Népsport, 1963. november (19. évfolyam, 217-237. szám)

1963-11-01 / 217. szám

/T^.. i/Ctfitpl/ iflICi :.g^8yHwSi3­ S^ f _ 0k-*+ 1 / '•■•'• •*~ 'l'\$ :~r?.~~/t±*s- / -­­1; ' i/" X *-^.7 fe ■" :m-z?C­.J.J Világbajnokságot ökölvívásban is! Néhány évvel ezelőtt olvastam, hogy a Ma­g­yar ökölvívó Szövetség javaslattal fordult n­emzetközi ökölvívó Szövetséghez. A javaslat lényege a következő volt: tartsanak ökölvívásban is világbajnokságokat, s az első ilyen világbajnokságot Magyar­­országon rendezzék meg. A NÚSZ válaszát nem közölték. Azt hiszem, joggal felvetődhet a kérdés, hogy ez az egyik leg­népszerűbb sportág miért ke­vésbé értékes a többi sportágnál, amelyekben a legjobb verseny­zők világbajnoki szinten is talál­koznak, arról nem is beszélve, hogy a nehéz atlétika másik két ágában, a súly­emelésben és birkózásban évenként megtartják a világbajnoki versenyeket. Az ökölvívó-világbajnokságok megrendezését sok ország szívesen vállalná (különösebb anyagi megterhelést aligha jelentene), és például a négyévenként ismétlődő versenyek időpontja sem ütközne az ebben a sportágban megrendezett olimpiai- és Európa-bajnokság időpontjával: 1963­ EB, 1964 OB, 1965 EB, 1966 VB, 1967 EB, 1968 OB, 1969 EB, 1970 VB. Úgy gondolom, ez a nagy múltra visszatekintő sportág megérdemelné, hogy legjobbjai világbaj­noki címmel dicsekedhessenek. A világbajnoki versenyek feltétlenül lelkesítőleg hatnának a fia­­talokra, tehát elősegítenék az utánpótlás minő­ségi fokának emelkedését is. (Havasi Csaba, Sze­ged). HOL VERSENYEZZEN? Varr­a Judit fiatal sportolón­król lesz szó az alábbiakban, akit iskolája mint atlétát kiadott versenynésce az MTK-nak, mivel Ju­dit jó tanuló, jó m­ágia­viseletű és jó sportoló. Varga Judit ez évben az országos serdülő atlétikai bajnokságom a 80 m-es gátfutásban bajnokságot nyert, a 100 m-es síkfutásban a 4. helyen végzett és serdülő létére az or­szágos ifjúsági bajnok­ságon a 80 m-es gát­futásban harmadik, a 100 m-es síkfutásban a 6. helyen végzett. Most október 27-én az 1963. évi országos ser­dülő összetett bajnok­ságon a leány-hármas­­vera­e­nyen kellett vol­na indulnia, ahol ko­moly esélye volt, hogy az első három helye­zett közé kerüljön. Mi­vel azonban tudtuk, hogy iskolája kosár­labda-csapatának a hármasverseny idő­pontjában kerületi if­júsági kosárlabda-baj­noki mérkőzése van, kikértük öt testnevelő tanárától. Igyekeztünk őt meggyőzni arról, hogy tanítványának a magasabb szintű ver­senyen való részvétele lenne a helyesebb. Saj­nos, a testnevelő tanár a legridegebben elzár­­k­ózott kérésünk telje­sítése elől és külön­böző retorzióikat­ helye­zett kilátásba verseny­zőnkkel . szem­ben, ha nem jelenne meg a ko­sár­labda- mér­k­őzésen. A­ kislány ez­­k után természe­tes­en nem­ merte vállalni a követ­kezményeket. Mi, a Magyar Atlétikai­ Szö­vetséghez fordultunk segítségért és Nyirő György főtitkár az is­kola igazgatójával ér­tekezett ebben az ügy­ben. Az iskola igazga­tója megértette Nyirő sporttárs érveit, de a döntést a testnevelőre hárította át. Miután így eredményt elérni nem tudtunk, az iskola ke­rületének TST-elnöké­hez fordultunk támo­gatásért. A TST elnö­kének szintén, az volt a véleménye, hogy a versenyzőnek a maga­sabb szintű versenyen kellene indulnia, de segíteni, sajnos, ő sem tudott. Dehát akkor ki segíthet ilyen eset­ben? (Az MTK atléti­kai szakosztályának nevében: Farkas Má­tyás, vezetőedző.) Iu jiiiliiilltlliilllllllllllllMimimHiHMIiiliuimmfliiMHtlMMiilllli lllimf; Gyaloglóverseny és labdarúgó-mérkőzés = A közelmúltban olvashat­ § = tűk, hogy Olaszországban = = A­ SSMM | g9V nagy nemzetközi gya- = I­a­a­logló­ versenyén az egész = = h j ^‡rrj|3 j európai mezőnyt legyőzve 50 = 7­­ km-en magyar versenyző = lett az első, míg a csapat- S = versenyben együttesünk a 2. helyre ke- = 1 mu­lt. őszintén bevallom: én még nem lát- = 5 tam gyalogló-versenyt. Meglepett az, hogy a = — mint lapjukban olvastam — több tízezer z = nézője volt a versenynek. Most, mint a = = labdarúgó-mérkőzések állandó látogatója- E - nak, az lenne a kérdésem: nem volna-e le- E = kétséges, hogy úgy rendezzék meg az 50­0­­ km-es magyar gyalogló-bajnokságot, hogy 5 = annak hajrája valamely nagy nézőközön- E = jéget vonzó bajnoki labdarúgó-mérkőzés = E szünetére kerüljön. Így ezzel a sportággal E = is megismerkedhetne a nagy nézősereg. E = (Fodor Endre, Bp., XIV., Hungária krt. ,­­­102. sz.).­­ EGY TANÁRJELÖLT GONDJAI Röplabda-edző szeretnek lenni, de a Szegedi Röplabda Szövetség az idén tudomásom szerint nem indít edzőképző-tanfolyamot, s így tanácstalan vagyok. Egy évig társadalmi alapon edzősködtem, elméletileg is képeztem,- magam a Porubszky-féle kézikönyv alapján. 6 éve röplab­­dázóon, s mint leendő középiskolai tanár (IV. éves magyar—történelem szakos bölcsészhallga­tó vagyok), úgy gondolom, hogy edzői képesí­téssel nagy segítségére tudnék lenni az iskola sportvezetőinek, nem beszélve arról, hogy az ak­tív sportolás abbahagyásával, mint edző szeret­nék a röplabda-sport részvevője lenni. Kérdem, mit tegyek. (Farkas István, Szeged, Lenin krt. 103.) Válaszunk: Mivel levele szerint ön sem egészen biztos abban, hogy a városi szövet­ség nem rendez az idén tanfolyamot, érdek­lődjék még egyszer. Ha a válasz nem lenne kielégítő, forduljon a megyei szövetséghez, amely tudomásunk szerint tervez tanfolya­mot. platánok koronája nem öltötte volna már magára a londoni őszi divat rozsdabarna színeit, most az angol nyárról lennék kényte­len beszámolni__ A fene se érti ezt az időjárást. A szálló halljában felém jött egy igazi angol úr. Mintha csak valami magazinból lépett volna ki. Előkelő, tekintélyes és fino­man elegáns. Kora? Úgy hatvan felé ... — Bocsánat a háborgatásért: nem járt ön augusztusban Bu­dapesten a Béke­szállóban? — Bizonyára, sőt majdnem biztosan. Ott lakom a szom­szédban. Mister Jarvis most már magyarul folytatta — könnyen meg­tehette, hiszen 42 esztendeje, mikor felszállt Kaposvárott a gyors­vonatra, még Szarvas József névre hallgatott: — Rögtön ismerősnek tűnt, s pillanatok alatt rájöttem, hogy hol láttam önt. — Ha már így összetalálkoztunk, engedje megkérdenem: Angliában általában ilyen a vénasszonyok nyara? — Oh, ne higgye. Ilyenkor már rendszerint sűrű felhő fedi az országot, esik, fúj, a napot hónapokon át alig látni. És persze ködös is az idő — válaszolta miszter Jarvis, aki több mint négy évtizede London lakója. — Apropó köd... Negyedszer járok Londonban, ő a híres londoni ködnek hírmondóját sem láttam. Mit csináltak maguk a köddel?__ — Látom ez felelősségre vonás akar lenni... Hát kérem, jegyezze meg, maguk sem különbek — válaszolta tréfás hangon. — Unokámnak, a kis Brucenak, akit egész családommal együtt a nyáron hazavittem Magyarországra, hónapokkal az indulás előtt valósággal telibeszáltem a fejét a tihanyi visszhanggal. Kis túlzással azt mondhatnám, Bruce a visszhang miatt utazott. Kiabáltam én kérem órákhosszat, ahogyan csak kifért a torko­mon, de ott Tihanyban csak annyi volt a visszhang, hogy Bruce komoly szemrehányást tett: miért csaptam be. Mit csináltak ma­guk a tihanyi visszhanggal? ... — Úgy látom, kvittek vagyunk — mondtam nevetve. — Egyébként jöjjön el februárban, majd megtudja mi a lon­doni köd, s többé nem­­ kér belőle. .. Tudja mit? Inkább beszél­gessünk a Balatonról — karjával a Hyde-park felé mutatott —, hiszen ilyenkor nyáron ez az aktuális téma ... Ebben maradtunk. GÖTEBORG Enyhe idő, az eső órákkal ideérkezésem előtt elállt. Csak természetes, hogy zakóban indulok a szíházba, világ életemben utáltam a ruhatár körüli közelharcokat. Táblás ház. Csend. Felcsendülnek Kálmán Imre melódiái. És a világjáró Csárdáskirálynő Göteborgban is meghódítja a szíve­ket. Persze, más formában, mint a Nagymező utcában. Itt há­rom felvonáson át gyűjtik a nézők az érzelmeket, amelyek az előadás végén gömbölyűdnek fergeteges tapsviharrá. Őszintén mondom, kicsit meghatódott, kicsit büszke is vol­tam rá, hogy ez a magyar szívvel írt könnyű muzsika mennyire a világ minden más nyelvén is szól. Persze, hogy ismét elszámítottam magam. Hazafelé menet éreztem csak­ igazán, milyen betyár hideg az éjszaka Göteborg­ban. Bosszantó, mennyire nincs szerencsém ezzel az átkozott téli­kabáttal. Lesz,, ahogy lesz, ezen az úton többé elő nem veszem. Ullein Stadion... Itt láttam 1958-ban a VB egyik legcsodá­latosabb mérkőzését, a Franciaország—NSZK találkozót, amelyen a játéktudása teljében szerepelt Kopa és a VB gólkirálya, Fon­taine vezérletével a franciák, labdarúgásuk történetének leg­szebb játékával ajándékozták meg a nézőket... Ezt a meccset, míg élek, nem feledem, és arra is sokáig em­lékezni fogok, hogy a svéd—magyar olimpiai selejtező pompás küzdelme során mutatkozott meg, mennyi tehetséggel rendelkezik ma is a magyar labdarúgás, hiszen olyan labdarúgók arattak itt nagy sikert — Káposzta, Gellér, Somodi, Dunai II, Nagy Gyuri, Laczikó, hogy csak néhányat említsek —, akikről két-három esz­tendeje azt sem tudták még odahaza Magyarországon sem, hogy egyáltalán léteznek... Nem érdekelt engem a hideg, a didergés, az volt a fontos, hogy a kezdeti ijedtség után megemberelték magukat — felnőttek a gyerekek ... FERIHEGY Végre újra itthon. Az éjszakában már feltűnnek mélyen a gépmadár alatt a pesti fények. — Néhány perc múlva Budapestre érkezünk! Kérjük az öve­ket becsatolni... Két táska, fényképezőgép. Egy télikabát. Ennyi a poggyász. Két kézben nehezen fér el. Egye fene, felveszem a télikabátomat. Nincs az embernek ezer karja, hogy cipelni tudja. * Gördül a lejárati lépcső. Nyílik az ajtó. Újra itthon. Határozottan hűvös van. Sőt — egyenesen hideg. Kislányom, feleségem vár a kijáratnál. — Látja, milyen okos volt, hogy a télikabátot vitte el! Mondja szívem, nem fázott meg? ... Tabák Endre Berlinben a Magyarország — NDK mérkőzésen a német együt­­tes kitűnő balszélsője, Stöcker jól sikerült ollózással adta kapu elé Ihász elől a labdát. A kupagyőztesek iiniimiiiiiMHinnmiiuiiiiiiiuiitinmiuiiiiMiiiiiiiiiiiiniiiiiHiiiHimiuiiimiiiiuiliiniiiiinmiuiiiiiiimiiiiiilllliiiiiiiiiuiiiiuiiHiuiini Eleinte kerülgették ezt a té­mát. Ám vég­tig sor került rá. — Csakugyan komolyan gon­doljátok? Mary úgy érezte, hogy barát­nője szavaiban gúny bujkál. Le­het, hogy igaza van. Az első pillanatban valóban nehezen tudták elképzelni, hogy ők nyerjék a kupát. Mit mondjon hát neki? A Hámán Kató Gim­názium nagyon erős. Ezt már többször bebizonyították. Hiszen ott még sporttag-szintú osztályok is találhatók! Kresslbauer Má­ria, mint a Móricz Zsigmond Gimnázium sportköri elnöke nem térhetett ki a válasz elől. Őszintén megmondta, amit ér­zett. — Nézd, a vándorserleget most írta fel először a középis­koláknak a II. kerületi TST . .. — Tehát? ... — Nagyon büszkék lennénk, ha éppen nekünk sikerülne elő­­ször megszerezni... — Ugyani Éppen ti lesztek azok! — intette le barátnője, Han­er Mari, Slámán Kató Gim­názium sportköri elnöke. Ez a rövid, de izzó feszült­séggel telített párbeszéd még márciusbann zajlott le közöttük, amikor véletlenül összefutottak egy r­eportakad­émiai előadáson. ★ Eltelt egy fél év. Ünnepélye­sen feldíszített terem. Szülők, tanárok, diákok. Tanévnyitó. Üd­vözlő feliratok, beszédek, taps, virágcsokrok és a vakáció ezer­nyi öröméről árulkodó gyerek­­arcok. Domoko­­ Lajos igazgató­­előtt karcsú serleg állt. Felcsillantak a tekintetek, amikor Kreess­bauer Mária meghatottam át­vette a szép díjat. Az a kora tavaszi beszélgetés jutott eszé­be. Lám, mégis megmutatták, mit tudnak a Mórica Zsigmond gimnazisták. És meghatott volt a két test­nevelő tanárnő is, Kásea Gábor­­né és Padányi Árpádné. Ezekben az ünnepélyes pillanatokban érett be elmúlt tanévi munká­juk gyümölcse. Az 546 Kilián könyves közül 223. szerezte meg a vas fokozatot, 20 a bronzjel­vényt, egy pedig az ezüst foko­zatot. A testnevelési óra kint folyik a kopasz fák övezte tá­gas iskolaudvaron. Mindenki Éva nénije, ez a kifogyhatatlan energiát sugárzó testnevelő ta­­nár — Padányi Árpádné — ép­pen a súlylökés helyes techni­kájára oktatja a II. C-seket. Egy izmos legény — kinek kezéből a legmesszebbre repül az ötkilós súlygolyó. Márk Gyurka — ugyancsak segít társainak a he­lyes technika elsajátításában. — A sportkör titkára — vilá­gosít fel Sípos Mihály diák, majd hozzáfűzi. — Jó! megér­tik itt egymást a vezetők ... A tanárnő, akit néhány szóra félrehívunk, a „Testnevelés és Sport kiváló dolgozója". Har­minc éve törődik a gyerekek egészséges fejlődésével. — Amikor megtudták a gim­náziumban, hogy a TST kiírta ezt a vándorserleget, a diákokat valóságos „tűz” fogta el. Ezt a tüzet, persze, kolléganőmmel együtt a sportkör elnöksége is­­szította” .. . Féltem tőle, hogy pk­tfilm­o­­ re ixuooi aim o náe. Nem így történt. S ennek nagyon örülünk ... ★ .. . Megindult a „Ki már tess a sportért” mozgalom. Kállai Mariette például felajánlotta, megtanítja úszni azokat, akik nem tudnak. Gombos Nelió és Mosolygó Júlia a röplabda-szak­osztály megalakításának volt és apostola. Mindezt, a sportfelelő­­sökkel együtt, olyan ügyesen csinálták, hogy Éva nénit már kész tények elé állították. A kézilabda-, kosárlabda-, úszó-, asztalitenisz-, torna-, atlétikai szakosztály mellett létrejött a röplabda-szakosztály is. Folyt e vetélkedés a gimnázium legjobb sportosztálya címért. Ebben a II/B tűnt ki. 84 ponttal elnyerte a vándorzászlót. ★ — Majdnem mindennap akadt valami Kiliánnal kapcsolatos munkánk. Még felsorolni is hosz­­szadalm­as lenne, hogy a pont­gyűjtő kampány keretében mennyi versenyzési lehetőséget biztosítottunk a diákoknak. Ezt már Kássa Gáborné mond­ja, a két óra közti szünetben, a tanáriban. Arról ezeré­nységből nem beszél, hogy a gyerekeik lelkesedése a testnevelő tanárok példamutatásának is köszönhető. Hirtelen felberreg a csengő. Vége a szünetnek. A zsibongó folyosók elcsendesülnek. Laci néni bocsánatot kér. Mennie kell. Veszi az osztálykönyvet és indul a tornaterembe. Ott, játék­kedvüket fegyelmezetten ma­gukba fojtva, már várják a gye­rekek. A hetes jelentéstételre kész. A legnépszerűbb óra kez­dődik... Kovár Iván Húszéves Debrecen kézilabdasportja 20 esztendővel ezelőtt nehéz körülmények között indult meg Debrecenben a kézilabdaélet. A háború még javában dúlt, amikor a DVSC játékosai be­neveztek a kerületi nagypályás bajnokságba. Azóta a kézilabdasport gyen­ge fácskája mind jobban meg­izmosodott, megerősödött. A fej­lődés országos méreteket öltött s ebben a debreceniek segít­sége nagyjelentőségű volt. Vessünk azonban egy pillan­tást a múltba. Az atléták kezdték — Hát ez miféle új felszere­lés— kérdezte Nagy Jenő (azóta már Jenő bácsi!) Balogh Fe­­renctől, a DVSC atlétikai szak­osztálya vezetőjétől, amikor 11 piros mezzel a karján jelent meg az edzésen. — Titok — válaszolt moso­lyogva. Majd hozzátette: „Az edzés után beszélünk róla.” Az atléták oldalát fúrta a kí­váncsiság. Alig győzték kivárni a megbeszélés idejét és szoká­suktól eltérően siettek az öltö­zéssel. Szakosztályvezetőjük már várta őket a klubhelyiségben. — Fiúk, az atlétizálás mellett kézilabdázni is fogunk — fogott a magyarázathoz. — Beneve­zünk a kerületi bajnokságba. Ez a piros mez lesz a szerelésünk, ebben fogjuk aratni majd a győzelmeket. Nos, mit szóltak hozzá? Hogy mit szóltak?! Nem so­kat, annál többet cselekedtek, mert az atlétika mellett szor­galmasan gyakorolták a kézi­labdázást is és jól szerepeltek a bajnokságban. Jegyezzük fel a nevüket: Kállai Tibor, Nagy Imre, Kertész István, Tóth Já­nos, Héthy Sándor, Nagy Sán­dor, Nagy Jenő Kapusi Imre, Kiss Lajos, Nagyházi Sándor, Becs Lajos, Vajda Gábor, Kár­páti Béla, Balogh Gyula, Nagy J. Imre, Varga László, Fuszek Jenő és Bokor Ferenc voltak az elsők. A csúcs felé 1945-ben ablak nélküli, hideg teremben rendezték meg a baj­nokságot. A hőmérséklet a fagy­pont alatt volt, de ez nem szá­mított, mert a lelkesedés fű­tötte őket. Ez a teremtorna jó hírverés­nek bizonyult. Egymás után alakultak meg a szakosztályok. 1947-ben megrendezték az első játékvezetői tanfolyamot, 1948- ban már debreceni játékosok is szerepeltek a vidék válogatott­jában és egy év múlva nem­zetközi mérkőzést bonyolítottak le: Helsinki—Debrecen 13:5. A fejlődés üteme mind gyor­sabb lett. 1950-ben már 103 csa­pata volt a városnak! 1953: a Debreceni Petőfi női együttese országos bajnokságot nyert. 1954: először rendezték meg az­ általános iskolai bajnokságot, amelyen 19 fiú és 10 leány csa­pat vett részt. 1955: a DVSC női csapata nyerte az országos bajnokságot. A felszabadulás óta eltelt 10 év alatt Debrecen a magyar kézilabdasport egyik vidéki fel­legvára lett. Az 1943-ban meg­indult kezdeményezés bevált, s a sportág elérkezett a csúcshoz. De miért nem haladtak to­vább, magasabb csúcsok felé? Újult erővel A további fejlődés, ha úera is maradt el, mégsem volt olyan mértékű, amint azt joggal várni lehetett volna. Bár ma is közel kétezer igazolt játékosa van a városnak, a csapatok száma tíz­zel kevesebb, mint 1950-ben volt (93). És az sem örvendetes, hogy éppen a jubileum évében egyszerre két debreceni együt­tes — a Dózsa férfi és női csa­pata — esett ki az NB I-be. Talán megszűnt volna a deb­receni ifjúság vonzódása a sportág iránt vagy a vezetők nem törődnek már úgy a dol­gokkal, mint régen? Mi úgy gondoljuk, hogy sem az egyik, sem a másik. Sokkal inkább abban látjuk az átme­neti hanyatlás okát, hogy nincs elég összefogás a szakosztályok között. Ez viszont olyan hiba, amelyen lehet és kell is segí­­teni és akkor újult erővel ismét hozzá lehet fogni a vidéki he­gemónia visszaszerzéséhez. —gy-— Új utakon­­ a Turista utcában Háromszázan indultak el a fő­városból ezen az őszi vasárna­pon, hogy részt vegyenek az ankéton, amelyet Solymár köz­ség vezetőivel közösen tartanak. A vendéglátók is nagyon ké­szülődtek erre a találkozásra. Erről tanúskodott a sok virág, amellyel az iskolások feldíszí­tették a ku­ltúrházat, és az új névtábla, amelyen ez a név dí­szelgett: „Turista u­tca”. Itt kö­szöntötték először a kedves ven­dégeket, majd megmutatták a község nevezetességeit, köztük a solymári vár ásatásait és dr. Valkó Arisztid házi múzeumát. Délután zsúfolásig megtelt a kultúr­ház. Nem kisebb dologról volt most itt szó, mint a Vörös Meteor SK solymári természet­­járó szakosztályának megalakí­tásáról. A Vörös Meteor SK részéről dr. Pápa Miklós szólalt fel, és felajánlotta, hogy az új szakosz­tályt teljes erejükből támogat­ják. A falu népe is belátja már, hogy a természetjárás többet jelent a ,,levegőzésnél”, tágítja l­á t­ó­kö­r­ük­et, meg­ism­erke­d­het­nek más vidékek, más országok né­peivel, szórakozva, sportolva ta­nulhatnak. A városiak számára pedig annyit jelent ez a meg­beszélés, hogy a falut nem te­kintik csupán kiinduló pontnak a próbaútvonalaikhoz, hanem mostantól kezdve arra fognak törekedni, hogy megismerkedje­nek az ott élő néppel, a falu történelmi nevezetességeivel, az új vívmányokkal. A hozzászólások során felve­tődött az a gondolat, hogy a falvak határában útjelző-táblán tüntessék fel, mit érdemes meg­nézni a környéken. Ezzel felkel­tenék a túrázók érdeklődését, megkönnyítenék számukra a látnivalók megközelítését is, s így még vonzóbbá tennék a ter­mészetjárást. A hajrához érkezett a teke CSB A bajnoki címért és a kím ellen folyó harc minden bajijaid idényben az utolsó három talál­kozóin a legélesebb. Most mini-mai tekézőink ehhez a küszöbhöz értek, várható, hogy a mérkő­zések zöm­e izgalmas lesz. A női NB I-ben ez évben még egy csapatot sem fenyeget a ki­esés réme. A harc csak a he­lyezésekért folyik. A Ganz- MÁVAG, ha valami rendkívüli visszaesés nem következik be az idén, visszaszerzi a múlt év­ben elvesztett bajnoki címet. A férfi NB I egyik kiesője már biztos. A másik kiesőhelyre jelenleg m­ég öt „jelölt” is vár­. A Pápai Vasas van a legnehe­zebb helyzetben. A bajnoki cím kérdése még teljesen nyíit, noha az Újpesti Dózsa a második fél­évben­ m­ég egyszer sem adta át első helyét. A most sorra kerülő FTC—Újpesti Dózsa, illetve Győri ETO—Bp. Spartacus mérkőzés talán már döntést hoz. Péntek, 1963. november 4. )

Next