Népsport, 1964. február (20. évfolyam, 22-41. szám)

1964-02-02 / 22. szám

Kiküldött munkatársunk távbeszélő-jelentése Innsbruckban láttuk, hallottuk ^2. Régi szokás szerint a bajno­koknak Innsbruckban is az azo­nos nemzetiségű NOB-tagok adják át az aranyérmet, így Montyrantának von Frenckell, Szkoblikovának pedig — már kétszer is — Andrianov. Utóbbi mindig csókkal is üdvözli a csinos olimpiai bajnoknőt. So­kan szívesen cserélnének And­­rianovval... A Kurier különtudósítója, Toni Sailer, Cortina egykori hő­se bánatos. Mindenképpen ki akarta próbálni az olimpiai le­­siklópályát, de a kőszívű rende­zők nem engedték meg. A Nemzetközi Jégkorong Szö­vetség tanácsa pénteken egy mérkőzésről eltiltotta öberg svéd játékost, mert törött ütő­jét a kanadai csapat cserepadjai közé dobta és Bauer edzőt meg­sebesítette. Oliviers svájci játék­vezető pedig 2 napos eltiltást ka­pott, amiért öberget tíz perc fe­gyelmi büntetés helyett csak kétperces kiállítással sújtotta. Egy svéd újságíró-kolléga keser­­gése a kanadaiak elleni jégko­rong-mérkőzés után: — Nem elég, hogy kikaptunk, tetejébe semmi olyan nem történt, amiből egy jó sztorit lehetne írni. Élelmes üzletemberek a pá­ros műkorcsolyázás alatt a Ki­­lius, Bäumler-pár képével dí­szített emléklapot hoztak forga­lomba. Egy kicsit elsiették a dolgot... Azóta megjelent egy ilyen lap Dijkstra képével is, s a holland bajnoknő most na­gyon mérges. Még elpecchelik neki a biztosnak látszó bajnok­ságot ... A Innsbruck leggyorsabb embe­re Legger dr. polgármester. Helikopteren röpdös az egyik versenyhelyről a másikra. ♦♦♦ Az olimpia előtt az esélyes versenyzők, sőt, csapatok, rend­szerint titkolni igyekeztek for­májukat. Schranz, a lesiklás nagy esélyese, például az utolsó edzésen igen gyengén futott. Utólag azonban kiderült, hogy nem szántszándékkal, hanem to­rokgyulladása miatt, s ezért is maradt adós a versenyen a várt teljesítménnyel. A kanadai jég­­korongozók viszont az olimpia előtt alaposan becsapták a vi­lágot gyenge eredményeikkel. A csehszlovákok például nem akar­ják elhinni, hogy ez ugyanaz a csapat, amelyik rövid ideje ná­luk még próbamérkőzéseket ját­szott. Scharf dr. osztrák köztársasági elnök csütörtökön az elsők között üdvözölte Egon Zimmermannt, a lesiklás bajnokát. Vagy harminc másodpercig melegen rázta a ke­zét és utána az üdvözlést a fotó­sok kedvéért még kétszer meg kellett ismételnie. Láthatólag azonban szívesen ismételt. «« A sérülések és a kórházi je­­lentések, sajnos, folytatódnak. Antónia Langthaler osztrák szánkóversenyzőnő az egyik ka­nyarban kirepült a pályáról és nekiütközött egy angol néző­nek, akit koponyaalap­ töréssel szállítottak kórházba. Röhrs nyu­gatnémet alpesi versenyzőnő ed­zésen bukott, s orrcsonttörést szenvedett. Claude Englebert belga bobversenyző autóján igyekezett edzésre, útközben ka­rambolozott, agyrázkódással a kórházba került, akárcsak az osztrák Niederhammer, aki a pénteki síugróbajnokságért mint­­előugró sérült meg. Pavel Popovics alezredes, szovjet űrhajós az osztrák kor­mány meghívására a jövő hét közepén érkezik Innsbruckba. • • A pénteki verseny után a sí­ugrók is beköltöztek Seefeldből az olimpiai faluba. Az Iser-hegyi nagysáncot szombaton megnyi­tották az edzések számára. Ez­zel szemben lezártáik a Patscher­­kofelen a lesiklópályát, nincs már rá szükség ... A tájékoztatás tekintetében a versenyeken sokat lehet tanulni az osztrákoktól. A bemondók roppant udvariasan hívják fel a nézők figyelmét a különböző érdekességekre, szakszerű, pon­tos tájékoztatást adnak, úgy, hogy a laikusok számára is él­vezhetővé teszik az eseménye­ket. »» Valóságos ,,aranybánya” Lech am Arlberg, Zimmermann szü­lőhelye. A még ezer lakost sem számláló község már három olimpiai bajnokot adott az oszt­rák alpesi sísportnak, Zimmer­mann előtt ugyanis a falu síelői közül Trude Beiser az összetett­ben, Othmar Schneider (aki Zimmermann patrónusa is), pe­dig a műlesiklásban nyert olim­piai bajnokságot. Az edzés közben megsérült Ender, a lichtensteini lesikló kártérítésért akarja perelni a nemzetközi szövetséget és a szervező bizottságot azzal az in­doklással, hogy a pályát nem biztosították megfelelően és a hóréteg nem volt megfelelő. Az illetékesek szerint a pálya meg­felelt az előírásoknak és nem emiatt történtek a bukások. ••• A svéd szurkolók olyan lelke­set­, hogy a legtöbben öltözkö­désben is követik, az olimpiásai­­kat. Hosszú kék formakabátjurcat viselik sárga kihajtóval, a­­nem­zeti színeknek megfelelően. A német jégkorong-csapat bejutott ugyan az A-csoportba, ott azonban egyelőre gyengécs­kén szerepel. Szombaton reggel több nyugatnémet lap ilyen főcímmel számolt be az ameri­kaiak elleni vereségről: Újabb blamázs — 0:8! Jól értesültek szerint az Inns­bruckba érkező különböző elő­kelőségek jelszava: „Lássak és­­ engem is lássanak!” Megbízható statisztika alap­ján naponta hatezer üveg Coca-cola fogy el a sajtóköz­pont épületében. A rosszmá­jiak szerint ez az egyetlen, amit Innsbruckban ingyen lehet kapni ... V. D. Egy év alatt KÉT BAJNOKSÁG Téli este az Üllői úton. Az Orvostudományi Egyetem épüle­tének ablakai sötétek. Csak a kertben levő ebédlő ablakai ont­ják a fényt a hótakaróra. A nagy teremnek csak az egyik szögletében ülnek most fiatalok. Az Orvostudományi Egyetem Sport Chuibj­áneik labdarúgói. Va­csoráznak, de nem olyan közön­séges vacsora esz, mint máskor: az OSC labdarúgó-csapatának díjkiosztó vacsorája. A menü egy tál étel, pirított máj, de annyiszor kérhet belőle min­denki, ahányszor akar. A fiúk élnek is a lehetőséggel... Amikor azután fürge kezek leszedik a tányérokat az asztal­ról, Frankl Róbert dr. az OSC fő­titkára köszönti a csa­pat tagjait és a szakvezetőket. — Tizenöt esztendő alatt, 1963-ban érte el legnagyobb si­kerét az OSC labdarúgó-csapata. Egy év alatt két bajnokságot nyert. Az év tavaszának végén megnyerte a kerületi bajnokságot és utána a BLSZ II. osztály ötö­dik csoportjában, az egyldénye® bajnokság első helyezettje lett. Csak azért nem jut egy osztódá­­lya­ ismét feljebb, mert az egy­­idényes bajnokségbón nincs fel­­tás. Igazán szép teljesítmény, gratulálok! Nagy része van a sikerben Őri Árpád edzőtöknek is! Amikor a játékosok tapsolni kezdik az edzőt, az el­tikiar Illanni az ünneplés elől. Nem engedik. A mellettünk ülő Suj­bert Pál dr.. munkaügy, osztály­vezető ..magyarázza a helyze­tet”. — Nagyon szerény ember. Az egyetem műszerraktárának ve­zetője és teljesen társadalmi munkában, sportszereiből vál­lalta az edzői tisztséget. Amikor a taps elül, Sujbert Pál dr. kiosztja az érmeket. Nem aranyból vannak, még csak nem is ezüstből, hanem krómo­­zott fémből. A játékosok mégis olyan tekintettel nézegetik, mint ha színaranyból lenne. Amikor azután az érmek gaz­dájukra lelnek, nem oszlik szét a társaság. Vidám beszélgetés kezdődik először a múltról. Kö­ves László, a csapat balszélsője érdekes megjegyzést tesz: — Még jobban is játszhattunk volna, ha a fedezetektől jobb labdákat kaptunk volna. Ezt már Petsch Endre balfe­dezet, aki egyben a csapat ka­pitánya is, nem hagyja annyi­ba: — Hát lehetett?... Hiszen sokszor elbújtok a pályán­ ... A tréfálkozás után komoly do­logra terelődik a szó. A játéko­sok ugyanis arról panaszkodnak, hogy kevés a heti egy edzés. Még azzal is baj van, mert a ta­nulmányi rend miatt, nem tud minden játékos egyidőben részt venni rajta. Erre Sujbert Pál úr nyugtatja meg a játékosokat: — Megpróbálunk a jövőben heti két edzést beiktatni. Min­denki közölje velünk a tanulmá­nyi beosztását és igyekszünk se­gíteni a dolgon, hogy minél több hallgató járhasson egyszerre ed­zésre. Azután felvetődik még egy kér­dés: szurkoló gárdát kellene toborozni. Erre Kádár Elek, az egyetem dolgozója ad ötletet: — Hogy sok szurkolótok le­gyen, először: mindig jól kell játszani, másodszor: alakítsátok meg az egyetem baráti körét, har­madszor: a diákotthonokban kö­zöljétek a faliújságokon, hogy mikor, kivel játszik a csapat. Hív­játok a hallgat­ókat, meglátjátok, hogy akkor megnövekszik az OSC szurkolótábora. Ebben az ötletben meg is egyez­nek. Lassan eljön a búcsúzat- ideje. Az egyik készülődő cso­portban sóhajtozást hallunk. — No, most következik az igazi rangadó... — mondja Czipó György. — Hogy-hogy, hiszen még na­gyon soká indul a bajnokság — vetjük közbe. — Az igaz, de az anatómiai szi­gorlatok már a napokban meg­kezdődnek — válaszolja a mo­solygós arcú játékos. Persze, persze ezek a fiúk elsősorban orvostanhallgatók és csak ki tudja hányad sorban labdarúgók ...(tan) ! 1 Vasárnap du. 2 órakor ! ÜGETŐ ! 2 Vasárnap, 1964. február 2. Öt napon át lesznek ökölvívó-mérkőzések a MÁVAG-kolónián Eg­y ne jobbam­ ébredező ököl­­vívósportumok a jövő héten már egy élyan nagy­öziadású műsorral rukkol elő. A MÁVAG-kolóniá- ixm­ öt napon át tartó küzdel­mek lesznek. Hétfőn, kedden­, szerdám a ..Rózsa­ József-emlék­­vértény" ifjúsá­g­i és „junior ’ (19—2­1 éves k­cik­ig") ökölvívói lépnek kötelek közé. Szerdán l­eézt e verseny­soroz­at, serdülők rész­ére kiírt, mérkőzéseinek dönt­ője, csütörtökön és pénteken­ pedig Budapest felnőtt, egyéni ökölvívó-bajnokságaia­k két for­dulója zaj­lik le. Itt csak a leg­jobb nyolcig jut maik el a ver­senyzők. VVVV\\\\\\\\\\\XV\\\\\VV\VV\\VVI\\\\VVV\\\V Sikeres vívóversenyek után Az év első hónapjában két nemzetközi versenyen sze­repeltek vívóink külföldön. A két hagyományos, és nemzet­közileg magasra értékelt ver­senyen — a férfi tőr Martini Kupa és a párbajtőr­vonal Kupa, mindkettő Párizsban — mindenképpen indokolt volt a részvételünk. Mi, a rossz időpontok miatt a fizikai, majd szakmai alapo­záson éppen hogy túljutott versenyzőkkel indultunk a viadalokon. Ám az, hogy en­nek ellenére mindkét verse­nyen a várakozáson felüli jó eredményekkel szerepeltek kint járt vívóink, mindenkép­pen örvendetes. A két Kamuti 3—4. helye. Nemere 3., Bárány 5. helye igen biztató évkez­det. Erről beszélgetünk az érdekel­tekkel: Kamuti Jenővel, és Lászlóval, Nemere Zoltánnal, Bárány Árpáddal és B. Nagy Pállal. Mán bemutatták. Az egyszer be­melegedett, kiizzadt versenyző a két, két és fél óra alatt újból teljesen lehűl, és kiváltképpen mi, az alapozás utáni állapo­tunkban, megerősödött izmok­kal hamar és teljesen el is me­revedtünk. Az újbóli bemelegí­tés persze használt, de már nem juttatott olyan fizikai-pszichi­kai állapotba, mint kívánatos lett volna. — Körülbelül ezért nem sike­rült az én kísérletem sem — mondja B. Nagy. — Mindent összevetve, kár lenne panaszkodni — teszi hozzá Nemere. — Mert legalábbis én, asszó közben, leszámítva a sze­rintem pillanatnyilag még ter­mészetesen meglevő merevséget, eléggé otthon éreztem magam a páston ... Sőt, tudatosan pró­­bálgattam új technikai eleme­ket alkalmazni__ — Az az igazság, hogy mer­tünk újat próbálni, variációkat találni — mondja Bárány —, ha többnyire egyszerűeket is. Ezzel szemben viszont régi, kipróbált, könnyed megoldásaim közül ezen a versenyen alig sikerült valami. Például korábban jól bevált lábszúrásaim közül egy sem jött be, annyira, hogy már nem is próbálkoztam vele. A MONAL KUPA — Én persze egyáltalán nem vagyok elragadtatva magamtól — mondja Nemere —, mert vé­gül is nagyon verejtékes har­madik hely volt, illetve, ha nemcsak „verejtékezem”, ha­nem érzem is a vívást, ha jól vívok, akkor ebben a döntőben előbbre is juthattam volna. — Feltétlenül igaz, hogy egyi­künk sem vívott kiemelkedően — mondja Bárány. — Inkább csak az akarat, a küzdeni tudás vitt bennünket előre, és az a di­cséretes, hogy még így is meg­lehetősen elől végeztünk. Ha történetesen ebben a mezőny­ben jobb formában vívunk, va­lamelyikünk biztosan nyer. — Én legalábbis nagyon ne­hezen, mereven mozogtam — mondja Nemere. — Egyedül Saccaro ellen éreztem magamat teljesen rendben, és talán, ha akkor egyfolytában vívhatok to­vább, más az eredmény ... — Van benne valami — vág közbe Bárány. — A verseny képe ugyanis ez: szombaton este csoportokban öt csörte, majd vasárnap reggel nyolctól dél­után négyig mindössze három csörtét kellett vívnunk a nyolc közé jutásig, mindegyik között körülbelül kétórás szünettel. Az új lebonyolítási forma egyik átka ez, ebben a formájában, ahogy a franciák a Monal Ku­ ÉS A MARTINI — Nekünk is volt hasonló él­ményünk a Martinin — mondja Kamuti Jenő dr. — Pszichikailag megnyugtató volt, hogy tudtuk: alapozás után vagyunk, ha nem megy valami, nem kell megijed­nünk. És talán emiatt, talán még más is közrejátszott, de sokkal körültekintőbben, átgon­doltabban vívtam az egész ver­senyen, mint általában szoktam. Az ellenfeleket ismertem ré­gebbről, ami viszont új volt: nemcsak a megszokott, erősza­kos támadásaimmal igyekeztem egyszerűen lehengerelni őket. Csörte közben igyekeztem mind­egyiket a saját hibái alapján legyőzni. Ez egy sor új techni­kai elem felvonultatását is je­lentette. Persze nem „vado­natúj” dolgokra gondolok, ha­nem az általam jobbára tudott, de legtöbbször nem használt megoldásokra... Mert például ritkán fordult még elő velem, hogy kivívjam a teljes vívó­időt. Most, Barrabino ellen ki­vívtam. Tudtam, nyugodtan ki kell várnom, míg ő kezdemé­nyez­ő sikerült. Viszont nem szégyen. Magnannal sajnos sem így, sem korábbi stílusommal, egyelőre nem tudtam mit kez­deni. Igaz viszont, hogy véle­ményem szerint ő volt az egész mezőnyben az egyetlen, aki a világbajnokság óta is számot­tevően javult, gyarapodott tu­dásban __ Versenyzők beszéltek önma­gukról, sikeres verseny után. A felvillantott gondolatokból nyil­vánvalóan látszik, nemcsak a számszerű eredmények alapján mondható sikeresnek szereplé­sük. Belül, maguk is úgy vették a versenyt, aminek szánták­ a felkészülés egyik mérő­állomá­sának. Dávid Sándor Tringov mellett Bilek és Pachmann jutott tovább a stuhivilágbajnok-felü­l­fik zónaversenyén A kecskeméti zónaverseny utolsó fordulóját pénteken dél­után játszották le. A for­duló első befejezett játszmá­ja: Prameshubei—Bhend döntet­len. Királyindiai védelemből tel­jes kiegyenlítés jött létre, s a 30. lépésnél már nem volt értel­me a továbbjátszásnak. Hort—Triagov 0­5:05. A máso­dik befejezett játszma. A bolgár nagymesternek csak fél pont kel­lett elsősége biztossá tevéséhez, s ezt könnyűszerrel megszerez­te. Gheorghiu — Szabó 05:05. Az ifjúsági világbajnok gyors egy­­szerűsítéssel csak a fél pont el­érésére törekedett, nagynevű el­lenfele ellen, s ezt a 30. lépés­nél el se érte. Bilek —Clarke 1:0. A magyar nagymester nagy aka­raterővel és koncentrációval újszerű feladat elé állította an­gol ellenfelét. A 15. lépésnél egy meglepő fordulattal bonyo­lított majd szép áldozati kom­binációval már a 21. lépésnél győzött. Bilek nagyszerű telje­sítményét a közönség hosszú tapssal jutalmazta. Damjanovics — Pachmann 0.5:0.5. A jugoszláv mester győzelemmel még utol­érhette volna ellenfelét, a cseh­szlovák nagymester azonban szívós védekezéssel kivédte vi­lágos fenyegetéseit, majd telje­sen kiegyenlített állásban a 30. lépésnél döntetlent ajánlott. Ezt Damjanovics elfogadta. Pietzsch — Matanovics 0­5:05. A zóna­közi versenyre való továbbjutás szempontjából döntő fontosságú játszma. Matanovics győzelem esetén még utolérhette volna Biteket és Pachmannt. A kelet­német mester azonban körülte­kintő játékvezetéssel meghiúsí­totta ellenfele próbálkozásait, s a 37. lépésnél indokolttá vált a döntetlenre adás. A másik két játszmát szom­baton délelőtt, a függőnapon fe­jezték be. Hecht -Langeweg döntetlen. Noha a nyugatnémet mesternek csak fél pont kellett a nemzetközi mester­­norma tel­jesítéséhez, mindent megpróbált, hogy a játszma megnyerésével még túl is teljesítse a normát. Ez a próbálkozás még veszélybe is hozta, mert a függőbenhagyás előtt már hátrányosabb volt a helyzete. Azonban váratlan lépést borítékolt, s érdekes fordulatok után mégis ki tudta kényszerí­tetni a döntetlent. Attard—Bed­­narski 1:0. 76. lépéses, nehéz küzdelem. Attard a verseny vé­gére formába jött, s most is ta­lálékonyan játszott. Már a füg­­gőállás előtt anyagi előnyt szer­zett, s ezt később egyik gyalog­jának vezérré való átváltoztatá­sával fokozta. Ezrael a verseny véget ért- 1. Triagov 10.5, 2-3. Bilek, Pach­­mann 9.5, (az első 3 versenyző jutott tovább a zónaközi ver­senyre), 4. Matanovics 9. 5—6. Damjanovics, Szabó 8.5, 7—8. Gheorgh­iu, Hort 8. 9—11. Bed­narski, Hecht, Pietzsch 7.5, 12. Clarke 7, 13 —14. Bhend, Lan­geweg 6, 15. Pnameshuber 4.5, 16. Attard 2.5. A verseny ünnepélyes befeje­zése szombaton este volt a me­gyei tanács házában. A megyei tanács elnöke, dr. Varga Jenő, látta vendégül a verseny részt­vevőit és rendezőit. Tisztelet­díjat kapott az első három he­lyezett, továbbá Bilek István, a verseny legszebb játszmájáért, Pachmann elleni győzelméért, valamint Damjanovics mester a nagymestereik­­ elleni legjobb eredményéért. Barcza Gedeon TUDÓSÍTÁSOK A PROFIBOKSZ REJTELMES VILÁGÁRÓL IV. Si­intán s­zym és társai Munkanélküliek, csavargók, kis és nagy tolvajok, utcaköly­­kök. Ez az a kör, ahonnan az amerikai profiboksz állandó utánpótlását verbuválja. Az amerikai nagyvárosok tele vannak apró klubokkal, ahol minden héten tartanak profi mérkőzéseket a klubtagok szó­rakoztatására. Ezenkívül egész sereg éjszakai szórakozóhely programjába is beiktatnak bokszmeccseket. A kereslet nagy, az ügynökök százai jára­tják az ifjúsági klubokat, a ma­­gán tornatermeket, az amatőr­­ sportklubokat. Ha meglátnak­­egy ügyesebb gyereket, nyom­ában igyekeznek rábeszélni a I díjverekedésre. A feltétel csak­­ ennyi: ütőerő, szívósság.­­ A kiválasztottak a magán­­­ tornatermek valamelyikében I dolgozó edzők kezébe kerülnek,­­s megkezdődik a mérkőzések I hosszú sora. Győzelem esetén ,már a kezdő ökölvívó is pénzt­­kap. Negyven, hatvan, nyolcvan­­ dollár jár a kis mérkőzések­­nyerteseinek. Az összegen azon­­­­ban osztoznia kel menedzsere­­i­vel — így hívják azt az embert,­­ aki felfedezte és aki leköti szá­­­­mára a mérkőzéseket — és bi­­­­zonyos esetekben az edzőjével,­­ ha az edző nem a menedzser­e fizetett embere.­ ­ Ahol a díjverekedőket­­„gyártják” . New York egyik leghíresebb­­ magán ökölvívóterme a Still­­man’s gym, azaz egy Lou Still­­man nevű vállalkozó tornaterme, ahonnan néhány világhírre ju­tott és sok ezer örök névtelen­ségre kárhoztatott profi ökölvívó indult el kalandos pályafutására. Itt kezdődött a már említett Rocky Graziano volt közép­súlyú világbajnok hivatásos ökölvívó-karrierje is. Nagyon érdekes, ahogy Rocky önélet­rajzában leírja első találkozását a Stillman’s gym-mel, ahová egy Terry Young nevű, akkor már neves profi bokszoló vitte el. ..A Stillman’s gym nem tet­szett nekem jobban, mint ahogy én tetszhettem a Stillman’s gym közönségének. Míg a hadsereg­ben voltam, bátyám elhordta a ruháimat, így Terry-től kaptam egy ócska zöld ruhát, meg egy bakancsot, abban léptem be, életemben először, a híres mű­intézetbe. Elég öreg ház lépcsőházának homályos végében nyílt Lou Stillman tornaterme. A terem közepén két szabályos ring állt egymás mellett, erős fényt adó lámpával mindkettő fölött. Nap­­f­al volt, de mindkét lámpa égett. Szükség is volt rájuk, mert azt hiszem, hogy a torna­terem ablakait hosszú évek óta nem takaríthatták. Még a kör­nyékbeli galambok is kénytele­nek lehettek feladni a kísér­­letet, hogy az ablakon keresztül nézzék az ökölvívók edzéseit. A szorítók egyik oldalán egy büfépult állt, ahol nem árultak semmit és egy sor telefonfülke, amely valószínűleg sohasem volt elég ideig üres ahhoz, hogy kitakarítsák. Innen nyílt az öltöző bejárata, s itt kezdődött a lépcső is, amelyen fel lehetett menni a balkonra, ahol remény­­teljes fiatalemberek püfölték a mennyezetről lelógó zsákokat és feszegették az expandereket. A szorítók túlsó oldalán ült sze­mélyesen Lou Stillman. A két ring körül csoportokba verődve vagy negyven ember beszélgetett és fújta a füstöt, a szorítóban pedig néhány fiatal­ember csépelte egymást. Állan­dó volt a beszéd, folyton cseng­tek a telefonok, püffögtek az ökölvívó-kesztyűk. A terem lá­togatói mind felöltőben voltak és a kalapjukat is a fejükön tartották. A két szorítób­an folyó edzést senki sem nézte. Minden harmadik és negyedik percben élesen megszólalt a csengő, ami a meneteket jelezte, akár vol­tak menetek, akár nem. Zűrzavaros kép volt, amely felett Lou Stillman uralkodott. Ült a székében és érzésem sze­rint jobban unta az egészet, mint bárki a teremben. De hiá­ba, ez az ő üzlete volt, ő tar­totta­ számon, hogy kik vannak a szorítókban és kik azok, akik soron következnek. Ez volt hát a híres Stilman’s gym, amelyről annyit hallottam. Találkozás a menedzserrel Közben Terry átöltözött. Frot­tírköpeny volt rajta, hátán nagy betűkkel a felirat: TERRY YOUNG. Gyorsan körülvették néhányan a csellengők közül, veregették a vállát, kérdezget­ték formájáról. Néhányan még jegyezgették is, amit Terry mondott. Láttam, hogy Terry valóban nagy ember itt. Ott álltam a sarokban a bal­kon alatt és arra gondoltam, legokosabb lenne szép csendben lelépni. Mielőtt azonban meg­tehettem volna, Terry széttolta a körülötte levőket, s karon fogva egy alacsony, kerek arcú kis embert, odajött hozzám: — Ez itt Irving Cohen, Rocky. . Cohen széles mosollyal az ar­cán köszöntött: — Terry sokat beszélt ma nekem magáról — mondta, aztán mintha kissé zavarban lett vol­na, odafordult Terryhez: — Ugyn ő az a barátod, aki bokszol? Ez célzás akart lenni lányos képemre. De Terry szigorúan leintette: — Ne ugrassa, nézz meg a ringben, aztán beszél­jen! Cohen még mindig vigyorogv alaposan végigmért, aztán keze­ a vállamra helyezte: — Meggondolta, fiam? — őszintén megmondom, Mr. Cohen, Terry azt mondta, hogy ön szerez nekem egy mérkőzést, amellyel ötven dolárt kereshe­tek — válaszoltam. — Nagyon szükségem van az ötven dolár­­ra... Cohen még mindig csóválta a fejét. — Becsületesen megmondom, fiam, nem úgy néz ki, mint aki­

Next