, edzők ajánlására, egy-egy mérkőzés taktikájának tanulmányozására. Olaszországban a futball nemcsak sport és tömegszenvedély, hanem üzlet is. Szerintem ma könnyen előadódik a válság! Veszíteni nagy katasztrófa, ezért el akarják kerülni, a vezetők, a játékosok és edzők. Tehát: kockázatmentes játékra törekszenek, azaz: elsősorban védekeznek. A másik az, hogy az edzők állandóan cserélődnek a kluboknál. Igazán értékes munkát csak kevesen tudnak közülük végezni, mert egyszerűen nincs idejük rá. Ebből következik, hogy az edzők többsége a felkészítés hálátlan és nehéz feladatát másodrendűnek tekinti és elsősorban a taktikával foglalkozik. Ma az olasz labdarúgásban agyontaktikázzák a mérkőzéseket, meggátolják a játékosok egyéni kezdeményező kedvét, leszoktatják a labdarúgókat arról, hogy bátran, szellemesen, látványosan játsszanak. Mégis, vannak szép mérkőzések, bravúros játékos teljesítmények is? — Igen, vannak, mert a játékosokból gyakran kitör a bennük levő tehetség, felrúgnak minden utasítást, szabályt, erejük és tudásuk érzetében megpróbálnak könnyedén, színesen, jó kedvvel játszani, ahogy az ösztönük diktálja. Bátran vállalva a pénzbüntetések kockázatát is... Elmondom neki, hogy Monzeglio, a Napoli technikai vezetője elmarasztalta az olasz játékosokat és nyíltan vádolta őket, hogy nem szeretnek igazán futballozni és csak önmagukkal, szórakozásaikkal és a pénzzel törődnek. - Van benne valami igazság - ismeri el Czeisler Lajos is. - Szerintem az olasz játékosanyag kitűnő, sok a tehetséges fiatal labdarúgó, csak a körülmények kicsit elrontják őket. A nagy „hajtásban”, , az eredmények utáni hajszában félkész játékosok is olyan juttatásokban részesülnek, mintha már beértek volna. Ez elkényezteti őket. Sokszor ennek az ellenkezője igaz: nem elég türelmesek a vezetők a fiatalokkal szemben. Pedig az olasz labdarúgás utánpótlást nevelő rendszere jó!.. Elmondja, hogy minden nagy olasz klubnak van az ország különböző vidékein úgynevezett utazgató megfigyelője, aki azonnal jelenti, ha észrevett egy-egy tehetségesebb fiatal játékost. A klubok szakemberei aztán megnézik a fiatal labdarúgót és ha tetszik nekik, akkor „potom”: pár százezer líráért megveszik. Ezek a fiatalok bekerülnek a klubok utánpótlás gárdájába, ahol a főedzőnek, az első csapat edzőjének irányításával 2—3 edző foglalkozik velük. Az utóbbi években szinte minden klub nevelt magának (vagy másnak, mert a gazdag klubok a szegényebbektől hatalmas összegekért átveszik a kész játékosokat) egy-egy komoly tehetséget. A Milán jelenlegi csapatában például négyen is vannak, akik az utánpótlás gárdából nevelődtek I. osztályú játékosokká. Czeisler Lajos szerint a mai igényű játékosnevelést csak a nagy klubok tudják megvalósítani, mert ők képesek megteremteni hozzá a feltételeket. A munka színvonaltalansága sokszor abból fakad, hogy nem válogatják ki mindig szerencsés kézzel azokat a játékosokat, akikkel érdemes ilyen fokon foglalkozni. A nagy klubok utánpótlásgárdájába tulajdonképpen csak igazán tehetséges játékosoknak volna szabad bekerülniük, hiszen még így is kérdéses, hogy mennyien tudják felszínre hozni magukból a tehetséget. Felhívtam arra a figyelmét, hogy gyermekkorban, serdülőkorban, még nehéz megítélni a tehetséget. — Nem nehéz... Könnyű! — vágta rá azonnal. — A tehetség csillog, s ezt a csillogást észre kell venni !“... Bizony, a tehetség csillogását észre kell venni, és észre is veszik azok, akiknek van szemük hozzá. Czeisler Lajosnak volt, és ma is van szeme hozzá! Ennek köszönhette legszebb sikereit . Ardai Aladár Egerváry Márta az újfajta jövő évi terveiről és — egy keveset — önmagáról Ki volt az év legeredményesebb magyar úszónője? Ha ilyen szavazás lenne, bizonyos, hogy Egerváry Márta kapná a legtöbb szavazatot Égi „szériában gyártotta” a rekordokat, sorozatosan aratott győzelmet az országos bajnokságon és Lipcsében sem vallott szégyent. Dobogóra került a vegyesúszásban, legyőzte a holland Heemskerket, aki egyik nagy esélyese volt ennek a számnak, 5:33.3-ra javította az EB-n a magyar csúcsot. Megtette, amit minden magyar úszótól elvártak: túlszárnyalta idei legjobb teljesítményét Ebben az úszásnemben egy év alatt nem kevesebb, mint 17 másodpercet javult. Ez valóban nagy teljesítmény. — De lehetett volna még jobb a lipcsei szereplés — mondja, amikor mérlegre tesszük idei teljesítményeit. — Igen, ha az utolsó 25 méteren nem estem volna vissza, akkor a második helyre kerülök. Azért így is jó érzés volt, amikor láttam, hogy elhagyom Heemskerket, de ugyancsak elszomorodtam Lonsbrough előretörésén. — És miképpen tud majd ezen változtatni. — A kulcs, az edzésterv, edzőm, Bakó Jenő kezében van. Ő állapítja meg minden esetben edzésről edzésre, mennyit úszom és általában miképpen épül fel egész évi munkám. Az edző helyzete azonban nem könnyű, sokszor nehézségekkel kell megbirkóznia. Mint például most Egerváry Márta esetében is. Égi orvosegyetemre jár és elfoglaltsága alapvetően megváltozott. Sokat kell tanulnia, nem rendelkezik korlátlanul az idejével. Mit jelent ez a gyakorlatban? — Sajnos, azt — válaszolja Egerváry Márta —, hogy nem minden esetben tudok naponta kétszer edzeni, legalábbis most, a téli időszakban. Hogy ez milyen kár, azt talán nem is kell bővebben hangsúlyozni. Különösen most a felkészülésnek jelenlegi szakában. Persze, nem kell őt félteni. Ha egy kis szabadideje van, műsoron, illetve edzésterven kívül is gyakorol. Meséli, hogy egyik délelőtt majdnem teljesen kihalt volt a medence, egy egész pálya az ő rendelkezésére állt, senkit sem kellett kerülgetnie. Ilyen lehetőség azonban ritkán adódik. Egerváry rendszerint együtt edz a többiekkel és elvégezte — első ízben — az úgynevezett „gyötrő” tornát is. — A válogatott edzésen most már személyes tapasztalatokat is szereztünk erről. Mi is 35 percig végeztük és sokan még másnap is nyöszörögtek. Nekem tetszik, mindig a kemény, erős munkát szerettem. Úgy vélem azonban, hogy kiegészítő torna is kell még hozzá. Otthon súlyzózom, expanderezem. Nagy kár, hogy az uszodában nem áll ilyesmi rendelkezésre. — Mit remél majd ettől a tornától? — Sokat. Elsősorban azt, hogy javulni fog gyorsasági állóképességem. Az utolsó 25 métert jobban fogom bírni, mint Lipcsében. Az állóképességet pedig ezenkívül a gyakori 400-as versenyeken szeretném megszerezni. Nemcsak vegyesen fogok gyakrabban indulni, hanem gyorson is. Jó lenne azt a hétesztendős magyar csúcsot már egyszer megjavítani... Egyébként a bajnokságon azért indultam több számban, hogy hozzászokjam a sorozatversenyekhez, így beszéltük meg Bakó Jenővel. Ennek semmiféle pontszerzési célzata sem volt. Most azonban már túl vagyunk Lipcsén, s a bajnoki idényen. Előre kell néznünk, távolabbi célok felé ... Milyen tervei vannak? — Természetesen jobb időket szeretnék elérni, mint az elmúlt évben. Lehet, hogy méterekben kevesebb lesz az edzésem, erősségben azonban túl fogja szárnyalni az 1962-seket. Rájöttem arra, hogy például pillangón edzésben is duplázni kell, azaz nem szabad könnyedén úszni. És ez vonatkozik mindenre. — Az 1963-as célok? ’ — Vegyesben 5:30 mp-en belül szeretnék úszni, pillangón pedig állandósítani az 1:10-es formát, sőt annál jobb, időt is kell majd elérnem. És mint már említettem, 400 gyorson is terveim vannak. Természetesen meg akarom állni a helyem az egyetemen is. Valóban érdemes még jobban, még keményebben edzenie Egerváry Mártának. Egy esztendővel ezelőtt 16 másodperc választotta el a világcsúcstól. Most már alig valamivel több a különbség 11 másodpercnél. Eginek tehát sikerült csökkentenie a hátrányt, így remélhetjük, hogy ha fejlődése olyan töretlen lesz, mint ebben az évben volt, akkor még túl is szárnyalhatja Finneran eredményét... Várszegi János --------------------Vasárnap, 1962. december 2. Sárosi Imre útibeszámolója az USA-ból (3.), 17000 kilométer autóbusszal Az USA-ban töltött harminc nap alatt körbeutaztam a hatalmas országot. New Yorkból először északra, onnan nyugatra, le délre, délen át keletre, majd ismét vissza északra tartottam. Az utat autóbusszal tettem meg, ami szerintem a legjobb megoldás volt, mert nemcsak olcsóbb, hanem nagyobb szemlélődési lehetőséget is nyújt például a repülőgépnél. A körutazás kezdetén, New Havenben még megcsodáltam azt a fegyelmezettséget, amellyel sorbaálltak az utasok a felszállásnál. Aztán hasonlóképpen megcsodáltam az ellenkezőjét az első 10 perces pihenőmegállónál, amikor az utasok egymás hegyénhátán tülekedtek lefelé. Az amerikaiak praktikus szemléletét bizonyította mindkét eset, az elsőnél ráértek, a második esetben a 10 perces időt akarták minél jobban kihasználni, s ennek során nem voltak tekintettel senki másra. Érdekes, hogy ennek megvan a maga pszichózisa, mert bármennyire is elítéltem ezt a kíméletlen taposást, végül én is a hatása alá kerültem, mert ha nem viselkedik az ember hasonlóképpen, bizony hátrányba kerül. Aki nem tapos, nem tülekedik, s az ezáltal nem vív ki elismerést, és legfeljebb azt gondolják róla, hogy mulya, ügyetlen. A törtetőt is viszont nem szólják meg, még ha az ő rovásukra is cselekszik. Ügyesnek nevezik inkább, íme, az utazás részletkérdéseiben az USA szellemiségének, életformájának egy jellemző vonása. A rohanás, az „idő — pénz” fogalom számos jó dolgot is szült. Például azokon a helyeken, ahol a buszok a rövid pihenőiket tartják, mindenütt büfék is találhatók. Ezek a büfék igyekeznek a legrövidebb idő alatt, a legkisebb személyzettel, a legjobban kiszolgálni a vevőt, így születtek meg a félautomata büfék. Salk Lake City-ben például leültem egy ilyen büfében az asztalhoz. Ez olyan volt, mint valamiféle játékasztal, tele képekkel, gombokkal, lyukakkal. Hatásos színes rajzok mutatták a legkülönfélébb ételeket, gusztusos szervirozásban, mellette az étel leírása, egyebek között még az is, hogy mennyi benne a zsír, a szénhidrát, a fehérje, a vitaminok, sók, hány kalória a tápértéke, azután az étel száma és ára. Amelyiket az ember kiválasztotta, azt a számú gombot megnyomta az asztalon, a nyíláson bedobta a megjelölt összeget, ezek után pedig pillanatok alatt hozta az asztalához a pincér a rendelt ételt. A hozott étel nem mindig hasonlít külsőségeiben a rajzon láthatóhoz, mert például, ha a húsdarab a rohanó pincér tányérjáról le akar csúszni, gondolkodás nélkül megmarkolja és úgy dobja vissza a helyére. Az utazás során természetesen elsősorban az úszósport érdekelt. 1s Számos sportklubot láttam, s megismertem a működési elvükíket. Az amerikai klubok többsége úgy alakul, hogy néhány szülő összeáll és engedélyt kér a felettes szervektől klub alakítására. Ezt megkapják és már kész is a klub. A tagdíjak a klubok nagyságától, előkelőségétől függően különbözők, ezen felül mecénások hozzájárulásából egészítik ki. " A klubokban a felkészülés és ff, versenyzés minden költségét a fr versenyző, illetve a szülő fedezi. ff s ők fizetik az edzőt is, éppen ezért, ha a tehetségtelenebb gyermmekek szülei elégedetlenek csefs metéjük fejlődésével, összefognak, és leváltják az edzőt. Márpedig általában a tehetségtelenek száma a nagyobb, így az ilyen esetek gyakoriak. Ezek a klubok néha úgy osztódnak, mint a sejtek. Ha a tagság, illetve a szülők összevesznek, nem tudnak megegyezni az edző személyében, vagy bármi másban, szétválnak és ki-ki új klubot alakít. Orlandóban például nemrég alakult egy klub, de máris 4 részre szakadt. A klubtagok az edzőt külön is fizethetik, hogy gyermekükkel átlagon felül foglalkozzék. Amelyik szülő így többet fizet, az elvárja — és meg is kapja —, hogy tehetségtelen gyerekével az edző éppen úgy foglalkozzék, mint a legtehetségesebbel. Az uszodák általában magánkézben vannak, s az üzemeltetés egyetlen szempontja a kifizetődőség. Jó edzési lehetőséghez ilyenformán csak az jut, akinek van hozzá pénze. Gyakori eset, hogy a tehetős szülők a tehetséges, vagy tehetségtelen gyereküknek úgy biztosítanak edzéslehetőséget, hogy egyedül az ő részükre kibérelnek néhány órára egy egész uszodát, vagy pedig építtetnek számukra egyet. Az említettek miatt érthető, hogy az amerikai úszóélet súlypontja nem az effajta klubokban található, hanem inkább az iskolákéi ban. A középiskolák egy része állami, de rengeteg a magániskola is. A magán középiskolák, a főiskolákhoz és egyetemekhez hasonlóan bentlakásosak és ugyanúgy rendelkeznek sportkombináttal, amelynek elengedhetetlen tartozéka az uszoda. Jelentős tényező, hogy az USA némely államában, például Floridában az általános iskola legalsó osztályától az egyetem bevégzéséig bevezették a napi, kötelező egyórás testnevelést, amelyből hetenként egy órának úszásnak kell lennie. A kollégiumi élet során, a sportlehetőségek közvetlen szomszédságában különösen jól fejlődhet a versenysport és az egyetemi időszak alatt magas szinten ki is bontakozhat. Ha ez a réteg az Egyesült Államok összlakosságához képest viszonylag csekély is, elég hatalmas is ahhoz, hogy világviszonylatban f élvonalbeli helyzetet tudjon biztosítani az USA úszósportjának. Végül még egy megjegyzés: a 17 000 kilométeres utazás során az USA igen sok nagyvárosában jártam, s azokon belül nagy szélsőségeket láttam az úszóélet szempontjából. Meglepett például, hogy a hatalmas, két és félmillió lakosú San Franciscóban található ugyan a világ legnagyobb úszómedencéje (20x300 méteres), ezzel szemben komolyabb úszóélete a városnak nincs. (Folytatjuk.)