Népsport, 1963. március (19. évfolyam, 43-64. szám)

1963-03-01 / 43. szám

Veszélyben az európai hosszútávfutó-elsőség! Amióta az 1908-as londoni olimpián először rendeztek hosszútávfutó pályaversenyt, az európai futók elsősége csak egyszer tört meg: legutóbb Rómában, amikor az újzélandi Halberg a táv második felében „szétrázta” az 5000-es mezőnyt. Ezt az első figyelmeztetést hamarosan követte a második. 1961-ben a világranglista élére mindkét olimpiai távon — amire addig még nem volt példa — újzélandi és ausztrál futók kerültek. Sokan akkor ezt azzal magyarázták, hogy az európaiak az olimpia utáni évben „tűzszünetet”, amolyan pihenőfélét tartottak. Tavaly viszont már éppen elég komoly eseményről gondoskodott számukra az idény és mégis: az 5000-es világranglista első három (sőt még az ötödik) helyét is tengerentúli versenyző foglalta el! Mi a magyarázata ennek az előretörésnek? Kétségtelen, hogy a tengerentúliak között az utolsó évtizedben növekedett az érdeklődés a hosszútávfutás iránt. És nemcsak a kemény munkát, az eredményes edzésmódszereket vették át (sőt, új utakat is kerestek), hanem azt a bátor, harcos, eredményretörő versenymodort is, amely az európai hosszútávfutás fejlődését és fölényét évtizedekig biztosította. Nem véletlen, hogy például Halberg, Beatty vagy Hidd nemegyszer kedvezőtlen körülmények ellenére, vagy ellenfél nélkül is kiváló időket, sőt világcsúcsokat futott. Ezzel szemben Európában tavaly szinte félkézen meg lehetett számolni azokat a nagyobb összecsapásokat, amelyeken a „régi” szellemben, bátran versenyeztek a futók. Ragadós betegség lett a gyakran már egészen célszerűtlen taktikázás, a hajrára várás, s ezt átvették olyan fiatal versenyzők is, akiknek hiányzott a megfelelő hajrákészségük, a taktikai érettségük. A belgrádi Európa-bajnokságon is csak a III. előfutam jelentett kivételt, amikor kénytelen-kelletlen, egymásra ügyelve is nagy versenyt futottak az esélyesek és 13:56.4- gyel már nem lehetett a döntőbe kerülni. A döntőben azonban még azok is taktikáztak, akiknek a következetes iramdiktálás lett volna a legbiztosabb fegyverük. A hibáért azután nemcsak a formájuknál gyengébb eredménnyel, hanem a vártnál gyengébb helyezéssel is bűnhődtek. Pedig Jankce váratlan 10 000 m-es második helye is bebizonyította, hogy a bátor futó sokkal többet nyerhet, mint amennyit veszthet. Néhány bátor, beugró akadályfutót (Roelants, Buhl) nem számítva, a kivételek közé tartozott a szovjet Bolotnyikov, s nem véletlen, hogy kisebb versenyein is rendszerint kiemelkedő időket futott. Ezt a versenymodort képviselte azután az NDK-s Grodetzki is, és ha nem sérül meg, a belgrádi 5000-es döntő alighanem másképp alakul. A mezítlábas brit Tulloh már nem volt következetesen bátor futó. Az idény első felében ugyan több erős versenyen próbálta ki a formáját, de azután már ő is áttért a taktikázásra, bízott nagyszerű hajrájában. Belgrádijai imponáló győzelmet aratott, de kérdés, akkor is győzött volna-e, ha végig nagy iramot diktál a mezőny. A többiek még kevésbé kockáztattak. A múltban mindig bátor Zimny az EB-n feltűnően passzívan futott. De nem fejlődött tavaly a francia Bogey és Bernard, a csehszlovák Jurek, s nem bírta a távot az NDK-beli Herrmann sem. Azelőtt a „nagyok” bátor küzdelmei húzták magukkal a fiatalokat. De nézzük: tavaly hányan kerültek közülük az élvonalba? Tulajdonképpen csak a 24 éves lengyel Boguszewicz és talán a még szeszélyes, vele egyidős nyugatnémet Kubicki. A britek kétségtelenül legnagyobb és legjobb átlagú gárdájából a huszonnyolc éves Fowlert már nem lehet a fiatalok közé sorolni. Strongnak és a középtávról áttért Andersonnak pedig még bizonyítania kell. A szovjet futók a 10 000-es Ivanov kivételével megálltak a fejlődésben, az NDK-ban még mindig a régi gárda maradt az élen, nem hoztak újat a franciák, nem sikerült betörni az élvonalba a mi hosszútávfutóinknak és — változatlanul — a skandinávoknak sem. A tengerentúliak közül Halberg visszavonulási tervekkel foglalkozik, de máris feltűnt Új-Zélandban egy új 13:50-es futó, Scott. Szinte biztosra vehető, hogy az amerikai Beatty Tokióban már az 5000-et választja, honfitársa, Truex is bebizonyította, hogy római hatodik helye nem volt véletlen. Tokióban még veszélyesebb ellenfél lehet a kanadai Kidd, újra feljövőben vannak az ausztrálok, és számolni kell Afrika hosszútávfutóival, az etiópokkal, akik már a pályán is meglepetésre képesek, továbbá a kenyaiakkal is (gondoljunk csak Marjoro római betörésére). Egyszóval jogos a figyelmeztetés: európai hosszútávfutók, vigyázzatok! (s. z.) Három éve járom az ORSZÁGOT, mint tornavándoredző. Ha visszatekintek az elmúlt évekre, sokszor eszembe jut első útjaim során előforduló nehézségek leküzdése. Be kell vallanom: ez ideig jobban ismertem a világ tornasportjának helyzetét, mint saját hazámét. Mint vándoredzőnek nemcsak szakmai feladatokat kellett elvégeznem, igen sok helyen a szervezési munkát kellett elsősorban megkezdeni, azért, hogy megteremtsem a rendszeres edzéshez az alapfeltételeket. Egyelőre így tudtam a helybeli szakembereknek a legnagyobb segítséget nyújtani. Kétségtelen tény, hogy az utóbbi években a vidék tornasportja nemcsak a tömegek, hanem színvonal szempontjából is nagyot fejlődött. Az országban rövid idő alatt több mint 100 középiskolai torna-szakosztály alakult, ez első lépés a fejlődésben, amelyet ha nem hanyagolunk el, újból kincsesbányája lehet a magyar tornasportnak. KEZDETBEN egyes megyékben még a hivatalos sportszerveknél is helytelen felfogás alakult ki a tornát illetően. Az utóbbi évek statisztikái azonban már kedvezőbb képet adnak. A vidék tornásztömegei már döngetik a főváros kapuit, kívánják és kérik a segítségadást a szövetségtől, s ezt az igényt a szövetség igyekszik is kielégíteni. A helyi szövetségek még nem állanak minden megyében helyzetük magaslatán, sok megyében még kevés a tornaszakember, sok régi szakember átpártolt más sportágak tanításához, mivel a sportkörök vezetői erkölcsileg és anyagilag jobban támogatják a játékos sportágakat. A sportkörök vezetői a legritkább esetekben látogatják meg tornaszakosztályukat. Sok helyen a sportkör elnökét sem ismerik a sportolók. Ez a helytelen sportszemlélet az MTST átszervezése következtében szerencsére kezd megszűnni. Az utóbbi hónapokban több vidéki tornaszakosztály jelentette be megalakulását, így Szekszárd, Kiskunfélegyháza, Baja stb. Sok vidéki tornaszakember keresett fel az utóbbi időben azzal, hogy most már érzik a legfőbb sporthatóság támogatását és újból bekapcsolódnak a tornasport működésébe. A vidéki tornasport fejlődésének nagy akadálya a teremhiány, s ezen csak fokozatosan tudunk segíteni. Falun is igen nagy az érdeklődés a torna iránt, de itt még nagyobb teremhiány mutatkozik. Bár szerintem ezt meg lehetne szüntetni azzal, ha a falusi kultúrházakat úgy építenék, hogy kisebb átalakítással a tervezésben megoldató legyen a tornaterem kérdése is, nem beszélve arról, hogy ezzel megoldódnék a falusi általános iskolák rendszeres testnevelése is, hiszen délelőtt a kultúrházak teljesen kihasználatlanok. A sportiskolák tornaszakosztályai is nagyban fellendítették a vidék tornaéletét, bár fejlődésük nem mindenütt biztosított. E szakosztályok rendszeres működése nagyban hozzájárul a társadalmi egyesületek további fellendítéséhez. Több év kellett ahhoz, hogy azok a vidéki nagy városok, amelyeknek már megvolt a hagyományuk a tornasportban, visszaszerezzék az őket megillető helyet. Ma már ezek ismét biztos alapokon állnak, fejlődésüket teljesen maguk irányítják. Természetesen mindegyik városnak megvan a maga „motorja”, így Pécsett Várkői Ferenc, aki a megyében óriási munkát végez. Ebben a megyében (Baranya) van egyébként a legtöbb tornaszakember. Utána talán Debrecen következik, itt Tóth Lajos régi magyar válogatott versenyző és Kónya Lajos szövetségi elnök végeznek áldozatos mankót. Borsod megye ismét kezdi bontogatni szárnyait és rövidesen szeretné visszaszerezni azt a helyet, amelyet korábban elfoglalt. Itt Perényi Istvánon van a legnagyobb teher, de a betegségéből felgyógyult Szőke István is most már sokat segít. ORSZÁGUNK EGYIK LEGNAGYOBB MEGYÉJE Győr-Sopron megye. Az utóbbi években számszerűleg ugyan szépen növekedett a tornászok száma, de minőség tekintetében, különösen a férfiaknál, mintha visszaesés mutatkozna. Igen érdekes, hogy országunk egyik legkulturáltabb és iparilag is fontos városa Győr, torna szempontból nem tudott felzárkózni a többi nagyváros mellé. A városi tornaszövetségnek oly csekély a költségvetése, hogy csak tengődni tud belőle. Minden kezdeményezés úgyszólván filléreken bukik el. Hiába vette kezébe a városi szövetség vezetését Kemény Ferenc, volt magyar tornászbajnokunk, munkájában nagy nehézségekkel kell megküzdenie. Nem szabad megfeledkezni a régi tornászhagyományokkal rendelkező Sopronról, ahol úgyszólván egyedülhagyva dolgoznak a régi szakemberek, a Székely-házaspár és Juhászné. Igazságtalan lennék, ha nem említeném meg a kisebb városokban működő tornaszakemberek kiváló és eredményes munkáját, így Békéscsabán a Rácz házaspárról, akik nehéz körülmények között is válogatott kerettagot neveltek és csapatukat az idén már az I. osztályba hozták fel. Tolna megyében Szekszárd tűnt fel üstökösként. Itt Albert Antal testnevelő tanár szervezési készsége és szakértelme lendítette fel a megye tornaéletét, már ő is adott az országos utánpótlás-keretnek egy tehetséges tornászt. Példaképpen meg kell említenem Veszprém megyét, ahol a szövetség munkája régebben nagyon lapos volt, szerencsére ismét jó kezekbe került a vezetés dr. Rácz Miklós személyében, már rövid működése folyamán is megélénkült a megyei tornaélet, remélhetőleg segítőtársával Simon Károllyal, bebizonyítja, hogy lehet „csodákat” művelni, csak a „tornászszív’’ kell hozzá. A SPORT TERÜLETÉN talán nincs is szebb munka, mint a vándoredző. Nehézséggel, fáradsággal megküzdeni nekünk sportembereknek nem nagy feladat, ezt mindannyian megszoktuk, akik évtizedekig küzdöttünk a nagy hazai és világversenyeken. Élményekben valamennyiünknek sok része volt, így most sem szakadtam ki az élménysorozatokból, országjárásom közepette a legszebb élményben Hódmezővásárhelyen részesültem. A helybeli Spartacus edzésére érve valósággal megdöbbentem, amikor megpillantottam mint edzőt Banga Sámuel 83 éves testnevelő tanárt, ki heti 3 alkalommal tartja egymaga az edzéseket. Beszélgetés közben megkérdeztem tőle, hogy menynyi az edzői fizetése? — Mire ő kissé meglepődve a kérdésemen, ezt válaszolta: „Fizetésem a hosszú élet, mert ez a foglalkozás adja nekem az erőt ahhoz, hogy éljek. Ha nem lennék a fiatalság között, az már nekem nem jelentene életet." Nem tudom, hogy ennél szebb leckét kaptam-e a sportpályafutásom alatt? Köszönöm Samu Bátyám, ismét tanultam valamit. Boros Péter, a tornaszövetség vándoredzője ^\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^ Egy vándoredző Maplásíhól asztalnál pedig iskolázás folyik. A fogyatékos technikát csak így lehet csiszolni, hiszen aki állandóan poénra játszik, annak nincs ideje kijavítani gyengéjét. Ha mindig vigyázni kell, akkor nincs idő újat tanulni. Az iskolázások közepette legfontosabbnak a fonák gyakorlását tartottam, itt a leggyengébbek a mieink, itt kell a legnagyobbat előre lépni. Csak jó fonákjátékkal győzhetünk a kínai és a japán játékosok ellen! Hogyan reagáltak a versenyzők az új módszerekre? — Nem egyformán. Bérczik Zoltán például, aki azelőtt is komolyan dolgozott, könnyen átállt az új módszerre. Volt ereje a néhány hónapos letörés kikeverésére is, s ma olyan idegi és erőállapotban van, mint fénykorában. (Bár az is lehet, hogy igazi fénykora csak most következik.) Akik kevesebb, gyengébb munkához szoktak, eleinte duzzogva fogadták a változást. Állandó fáradtságra hivatkoztak, s attól féltek, hogy játékoskarrierjük került veszélybe. Néhány hét komoly, megfeszített munkája után elmúlt a fáradtságérzés, a játék is javult. A sportág orvosa, Eiben Ernő dr., alaposan megvizsgálta a játékosokat, s úgy találta, hogy még soha sem voltak olyan jó erőben, mint éppen most. Mi a véleménye a sportágban meghonosodott újdonságokról, miként lehet megtanítani ezekre a mieinket? — Az utóbbi évek igazi újdonsága a pörgetés volt. E furcsa ütésfajtát már sokan és sokszor elemezték. A szakemberek úgyszólván a kezdet kezdetén „felfedezték". Elsősorban alkalmazásáról folytak viták. Dema már nincs vita. Alkalmazni kell! Élversenyzőink (főleg a férfiak) jól pörgetnek, eredményesen használják az új fegyvert. A pörgetés állandó gyakorlása napirenden van. A problémát most már a pörgetés megfelelő fogadása okozza, hiszen mindenütt megtanulták, s legtöbb helyen jól és bátran alkalmazzák. A pörgetés fogadására két módszer honosodott meg. Az egyik: védekező alapállásból visszanyesni, a másik: asztal felett ledroppolni. A nyesésekkel újabb pörgetésre adunk lehetőséget, viszont ha asztal felett kezeljük le a labdát, megakaszthatjuk a folyamatosságot. Az utóbbit tartom az eredményesebb, jobb módszernek. De van egy harmadik mód is, amelyről elég keveset beszéltünk. A pörgetést meg is lehet előzni, leginkább akkor, ha röviden adogatunk. Ezenkívül is van még a tarsolyunkban egy-két lehetőség. Mit vár a világbajnokságtól? — A kérdés természetes, mégis zavarban vagyok, ha válaszolnom kell. Mit mondhatok néhány hónapos munka után? Nagyon bízom a versenyzők lelkiismeretességében, hiszem, hogy a sok munka nem marad eredmény nélkül. A mércét azonban korai lenne túlságosan magasra tenni. Nagyon elmaradtunk a világ élvonalától. Az európai elsőség megőrzése és megerősítése a fő célunk. És a további célok? — A mércét itt már megfelelő magasságba kell helyezni. Egészséges, modern stílusú gárdát kell kialakítani. Olyan gárdát, amely képes lesz utolérni a legjobbakat is. Tovább kell fiatalítanunk. Komoly edzéslehetőséget akarunk minden tehetséges fiatalnak biztosítani. Előítéletek nélkül, egyforma eséllyel indulnak. Az edzések minőségét tovább javítjuk, nem a gyengékhez, hanem a legjobbakhoz igazodunk! Türelmes, meggyőző munkával akarom megértetni mindenkivel az új helyzetet. Ha ez nem használ, a fegyelmezés módszeréhez nyúlok. Sértődöttség, személyi vita nem akadályozhatja a válogatott keret megfelelő munkáját. A beszélgetés véget ért Sidó Ferenc szakfelügyelőt várták a játékosok. Az új gyakorlatnak megfelelően a magyar bajnokság értékelését tartották. Minden versenyt közösen értékelnek. Terítékre kerülnek az apró hibák is. Mindenből tanulni lehet. És az asztalitenisz válogatott keret tagjai tanulni akarnak! Közös akarattal munkálkodnak a sportág fellendítésén. Alapozás• Versenyzés? _ Ám! mi is tulajdonképpen a vízilabda TK? 0i/ A vízilabda Téli Kupa mérkőzéssorozatából mindössze két forduló pergett le eddig. A második fordulóban — szemben az előzővel — láthattunk már néhány jóiramú, élvezetes küzdelmet (MÁV AUT—Siketek, MAFC—Ganz-MÁVAG mérkőzés) és néhány említésre méltó egyéni teljesítményt (Aubel, Bánhegyi, Riskó, Szakter dr., Gyöngyösi I). Mindenekelőtt azonban, ami ennél lényegesen fontosabb. Elegendő az eddig lejátszott két forduló ahhoz is, hogy megállapítsuk: egyes csapatok úgy készültek fel a TK-ra, mint önmagában is jelentős és komoly erőpróbára, más csapatok viszont csak a kétkapus játék gyakorlása szempontjából vesznek részt rajta és a nyári bajnokságra való „felkészülés” jegyében játszanak. A TK-val kapcsolatos két különböző felfogás természetesen zavaró tényező és megnyilvánult az eddigi két forduló találkozóin is. Mi okozza tulajdonképpen a zavart. Vízilabda-sportunkban, pontosabban OB-s csapatainknál jelenleg a bajnokságot megelőző alapozás kemény munkája folyik. Nos, ha így van, akkor a Téli Kupát hová és minek is könyveljük el? Versenyzésnek? — Nem lehet, hiszen csak egykét csapat igyekezett ennek megfelelően felkészülni. Akkor tehát alapozás lenne? — Nem! Ez — szabályos mérkő- s zésekről lévén szó — semmikép- j pen nem lehet, noha igaz, hogy néhány csapat a nyári küzdel- mekre való felkészülési programjában ilyenfélének próbálta beiktatni. Mi tehát a TK ezek után? — Szerintünk — pusztán félmegoldás, amellyel a BUSZ évről évre segítséget kíván nyújtani elsősorban vidéki, de budapesti „kis csapatainknak" is a szerény téli uszodalehetőségek minél előnyösebb kihasználásához. A BUSZ szándéka kétségtelenül jóhiszemű, s a minden igényt kielégítő Sportuszodának, a játéknak, a víznek, az ideális körülményeknek érthetően örülnek is — különösen a vidékiek. Függetlenül azonban a dicsérendő jóhiszeműségtől és segítőkészségtől, az alapozás időszakában — maximálisan kihasználva a helyi lehetőségeket — alapozni kell! Hosszabb távú úszóadagoknak kell most szerepelniük az edzéstervekben (és nemcsak ott!), s ezeken kívül magától értetődően gimnasztikának, futásnak — s hol, mit engednek meg jobban a körülmények - egyéb kiegészítő sportágaknak is. Mindenképpen szükségszerű, hogy a csapatok azonos időszakban alapozzanak és azonos időszakban versenyezzenek — tekintet nélkül korra és osztályra. Nagyon jól ismerjük a vidéki szakosztályok rózsásnak egyáltalán nem mondható viszonyait, különösen a téli körülmények nehézségeit. Éppen ezért az alábbiakban egy vidéki példával illusztráljuk véleményünket. — Székesfehérvárott mindössze egy szakosztály működik, az Építőké — magyarázta kérdésünkre Gyenge József edző, az „agrár” meccsük után a Sportuszodában. — A szervezés nehézségeivel már megbirkóztunk, de a téli szűkös és szegényes edzési viszonyokkal már csak nagy nehezen bírunk (de bírnak és ez a fontos!) Fedett uszodánk 7 méter széles, 25 méter hosszú, felerészben azonban alig derékig érő a víz szintje. Tessék — mutatta —, itt van éppen egy fénykép róla. — Az uszoda szombaton, vasárnap és hétfőn zárva van a sportolók előtt, a többi napon két és fél óra jut az úszók és a vízilabdázók összeségének foglalkoztatására. (Körülbelül 60-an vannak). Érthető így, hogy a játékra és a labdázásra meglehetősen kevés idő marad. Elég szomorú tény különben, de szabályos vízilabdánk sincs, műanyag kosárlabdával edzünk. Viszonyainkból természetszerűen következik, hogy eredményeinktől függetlenül is, milyen nagy fontosságú számunkra a TK-ban való részvétel. Nemcsak a szabályos körülmények, a mérkőzések lényegesek, hanem főként új csapatunk összekovácsolódása is ezen az úton. Remélem, 1964-ben sikerül elérnünk legalább a megyei összevont bajnokság élmezőnyének színvonalát. Nyilatkozata után egyetlen kérdést tettünk csak fel az edzőnek. — No és mi a helyzet a kiegészítő sportokkal, hiszen az alapozásnak szerves részei ezek, nem úgy, mint például a TK-mérkőzések. — Sajnos — válaszolta Gyenge József —, ez megfelelő személy hiányában egyelőre megoldatlan problémánk. Lám! Ha lenne Gyenge edzőnek még egy lelkes segítőtársa, s ráadásul nem folynának az alapozás rendszerét megbolygató TK-mérkőzések, nyugodtan kijelenthetnénk: a körülményektől meg-megszorongatva ugyan, de normális mederben folynak Székesfehérvárott az alapozó edzések. Alba Regiának tehát a fent említett nehézségei adódnak; Cegléden, Pécsett, Miskolcon pedig mások és mások, de — kevés és egyre kevesebb kivétellel — mind olyanok, amelyeket egy kis elszántsággal vagy áldozattal meg lehet oldani. Leszögezhetjük végül — figyelembe véve az alapozási időszak általános tematikáját —, a TK lebonyolításának terminusa nem megfelelő. Alapozási időszakban vagyunk, alapozzunk és ne versenyezzünk! S ugyanígy, a ver- Isenyek időszakában versenyezzünk és ne mást tegyünk! — ez I logikus. Éppen ezért, s amiért e sorok is íródtak: találni kell ennek a mérkőzéssorozatnak egy másik, egy megfelelőbb időpont s tót és a nevet is. 1 Gallov R Érthetetlen ! V 1 A futánok értetlenül áll- $ á nak, edzőik, pedig a fejű- 4 két csóválják. v 4 — Nem értjük a dolgot 1 7 V. f— hangoztatják. y Legalábbis nagyon heve- 4 4 sen értik azt a döntést, 4 4 amelyet nemrégen hozott 4 4 az országos síszövetség elynöksége. 4 Emlékezetes, hogy az 4 4 országos női váltófutó-baj- 4 4nokság végeredményét ma- 4 4 hiba miatt megsemmisített 4 4 tér, s úgy döntöttek, hogy y 4 későbbi időpontban újra 4. 4 futják ezt a számot. 4 4 Most elérkezett az új tér- 4 y minus megállapításának az y 4 ideje. Nem volt könnyű az 4 4 új időpont meghatározása, 4 4 nincsenek ugyanis lyukas Z 7 napok a versenyműsorban, 4 y egy időpont azonban mégis y 4 kedvezett: javasolták,, hogy 4 4 március 31-én, a Felszaba- Z Z Ávulási Váltó keretében 4 4 döntsék el az elhalasztott y 4 verseny végeredményét is. 4 4 Hosszú tanácskozás után 4 4 azonban úgy döntöttek, 4 , hogy két indulóra való te- 4 4 hintettel nem érdemes 4 4 bajnokságot rendezni. 4 Nem érdemel nagyobb 4 4 komolyságot egy bajnoki 4 4 vetélkedés? 4 Nemcsak a futónők nem 4 s értik. Mi sem. . ---------------------------—----------—- Péntek, 1963. március 1.