Népsport, 1964. szeptember (20. évfolyam, 173-193. szám)

1964-09-22 / 188. szám

HÉTVÉGI ÉS HÉTFŐI EREDMÉNYEK S­ajómn­, KÜLFÖLDÖN Továbbra is a magyar kerékpárosok vezetnek a bulgáriai körversenyen A bulgáriai körverseny Ka­­canlak—Burgasz közötti 200 km-es, hatodik szakaszát a bol­gár Iljev nyerte 5:01:53-as idő­vel. 2. Kozłows­ki (lengyel) 5:02:12. ,3. Bobekov (bolgár) 5:02:35, 4. Heylen (belga) 5:02:35, 5. Aranyi (magyar) 5:02:37. ősz-Távbeszélő-jelentésünk. (Erfurt, szeptember 20.) A válogatott újonca, Faragó Ben­jámin kitett magáért. A döntő mérkőzésén az azonos győzelmi számmal álló Barthot a harma­dik percben úgy megdobta, hogy az kórházi ápolásra szo­rult. Oláh rossz kezdése miatt elkedvetlenedett, s később már nem tudott javítani. Havasi Potyralla elleni első mérkőzé­sén térdsérülést szenvedett, s vissza kellett lépnie. Kristóf igen jól dolgozott, az erős me­zőnyben ezüstérmet szerzett. Eredmények (a külföldiek va­lamennyien NDK-beliek). Pehelysúly: 1. Faragó, 2. Barth, 3. Inger. Könnyűsúly: 1. Daseler, 2. Schubert, 3. Schrö­­der, 4. Oláh. Középsúly: 1. Smi­­rat (Havasi visszalépett). Fél­nehézsúly: 1. Howhller, 2. Kris­tóf, 3. Lechmann. Nehézsúly: 1. Niemann, Kedden reggel érkezünk vas­úton Budapestre. Kovács Ákos A női sakkvilágbajnok-jelöltek versenyének 9. fordulójában Ka­­rakasné legyőzte Moschinit. Ös­szetett egyéni verseny: 1. Balaskó (magyar) 23:35:05, 2. Aranyi (ma­gyar) 23:36:17, 3. Bobekov (bol­gár) 23:36:54. összetett csapat­­versenyben: 1. Magyarország 70:41:06, 2. Bulgária 70:47:08. (MTI) vábbi eredmények: Zatulavszka­­ja — Cenci 1:0, Lazarevics — Teo­­dorescu 1:0, Eretova — Levi 1:0, Kusnyir—Boriszenko 1:0. Négy játszma függőben maradt. A 8. fordulóból három függőjátszmát fejeztek be: Zatulovszkaja — Gressel 1:0, Cenci —Zvorikina 1:0, Lazarevics—Eretova 1:0. Lazare­vics áll az élen 7 (2) ponttal, mögötte Zatulovszkaja követke­zik 6.5 (1) ponttal. Várnában a nemzetközi sakk­verseny utolsó előtti fordulójá­ban a magyarok közül Barcza kikapott Milevtől, Bilek pedig döntetlenül mérkőzött Minevvel. Az utolsó forduló előtt Hort ve­zet 8 ponttal, majd Geller és Bi­lek következik 7 — 7 ponttal. ★ Vardar (Szkopje) — Szegedi EAC 3:1 (3:1). A Jugoszláviában portyázó Szegedi EAC labda­rúgó­csapata vasárnap játszotta második mérkőzését. Ezúttal Szkopjéban léptek pályára a szegedi labdarúgók, és ismét vereséget szenvedtek. Az egyet­len szegedi gólt Reményü­k sze­rezte 11-esből. Legközelebb csü­törtökön játszik a SZERC. VÍZILABDA MEGKEZDŐDÖTT AZ EGRI VÍZI­LABDATORNA Hétfőn délután hűvös időben került sor Egerben a nemzet­­közi vízilabdatorna első napjá­ra. Lengyel válogatott —OSC 7:7 (3:1, 0:0, 2:3, 2:3), V: Székely. Jól kezdtek a lengyelek,­­ csak­hamar 3:0 vezetésre tettek szert az erősen tartalékos OSC ellen. Később azonban a­z orvosegye­temiek fiataljai mindinkább bele­lendültek és jó iramú játék után igazságos döntetlen, született. G: Szemel (3), Cieslecki (2­), Ja­­worski, Koesocowski isH: Halmos (3), Petik (2), Horváth és Oláh. Egri Dózsa —Szolnoki Dózsa vegyes 7:6 (3:0, 1:2, 1:3, 2:1). V: Taródi. Az egriek gyors, lendü­letes játékkal kezdtek, s csakha­mar 3:0 volt az eredmény állása. A hajrát is a hazaiak bírták job­ban és megérdemelten győztek. G: Szölgyési (4), Utassy (2), Bolya, ill. Urbán­ (3), Vácal (2), Le­­hocziki. A MEGYEI 1. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE 134 GÓL A KOMJÁDI KUPA ELSŐ FORDULÓJÁBAN Megkezdődtek az 1964. évi Komjádi Kupa küzdelmei. A se­lejtezőik során általában, nagy gólarányú győzelmek születtek. Eredmények: G. MÁVAG—Elekt­romos 8:2 (1:0, 3:1, 1:0, 3:1). Szolnoki Dózsa—Ceglédi VSC 4:3 (1:1, 1:1, 1:0, 1:1). SZEAC — MTK 4:2 (0:0, 0:2, 3:0, 1:0). Bp. Spartacus — FTC II 10:2 (3:1, 3:1, 2:0, 2:0). Cs. Autó—Képzőművész 8:3 (4:1, 2:1, 3:0, 2:1). FTC—Bp. Honvéd II 17:0 (4:0, 4:0, 3:0, 6:0). Bp. Építők—Bp. Spartacus II 9:5 (0:1, 4:1, 2:2, 3:1). Bp. Honvéd — V. Jeró 8:1 (1:0, 2:0, 2:0, 3:1). Vasas —Bp. Építők II 2:2 (0:0, 0:1, 1:0, 1:1). Tipográfia — Postás 7:1 (1:0, 2:0, 2:0, 2:1). Budai Spar­tacus—M­M 6:3 (1:0, 2:1, 0:2, 3:0). Bp. Vö­rös Meteor—Tatabányai Bányász 9:2 (12:0, 3:1, 1:1, 3:0). BVSC—OSC II 13:3 (6:1, 3:1, 3:0, 1:1,). A Csatornázási Művek­­—Siketek mérkőzésre az utóbbi csapat nem állt ki. Serdülő bajnokság: FTC —Bp. Spartacus, 5:4 (2:1, 0:0, 3:1, 0:2). BVSC —Tipográfia 20:1 (6:0, 5:0, 5:0, 4:1). Szolnoki Dózsa — Bp. Vö­rös Meteor 8:1 (4:0, 2:0, 0:1, 2:0). Bp. Honvéd — Újpesti Dózsa I 7:4 (3:0, 1:1, 3:1, 2:0). Egri Dó­zsa—Vasas Izzó 7:2 (2:0, 1:2, 3:0, 1:0). Budai Spartacus —Szolnoki Dózsa II 13:4 (2:0, 4:1, 3:0, 4:3), Postás—IV. Jezó II 7:1 (2:0, 3:0, 0:1, 2:0). I TEKE férfiak: NB I, férfiak: Pápai Textil—Bp. Előre 6:2 5022:4892, B­p. Spartacus—Pápai Vasas 7:1, 5154:5021, Ganz-MÁVAG —Újpesti Dózsa 1:7, 5076:5147, Szegedi Vasút —FTC 3:5, 5105:5106. A cso­port többi találkozóiról a jegyzőkönyv lap­zártáig nem érkezett be. A hét legjobbjai: Pilka (Pápai Textil) 931, Pervai (Bp. Sparta­cus) 908, Martusz (Szegedi Vasút) 898, Várfalvi (FTC) 874, Gábos (Ganz-MÁVAG) 874, Ker­tész (Bp. Spartacus) 873. 1. FTC 14 74 015 78 2. Pápai Textil 14 71 936 72 3. Bp. Előre 14 72 183 70 4. Apesti Dózsa 14 71 302 67 5. Győri ETO 13 6 7 442 66 . NB I, nők: K. Porcelán — BF Építők 2:6, 2348:2359, Bp. Előre—Csepel 5:3, 2393:2359, K. Sörgyár — Kecske- I­mátl MÁV 6:2, 2079:2017, Z. Da­­nuvia — M. Likőr 2:6, 2351:2399, Ganz-MÁVAG-SZAK 6:2, 2373:2344. A hét legjobbjai: Szabóné (K. Porcelán) 448, Steckl (M. Likőr) 441, Hávelné (Ga­nz-MÁVAG 432, Ballagóné (Bp. Előre) 425, Györkös (M. Li­kőr) 421, Gavallémé (BF Építők) 420. 1. Bp. Előre 14 33 372 80 2. SZAK 14 32 902 72 3. Ganz-MÁVAG 14 33 600 71 4. M. Likőr 14 33 308 66­ 5 5. Csepel 14 31 860 64 NB II. Nők: Pécsi BTC — Békéscsabai Spartacus 7:1 2311:2117. NB II. Keleti csoport: Csepel — Bp. MEDOSZ 7:1, 2487:2471. Bp. Vízművek—Ceglédi Építők 4:4 , 2575:2586. HM Petőfi —K. Lombik 1:7, 2401:2457. Szegedi Postás —Ceglédi Bányász 6:2, 2456:2438. Kecskeméti MÁV— SZAK 7:1, 2608,2405. A hét leg­jobbjai: Nagy (Ceglédi Építők) 481, Bata (Szegedi Postás) 479, Rónaszéki (Ceglédi Bányász) 471, Mozsár (Kecskeméti MÁV) 460, Nagy (Bp. Vízművek) 454, Balogh (Ceglédi Építők) 450. 1. Kecsk. MÁV 14 35 676 72 2. Csepel 14 34 243 62.5 3. SZAK 14 35 180 62.5 4. Cegléd 14 35 140 56.5 5. Cégi­ Bányász 14 34 108 55.5 NB II. Nyugati csoport: Nagy­­kanizsai Bányász — Bp. MOM 6:2, 2317:2264, Bp. Beloiannisz — Bp. KGM 3.5:4,5, 2397:2420, Győri MÁV DAC —Szombathelyi SE 6:2, 2478:2470, Pécsi Építők — Kaposvári Építők 6:2, 2569:2486, Pécsi Bőrgyár—Pécsi Szikra 5:3, 2573:2552, Győri Richards—Bp. Cserző 6:2, 2650:3608. A hét leg­jobbjai: Haraszti (Pécsi Bőr­gyár) 469, Benkei (Győri Ri­chards) 468, Konkoly (Győri Ri­chards) 454, Kalmár (Bp. Cser­ző) 451, Boros (Győri Richards) 448, Taman (Bp. Cserző) 448. 1. Bp. MOM 14 34 096 75,5 2. Győri Rich. 14 34 987 72 3. SZSE 14 34 976 70.5 4. Bp. KGM 14 34 549 65 5. PETC 14 35 163 56.5 Faragó első, Kristóf második az erfurti nemzetközi cselgáncsversenyen 1. H. MEDOSZ 14 14 134: 92 20 2. P. Dózsa 14 10 1 3 1­02 : 34 21 3. Dégi. VSC 14 10 1 4 93 : 47 20 4. Misk. VSC 14 7 1 6 53: 61 IS 5. Debr. VSC 14 6 1 7 46: 50 13 6. Pécsi Érch. 14 5 1 8 28: 61 11 7. Szeg. VSE 14 2 _ 12 25:118 4 8. Jászberény 14 _ _ 14 26:104 — ÍJÁSZAT ASZTALITENISZ A TIPOGRÁFIA A SPARTACUS KUPA VÉGLEGES ŐRZŐJE A magyar íjászversenyzőket a szokatlan, egynapos, 12 órás nemzetközi postaverseny fizikai­lag és idegileg erősen próbára tette. A csapateredmények a vá­rakozástól eltérően gyengéb­bek, s ez a középmezőny vissza­esésének tudható be. A kiváló rendezés nem tudta ellensúlyoz­ni a délelőtti esőt, majd a dél­után feltámadó erős szelet. Egt^^^leg kiemelkedő ered­­et Nagy János (Bp. HHHHfel, aki mind a négy ‘tlaqfiapjif.azolút győztesként ke­­rttfjSSJ és az összetettben 1013 köregységet ért el (1000 kör — érdemes sportolói szint). Egyéni. Nők: 70 m: 1 Tessé­­nyi (Vízügyi 206, 2. Hackné (Nyergesújfalu) 203, 3. Bartha (Tipográfia) 178. 60 m: 1. Tecsé­­nyi 255, 2. Hackné 224, 3. Bar­ndra 216. 50 m: 1. Hackné 201, 2. Tessényi 176, 3. Bakos (Bp. Épí­tők) 167. 30 m: 1. Hackné 281, 2. Bartha 271, 3. Tessényi 267. összetettben: 1. Hackné 909 kör­­egység, 2. Tessényi 904, 3. Bar­tha 828. Férfiak. 90 m: 1. Nagy János (Bp. Spartacus) 210, 2. Osgyáni (Tipográfia) 201, 3. Vida (Tipog­ráfia) 192. 70 m: 1. Nagy J. 207, 2. Vida 233, 3. Dormányi (MA­LÉV) 231. 50 m: 1. Nagy J. 238,­­ Osgyáni 231, 3. Kovacsics (Bp. Építők) 2126. 30 m: 1. Nagy J. 308, 2. Szabó A. (Bp. Spartacus) 310, 3. Mónus A. (Tipográfia) 301. összetettben: 1. Nagy János 1013 kör, 2. Osgyáni 930 , 3. Dormány 903. Csapatban: 1. Tipográfia 2788 (Osgyáni, Vi­da. Mónus), 2. Bp. Spartacus 2498 (Nagy, Szabó, Pazar), 3. MALÉV 2325 (Dormány, Bara­nyai, Sólyom). Nők: 1. Bp. Épí­tők 1920, 2. Tipográfia: a tengeri macska vényén giék macska JPK I ^ m T I Izgalmas kémtörténet. Román film. Bemutató: szeptember 24. NB I. Női mérkőzés: Bp. Híd­építők— Kaposvári Vasas MTE 13:5. Ifjúsági: Kaposvári Vasas MTE—Bp. Hídépítők 3:2. A BP. VÖRÖS METEOR VERSENYÉNEK TOVÁBBI EREDMÉNYEI Ifjúsági fiú egyes döntő: Papp J.—Körösi 2:0. I. o. nő, páros döntő: Földyrné, Jurikné — Lukácsné, Papp A. 3:1, 3. Székely, Kisházi és Kerekes­­né. Vörös. I. o. vegyespáros döntő: Ró­zsás, Lukácsné—Bérezik, Földy­­né 3:2, 3. Faházi, Jurikné és Pighitzky, Papp A. I. o. férfi páros döntő: Kovács II, Harcsár—Harangi II, Papp 3:2, 3. Faházi, Pighitzky és Bér­ezik, Rózsás. I 6 Kedd, 1964. szeptember 22. Külföldi Híradó LABDARÚGÓ VB SELEJTEZŐ Jugoszlávia —Luxembourg 3:1 (2:0). Belgrád, 30 ezer néző. A jugoszláv csapat váratlanul nehezen vívta ki a győzelmet. G­ól­­­övő: K­ova­cee­v le© (15. perc), Jerkovics (24. p.), Ga­lics (8­8. p.), ilil. Schmidt (72. p.). A visszavágó 1965-ben lesz. ÖKÖLVÍVÁS fljf Az ökölvívók Budapest egyéni utánpótlás-bajnokságának győz­tesei: Légsúly: Takács (V. Dózsa). Harmatsúly: Budai (V. Dinamó). Pehelysúly: Szabó (BHSE). Köny­­nyűsúly: Lovek (V. Dinamó). Kis­­­váltósúly: Péterfi (BHSE). Nagy­­váltósúly: Papp A. (V. Dinamó). Középsúly: Törő (Bp. Spartacus). Félnehézsúly: Surányi (BHSE) Nehézsúly: Somodi (­ Dinamó). Pontversenyben: 1. BHSE 26, 2. V. Dinamó 23, 3. Beloiannisz 11. Lehet egy kerékkel több? A Közúti Balesetelhárítási Tanács, az Állami Biztosító és a Magyar Autóklub szeptember 27-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Kisstadionban rendezi — nagy vidám műsor keretében — az első országos autós vetélkedő döntőjét FELLÉPNEK: AlfonzA Koródy Lajos Angyal János Kósa András Csala Zsuzsa Labodi Gerald Csonka Endre Lórán Lenke Dévai Hédi Mányai Lajos Faragó Vera Sárosi Katalin Felföldy Anikó Simonyi Magda Géczy Dorottya Szegő Tamás Kazal László Szirmai Márta Kibédy Ervin Vass Mari Korda György Zsolnay Hédi Zsudi József Jegyek 6—12 Ft-os árban a következő helyeken szerez­hetők be: Thália Színház szervezési irodája. Üzemi közönségszervezők. Kisstadion. Sportjegyiroda. Corvin Áruház trafikja. Boy-szolgálat útján. Kedvezőtlen idő esetén október 4-én, vasárnap délelőtt 10 órakor. IGEN Magyar film SIKOLY 1| Csehszlovák film x M GENERÁLIS 1 Amerikai film MOSZKVAI SÉTA 1 Magyarul beszélő szovjet film 1 ALTONA FOGLYAI Magyarul beszélő olasz—francia film 111 LABDARÚGÁS ~|| NB ifjúsági csoport 1. Ferencváros 17 14 2 3 57:14 28 2. MTK 17 13 2 2 51:18 28 3­ 4. Újp. Dózsa 17 10 4 3 42:22 24 3­ 4. Csepel 17 11 2 4 40:20­ 24 5. III. 1c. TTVE 18 8 3 8 33:41 18­­ 6. Bp. Előre 18 8 3 7 20:37 18 7. Vasas 18 6 5 7 22:25 17 8. B. Spartacus 18 7 3 8 28:30 17 9. Bp. Honvéd 16 7 3 9 32:26 14 10. Tatabánya 18 4 5 9 27:42 13 11. Vasas Izzó 17 4 3 10 18:32 11 12. Bp. Sport. 18 3 5 10 12:29 11 13. Traktorgyár 18 3 5 10 27:54 11 14. BVTK 18 3 4 11 25 :XI 10 1 A párosításoknál a csapatnév után zárójelben a bajnoki helye­zés, a párosítások után a leg­utóbbi években egymással ját­szott bajnoki mérkőzések ered­ménye, ha ilyen több van, akkor a most pályaválasztó otthonában játszottakat össze­sítve is közöljük. Utána a leg­utóbb játszott két bajnoki mérkőzés eredményét ismertet­jük, s a mérkőzés jellegének megfelelő mérleget adunk. Az olasz mérkőzéseknél a mérleg két bajnokságból tevődik össze. Rövidítések: a­z otthon, I­­ idegenben (mind az o, mind az I az egymással játszott mérkő­zéseknél a most pályaválasztó szempontjából), gy = győzelem, d = döntetlen, v : vereség. N = Népstadionban játszották. NB 1 B 1. Soroksárott: EGYETÉRTÉS (15.) —SZOMBATHELY (3). 63 ősz: 1:2 (i), 64: 1:3 (i). EGYET­ÉRTÉS: Székesf. 1:6 (i), Láng 0:3 (i). Otthon: 6 gy., 3 d., 2 v. SZOMBATHELY: MÁV DAC 1:2 (i), Székesf. 5:0 (o). Idegenben: 0 gy., 7 d., 4 v. Tipp: X, 1, 2, 2. Salgótarjánban: SBTC (1.) . BVSC (9.) 58-59: 3:1 (o), 1:0 (i); 59-60: 2:1 (o), 1:1 (i); 63 ősz: 0:0 (i), 64: 0:0 (i). SBTC: Borsod 2:0 (o), Miskolc 1:0 (i). Otthon: 10 gy., 1 d., 1 v. (Ganz-MÁVAG). BVSC: Dunaújv. 0:1 (i). Szállítók 0:1 (o). Idegenben: 3 gy., 3 d., 5 v. Tipp: 1. 3. Budafokon: BUDAFOK (10.) — MISKOLC (13.) 63 ősz: 1:1 (i), 64: 1:1 (i). BUDAFOK: Dunaújv. 1:1 (o). Borsod 0:1 (i). Otthon: 7 gy., 3 d., 2 v. MISKOLC: Szál­lítók 0:4 (i). SBTC 0:1 (o). Ide­genben: 1 gy., 3 d., 8 v. Tipp: 1. 4. Győrött: MÁV DAC (8.) —DUNA­ÚJVÁROS (11.) 55: 0:1 (o), 0:2 (i); 62 — 63: 1:1 (o), 1:3 (i); 63 ősz: 0:1 (i); 64: 0:1 (i). MÁV DAC: Szombath. 2:1 (o), Ganz-MÁVAG 0:1 (i). Otthon: 8 gy., 3 d., 1 v. DUNAÚJ V.­ BVSC 1:0 (o), Oroszlány 0:1 (o). Idegenben: 2 gy., 4 d., 7 v. Tipp: 1, X. 5. Székesfehérvárott: SZÉKES­FEHÉRVÁR (6.) —GANZ-MÁVAG (4.) 63: 1:1 (1); 64: 1:5 (i). SZÉ­KESF.: Egyetértés 6:1 (o). Szom­bath: 0:5­(i). Otthon: 5 gy., 5 d., 1 V. GANZ-MÁVAG: Oroszlány 2:0 (i), MÁV DAC 1:0 (o). Idegenben: 4 gy., 3 d., 4 v. Tipp: 1. NB II, KELETI CSOPORT 6. Gyulán: GYULA (8.) —ÉGER (1.) 63 ősz: 0:2 (i); 64: 0:1 (i). GYULA: Misk. Bányász 2:11 (o), Szavi. MTE 0:1 (i). Otthon: 7 gy., 3 d., 3 v. EGER: KISTEXT 2:0 (o), Dobr. Dózsa 6:1 (o). Idegen­ben: 5 gy., 3 d., 5 v. Tipp: 1, X, 2, 7. Kecskeméten: KECSKEMÉT (5.) — BP. ELŐRE (3.). 61-62: 1:1 (0) , 1:1 (i); 62-63: 1:1 (o), 0:1 (1) ; 63 ősz: 2:1 (o); 64: 0:1 (1). Kecskeméten: 2 Kecskemét-gy., 2 d., 2 Előre-gy. KECSKEMÉT: Nagybátony 2:3 (o), Jászberény 0:1 (i). Otthon: 10 gy., 2 d., 2 v. Bp. ELŐRE: Jezó 3:0 (l), Kiste­­renye 4:1 (o). Idegenben: 5 gy., 4 d., 5 v. Tipp: 1­ 8. Debrecenben: D. DÓZSA 1 18.) -KISTEXT (12.). 63 ősz: 1:3 (i), 64: 2:2 (i). D. DÓZSA: Szav­. MTE 0:2 (o), Eger 1:6 (i). Otthon: 3 gy., 4 d: 6 v. KISTEXT: Eger 1:2 (1). Nyíregyh. MS® 3:1 (o). idegenben: 1 gy., 5 d.. 7 v. Tipp: 1, X. NB­ II, NYUGATI CSOPORT 9. Mosonmagyaróvárott: MTF (16.) — Ill. KÉR­­TTVE (2.). 63 ősz: 0:1 (o), 64: 2:5 (1). MTE: Kapos­vár 2:3 (i), Esztergom 1:1 (i). Otthon: 5 gy.. ,5 d., 3 v. Ill. KER.: Autóbusz 3:1 (o), Kaposvár 4:3 (0) . Idegenben: 7 gy., 1 d., 4 v. Tipp: 2. 10. A Kőér utcában: K. LOM­BIK (18.)-ESZTERGOM (12.). 63 ősz, 4:1 (o), 64: 0:3 (i). LOMBIK: Székesf. MÁV 1:2 (o). EVTK 0:0 (1) . Otthon: 2 gy., 3 d., 8 v. ESZ­TERGOM: EVTK 1:1 (i), Moconm. 1:1 (o). Idegenben: 3 gy. 3 d., 7 v. Tipp: X, 1. OLASZ BAJNOKSÁG, I. OSZTÁLY, A-CSOPORT 11. Vicenzáb­an: LANEROSSI (6.)-MILAN (3.). 62-63, 2:0 (o), 1:6 (i), 63 — 64, 0:1 (o), 1:2 (i). Vicenzában: 4 Lanerossi-gy., 3 d., 5 Milan-gy. LANEROSSI, Sampdoria 0:0 (o). Bologna 0:3 (i). Otthon: 9 gy., 5 d, 4 v. MI­LÁN: Catania 1:1 (o), Mantova 4:0 (i). Idegenben: 12 gy., 5 d., 1 v. Tipp: X, 2. 12. Cataniában: CATANIA (10.) — JUVENTUS (5.). 62-62, 1:5 (0) , 1:0 (i) 63-64, 2:0 (o), 2:4 (1) . Cataniában: 2 Catania-gy., 1 d., 2 Juventus-gy. CATANIA: Mi­lán 1:1 (i), Lazio 2:2 (i). Otthon: 8 gy., 4 d., 5 v. JUVENTUS: Messina 1:1 (i), Cagliari 0:0 (o). Idegenben: 5 gy., 5 d., 8 v. Tipp: X, 2. 13. Genovában: GENOA (8.) — BOLOGNA (1.). 62-63, 1:0 (o), 1:1 (i), 63-64, 0:2 (o), 1:1 (1). Genovában: 14 Genoa-gy., 5 d­, 9 Bologna-gy. GENOA: Lazio 1:0 (o), Messina 0:1 (i). Otthon: 8 gy., 6 d., 4 v. Bologna: Ata­lanta 0:2 (i), Lanerossi 3:0 (o). Idegenben: 9 gy., 7 d., 2 v. Tipp: 1, X. + 1 ÉS PÓTMÉRKŐZÉS 14. Cagliariban: CAGLIARI (B-csoport, 2.) — SAMPDORIA (15.). CAGLIARI, Roma 1:2 (i), Juventus 0:0 (i). Otthon: 10 gy., 9 d., 0 v. SAMPDORIA: Lane­rossi 0:0 (i). Fiorentina 3:0 (o). Idegenben: 4 gy.. 3 d., 11 v. Tipp: 1, X, 2. TOVÁBBI PÓTMÉRKŐZÉSEK NB II. Keleti csoport: 15. A Kőér utcában: Bp. SPARTACUS (4.) — JÁSZBERÉNY (2.) 63 ősz: 2:1 (i), 64: 0:2 (i). BP. SPARTA­CUS: Békéscsaba 0:2 (o). Nagy­­bátony 1:2 (i). Otthon: 9 gy., 2 d., 3 v. JÁSZBERÉNY, Kiste­renye 3:1 (i), Kecskemét 1:0 (o). Idegenben: 5 gy., 3 d., 6 v. Tipp: 1, X. — 16. NYÍREGYHÁZI MSE (14.) — SZEGEDI VSE (10.) Tipp: X. KEDD VÍZILABDA. Nemzetközi torna, Eger. SZERDA LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Nyír­egyháza— A-válogatott keret, Nyíregyháza, 15.30. Egyetértés — Utánpótlás-válogatott keret, So­roksár, 15.30. Nemzetközi mérkőzés: MÁV DAC —SK Nogometni (Maribor), Győr, Lenin-liget, 16. NB II­. Északi csoport: BEAC —Salgótarjáni Kohász, Mező u­ 15.30, Varga L. Barátságos mérkőzések: FTC— Helyőrség SC, Üllői út, 13.30, BVSC—Vasas, Szőnyi út, 13. Ganz-MÁVAG—BVTK, Kőbányai út, 15.30. SPORTLÖVÉSZET A koronglövő Tízek­ Bajnok­ságának II. fordulóját vasárnap rendez­té­k m©g Tatabányán 100 korongra. 1. Martonics Gyula (Tatabányai Dóz­sa) 95, 2. Fe­rencz (Tatabánya) 92­ (25), 3. Bakonyi (MHL KSK) 92 (24). A két forduló alapján a bajnokság­ban Ferencz László vezet 105 koronggal. Közdemények A Magyar Kézilabda Szövet­­s­­ég Orszá­gos Szervezési Bi­­i­zottsága felhívja az egyesüle- I­­ek képviselőinek figyelmét,­­ hogy a Magyar Népköztársa­­s­sági Kupa sorsolása 24-én (csü­törtökön) 18 órakor lesz az­­ MKSZ V. Rosenberg hp. u. 1. sz. alatti helyiségében. A szer­vezési bizottság kéri az é­rcde­’­kelt egyesületek képviselőinek pontos megjelenését. A Bp. Honvéd SE 9 —11 éves lányok és 10 — 12 éves fiúk ré­szére tagtoborzót rendez a tor­na sz­ak­osztály sportiskolájában. Jelentkezni szeptember 23-án és 25-én 16 órakor lehet az egye­sület tornacsarnokában (XIII. ker., Dózsa György út 53. sz.). Szikra Lapnyomda, Budapest. A Magyar Testnevelési és Sportszövetség lapja. Főszerkesztő: Tabák Endre. Szerkesztő: Ardai Aladár. Szerkesztőség: Budapest, VIII. Somogyi Béla utca 6. Teh: 140 - 423, 140 — 850 és 140 — 855. Kiadja a Sport Lapkiadó és Pro­paganda Vállalat. Budapest, XIV. Istvánmezei út 3. Tel.: 140—034. Felelős kiadó Ungár Imre­­ igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi,­­ Budapesten a kerületi kézbesítő postahivataloknál és a kézbesí­tőknél. Előfizetési díj egy hó­napra 14 forint. Megjelenik hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap. Index: 25 004.

Next