Népsport, 1964. január (20. évfolyam, 1-21. szám)
1964-01-02 / 1. szám
Az egyesületi munkát kellett középpontba állítani A kosárlabda-szövetség nyilvántartásai szerint az utóbbi években igen örvendetesen megnövekedett az igazolt versenyzők száma. 1960-ban a különböző fővárosi és vidéki szakosztályokból mintegy 500 csapat vett részt rendszeresen bajnokságokban és az igazolt játékosok száma 8 ezer körül mozgott. 1962-ben már ezerre növekedett a csapatok száma, s az igazolt versenyzőké meghaladta a 21 ezret. Most arról számolhatunk be, hogy a Kosárlabda szövetségben 28 ezer játékost tartanak nyilván, és a serdülőktől az NB 1-esekig 1500 csapat versenyez szervezetten, rendszeresen a különböző bajnokságokban. Ezek a számok kétségtelenül azt mutatják, hogy országos viszonylatban erőteljesen népszerűsödik, terjed a kosárlabdázás. Az MTST elnöksége 1960-ban a kosárlabda-szövetség jelentése alapján megvizsgálta és értékelte a sportág helyzetét. Alapos elemzésre került a kosárlabdasport szervezete, a bajnoki rendszer, a játékosok felkészültsége, a sportág általános színvonala. Foglalkoztak az edző- és játékvezetőképzéssel, a felszereléssel, a pályák kérdéseivel és sok más fontos, időszerű témával. Az MTST elnöksége 12 pontban foglalta öszsze azokat a legfontosabb tennivalókat, amelyek több évre megszabták a sportág vezetőinek feladatait, s irányt mutattak azoknak is, akik bármilyen területen tevékenykednek ebben a népszerű sportban. A szervezési munkával járó feladatokat általában teljesítették. Elkészítették a sportág 5 éves távlati fejlesztési tervét, az országos elnökséget és helyi szövetségeket megerősítették, az edzők és játékvezetők működése színvonalának emelése céljából tanfolyamokat, továbbképzést szerveztek, lépéseket tettek a játékvezetők és edzők összefonódásának megszüntetésére, a pályaválasztói jog bevezetésével előmozdították a sportkörök pályaépítési kedvét, a válogatott férfi és női keret munkájának elősegítésére megoldották az ,,A” csapatoknál az egyesületektől független edzők beállítását, rendszeresebbé tették az utánpótlás, az ifjúsági keretek foglalkoztatását. Felülvizsgálták a bajnoki rendszert és a lebonyolítási módszert. Budapesten és vidéken mindenfelé kiírták az ifjúsági és serdülő bajnokságot. Ezekbe, jellegüknél fogva, főleg iskolások kapcsolódtak be, így jelentősen megnövekedett az iskolai kosárlabda-szakosztályok száma is. A középiskolai és egyéb alsóbb fokú bajnokságokban is csak szövetségi igazolvánnyal lehetett és lehet most is versenyezni. Az önálló megyei bajnokságokat mindenütt megrendezték, de jelentősen megszaporodott a városi, járási és budapesti kerületi bajnokságok száma is. Az új bajnoki rendszerben sikerült célirányosan egyeztetni az alsó és felsőfokú bajnokságokat. Budapest mellett Miskolc, Sopron, Pécs, Eger, Székesfehérvár, Baja, Szolnok, Debrecen, Kecskemét, Veszprém, Szigetvár, Szeged, Tatabánya és Salgótarján, a kosárlabdasport legfontosabb bázisa lett. Ezért beszélhetünk ma már 1500 csapatról és 28 ezer igazolt játékosról. A bajnokságra érdemes tovább időzni: szakmai és gazdasági szempontból 1964-től tavaszi-őszi rendszerben kerül majd sorra a bajnokság. Az át állást így oldották meg, hogy 1962—63-ban három fordulóban bonyolították le a bajnokságot. Ez azt jelentette, hogy megnövekedett a játékalkalom az egyes osztályokban. Az NB I-ben például 39 bajnoki mérkőzésen vettek részt a csapatok s ezt egészítet- ték ki a kupamérkőzések. Miután jövőre az NB II-ben a középmezzőny szélesítése céljából három csoportot állítanak fel, a megyei és budapesti bajnokságok után kétszakaszos minősítő mérkőzéseken kellett az NB II várományosainak kiharcolniuk a feljutást. Ez újabb 8—10 mérkőzést jelentett. Hosszú és nehéz volt az 1962— 63. évi bajnokság. Csak elismeréssel szólhatunk azokról az együttesekről, amelyek ilyen körülmények között is megvédték bajnoki címüket, így a Bp. Honvéd a férfi és az MTK női együttesükéről. A két csapat valóban kiemelkedett a mezőnyből, amit az is mutat, hogy a 38—33 győzelem mellett mindössze egy-egy ízben szenvedett vereséget a két kitűnő képességű csapat. Alapos, kitartó, tervszerű és szorgalmas munka húzódik meg a büszke bajnoki cím mögött. Nem kell helyezésük miatt szégyenkezniük a többiek- ■ nek sem, hiszen a férfiak között a MAFC, a Csepel, a Ganz-MÁVAG, a nők mezőnyében pedig a Bp Petőfi, a Bp. Vörös Meteor és a Székesfehérvári VT Vasas tudásához, felkészültségéhez méltóan foglalta el helyét a sportág élvonalában. A többi férfi és női együttes azonban, bizony, alaposan leszakadva fejezte be a bajnokságot, s ez nem fest valami hízelgő képet a mezőnyről. Sajnos, a bajnokság színvonala nem volt kielégítő. Először fordult elő a sportág történetében, hogy nyáron is folytak a bajnoki vetélkedések. Ez sok nehézséget jelentett a szakosztá-lyoknak és kétségtelenül nagyobb áldozatvállalásra késztette a játé.kosokat. Azok, akik lelkiismere- t lesen edzettek, mindent elkövet-tek a helytállásért, komolyan vették a bajnokságot, azoknál az eredmény nem maradt el, és jó befektetésnek bizonyult a nyári szorgalom. Nem véletlen, hogy ezek az együttesek foglalták el az élcsoport helyeit. Sok csapat ,,végiglazsálta” a nyarat, s csak akkor látott munkához, amikor már esetleg a kiesés veszélye fenyegette, vagy több csúfos kudarc érte. Amennyire örvendetes a sportágban a mennyiségi fejlődés, annál sajnálatosabb, hogy nem mondhatjuk el ugyanezt a sportág minőségi helyzetéről. Általában nem emelkedett a tudásszint! A korszerű edzésmódszereket még mindig nem tették magukévá a csapatok, még a legmagasabb osztályokban sem. Az NB I-ben is több olyan csapat van, amely nem a négyidőszakos edzésrendszer elvei szerint készül fel, nem fordít gondot az alapozásra és nem használja ki a formábahozásra rendelkezésre álló bőséges lehetőségeket. Annyit el lehet mondani, hogy ma már többet edzenek a csapatok, mint néhány esztendővel ezelőtt Ez azonban még mindig csak az edzésnapok és edzésórák szerény mértékű emelésében mutatkozik meg. A rendelkezésre álló időt nem használják ki elég hasznosan, tervszerűen, s nem kielégítő az edzések intenzitása sem. Már szinte közhelynek hangzik, de még mindig nem fordítanak gondot edzőink a lábmunkára, az egyéni képzésre, a tempódobások megtanítására, gyakoroltatására. Általában nem sok újat fedezhetünk fel az edzési gyakorlatokban. Csapataink zöme még ma is úgy edz, mint 10—12 évvel ezelőtt. A védelmi taktikában a területvédelem az uralkodó, ami a szabadtéri mérkőzések hatására kezdett elterjedni, de a baj ott van, hogy a játékosok emiatt elhanyagolják az emberfogást, a letámadásokat. Lényegesen kevesebb együttes érhetne el eredményt zónájával — nem is jó zónájával —, ha a csapatok többet és jobban dobnának távolról, súlyt helyeznének a gyors indításokra, a zóna elleni tervszerű támadásszövésre. Európa-szerte óriási változások mentek és mennek végbe a sportág fejlődésében. Új technikai és taktikai fegyverek szület- nek, terjednek el. Mindenfelé keresik az újat az edzők, szakvezetők, de maguk a játékosok is, csak nálunk figyelik már-már aggasztó közömbösséggel a sportág jelenét és jövőjét. Hol vannak ma azok az éles szakmai viták, amelyek régebben újabb és újabb kísérletezéseket, technikai és taktikai húzásokat eredményeztek? Korábban a Bp. Honvéd—MAFC— Ganz-MÁVAG vetélkedés során a játékosok, edzők mindent elkövettek, hogy újat hozzanak s valamivel meglepjék a vetélytársaikat, s ez kedvezően hatott a válogatott csapatok munkájára is. Ezek a csapatok honosították meg a heti négy-öt edzést és fegyelmezett gyakorlással, tanulással s maradandót alkottak. Nemcsak az edzők, hanem a játékosok is a fejlődés, a haladás, az új keresésének megszállottai voltak, így bontakozott ki az érdekelt csapa Iok alapvető játékstílusa, harci modora. Ma csapataink elvesztették sajátos stílusukat, s ez is tükrözi az elmélyült, alapos és tervszerű munka hiányát. Az elavult edzésmódszerek miatt meglehetősen lassú az élvonalba jutó játékosok kiválasztódása, „beérése”. Ha végigtekintünk az NB I férfi és női mezőnyén, aligalig fedezhetünk fel új arcokat, s ha akadnak is, tudásban még alaposam elmaradnak a régiektől. Ezt nemcsak az egyesületi csapatok sínylik meg, hanem a válogatottak is. Arról is meggyőződhettünk, hogy a válogatott játékosok a klubedzéseken nem kapják azt a szükséges technikai és taktikai felkészítést, amely komoly segítséget jelentene a nemzetközi erőpróbákon. Ebből ered, hogy a válogatott csapatoknak egész éven át szinte független együttesekként kell edzeniük, s gyakran alapképzés jellegű munkát is kell végezniük. Kosárlabdasportunk helyzetének egyik értékmérője a válogatott csapatok szereplése. Férficsapatunk sokáig Európa közvetlen élvonalába tartozott. Megmutatkozott ez az Európabajnokság megnyerésében, többszöri jó helyezés elérésében, s fontos nemzetközi találkozók eredményeiben. Női válogatottunk is hosszú időn ,az Európa élvonalába tartozott, többször versenyben volt a bajnoki címért is. Mi a helyzet jelenleg? Férfi kosarasaink az átmeneti visszaesés után (belgrádi EB 6. hely) az idén Wroclawban kiharcolták az értékes 4. helyet, s ismét felzárkóztak a legjobbak mögé. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy elbizakodhatunk. Először is nincs kész csapatunk! Az bebizonyosodott, hogy jó úton járunk, de tovább kell szervezni, formálni az együttest. Középjátékosokat kell keresni. A fiatal tehetségeket tovább kell képezni fizikailag, technikailag. Meg kell tanulniuk játszani, küzdeni, dobni! Csak így lehet a nemzetközi követelményeknek, a megnövekedett igényeknek megfelelni. Női válogatottunk többszöri átszervezés után, elég mélyről indult felfelé, de ez idő szerint is még csak Európa középvonalába tartozik. Most már kezd kialakulni a csapat gerince és képes a feljebb emelkedésre. Ehhez a fokozott önbizalom, az akaraterő, a küzdeni tudás, talán a legfontosabb követelmény, de természetesen nem hanyagolható el a fizikai és technikai felkészülés sem. A jövő évi budapesti EB-n ismét alkalom kínálkozik a bizonyításra. Sok mindennel foglalkoztunk a fentiekben, de teljességre e cikk keretében nem törekedhettünk. Annyit azonban bátran leszögezhetünk, hogy az egyesületi munka alapos megjavítását kell a középpontba állítani. Fel kell támasztani a régi nagy vetélkedési kedvet és az ezzel járó becsvágyat. Ennek kulcsa az élvonalbeli edzők kezében van. Ha ezen a területen sikerül előbbre lépnünk, akkor rövidesen nemcsak menynyiségi fejlődésről beszélhetünk, hanem a sportág általános felemelkedésének is örülhetünk. Varsányi Imre : Gondolatok kosárlabdasportunk helyzetéről 2 Péntek, 1964. január 3. TOKIÓÉRT érdemes Edzőmérkőzésen történt... Jánosi* ,,forintos*'’ labdával szökteti Gálost, a kapitány remek csellel megy el hátvédje mellett, pontos a beadása és a berohanó Tatár bomba".lövése nyomán a labda csaknem kiszakítja a hálót . .. így esett az egyik, igazán gyönyörű gól. De kérem, mióta játsszák gólra a röplabdáit? Vagy talán valamiféle új labdarúgó-csilagokat vittek elő a magyar sport kimeríthetetlen kincsiesbányájából? Szó sincs róla, az történt csupán, hogy röplabdásanmik most az elsőailopozás idejéin heves futball csatáikat vívnak a Testnevelési Főiskola játékosa mókában . Szüirte észrevétlenül miáisfél -két órát végighajtatnak teljes lendülettel. Máskor kosárba célozzák, majd kapuba dobják a labdát. Fiatal edzőjük — amint ezt már az Európa-bajnoki felkészülés idején is bebizonyította — nagyszerűen érti a játékosnak, könynyednek látszó, de mégis alapos megterhelés a dagolássiát. A derűs labdacsatráik. az ..öregek” és fiatalok, a nősök és nőtlenek vidám találkozói most még csak a komoly munkára történő előkészület időszakát jelzik. Erről ^ k°maly»aibib. időszakról, az igazi alapozásról Porubszky László, a a válogatott edzője így beszélt: — Január 12-én kezdjük és március 22-én fejezzük be az alapozást. A legkeményebb edzéseket az utolsó hónapra irányoztuk elő. A tíz hétre egyébként 100 edzést terveztünk. Egyrészt erőnlétiben szeretnénk előrelépni, másrészt a különféle fizikai képességeket igyekszünk fejleszteni az egyes játékosoknál. Ennek a munkának a sikere jórészt szorgalom és akaraterő kérdése. A nemrég példaként említett Czaffik Béla húsz centiméterrel magasabbra emelkedik, mint két évvel ezelőtt. Hasonló javulást marsok is elérhetnek. A válogatott ,,törzsiogjan” mellett különös figyelem, kíséri a fiatal jelöltek fejlődését. Az edző javaslatára a szövetség jó néhány fiatal, fejlődőképes röplabdást hívott meg a válogatott edzésiekre. Ezek közül például a volt magasugró Bodó Gábor, a Szombathelyen feltűnt Tóth László, a bajai származású Gamnemvölgyi Mátyás, sőt a bajai gimnázium egyik harmadikos diákja, a 17 éves Szalay most vés® rovat először a közös munkáiban. Néhány nap múlva fé vaáljuik meg csatatén fánasató JOO edacernek váiginak neki röplabdát sallunk. Baruasa, zokisai mégsem ballilk, hiszen máig is ■veleumenynyiük fülében „mottóként” ott csengenek tapitányukmalk, Gálos Laciinak a kissé elhomályosodott tekintettel, még a buskianesti felejthetetlen erediményihirdetés után mondott szavai: Gyerekek, ezért érdemes vett így dolgozatok, de Tokióért még többet kell tennünk!... Az alapozás végcélja, jól tudják ezt valamennyien, Tokió! A 64-es igazén szép, aza előkészületeket segítő, a fiatalok majd is jóval több lehetőségét nyújtó nemzetközi találkozóik is csak közbeeső állomások ara olimpia előtt. És a csapat nemcsak részvételre készül, hanem.. írjuk le bátram: helyezésbe számít Tokióban! Hyen hangulatban kezdődik a 100 edzésből álló alapozás, közben a csapat nagyobbak fele az angol szarvakkal vív napontaeredményes csatát. De különben is a komoly C'diés jeleként egyre szaporod’nk a röplabdiás csemeték (a Jánosi, Ducza háziaspár kislánya lassan már kéthónapos) és akomoly nős emberek (Flórián az új év első napjaiban zárta esküvőjét), no meg a röplabdrás televíziós készülékek száma. Hiába, jókedvvel, vidáman, eredményesen —ceník pihenten lehet edzeni! v. D. Súk-&jk íiícsSU ! Agyunknak van egy láthatatlan emlékkönyve. Mindig akad üres lapja. Nem mi írunk bele, hanem az életünk. Szüntelenül gyűlnek a sorok, egészen addig, ameddig a szívünk dobog. Ezt a sosem látott, megszámlálhatatlan lapból álló emlékkönyvet még akaratlanul is sokszor lapozgatjuk. Múló életünknek szinte minden percében. Gyakran munkánk közben is ezen kapjuk magunkat. Bizonyosan tudoli, hogy eza láthatatlan emlékkönyv minden élőnek a legkedvesebb olvasmánya, a világ valamennyi könyve között. Most, amikor bezárulnak emlékkönyvem 1963-as lapjai, viszszalapozok benne. Elgondolkozom. Myik nap, melyik perc is volt ebben az esztendőben, amelyik nagyon mélyen emlékkönyvembe vésődött. Keresem, kutatgatom az elmúlt esztendő érdekes, nagy élményeit. Elő is bukkannak szépen, sorjában. Nem győzöm a válogatást. Már-már úgy határozok, hogy megvan, amikor egyszer csak tücskök százait látom szökdelni a lábam előtt. Menekülnek, hogy rájuk ne tapossak. De miért jut most ez az eszembe, hiszen akkor semmiségnek tűntek. Hogyan tudott az esztendő nagy élményei közé férkőzni? Vagy talán mégis nehéz elfelejteni? Elmondom a történetét: Július derekán, amikor a legbőségesebben hull a verejték az emberről, a Viharsarokban jártam. Sok jó hírt hallottam a sarkadi cukorgyári Kinizsi sportköréről. Új, füves labdarúgópályát építettek, a pálya mellett elkészült a versenyuszoda is. Mivel szűkebb hazám a Viharsarok, nem kis büszkeséggel iparkodtam az akkor még nem füstölgő kéményű gyár felé. Arra gondoltam, hogy no lám, ébred már a sportban a sarkadi fiatalság is. " Nemsokára azután alaposan elszontyolodtam. Pedig igaz volt a füves labdarúgópálya és az uszoda is. Csak hogy ... A sarkadi ezetőkkel a pályát jártuk. Majdnem térdig ért már rajta a fű. Minden lépésünkre jól meghízott tücsökraj szökkent fel. A vezetők pedig közben csendesen magyaráztak. Ilyeneket hallottam. — Második éve elkészült már, de még labdarúgók nem taposták a gyepét. Pedig mi, idősebbek dolgoztunk a legtöbbet rajta, hadd legyen a fiatalságnak. Sajnos, még kapufákra nem telt... — Nem is az a legnagyobb baj itt, hanem az, hogy a fiatalságunk zömét nem vonzza a labdarúgópálya. Másutt lelik az örömüket. . . A látogatás után búcsúztam. Ott haladtam el az üresen maradt pálya mellett. Fújhatták már nótájukat a tücskök zavartalanul. Úgy tetszett, mintha szünet nélkül azt zengenék: — Nekünk épült a pálya! Nekünk épült a pálya! Az állomáson betértem egy kisvendéglőbe. Jólesik ilyen hőségben egy pohár hideg sör. Az asztalnál öt fiatal ült. Előttük is egy-egy pohár sör. Nyilván nekik is jólesett. Egy fekete hajú vitte a szót: — Tudjátok, az őszre nekünk is szervezni kellene házibulikat. Az most szokás városon. Nem esett jól, hogy ezeket hallottam. No, nem azért, mert városi vagyok. Különben is az idősek közé tartozom, és kifelé járok a világból. Csak hát mégis a földijeim ezek a fiatalok. Lehet, hogy ezért vésődtek ilyen mélyen láthatatlan emlékkönyvem lapja*TM? Akaratlanul ... Jari István Szabad Föld vándoserleg a legjobb alsóosztályú vidéki labdarúgó-apainak A megváltozott falu mindennapi életéhez egyre inkább hozzátartozik a rendszeres testedzés, a sportolás. A vidék igyekszik felzárkózni a városhoz a sportban is. A fiatalabb nemzedék birtokba veszi a különféle sportlétesítményeket, szabad időben benépesülnek a A legnépszerűbb sportág vidéken is a Labdarúgás. Alig találunk községet, ahol ne lenne futballcsapat, amelynek jó vagy rossz szerepe.ése állandó beszédtéma , ez vállaszithatatlan, a falu hétköznapjaitól. Számos helyen az egész község, fiatalok és időseik egyaránt segítenek abban, hogy javuljanak a sport akis feltételei. Az új sportlétesítmények egész soránál találkozunk a helyi közösség áldozatkész, önzetlen segítségével, amely a forint hozzájárulástól kezdve a társadalmi munkáig a tömegsport ügyét szolgálja. A falusi sport továbbfejlesztése érdekében, az egészséges verseny szellem, a nemes vetélkedés kibontakozásáért a Szabad Föld szerkesztősége elhatározta: Szabad Föld-undorserleget ajánl fel, és egy ires labdarúgó-felszerelést adotkihoz annak az alsó osztályban szereplő labdarúgó-csapatotnak, mely járási, vagy ennél akacsottabb bajnokságban a legjobb gyerést éri el. részt vesz és tétovább jut a kiírásba kerülő Mayar Népköztársasági Kupában A vándorserlegen és a teljes labdarúgófelszerelésen kívül győztes csapat tagjait a tanéremmel, a csapat edzőjét emlékezettel jutalmazza a Szabad Föld szerkesztősége. A Magyar Labdargók Szövetsége 1964-ben írja a Szabad Föld Kupát. A réseteket a kiírás megtörténte u,n közöljük: sportpark, az egészségi életmód nélkülözetetlen biztosítéka a sportolás, minden számára elérheti s mind többen élnek is az alkalomal. A súlyemelés egyre növekvő táborában nagy érdeklődéssel várták a múlt évben lebonyolított Alkotmány Kupa versenysorozat értékelését, kíváncsiak voltak, ki lett az Mén a kupa védője. A napokban a Magyar Súlyemelő Szövetség elkészítette az összesítést és kiderült, hogy három év után ez évben már nem a MAFC, hanem a Budapesti Előre szerezte meg az elsőséget. íme a sorrend: A táblázat áttekintése után a legszembetűnőbb az, hogy nagy a különbség az első és tizedik helyezett pontszáma között, valamint az, hogy a 10 között nincs vidéki csapat, noha az Alkotmány Kupa küzdelemsorozatában vidéki csapatok is részt vettek. Arra, hogy az első és a tizedik helyezett között miért van ekkora különbség, nincs különösebb magyarázat. Pontszerzési lehetőségeik ugyanis egyformák voltak, s az egyik egyesület ezt jobban kihasználta, mint a másik, az egyik egyesületben enynyivel jobb munka folyt, mint a másikban. Hogy vidéki együttes miért nem szerepel a legjobb 10 között, az már inkább érthető. A pontgyűjtés ugyanis úgy történt, hogy az egyes szakosztályok rendeztek II., illetve III. osztályú versenyeket és ezeken a találkozókon, minden résztvevő versenyző kapott 1 pontot az indulásért és a teljesítménye után megkapta még a pontértéktáblázatban feltüntetett pontszámot. Ám az Alkotmány Kupaértékelésbe számító versenyek zömére a fővárosban került sor, s ezeken a vidéki egyesületek nemigen vettek részt és így csak elenyészően kevés pontot tudtak összegyűjteni a vidéki, illetve az országos bajnokságon. Még a legjobban szerepelt Szegedi Spartacus is csak 195 pontot ért el . . . Az Alkotmány Kupa kiírásának célja annak idején a tömegesítés elősegítése volt. Ezt a célját részben el is érte. Az utóbbi hónapokban egy-egy Alkotmány Kupa-versenyen 70 — 80 induló is volt, már nehézséget okozott a lebonyolítás. A célt mégiscsak részben sikerült elérni, mert a versenyeken indulók számának növelésében csak egy-két szakosztály vett részt. A szakosztályok zöme továbbra is gyér versenyzőgárdát szerepeltetett, hiába volt Alkotmány Kupa-kiírás, munkájukon nem látszott meg a fejlődés. Nem léptek erre sem a versenyzői létrám növe£lése, sem az eredmények terén. Ebből a tényből a sötétség ezt a következtetést vona le, hogy tulajdonképpen nem kiírásban van a hiba, hanem a szakosztályok vezetésében. Ének elllenére az idén mégis megváltoztatták az Alkotmány Kupa versenykiírását. Az idén — az elmúlt évi elírástól eltérően — nem egyéni, hanem csapatversnyeken lehet az Alkotmány Kupáért folyó versenyen pontot szerezni. Három napom, máju 3-án, „hímiúuó 14-én é© október 14-én lesznek paaipat találkozók Ezeken a napokromi a nevezési létsizámítóól függően, több helyen ite lesz verseny. Ez azt jeleníti, hogy mondjukaz első fordítóány május 3- án lesz versenyidéken és a fővárosban is (itt esetleg több egyesületben), amelyena sorsodás szerint vesznek részt a csapatok. Egy csapatban 7 versenyző indullhat, de legalébb 5- nek imnidiulinka kell. Egy súlycsoportban legfeljebb két versenyzőt indíthat a szakosztály. Arra viszont mód nyíllk, hogy egy szakosztály estemeig két csapatotis indítson. Az értékelés úgy történniük, hogy a csapatban induló versenyzők megkapják az indulásért járó 1 pontot és a teljesítményük után a pontértéktáblásziaitban feltüntetett pontezsámot, majd az így gyűjtött egyéni pomt- számakat ösztegentik. A három frrdnijó lebonyokrésa után összesítik a csatpatoiknak a három fordmlóiban gyűjtött pontjait, és az így kapott eredmény dönti el a végső sorrendet. Az újfajta kiírás azért vált ez süikségessé, mert a fejlődésre hajlamos szakosztályokban a tömegesítést már elkerült megoldtánk most már a minőségimunka megjavítása a feladat. Ezt pedig ez újfajta kiírás jobban segíti, mint az eddigig! ! Felvetődött a kérdés, hogy az új kiírásban szereplő három versenyzési lehetőség nem bizonyul-e kevésnek az eddigi 10 — 12 indulási lehetőség helyett. Ettől sem kicsi tiartiann, hiszen a szakosztályok továbbra is rendeznek II. és III. osztályú egyéni versenyeket szép számmal, csak a ma ezeken való részvétel nem számít bee most már az Alkotmárny Kupa-küzdelembe. Viszont vidéken megkövekszik a versenyzési lehetőség és a találkozók jelentősége is, hiszen az is benne van a kiírásban, hogy valamennyi fővárosi szakosztály csapatának egyszer vidéken is indulnia kell, különben nem számít a másik két fordulóban szerzett pontja sem. Remélhetőleg az új kiírás elősegíti majd a minőségi színvonal emelését, éss azok a sziarkosztályok is igyekeznek majd vrsenytképesekké válni, amelyek eddig semmyiféle kiírás hatására nem mozdultak meg. (kaszás) Megváltoztatták a súlyemelő Alkotmány Kupa kiírása 1. Bp. Előre 2155 pont 2. MAFC 2057 „ 3. Csepel 1123" „ 4. Bp. Honvéd 847 „ 5. Vasas Dinamó 726 „ 6. Vörös Meteor 715 „ 7. MTK 596 „ 8. VCST 454 „ 9. Goldberger 425 „ 10. FTC 411 „