Népsport, 1963. augusztus (19. évfolyam, 151-172. szám)

1963-08-01 / 151. szám

­ „Fortuna szekerén okosan ülj.. C­ ikkek jelentek meg róla, a rajzolók karikatúrák­ban előlegezték a vásár­lás és a várható siker örömeit. Neves sportemberek tették em­­lézetessé beszerzését, amikor autogramjaikat osztogatták az elárusító helyeken. Dehát min­dennek vége szakad egyszer, s így vagyunk az olimpiai sors­jegyek árusításával, vásárlásá­val is. Mert például, ha valakinek mondjuk éppen Zalaegerszegen ma jutna eszébe, hogy még szerencsét próbál néhány darab­bal, az hiába járná végig a trafikokat, mert a vidékre kiadott olimpiai sorsjegyek el­számolása már megkezdődött a Posta Központi Hírlapirodájá­ban. Tehát nem marad más hátra, mint felutazni Budapest­re, vagy írni, üzenni a rokonok­nak, ismerősöknek, hogy a hátralevő néhány nap alatt pótolják a mulasztást, hiszen­­ már csak Budapesten folyik a sorsjegyek árusítása. M­it tagadjuk, a legtöbben azért vásároltak olimpiai sorsjegyet, mert p­á­­lyáznak a több mint ötezer nyeremény valamelyikére. Vol­tak viszont olyanok, akik azért vettek részt, mert napjainkban — amikor a filléres gondok réme senkit sem kísért — csaknem divat és mindenki számára el­érhető passzió néhány forintért élvezni a szerencsejátékok iz­galmát. De beszéltünk olyanok­kal is, akik elvi kérdést talál­tak abban, hogy szerény anyagi hozzájárulásukkal segítsék sportolóink olimpiai felkészülé­sét, szereplését. N­em lehet mérleget vonni az olimpiai sorsjegyek vásárlásáról, hiszen a­ vidékiekkel csak most számol­nak el, a fővárosban pedig még gőzerővel folyik az árusítás. A feledékenyek, a mindent utolsó pillanatra halasztók néhány napig még pótolhatják mulasz­tásukat. De ahogyan közeledik az Országos Sport Napok idő­pontja, úgy kerülünk közelebb a népstadioni szerencsekerékhez, mely Fortuna asszony kegyeit osztogatja majd az olimpiai sorsjegytulajdonosok között. A költő szavaival élve: „Fortuna szekerén okosan ülj...” Tehát még nem késő! Budapesten még vásá­rolható olimpiai sorsjegy, s hátha éppen az utolsók nyer­nek. 2 Csütörtök, 1963. aug. 1. Kétszámjegyű magyar vízilabda-győzelem A magyar vízilabda-válogatott Ludwigsburg­ban az NSZK dél­nyugati bajnokcsapata elleni mérkőzéssel fejezte be túráját. A magyar együttes Horti (1:0, 4:1, 1:0, 4:0) arányú győzelmet aratott a lidwigisbu­rgiak ellen. Góldobó: Felkai és Pécsik (3—3), Kárpáti dr. (2), Konr­ád I és Konrád II. A Vidék válogatottjának főpróbája a lipcsei mérkőzés előtt Vidék válogatottja—Vasas II 1:1 (1:1) Fáy utca. Vidék válogatottja: Szarka — Lévai, Orbán (Geller), Ihász — Palotai (Vajda), Somodi — Györkő, Dunai II, Dunai I (Szurom!), Povázsai, Boros dr. Több ön sajátérkbeli hibáival játszott a vidéki válogatott, ez részben érthető is, hiszen most szerepeltek tagjai első alkalom­mal együtt. A Vasas tartalék­­csapata jó edzőtársn­ak bizonyult. A vidékiek gólját Dunai II lőtte, a Vasasét pedig Kalocsai. A vi­déki válogatott csütörtökön 10.30 órakor indul a Ferihegyi repülő­térről Berlinbe, majd onnan autóbusszal megy tovább Lip­csébe, ahol pénteken este vil­lanyfényes mérkőzést játszik egy sportünnepély kereteiben az NDK olimpiai csapata ellen. Nehéz dolga lesz a csapatnak, az NDK olimpiai együttese ellen — mondta Lakat Károly edző —, de bízom abban, hogy helytállnak a fiúk. Ez a csapat, amelyik most játszott a Vasas tartalék ellen és Gelei utazik el. Az együttes bal­hátvédje Szepesi lett volna, de ő sérült. Mester útlevélnehézségek miatt nem utazhat. Ezért kerül sor Ihász balhátvéd játékára Lipcsé­ben. A csütörtökön útrakelő csapat vezetője Takács Jenő lesz, a csa­pattal utazik Baróti Lajos és La­kat Károly, valamint dr. Czipott Zoltán sportorvos és Szűcs Ernő gyúró. A tervek szerint a Vidék válogatottja szombaton érkezik haza. MTK — Ganz-MÁVAG II 6:0 (4:0), Hungária krt., 500 néző. V: Borzási. MTK: Kovalik — Ke­szei, Kovács III, Jenei — Nagy, Vasas — Sándor, Halápi (Lacz­kó), Bödör, Kuti, Szimcsák. Az MTK főleg az első félidőben ját­szott biztatóan. G: Kuti (2), Szim­­csák és Bödör (2), ill. Szalai­­ (öngól).­­ Dorogi Bányász I — Dorogi­­ Bányász 1­­5:1 (4­0), Tokod, V., Buzánszki. Dorog I: Ilku —­­ Szűcs, Lakat, Fellegi — Takács,* 1 2 Prohászka — Karába, Varga­­ (Virágh), Monostori, Kertes,, Csőri (Bartalos). Ilku a II. fél-­ időben a tartalékcsapat kapu­­j­­át védte. G: Monostori (2), Ker­­­tes, Csőri, Varga, ill. Varga. Szegedi EAC —Újszegedi TC 9:1­­ (2:1). Szeged, 400 néző. V: Bacsó,­­ SZEAC: Tóth — Szabó (Sándor), , Kürtösi, Kővári — Dezsőf­ I. , Remény­ük — Arató, Kökény,­­ Hajós (Lin­ka), Németh, Gilitz (Tóth III). Az I. félidőben az UFC jól játszott, szünet után a SZEAC nagy fölénybe került. G: Remé­nyük, Linka, Arató (2—2), Németh, Tóth III, Kökény, ill. B. Kovács. Pécsi Dózsa —Pécsi Bányász 11 6:3 (2:1). Pécsbányatelep, 500 néző. Pécsi Dózsa: Zengői. (Vá­­radi-Vlaszák) — Hernádi-Hor­­nung (Bendes), Kocsis (Hernádi), Bendes (Csupak) — Halasi, Szűcs (Hegyi) — Koller, Vári, Garami, Rádi, Török. Az NB I-es csapat négy válogatottja nélkül játszott. G: Rádi (3), Tö­rök, Vári, Koller, ill. Hangya, Szigetvári, Balázs. Vasas —BVSC 1:1 (1:1). Fáy utca, 1000 néző. V: Illovszky. Vasas: Varga (Szentmihályi) — Kárpáti, Mészöly, Sárosi — Sas, Berendi — Bozó (Pál I), Kékesi, Machos, Pál II, Mathesz. Mind­két csapat sok hibával játszott. Az 55. percben Mathesz megsé­rült, Bozó ismét visszatért a pályára, ettől kezdve Pál I bal­szélsőt játszott. G: Mathesz, ill. Murár. ÚSZÓMESTER sportmasszázs képesítéssel ajánlkozik. Cím: Sportpropaganda, Bpest, Vili. Rákóczi út 57/a.­­ _________________________________ „Veszélyben a közös német csapat" — A Nyugatnémet Olimpiai Bi­zottság nem fog elismerni néhány olyan megállapodást, amelyek a két német állam szövetségei kö­zött létrejöttek a közös német olimpiai csapat kialakítása tár­gyában — mondotta Herbert Kunze, a Nyugatnémet Olimpiai Bizottság alelnöke, a Nyugatné­met Jégsport Szövetség elnöke, a Süddeutsche Zeitung-nak adott nyilatkozatában. Ez a nyilatkozat hétfőn jelent meg a lapban „Ve­szélyben a közös német csapat" címmel. Ebben Kunze szerint fel kell szólítani a Nyugatnémet Labda­rúgó Szövetséget, hogy ismét tárgyalja meg az NDK szakszö­vetségével a labdarúgó válo­gató mérkőzések színhelyét, ha­bár a két szövetség májusi ta­nácskozásán már megállapodott abban, hogy ezeket a találko­zókat Karl Marx-Stadtban és Hannoverben rendezik meg. Kunze felelős elsősorban azért is, hogy a hét végén a két állam jégsport szövetségének olimpiai megbeszélései sikertelenül vég­ződtek. A nyugatnémet atlétanők is biztosan győzték le az amerikaiakat Kedden Braunschwei­gben tar­tották meg az NSZK­A Egyesült Államok női atlétikai viadalt. Az amerikaiak három számot meg­nyertek, több csúcsot állítottak fel, a­ pontversenyben azonban a nyugatnémetek 71:46-ra bizto­san győztek. 100 m: McGuire (a) 11.6, Heine (ny) 11.7. 200 m: Heine 24.1, W. Brown (a) 24.6. 400 m: Henning (ny) 54.6, Knott (a) 56.3, csúcs. 800 m: Werner (ny) 2:09.2, Knott (a) 2:09.7, csúcs. 80 m gát: Fisch (ny) 10.8, Schell (ny) 10.8, Da­vis (a) 11. csúcs. 4x100 m: NSZK (Fisch, Pensberger, Bronnsack, Heine) 45.9, Egyesült Államok 45.9. Magas: Montgomery (a) 171, Hummel (ny) 165. Távol: W. White (a) 634, Hoffmann (ny) 612. Súly: Klein (ny) 15.64, Kofink (ny) 15.43. Diszkosz:­­ Hausmann (ny) 50.92, Klein 48.37. Gerely: Gerhards (ny)­­53.11, Brömmel (ny) 50.95. Három kínai ejtőernyős az 1500 méteres csoportos nappali célbaugrásban új világcsúcsot állított fel. Átlageredményük 2.897 m a kör középpontjától. A régi világcsúcsot is kínai ej­tőernyősök tartották 4.645 m-es eredménnyel. (MTI)­­ A SZOVJET JÉGKORONG­­SZÖVETSÉG az 1963—64. évi baj­nokság első osztályában tizenegy csapat küzd a bajnoki címért. Ugyanakkor tizenegy csapat mér­kőzik az NB I B-csoportjában. Bemutatjuk az N NB II újoncait Az NB III csoportbajnokai 96 csapat közül 24 került fel­jebb az NB III-ból, alaposan megváltozott tehát az NB II. ösz­­szetétele. Mindössze 12 csapat maradt meg a régiek közül, ezek legtöbbje sem újonc azon­ban, hat kivételével már mind­egyik megjárta a magasabb osz­tályt. Északi csoport 1. Nagybátony 30 21 4 5 63:22 46 2. KISTEXT 30 17 9 4 51:26 43 3. Kisterenye 30 15 11 4 57:32 41 4. Baglyasalja 30 16 8 6 47:23 40 A Nagybátonyi Bányász elő­ször 1953-ban került az NB II- be, a következő évben azonban „átszervezték” az NB II-t, egy­­egy csoportból 9 — 9 csapat esett ki, s a Nagybátony, mint cso­portjának 8. (!) helyezettje — ki­esett (a 7. bent maradt). Egy év­vel később már ismét az NB II-ben játszott a nógrádi együt­tes. Ezúttal — két évig . . . Ek­kor azonban megint „átszervez­tek”: a 19 — 19 csapatot magá­ban foglaló csoportokból 8-8 csapat esett ki. A Nagybátony a 11. helyen végzett, tehát­­ bent maradt. Azaz, csak maradt vol­na, mert az Ózd „megpiszkált” egy ügyet, abból győztesen ke­rült ki, s a bajnokság befejezése után elfoglalta a Nagybátony 11. helyét, a Nagybátony pedig is­mét kiesett. Az újabb „nekigyűr­­kőzés” eredménye ismét a fel­­jebbjutás lett. Már-már úgy lát­szott, hogy az 1959 — 60. évi baj­nokságban nem lesz baj, a be­fejezés azonban most sem sike­rült ... És most, három év után, ne­gyedszer is sikerült ... A nagy­szerűen összeforrott 11. Laczkó Sándor edző vezetésével újra az NB II-be jutott. A csapat tagjai között olyan tapasztalt, volt NB I-es játékosok küzdöttek, mint Csáki (a csapat gólzsákja, most Ózdra távozott) és Huszár, s egyetlen kivétellel a többiek is játszottak már az NB II- ben. Az II. Bányász a megye legkorszerűbb sportolási lehető­ségeket nyújtó sportköre. Gyö­nyörű sporttelep (edzőpályával), s tornaterem áll a fiatalok ren­delkezésére. 16, közel egyenlő képességű játékos alkotta a ke­retet, s az együttes biztosan vívta ki az elsőséget. Délnyugati csoport 1. Pécsi BTC 30 21 5 4 87:43 47 2. Kaposvári H. 30 18 7 5 80:27 43 3. Pécsi B. 30 16 11 3 59:31 43 4. Székesf. MÁV 30 17 8 5 46:28 42 Már a felszabadulás előtt jól ismert csapat volt Délnyugaton a Pécsi BTC, 1945 után pedig sokáig az NB II-ben is kitűnően szerepelt. Most két évi NB III-as „vendégeskedés” után került vissza (tavaly is csak egy pont­tal maradt el az 1. PVSK-tól. A PBTC az 5. fordulótól az élen volt, a bőrgyáriak sikerének egyik titka az, hogy a bajnoki év elején számításba vett fiata­lokat sikerült a csapatba beépí­teniük. A PBTC igazi ereje azon­ban a támadósora. Az NB III 96 csapata közül a PBTC és a Miskolci Bányász teljesítménye a legjobb: közel 80 százalékos! A pécsiek gól­aránya azonban még a miskol­ciakénál is jobb. A PETC csatár­sora rúgta az NB III-ban a leg­több gólt, igaz, védelmük, a Békéscsabai Előrét kivéve, az NB II-be jutott 24 csapat közül, a legtöbbet kapta. A csapat, s egyúttal a csoport „gólkirálya" Győrfi László, négy év alatt bajnoki mérkőzésen több mint 100 gólt rúgott. 1959—60-ban 37-et, 1960 — 61-ben 16-ot (az NB II-ben), 1961 — 62-ben 27-et és most, a 87-ből 26-ot. Ő és Hausohl 44 gólt rúgott a 87-ből. Ennek természetes következmé­nye volt, hogy a két játékos formájától, illetve kedvétől igen gyakran függött a csapat jó vagy rossz játéka. A 28 éves edző, Dara János talán az egész NB legfiatalabb edzője. Tavaly még játszott, de azért kellő fe­gyelmet tartott a csapatban Északnyugati csoport 1. Győri Dózsa 30 21 4­5 54:23 46 2. Veszprémi H. 30 19 6 5 65:34 44 3. Pápai Text. 30 19 3 8 57:28 41 4. Zalaeg. Dózsa 30 17 6 7 78:33 40 A Győri Dózsa Győr hajdani munkásnegyedének, az Újváros­nak a csapata. Elődje, a Gy. II. ker. MTE 1910-ben alakult és csakhamar a Dunántúl egyik ismert csapata lett. A felszaba­dulás után előbb a Vörös Me­teor vette „védőszárnyai” alá a csapatot, majd 1953-ban a BM lett a sportkör gazdája. Egy ízben, 1951-ben már sze­repelt az NB II-ben a Gy. Dózsa elődje, a Gy. VM. Kiesése után sokáig a megyei bajnokságban játszott a csapat. 1958-ban megnyerte a megyei bajnoksá­got és felkerült az NB III-ba, öt év után most ott is bajnokságot nyertek a győri lila-fehérek. Sikerüket elsősorban nagyszerű küzdőszellemükkel, határtalan lelkesedésükkel érték el. Fehér­vári Alfréd, a Győri ETO egy­kori kiváló fedezete két év óta vezeti a győri belügyiek edzé­sét. Munkája nyomán egyre több tervszerűség észlelhető a csapat játékában. Győrött biz­tosra veszik, hogy a csapat nem „átszállót”, hanem ,,tartós bér­letet” váltott az NB II-be. Északkeleti csoport 1. Miskolci B. 30 22 3 5 70:36 47 2. Nyíregyházi MTE 30 15 9 6 46:28 39 3. Főv. Autóbusz 30 13 11 6 51:36 37 4. Debr. Dózsa 30 13 10 7 48:33 36 Valamikor, nem is olyan ré­gen, a hegytetőre épült pályán NB I-es bajnoki mérkőzéseket is játszottak, s a legjobbak közül is néhányan vereséggel tértek vissza otthonukba. Az 1946—47. évi bajnokságban volt ez Pere­cesen, a Miskolci Bányász elődje akkor az NB I-ben küzdött. Egy év után aztán több mint 10 éven át az NB II-ben szerepelt a csapat. Aztán néhány évig az NB III következett. — Egyesületünk az idén ünnepli alapításának 40. évfordulóját, s szebb ajándékot nem is adhattak volna a labdarúgók a kicsiny bá­nyásztelepülés sportrajongóinak — mondta örömteli büszkeséggel Pécsik Gyula, a Miskolci Bányász elnöke. 12 pontos, előnnyel egyetlen csapat sem nyert bajnokságot az NB III-ban, s az eredmény még értékesebbé válik, ha azt is elmondjuk, hogy például a 13. forduló után a csapat még a 3. volt, s az őszi idényt má­sodikként zárta. Az alapos téli munka „bomba” eredményt ho­zott. Az őszi 21 ponttal szem­ben 26-ot (közel 90 százalékos teljesítmény) szerzett­­a csapat. ősszel sokat változott az összeál­lítás, tavasszal azonban csak sérülés esetén változtattak. Északközép csoport 1. Traktorgyár 30 18 8 4 70:31 44 2. Vasas Izzó 30 15 7 8 48:31 37 3. III. ker. TTVE 30 15 7 8 44:33 37 4. Esztergom 30 12 11 7 51:31 35 A Vörös Csillag Traktorgyár elődje először 1943-ban szere­pelt a labdarúgó NB III-ban. A felszabadulás, s az NB III meg­szűnte után 10 éven át a Buda­­pest-bajnokságban küzdött vál­takozó sikerrel. Az 1960 — 61. évi NB III-ban csoportelső lett, s az NB II-be jutott, de egy évi „vendégeskedés” után visszake­rült az alacsonyabb osztályba. Cserjés István edző vezetésével azonban hamar összeszedte ma­gát az együttes, de még így is csak a 11. forduló után sikerült az élre kerülnie. Az őszi idényt már 3 pontos előnnyel zárta a csapat, s attól kezdve végig ve­zetett. A csapat játékosállomá­nya ugyanaz volt, mint az NB II-ben, csak Reif és Kalász tá­vozott el. R­eif azóta a Zalaeger­szegi Dózsán keresztül már a Bp. Honvédhoz került. —­ A jó csapatszellemnek kö­szönhető elsősorban a siker — mondta Kiss István szakosztály­­vezető. — S erre a jó csapatszel­lemre nagy szükségünk lesz az NB II-ben is, hiszen a Traktor­gyár nem „erősített’, nevünk nem található a kedvezményes átiga­zolási listán. Sajnos, egyik leg­jobb csatárunk, Horváth, eltávo­zott, s az ő helyének a betöltése nem kis problémát okoz. Pályán­kat a kemény tél tönkretette, így a KISTEXT-hez megyünk „albér­letbe Délkeleti csoport 1. Szolnoki MTE 30 20 6 4 55.39 46 2. Gy. MEDOSZ 30 20 5 5 79:32 45 3. Jászberényi L. 30 13 8 9 52:36 34 4. Békéscsaba 30 13 8 9 53:48 34 — Ilyen páratlanul izgalmas, az utolsó pillanatig bizonytalan kimenetelű bajnokság az utóbbi évtizedekben nem volt Délkele­ten — ez volt az általános véle­mény a labdarúgó NB III Dél­­keleti csoportjában. A­ érdeke® párharc a két csapat között már a bajnokság elején elkezdődött, a 10. forduló után foglalták el először az első és a második helyet, s attól kezdve szinte végig felváltva vezettek. Ős­szel a Szolnoki MTE végzett az élen, tavasszal — bár nagyrészt a gyulaiak vezettek — mégis az utolsó mérkőzés után sikerült az SZMTE-nek (a gyulaiak vereség© miatt) megszerezniük az első­séget. Az SZMTE nevéhez szintén fűződik egy NB III-as „csúcs". Ő kapta a 96 csapat közül a leg­kevesebb gólt. A csapat kimagas­lóan legjobb része a védelem. Egyetlen kisiklása volt a véde­lemnek, a Szegedi Építők elleni 5:1-es vereség, viszont 29 mér­kőzésen mindössze 14 (!!) gólt kapott a csapat, amely legtöbb­ször Sárkány — Sári I, Makai, Zalai — Papp II, Borzi — Ce. Farkas, Bánhidi, Sári II, Willisch, Karakas összeállításban játszott. Szántó József, a csapat edzője jó m­unkát végzett. Az utóbbi években technikai­lag is csiszolódott az együttes és az sem mellékes a jövő szem­pontjából, hogy az átlagos élet­kor 2­3 év. A „bennfentesek” azt mondják, hogy az SZMTE jól hasz­nálta ki a kedvezményes igazo­lási lehetőséget, bár egyik leg­képzettebb csatáruk, Bánhidi Komlóra távozott. Igaz viszont, hogy éppen Komlóról kapták vissza másik kitűnő csatárukat, Pallait, aki kivárva a szabályos igazolási időt, nemsokára ismét játszhat a a SZMTE-ben. Ugyan­így játszik majd a csapatban dr. Csabai Csaba, a Szegedi VSE volt játékosa. Szolnokom egyéb­ként a két helyi csapat rivalizá­lásától sokat várnak a sportág hívei. Elsősorban azt, hogy a város labdarúgásának a szín­vonala fejlődni fog . .. N. J. Jurij Parfenov, a B­u­rov észt­­nyilk S­por­tegy­esü­­let elnöke nyi­latkozott a szovjet főiskolások­nak az idei Universiadén való szereplé­séve­l kapcsola­tban. A szovjet főiskolás­ sportolók hét sportágban indulnak a brazíliai Porto Alegrében: atlétikában, úszásban, röp­labdában, ví­zi­lab­­dában, vívásban, teniszben és tornában. A szovjet csapat az eddigi Universiadék során 1957- ben Párizsban, 1959-ben Torinó­ban és legutóbb 1961-ben Szófiá­ban 105 tagjú küldöttséggel sze­repelt. Brazíliába 63 sportoló utazik. A válogatást szintekhez kötöt­ték, így például 100 m-es sík­futásban 10.4, távolugrásban 760 volt a szint. Nagyon sokan telje­sítettek elég magas szinteket. A válogatásnál nagy szerepe lesz ,a Szovjetunió Népeinek III. Spar­­takiádján elért eredményeknek és szereplésnek. Atlétikában, előreláthatólag 17-en fognak szerepelni, köztük Brumel, Ter-Ovaneszjan, Ozolin, Scselkanova, Elvira Ozol­ina, Ta­mara Press, Lusis, Csencsu­k, Cserniseva. A tornászok közül ott lesz Tyitov, Manyina, Maku­­syin és Moszkva bajnoknője, Bu­­rucseva. Az úszó válogatott erős­ségei: Karelnyikov, Kuzmin és Pikalov, a röplabdázók között szerepel Pojarkov, a küldöttség egyetlen tagja, aki már járt Bra­zíliában. A vívók csapatában ta­láljuk Zsdanovicsot, az olimpiai bajnokot. A teniszezőket Jermo­­lova-Rjazanova, Lihacsov és Po­­tanyin képviseli. A vízilabda­­csapat erősségei: Gogoladze és Csikvanaja, akik egyben a szov­jet válogatottnak is tagjai. Arra a kérdésre, hogy mit vár a szovjet csapattól, Parfenov emlékeztetett arra, hogy Szófiá­ban a szovjet főiskolások 21 arany-, 23 ezüst- és 8 bronzér­met szereztek. A jelenlegi csa­pat összetételénél fogva képes arra, hogy megismételje a szófiai sikereket. Porto Alegrében kö­zel ötven ország 3000 sportolója indul majd az Universiadén. A Joure Olimpiai bajnokok, világcsúcstartók az Universiadén szereplő szovjet csapatban Több mint nyolcmillió labdarúgó Európában Augusztus 17-én állítják össze a FIFA-válogatottat A FIFA News, azaz a Nemzet­közi Labdarúgó Szövetség Hír­adója a legújabb számában sok érdekességet közöl. Ebből vet­tük át a következő adatokat, híreket. EURÓPAI LABDARÚGÓ „NÉPSZÁMLÁLÁS” Egyesületek száma 110 249 Csapatok száma 296 762 Játékosok száma 8 221 962 Játékvezetők száma 156 469 ORSZÁGOS „CSÚCSOK” Egyesület: Angliában 30 360 Csapat: a Szovjetunióban 90 000 Igazolt játékos: az NSZK-ban 2 128 247 Játékvezetők: a Szovjetunióban 42 000 az NSZK-ban 30193 Angliában 20 500 A lemutatás nem teljes, mert 33 európai tagszövetség közül három nem küldte be a nyilván­tartást. Úgy tervezték, hogy az egész világ adatait is össze­számolják, de a nem európai 92 tagszövetség közül 37 egyelőre nem küldte be az adatokat. ★ Az Afrika Kupáért az orszá­gok válogatott csapatai játsza­nak. Ezt kétévenkint egy város­ban rendezik meg. Az eddigi győztesek: 1957, Kartum: Ecsy. Arab. Közt. 1959, Kairó: Egy. Arab. Közt. 1961, Addis Abeba: Etiópia. Az idén, 1963-ban Ghana ren­dezi meg a kupa küzdelmeit. ★ A Bajnokcsapatok Európa Ku­pájának mintájára most készítik a Bajnokcsapatok Ázsia Kupájá­nak tervét.* Stanley Rous, a FIFA elnöke nagy látogató körútra vállalko­zott. Útjának állomásai: Maláj­föld, Irán, Szingapúr, Hongkong, Fülöp-szigetek, Thaiföld. ★ Az olasz félprofi válogatott Ghánában járt és Ashanti válo­gatottja ellen 3:2-re nyert, Ghána válogatottjától viszont 5:2 arány­ban kikapott.★ Megalakult a FIFA technikai fejlődését elősegítő bizottsága. Elnöke: V. Granatkin (Szovjet­unió), tagja: Hübner dr. (NSZK), A. Lindenberg (Svájc), Murgel dr. (Brazília), A. Touffau­ (Fran­ciaország). A bizottság figyelme sok mindenre kiterjed, többi között a sportirodalomra és a filmre ie.* Szingapúr bejelentette, hogy visszalép az olimpiai labdarúgó­­i torna selejtezőjétől, mert Malay­sia megalakulásával ennek válo­­­­gatott csapatában Szingapúr leg­­­­jobbjai is bent lesznek, Maláj­föld, Sarawak és Észak-Borneo legjobb­jaival együtt. Ehhez csak azt le­het hozzátenni, hogy a Malaysia Államszövetség egyelőre még nem alakult meg.* Augusztus 17-én Zürichben állítják össze a FIFA válogatott­ját, azaz azt a világválogatottat, amely október 23-án az angol szövetség 100 éves évfordulóján Londonban szerepel. EREDMÉNYEK Hollandia atlétaválogatottja Innsbruckban 83:77 arányban győzött Ausztria ellen. A leg­jobb eredmények: 100 m: Smit (h) 10.5, Luitjes (h) 10.5. 400 m: Van Herpen (h) 47.6. 110 m gát: Kamerbeek (h)­ 14.2, csúcs: Hármas Evers (h) 15.64, csúcs. Kalapács: Thun (o) 63.60. A magyar Szénásy Imre a tize­dik helyen végzett a Caprio Ná­poly távúszóversenyen a hivatá­sos versenyzők kategóriájában. A VB-re készülő szovjet or­szágúti kerékpárosok Moszkvá­ban a 100 km-es négyes csapat­­versenyben 2:17:28-as időt ér­tek el. AZ NDK öttusa-bajnokságát Werner nyerte 5226 pontos igen jó eredménnyel Petrikowski (4911) és Grisse (4741) előtt. A baj­nokság után összeállították a VB-n résztvevő csapatot. Tagjai: Werner, Petrikowski, Barth és Magdeburg. A francia úszóbajnokságon öt csúcseredmény született. Igen jó átlagot értek el a férfi 100-as gyorsúszók, meglepetést jelen­tett, hogy a pillangózó Pommat nyerte a 400 m-t. A legjobb eredmények. Férfiak. 100 m gyors: Gorvalles 56.1, Gropaiz 56.9, Christophe 56.9 (az ötödik is 57.2-t úszott). 200 m gyors: Gropaiz 2:05.2, Curtillet 2:06.3 (Gorvalles 2:07.9-cel 4. lett). 400 m gyors: Pommat 4:32.1, Luyce 4:34.1. 1500 m gyors: Bayon 18:31.6. 100 m hát: Christophe 1:02.5. 200 m hát: Raffy 2:20 (Christophe nem indult). 100 m pillangó: Pommat 1:01.9. 200 m pillangó: Pommat 2:23.1, csúcs. 100 m mell: Kiehl 1:13.3, csúcs. 200 m mell: Kiehl 2:41.2, csúcs­ Nők. 200 m gyors: Vanacker 2:24.6. 400 m gyors: Vanacker 5:08. 100 m hát: Caron 1:10.4. 200 m hát: Caron 2:34.8. 100 m mell: Mirkowitch 1:21.8, csúcs. 200 m mell: Varrenne 2:56.2. 400 m vegyes: Vanacker 5:55.3, csúcs. □ MEGSEGÍTÉSRE! A Ju­goszláv labdarúgó-szövetség felkérte a sportegyesületeket és szervezeteket, hogy a jövő vasárnaptól kezdve rendez­zenek mérkőzéseket a Skop­jei földrengés sújtotta lakos­ság megsegítésére. Az I. osz­tályú labdarúgó-csapatok kö­zül a Hajdúk Split augusztus 22-én játszik jótékonycélú mérkőzést a Roma csapatá­val.­­ A CSEHSZLOVÁK MŰKOR­CSOLYÁZÓK Opavában meg­kezdték jeges edzéseiket. A szö­vetség meghívására Opavában tartózkodik Courtney Jones, a többszörös jégtánc-bajnok, aki elsősorban a Román­ testvérpár kötelező táncainak csiszolásával foglalkozik. Ugyanakkor Karol Divin Koppenhágában tartózko­dik Iván Mayer edzőjével együtt. A dán fővárosban a skandináv műkorcsolyázókkal együtt Divin is részt vesz a felkészülésben. □ BEFEJEZŐDTEK a Nyári Nemzetközi Labdarúgó Kupa­­mérkőzések a csoportokon belül. A II. csoport négy al­csoportjának győztese­: Ra­pid Wien, Bayern München, Orgryte Göteborg és IFK Norrköping. A III. csoport négy alcsoportjának győzte­sei: Slovnaft Bratislava, Slo­­van Bratislava, Polónia By­­tom, Odra Opole. 0 A MONGOL NÉPKÖZTÁR­SASÁGBAN remélik, hogy kül­döttségük az olimpiák történe­tében először ott lesz Tokióban. Az ország 1961 óta tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság­nak és a sport népszerűsödé­­sét bizonyítja, hogy a külön­böző sportszövetségeknek ma már 85 000 tagja van. Az atlé­tika, a torna, a birkózás a te­nisz, az ökölvívás és a labda­rúgás a legkedveltebb sport­ágak. • •

Next